Somogyi Néplap, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-20 / 195. szám
A lépcsőn fölfelé Egy szakosztály elindult Mikor kiesett az NB I- ből a Rákóczi férfi asztalitenisz-csapata, sokan megkongatták a vészharangot, mondván: a Vasastól átvett NB I-es iog csak föllángoláshoz volt elég, a szakosztály ismét visszasüllyed a középszerűségbe... Az egyesületnél azonban úgy ítélték meg, hogy felelősek a sportág jövőjéért. És így született a döntés: teljesen új alapokra kell helyezni a férfi-asztaliteniszt, ij ezt az utánpótlásnevelés tervszerűbbé tételével kell elkezdeni. Ugyanabban az irányban indult a Kapos-plast női és a Rákóczi férficsapata, vállalva a hosszú ideig tartó másodosztályú utat. Ez az út egy darabig egyenes volt, aztán meredekebb szakasz következett, s onnan már lépcsők vezetnek tovább — fölfelé. Hogyan tovább? — erről beszélgettünk Varga József szakosztályvezetővel és Balázs Miklós edzővel. A most zárult fél bajnokságban ismét a harmadik helyet szerezte meg a férficsapat a másodosztályban — annak ellenére, hogy egyik legeredményesebb versenyzője, Háhn László eltávozott. Helye azonban nem üresedett meg, mert több fiatal is bontogatja szárnyait a szakosztálynál. Őket már az „új szellem'’ hozta felszínre, első lépésüktől itt gyarapítják sporttudásukat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a jelenleg első csapat keretébe tartozó nyolc játékos közül öt saját nevelés. És valamennyi ifjúsági ko^ú még — így további előreléLimbek Csaba pés várható, őket tartják a jövendő sikerek zálogának. S ha fejlődésük töretlen lesz, néhány éven belül hosszú távra „bérletet” válthatnak a sportág első osztályába. Ezek a fiatalok már az utóbbi években is letették a névjegyüket. Varga János például első olyan asztaliteniszezője a sportegyesületnek, aki elérte az aranyjelvényes szintet, az országos rangsorban a 38. helyen áll. Christ Norbert ugyanezen a táblázaton két hellyel előbbre foglal helyet; a serdülő korú Szabados Péter a 15., Hayden Zsolt a 24. korosztálya rangsorában. Bizony, sok versenyen kellett ezért a főtáblára kerülni! Nem szabad megfeledkezni azonban az idősebbekről sem: akár edzőtársként, akár „húzó emberként” a csapatbajnokság során mindenképpen segítik a fiatalok fejlődését. A már „veteránnak” számító Balázs Árpád ma is az élen jár: 50 csapatbajnoki mérkőzése közül 38-at megnyert. Haj- zer György 55 találkozójából 41-et fejezett be győztesen. Katona Ferenc 50-ből 34-et. A szóhoz jutó öt fiatal általában ötvenszázalékos teljesítményt nyújtott a bajnokság mezőnyében. Kaposvári győzelem Rákóczi—Belovár 3:1 (0:1) Rákóczi-stadion, 150 néző. V.: Soré. Kaposvári Rákóczi: Horváth — Kozma, Zentai, Szlovák, Mészáros — Balázs, Bódis, Kanyar — Cza- bula, Bíró, Vékony. A második félidőben szóhoz jutott még Békéi, Varga, Házi, Pintér és Hanusz. Az első félidő unalmas és gyenge játékot hozott, s a vendégek megszerezték a vezetést. A második félidőben rákapcsolt a Rákóczi, és szebbnél szebb támadásokat vezetett — ennek eredménye lett a három gól. Góllövők: Bódis, Bíró, Házi, illetve Drugorjevics, Ifjú válogatottak Kaposváron Augusztus 10-től 