Somogyi Néplap, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-09 / 186. szám
HE L.TAI JENŐ Enyhe túlzással azt rs mondhatnánk, csodagyerekként tűnt fel a magyar irodalomban, hiszen tizennégy éves, mikor már nyomtatásban jelentek meg versei, de ö soha nem tartotta magát írói íenoménnak. De egyszer majdnem megtévesztette a publikum frenetikus zaja. Ez 1936-ban történt, amikor a Magyar Színházban bemutatták minden idők egyik legnagyobb kasz- szasikerét jelentő színművét, A néma leventét, ami annál meglepőbb, mert ezzel a darabjával elhagyta két évtizedes színházi sikereinek színhelyét, a Vígszínházát. Heltai korai elbeszéléseiben, egyíelvonásosaiban a humor jelentős helyet foglal el, nyelve sokszor megközelíti az élő beszédet. A modern magyar dráma ígéretét hordozta már első írásaiban. A valóságábrázoló szándék jellemezte, mint a vele közel egyivású Lengyel Menyhért és Bíró Lajos színműveit. A János vitéz dalszövegei után sok népszerű szövegkönyvet írt. Heltai az elsők között ismerte fel. hogy a modern nagyvárossá fejlődő Budapest üzletszínházai milyen stílusú színműveket várnak. A Tündérlaki lányok írója a polgári erkölcs pajzsát emeli magasba, de fokozatosan ellágyul, és beletörődő szentimentalizmussal figyeli szereplőit, akik elég alacsonyra állították az erkölcsi mércét. Van néhány jól megfigyelt, kitűnően jellemzett figura, mint Petrencey tornatanár, a filiszter njtirs- polgár típusa, vagy a főhős, Manci, Tündérlaki Borika, a felfelé kapaszkodó, erkölcsös nővére. 1918. december 1-én Heltai is annak a 30 tekintélyes írónak a sorába lépett, akik a Petőfi Társaság korrupt, öreguras vezetőinek az ellensúlyozására megalapították a Vörösmarty Akadémiát. A Tanácsköztársaság alatt az Írói Direktórium Végrehajtó Bizottságába is beválasztották olyan jelentős írók mellett, mint Móricz Zsig'mond, Nagy Lajos, Schöpflin Aladár, Kassák Lajos és mások. Heltai sokat járt a nagyvilágban. visszaemlékezéseiben erről így írt: „Hatvan évig ide-oda csapongó voltam, éltem Párizsban, Londonban, Bécsben. Berlinben, Konstantinápolyban ...” Nem is csoda, ha megszerette a sanzont, hiszen ez a műfaj Párizsoó, Münchenen, Bécsen keresztül jutott el a pesti. kabaréba. Nagy Endre Modern Kabaréjának Heltai — Molnár Ferenc, Ernőd Tamás, Szép Ernő és Gábor Andor mellett — volt egyik legelismertebb szövegírója. A két világháború között a liberális polgári dráma első generációjának a képviselői közül már csak Molnár Ferenc és Heltai pályája emelkedett egyre jobban. Legfényesebb sikerét A néma leventével érte el. A színmű irodalmi anyagát Mátyás király idejéből választott anekdota adta meg a mesejáték keretét. Azt is mondhatnánk, megkésett darabról van szó, mert Heltai a rostand-i hagyományokból tanulva, sajátosan stilizált miliőt teremt vígjátékában, az újromantika .hangulatait és stílusát álmodja .vissza a rivaldába. A dramaturgia remek fogásait alkalmazza. igazi poézist fest, kitűnő szereplehetőségeket formált. A bemutató után Schöpflin Aladár a Nyugatban szinte áradozik Bajor Gizi és Törzs Jenő csodálatos alakításáról, de azóta is minden felújítás egy-egy színészi diadalmenet. Mi lehet A néma levente világsikerének a titka a harmincas évek második felében? A naturalista társalgási színmű volt ekkor az uralkodó stílus, a nézőket * nem vonzotta prózaisága, a szolgai valóságutánzás idején újdonságként hatott. A színészeket is bizonyos mértékig stilizált játékra és beszédre késztette, pedig ettől már nagyon elszoktak, erőltették a természetes beszédmodort. Hiányzik belőle a történelmi korfestés, a történelmi erők konfliktusa, a kor is erősen stilizált. Az író a lélektani ábrázolásnak szeretne magas fokon megfelelni, megmutatja, hogyan