Somogyi Néplap, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-20 / 221. szám

Használt autók vétele Ne higgyünk a kilométerórának Megvalósuló álmok tűnik a színes ponyvával bo­rított két új épület. Az egyik kétszáz férőhelyes, kö­tetlen tartású növendékis­tálló, mellette egy elletőis­tálló. . — Ezt is az idén építettük — jegyzi meg az elnök. — Mellé jön jövőre még egy százas istálló, és akkor kész a telép. Egy-egy létesítmény elké­szültél nem években, mind­össze hónapokban számol­ják. Az olcsóságra pedig jellemző, hogy a szerkezet­Az első pesti virágkiállítás bAl épülő létesítmények Umindegyike ezerhetszáz fo­rintba kerül átlagosan négy­zetméterenként. A sokoldalú hasznosítha­tóság három bizonyítéka mar ■áll a szövetkezetben. Jövőre elkészül a negyedik; nyolc darab ötszáz férőhelyes ser­téshizlalda. s ezzel képes­sé válik a szövetkezet a két éve megfogalmazott prog­ram teljesítésére, az évi tíz­ezer hízó kibocsátására. Közben egyre sűrűbben kopogtatnak az ajtón, im­már megrendelésekkel. Az épületszerkezet gyártására melléküzemet létesített a szövetkezet, maguk varrják az épületeket borító szegedi műanyag ponyvát, gatter- üzemükben készítik a szer­kezetet. A fonyódi tsz-ben már épül egy háromezer tonnás terménytároló, a fő­iskolai tangazdaság pedig kétszáz férőhelyes növen- dékistállót rendelt. Ennyi minden történt másfél év alatt. A Tab melletti kányái szö­vetkezetbe hosszú évekig nem szívesen ment a látoga­tó. mert csak gondot, bajt talált. Aki nyolc-tíz év után ide betér, nehezen .hiszi el, hogy ugyanabban a gazda­ságban jár. Ahol húsz évig — mint mondani szokás — megállt az élet, az utóbbi két év alatt negyvenöt mil­lióról kilencvenegy millióra nőtt a termelési érték. Es a kibontakozás elején tartanak. A Március 15 Tsz-hez kap­csolódó fogalmak, gondola­tok, képek merőben új tar­talmat nyernek. Visszacseng a fülembe, hogy az újat, az ésszerűt szenvedélyesen kereső Bor­bély István másfél éve, amikor még csak a papír­hegyek tornyosultak az iro­dájában, azt mondta: .,Le­het, hogy tíz évbe kerül, míg a gyakorlati tapasztalat igazolja az ötlet igazi érté­két, de ezt vállalni kell. A kezdeményező mindig szá­moljon a göröngyös úttal...” Most megkockáztatom: a göröngyök simulnak, és a tíz év visszavonhatatlanul zsugorodik. Már jó ideje nem álom. amit Borbély István elsősorban a saját. sok nehézséggel küzdő gaz­dasága felvirágoztatása ér­dekében megálmodott, felta­lált. Vörös Márta Amikor annak idején megkérdezték Henry Fordot, a híres amerikai gépkocsi­gyárost, hogy véleménye sze­rint melyik a legjobb autó­márka, ezt válaszolta: ,,Az új!”. A szellemes rhondás kétségtelen igazát senki scan vitatja. Ennek ellenére vi­lágszerte mindig akad vevő a használt kocsikra is. Ná­lunk vagy nincs elég pénze valakinek az új autó megvé­telére, vagy nincs ideje, tü­relme kivárni, amíg sorra kerülne az előjegyzési listán. Az eladásra kerülő hasz­nált autók többnyire túl vannak a „fénykorukon”, amely általában tízezertől 30 ezer kilométerig tart. Ezután már fokozatosan je­lentkeznek a kocsin az el­öregedés jelei. Először csak az ajtó kezd zörögni, aztán lassanként emelkedni kezd a benzin- és olajíogyasztás, miközben egy sor gyorsab­ban elhasználódó alkatrész (fék- és kuplungbetét, gumi­tömítés. gömbcsukló, lökés gátló stb.) is cserére szo­rul. Kétségtelen, hogy ilyen­kor az autó még jó ideig