Somogyi Néplap, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-05 / 208. szám
AZON A NYÁRON Azon a nyáron már augusztus közepén gyülekezni kezdtek a fecskék. Délután két óra körül néhány fölreppent. hívta a többit a Selyem-rét fölé. és négy óra felé már százával keringtek, cikáztak. Aztán felültek, szorosan egymás mellé a villanydrótra. Egy- egy közülük íölröppent, suhanva eltűnt. Talán az utat kémlelte... A többi várt. A visszaérkezőt mindig boly- dulás és hangos csivitkon- cert fogadta. Különben csend volt. Tyúk-karáló, galámb-tur- - bekoló nyárvégi, falusi csend... (— Ezt a falul mindig nagyon szerették a fecskék. Pedig valamikor igen szegények voltak az emberek. Láthatta az oldalban, ma is megvannak: barlanglakásokban laktak. Ma már csak kamrának, pincének használják őket, az emberek meg azon vetélkednek, ki építi a legmagasabb házat. De a fecskék ezeket a szép házakat is kedvelik. Amikor igy egyre nagyobb csoportba verődnek, akkor már készülődnek. A villanydróton meg a templom ereszén szoktak összegyűlni. Ki tudja, miért, de mindig onnan indulnak. Az ember sírni tudna: valahogy nagyon szomorú, mikor elmennek. Igaz. indulni még sohasem láttam őket, csak a készülődést, a gyülekezést... Aztán egy délután feltűnik, hogy hiányzik a megszokott csivitelés, üresek a drótok, a templometesz... Elmentek.) Azon á nyáron különösen jó nyár volt. Nem egyszer megállapítottuk ezt a tekin- ' télyes Ilonka kocsmárosné- val, a Bükki Vadászok Mulatójában, ahová esténként be-betértünk meginni a vacsora előtti kevertek Zseb- kendőnyi kis kocsma, nehéz elképzelni, hogy a bükki vadászok egy sikeres hajtás után miként mulathattak itt. A falon öreg léckeretben egy elbarnult, elsárgult fénykép róluk, a két kovácsolt vas csillár közepén pedig egy kecsesen ugró szarvas... Volt abban valami’ rendhagyó, hogy mi kevertet ittunk — mint ahogy rendhagyó az egész zsebkendő- nyi mulató. Mert duhajkodni, mulatni sosem láttam itt senkit. A munkásruhás, kérges kezű embereket talán inkább a naponkénti eszmecsere, valami ősi közlési és tájékozódási vágy hozta ide be. A pulttól a falig talán két méter hely sincsen, asztalra könyökölve nem lehet poharazgatni, mert asztal sincs. Csak hat szék a fal mellett. Ide leülve jól el lehet beszélgetni az időről, a nyárról, arról, hogy mostanában rossz a sörellátás, meg hogy tulajdonképpen örülnek, hogy nyaranta itt látnak minket. De most valaki hiányzik közülünk... A szavak őszinteségét gyakran alátámasztotta egy-egy meghívás; ugyan lépjünk be egy pillanatra az otthonukba, éppen érni kezd a lugason a szőlő... A napjainkhoz hozzá tartozott ez a kis seta, a kevert. a beszélgetés. Mint ahogy ebben a hegyvidéki faluban a köszönéshez mindig hozzá tartozik néhány szó: vagy az, hogy „jó üdő van!” vagy az, hogy „mer- r* mennek?