Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-07 / 157. szám
CÉLJAINK ZÁLOGA Intenzív gabonaprogram Meggyőző szóval A hetvenes évek elején a növénytermelési rendszerek világszínvonalon álló gépeket- és technológiákat honosítottak meg. A hazai gabonatermelés eredményei szinte egyik évről a másikra megkétszereződtek, s hovatovább magától értetődő lett a hektáronkénti négy tonnát meghaladó búza vagy az öt és fél tonna körüli kukorica- hozam. 1975-ben már nemzetközi összehasonlításban is jó eredményeket értünk el. Azióta viszont egyre inkább lassult a fejlődés. „Törvényszerű, hogy égy szinten fölül már nem lehet újabb magy ugrásokat’ produkálni. A fejlődés ennek ellenére egyenletessé tehető a géptóhasználásiban, munkaszervezésben ... rejlő tartalékok kiafcnázáisávaL” E gyakorta hangoztatott — s nem kis részben önmeg- nyugtatásul szolgáló — álláspont voltaképpen helytálló, hiszen valóban vannak minőségi tartalékaink, mégis egyre nyilvánvalóbb: hogy ezek önmagukban nem teszik lehetővé a népgazdaság egyre fokozódó szükségleteinek kielégítését. E tartalékok ugyanis csak akkor aknázhatók ki, mezőgazdaságunk eredményei csak akkor maradnak a világszínvonal közelében, ha továbbra is sikerül megteremtenünk az anyagi—műszaki feltételeket. A tíz éve behozott „csodagépek” elhasználódtak, az utánpótlás — a népgazdaság korlátozott teherbíró képessége miatt — akadozott, egyre több a „jobb híján” alkalmazott, korántsem 60 mázsás gabonához tervezett géptípus. Kezdetiben igyekeztünk magunkat meggyőzni, hogy e szerényebb — s főként olcsóbb — eszközökkel is fokozhatok az eredmények, a gyakorlat azonban máris túl sok példát mutat, hogyan lesz takarékos a drága és ráfizetéses az olcsó... Később a termelési rendszereket tettük felelőssé — először burkoltan, majd egyre nyíltabban — a viszonylagos megtorpanásért Tény, hogy e rendszerek egyre kevesebb újat tudtak nyújtani, s tény az is, hogy egy sor „tartalék” föltárása elmaradt Próbálkozások és kezdeményezések itt is, ott is voltak, ezek azonban, nem hoztak pezsöülést A rendszerek szolgál tatása iban egyre több lett az átfedés, s a gazdaságokban egyre többen tették föl a kérdést: voltaképpen mit érhetünk el a rendiszerben, amire nem volnánk képesek azon kívül. S bár a rendszerek munkáját érő (például az érdekeltségi renddel vagy a közgazdasági elemző munka színvonalával kapcsolatos) bírálatok zöme jogos, tény, hogy lehetőségeik is jócskán szűkültek. A rendszerek az elmúlt években azt adták, amit maguk is kaphattak, s ez gyakran valóban nem volt több annál, mint amit bármelyik gazdaság megvásárolhat vagy valamely szolgáltató cégtől megrendelhet. A rendszerek vezetői világosan látták, hogy az egyre szaporodó — de kevés újat mondó — szakmai tanácskozásokkal már létüket sem képesek igazolni. Mindenképpen a 70-es évek elején elérthez hasonló meggyőző többleteredményt kell fölmutatniuk. Időközben népgazdasági szinten is égetővé lett az igény gabonatermelésünk fejlődésének fölgyorsítására. A hárommillió hektárt kitevő területet tovább növelni már nem lehet, a hozamot és így a belföldi szükségleten fölüli — exportálható — mennyiséget viszont növelni kell. Az országos szakirányítók előtt is egyre nyilvánvalóbb, hogy ezt a fontos célt lehetetlen elérni az anyagi, műszaki hiánygazdálkodás körülményei között. Mint ahogy a sokat emlegetett megtakarítási lehetőségekkel is — melléktermék-hasznosítás, energiaellátás, szántás nélküli talajművelés — élni csupán világszínvonalon álló eszközök birtokában lehet. Ha úgy tetszik, a szükséges — a dollárt hozó — többletmillió tonnák árát meg kell fizetni, akar dollárban is. A gazdaságok eredményességgel kapcsolatos türelmetlensége, a rendszerek ön- megújítási igénye és a nép- gazdasági szükséglet szerencsésen találkozott. Mindennek