Somogyi Néplap, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-09 / 186. szám
Művészet emberközelben Borsos Miklós portréja Borsos Miklóssal beszélgetve, vizsga tárgyává tesz- szük a művész, a művészet és a mai valóság viszonyát. — Századunkban, véleményem szerint — mondotta a művész — más újítás nem történt, mint hogy egészen világosan kettévált a művészet. Az egyik fajta az. amit a mesterek csinálnak. És ök mindig azt csinálták, ami izgatta őket; abban igyekeztek a legtöbbet nyújtani. Ez a mindenkori hagyomány. A másik ember ugyanakkor azt csinálja, ami a divat. EnneR nagy hatóereje van, műkereskedelmi, feltűnési lehetősége pedig talán nagyobbak is, mint a mesterek munkáinak. — Más kérdés, hogy hihetetlen pazarlással dolgozik a divatot követő művészet, ugyanúgy, mint általában a divat, aminek a lényege az egyáltalán nem lebecsülendő fűszeres frisseség. — Az igaz művészet viszont nem csiklandozó frisseséget nyújt, hanem mélyebb emberi, gondolati tartalmakat hordoz. És ha ezen az alapon akarunk eligazodni a mai esztétikai zűrzavarban. akkor nem tehetünk mást, mint' hogy a művészet alapvető meghatározójára állunk, ami a minőség, a kvalitás. Mert sok dolgot megengedhet magának egy nagy tehetség,' möndjuk Picasso, Dali, ám ugyanezt — Fordítsuk szőkébb, hazai környezetre az emlí. tett problémát. Az az: miként ítéli meg Borsos Mik- avantgarde pozí. lós a magyar cióját, kifutási lehetőségeit? — Nálunk, sajnos, mostanában kezdik újra csak utánozni az ilyesféle törekvéseket. És rögtön hozzá kell tennem, hogy e műfajok művelőinek a szocialista társadalomban nincsenek maszek mecénásai, nincsenek olyan műkereskedői, milliomosok szeszélyeit kielégítő vállalkozói, akik az egyik sikertelen kísérlet után a másikat istápolják. Itthon mindez az állam terhére történik, minthogy államközpontú az egész művészeti élet anyagi bázisa. A téma kapcsán persze fölmerülhet a felelősség gondolata, vagy t^sak egyszerűen a közömbös kérdés, hogy megéri-e ... Meg kell mondjam: én személy szerint semmiféle újításnak vagy ilyen tendenciának. nem vagyok, nem lehetek ellene, még kevésbé ellensége. Hiszen jómagámat is mindig, elfogadva bár, de szélsőségesnek minősített, ugyanaz a művészeti kritika, művészeti irodalom, amelyiknek a szemében ma hagyományosnak számítok. Az állam által vállalt művészetpatroná- lásnak a közelmúltban fölbukkant kritikájával azonban egyre inkább ajánlatos foglalkoznunk, mert évtizedek tapasztalatán nyugszik. Ahogy hallom, ahogy tudom, e kritikában benne van az eddigi, harminc esztendeje egy helyben topogó zsűri- rendszer reformjának igénye éppúgy, mint a külön- külön csoportok, társulási lehetőségek engedélyezése, kialakítása. Elsősorban a művészet minőségére, rangjára gondolva meg kell jegyeznem, hogy éppen ilyen módon, a társulásos kiállítási lehetőségek, a csoporton belüli zsűrizések révén bontakozhattak ki annak idején olyan fiatalok, mint Med- gyessy Ferenc, Egry József, a másik oldalon Bokros Birman, Kmetty János, Pór Bertalan. És sorolhatnám az egész, ma már módéin művészettörténetet jelentő festők, szobrászok névsorát. Aztán ott vannak a „Nyolcak". akik ugyan egyetlen kiállítást éltek meg, de felbukkanásuk, programjuk, amit Kernstok Károly hirdetett meg, elég volt ahhoz, hogy a magyar művészet egy merészebb útját, lehetőségét jelölje meg. Merjünk e hagyományra építeni, csak jó származhat belőle! Borsos Miklós diszkül,ja — Ajkán Alvó lány című szobra — Kritika ide. megítélés oda, államhatalmi szerveink Borsos Miklóst mégis olyan elismerésben részesítették, mint a Kossuth-díj vagy a „kiváló művész” cím. Mi több: Barcsay Jenőhöz hasonlóan múzeuma van Győrben, ifjú évei városában. Múzeuma, amelynek jó néhány merészebb