*^ (— Talán mindig itt leszek. ha nyugdíjas leszek. Leülök ide a lépcsőre a. verőce elé, lesz egy jó pipám. Es csak ülök. Nézem a fecskéket, hallgatom a csöndet, beszélgetek az emberekkel. Ez lesz a tökéletesség. Ezt kívánom. Itt a lépcsőn, a véréce előtt... Alit a tornácon, szemben a nappal, és simogatta barnára sült vézna mellkasát. Akkor is nyárutó volt, a szabadság vége. Komolyan gondolta, komolyan mondja. Most nincs köztünk.) Azon a nyáron egy napon halt meg a Lakatos famíliában két cigány. A faluban csak Sosojnak hívták őket. Kálmán negyvenhárom éves volt, vagy negyvenkilenc — lehet, hogy sosem tudom meg, mert a család egyik fele ezt, a másik azt állította. Tíz árva maradt utána. Jóska tizenkilenc volt. Halála előtt négy nappal szülte meg gyerekszámba menő felesége a második, gyerekét. Sosoj Jóskát mindenki sajnálta az utcában, Mondogatták: ,,jó cigány volt”. De nagy hiba volt, hogy nem tudott megmaradni a kórházban. Ha elvitte a mentő, másnap hazaszökött. Sosoj Jóska szívbeteg volt. És nem írt alá. hogy megoperálják. Az anyja mondta, ,.a cigány nem szívesen ír alá”. Mikor meghalt, szívszaggató jajveszékeléssel tért haza a kórházból, s ment végig az utcán vagy egy tucat testvére, meg az anyja, a halottfehér. alig vánszorgó felesége. Mindenkinek megszorult a szíve csücskében valami. Merthogy Sosoj Jóska jó cigány volt... (— Laci bácsi, adjon egy cigarettát! — Tessék! — Köszönöm! — Aztán mikor mész már dolgozni, Jóska? — Ősszel. Egerbe, a köz- tisztaságihoz. Szeptemberben. — Dolgozni kell, Jóska. Ha ősszel visszajövök, majd megtudom, állod-e a szavad. — Dolgozom én, Laci bácsi, az biztos!) Minden és mindenki olyan volt azon a nyáron, mint az előzőn. Vagy legalábbis majdnem olyan. Csak any- nyiban változott, amennyit egy múló év törvényszerűen változtat mindenen és mindenkin. Matild néni és Miklós bácsi minden este ugyanabban az időben kihozta a ház elé a két kis széket. Soha nem egymás mellé, mindig egymással szemben ültek le az út két oldalán. A hegyvidéki falucskában a szemközti házak közel vannak egymáshoz. Nincs is elhatárolt járda és úttest. Csak út van. Olyan közeli a két házsor, hogy csendesen lehet beszélgetni akkor is, ha az ember a szemben levő ház lábához ül. A férfiak aztán Miklós bácsi, a/, asszonyok Matild heni mellé telepedlek. Külön a nők, külön a férfiak — mint a templomban. Az asszonyok előtt az ember hátara kötözhető nagy kosár, a „hátyi”, tele babbal. Fejtegették," pirgálták a szemeket. Ezeken az alkonyt beszélgetéseken szóba került minden. Az, hogy az iparcikkbe milyen linóleum érkezett, »eg hogy manapság nem úgy. van, mint régen, amikor a fejkendő megkötéséből is tudni lehetett, ki az asszony, ki még a lány. Ma már fejkendőt is alig hordanak. Szóba került, hogy melyik lagziban hány vendég volt, hány tortát vittek a cukrászdából — no, meg hogy a menyasszony, bizony, már várja a babát. De hát a mai világban ez nein megy csodaszámba. Régen? Nos. akkor is megesett az ilyen, de az biztos, ritkábban. Szóba került a szüret, a búcsúi készülődés, a tsz barackosának termése, a befőzés — minden. Csak az nem került szóba, hogy nagyon hiányolnak közülünk valakit. (— Szeretett ide ülni közeik, beszélgetni. Megszoktuk, hogy városi létére minden érdekli.. — Nagy becsben tartom az emlékét. Láthatta: az asztalon van egy váza virág. annak támasztottam a gyászjelentést. Mindig ott van. Es a vázában virág...) Azon a nyáron csend volt, békesség. Az esz diktálta törvények szerint éltünk, mert a véglegesen változtatni nem lehet. A tornác előtti lépcsőre sosem ül már pipázni a testvérünk. Nem nézi a cikázó fecskéket a Selyem-rét fölött, nem beszélget el késő sötétedésig a ház lábánál Miklós bácsival. Az a nyár jobb nyár volt minden előzőnél — es