Somogyi Néplap, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-02 / 180. szám
Trencsényi hnr• KESZTYŰ A ZSEBBEN, AVAGY A BECSÜLET Bókkon Gábor Leopárd-hold Leopárd-Hold vonul Elrejtőznek — mézsürü sötétség mögé hátrálnak a csillagok Az éjszaka aréna-ágyában fekszem Mért nem vagy itt? Félek! Hallod? A lélegzetem szaggatott Üvegszilánk-szökökút — lassú ütés zajtalanul fröccsent szét gyöngyöt izzadó ablakot Leopárd-Hold vonul vörös-ezüst félszeme felfénylik ékesen éhesen rámragyog Feketedö fénybe dermednek a tárgyak magukba csukódva is érzik — félve horkantanak — lepedőn szimatoló szélben a nehéz vérszagot Tempi« János: Strobl Alajos a műtermében című festménye. t / E szter nem bánta a* efféle kötetlenebb munkaértekezleteket. Most azonban Jóska a szokásosnál is később vetődött haza. Az asszony nem faggatta. Egyfelől, mert modern gondolkodású volt, másfelől, mert már korábban bevett egy altatót. Mire felébredt, a férfi a garázs előtt hajlongott. Az ezerhatos ragyogott, de a csutakolásnak csak nem akart vége lenni... — Legalább a kávédat... — jelent meg pongyolában. Körbejárta a kocsit. Semmi sérülés a karosszérián, .de azért nem egészen jó ez így! Konyakozni mindegyik szeret, de csak Jóska mer a végén a volánhoz ülni. Tagadhatatlanul benne van a kompániában. Jóska még délben is a Ladával bíbelődött. Apró kátránypöttyöket fedezett föl a szélvédőn. Hát még, ha nekilát azoknak az alig látható kis ragyáknak, melyeket a nagyobb járművek nyomán felverődő zúzalék üt a zománcon. És nekilát! Hétfőn reggel a férfi jókor bevágta maga után a kertkaput. Gyalog lódult a buszmegálló felé. Néhány lépés után beúszott Gazsó rókaképe. Mintha csak itt lihegne a nyomában, olyan tisztán hallja. Mikor mosódik ki. az ilyesmi az idegrendszerünkből? ... „Én azért ezt nem hagytam volna, hallod ...” Éppen Gazsó?! Úgy lenyelte volna, mint a vizet! Szemrebbenés nélkül! Legjobb esetben annyit mondott volna: „Csak teutánad, Karcsikám! Te már mégiscsak ismered a járást!” ... Igen, ezt kellett volna mondani, vagy valami hasonlót! De hát ki tud ilyen gyorsan kapcsolni? Legföljebb Gazsó, aki, ha leköpik, az esernyőjét kezdi keresni... Kölyök- koromban szétlapítom az agyát, ha valaki ilyet mond nekem. Mucsi is fakereszt lenne ma a szentgyörgyi temetőben, ha már akkor ilyen szája van. Most úgy nézzek a széniébe, mintha mi sem történt volna? Végül is mi történt? Tulajdonképpen semmi. De egy életen át nyomna, ha szó nélkül hagynám. Mucsi egész nap nem mutatkozott. Ez nem is lett volna baj. Hadd gondolkodjék! Neki kell valamit kitalálnia, hafcsalc nem annyira tökhülye, hogy éppen most akarjon súgó nélkül boldogulni. Sokkal kínosabb, hogy mindenki — mint amikor betört a melegfront — akár ha ólomcipőbe bújt volna, olyan kelletlenül mozdul. Még a gépírónő is ingerülten fordítja másfelé a térdét. Az elintézendő ügyek ellentmondásaik mögé rejtőznek, soha ennyi dünnyögés nem hangzott, délutánra az íróasztaloknál már csak bábok ülnek, akik mögött minden kérésre és utasításra egy-egy objektív nehézség tárta szét a karját. Tudjuk, mikor ritkul így meg a levegő. De hát Mucsi bent se volt egész nap! És nem is úgy