darabja előtt értetlenül állnak meg kisebb-nagyobb csoportok. Nem jelez a dolog bizonyos szakadékot? — Való igaz, hogy mára elveszett a művészetnek az a szerepe, ami még a XVIII. században élő volt, s nagy müvekkel vagy az utca zenéjével is együtt tartotta a közönséget, a társadalom ez- irányú érdeklődését. De itt nem az egyházi körök, illetve főúri udvarok révén fenntartott zene, képzőművészet uralkodó voltára gondolunk, mert hiszen a legszegényebb emberek subája alól is kikandikalt a nvenyere, furulya. A zenével kapcsolatos öröm életük tartozéka volt, miként a vásári ponyvákon ott feküdtek Dürer és Holbein eredeti metszetei, amelyeket a kis- inas, földművelő megvehetett magának. Tapasztalható persze átmenet, megújulás. Ám ez nem egyforma érvényű a különböző műfajokban. A barokk zene iránti rendkívüli érdeklődést párhuzamosan a másik oldal, a Beatles kezdeményezte köny- nyűzene hihetetlen népszerűsége kíséri, s nem méltánytalanul. A képzőművészet nem ilyen szerencsés: a forma, a gondolat mélyebb megfogalmazását nem életteli „Beatles-festészet” egészíti ki, hanem a mindent elfolyó giccs, valóban kettészakítva a világot. Persze ezzel csak jeleztem a helyzetet, amiben mégis csak meg kell találnunk a magunk értékrendjét. Mert hi. szén amíg ember van, addig művészet is van, s bár hol az egyik mű. faj, hol a másik javára történtek, történnek jelentős dolgok, azokban tudnunk kell válogatni. — Tavaszig a Rómer Flóris utcai villa, a toronyszo. ba „rabja” Borsos Miklós. Napjai nem tétlenek, mint ahogyan a nyári tihanyi csöndjét munkával, művekkel teszi izgalmassá, tartalmassá. Talán felelet is született a „szakadék”-teóriára? — A „szakadék” 'ízlés dolga, és ha 1 sokat néz, sokat lát az ember, elmosódnak a távolságok. Hogy született-e felelet? Azt hiszem, igen, de nem szándékoltan. Legjobb példa erre a Felkelő nap, egy negatív héjban elhelyezett gömb, amit fehér márványból csaltam ki. Ehhez hasonló témára szobrászok nemigen vállalkoznak. Engem izgatott, éspedig sikerrel. De ezt nem az önelégültség mondatja velem, hanem a térben megjelenített tűzgömb nyomon követhető fogadtatása. Hozzám tévedt, laikus vendégekből tört fel a spontán kérdés: „Hát ez mi? A fölkelő nap?” Íme, csak formával tudtam olyat alkotni, ami nem szorul magyarázatra ... Egyébként irgalmatlanul elszaporodtak a magyarázók! Holott a művészetnek mindig az volt a természete, hogy olyat mondjon el, amit semmi mással nem lehet elmondani. Csak színnel, ecsettel. Csak kőből, vésővel. M. Gy. Szolid évad Bayreuthban — A rizikó engem sohasem nyomott — mondotta Wolfgang Wagner (Richard Wagner unokája) a múlt évi sajtókonferencián, az ünnepi játékok megnyitása alkalmával Bayreuthban. Nyugodtan és derűsen válaszolt az újságírók kíméletlen, vádló kérdéseire, amelyek a világpletykát, megbotránkozást kiváltó Tetralógiát támadták. A 105. éve fennálló Festspielhaus- ban az utolsó öt esztendő alatt a jubileumi Ring előadásainak modern rendezése, értelmezése, atmoszférája okozott világraszóló tiltakozást. Értelmi szerzője a francia Patrice Chéreau volt, aki addig a párizsi lokálok műsorait rendezte, és először találkozott Wagner zenevilágával. Kitűnően megértették egy Wolfgang mást Pierre Bou- jelenetét lez karmesterrel, akiről ugyanakkor a kritika megállapította, hogy korunk legjobb Ring-dirigen- se. öt évig kísérte a zenerajongók őszinte fölháborodása a közös produkciót. Hatására finomították a műveket, a közönség is engedékenyebbé vált, és 1980-ban befogadta a szokatlan koncepciót. így történhetett meg, hogy a záróelőadáson, Az istenek alkonya befejezése után tapsvilágrekord született! Másfél órán át tartó szüntelen lelkesedés, lábdobogás tett pontot a közönség és az alkotók