Somogyi Néplap, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-02 / 180. szám

Szervezetten olcsóbb — a közúton Országúton, vasúton, sőt • Időnként a levegőben is uta­zóié az építőanyag. A hetve­nes évek elején, kezdődött szállítás- és rakodásgépesí­tésről mostanában kevés szó esik. Talán azért, mert az áru útjának lerövidítése egy­re inkább kiteljesedőben van. A célluvarozók közül So­mogyiban az Épfu kaposvári kirendeltsége szinte kizáró­lag építőanyagokat szállít. Számára jó év volt a tava­lyi. Az 1979. éviihez mérten majdnem harmincszázalékos teljesítménynövekedéshez kétségtelenül a díjszabás- emelkedés is hozzájárult, de a döntő az új partnerek, a Közúti Építő Vállalat és a Tanép jelentkezése, valamint a gépjárműállomány gyara­podása volt. Szarka Kálmán kirendel tségvezet 5 megem­lítette: az elmúlt években a SÁÉV és a Tanép nagypa­neles építéseiből adódó igény újabb specializálódást vál­tott ki az építőanyag-fuva­rozásban. A panelszállító te­hergépkocsik mellett önra­kodó, nagy pótkocsis Kraz- vontatók is1 dolgoznak, s van egy betonmixerük is. Az első félév huszonhárommilliós fuvarbevétele, s az elszállí­tott 282 ezer tonnányi áru nem mutat visszaesést az építőiparban. A kirendelt­ségnek inkább a hullámző igények okoznak gondot. A csúcsok és a pangása idősza­kok összehangolása nehéz. Ha hirtelen megnőnek a szállítási távolságok, az a fuvarozónak bevételt többle­tet, az építőnek 1 költségnö­vekedést jelent. Ezt ellensú- Ivozhatja az engedmény. Az Épfu húszszázalékos enged­ményt adott például a SÁÉV szekszárdi panelszállítása­kor. Ök vállalják többnyire a fuvaroztatók helyett a gépjárművek többlet üres futása utáni befizetést Is, Költségcsökkentés Á legtöbb és a legválto-' zatosabb építőanyag-félesé­get a Somogy megyei Álla­mi Építőipari Vállalat hasz­nálja fel megyénkben. A két célfuvarozó vállalat feladat- megosztása alapján az Épfu a különleges igényeket szol­gálja ki. A Volán többnyire a hagyományos szállítási fel­adatokat látja el. A Volán ezenkívül szállítmányozási tevékenységet is vége? a SÁÉV számára a megye­székhelyen, Marcaliban, Sió­fokon, Nagyatádon és Bog- lárlellén. Az utóbbi években szűkült azoknak az áruknak a köre, amelyeknek rakodá­sa nem gépesíthető, de a nyílászáróikat, a meszet, a mészhidrátot, valamint a zsákos cementet ma is kéz­zel kell mozgatni. A gyár­tók nem egységrakomány­ként állítják össze ezeket a szállítmányokat, s a fuva­rozó vagy az építővállalat mit tehet? Kézzel rakatja le- és föl az árut. Pedig a Volán Tröszt az elmúlt terv­időszakban egymilliárd fo­rintot fordított a rakodásgé­pesítés fejlesztésére. A fuvarozó vállalat, de az építőipari szervezetek szá­mára is a napi tevékenység ellátásához ma már elen­gedhetetlenül szükségesek a korszerű szállító-rakodó esz­közök — mondta Győri László, a SÁÉV szállítási osztályvezetője. — Nem tud­tuk elérni a mai napig sem, hogy például a fenyő­fűrészáru ne ömlesztve, ha­nem kötegelve érkezzen a vagonokban. — De az épí­tőanyag-gyártók között van­nak kivételek is. A Somogy —Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat sokat tett azért, hogy termékei egységrakományban érkez­zenek. Egy ÉVM-számítás szerint ma a tárcán belül felhasznált anyagokat átla­gosan 2,7-szer rakják át géppel vagy kézzel. Ez idő­rabló, költséget