Somogyi Néplap, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-06 / 209. szám
rt^orté§p^rt#§5S Amat&riSk éo pgelWs Egyre vastagabb borítékok A túlzottan magas költség- térítések felvételével gyanúsított legjobb teniszezőket Dombóváron a Rákóczi Msi délután a szomszédos Dombóvárra látogat a Kaposvári Rákóczi NB IX-es labdarúgó csapata, hogy megmérkőzzék a bajnoki pontokért a hazaiakkal. A vendéglátók még mérsékeltnek sem igen nevezhető rajttal kezdték az idényt. Komlón és Várpalotán otthagyták mindkét bajnoki pontot, s hazai környezetben alulmaradtak a Bauxitbányász ellenében is. Csatársoruk a három találkozón mindössze egyetlen gólt lőtt, a védelem viszont nyolcat kapott! Játékosállományukban néhány egykori somogyi fiú is rúgja a labdát, például Túrái (Rákóczi, Fonyód), Zircher (Fonyód), Kurdi (VBKM Vasas, La- tinea SE)... Minden bizonnyal szeretnének a Rákóczi ellen bizonyítani, és végre megkezdeni a pontszerzést. Nem lesz tehát könnyű dolga a somogyi gárdának — annak ellenére, hogy a találkozó esélyese kétségkívül a Rákóczi. Természetesen győzelmi reményekkel utaznak a kaposváriak Dombóvárra. Jól tudják azonban, hogy a sikerhez többet kell nyújtaniuk, mint amennyit a múlt héten itthon a Szekszárd ellen 70 percig játszottak. A pályára lépő együttest Magasházi József edző csak ma jelöli ki, mivel a múlt heti csapatból Petrók és Szlovák is sérüléssel bajlódott, s valószínű, hogy csak ez utóbbi tudja vállalni a játékot. Nem egészséges Békéi sem, így van gondja az edzőnek a csapatösszeállításkor. Akire számíthat: Horváth, Kozma, Zentai, Gulyás, Varga, Bódis, Vékony, Kanyar, Fábián, Cza- bula, Házi. A találkozó Dombóváron 16.30 órakor Nagy B. játékvezető sípjelére kezdődik. NBI -es eredmények Ózdi Kohász—Békéscsaba 2:0 (1 :<» Ózd, 14 000 néző, vezette: Divinyi. Góllövő: Utassy és Ambrus. Haladás VSE—Rába ETO 5:1 (3:1) Szombathely, 12 000 néző, vezette: Mackó. Góllövők: Szabó (2), Garics, Hegyi, Nagy, illetve Hajszán. Csepel—Tatabánya 2:2 (1:1) Tatabánya, 4000 néző, vezette: Pádár. Góllövők: Dé- kány, Lazsányi, illetve Kovács és Weimper. PMSC—Ferencváros 1:0 (0:0) Pécs, 12 000 néző, vezette: Bártfai. Góllövő: Dárdai. Bp. Honvéd—Debrecen 2:1 (1:1) Kispest, 6000 néző, vezette: Szávó. Góllövők: Bodonyi, Nagy, illetve Varga L. Diósgyőr—SZEOD 2:0 (1:0) Szeged, 4000 néző, v,: Győri. Góllövők: Oláh és Borostyán. Videoton—Vasas 2:2 (2:0) Fáy utca, 8000 néző, ▼.: Nagy M. Góllövők: Novath, Májer, illetve Szebegyinszky, Izsó. ZTE—Nyíregyháza 0:0 Zalaegerszeg, 6500 néző, ▼.: Huták, a táblázat állása: 1. Haladás 5 3 1 1 12- € 7 2. Csepel s 3 1 1 6- 7 7 3. Ózd s 3 — 2 12- S 6 4. Ferencváros 5 3 — 2 »- 6 6 5. Ü. Dózsa 4 2 2 — 1- 3 6 6. Rába ETO 5 3 — 2 16-14 6 7, Bp. Honvéd 5 2 2 1 S- 7 6 8. Nyíregyháza 5 2 2 1 6- 5 6 9. Diósgyőr 5 2 2 1 6- 7 6 1«. Videoton 5 2 1 2 12- 8 5 11. Vasas 5 1 5 1 11- 9 5 12. Békéscsaba 5 2 1 2 10-1« 5 13. PMSC 5 2 1 2 5- 5 5 14. Tatabánya 5 1 3 1 10-11 5 15. ZTE 5 1 1 3 S-lf 3 16. Volán 3 — .1 2 1- 5 1 17. Debrecen 4 — 1 3 6-10 1 18. SZEOL A.K 5 — — 5 2-14Tegnap <1 életűit Kaposváron, a Somogy megyei