viszályára. A művészek százegyszer léptek a függöny elé, és köszönték meg az ovációt. Rádió. és televiziótársaságok rögzítették a teljes programot, s most már a képernyőn, az éter hullámain folytatja viharos útját Wotan né. pe. Ezen a nyáron szolidnak ígérkezett az évad. Július 25- től augusztus 28-ig a Trisztán és Izolda, A nürnbergi mesterdalnokok, A bolygó hollandi, a Lohengrin és a Parsifal előadására kerül sor, ösz- szesen harminc alkalommal. Az ünnepélyes megnyitón a felújított Trisztán és Izolda szerepelt a programban; a dirigens Daniel Barenboim, rendezője, díszlet- és kosztümtervezője Jean-Pierre Ponnelle. A címszerepekben René Kollo és Johanna Meier. Ebben a műben született meg a végtelen dallam, a jövő zenéje, amikor a zene nemcsak illusztrálja, követi és kifejezi a cselekményt, hanem tökéletesen azonosul vele. Amikor a szerző befejezte a komponálását, kétségbeesve kérdezte: „Hol van az a színház, amely ezt a tébolyult micsodát előadja?” Saját korában lehetetlennek tartották a mű színpadi megjelenítését. A legnagyobb kritikus, az idő oszlatta el Wagner kételyeit... Wolfgang Wagner rendezésében — a díszleteket ii ő tervezte — mutatták be A nürnbergi mesterdalnokok felújítását. Karmester is debütált — Mark Elder személyében. Hans Sachs, Berndl Weikl, Walther Siegfried Jerusalem Bayreuthban már sok sikert aratott művészek, Éva szerepében Mari Anne Häg- gander mutatkozott be. A nem csinálhatja a gyengébb, mert hiszen eleve csak a nagyobb nyomában van. Illetve, ahogyan Bartók meghatározta egyik levelében: „Mindenféle utánzat lélektelen, értéktelen, holt dolog!” És voltaképpen itt kerülünk szembe a valósággal, vagyis a mindig vitatható valósággal, egészen addig, amíg érdemes vitatkozni. A két dolgot érdekesen állítja szembe a Du című külföldi lap. aihely egymás mellett közli Michelangelo római Pietá- ját- és egy ütött-kopott gyer- mekíürösztő-teknő szeméttel teli kiállítási fotóját, főcímben a kérdéssel: „Van művészet vagy nincs művészet?” A reprodukciók sugallata egyértelmű, vagyis ha Michelangelo a művészet, akkor a kád, teli szeméttel, aZt reprezentálja. hogy nincs ' művészet. És ez a nyugati föltevés épp onnan ered! ahonnan elindult maga a stílus ... Bartha Gábor Párbaj — bandázs nélkül A fiatalabbak kedvéért: párbaj bandázs nélkül a párbajok idejében fedetlen mellet jelentett. Hölgyekről lévén szó, a párbaj igaz. — Szió! — Szióka! Puszi itt, puszi ott. Együtt érettségiztek a Kossuth ban. Lehet, hogy ott nem szerették egymást, de itt a szélfutotta peronon az első pillanatban meleg sziget a találkozás. — Mi van veled? — És veled? Azon a parányi meleg szigeten ezzel a két kérdéssel kezdődik a párbaj. Az egyik lány karcsú volt, csinos és divatos. A másik molettebb csúnyácskább, már ameny- ayire húsz éven alul egy kislány csúnya lehet, és nem annyira divatos. A csinosabb: — Tudod, hogy fölvettek? — Igen. (Az igenből erezni lehet, hogy ült az első vágás. Együtt felvételiztek.) — Veled mi van? — Dolgozom a konzervgyárban. A második vágás nem volt a legszabalyosabb. Az irigyebb a csinosabb, a főiskolára felvett „leereszkedik”: — Jó neked. Napi nyolc óra. Bár én is letehetném a nyolc óra után a könyvet. ■ — Jelentkezem technikusnak . .. Két év. — Levelezőn? Ez utóbbi kérdés csak egy szó volt, de egy tanulmányt érő. Azt, hogy ez a vágás is szabálytalan volt, csak a megvető hangsúly jelezte. Am az nagyon A képzelt társadalmi ranglétra valótlan felsőbb fokáról esett. Ért is elevent. — És te? — Ciki volt. összeszedtem két uvét. Piszokul nehéz. — Ez a „nehéz”, mint holmi menüett a korhű filmekben. — Az embert elkapja a város. .. Most kellene a csúnyácska kislánynak irigykednie, de a kapott sebek sajognak. így hát kérdez: — És