növelő és károkat is okozó jelenség. A szervezetlenségből fakadó félmegoldások helyrehozása, vagyis az ömlesztve szállí­tott áru gépesített mozgatá­sát előkészítő élőmunka ki­fejtése is a felhasználó erő­feszítése. A munkahelyi „ap­rócikkek” könnyebb kezelé­sét teszi viszont lehetővé az a tizenöt öttonnás konténer, amelyben a szakszerelőipari anyagokat viszik ki az épít­kezésekhez. Így nem kell mindig külön jármű a csap­telepeknek, a festékeknek vagy a hegesztő felszerelés­nek. Raktár, és munkaesz­köz együtt, géppel mozgat­ható. A SÁÉV-nél a mintegy 5 százalékos termelésnöveke- des és a többszöri fuvardíj- szint-emelés ellenére csök­kent a fuvaroztatóknak ki­fizetett összeg. A Volánnak a tavalyi első félévben át­utalt négymillió-háromszáz­ezer forintról 1981 első hat hónapjában hárommillió­négyszázezer forintra csök­kent a fuvardíj, s a személy- szállításért kifizetett, majd­nem négymillió forint is1 egymillióval csökkent. Az Épfu a Volánét kétszer fe­lülmúló munkát végez a SÁÉV-nak, de itt is egymil­lió forinttal csökkent a ki­fizetett fuvardíj. A SÁÉV költségszerkezetében 7—8 százalékot jelentő fuvarozás komoly tétel. Tavaly a sa­ját eszközök üzemeltetési rá­fordításai és a fuvarozó vállalatoknak kifizetett ösz- szeg meghaladta a hetven- imillió forintot. Néhány ti- zedszázalékos költségcsök­kentés is százezreket jelent a megtakarításban. Jobb szervezés Az elmúlt két évben job­ban a munkahelyek igényé­hez igazították a fuvarozási formát, és mindig a feladat ellátására legalkalmasabb eszközöket választották ki. Először a saját szállítópark kapacitásának kitöltésére tö­rekszenek. Minden héten csütörtök déli tizenkét óráig az építésvezetőségek bejelen­tik járműigényeiket. Ekkor értékelik az előző hét telje­sítéseit is. Ez a fuvarkoor­dináció alapja, s így érhető el az eszközök összehangolt kihasználása. A szállítási SOMOGYI KRÓNIKÁJA Megyénk gazdasági életé­nek jelentős eseménye kap- csalódik július utolsó heté­hez. A megyei párt-végrehaj­tóbizottság értékelte Somogy első félévi gazdasági helyze­tének tapasztalatait, és ezek ismeretében meghatározta az év hátralevő részének leg­fontosabb feladatait. A tes­tület megállapította, hogy válallatonként ugyan eltérő mértékben, de összességében zökkenőmentesebb, a tava­lyinál SZERVEZETTEBB volt a gazdasági építőmun­ka megkezdése. Szaporodnak 'az árbevételt a nyereséget növelő jó kezdeményezések, a figyelem középpontjába került a termelékenység emelése, a tartálékok, az eszközök ésszerűbb haszno­sítása. Kielégítően fejlődött az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem, a szolgáltatás. Az építőiparban a megtor­panás jelei tapasztalhatók. Nem teljesítették tervüket a nagyobb építőipari válalla- tok, és aggasztó mértékben csökkent fizikai állományuk. Lemaradás tapasztalható a kiemelt társadalompolitikai programok közül az egész­ségügy térén és az általános iskolai tantermek számának növelésében is. Mindezek ar­ra intenek, hogy az év hát­ralevő részében előre kell lépni a beruházási, felújí­tási feladatok előkészítésé­ben, a kivitelezés szervezett­ségében, a szerződéses fe­gyelem javításában. Az eddi­ginél többet kell tenni a ki­emelt és folyamatban levő beruházások tervszerű befe­jezéséért. Gazdasági élesünk­ben döntő, hogy a fejlődést szolgáló tendenciák