Testnevelési és Sporthivatalban ünnepélyes keretek közölt kapták meg oklevelüket az idén végzett labdarúgó segédedzők. A huszonegy újdonsült szakember nagy része már régóta tevékenykedik a sportágban. A Dcl-dunántúli Vízügyi Építő Vállalat Vertikális Építésvezetősége fölvesz minősített ívhegesztőket, valamint segédmunkásokat. Jelentkezés helye: Kaposvár, Szokola-telep. (158942) A VOLÁN 13. SZ. VÁLLALAT FELVÉTELRE KERES S latina típusú szenes kazánhoz fűtőket és segédmunkásokat egész évi foglalkoztatásra. Jelentkezni lehet: Volán 13. sz. Vállalat, Kaposvár, Füredi út 180. Műszaki fejlesztési osztályon. (2628691 ugyan már 1928-b,an Amszterdamban sem engedték indulni az. olimpiai játékokon, de az első kifejezett hivatásos bemutatót Tilden csak 1931-ben hirdette meg. A húszas évek legendás hírű bajnoka egyben főszereplője is volt ezeknek a mérkőzéseknek, és úgyszólván évről évre újabb és újabb ellenfeleket szerződtetett magának. A kétes értékű bemutatók TU- den-cirkusz néven szerepelnek a teniszsport történetében, A második világháború után egy újabb, hasonlóan világhírű wimbledoni győzkezes Rod Laver a hatvanas évek nagyszerű bajnoka, 1962 után 1969-ben ismét győzött Wimbledonban, sőt abban az évben a másik három nagy versenyt, az ausztrál, a francia és az amerikai bajnokságot is újra megnyerte, amivel a mai napig csak egyetlen teniszező, az 1938- ban legyőzhetetlennek bizonyult amerikai Don Budge dicsekedhet. Ezeken a versenyeken pontokat lehet szerezni, s az év végéig legtöbb pontot szerző nyolc teniszező a Mesterek Tornáján méri össze tudását. Rosco Tannert 1979-ben csak hajszál választotta el attól, hogy zsebre vágja a wimbledoni győzelemért járó tisztelet- díjat. Borg azonban jobban összpontosított. tes, az ugyancsak amerikai Jack Kramer vette át a felvirágzó „üzlet” vezetését, s ettől kezdve már Kramer- cirkusz elnevezéssel folytak a bemutatók. A hatvanas évek elején olyan pénzemberek is bekapcsolódtak a vállalkozás irányításába, mint az olaj-milliárdos Hunt fivérek és társai. A bemutatók helyett versenyeket rendeztek, s már nem néhány játékost foglalkoztattak, hanem több tucat teniszezőnek biztosítottak kiváló kereseti lehetőségeket. A profik egy ilyen világjáró csoportja (Ro- sewall, Anderson, Buchholz és Segura) 1963 nyarán a Kisstadionban is bemutatta kivételes tudását. Közben a nemzeti szövetségek és a hagyományos versenyek rendezői a játékosok megtartása érdekében egyre vaskosabb borítékokkal kedveskedtek az „amatőröknek”. Egyes, az amatőr státuszukat pályafutásuk végéig megőrző bajnokok a végén már csak heti többezer dolláros, teljesítményüktől függetlenül biztosított tiszteletdíjért voltak hajlandók pályára lépni. A nagy változás 1967 végén történt. A teniszt, ezt a nagyszerű, minden színvonalon és életkortól függetlenül űzhető, szórakoztató játékot, amely ez idő tájt már meghódította a világot, maguk a feltaláló angolok „forradalmasították”. Ügy döntöttek, hogy 1968-ra közös versennyé nyilvánítják Wimbledont, az 1877-ben alapított hagyományos bajnokságot. Az addig szigorúan kitiltott profik, azaz a pénzdíjas versenyekre