Somogyi Néplap, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-20 / 221. szám

I A hét három kérdése Hogyan alakú] az • • Egyesült Államok és nyugat-európai szövetségesei kozott a diplomáciai, kato- napoiiiikai és gazdasági kö­télhúzás? Haig, amerikai külügymi­niszter európai útja után sem csökkent az ellentét Washington és egyes nyu­gat-európai szövetségesei között. A State Department ura, persze, nem is nagyon igyekezett engedékenynek mutatkozni, hanem ellenke­zőleg : még keményebb ál­láspontot .foglalt el a legvi­tatottabb kérdésben, az „eurorakéták”, illetve a szov­jet—amerikai tárgyalások dolgában. Amit Nyugat-Ber- linben mondott, tulajdon­képp érvénytelenítette a NATO 1979-es határozatát. Abban ugyanis még azt mondták ki, hogy az 572 amerikai rakéta, a Pershing —2-esek és a robotrepülőgé­pek nyugat-európai telepí­tése attól függjön, lesz-e eredményük a Szovjetunió­val megindítandó tárgyalá­soknak. Haig most megfor­dította a sorrendet: előbb el kell helyezni a rakétákat, s csak utána tárgyalni. A Nyugat, szerinte, csupán így várhat eredményeket a tár­gyalásokon ... A népi el­utasítás jeleként Nyugat- Berlinben több tízezren tün­tettek Haig ellen. Arra pedig, hogy a szovjet —amerikai tárgyalásokat mennyire várja, igényli a nyugat-európai közvélemény, jelzéssel szolgál a brüsszeli eset: a belga kormány egyik szóvivője sietett kiszivárog­tatni, hogy amerikai közlés szerint november 17-én Genfben találkoznak majd az eurorakéták korlátozásá­Vcreségett szenvedett a fran­cia jobboldali ellenzék bi­zalmatlansági indítványa. Képünkön: Mauroy kor­mányfő a parlamenti vitában programját a ,, foglalkozta­tottságért folyó csatának” nevezte. ról szóló tárgyalások megin­dítására a két nagyhatalom képviselői... Belgiumban ugyanis (akárcsak Hollandiá­ban, Dániában) mind többen ellenzik a fegyverkezési haj­szát, ehelyett a tárgyaláso­kat, s a megegyezést sürge­tik. 2 Mi a jelentősege az * Angol Munkáspárt ve­zetői moszkvai útjának? Michel Foot munkáspárti vezér és' Denis Healey, ko­rábbi pénz- es hadugymi • ni$zter a héten a szovjet fővárosba látogatott. Az an­gol ellenzéki vezetők termé­szetesen csak saját pártjuk nevében szólhatlak, tárgyal­hattak, útjuk azonban így is nagy jelentőségű volt. Min­denekelőtt azért, mert alkal­mat adott a szovjet vezetők­nek, elsősorban Leonyid Haig nyugat-berlini látogatása nagyarányú tüntetések ki­robbanáshoz vezetett. Képünkön: a felvonulók összecsap­tak a kivezényelt rendőrséggel is. DZ ESEMÉNYEK CÍMSZAVAKBAN HÉTFŐ: Magyarországi látogatás-? ra tíuíLapesUe érkezett á kuvaiti emír. — Az ENSZ rentdkívüli közgyűlése ál­lást íoglalt Namíbia füg­getlensége mellett. — Brezsnyev Moszkvában Ka.ysjuie Phomvih.ane la­oszi minósz tor elnökkel tárgyalt. KEDD: Megnyílt az ENSZ köz­gyűlésének 3fi. ülésszaka. — A konzervatív polgári ellenzéK győzött a norvé- giai törvényhozási vá­lasztásokon. — Az egyip­tomi hatóságok kiutasí­tották a szovjet nagykö­vetet. hat szovjet diplo­matával együtt, távozásra szólítottak fel egy ma­gyar diplomatát is. SZERDA: A líbiai Bengháziban megkezdődött a Szilárd­ság frontjához tartozó ál­lamok csúcskonferenciája. — A francia parlament elvetette a jobboldal bi­zalmatlansági indítványát. — A LEMP Politikai Bi­zottsága nyilatkozatot adott ki az ellenforradal­mi veszély leküzdésiéről. CSÜTÖRTÖK: Leonyid Brezsmyev Moszk­vában eszmecserét foly­tatott az Angol Munkás­párt vezetőivel. — Kína tárgyalásokat javasol Tajvannak. — Pokolgépes merénylet a libanoni Szi­fonban. PÉNTEK: Magyar tiltakozás, egyiptomi hatás. durva lépése ellen. — A bengházi csúcstalálkozón a PFSZ az arab államok stratégiai