Laci? Tévedés ne essék! A csúnyácska kislány tudja, hogy Laci a nagy szerelem volt és elmúlt. Ha lenne egy képzelt bíró, az most sárga lappal figyelmeztetné mindkettőjüket. —‘ Régen beszéltem vele . . — Csak azért, mert láttam itthon ... lcáéknál volt bulin ... Ot se vették fel, pedig ö írta neked a dolikat. ö is a konzervnál van. Pisti keze alatt. .. — Ki az a Pisti? — Nem ismered. Szombaton lesz az eljegyzésem. Technikus nálunk, de egyetemre jár. — Az elegtelel most lesz teljes. — Levelezőn ... — Lakás? — Kapunk. A két kislány áll egymással szemben, s viharos örömük már valamivel hidegebbre hült, mint körülöttük a szél. — Es te maradsz segédmunkás? — Betanított. Kétezer-ötért, de ehhez még jön ez-az. Neked mennyi az ösztöndíjad? Laci valami olyasmit mondott, hogy már nem vagy a kollégiumban. Az uvé? — Rokonoknál vagyok. — Ciki? A hangszóró recseg Élni kezd, zenél, aztán mondják a vonatot. — Hát... Szió — mondja a csúnyácskább és csendesebb. — Szió — mondja csendesen a hangosabb. Puszi itt. Puszi ott. — Össze kellene jönnünk egyszer. .. — Igen ... Mennek. A peron pedig megtelik a reggeli műszakra érkezőkkel. Wagner a Parsifal egyik rendezi mesterek között a budapesti Operahaz magánénekese, Sólyom Nagy Sándor is énekeit, Hermann Ortelként vonult be a Festspielhaus történelmébe. A kórusban az idén is számos magyar művész működött közre: Békás Janka, Békás János, Markó Éva, Galambos László, az Operaház tagjai. Az ünnepi játékok repertoárjának legkiegyenlítettebb produkciója a Parsifal. Szintén Wolfgang Wagner nevéhez fűződik a rendezése, a díszletek tervezése. Az utóbbi évek legnagyobb ajándéka, stabil közönségsiker kíséri és cserébe a legmélyebb benyomást nyújtja Horst Stein dirigálásával. Jövőre tervezik a felújítását, amikor bemutatásának 100. évfordulójára emlékeznek. 1882-ben búcsúzott a Festspielhaus színpadától Wagner, a Parsifal utolsó előadásán a harmadik felvonás előtt vette át a pálcát a mű dirigense, Hermann Levi kezéből, és ő vezényelte tovább. Unokája, Wolfgang Wagner készül a jubileumi Parsifal rendezésére. Negyedik éve, hogy A bolygó hollandit és hajóját alaposan megtépázta a modern rendezés viharos szele. Harry Kupfer rendező, Peter Sikora díszlettervező — mindketten a drezdai opera tagjai — mozdították ki a művet eredeti koncepciójából: idegen tengerre, idegen kikötőbe navigáltak. Zátonyra ugyan nem futottak, csak kidobálták a süllyedő hajóból a fölöslegesnek tartott nehezéket, mint például a mű alapgondolatát. Nincs megváltás, látomás az egész történet, egy skrizofén fiatal lány tébolya. A címszereplő az utóbbi évek nagy fölfedezése Bayreuthban, a fekete bőrű Simon Estes hatalmas orgánummal, és alkattal rendelkező énekes. Sentát — híven a modern felfogáshoz — Lisbeth Balslev alakítja. A szokatlan produkciónak sikere van. A Lohengrin titkait nem illik kutatni, bár a közönség, a kritika megkérdőjelezte Götz Friedrich rendező, Günther Uecker díszlettervező elképzeléseit. Több éve szerepel az ünnepi játékok programjában, s talán a botrányos Ringen edződött közönség érzékenysége eltompult, amikor a hattyú helyett ezüst korong jelent meg a színpadon, az ifjú herceg bádogöltönyben, fejdíszben, s inkább a művészek teljesítményére, a kórus nagy élményt nyújtó jelenlétére figyelt. Siegfried Jerusalem, a címszereplő Peter Hofmann, Karan Armstrong Elza és egy sor kiváló művész produktumát élvezte. Hagyomány Bayreuthban — s így történt az idén is —, hogy az ünnepélyes megnyitót nem a Festspielhausban tartják. hanem a Wahnfriedben, Wagner egykori villájának kertjében, Wagner és Cosima sírjánál. Évente egyszer koszorúkkal övezik az egyszerű sirdmbot, amit máskor csak a látogatók szerény vuagai díszítenek ... E. M