alakul át egy rideg, fenn- költen büszke asszony, Zilia lángoló szerelmessé. Agárdi Péter, a néma levente és Zilia mesés történetét fordulatos színpadi akciókban, játékosan libbenő verses párbeszédekben, bravúrosan oldja meg a szerző. A felhőtlen báj. a csengő rímekben beszélő színészek szenvedélyes játéka, a mértékkel adagolt szentimentaliz- mus jelentette a fantasztikus sikert. Heltai természetesen folytatta ezt az utat az Egy fillér című színművében, amelyet álomjátéknak nevezett el. Az európai költői drámában olyan elődöket találunk, mint Claudel, Eliot vagy Montherland. Heltai- nak sikerül túllépnie A néma levente könnyed poézi- sén, egy hatalmas eszme megrajzolására törekszik: az életnek és a mű kérdésének gordiuszi csomóját akarja kibogozni. Ebbe a színművébe már belejátszott a háború is (1940). „Az Egy fillér reális keretbe foglalt irreális történet — írta a korszak egyik neves szakembere, Kárpáti Aurél —, amelynek’ finoman bogozott, dús szálazású eseményei tulajdonképpen a képzelet síkján játszódnak le a halált megelőző, utolsó pillanat tömörített és felfokozott drámai feszültségében.” Heltai megrendítően mutatja be István költő életének szörnyű pillanatait, haláltusáját. Mérlegre kell tenni egy életet: az elért és elszalasztott morál kerül patikamérlegre. A nézőt — hiszen mindannyian valahol alkotók vagyunk — önvizsgálatra készteti. Mi is képesek vagyunk, mint a darabbeli költő, egy fillérért, a könnyen bezsebelt sikerért eladni a tehetségünket? Egyszer ő is elszalasztottá megírni a remekművet, amellyel tartozik az emberiségnek és magának. Jóváte- hetjük-e elhibázott lépésünket? Megválaszolható kérdés? A dráma egyik alkotó eleme az a meg nem írt remekmű, a amelyben a költő hőseivel megjárja a pokol félelmetes termeit, ezután a lelkét visszajuttatja a földre, boldoguljon, ha tud. Ez a bizarr mese a művészi mondanivaló hordozója. Az utóbbi években a színházaink igazgatói megfeledkeztek — még a Vígszínház is, amelynek igazgatója volt — Heltai színműveiről, pedig megérdemelné, hogy — még nem késő — bemutassák A néma leventét. Rádiós Károly (Németh Miklós grafikája). Eduard Ugulava Letargikus álom Vaszja barátom hétfőn letargikus álomba merült. Hogy mi is az a letargikus álom, a következőképpen tudnám megmagyarázni: ledől az ember, hogy egy-két órái szunyókáljon, és aztán alszik öt-hat napig vagy akár egy évig is. Vaszja is fölkelt az ágyból hétfő reggel, de a másnaposságtól a szemét sem tudta kinyitni. — Egyre csak alhatnék, csak alhatnék. Úgy látszik letargikus álom ereszkedett rám. És hortyogott tovább. Két napig hortyogott. Akkor a felesége elrohant az orvoshoz és a rendőrség körzeti megbízottjához, s kihívta őket Megjött a rendőr, Melnyi- kov törzsőrmester; egy pillantást vetett Vaszjára, majd ezt mondta: — Ez részegebbnek tetteti magát, mint amilyen valójában. De a fiatal, csinos doktornő reszketni kezdett a megílletö- déslöl: — Ufrtftm mar, hogy lenne részeg? Leírtak már ilyen eseteket... A letargikus álom tipikus példája. — Ugyan, berúgott — mondta a törzsőrmester —; már hét éve ismerem őkéimét. — Mit ért maga ehhez?! Ah, komoly eset! Ah, beszámolok róla a tudományos konferencián ... Cikket is Írok róla! — És meddig lesz rajta ez az izé? — kérdezte Vaszja felesége. — Minél tovább, annál jobb — suttogta föllelkesülten a doktornő. — Brown olyan esetet írt le, amikor húsz évig aludt valaki. És mi mennyivel vagyunk rosszabbak az angoloknál?! — Brown biztos agglegényt írt le — mondta Vaszja felesége — De nekiülik 'nem való ez a dolog, hiszen mégis csak ő tartja el a családot... A szomszédok is kinevetnek bennünket!... Hamarosan Vaszja üzeméből is jött egy delegáció: egy ember