együttműködé­sét sürgette, majd ki­mondták, hogy szorosabb­ra fűzik kapcsolataikat a S zov j etumióval. SZOMBAT: Amerikai—kanadai— mexikói hármas csúcsta­lálkozó az észak-ameri­kai kontinens problémái­ról. — a jövő hétre ösz- »zehívták a lengyel par­lamentet. — A 1 francia nemzetgyűlés eltörölte a halálbüntetést. Brezsnyevnek, hogy részlete­sen kifejtsék a Szovjetunió álláspontját, hogyan lehetne megakadályozni a fegyverke­zés újabb hullámát. Foot sajtóértekezletén ..frontáttörésnek” nevezte, hogy világosan kifejezésre jutott: a Szovjetunió kész csökkenteni az ország nyu­gati részében telepített kö­zepes hatótávolságú rakétái­nak a számát, ha a NATO lemond az 1979-ben elhatá­rozott nagyszabású rakétate­lepítésről. Az angol munkás­párti politikusok egyetértet­tek szovjet vendéglátóikkal abban, hogy az Egyesült Ál­lamoknak haladéktalanul ra­tifikálni kell a SALT—2 szerződést. Ez azért fontos tény diplomáciai, de lélekta­ni és propaganda szempont­ból is, mert az USA igyek­szik elfeledtetni szövetsége­seivel, hogy azok — egyebek közt egy NATO-határozat- ban is! — elfogadták a SALT—2 létrejöttét. Természetesen a kétoldalú kapcsolatok szempontjából is jelentős volt Foot és Mea­ly útja, mivel az utóbbi években igen hűvössé vált a két ország viszonya. Nincs kizárva, hogy a munkáspárt a következő választáson visz- szakapaszkodik á hatalom csúcsaira. Ez esetben a ké­sőbbi szovjet—brit viszony kedvezőbb alakításához is hozzájárulhatott a mostani moszkvai üt. 3 Miért szenvedett vere- • séget a szociáldemok­rata párt Norvégiában? Kisebb-nagyobb megsza­kításokkal 1935 óta a mun­káspárt irányította az észak- európai ország eleiét, s most a parlamenti választás az.ed- digi ellenzék, a polgári pár­tok győzelmét hozta. Ennek eredményeként pedig jobb­oldali koalíciós kormány megalakulása várható. A fordulat magyarázata­ként egyértelműen a nyugati világ gazdasági válságát le­het megjelölni, s ez még az olajban gazdag Norvégiát is érintette. Az infláció fölgyor­sult. A pénzromlás mértéke két számjegyű. A munkás­párti kormány hiába próbál­ta meggátolni vagy megfé­kezni; hasztalan fagyasztotta be az árakat és a béreket, — az árak tovább emelked­tek. A szakszervezetek szem­bekerültek a velük tulajdon­képp politikailag együtt ha­ladó munkáspárttal. Azt meg különben is belső -harcok gyöngítették. A személyi el­lentétek az év elején odave­zettek, hogy lemondott Odvar Nordli miniszterelnök, s a kormányfői tisztet Norvégia történetében először egy asz- szony vette át: Gro Harlem Brundtland, egy orvosnő. A norvégiai fordulat azt is mutatja, hogy egy ország számára az olaj nem min­den! A partok előtt az Északi-tengeren — igaz, elég­gé költségesen — sok olajat bányásznak a norvégok, akik teljesen önellátók lettek a „fekete aranyból”, a fontos nyersanyagból. De a nagy olajbevétel csak azt eredmé­nyezte, hogy mindenben a fogyasztói kedv növekedett meg, nem pedig a termelő akarat. I*. J. Az ENSZ-közgyGIésen holnap kezdődik az általános vita 134- napirendi pont Felszólalt Rácz Pál nagykövet Az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének 3(1. ülésszakán, pénteken éjjel a szocialista és az el nem kö­telezett országok tiltakoztak az ellen, hogy Kambodzsát továbbra is a megbuktatott Pót Pot-rezsim delegátusai képviseljék a világszervezet­ben. E tiltakozás ellenére, az Egyesült Államok, Kína es több nyugati ország nyomá­sára olyan szavazási ered­mény született, hogy a kam­bodzsai nép törvényes kép­viselőit ezen az ülésszakon is távol tartják az ENSZ-től. A „kambodzsai kérdésről” folyt vita során Rácz Pál nagykövet, a Magyar Nép- képviselője kijelentette: Ma­gyarország