következményeként megszületett az intenzív ga- boriaprogram (IGP), s ez. végre meghozta a várt pezsdülést. E program megkülönböztetett anyag- és gépellátást biztosít az átlagosnál gyorsabb fejlődési tempót vália- ló gazdaságoknak. Megyénkben eddig két gazdaság — a barcsi Vörös Csillag és a siófoki November 7. — kötött szerződést a már kész programmal előálló nádudvari, illetve bábolnai termelési rendszerekkel. A KITE ötéves szerződése szerint a vállalkozó gazdaságnak búzából hektáronként átlag egy torma, kukoricából 1,7 tonna többlettermést kell gazdaságosan elérnie. Az IKR programja évi 7,7 százalékos túlteljesítést követel, a korábbi ötéves átlageredményt tekintve alapnak. Túlzás né’kül: rendkívüli a vállalkozás. A siófokiaknak például 1935-ig búzából hektáronkénti 6, kukoricából 8,5 tonnás átlaghozamot kell elérniük. S mindkét programban a gazdaságosság a kulcsszó. Tudvalevő, hogy pusztán sokat termelni tetemes ráfizetéssel is lehet. Itt azonban a rekorderedményekkel arányos nyereség a cél. Ennek érdekében — és már nem csupán szavakban — valamenyi költségimérséklő lehetőséget ki kell aknázni. A November 7. Tsz például a szántóterület felén kívánja bevezetni az energiatakarékos talajművelési eljárásokat. A program megvalósításához mindkét rendszer a világon ma használatos legmodernebb gépeket biztosítja, lehetővé téve egyebek közt a rövidebb idő alatt történő — s így a veszteséKözérzetünk Ha valaki hasznos és eredményes munkával javíthatja pénzügyi helyzetét, növelheti jövedelmét, mindennapi szóhasználattal: ha valaki pénzhez jut vagy tudja, hogy miképpen juthat pénzhez, akkor annak a közérzetét általában jónak ítéljük. Legalábbis feltételezzük az illetőről, hogy oka van a jó közérzetre; sót lassanként hajlamosak is vagyunk okozati összefüggést föltételezni az anyagi javak bü'toklása és a jó közérzet között. Természetesen eszünk ágában sincs azt a „logikát” követni, amely régen — többnyire a giccs különféle változataiban — azzal „etette” a szegényeket, hogy a gazdagok tulajdonképpen „szegények!”, s milyen boldogtalanok tudnak lenni, hiszen a pénz nem boldogít... Valóban nem. De azért csak legyen! És minél több — mindenkinek. Egyetlen — de a szocialista társadalomban meghatározó — föltétellel: hogy a pénzhez és a több pénzhez ne kizsákmányolással, ne csalással, ne a társadalom vagy mások kárára, hanem a munka valódi értékének és társadalmi hasznosságának arányában lehessen hozzájutni. Mostanában, amikor ugyan a mi népünk még számtalan gonddal küszködik, amikor épp fejlődése révén jutott el újabb és újabb problémák megoldásának feladataihoz, most, amikor a dolgozók általános életszínvonala a történelmünkben korábban ismeretlen szintre jutott el, most kezd egyre többször e-.zünkbe je mi, most kap mind több nyilvános fórumon is hangot az az igény, hogy azért az életünket mégse mérhetjük csupán a pénzen. Hogy mégsem azért dolgozunk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy dolgozni tudjunk. Hogy az ember elsősorban nem fogyasztó, hanem alkotó lény, társadalmi lény. Életét nem az határozza meg elsősorban, hogy mit fogyaszt, hanem, hogy mit alkot. Mindez aligha hangozhatnék jól nyugati üzleti körökben; a tőke a fogyasztót igyekszik az ember személyiségéből „kiemelni” és „fejleszteni”, hogy a piacot, a divatot, az áligényeket és a presztizsfogyasztást is újratermelhesse. A mi világunkban ugyanakkor egyre nagyobb hangsúly jut az életkörülményekre is — ezek éppúgy hozzá tartoznak a z életszínvonalhoz, mint a jövedelmek. Ne tagadjuk: persze hogy meghatározó szerepe van azoknak a körülményeknek, amelyek között ma — és előreláthatólag még a közeli jövőben is — a szocialista építést folytatnunk kell. Bonyolultabbak a külgazdasági viszonyok, magasabb mércéket kell állítanunk