leszerződtetett hivatásos teniszezők is ráléphettek az All England Club megszentelt gyepszőnyegére. Az egyoldalú határozatot néhány hónappal később a nemzetközi szövetség kényszerűségből elfogadta, és ezzel megkezdődött a nyílt versenyek korszaka. Az egyes menedzserekhez, csoportokhoz évekre leszerződött hivatásos teniszezők is lassan visszatértek az igazi versenyekre, s így a balA versenyek rendezői kötelesek a pénzdíjak egy bizonyos százalékát a közös alapba befizetni, amiből azután a naptári év végén megjutalmazzák a legjobbakat. John McEnroe, az 1979-ben legtöbb pontot szerzett húsz esztendős ifjú bajnok például háromszázezer dollár jutalmat kapott. A versenyek jelentőségét, a megszerezhető pontszámot a pénzdíjak összege határozza meg. A naptár zsúfoltságára jellemző, hogy 1979-ben már 87 Grand Prix versenyt rendeztek a világ különböző országaiban, s az egyes tornákon ötven és négyszázezer között változott a pénzdíjak összege, azaz több mint tízmillióért folyt a játék. A versenyeken való részvételi lehetőségeket és indulást szigorú előírások szabályozzák. A Hivatásos Teniszezők Szövetségének kis füzetében a versenyző minden joga, kötelessége és lehetősége pontosan rögzítve van. Még az is, hogy egy-egy versenyző egy évben milyen kategóriájú viadalokon köteles elindulni. Az indulási lehetőséget a naprakész számítógépes világranglista határozza meg. A ranglistát az egy évben — mondjuk december 1-től november 30-ig — szerzett pontok alapján készítik. A pontszámot összeadják, és elosztják a teljesített versenyek számával. Felmerülhet a kérdés, hogyan bírják a legjobbak ezt a fantasztikus, rengeteg utazással és fáradsággal járó iramot, és- vajon csak a pénz hajtja-e őket? Hadd válaszoljunk az irodalom iránt is érdeklődő, már több verses- kötettel jelentkezett argentin Guillermo Vilas szavaival: „A pénz már nem játszik szerepet a mi játékunkban. Van éppen elég pénzünk ahhoz, hogy akár életünk végéig fényesen megéljünk belőle. A dicsőség, a hírnév, a becsvágy, a győzelem érdekes számunkra egyedül...” Vad Dezső A VOLÁN 13. SZ. VÁLLALAT 1981. OKTOBER VÉGÉN SAJÁT SZERVEZÉSŰ alapfokú gépjárművezetői tanfolyamot indít A jelentkezőkkel szerződést kívánunk kötni. Jelentkezni lehet személyesen a vállalat, személyzeti es oktatási főosztályán: Kaposvár, Füredi u. 180. (85354) 1 MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag, de. fél II órakor: KEREK EGY ELEFÁNTOT, du. 3, 5 és este 7 órakor: ZSARU VAGY CSIRKEFOGÓ? Szabad Ifjúság, du. 4 órakor: DOT ÉS A KENGURU, du. 6 és este R órakor: AKIKET FORRÓ SZENVEDÉLY HEVÍT (16). Latinca filmszínház, au. fel 6 órakor: EGYMILLIÓ ZÖLDHAGYMÁVAL. Nagyatád, du. 5 és este fél 8 órakor: MONDD, HOGY MINDENT MEGTESZEL ÉRTEM (14). Maradi, du. 6 órakor: KONVOJ (J4). Barcs, de. fel 11 órakor: HALÁLOS TÉVEDÉS, tíu. 6 es este 8 órakor: FOGADD AZ ŰRÖK VILÁGOSSÁGHOZ (14). BALATONI MOZIK MŰSORA Siófok (teremmozi), de 10 órakor: A SZIGET LOVASAI, du. fél 6 és este fél 8 órakor: ZUGÜGYVÉD ZAVARBAN (14). Sió- lok (kertmozi), este fél 9 órakor: NEVEM: SENKI. Balaton- boglár, du. fél 6 és este 8 órakor: SERIFF A ÉGBŐL. Balatonföld- vár (fedett; kertmozi), este fél 8 órakor: ZSARU VAGY CSIRKEFOGÓ? Baiatonieílc (fedett kertmozi), este 8 órakor: S.O.S. CONCORDE. Balatoni enyves (fedett kertmozi), este fél 9 órakor: KOMA (16). Balatonszárszó, du. fél 6 és este 8 órakor: A XX. SZÁZAD KALÓZAI. Balatonszc- mes (fedett kertmozi) este fél 9 órakor: PIEDONE EGYIPTOMBAN. Zamárdi (fedett kertmozi) este fél 9 órakor: ÓVAKODJ A TÖRPÉTŐL (16). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 9.00: Idősebbek is elkezdhetik. 9.05: Óvodások filmműsora. 9.25: Telefénykép. 9.45: Anicska iskolába megy. IIjOó: Hírek. 11.05: A Pincéríraxk utcai cicák. 11.35— 12.10: Dalszínpacl. 15.10: Villám. 16.10: Műsorainkat ajánljuk. 16.35: Reklám. 16.40: A cirkuszlexikon gálaestje. 17.30: Reklám. 17.36: Vasárnapi muzsika. 18.25: Reklám. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Idősebbek is elkezdhetik. 18.45: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 2.05: Az Angyal visszatér. 20.55; Kapcsoltam .. . 21.36: „Miadig tűzben égni”. 23.05: Hírek. Budapest 2. 20.01—kb. 23.00: Telespert. Jugoszláv tv. 9.00: Barázdák. l.W: Zenei csúszda. 11.30: Népi muzsika. 12.00: Földművelőknek. 13.00: Jugoszlávia, jó napot. 13.30: Szervusztok fiatalok. 14.00: Pro et contra. 14.30: A trapéz, 16.00: Néha vasárnap. 17.30: Játékfilm. 19.00: Rajzfilm. 19.2T7: Ma este. 20.00: Terepmunkások. 21.00: Dokumentumműsor. 21.50: Sportszemle. 22.00: Split: Úszó EB. Osztrák tv. 15.26: A kis sztár. 16.30: Toby és Tobias. 17.20: Pinocchio. 17.45: idősek klubja. 18.30: 'Mi. 19.00: Vasárnapi osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Sporthírek. 20.15: Gyilkosság az Amaghi utcában. 21.40: Sporthírek. 21.55; Hírek. KOSSUTH RADIO 5.00—7.23: Előttünk a vasárnap. 7.23: Vizeink völgyében. 7.54: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 8.00: Hírek, lapszemle, időjárás. 8.05: Útközben. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.25: Hallgatóink figyelmébe! 8.26: örökzöld dallamok. 9.25: Zenés reklámturmix. 9.30: Nagyítás. 10.00: Hírek, időjárás. 10.03: Útközbe^ 10.08: Bummbele cirkusz. 10.59: Badar versek. 11.09: Reklám. 11.14: Vasárnapi koktél. 12.00: Hírek, lapszemle, időjárás. 13.00: Falusi történetek. 13.10: Hilde Güden operettfelvételeiből. 13.30: Rádió- lexikon. 14.00: Miért szeretem Bartókot? 14.33: HattyúdaL 14.40: Pillantás a nagyvilágba. 15.00: Hírek, időjárás. 15.05: Útközben. 15.10: Reklámkalauz. 16.14: Vav- rinecz Béla feldolgozásai. Magyar képeskönyv. 15.33: Svéd Sándor emlékezetes szerepei. 16.09: A nyolcadik stáció. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Útközben. 17.10: Metronóm. 17.30: Művész- lemezek. 18.15: Hol volt, hol nem •volt... 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Hírek, időjárás. 18.40: Útközben. 18.45: Lúdláb királynő. 20.03: Házy Erzsébet és Radnai György operettdalokat énekel. 20.36: Nagy siker volt! 22.00: Hírek, időjárás. 22.10: Közvetítés a Jugoszlávia—Szovjetunió vízilabda EB mérkőzésről. 23.00: Történelmi operákból. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10: Bicskei Géza cimbalmozik. 