azért nem támo­gatja a polpotista küldött mandátumának elismerését, mert régen ideje lenne már, hogy a Kambodzsai Népköz- társaság képviselői elfoglal­Felmentések, kinevezések Rcmániában A Scinteia szombati szá­ma elnöki rendeletet közöl arról, hogy Angelo Micu- lescut felmentették minisz­terelnök-helyettesi, vala­mint mezőgazdasági és élel­miszeripari miniszteri tiszt­ségéből, mivel más beosz­tást kap. Egyidejűleg Ion Tescut, aki eddig a tárca miniszteri rangú államtitká­ra volt, kinevezték mező­gazdasági és élelmiszeripari miniszterré. Ugyancsak elnöki rende­lettel felmentették losif Bonc-ot a gazdasági és tár­sadalmi tevékenység köz­ponti ellenőrző tanácsának elnöki tisztségéből és helyé­re Marin Enachet nevezték ki elnökké. Felmentették tisztéből Alexandra lonescut, a román rádió-televízió vezérigazga­tóját is. Utódja Ilié Radu- lescu lett. Felmentették tisztségéből Teodor Hast, a kisipari szö­vetkezetek központi taná­csának elnökét, mivel más feladatot kap. A tanács új elnökévé Virgil Trofint, az RiKP KB Politikai Végre­hajtó Bizottságának tagját választották meg. Őserdei bujdosók Dolgavégezetlenül tért ha­za a délnyugat-csendes-óceá- ni Salamon-szigetekről az ál­lítólag ott bujkáló második világháborús japán katonák felkutatására kiküldött hiva­talos expedíció. A japán kül­döttek, részben az egészség- ügyi és népjóléti miniszté­rium munkatársai, részben különféle bajtársi szövetsé­gek tagjai ellenőrizni akar­ták azokat a híreket, ame­lyek szerint bennszülöttek „volt japán katonákra em­lékeztető erdei emberekkel akadtak össze”. Bár 1976 óta hét korábbi delegáfció is eredménytelenül szállt ki a helyszínre, a japánokat idén tavasszal ismét felvillanyoz­ták szemtanúk újabb elbe­szélései, akik arról számol­tak be, hogy „egy arcvonásai alapján japánnak ítélhető torzonborz, toprongyos sze­mély, feltételezhetően császá­ri katona, rövid időre elő­merészkedett az őserdőből, és nyers vaddisznóhússal kí­nálta a helybélieket”. A japán expedíció egy teljes hónapon át vizsgálta- kutatta a kis Vella Lavella sziget dzsungelját. A hazai levéltárak adatai, egykori katonai személyek visszaem­lékezései ugyanis valóban arra vallanak, hogy az 1943. október 6-án és 7-én megví­vott Vella Lavella-i ütközet után ezen a vidéken rekedt 150 japán katona. A többie­ket — az eredetileg kétezer főnyi helyőrség megmaradt ötszáz tagját, valamint az amerikaiak által elsüllyesz­tett négy romboló kimentett matrózait — elszállították. Jóllehet a vállalkozás hi­vatalos részét lefújták, és az expedíció hazautazott, tíz volt bajtárs mégis ott ma­radt, és próbálja előcsalo­gatni a múlt árnyait, meg­győzni őket arról, hogy már régen véget ért a háború. a dél-dunAntűli vízügyi építő vállalat FONYÓDI ÉPÍTÉSVEZETŐSÉGE felvesz mélyépítési üzemmérnöki végzettséggel rendelkező személyt építésvezetőségi mérnök beosztásba valamint anyag- és szállítási ügyintézőt középiskolai és középfokú szállítási tanfolyam végzettséggel. Jelentkezés a/ építésvezetőnél, Fonyód. Béke u. 1. (85367) jak az Egyesült Nemzetek Szervezetében az őket meg­illető helyet. A Pol Pot-féle delegáció megbízólevelét azok ismerik el, akik magát a bukott rendszert támogat­ják. A magyar nagykövet a továbbiakban méltatta a Kambodzsai Népköztársaság által 1979 óta elért eredmé­nyeket. Az ENSZ-közgyűlés 36. ülésszakán az általános vila hétfőn kezdődik. A péntek c-jjel jóváhagyott, 134 pont­ból álló napirend több mint húsz ponlia érinti a lesze­relés, a vilagbéke és a nem­zetközi biztonság szavatolá­sának problémáit. Súlyponti, kérdésként vitatják meg az ülésszakon a közel-keleti rendezés lehetőségét, a pa­lesztin nép