saját gazdasági munkánk, belpolitikai tevékenységünk elé, s mindezekhez járul — illetve velük szorosan összefügg — az a világpolitikai széljárás, amely, mint tudjuk és aggódva látjuk, manapság nem az enyhülésnek kedvez. Mindemellett: ahol a takarékos, beosztó, ésszerű, józan, e.nueiileg is kiegyensúlyozott elemez megvannak ez anyagi biztosítékok — s hazánk állampolgárainak túlnyomó többsége ezt elmondhatja —, ott az élet további fejlesztése, gazdagabbá tétele nem okvetlenül anyagi kérdés. Hogy környezetünkben például mekkora a tisztaság, a rend; hogy az emberi kapcsolatok mennyire épülnek az egymás iránti tiszteletre; hogy a viselkedésnek, utazásnak, szórakozásnak milyen kultúráját tudjuk megteremteni és elterjeszteni — ez nagyrészt nem pénzkérdés. Hogy a megnőtt és a közeli jövőben még hosszabb tartamú szabad időt mivel, miként tölti öreg és fiatal, munkás vagy pedagógus, az egyáltalán nem mindegy, s egyáltalán nemcsak és nem elsősorban pénzkérdés. Hogy meglevő értékeinket miként védjük, óvjuk, gondozzuk; hogy a közösség terei, utcái, épületei, parkjai, erdői és hegyei milyen állapotban maradnak; hogy az emberek közti napi érintkezés stílusa milyen — mindez életünk minőségéhez tartozik. És az is, hogyan bánnak velünk, amikor vásárlók vagyunk, vagy ügyfelek a hivatalban, vagy betegek a kórházban, orvosi várószobákban, utasok a zsúfolt járműveken... Vagyis hogyan sikerül tudatosan, sokféle eszközzel és nagyon sok türelemmel, ügyszeretettel olyan társadalmi légkört kialakítani, amelynek az eddiginél kulturáltabb, emberibb közegében a dolgozó ember viszonya is javul az őt körülvevő világhoz, miközben maga is építi azt... Mindez van, lehet — és lesz is — olyan fontos, mint a pénz. S érte legalább annyira meg kell küz- denünk. Cs. I. gaket töredékére mérséklő — vetést és betakarítást. A programok része még a korábbiaknál lényegesen hatékonyabb folyékony-műtrá- gyázási eljárás vagy épp a biológiai hatásfokozó anyagok használata. Összességében: a kiemelkedő követelményekhez a rendszerek átlagon felüli szolgáltatást adnak, s ami külön is rokonszenves: „együtt sírunk, együtt nevetünk” alapon. Felvetődhet a kérdés: miért. nem vesz részt a programban a rendszer-taggaz- daságok nagyobb része? Aligha azért, mert szándékosan fékezik saját fejlődésüket. Az IGP-ben való részvétel az üzemtől 13—20 millió forintnyi befektetést kíván. S ekkorra fejlesztési lehetőséggel csak nagyon kevés gazdaság rendelkezik. Tőkeerős gazdaság kell ahhoz is, hogy vállalhassa a programmal járó különleges kockázatot. Ha ugyanis nem sikerül elérni az előírt többletet — s ehhez az időjárás kegyére is szükség van —, tetemes pénzügyi terhek zúdulnak a gazdaságra. Tiszteletet érdemlő hát a somogyi résztvevők vállalkozókedve és bátorsága. Az intenzív gabonaprog- ram a magyar mezőgazdaság fejlődésének újabb fölgyorsulását ígéri. Eredményeket, amelyeknek nyomán továbbra is a világszínvonal közelében maradhat a hazai növénytermesztés. Az IGP az ötéves terv által előírt évi 15—16 millió tonna gabona- termés elérésének biztosítéka. Bíró Ferenc Egyre többet tesznek a pályakezdő értelmiségiek beilleszkedéséért minden munkahelyen. A jövő szempontjából is fontos annak rendszeres vizsgálata: miként állják meg a helyüket az egyetemről kikerülő fiatalok s milyén gondokkal küzdenek. Helyesen tette például a köz- alkalmazottak Szakszervezetének megyei bizottsága, hogy beszámoltatta e témáról a megyei tanács szak- szervezeti bizottságát. Az eszmecsere tapasztalatait az egész megyében fel tudják használni a fiatal értelmiségiek helyzetének javítására. A megállapítások nagy része ugyanis olyan, hogy máshol is meghatározza a feladatokat. A megyei tanács dolgozóinak negyvenöt százalékát az értelmiségiek teszik ki, s különösen az utóbbi időben