18-ig Somogybán edzőtáboroztak a tokaji lőtéren az MHSZ és a GST (NDK) utánpótlás futóvadlövő és skeet-váloga- tott sportolói. Az edzőtábort kétnapos versennyel fejezték be, s ezen igen jó eredmények születtek, főként a skeet-lövőknél. A legtöbb sportoló ugyanis egyéni csúcsot ért el, s ez az itt-tar- tózkodás sikerét fémjelzi. Járási labdarúgó-bajnokság Marcali járás: Buzsák— Vitya 3:2, Balatonberény— Ordacsehi 6:0, Somogysám- son—Tapsony 3:7. Lengyeltóti—Nemesvid 4:1. Szőlös- györök—Táska 2:1, öreglak —Balatonszentgyörgy 3:3, Somogyvár—Mesztegnyő 2:1. Siófoki járás: Zamárdi— Látrány 3:2, Kötcse—So- mogymeggyes 4:3, Balaton- szabadi—Balatonszemes 1:0, Balaton föld vár—Kőröshegy 0:2, Balatoni Vasas—So- mogybabod 9:2, Balatonszárszó—Tői ökkoppány 1:0, Nagyberény—Balatonendréd 3:L Andocs—Siófoki Bányász II. 2:1. Kaposvári járás: Mezőcsokonya—Nagybajom 0:0, Zi- mány—Hetes 3:1, Kaposmé- rő—Somogysárd 1:2, Juta— Mike 6:2, Hedrehely—Ma- gyaratád 1:5, Mernye—Ma- gyaratád 1:5, Kaposfó—Igái 3:0. Talán még többet elárulnak a nyári felmérő versenyek. A fővárosban lebo-. nyolított országos rangsor- versenyeken a Rákóczi valamennyi korosztályban az első nyolc között foglalt helyet és összesítésben négy budapesti klub mögött az ötödik lett. Méltán érdemelték ki a legjobb vidék szakosztály címet. De az idei első félévi összeredmé- nyek alapján — országos szinten is — a nyolcadik helyen áll a Rákóczi. S az említett ifjúsági és serdülő versenyzők mögött újabbak követelnek helyet. Az említett felmérőversenyen az újonc Limbek Csaba második, Dani Róbert pedig harmadik lett. És akkor még nem szóltunk az idei serdülőranglistán a 25. helyen álló elsőéves, serdülő Balázs Miklósról, az ugyancsak serdülő Rák Istvánról és Végh Attiláról, összesen 34 utánpótláskorú asztaliteniDani Róbert szezője van a Rákóczinak, így nem véletlen a vártnál is nagyobb arányú minőjiégi kiválogatódás. Az eredményeket nem adják ingyen: ezek a fiatalok sok-sok lemondással áldozatvállalással gyarapítják tudásukat, szereznek örömet a sportág híveinek. A versenyeket is beleszámítva — évi átlagban — hetente harminc (!) órát vesz igénybe az asztalitenisz. Tehát hasonló korú társaiknak eny- nyivel több idejük jut ki kapcsolódásra. Ezt a sporto csak kötelességtudatból nem lehet vállalni. És még valami kell: olyan szülők, akik a néha csüggedő gyerekekbe újra hitet öntenek; akik maguk is szeretik a sportot. Szólni kell a fiatalokkal foglalkozó edzőkről is. A vezető edző, Balázs Miklós mellett elsősorban Balogh Józsefről, aki az életének jelentős hányadát — szó szerint — az edzéseken és a versenyeken tölti. Az eredményekben elévülhetetlen érdemei vannak A ma még aktív versenyző Katona Ferenc is sokat tesz a közvetlen utánpótlás tanítása érdekében. A Rákóczinál derűlátóak, de nem elégedettek. Mint mondották: ahhoz hogy« legjobbakkal egyenlő esélyeik legyenek, velük egyenlő feltételek is kellenek. Már megkezdődött annak a csarnoknak az alapozása, amely végleges otthona lesz az asztaliteniszezőknek. Ezzel régi álmuk válik majd valóra. A csarnokot azonban nem előlegként kapfák: eredményeikkel részben már rá is szolgáltak. Jutási Róbert SOMOGYI NÉPLAP A DELVIÉP VALLALAT FÖLVESZ: 1 „D” vizsgával rendelkező gépjárművezetőt Mernyeszentmiklré—Poliny telephelyre. 