önrendelkezési jogának kérdését, a Dél-Af- rikában megnyilvánuló apartheidet. Namíbia ügyét, az újgyarmatosítás, a fajül­dözés, az emberi jogok, va­lamint a nemzetközi gazda­sági együttműködés problé­máit. Hármas csúcstalálkozó Reagan amerikai elnök és Trudeau kanadai miniszter- elnök úgy döntött, hogy erő­feszítéseket tesznek a két ország között Kanada új energiapolitikája miatt tá­madt súrlódások megszünte­tésére. Az Egyesült Államok kongresszusa és olajmonopó­liumai nyugtalansággal vet­ték tudomásul, hogy Ottawa igyekszik növelni a hazai részesedést a kanadai ener­giatermelő üzemek tulajdon­jogában. Ugyanakkor, mind­össze néhány órával Reagan és Trudeau „baráti és gyü­mölcsöző” megbeszélései után az Egyesült Államok kül­ügyminisztériumának egyik tisztviselője „rövidlátónak és nacionalistának” nevezte a kanadai energiapolitikát. A két napja tartó, nem hivatalos hármas találkozó­ról érkezett jelentések arról is beszámolnak, hogy Rea- gan-nek és Lopez Portillo mexikói elnöknek „sikerült közelíteni nézeteiket” a sal- vadori kérdés |megítélésében. Az erről nyilatkozó szóvivő azonban nem közölte: ho­gyan, és milyen mértékben csökkentették a nézetkülönb­ségeket. A ténylegesen fennálló vé­leménykülönbségek érdemi csökkentése aligha képzelhe­tő el, hiszen Portillo elnök a Gerald Ford Múzeumnak a csúcstalálkozóra alkalmat szolgáltató megnyitásán ha- tarozottán hangsúlyozta: Mexikónak joga ■ van más­képpen politizálni és nem egyetérteni az Egyesült Ál­lamokkal. A mexikói állam­fő ezzel együtt hasznosnak minősítette a találkozót, és úgy nyilatkozott: a fennálló nézetkülönbségek ellenére a két ország jó kapcsolatainak próbája volt és sikeresnek mondható. Francois Mitterrand fran­cia köztársasági elnök októ­ber 7—8-án megbeszélést folytat Helmut Schmidt nyu­gatnémet kancellárral. A francia területen megtartan­dó találkozó tényét az Ely- sée-palota sajtóirodája jelen­tette üue. • • • Szívrohammal kórházba szállították Joao Figueiredo brazil elnököt — közölte a brazil elnöki hivatal. A 63 esztendős államfő állapota az első kórházi jelentés sze­rint nem súlyos. * * * Az Egyesült Államok és Argentína közös hadgyakor­latot kezdett az Argentíná­ban levő Puerto Belgrano haditengerészeti támaszpont közelében. A gyakorlaton kilenc amerikai és négy ar­gentin hadihajó vesz részt. * * * Todor Zsivkov, a BKP Központi Bizottságának főtit­kára szombaton fogadta a Bulgáriában tartózkodó Ha­rilaosz Florakiszt, a Görög Kommunista Párt Közppnti Bizottságának főtitkárát. * * • A Szovjetunióban felbo­csátották pénteken a „Koz­mosz—1309” elnevezésű mű­holdat, amelynek feladata a világűr kutatásának folyta­tása. A műhold berendezései kifogástalanul működnek. * * * Indira Gandhi indiai mi­niszterelnök caíolla azokat az ausztrál híreszteléseket, amelyek szerint India bizo­nyos feltételek mellett kész elfogadni Pakisztánnak a Brit Nemzetközösségbe tör­ténő új raf el vételét. • * * Elnöki rendelet alapján .szombaton feloszlatták a gö­rög parlamentet, és a vá­lasztások hivatalos időpont­jaként október 18-át jelöl­ték ki. A rendeletet Geor- giosz Rallisz miniszterelnök a választások lebonyolításá­ra felesküdött ügyvezető kormánya adta ki. A KAPOSVÁRI CUKORGYÁR az üzemi időszakra még felvesz férfi rakódó­és segédmunkásokat, állandó munkára egy vizvezeteks ser elöl. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (202981) A nagybajomi Lenin Mg. Termelőszövetkezet felvételre keres lakásmegoldással szakképzett juhászt vagy juhász családul. Jelentkezni lehet a tsz elnökénél vagy főallattenyészlő jenéi. Cím: 7561 Nagybajom (Somogy megye). (202974)

Next

/
Thumbnails
Contents