mégis szomorúbb. Ülök a tornácon, és nézem, hogy a völgyből, mint a füst, őszi köd gomolyog fölfelé. Gomolyog, és lassan egészen eltakarja a szemem elől a völgyből felnyúló diófa koronáját. Lehet, hogy holnapra elmennek a fecskék. Vörös Márta Lábodi kezdeményezés Összefogás az óvodáért Az óvodai elhelyezés minden évben nagy gondot okoz ebben a községben is. Nem tudják kielégíteni az igényeket, mert a lábodi óvoda csupán hetvenöt személyes, es legalább száz a jelentkező — helyben, illetve az oda tartozó Rinyabe- senyö községből. — Nemcsak, ez a gondunk. Az óvoda 150 esztendős, régi épületben van. Ezt. már n«m erdemes bővíteni. Üj épületre van szükség, ahol legalább 100—130 apróságot helyezhetünk el. Elhatároztuk: új óvodát építünk. A költségek előteremtésében az itt levő gazdasági egységekre, és elsősorban a lakosság összefogására támaszkodunk — mondja Leber Cyuláné tanácselnök. Nem véletlenül alapoznak a társadalmi összefogásban rejlő erőre. Ily módon bővítették az iskolájukat is négy tanteremmel. A lakosság félmillió forint értékű társadalmi munkát végzett. Most néhány hete egy másutt már eredménnyel alkalmazott módszert vettek at, s hozzálátták a szükséges 6,5 millió forint előteremtéséhez. A tanácstagok, a népfrontaktívák, a fiatal házasok járják Lábod e.s Ri- nyabesenyö házait, arra kérve a lakosságot, hogy akinek van megtakarított pénze, adja kölcsön óvoda- ’ építésre. Ha ugyanis a takarékban össze tudnak gyűjteni bizonyos összeget, akkor a tanács építkezési hitelt vehet föl, és sz.ép támogatást kap a megyei tanácstól. Megkeresték —• megkeresik — azokat a gazdaságokat is. amelyeknek a két községben dolgozói laknak. Alig több mint egy hónapja kezdtek a munkát, nem eredménytelenül. A lakosság eddig több mint félmillió forintot ajánlott föl — öt évre — a tanács rendelkezésére. Voltak, akik öt, tíz, sőt olyanok is, akik 15— 20 ezer forint megtakarított pénzükkel járultak hozzá az óvodához Persze ezt a pénzt — hatszázalékos kamattal — öt esztendő múlva mindenki visszakapja. A gazdasagok lubbsege is megértette, hogy az óvoda uilepttése nem csupán a tanács gondja: nekik is kötelességük. hogy belőle részt vállaljanak. A Dél-somogyi Aliami Gazdaság 750 ezer, a helyi Zöld Mező Tsz JkM) ezer, a nagyatádi áfész 200 ezer forintot ajánlott föl a tanáccsal kötött együttműködési szerződés alapján az óvrxia építésére. A megyei tanácstól 1,7 milliót kapnak. És megkeresik a községi tanács vezetői a Seíag vezetőit is. Persze számítanak arra — erről is szót váltottak már tanácsülésen meg falugyűlésen —, hogy az építkezésben a lakosság társadalmi munkával segít. Legalább hatszázezer forint értékű munkát ily módon kívánnak elvégezni. Most folytatják a még hiányzó pénz gyűjtését. Az új óvoda építését jövőre kezdik el, a kész gyermek- intézményt 1983-ban adják át. S ezzel hosszú évekre megoldódik Lábod és Ri- nyabesenyő égető gondia. St, L. PIACI KÖRKÉP Ennél olcsóbb mar aligha lesz a lecsónak való. A tegnapi kaposvári hetipiacon 4 forintért is volt zöldpaprika es — igaz. némiképp magába roskadt — paradicsom. A portéka javáért persze kétszer ennyit is elkértek. Nyolcért akadt almapaprika, kétszer ennyiért a piros, vastaghúsú pritamin. a cseresznyepaprika kilóját 20 forintra tartották. A legolcsóbb paprikát