főnöke, hogy egyetlen szóval vagy intéssel elintézhetné. A nagy- főnök meg le se látna idáig. De akkor miféle maffia ez?! szombati nagyjelenet. Mint amikor az ember azt hiszi, kezet nyújtanak neki, de csak a kilincset keresték ... Ha szombat éjjel nem uralkodik magán, és azon nyomban orrba veri, rosszabb akkor sem lehetne! De ki az a pihent agyú, aki egy váratlan és oktalan sértés pillanatában készen rántja elő a szankciót?! Napokba telt, míg törvények és szabályok közt kacskaringózó agyteker- vényeit oda-vissza megjárta a gondolat: „Sose azt nézzük, ki mondja, hanem igenis azt, hogy mit mond!” Szájában forgatta a nagy igazságot, és azon tűnődőül most megsüsse vagy megfőzze ? ... 0 r lomtalpakom araszolt ez a hét. És ráadásul nem is volt szabad szombat. Nem bírta tovább, valakivel szót kellett váltania. Vág Bandit örvényként tartották számon a gyorsabban vagy lassabban hömpölygő karrierek sodrában. Az igazság bajnoka volt. Néhány éve így imádkoztak az igyekvőbbek a vállalatnál: „Ments meg uram minket minden konfliktustól, de legfőképpen attól, hogy 1 Vág Bandi mellénk álljon!”. Az évek során sokat higgadt a fickó, de azért legjobb csak elkerülni az ilyet... — Nálad mennyi van? — szólalt meg Jóska kissé rekedten, szándéka szerint azonban a legkollegiálisabo hangján. — Nyilván arra vagy kíváncsi — mosolyodott el fanyarul az egykori bajnok —, mit beszélnek rólad a hátad mögött? — Te, neeem... — csavargatta az óráját tlmelyül- ten a szerencse kitagadott fia. Aztán megemberelve magát, mégiscsak szembenézett az örvénnyé': — Miért? Mit beszélnek? — Üsse kő — bólintott Vág Bandi. — Sohasem kedveltelek annyira, most mit játsszam a kímélete*':? — Ez nyílt beszéd! — Mondom tovább. Szerencsétlen, betoji alaknak tartanak, már megbocsáss ... A többit te tudod. Mi csak találgatjuk.. —- És azt az állatot? öt minek tartják? — Azt majd talán egyszer neki, személyesen ... — Szerinted mi a bátorság? — Ebben meg neked van igazad. Marhaság ... Nézd, nem tudom, pontosak-e az Jurij Prokopenko információim. De anogy ösz- szerakom magamnak, nem volt sok választásod... a régi világban, ha valakit megsértettek, küldte a segédeit. Lehet, hogy levágták a fülét, lehet, hogy ő vágta le a másikét, de a becsület oki volt. Ma mit tehetsz? Vagy fordulásból bevágsz neki, akkor viseled a jogi következményeket. -Vagy felülemelkedsz, és láthatod, mi van. Nem kell mellre szívni. Gyakorlatilag nincs az embernek választása. Megkaptad, használd egészséggel. Legközelebb majd te adod az elsőt, akkor töprengjen ő! Ez van, öregem. Most már te mondj valamit! Vasárnap délig minden fellelhető keresztrejtvényt megfejtett. Ebéd után is nyugodtan viselkedett, csak éppen nem beszélt. Ha Eszter megszólította, mosolyra húzta a száját, bólintott, és egy-egy pillanatra megemberelte magát. Határozottan és rugalmasan felpattant a bőrfotelből, kikapcsolta a televíziót, bekapcsolta a rádiót — vagy éppen fordítva, variálva a dolgot a lemezjátszóval és a két magnetofonnal. Amikor a gyerekek mentek hozzá, levegőbe dobálta és bokszolni tanította őket. Az asszony már-már reménykedni kezdett, hogy újra minden egyenesbe, jön ... E gy