a szakszervezettől, meg az igazgató. Körbejárták az alvó Vaszját, s közben a fejüket csóválták. — Éppen ki akarták dobni — mondta a szakszervezet képviselője. — örökösen igazolatlanul hiányzik. De ezek után már nem lehet elbocsáj- tani. Egy alvót? Majd rendszeresen kap prémiumot, ha már ilyen fordulatot vett a dolog. Meg lakást is kap, hadd aludjon ideális körülmények közt... Hát igen, mindennap találkozik az ember valakivel, de nem is sejti, hogy milyen képességek rejteznek benne . .. Fordítsak már at, nehogy elfeküdje az oldalai! — Biztosxthat-om önt — Emlékmű. Scha.tr Erzsébet grafikája. A kisplasztikái biennálé hagyománya, hogy minden alkalommal egy a közelmúltban elhunyt szobrász emlékének tisztelegve retrospektív kiállítást rendeznek életművéből. Ez alkalommal az 1975-ben elhunyt Schaár Erzsébet munkáit tekintheti meg a néző a Műcsarnok égjük termében. Iby András MÚLTIDÉZŐ Régi nyarak, de messze estetek. Régi lányok, csak árny a testetek, s a múltban ring az a sétahajó. Pár kósza dallam néha felidéz, s a karcsú, szép lány, ki a vízbe néz, ma unokák közt sürgő nagyanyó. — A kezem akkor ott kezedhez ért, éreztem gyorsan lüktetni a vért, és ajkadon is elhalkult a szó. Harminc év múlt el épp azóta már, a Duna vizén elringott a nyár, és hajad halkan lepte be a hó. Az ajtónkon most csendes ősz kopog, de lehetünk még együtt boldogok, ha megmarad szívünk mélyén a jó. Hisz az őszben is a kezed vezet, s ringat minket szelíd emlékezet, mint akkor, nyáron a fehér hajó. Bencze József APÁM Kalapálószékén ücsörög apám, elfáradt a fény a kicsorbult kaszán. Nem veri fel lelkét hullámzó érés, felitták a csillagok tüzes verejtékét. Betömték tokmányát avas fűhágcsóval, verejtékes estét takartak a Holdra. Ijedten sarlóbá lapultak a lányok, kalászszivü légzés fulladt át a tájon A megalázott sorsú föld se pihentet, kaszaszárnyaiddal le fel akarsz szállni... Pintér Tamás Félórás T úl voltak az ebéden, lustán, unottan itták a hideg söröket. Három felé járt, a kerthelyiség kezdett kiürülni. A tűző napon álló asztalokról a pincérek leszedték az abroszt, a csupasz, zöld bádoglapokra csak hamutartókat tettek. Étkező vendégekre egy ideig nemigen lehetett számitani. — Nem megyünk? — kérdezte az asszony. Jókarban levő, túltáplált nő volt — elegáns nyersselyem ruhában, a csuklóján széles aranykarpereccel. A férje, aki szemben ült vele, kissé gyűrött sortot viselt, kockás sportingét végig kigombolta. Az asszony kérdésére megrázta a fejét, és belekortyolt a pohárba. — Este máshol vacsorázunk — jelentette ki a nő. — Nem smakkol nekem ez a hely. A férfi úgy tett, mintha nem hallotta volna. Rendkívüli módon izzadt, az ing lucskos volt rajta. — Látom, nem figyel rám — mondta az asszony mártírhangon. — Hallgatom ... — Géza, törölje meg a homlokát — szólt rá pár perc múlva az asszony. — A sörtől van,— jegyezte meg a férfi. — Csúnyán izzad a homloka. A férfi bólintott. — Tudom, drágám. — Gusztustalan, ha valaki így izzad. — Ne nézzen ide. lázadás — Igazán beszélhetne velem másképp is. — Csőrepedésem van — mondta a férfi. — Hiába törülközöm. Ezen a törülközés nem segít — Ne mondja, hogy hiába. — Nem mondom. — Maga örül, ha bosszanthat engem. — Az asszony zsebkendőt vett elő, és a férfi felé nyújtotta. — Tessék, törölje meg a homlokát! — Mást ne? A fürdőgatya alatt is izzadt vagyok. Az asszonyban egyre jobban gyűlt a düh. Csak rövid ideig tudta türtőztetni magát. — Ügy izzad, mint egy ló — mondta panaszosan. — Mint egy csődör, amelyik sört ivott — felelte a férfi. — Üriember nem izzad — vetette oda az asszony epé- sen. A férfi ránézett, majd hirtelen elhatározással levetette az inget, és az egyik székre dobta. — Szétrobbanok — sóhajtott