elég tűrhetően szalad, mert még nem aggott el teljesen, de egyre gyakrabban szorul kisebb-nagyobb javításra. Ennek pénz. és időigényét figyelembe véve (azt nem is számítva, hogy sokszor hiá­nyoznak a szükséges alkat­részek) tulajdonképpen az olcsóbb használt autó a drá­gább. A használt autók vásárlá­sakor mindenképpen na­gyon körültekintően kell el­járni. A fényesre lakkozott autó, a. godosan karbantar­tott krómozás nem egyszer félrevezeti az embert: a ra­gyogó külső mögött elég gyakran elhasználódott ka­rosszériában agyongyötört motor dörömböl. Az jár el megfelelően tehát, aki az autó megvételének eldöntése előtt kikéri valamelyik szer­viznek vagy az autóklub műszaki szolgálatának a szakvéleményét. Igaz, hogy ez valamelyes többletkiadást jelent, de nagyon kellemet­len meglepetéstől óvhatjuk meg magunkat. Minden eset­ben ragaszkodni kell hozzá, hogy az eladó az autó ere­deti szervizkönyvecskéjét is bemutassa, átadja, s bünte­tőjogi felelősségű nyilatkoza­tot tegyen a gépkocsi koráb­bi — netán karambolokkal kapcsolatos — nagyobb javí­tásairól. — Nem tudom, emlek- szel-e ra — folytatja Kar- dosné a leleíonba —, de mintha nálunk is lenne te­levizelő? Na. hát szóval én most megerősíthetem, hogv van, mivel mi is éppen azt nézzük, a kis ajapihét vagy ajatollát vagy micsodát, szó­val ezt a hercig kis perzsa mikulást, aki... A tanár belátja, hogy ily módon úgysem tud figyelni a tévére, inkább megadja magat. — Jó, megyünk! Két perc múlva ott vagyunk — bólo­gat közben a felesége felé, majd leteszi a kagylót. . — Csókolom, mama! — köszönnek el a déditől. — Nem biztos, hogy minden esetben a keveset futott, rendszeresen garázsban tá­rolt használt autót kell előnyben részesíteni. A nyirkos, szeliőzetlen garázs­ban sokáig álló kocsi ugyan­is jobban tönkremehet, mint a rendszeresen használt, ..csillaggarázsban” álló. Az idő vasfoga mindenekelőtt az ablakkeretet és az ajtó széleit, a sárhányókat. a ka­rosszéria illeszkedési pont­jait támadja meg. Noha a korrózió magától is előtör, de a nagyobb mérvű korro- dálásról úgy győződhetünk meg, hogy ujjunkkal megko­pogtatjuk a lemezt. Ha nem fémes hangot hallunk, csak­nem biztos, hogy valami nincs rendben. Lehet, hogy a lemez már nagyon rozs­dás, vagy pedig valamilyen oldattal, gittel kenték át a korrodált helyeket. Nézzük meg a kocsiszek­rényt belülről is! Emeljük föl a gumiszőnyegeket — megvizsgálván, hogy van-e Víznyom alattuk, ami rossz ablaktömítésekre, . karoßz- szérialyukakra utalhat. Ele­ve gyanús, ha fekete festék­kel frissen be van kenve a padló. Valamelyes támpon­tot adhat az autó korára, futási teljesítményére a pe­dálok gumiburkolatának az állapota, kopottsága (a kilo­méteróra állását ugyanis tudvalévőén nem szabad el­hinni!). Ugyanígy a gumi­abroncsok kopása, a kopá­sok milyensége is sokat el­árul. Anélkül soha nem szabad megvenni egy használtautót, hogy aknára állítva — netán aláfeküdve — tüzetesen meg ne vizsgálnánk vagy vizsgál­tatnánk. Még aránylag a motorral kapcsolatban érhe­ti az embert a legkevesebb meglepetés. Megfelelő beállí­tással, némi alkatrészcseré­vel ugyanis ma már akár százezer kilométer megtétele után is kifogástalanul mű­ködhet egy autómotor (leg­följebb a szokásosnál vala­mivel több olajat fogyaszt). Végezetül egy megszívlelen­dő jó tanács: régi típusú, nyugati származékú autót csak az vegyen, aki maga is tud és szeret