ködös, őszi reggelen aztán a legrosszabb is megesett. Nem utasították ugy^i nyíltan visz- s/.a kinyújtott kezét, de az már legszorongatóbb rémálmait is megcsúfolta, hogy épp egy ilyen tejfölösszájú fogja kezdeni. Az új kollégát bemutatkozásra hordozták körbe, s a hosszú cson- tú, pattanásos fiú tenyérbe- mászóan kelletlenül adta a csülkét. Talán egyre inkább elhatalmasodó fejfájása miatt nem tudta felmérni Jóska, hogy a kölyök saját tenyerének nyirkossága miatt vág olyan keserves képet... Másnap délben Esztert telefonon hívták, hogy mi van. a férjével. Ész nélkül rohant haza. Se kocsi, se Jóska!... Valakit elő kell keríteni azok közül, akikkel akkor, szombaton éjjel együtt ivott! De hát kik lehettek ott? Egy bizonyos, hogy Mucsi Karcsi nélkül nincsen kompánia. És végtére is most Karcsi a legközelebbi haverja Jóskának. — Én nem tudom, mi baja Jóskának — dörmögte Mucsi a kagyló mellé. — csarni magamból egy-két épkézláb bekezdést. — A munkának vannak sokkal ésszerűbb megoldási módozatai is — mentett meg eme önsanyargalástol az ismert irodalmár. — Vegyük például Mark Twaint! 0 fekve is tudott Írni. Megörültem az új tanácsnak, és azon nyomban vízszintes testhelyzetet vettem föl. Összehasonlítva a korábbi munkamódszerekkel, ez a testhelyzet az első pillanatban kényelmesnek ígérkezett. Az egyetlen dolog, ami az első pillanattól kísértett, hogy elalszom, és fuccs a munkának. így aztán minden energiámmal arra koncentráltam, hogy ébren maradjak. Az el- alvás elleni egyre fokozódd küzdelem annyi energiámat emészetett föl, hogy alkotó folyamatra végül már gondolni sem tudtam. — Ha már fekve írsz, ak- koc mm pamtagon kell lanValahogy olyan magánakva- , ló lett az utóbbi időkben.., — Pontosan egy bizonyos wombat éjjel óta! Ügy tudom, Karcsi, együtt voltatok. Néhány pillanatig csak szuszogás hallatszott, aztán öngyú j tókattanás. — Á ...! Tudod, hogy van ilyenkor. Hülyülünk egymással összevissza. Nincs jelentősége ... De bocsáss meg, a másik vonalon keresnek. Jóska sötétedés után vetődött haza. — Hol jártál, te... — nézett végig rajta elgyötört tekintettel az asszony. — Megnéztem anyámékat.. Rosszat álmodtam ... — Megmondanád végre, mi bajod? — Nőm van és őrült vagyok! — Ilyet senki nem mondott! De a haverod is észrevette. — Milyen haverom?! — Hát a nagy haverod! A főbarátod! Akivel sülve- főve együtt vagytok! Mucsi!.. Pofon szökkent a férfi markába, de nagy erővel vissza gyűte. — Te szerencsétlen! — kapott a halántékához. — Tudod, kivel tárgyalsz, te énrólam?! Azzal, aki egy perc alatt kétszer küldött el az anyámba!... Most mit bámulsz?!... — Mucsi? — Mucsi! Mucsi! Hát mit vártál tőle? — És te ? — Köszönöm, jól vagyok .. De az úristenit, várj, ilyenkor ne legyen más dolgod, hadd mondom most már el! Kártyatrükköket csinált. Tátottuk a szánkat. Ezt érti, nincs mese. Aztán egyszer csak billegetni kezdi magát: „No, koraszülöttek. kiscsoportosok! Aki ezt utánam csinálja, annak kinyalom..!” Nem mintha erre nagyon pályáztam volna, de átláttam a szitán. Én is jártam az apámmal vásárba. Nyúlok a zsugáért, mondom, adja ide, megpróbálom. Tudta, hogy én nem beszélek habra, ellöki a kezem: ■ „Te menj ...” Már ahova küldeni szokták az embert. „Karcsi — mondom neki, bennem is volt már valamennyi —, az anyámat hagyd ki. Tudod, hogy mifelénk ezért mi járt. Nyilván másképp akartad magad kifejezni.” Erre kifejezte magát még egyszer, ugyanúgy. Akkor legyintettem, és hagytam, hadd hőbörögjön a többieknek ... S okáig hallgattak. Eszter sóhajtott nagysokára: — Hát nem tudom ... — Mit nem tudsz?! — csattant fel a férfi. — Végiggondoltam azóta százszor! Bármi más megoldást választok, csak még rosszabb. — Lehetséges... — sóhajtott újra az asszony. Egyik válla magasabbra emelkedett a másiknál, és tekintete a szoba sarkán túl kezdődő semmibe kalandozott... ni. hanem a fürdőszobában, a kádban — tanácsolta újságíró barátom, és elmesélte, Agatha Christie alkotóműhelyének specialitását. — ö valamennyi agyrémét fürdőszobában szülte meg. Írás közben elfogyasztott több hektoliter vizet, és elfogyasztott néhány kilo almát. A gyümölcsöt én is szeretem. Vásároltam hát öt láda almát, és bezárkóztam a fürdőszobába. Ültem a zuhany alatt, ettem az almát — és vártam az ihlet óráját. Az eszem vágott, mint a borotva. Képzeletemben megjelne- tek a közeljövő képei: új elbeszélésem első olvasóinak a gratulációi, az ismerősök elragadó dicshimnuszai,. a kritikusok felmagasztaló bókjai. Sőt, apróbb-nagyobb terveket is szőttem. Többek között elhatároztam, hogy ezt befejezve rögvest új munkához kezdek. Arról is döntöttem, hogy mi mindenre kői; Strobl Alajos szobrai Strobl Alajos születésének 125. évfordulójára emlékezve a Magyar Nemzeti Galéria kiállítással ’idézi fel a kiváló magyar szobrász művészetét, géniusza előtt műveinek bemutatásával tisztelegve. A szobrász csaknem ötven esztendőre terjedő munkásságát mintegy ugyanannyi szoborral tárja a közönség elé a kiállítás. Stróbl Alajos 1881-ben, éppen 100 esztendővel ezelőtt telepedett meg Budapesten. A kiegyezés és a millennium közötti időszakban a fővárosban sok feladat várta képzőművészeinket, iparművészeinket, így Strobl Alajost is. Ennek a korszaknak az építésztörténetét joggal jelképezi Ybl Miklós, a társművészetek közül a szobrászokat Strobl Alajos, a murális pik- túrát Lotz Károly és Székely Bertalan. Már az első megbízásra készült alkotásai, az Erkel Ferencet és Liszt Ferencet ábrázoló szobrok is — melyek az Operaház homlokzatára kerültek — a legjobb oldaláról mutatták be a fiatal töm a busás honoráriumot. És azt is elképzeltem, hogy mi mindent udvarolok ki a feleségemnél... Végül is az íróasztalnál ülve fejeztem be, nagy nehezen, az elbeszélét. Amikor befejeztem, a szerkesztőhöz siettem. Ö kétszer is elolvasta művemet, majd mély lélegzetet vett, és megkérdezte: — önnek is tetszik a saját írása? — Nem a vilagirodalcm remeke, de elfogadható — mondtam szerényen. — Emlékezzék csak, mit csináltak a klasszikusok, amikor elégedetlenek voltak írásműveikkel? Vegyük például Gogolt! Mit tett Gogol, mielőtt elolvasta a Holt lelkek második fejezetének kéziratát? — Szemrebbenés nélkül elégette — mondtam, bizonyítva jártasságomat az irodalom klasszikusainak munka- módszerében. — Ez az. Ez az! Nagyszerű, b arátocskám! — mondta a szerkesztő. (f