Debrecenben kinaljáK, ahol a legszemre- valóbb sem kerül többe 6 forintnál. A fővárosban 11, míg Zalában 14 forint kilója. Az utóbbi helyen a vásárlók a 4—5 forintos paradicsommal vigasztalódhatnak. Pesten ezért is 9—10 forintot kell fizetni. A burgonyaárra egyre kevesebb panaszunk lehet: már ötért is van rózsa- krumpli. A győriek nyolcért szerzik be. A fözöhagy- ma kilója országszerte 9—10 forint, csupán Zalaegerszegen kérnek érte 14-et. Továbbra is drága a zöldség csomónként 6-ért. Még föllelhető némi zöldbab 15 forintért. Fejletten bögrénként nyolcért adják. A vásárlók közül csak kevesen tudták megítélni, hogy 8 forint sok vagy kevés egy darab cukkiniért; talán ezért nem volt kelendő az édeskés tökféle. Annál inkább a kel 16-ért. A karfiol darabjáért 20—22 forintot vasaltak be. A lilakáposzta 16 forintért kapható. A választékot színesítette még néhány — darabonként háromért tukmált — padlizsán. A gombapiacon rég volt ilyen szép áru és ilyen csúnya ár. 90-et kértek a vargányáért. Ha jól meggondoljuk. ennél is drágápb a „literenként” 20-ért vesztegetett csibegomba. Laskat 60-ért vehettünk. A gyümölcsfélék közül legnagyobb szeme a szőlőnek volt. 20 forintért kelt el a java, de 15-ért is megmaradt a kacsintásra ingerlő apró szemű. Zalaegerszegen 4—5 forinttal mérsékeltebb az ára, ugyanakkor Debrecenben és Pesten nincs alku 25, illetve 23 forint alatt. Egyre ígéretesebb a kört«, melynek ára fajtától függetlenül 10 forint. Az alma még csúnyácska 7—8 forintért. A dinnye egyre kevesebb jót ígér, az egyik kiskereskedő még kitartott a 6 forintos ár mellett, a másik már engedett egy forintot, belátva: ha most nem kel el. végleg a nyakán marad, A szilva állagán is nyomot hagytak a hűvös reggelek. 6-ért fogyott. A ringló 8 Ft volt. Az őszibarack szi- ne-java 20-ért talált vevőre. Akik nem adtak a minőségre, 8-ért is vehettek. A baromfipiac árusai túlságosan komolyan veszik; hogy a csirke is hús ... 160 forintot követeltek egy for- másabb párért. Egy kiskorú kakas 100-ért kelt el. Pesten a legdrágább a csirke, kilónként .58 forintért mérik. Hihetetlen, hogy Veszprémben ennél 20 forinttal olcsóbb. A tojás mindenütt drága. Nálunk 2,50-ért adják darabját. B. F. Sumonyl Zoltán .1 _________________ 1 P A M 1 E S LH A 1 a C 1 M — Hohó, barátom, hát nem addig van az! — mondja diadalmasan Ábrahám —, hát tudtam én, hogyha ezt elmondom a mi függetlenített párttitkárunknak, akkor az nagy balhét fog csinálni! Akkor még valaki nagyon meg fogja ütni a bokáját! Hát hol élünk?! Mindjárt tudtam én, hogy ezt csak a párttitkárnak kell elmondani. Mert az már elég nagy ember abban a kerületben! Hohó. barátom! A Láng Gépgyár! Azért az mégis csak valami! Nem igaz? — Na és?! Mondja már! Mit szólt a párttitkár? — Hát az csak összehúzta a szemét, pedig fiatal ember, tálán még negyvenéves sincs, aztán fölemelte a telefonkagylót, és mindjárt a kerületi tanácselnököt kérte! Annak aztán elmagyarázta, hogy ki vagyok én. hogy hány éve vagyok párttag —, meg azt is, hogy kikkel szórakozzon a lakásügyi osztály! Azt mondja: Ide figyelj, elnök elvtárs! Szeretnék én találkozni azzal a tel lakásügyi előadóddal! Megnézném én azt magamnak! — Aztán azt mondja: Na jól van, ezt majd megbeszéljük máskor. Itt van nálam Ábrahám elvtárs. Most