föl a nő. — Itt ül nekem csupasz testtel. — Nem vagyok úriember — felete a férfi ingerülten. — Magának adnia kell ilyesmire — magyarázta az asszony. Megpróbált hatni a férjére. Csendes, rábeszélő hangon duruzsolt. — Mások is vannak itt ing nélkül — közölte a férfi. A férfi ivott. Egyáltalán nem kívánta már a sört, nem is érezte már az ízét, csak dühében ivott. — Nem érdekel. mondta az igazgató Vaszja feleségének —, hogy az üzemi kollektíva mindent megtesz, hogy Zaburev elvtárs zavartalanul alhassa letargikus álmát. Már csak azért is, mert nem szabad lemaradnunk Brown embere mögött. Mindent világszínvonalon kell csinálni!... Nos, aludj, kedves barátom!... Elmenőben odasúgta nekem az igazgató: — Azonnal jelentsék, ha ébredezik! Újból el kell altatni. Mit kezdjünk ezzel a naplopóval? így meg legalább dicsőséget szerez... Azután dísztáviratok jöttek, majd újságírók, fotóriporterek, aztán megérkeztek a tévések. Ök a heti riport- műsorban akarták bemutatni Vaszját. Amikor végre mindenki eltűnt, bementem Vaszjéhoz. Egy üveg vodka volt na iám, gondoltam, eliddogálok alvó barátom társaságában. Alig kottyant meg az üveg, megtekeredett Vaszja orra, és kinyílt a szeme is. Nagyon megörültem; ezt mondtam neki: — Hé, Vaszja! Kelj csak föl, ketten maradtunk! Hogy érzed magad? Bírod? — Sok a szöveg ... Inkább az üveget add ide! Igaz, a munkahelyemen most elrendeződött a dolog, de nem hit. tem volna, hogy így megúszom. Hiába várják tőlem, nem érem utol az angolt, aki huszonnégy évig aludt.. Nem megy ez olyan könnyen; meg kell ezért dolgozni. — Most már nincs visszaút — mondtam. — Csak rósz. szabb lesz ... Hány embert csapsz be? Na és a lakás, amelyet az alvásért ígértek? Aludnod kell! — Hát igen, akár akarom, akár nem, aludnom kell — sóhajtott, és jól meghúzta az üveget... Hogy is végződött a dolog? — kérdezhetné bárki. Sehogy, Vaszja még mindig al- Powtftot-WK Bratít* Lass»* — Nem érdekli, amit mondok? — Azt mondtam, hogy senki nem érdekel. — Nem értem magát — mondta elkeseredetten az asszony. — Mit nem ért? — Teljesen el vagyok keseredve. — Tényleg? — Ne vicceljen, Géza. A férfi bizonytalanul föltá- pászkodott, és lehúzta a sortját. Fürdőnadrágban ült visz- sza az asztal mellé. — Nem viccelek — mondta. Az asszony összeszorította a száját, tehetetlenül félrefordult. — Van még valami ? — kérdezte a férfi. — Megártott magának az ital. Csak ezzel tudom magyarázni a viselkedését — Ha még egy szót szól, én ráköpök az asztalra — közölte a férfi. — Ráköp az asztalra? — Rá is csinálok, Nyuszikám. — Maga megőrült, Géza. — Egy évben egyszer vagyok csak szabadságon, legalább akkor érezhessem jól magam. — Még jó, hogy a fürdő- dresszt nem veti le. — Levessem? Vallja be, nagyon szeretné. — Az asz- szony félig fölemelkedett a székről. — Ezt nekem mondta? — Tudok különbeket is. — Nem vagyok köteles eltűrni a brutalitásait. — Ebben maradunk.' A férfi az asztalra könyökölve dúdolt Nem sokkal azután, hogy a felesége elment, odaintette a pincért és újabb üveg sört rendelt. Jókedvűen bámulta az utca forgalmát, a parkoló kocsikat és a strand felé igyekvő nyaralókat. Később egy fiatal párra figyelt föl: egymásba kapaszkodva jöttek a sövény mellett, a kerthelyiség bejárata felé. A férfi most gyors, kapkodó mozdulatokkal belebújt a sortba és magára vette az inget. Végig begombolta. A fiatal nő és a férfi azonnal fölfedezték, egyenesen az 6 asztala felé tartottak. — Sziesztázunk? Szieszta - zunk? — kérdezte kissé leereszkedő kedélyeskedéssei a fiatalember. — Parancsoljanak helyet foglalni — ugrott föl a férfi, mondta a nő. — Micsoda kánikula! — — Pokoli — bólogatott a férfi. — Az ember nem győzi törölgetni magát... SOMOGYI NÉPLAP