bajlódni a ja­vítgatásával. s valahonnan Fólmegyünk egy kicsit a Kardosékhoz. Ha vége a mű­sornak vagy ha elálmosodik a mama, tessek nyugodtan lefeküdni, majd jövünk. Vi­szünk kulcsot. A dédi fölrezzen. Aztán csak bólogat, hogy jó, jó, csak menjetek, én meg már úgyis lefekszem, mert elal­szom ezen a francos tévén, hogy nem tudnak már vala­mi rendes filmet mutatni. Mindig csak a politika meg a rengeteg összevissza be­széd. De a nép a hibás, mert ha nem kérdeznének annyit, mar régen befejezték volna az egészet. A fiatalok egy pillanatig megállnak a liftnél, aztán úgy gondolják, hogy gyor­sabb, ha két emeletet föl- gyalogolnak, s megindulnak falfele * lépcsőn. A VUI. Jó másfel évvel ezelőtt, amikor Borbély Istvánnal, a kányái Március 15 Termelő­szövetkezet elnökével beszél­gettem szolid, picinyke iro­dájában, még szűkösebbnek látszott a helyiség. A szek­rény tetejét, és a szoba még jónéhánv zugát dossziéhe­gyek. műszaki rajzok foglal­ták el. Borbély István ..ál­modta meg” a lágy héjalá- sú, könnyűszerkezetes építé­si módot — pályázaton fődí­jat nyert vele. Ígéretes el­gondolásához partnerra ta­lált a Kaposvári Mezőgazda- sági Főiskolában, az Agro- berben, ahol akkor már ja­vában készítették az épület­szerkezet különböző haszno­sításának terveit. A rajzhegyek eltűntek, a szekrény tetején egy gyönyö­rű váza. Ezt már az épület- szerkezet nyerte elismerő díjként. Az asztalon egy< le­vél a Borsod megyei tanács­elnök-helyettestől: ,....a me­zőkövesdi tájkiállítás ered­ményeit jelentősen fokozta a kányái Március 15 Tsz kollektívájának két prakti­kus, jól kihasználható épüle­te. Külön köszönöm az el­nök és Czoth János építés­vezető által irányított építő- brigádnak azt az önzetlen segítséget, mellyel hozzájá­rultak az állattenyésztési ágazat sikeres bemutatásá­hoz ...” — Igen nagy volt az ér­deklődés. Most ugyanazt az épületet a zalaegerszegi táj - kiállításon szerelik össze az embereink — fűzi hozzá az elnök. Azóta sok minden történt. Ez az építési mód, melynek nagyszerűsége éppen egysze­emeleti fordulóban pizsamás férfi támaszkodik a folyosó üvegajtajának, papucsban ci­garettázik. A lakásban nem lehet, nem engedi a felesé­ge, hiszen ha még a cipőt is leveszik a küszöbön, ak­kor majd pont a cigaretta­hamut fogják fölseperni a szőnyegről?! Hogyisne! Ha nem tud leszokni arról az átkozott bagóról, akkor csak cigarettázzon a folyosón. Az ő tapétájába, függönyébe, bútoraiba nem fogja beenni magat az a büdös nikotin! Mert ha már több mint két­száznegyven forintot kidob­nak egy hónapban arra a rohadt cigarettára, aminek az árából egy vasárnapi ebé­det meg lehet főzni, akkor legalább a lakást ne tegye tönkre. Kardosék pontosan a ta­nár házaspár fölött laknak, de kettővel íoiieob, Közöt- fÜK vannak Ákoskaék, akit Siísbikné szívesen örökbe is fogadna, mert a szülei, a ri­kácsoló és kora hajnaltól fuldokló mérnök meg a ké­ső estig lófráló fiatalasszony nem nagyon törődnek a kis­fiúval. rűségében, gyors kivitelezhe­tőségébe^ és olcsóságában rejlik, kezdi kivívni magá­nak a neki nagyon is meg­járó érdeklődést. Járjuk a majort — és szinte 'meghökkentenek a gyorsaság bizonyítékai. Ta­valy májusban még csak tervrajzok voltak, kora ősz­re már állt két terménytáro­ló. Mögötte most a napra­forgót. a kukoricát várva két újabb háromezer tonnás tároló. — Szép dolog ez, ugye? — kérdezi az egyik épület