tovább erősödjenek, javuljanak a gazdálkodás hatékonysági é* minőségi mutatói. A megye gazdasági életé­ben fontos ágazat, a mező- gazdaság nagy nyári munká­ja a végénél tart. Korábban kezdés után, összességében jó szervezés jellemezte az idei aratást. Ugyan még nem mindenütt tudják maguk mögött a nyári CSÚCSIDŐSZAK tennivalóit, munkát ad még a kombájnotoknak a tavaszi árpa, a rozs és a zab beta­karítása. Az előbbi két nö­vény vetésterületének mint­egy tíz-tizenkét százaléka, a zabterület fele vár még be­takarításra. Tegnap kapott tájékoztatás szerint a megyei gabonaforgalmi vállalat rak­táraiba érkezett kalászos mennyisége megközelítette a százhetvenegyezer tonnát. Tekintettel arra, hogy már csak kisebb tételben szállí­tanak a gazdaságok, ahogy országosan, úgy megyénkben is megszűnik mától a vasár­napi ügyelet. A felszabaduló eszközök lehetővé teszik, hogy gazdaságainkban az ed­diginél is nagyobb ütemben folytatódjék az értékes mel­léktermék, a szalma betaka­rítása és a nyári talajmun­ka. Ezzel egyidőbtio minde­nütt megkezdték a felkészü­lést a soron következő fel­adatokra — rövidesen meg­kezdődik a silókukorica, a burgonya és a cukorrépa- be­takarítása. A kampányra ütemterv szerint készül a gyár is. A tavalyinál vala­mivel többre, harmincnégy- ezer vagon répára számíta­nak, és kedvező, hogy az ed­digi vizsgálatok szerint a múlt évinél éretcebo és ma­gasabb cukortartalmú ez a fontos ipari növény. A napi feladatok természetesen nem vonják el a figyelmet o hol­nap fejlődését szolgáló mun­kától. Nyolc város környéki szövetkezet gazdasági és pártvezetője ezen a héten például arról tanácskozott Barcson, hogy milyen terüle­teken fűzhetik szorosabbra kapcsolataikat, milyen együttműködés, társulás ki­alakításával gyorsíthatják gazdasági céljaik teljesítését. Elköszönt a július, augusz­tust mutat a naptár, de még javában tart a nyár. A nya­ralási, TÁBOROZÁSI szezon derekánál tartunk. Hogy csak néhányat említ­sünk a sorból: a romantiku« zselici községben Bányán töl­tötte környezető idei mi tá­borban az elmúlt hetet a Kil­lian ifjúsági ház szakköré­nek harminc legügyesebb tagja. Sokszínű programjuk­ban többek között a vadak szokásaival, éle, módjával is­merkedtek, fontos céljuk volt a gombafajtákzai kapcsola­tos tudnivalók elsajátítása. Balatonfenyvesen befejező­dött a gyermekolvasótábor, és megnyílt a középiskolások és szakmunkástanulók hon­ismereti, olvasótábora. Sió­fokon nemzetközi szakmun­kástábor nyílt szovjet, NDK- beli és magyar szakmunkás- tanulók részvételével. És hosszú még a sor. Nyár van — de már csak néhány hé­tig. Az ősz közeledtét jelzi, hogy befejeződött a kedvez­ményes tanszervásár, az er­dőgazdaságnál pedig meg­kezdték az őszi vadászati idényre való felkészülést. Rendbeteszik a cserkészuta- kat, tatarozzák, javítják a magasleseket, a vadászháza­kat, készülnek a vendegek fogadására. i .Vörös Márta , osztály a saját és a bérelt járműveket az egyes építési területek nagyüzemi kiszol­gálására öt gépláncban fog­lalkoztatja. i Az öt csoport mindegyi­két egy-egy szállítási műve­zető irányítja. Ök gazdál­kodnak az eszközökkel és a munkaerővel, s ha van sza­bad kapacitás, arra is ők keresnek bérmunkát. A sa­ját eszközök üzemeltetési költségeinek, s az áLalul* nyújtott teljesítmény díjsza­bás szerinti