0.25: Himnusz. 0.30: V íz j elzőszolg álat. PETŐFI RADIO 6.00: Népszerű muzsika. 6.55: A Petőfi rádió mai műsora. 7.00: A római katolikus egyház félórája. 7.30: Orgonamuzsika. 7.54: Torna. 8.00: Hírek, lapszemle, időjárás. 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája. 9.00: Britten: Karácsonyi dalok. 9.23: Világvasárnap. 10.23: Hírek. 10.26: A Magyar Rádió Karinthy színpada. 11.23: Láthatatlan múzeum. 11.53: Jó ebédhez szól a nóta. 12.30: A vietnami kultúra hete. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Reklámparádé. 14.05: Híres előadók albuma. 14.30: Hírek. 14.33: Táskarádió. 15.30: A világlíra gyöngyszemei. 15.40: Színházi esték Szabadkán. 16.10: Király Györgyi népballadákat énekel, Kozák József dudán játszik. 16.30: Hírek. 16.33: Ütköznek. 17.20: Reklám. 17.25: Mit üzen a Rádió? 18.oo: Hírek. 18.05: Közvetítés a Magyarország— NSZK vízilabda EB mérkőzésről. 19.15: Nótakedvelőknek. 20.0(2: A Hírek. 20.33: Útközben. 20.43: Tárvasárnap sportja. Totó. 20.30: salgó. 22.10: Slágermúzeum. 23.00: Hírek, időjárás. 23.10: A debreceni dzsessznapok történetéből. 24.00: Hírek, időjárás, fl.io: idegen nyelvű vízjelzöszolgalat. 3. MŰSOR 7.06: A perért kArzeH stúdió szerb-herva* *yelvű nemzetiségi A-jsBrgeg *tű- riífr Tsémst myíM nemzetiségi műsora- FhS: Hmeüe, lapszemle, (időjárás. 8.05? A 3. műsor mai programja. 8.08: A kiállítótermek programjábóL 8.11: Magyar zeneszerzők. 8.39: Romantikus kamarazene. 10.10: Üj zenei újság, 10.45: öt kontinens hét napja. 11.00: Hírek, időjárás. 11.0J: Sztereó beállítóhang. 11.06: Bach és Händel müveiből. 13.00: Hírek, jríőjárás. 13.03: Műsorismertetés. 13.05: Hovanscsina. 14.Id: Nemcsak javítunk. 14.30: Kis magyar néprajz. 14.35: A Julliard vonósnégyes Mozart-lemezeiből. 15.40: A zeneirodalom remekműveiből. 17.15: Rádiószínház. 16.07: Magyar művészek operafelvételeibőL 19.00: Hírek. 13.08: Az MRT szimfonikus zenekara játszik.-; 20.36: A magyar széppróza századai. 2-0.51: Sztárok sztereóban. 21.35: Az MRT énekkara Kodály-műveket énekel. 22.00: Liszt-átiratok — magyar zongoraművészek tolmácsolásában. 22.36: Zenekari ope- rarészletek. 23.00: Csengery Adrienne magyar szerzők műveiből énekek 23.30—23.33: Hírek, időjárás. HOLNAPI MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag, du. 5 és este 7 órakor« ZSARU VAGY CSIRKEFOGÓ? Szabad Ifjúság, du. 4. 6 és este 8 órakor: A POGÁNY MADONNA. Dallos Ida mozi, du. 6 órakor: HÖLGYEM, ISTEN ALDJA! Mozi-múzeum, du. 6 órakor: FILMMÜZEUMI HETEK: DÍSZBEMUTATÓ: MEPHISTO I—II. (14). Marcali, este 7 órakor: KÓMA (16). Barcs, este 8 órakor: BÁTORSÁG, FUSSUNK (14). BALATONI MOZIK MŰSORA Siófok (teremmozi), este 7 órakor: SERIFF AZ ÉGBŐL. Siófok (kertmozi), este fél 9 órakor: S.O.S. CONCORDE. Balatonbog- lár, este 8 órakor: ZSARU VAGY CSIRKEFOGÓ? Balatonfüldvár (fedett kertmozi) este fél 9 órakor: NEVEM: SENKI. Balatonlel- le (fedett kertmozi), este 8 órakor: Óvakodj a törpétől (16). Balatonfenyves (fedett kertmozi), este fél 9 órakor: AZ OLSEN BANDA BOLDOGUL. Balatonszárszó, este 8 órakor: KÓMA (16). Balatonszemes (fedett kertmozi), este fél 9 órakor: A XX. SZÁZAD KALÓZAI. Zamárdi (fedett kertmozi), este fél 9 órakor: PIEDONE EGYIPTOMBAN. Jugoszláv tv. 15.55: Meséik a bábos vonatából. 