1 Fonyód vagy Balaton fény vés állandó lakhellyel rendelkező mezőgazdasági vontatóvezetőt. Jelentkezés: DÉLVIÉP, Kaposvár, Jutái úti telep. szállítási csoportvezetőnél. (202874) ÜNNEPI MŰSOR Csütörtök Kaposvár, Vörös Csilla«: du. 3 és 5 órakor: MUPPET SHOW. este 7 órakor: SOLO SUNNY (16). Szabad ifjúság: du. 4 órakor: AZ INKÁK KINCSE, du. 6 es es le . H ó rakó r: PANTALEON KS A HÖLGY VENDÉGEK U«). Dalles Ida mozi: du. 6 o rak or: ELLOPTAK JU PITÉK FENEKET. Mozi-múzeum: du. 6 órakor : FlLMIvIÚZEU MI HÉT Lív: LONNIE ES CLYDE (16). Kre- i»usz kertmozi: esve 9 órakor: S,'.\GÜLDAk G Y 1LKOSÜAGUKKAL (14). Ka;;yatácí: du. Sorakor: A HÉT SZEPLŐ, esie ft iá órakor: FíLAlJr»ARATOK KÖRE: TITKOS NYOMDA SZÓFIÁBAN. Marcali: du. 6 órakor; : LANci ’á/yiA REGGELIRE. Barcs: du. « és este 8 órakor: ÜVEGTÖRÖK (16). Balatoni mozik műsora: Siófok (teremmozi) : du. fél 6 órakor: SIVATAGI SHOW, este fél 8 órakor: 25 mllliö FONTOS VÁLTSÁGDÍJ. Siófok (kertmozi) : este fél 9 órakor: A XX. SZAZAD KALÓZAI. Bala- tonboglár: este 8 órakor: A POGÁNY MADONNA. Balatonfölrl- vár (fedett kertmozi) : este fél 8 órakor: A ZSOLDOSKATONA, esite fél 10 órakor: A BIZTOSAN ÖLŐ SÁRKÁNY LADY (16). Baiatonlelle (fedett kertmozi) : este fél 9 és fél ii órakor: ZSARU VAGY CSIRKEFOGÓ. Bala- tonfenyves (fedett kertmozi) : este fél 9 órakor: A SVÉD, AKINEK NYOMA VESZETT’ (14). Balatonszemes (fedett kertmozi» : este fél 9 órakor: KERESZTÜL A NAGY VÍZVÁLASZTÓN, este fél 11 órakor: A JÁTÉKSZER (16). Balatonszárszó: este 8 órakor: NEVEM: SENKI. Ba- latonmáría: este fél 8 órakor: ÜZENET AZ ŰRBŐL. Fonyód (leden kertmozi) : este fél 9 órakor: TÚL A FÉLELMEN (18). Fonyód (teremmozi) : este 8 órakor: A XX. SZÁZAD KALÓZAI. Zamárdi (fedett kentmozi) : este fél 9 órakor: KÓMA (16). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.48: Műsorismertetés. 8.50: Tv- torna. 8.55: Csak gyerekeknek! 9.25: Zsebtévé. 9.55: Tisztavatás. 10.45: Rapszódia. 11.00: Frédi és Béni. (ism.) 11.30—12.30: Budapesti honvédelmi nap. 15.12; Műsorismertetés. 15.15: Magyar rövidül- . mek a képernyőn. 15.55: Baráti hadseregek. 17.15: Balthazár professzor. 17.25: Vasárnapi muzsika. 18.15: A Csillagszemű. 19.10: Tv- torna. 19.13: Esti mese. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Egy kis móka, egy kis nóta. Vidám szórakoztató ösz- szeállítás. Kb. 21.10: Kapcsoljuk a tűzijátékot! Utána: Cirkusz a jégen. Kb. 22.00: Tv-híradó 3. 22.10—26.50: At a hídon. Angol film. Budapest 2. 20.00: Műsorismertetés. 30. »1: Zenés nyári esték. 22.00—Kb. 23.30: Baráti hadseregek V. nyári siparbaikiádj a. KOSSUTH RADIO 5.00—7.28: Kellemes ünnepet! 7.28: Egy karéj kenyér. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Útközben. 8.10: Hallgatóink figyelmébe! 8.H: Kórusművek. 8.30: Magyar tájak néptánc-muzsikájából. 9.00: Méltó hatalmat. 9.10: örökzöld dallamok. 10.00: Hírek, időjárás. 10.03: Útközben. 10.08; A deszkavári királyfi. 10.51: Beniamino Gigli operaáriáikat énekel, n.24: Tartozunk? 12.00: Hírekt időjárás. 