került nagyon sok fiatal az apparátusba. A szakszervezeti bizottság is szorgalmazta éppen ezért, hogy az idősebb és a nagy tapasztalaid dolgozók mozdítsák elő a fiatalok beilleszkedését, mindenben segítsék a szakmai munkájukat. Erre mindenképpen szükség volt, hiszen a fiatalos hév olykor elragadta őket, s meggyőző szóval, útbaigazítással lehetett megszüntetni az időnként tapasztalt türelmetlenségüket. Mi sem természetesebb, mint hogy a fiatalok bizonyos kérdésekben különösen érzékenyek. Ilyen például az, hogy mennyire veszik figyelembe a javaslataikat, mennyire kamatoztathatják a tudásukat. A testület megállapította, hogy az utóbbi öt évben határozottan javult a helyzet ilyen szempontból. Különösen sikeres volt a fiatalok bevonása a társadalmi szervek tevékenységébe. a pártbizottság, a KISZ és a szakszervezet egybehangolt munkája révén. Az utánpótlás szempontjából jó módszernek bizonyult, hogy a megyei tanács osztályai szoros kapcsolatot tartanak az egyetemekkel és főiskolákkal — ennek többek között az a célja, hogy a hallgatók közül minél többen kerüljenek a megyébe, tanácsi területre. Az egyetemi oktatás, a somogyi hallgatókkal való találkozások eredményeként nagyobb a hivatástudat a fiatalokban, elkötelezettebbek a társadalom iránt. Még mindig van azonban olyan terület, ahol nem sikerül teljesen fölhasználni a szellemi energiákat, s ez az államigazgatásban dolgozó értelmiségiek bevonása a tudományos munkába. Sajnos, ez nemcsak somogyi, hanem országos hiányosság is. A Közalkalmazottak Szakszervezetének megyei bizottsága is úgy ítélte meg, hogy jó kezdeményezések születtek az idén: új rendszerű pályázatok kiírásával serkentik az érdeklődő szakembereket elméleti munkák megírására. A szakszervezeti bizottság eddig is figyelemmel kisérte az értelmiségiek, különösen a fiatalok fejlődését, helyzetét és gondjait, a jövőben azonban még tervszerűbben foglalkoznak e témával a különféle tanácskozásokon. Ez azért is fontos, mert célul tűzték alkotó erejük kiaknázását, szakmai és politikai tapasztalatuk gondosabb figyelembevételét. L. G. Á karácsonypusztai „exportüzem" Takarmány Pusztaszemesről küllőidre A pusztaszemesi Űj Kalász Termelőszövetkezet is tagja a ceglédi Lenin Tsz gesztorságával működő Fehérjetakarmány-termelő Gazdasági Társulásnak, s Karácsonypusztán előállított termékeit külföldre szállítja. Most dolgoznak a pellet készítésén a lucema- lisztüzemben; a korszerű berendezésekkel tíz-tizen- két tonnás teljesítményt érnek el műszakonként. Három műszakban végzik ezt a munkát — amíg a nyersanyag, a told lucerna tart. Utána a teljes — a szárt a csőterméssel együtt fölszecskázott — kukorica következik. — A szövetkezet maga gondoskodik alapanyagról; lucernát például kétszázötven hektáron termel, hogy itt, Karácsonypuszitán legyen mit földolgoznunk — mondja Csek József ágazatvezető. — A zöld lucernából a vásárló igényei szerint A fehérjében gazdag lucerna szecskiázás után kerül a lisztüzembe pelletet, illetve mellékterméket — lisztet — készítünk. Az üzem most csak exportra termel: a Német Szövetségi Köztársaságba, Olaszországba és Svájcba jut el a lucernakészítményünk. Tavaly 40 tonna lisztet és 1800 tonna pelletet adtunk el külföldre, az idén 1500 tonna lucerna»- és 500 tonna kukoricakészítményt exportálunk. Nyereségesen termel a ka-- rácsonypusztai üzem. Ahhoz azonban, hogy a külföldi partnerek elégedettek legyenek, a szállítási határidőt is pontosan be kell tartaniuk és a pellet, illetve liszt állandó minőségéről is gondoskodniuk kell A rendelésekből következtetve a szövetkezet eleget tesz ezeknek az igényeknek. A gazdaság saját járművein szállítja a takarmányt Szántódig — ott vagonokba rakják az értékes árut, s indítják külföldre. Telnek a zsákok az értékes takarmánnyal SOMOGYI NÉPLAP