16.20: Animációs film. 16.25: Tv-naptár. 16.55: Szervusztok fiatalok. 17.25: split: Úszó EB. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 20.00: Split: Úszó EB. 21.00: Színházi előadás felvételről. 22.20: Kiválasztott pillanat. 22.25: Körkép. 23.25: Dokumentumfilm. Osztrák tv. 9.30 Tv-konyha. 16.OO*. Tfa egy^ szer nagy leszek. . . 10.30: A teng éri bet eg kapitány. 15.00: Dokumentumfilm Afrikáról. 18.25: Egy kis show .. . 17.30: Lassie. 10.30: MI. 19.00: Osztrák képék, J9.30: Tv-híradó. 20.15: Hétfői telesport. 21.05: Színhely: New York. 21.50: Esti sportműsor. 22.50: Hírek. KOSSUTH RADIO 4.25- 7.59: Jó reggeli *..m Hírek. Időjárás. 8.05: Műsorismertetés. kb. 8.20: Mai kulturális programok. 8.25: Mit üzen a Rádió? 9.00: A hét zeneműve. 9.30: Az asszony szobra. 9.40: Ki kopog? 9.55; Müsorajánlat. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Nyitnikék. 10.35: Alexandra. 11.20: Mikoviny uram mappái. 11.40: Tom Jones. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.44: Hét krajcár. 14.54: Ede« anyanyelvűnk. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.10: Horváth István cigánydalokat énekel. 13.201 Hétezínvirág. 15.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Útközben. 16.05: Bemutatjuk új felvételeinket. 16.27: Müsorajánlat. 16.30: Véges Föld, véges energiaforrások — avagy indokolt-e az optimizmus? 17.00: Hírek. Útközben. 17.07: Reklámkalauz. 17.10: Bartók-művek legszebb hangfelvételeiből. 17.59: Hegedűs a háztetőn. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti magazin. 19.15: Tudósítás az úszó EB-ről. 19.25: A III. humoríeaztivál előtt. 20.35: Roekhangversenyekből. 22.00: Hűek. Időjárás. 22.15: Rporthí- 22.30: Halló, itt vagyok! 22.30: rek. 22.20: Tíz perc külpolitika. Lemezmúzeum. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10: Malek Miklós tanodáiéiból. 0.25: Himnusz. 0.3ü; Vizjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió venös műsora. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Mai magyar szerzők kórusműveiből. 8.20: Figyelmébe ajánlom... 8.30: Hírek. 8.33: Népdalok. 9.10: Slágermúzeum. 10.00: Zenedélelőtt. 12.00: Jónás Mátyás népi zenekara játszik, Kereke« Tóth Erzsébet népdalokat énekel. 12.30: Hírek. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Világújság. 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. 14.00: Kettőtől ötig..«1 17.00: Piaci hangulat — vevők, kofák, szállítók. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Hírek. 18.33: Egy énekes — több szerep. 19.30: Reklám. 19.35: OrtoLani és Rodger« filmzenéiből. 20.00: Eszmék faggatása. 20.30: Hírek. 20.33: Pécsi Kiss Agnes nótákat énekel, Németh János cimbalmozik. 21.00: Közvetítés a Magyarország—Jugoszlávia vízilabda EB- mérkőzésről. 22.15: Körmendi Vilmos szerzeményeiből. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.15: Verbunkosok, nóták. 24.00: Hírek. Időjárás. 9.10: Idegen nyelvű víz- jelzőszolgáLat.