csak azt mondd meg, hogy van-e nektek ilyen meg ilyen lakásotok. Rendben van, akkor azt mi kapjuk meg. De még ma! Odamegyek és megnézem. És küld oda velem az osztály- vezetőt is! Ezt a mondatot már a tanár házaspár is hallja, s mert a dédi színes előadásában értesültek az előzményekről, most érdeklődve állnak a hallgatóság közé. — Akkor aztán beültünk a párttitkár kocsijába, egy ilyen új Volgába, és egyenesen a tanácshoz hajlottunk. Ott már a lépcsőn várt bennünket a tanácselnök is meg az osztályvezető is, mind a kelten velünk jöttek. Ide a Pozsonyi útra. De az osztályvezető olyan kisfiú volt, hogy meg se mert mukkanni. Elöl ült a sofőr mellett, de hátra se fordult. Azon látszott, hogy már kaphatott egy kis fejmosást! Hahó darabom, hat persze! Hát hol élünk?! Csak a tanácselnök mutatta a rajzokat, hogy melyik lakást kérem? Van egy a másodikon, egy a kilencediken, meg egy a tizediken. A kilencedik emeleti a Dunára néz, a másik kettő a parkra. Azok a jobbak, azt mondja, mert nem olyan huzatosak. De persze választhatok. Na hát aztán én se vagyok hülye, persze a Dunára nézőt választottam. Pedig azt már biztosan odaígérte valakinek, mert nagyon rá akartak- beszélni a másikakra! — Na és mekkora? Szép? — Hát, kérem szépen, ez már akkora, amekkora kell egy családnak. Három és fél szobás. Rendes nagy előszoba, egy tűrhető konyha. Mégiscsak * nyolcvanegy négyzetméter ugye, ez meg itt csak 56. Huszonöt négyzetméter már számít valamit. És hát hogy van az megcsinálva, barátom! Szóval hát nem ám úgy, ahogy ezeket átvettük! Hogy. hát ez is rossz, meg az is rossz, meg szakadt a tapéta, de csak írjuk össze a hibákat, aztán ,tűnnek a szerelők! Ha ideérnek! Hogyne! Az kérem tip-top ! Kész! És tudják, mióta! Egy hónapja! Üresen! A többi lakásban mán regen bent laknak, ezek meg csak várnak valakire. Az anyjuk jó istenit! — Nem épül több is ilyen? — szól ki a fehér 1500-as Lada tulajdonosa egy bakra állított piros Skoda alól. —• Ilyen? Dehogynem! —- Ahr&hara taost széttárja • karját, s ebben már benne van a jólértesültek ama büszkesége is, hogy lám ő már valami olyasmit is tud, amit csak kevesen, és hogy ő ezt most megoszthatja a körülötte állókkal. És pont a fehér Ladást világosítja fel, aki hiába sofőr a pártgarázsban, s igazán fontos elvtársakat szokott furikázni, akiktől sok mindent megtudhat, de ezt a Pozsonyi úti építkezéseket most mégis ő tudja legjobban, hiszen a tanácselnök az egész beépítési tervet kiteregette előtte — Itt, kolléga, végig az Árpád- hídig ilyen házak fognak épülni! Végig az Elektromos Sporttelepig, meg mögötte is, itt a pályaudvar meg a gyártelepek helyén! Ó, egy egész új város lesz itt, majd meglátják! És csupa olyan újfajta panelház minden emeleten két-két ilyen nagy lakással! (Néhány hónapja hallottam a rádióban egy vitaműsort. Valahol a műsor közepén kapcsoltam be a készüléket, amikor egy fiatal építész, föltehetően válaszul valakinek, azt bizonygatta, hogy jó. igaz. hogy nem szépek ezek a lakótelepek, itt- ott lehet, hogy elrontják a városképet, rle mégiscsak rengeteg embert juttatnak új lakáshoz. Gyorsan s viszonylag olcsón. Ha szűkén is, de emberi körülmények között élnék, sokaknak először van fürdőszobájuk, önálló WC-jük is. Es most ez a legfontosabb! (Folytatjuk.) Lecsócsúcs