12.20: Müvészlemezek. 13.05: Rázós űton. 13.15: Magyar énekesek és együttesek felvételeiből. 14.00: A magyar népköltészet hete. 14.30: Suha Balogh Kálmán népi zenekara játszik, Máthé Jolán nótákat énekel. 15.00: Hírek, időjárás. 15.05: Útközben. 15.10: Magyar előadóművészek felvételeiből. 16.05: Hegyet küldjél! 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Útközben. 17.10: Közéleti közelképek. 17.35: Magyar operaénekesek vígoperákból énekelnek. 18.15: Hol volt, hol nem volt.., 18.28: Hallga-, tóink figyelmébe! 18.30: Alkotmánynapi krónika. 19.10: Útközben. 19.15: Népdalest. 20.07: ,,Tanít a táj.” 20.52: Világhírű zongoraművészek .22.00: Hírek, időjárás. 22.10: Sporthíradó. 22.25: Évfordulók nyomában . . . 23.30: Magyar zeneszerzők kamarazenéjéből. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10: Melódiakoktél. 1.5«: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népszerű muzsika — k©- ránkelöknek. 6.55: A Petőfi rádió mai műsora. 7.00: Balettzene. 7.54: Torna. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Operettegyüttesek. 8.50: Dzsesszfelvételekből. 9.30: Kenyeres pajtásaim. 10.30: Hírek. 10.33: Csiaik íiaitalóknak! 11.30: Hl. katonazenekari fesztivál. Debrecen 1981. 12.01: Nótacsokor, csárdások, verbunkos muzsika. 13,00: Tündér Lala. 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. 14.00: Tizenöt perc dixieland a drezdai nemzetközi fesztiválról. 14.15: Hírek. 14.18: A rádió dalszínháza. 16.30: Hírek. 16.33: Útközben. 16.35: idős-ebbek hullámhosszán. 17.30: Részletek a Magyar Rádió nemzetiségi népzene fesztiváljából. 18.ll: A hang- lemezbolt könnyűzenei újdonságai. 18.30: Hírek. 18.33: Filmdalok. 18.54: Nosztalgiahuilám. 19.35: ,,Népek hazája, nagyvilág . . 19.55: Slágerlista. 20.30: Hírek. 20.33: Útközben. 20.38: Huszár Lajos: Régi magyar táncok és dalok fúvósötösre. 20.50: Hétköznapi történetek — ünnepi estére. 22.00: Kellemes pihenést! 24.00: Hírek, időjárás. 0.10: Magyar és idegen nyelvű vízjelzöszolgálafc 3. MŰSOR 8.00: Hírek, időjárás. «.05: A 3. műsor mai programja. 8.08: A kiállítótermek programjából. 8.11: Mozart: Szöktetés a szerájból. 10.23: A Bartók vonósnégyes játszik. 11.00: Hírek, időjárás. 11.03: Nagy siker volt! 12.19: Angelo Ephrikian együttese Gesualdo- madrigálokat énekel. 12.29: I. István. 3 3.00: Hírek. időjárás. 13.03: Műsorismertetés. 13.05: Szvjafcoszlav Richter, zongorázik. 14.05: A Berlini Filharmonikus Zenekar felvételeiből. 15.07: ,,Ez a föld. melyen annyiszor...” 16.05: Az MRT énekkara Schütz olasz madrigáljaiból énekel. 16.27: Zenekari operarészletek. 17.00: "Popzene sztereóban. 18.00: A jeruzsá- lemi alig győzelem. 18.30: Kamarazene. 19.00: Hírek. 19.03: Leopold Stokowski vezényel. 19.54: A windsori víg nők. 20.50: A Pink Floyd együttes felvételeiből. 22.0?.: Leonard Bernstein vezényel. 23.30—23.33: Hírek, időjárás. Péntek Kaposvár, Vörös Csillag: du. 3 és 5 órakor: h£UP PET SHOW, este 7 és 9 órakor: * SCLO SUNNY (16). Szabad Ifjúságidé. 