ordította: Sigér Imre) Strobl Alajos: Liszt Ferenc. szobrászt. Művészetének kiemelkedő alkotásai közé tartoznak arcmásai, mellszobrai, olykor egész alakos portrészobrai. Mint ismert, sőt elismert szobrász, főiskolai tanár, igazgató igen sok port-' rémegbízást kapott. A i epre-, zentatív portrék mellett számos műve született belső iák dítékból, barátságból, rokon** szenvből. Portréinak sorát ai 1878-ban mintázott önarcképével kezdte. Feleségének gyermekkori (1884) és fiatal- asszonyként mintázott (1896) arcmása a lelki azonosulás, a művészi kifejezés ragyogó példája. 1896-ban alkotta meg XIX. századi szobrászatunk egyik kiemelkedő alkotását, Anyánk című főművét. A mű kifejező ereje, emberi közvetlensége, megrendítő humánuma méltán emeli ki ezt a munkáját saját életművéből is. A magyar szobrászat e kétségkívül igen bensőséges teljesítményét az 1900-as párizsi világkiállításon Grand- Prix-vel jutalmazták. Megragadóak Strobl Alajos női arcmásai, mint a Fulszky Ferencné, Pálmay Ilka, Per- czel Miklósné vagy a Fiatal nő című szobrai. Férfiakról mintázott portrégalériájában a Liszt Ferencről, Munkácsy Mihályról, Szilágyi Dezsőről, Guido Romanelliről és Bánffy Miklósról készített szobrai a legnevezetesebbek. Éppen egyik utolsó portrészobrának, Guido Romanelli 1919-ben készített arcmásának idején újult meg művészete. Ebben a szobrában nagyjából levetette a XIX. századi hagyományokat, egyszerű és nemesen tiszta előadásmódja valósághűen, szűkszavúan, romantikus illúzióktól mentesen ábrázolta az olasz katonatisztet. Kivételes képességeinek birtokában 70 évesen fel tudta frissíteni művésze-, lenek eszközeit. H armadnap már-már ott tartott, elordítja magát, ahol a legtöbben innak: „Mondjátok meg ■gre. mi az úristen van vetek?!...” ö&szeszorí tóttá a gát. Akár féllábon is ki- íjtöli. amíg valami újabb uda megmozdítja a levegőt, ígyednap már úgy járha- U-kelhetett és tehette a ligát, mint a tisztviselők bbsége, akiket nem is utál, an is kedvel, talán nem ismer a főnökük. Ennek állapotnak is voltak elődei. Kevesebb viccet keilt mesélnie, és ugyanazt ■vesebbszer végighaügdt'- a. Lazulnak egy kicsit a ivetőizmai... Aztán az ötödik napon szefutott Mucsival. Több- ör felidézte a jelenetet, ajon a másik is rajtakap- -e. hogy egy pillanatra egtorpant, mint aki szót ír. Ez a pillanat talán még bban megviselte, mint a Klasszikusok példája Egy egész hónapot botlottam egy elbeszélésen, de sokáig nem jutottam túl az első két bekezdésen. — A nagy írók közül több nem ok nélkül dolgozott állva — mondta az egyik kritikus, aki a minap néhány percre beugrott hozzám. — Vegyük például Hemingusayt! Balzac pedig annyi kávét fogyasztott, hogy egy lónak is sok lett volna. A kővetkező nap odaálltam íróasztalom mellé, s úgy kezdtem dolgozni. Ám hamar ráébredtem, hogy egy helyben állni nem is olyan köny- nyü dolog. Hihetetlenül fárasztó! De földobott a túladagolt kávé. amit nagyhírű kollégám példáján okulva, én is lóadagokban vedeltem. A szokatlan testlielyzetű írástól fizikailag teljesen elfáradtam. Ez egyben szellemi kimerültséget is okozott. Az agyam teljesen elsatnyult, rí.ff rsn.lc lei Eik fLTtarn, ia,«*