összegének összevetésével állandóan fi­gyelemmel kísérhető a szál­lítási szervezőt tevékenysé­gének gazdaságossága. A fo­lyamatos munka és a bizton­ságos anyagellátás • egyik fel­tétele a jól szervezett szál­lítás. Eseti luvarfeladatok Az építőanyag-fuvarozás­ból a Volán 13. számú Vál­lalat is kiveszi a részét. Szanyi László kereskedelmi osztályvezető szerint a SÁÉV stabil partnerük. A Tanácsi Magas- és Mélyépítő Válla­lat mélyépítési feladatai csökkentek, így kisebb lett a gépkocsi-igénye. A tömeg­áru-fuvarozásra korábban ott lekötött teherautókat máshova kellett átirányíta­ni. Sikerült azokat elhelyez­ni a Vízügyi Igazgatósághoz, illetve az Agroép megyei munkáihoz. Sok építőanya­got fuvaroztak a Siófoki Kertészeti és Parképítő Vál­lalatnak is. A Közúti Igazga­tóság által adott megbízások megduplázódtak, a Közúti Építő Vállalatnak viszont az idén jóval, kevesebbet szál­lítottak a megszokottnál. Év­ről évre megbízható partner a Földmunkát Gépesítő Vál­lalat is. A Betonútépítő Vál­lalat teherautóigény« csök­kent. A Tüzép-telepekre pótfu­varban hozzák az olyan ké­nyes árukat, melyek a vas­úti tolatásoknál könnyen megsérülnek, eltörnek. A pa­la- és csempe féleségek egy­ségrakományban vannak, így géppel lehet kocsira rakni. A Volán Tüzép-telepi szolgálta­tásait jövőre a szénszállítás­hoz hasonlóan akarja bővíte­ni. A lakosság által vásárolt építőanyagok fuvarozááát, gé­pi le- és felrakását szeretnék új szolgáltatásként bevezet­ni. A kereskedelmi osztály- vezető elmondta azt is, hogy a városi és a községi taná­csok saját kivitelezésű út­építéseihez, építkezéseihez is sok anyagot szállítottak. A kőröshegyi termelőszövetke­zettel kötött szerződés utána téesz bányájából eddig négy és fél ezer köbméter homo­kot szállítottak a közületi és a magánépítkezésekre. A sok­féle munka földerítésével si­került a KÉV és a Tanép igénycsökkenéséból szárma­zó kiesést pótolni, s így az előző év hasonló időszaká­ban elszállított áru tömegé­től csak négy-öt százalékkal maradtak el az első félév­ben. Cs. L. A csendes pihenő elmaradt... Egy díszes al­bum. egy szép ki­állítású elismerő oklevél, egy kerá­mia tál és egy rongybaba. Ezek a tárgyi emlékei Cseke Ildikó nyol­cadik osztályos kaposvári úttö­rőnek a múlt hó­napról, És hozzá az a számtalan élmény, amelyet a kéthetes zán- kai, a tíznapos bala tonf enyves! táborozásról ma­gával hozott. Ildi július ele­jén utazott azán- kai úttörőváros­ba, a gyakorló is­kolában végzett kivétő úttörő­munkája jutal­mául. S hogy ott is kiemelkedő eredményt nyújtott, azt bi­zonyítja az úttörő-igazolvá­nyába bejegyzett táborveze- tőd dicséret. Háromezer paj­tás közül csupán huszonné­gyen kapták meg ezt. Sorra eleveníti föl élmé­nyeit; ebben már a kis húga is segít, hiszen hazaérkezé­se után első dolga volt be­számolni az itthoniaknak. — Hétkor volt az ébresz­tő, ami egy kicsit szokatlan volt az első napokban, mert idehaza nyolcig, fél kilencig lustálkodtunk most a szün­időben. Délelőtt csoportos foglalkozások voltak, ebéd után aztán irány a Balaton. Nagyon jó időt fogtunk ki a két hét alatt; így szerencsé­re a délutáni csendes pihe­nő általában elmaradt. Es­ténként mindig volt valami­lyen program: fellépett Rév Tamás polbeat-énekes, ve­télkedőkön, játékokban vet­tünk részt és diszkVztunk. Sok új