10. du. 4 ór&Tor. AZ INKÁK KINCSE, du. o és este 8 órakor: F ANTA'Í usÖN ÉS A HÖLGY VENDÉG ÉK (18). Mo:.i- múzeum: du. 6 órakor: FILM- MÜZEUMI HETEK: BONNIÉ ÉS CLYDE (16). K rési asz kor* mozi: e»te 9 óraikor: SZÁGULDÁS GYILK06 SÁGOKKAL 04). Nagytád: du. 5 es «*te fél 8 órakor: A HÉT SZEPLŐ. Mar" call: du. 6 órakor: LANGUSZTA REGGELIRE (14). Balatoni mozik műsora: Siófok (teremmozi) : du. fél 6 órakor: SIVATAGI SHOW. este fél 8 órakor: 26 MILLIÓ FONTOS VÁLTSÁGDÍJ. Siófok (kert- mozi) : este fél 9 órakor: A XX. SZAZAD KALÓZAI. Bala- tonboglár: este 8 ónakQr: A POGÁNY MADONNA. Balaton- földvár (fedett kertmozi) : este fél 8 órakor: A ZSOLDOSKATONA. este fél 10 órakor: A BIZTOSAN OLÖ SÁRKÁNY- LADY (16). Baiatonlelle (fedett kert mozi) : este fél 9 és fél 1-1 órakor: ZSARU VAGY CSIRKEFOGÓ. Balatom'enyves (fedett kertmozi) : este fél 9 órakoa-: A SVÉD. AKINEK NYOMA VESZETT (14). Balaton«/, eme« (fedett kerbmozi) : este fél 9 órakor: KERESZTÜL A NAGY VÍZVÁLASZTÓN. este fél 11 órakor: A JÁTÉKSZER (1«L Balatonszárszó : este K órakor: NEVEM: SENKT. Ralaton<mária: este fél 8 óraikor: ÜZENET AZ ŰRBŐL. Fonyód (fedett Trertmor.il: este fél 9 órakor: TÜL A FÉLELMEN (18). Zamárdi (fedett kertmozi) : este fél s órakor: KOMA (1«L TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Tv- torna. 9.05: Derotka és a struce. 9.55: Tollas-suli. 10.10: Reklám. 10.1*5: A „Fekete Macska” bandája. 11.40—12.00 : In tér fórum *L 14.1?: Műsorismertetés. 14.15: Magyarország állatai. 14.26: Pufi kalandjai. 14.5ö: Képzőbűvészet. 15.10: Reklám. W.15: A Fehér Farkas. Francra fihnserazat L rész. A Lisztesfejö. 16.15: Fesztivál a Duna mentén. 17.00: Hírek. 17.05: A Csillagszemű. 18.05: Reklám. 18.15: Dunaújváros. 19.00: Reklám, lfl.10: Tv-toma. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.W): Vers — mindenkinek. 30.06: A Magyar Televízió tánc- és popdal fesztiválja. Döntő és eredményhirdetés. ».35: Hírek. 22.40— 0.25: BüntetlenüL Kanadai film. Budapest 2. 17.48: Műsorismertetés. 17.5*: Reklám. 17.55: A cárné összeesküvése. 19.30: Tv-híradó. 22L.W: Vers — mindenkinek. 20.05: Kálmán király. 21.15: Hínek. 2C2.36— 0.15: Hölgy, kaméliák nélküL Olasz film. KOSSUTH RADIO 5.00—7.2«: Kellemes ünnepet! 7.2«: Kopogtató. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Útközben. 8.10: Hallgatóink figyelmébe! 8.11: Népdalok. 8.40: Magyar operaénekesek — operettszerepekben. 9.09: Zenés reklámturmix. 9.14: A magyar népköltészet hete. 9.53: Lottósorsolás. 10.00: Hírek, időjárás. 10.03: Útközben. 10.08: A két Lot- ti. 10.59: Lottóeredmények* 11.00: Bemutatjuk új kórusfelvételeinket. 11.09: Reklám. 11.14: Vasárnapi koktél — pénteken. 13.00: Életem muzsikája. 13.29: TÚR — tudósok, kontra újságírók. 14.09: Viski János: Hegedűverseny. 14.40: Pillantás a nagyvilágba. 15.00: Hírek, időjárás. 15.05: Útközben. 15.10: Reklámkalauz. 13.12: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik, Kerekes Tóth Erzsébet népdalokat énekel. 15.53: Korok és emberek a világirodalom tükrében. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Útközben. 17.10: Svéd Sándor emlékezetes szerepei. 17.45: Még egyszer az emberi tényezőről. 17.55: Sanzonok a nyárról. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Hírek, időjárás. 18.40: Útközben. 