befejezésén dolgozó Iker Pista bácsi. Kérdésében is benne van, arcáról is sugár­zik, mennyire sajátjának ér­zi mindazt, ami itt látható. — Mennyi idő alatt tudják ezt elkészíteni? — Igen kevés munkaidő kell hozzá. Talán két-három hét. Ahhoz képest, hogy mekkora epület, kevés a rá­fordítás. A s.omogyegresi részen a szarvasmarhatelepen is ott all már, messziről szembe­29. Afnikor Kardos János fo­tóriporter erőltetetten lezser, kissé szögletes mozdulatok­kal kinyitja a bejárati ajtót, belliről nagy hahota fogad­ja az érkezőket. A nagyszo­bában Annáék és Kardosné éppen egy konyakosüveget akarnak elrejteni, s feltűnő mozdulatokkal kapkodják föl a dohányzóasztalról a kis poharakat, dugdosva őket a hátuk mögé meg a blúzuk­ba. Ebben Anna férje, a ko­moly és megfontolt mérnök- közgazdász a legleleménve- sebb. szájába kapja a stam­pedlit, de úgy, hogy csak a kehely van a szájában, a pohár üvegszára meg az ezüsttalp kilóg a fogai kö­zül. Ettől a látványtól rob­ban ki a nőkből a nevetés, a mérnök pedig, minthogy a pohár aljából egy-két csepp konyak a torkába csorog, olyan fuldoklásba kezd, hogy majdnem elharapja az üveget. — Akik váratnak maguk­ra, azok nem kapnak piát! — bugyborékolja Kardosné, de közben föl-fölvisítva, ki­nyújtott mutatóujjával bök- dös a fuldokló és görnyede- zö mérnökre. (Folytatjuk) A múlt század harmincas éveiben a pesti Rózsa (ma Rózsa Ferenc) utcában nyi­totta meg Muszely Károly a kertészetét. Virágokon kívül lakat is nevelt, főleg eper- fákat. Termékeit sokan vá­sárolták, még külföldre is szállított palántákat. 1844 május végén szokat­lan dologra szánta el ma­gát: virágkiállítást rendezett. Noha kertészete a város központjától eleg messze fe­küdt, s az út valóságos por­tengeren át vezetett ide, mégis sokan látogattak ki, hogy megtekintsék az első magyar virágkiállítást. Valóban érdemes volt megnézni, mert az egykorú leírás szerint negyvenezer virágcserjében lehetett gyö­nyörködni, a rózsák, szék- fűk és jázminok mellett sok ritka, külföldi eredetű nö­vényben is. „Mily gyönyörű látvány e virágsereg — lel­kendezett az Életképek tu­dósítója — az ind és ponti azaleák, kaméliák és ro­dodendronok, az erikák ezer szebbnél szebb nemei; a szűk papíron nincs helye a gazdag neveknek, s ha vol­na is, vajon ki írhatná le e dicső, gyöngéd illatot, e csábító színvegyülelel. az elénk szívvidámitó zöldet s az egész virágzási pompát, mely a nézőt elbájolja, el­ragadja.” A tudósító csak egyet ki­fogásolt, azt. hogy Muszely úr, aki magyar születésű és magyar anyanyelvű, a ma­gyar fővárosban rendezett kiállításon egyetlen magyar nyelvű feliratot, tájékoztató táblát sem függesztett ki. A Kaposvári Gépészeti Szakközépiskola önköltséges tanfolyamokat szervez: 1. Egyetemi, főiskolai felvételi vizsgára előkészítő tanfolyamul matematikából és fizikából. Azoknak a jelentkezését is várják, akik a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola kaposvári konzultációs központjában kívánnak továbbtanulni. 2. Műszaki rajzolói tanfolyamot. 3. Kompresszorkezelői tanfolyamot. 4. Ív- és lánghegesztő tanfolyamot. Jelentkezni szeptember végéig lehet az iskolában. Jelentkezési lap és további felvilágosítás is ott kapható. (Kaposvár, Pázmány Peter u. 17.) (85488) be tudja szerezni a szüksé­ges alkatrészeket. B. I. Sumonyl Zoftún ______________ 1 P A 1 M E 1 L­H A 1 ■ 0 M

Next

/
Thumbnails
Contents