barátra tettem szert, néhányan már írtak is. Ildi az iskolában rajtitkár, szakkörökbe jár, rendezvé­nyeket szervez, faliújságot készít, s első díjat nyert az iskola népdalversenyén. Szü­lei időnként már attól fél­tik, túl sole feladatot vállal magára. A tanulmányi ered­ményével azonban nincs baj: az év végén, mindössze két négyes volt a bizonyítvá­nyában. Orosz—ének szakos tanárnak készül. — Mi a kedvenc időtölté­sed? — Nagyon szeretek olvas­ni, ezenkívül szabad időm­ben fuvolázok. Aput eleinte egy kicsit bosszantotta, ami­kor itthon gyakoroltam* de most már megszokta. — Nem hiányoznak az osztálytársak? — Most még nemi' Augusztusiban elmegyünk tú­rázni a szüleimmel, a test­véremmel. Ha visszajövök,' akkor azért előveszem a tan­könyveket. Nem árt fölele­veníteni a tavalyi tananya­got. L. J. Várakozás—röviden .Budapesten, a belvárosban mind nagyobb gond a járművek parkolása. Ezért kísérletkép­pen száz új piros színű parkolóórát szereltek föl a Fővárosi Garázsipari Vállalat műszerészei a Vörösmarty téren és a Pesti Barnabás utcában. A eél az, hogy növeljék a várakozó gépkocsik forgási sebességét: ezek az ótlák ugyanis a két és fél órás várakozási időt a felére korlátozzák. Komfortos otthonok a Komforttól Nagy alapterületű lakások épülnek Nagyatádon a mostani öt­éves tervidőszakban 910 la-, kás megépítésével számol­nak: lényegesen többel, mint amennyi az elmúlt öt évben készült. Hogy való­ban teljesüljön a terv, ah­hoz a SÁÉV,. a Tanép és a helybeli Komfort Építő-, Szolgáltató Ipari Szövetke­zet minden eddiginél terv­szerűbb munkájára van szükség. A Komfort 340 la­kás felépítését vállalta. — Régebben jóformán csak lakásfelújítással és -karbantartással foglalkoz­tunk, majd a kórház kör­nyékén felépítettük az első lakóházainkat, hagyomá­nyos módszerekkel —mond­ta Nagy Ferenc elnök. — Közben a régi kőműves és más építő szakemberek ki­öregedtek. A hagyományos lakóházépítésre már nem na­gyon vállalkozhattunk* hisz egyre kevesebb szakember­rel számolhattunk. Olyan kooperációs munkára kény­szerültünk, mely a szövet­kezetnek nem volt kifizető­dő, és a dolgozóknak sem tetszett. Már-már ott tartot­tunk, hogy felszámoljuk az építőipari részlegünket. Az­után tizenhárom és fél mil­lió forintos beruházással si­került megszereznünk a no- íines technológiát, mely a legkorszerűbb építőipari el­járások közé tartozik. Jól gépesített, kevés embert kí­vánó, de szerfölött gazdasá-' go* módszerhez jutottunk, így 1979 júniusában meg­kezdhettük az első öntött falú lakások felépítését. Ek­kor kezdett fellendülni az építőipari részlegünk. Eddig kilencvenhat lakást építet­tünk meg, s az év végéig még újabb harminckét ott­hont adhatunk át A hatvankét négyzetméter alapterületű lakásokat gyor­san megkedvelték a nagy­atádiak. A padlószőnyeges, tapétázott, rendkívül1 jó el­rendezésű és célszerűen föl­szerelt otthonok előnye még, hogy az áruk is kedvező. A mostani tervidőszakban ezzel a technológiával újabb laká­sok készülnek majd a Jókai lakótelepen. A szövetkezeti­ek közben új területek után néztek. A Balatoni Halgaz­daság nagyatádi központjá­nak elköltöztetése után újabb háromhektárnyi terü­leten fejleszthetik a Kiszely lakótelepet. Itt is vállalt munkát a szövetkezet SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
Thumbnails
Contents