18.45: Tudósítás a Csepel—Pécs bajnoki labdarúgómérkőzésről. 18.50: Diákkönyvtár hangszalagon. 19.28: Amikor én még . . . 19.58: Ilosfalvy Róbert operettfelvételeiből. 20.25: Világjáró zenekarok. 22.00: Hírek, időjárás. 22.10: Sporthírek. 22.15: A kamarazene kedvelőinek. 23.15: Csajkovszkij operáiból. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10: Melódiakoktél. I. 58: Himnusz. PETŐFI RADIO 6.00 Népszerű muzsika — koránkelőknek.. 6.55: A Petőfi Rádió mai műsora. 7.00: A titkos házasság. 7.54: Torna. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Wehding: Szvit fúvósokra. 8.13: Miska bácsi levelesládája. 8.53: A III. humorfesztivál előtt. 9.53: Lottósorsolás. 10.00: Láthatatlan múzeum. 10.30: Hírek, lottóeredmények. 10.33: Egy show és más semmi. 10.50: Lottóeredmények. 11.51: Ha hideg szélben. II. 57: Jó ebédhez szól a nóta. 12.54: Tündér Lala. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Reklámparádé. 14.05: Operettda- lok Budapestről. 14.30: Hírek. 14.33: Táskarádió .15.30: Én. Té, ö. 13.55: Újdonságainkból. 16.30: Hírek. 16.33: Útközben. 16.3<5: Táncházi muzsika. 16.55: Reklám. 17.00: Slágerek mindenkinek. 17.55: MR üzen a rádió? 18.30: Hírek. 18.J3: Nótakedrelőknck. 19.20: A világlíra gyöngyszemei. 19.30: Töltsön egy órát kedvenceivel! 20.30: Hírek. 20.33: útközben. 20.38: Sporthírek. 20.43: Társalgó. 22.10: Oscar Straus operettjeiből. 23.00: Hírek, időjárás. 23.10: Szimfonikus könnyűzene. 24.00: Hírek, időjárás, n.io: Magyar és idegen nyelvű vízjel/ö- szolgálat. Szombat Kaposvár, vörös Csillag: du. 3 es 5 órakor: MUPPET SHOW. 7 órakor: SuLO SUNNY (16). Szabad Ifjúság: du. 4 ólakor: AZ INKÁK KINCSE, du. 6 és este 8 órakor: PANTALEON ÉS A HÖLGYVENDE- GEK (18). Latinca filmszínház: du. fél 6 órakor: ISTEN HOZTA MR . . . Mozi-múzeum: du. <i órakor: GLORIA. Krcnusz kertmozi: este 9 órakor: FÉLELEM A VAROS FELETT (16). Marcali: du. 6 órakor: FILMBARÁTOK KÖRE: TITKOS NYOMDA SZÓFIÁBAN. Barcs: du. 6 o.s «*e 8 óraikor: NÉGY BANDITA. TÍZ ÁLDOZAT. Balatoni mozik műsora: Siófok (teremmozi): dti. fél 6 és. este fél 8 ónakor: A JÁTÉKSZER (16). Siófok (kertmozi) : este fél S órakor: A POGÁNY MADONNA. Balatonboglár: es<e 8 órakor: NEVEM: SENKI. Ba- latonföldvár (fedett kertmozi) : este fél 8 és fél 10 órakor: ZSARU VAGY CSIRKEFOGÓ- Baiatonlelle (fedett kertmozi) : este fél 9 és fél ll órakor: KOMA (16). Balatonfenyves (fedett kert mozi) : este fél 9 órakor: KERESZTÜL A NAGY VÍZVÁLASZTÓN, efíte fél 11 órakor: A BIZTOSAN ÖLÖ SAR- KANYLADY (16). Balatons/.cmrs (fedett kertmozij: este fél n órakor: A SVÉD. AKINEK NYOMA VESZETT (14). Balatonszárszó: este 8 órakor: ÜZENET AZ ŰRBŐL. Balatonmária: este fel 8 órakor: A XX. SZAZAD KALÓZAI. este fél 10 órakor: TŰI. A FÉLELMEN fl«). Fonyód (fedett kertmozi) : este fél 9 órakor: A ZSOLDOSKATONA. esle fél 11 órakor: NEVEM: SENKI. Zamárdi (fedett kerrtomozl) : esi* fél 9 óraikor: SIVATAGI SHOW, este fél 11 órakor: 25 MILLIÓ FONTOS VÁLTSÁGODU. TELEVÍZIÓ Budapest L 7.43: Műsorismertetés. 7.46: Tv- torna. 7.50: Óvodások filmmüso- ra. 8.10: Cimbora. 9.OS: Tollas-suli. 0.20: Hírek. 9.25: Stop. 9.30: U Íz an a. NDK-indiánfilm. 11.00— 12.0«: „Tűzre-vízre, vigyázzatok!” 13.47: Műsorismertetés. 13.59: Nemzetközi salakmotor-verseny. 15.00: Reklám. 15.05: John Forrt- sorozat. Az egész város beszéli. Amerikai ölm. 18.35: Reklám. 16.40: Műsorainkat ajánljuk. 17.05: A Fehér Farkas. 18.05: Szerelemből sosem elég..." 18.23 :?C) Reklám. 18.36: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Tv-torna. 18.45: Esti mese. 19.00: A hét. 20.00: Hírek. 20.05: Ellery Quenn. A hóbortos feltaláló. 20.5«: Kapcsoltam . . . 21.30c a harmadik. 22.30: Hírek. Budapest 2. 28.00: Hírek. 26.06: Jam session. 20.50: Pódium. 21.16—22.80: Búcsú a békétől. KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Mai kulturális programok. 8.26: Lányok,, asszonyok. 8.51: Külföldről érkezett. 9.11: Otto Klemperer vezényli a Kölni Rádió szimfonikus zenekarát és a Philharmonia Zenekart. Közben. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05—10.10: útközben. 10.52: Móldován Stefánia és Udvardy Tibor operelU'ei- vételeiböl. 11.16: Rádiószínhúz. 12.00: Hírek, időjárás. 12.10: Zenei anyanyelvűnk. 12.20: Magyarán szólva . . . 12:35: Fúvós kamarazene. 13.00: Homo Ludens. 14.0O1: Útközben. 14.05: Két otthon között. 14.15: Takács Béla nótákat énekel. 14.30: Új búza az új kenyérben. 15.00: Hírek, időjárás. 15.05: Üj zenei újság. 15.40: A Purcell énekegyüttes angolmadrigálokat énekel. 15.55: Reklámparádé. 16.00: Wilhelm Furtwängler vezényli a Bécsi és a Berlini Filharmonikus Zenekart. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Ilyen az egész életed. 17.30: A hegedű virtuózai. 18.16: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyv- ajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Hírek, időjárás. 18.40: Aratási dalok. 18.54: Mint napok közt a vasárnap... 19.54: Saint-Soans: Sámson és Doüla. 22.00: Hírek, időjárás. 22.10: Sporthírek. 22.15: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 23.08: Alessandro és DomeniC1 Scarlatti műveiből. 24.00: Hírek időjárás. 0.10: Balettzenék operettekből. 0.25—0.30: Himnusz. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió réggé li zenés műsora. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Dzsesszfelvételekből. 8.30: Hírek. 8.33: Útközben. 8.38: Primadonnák, bonviv-ánok — operettek. 9.12: Házszám. 9.27: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik. Berki László vezetésével, Kürthy Éva népdalokat énekel. .9.53: Reklám. 10.00: Szombat dél- 1 előtt. 12.00: Magyar szerzők fúvósmüveiből. 12.30: Ilirek. 12.33: Jó ebédhez szói a nóta. 13.30: A gyermekeknek írta Barink Béla. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Ritmus. 14.30; Hírek, időjárás. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: Szerelmi kettősök operettekből. 15.00: Cigánydalok, csárdások. 15.39: Tündér Lala. 16.28: Hallgatóink figyelmébe! 16.30: Hírek. 16.33: Híres zenekarok albuma. 17.00: útközben — hazafelé-. Kb. 18.00—19.00: Körkapcsolás bajnoki labdarugó-mérkőzésekről. 21.03: Rádiószínház. 21.41: Viragéneke.k, 22.00: Szombat esti diszkó. 23.00: Hírei;, időjárás. 23.10: Slagermú- zeum. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10: Idegen nyelvű vízjelzöszolgálat.