Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-05 / 156. szám

Magbukni vagy raermybe menni Vesztes: cv Vívó-vb Orosz döntős! rű emberek. Járják a világot, érzékelik sortáguk átalakulá­sát, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek. Legtöbbször azonban nem tudnak mit csinálni széles lá­tókörükkel, szakmai tapasz­talataikkal, mert a már kifor. rótt versenyzővé vált váloga­tottakat általában nehéz át­formálni, a beidegzettről le­szoktatni. Harminc-negyven éve szak­osztályban edzősködők vi­szont azt mondják: „Javasol­tak nekem ezt is, azt is, de soha nem éreztem mögötte az átgondoltságot. Dolgozgatok hát, ahogyan tudok .. Hány nagy tehetség veszett már el vagy jutott csak a kö­zépszerig, mert csak „dolgoz­gatott” velük a fiatalkori módszereknél megrekedt ed­ző. Akinek végülis nem lehet szemrehányást tenni, hiszen senki nem adott a kezébe pontosan kidolgozott progra­mot és senki nem követelte annak helyes megvalósítását. Pontosan körülírt minősí­tési szabályzatok születnek, átigazolási törvényszerűségek érvényesülnek, mindenki« érvényes szabálymódosítások látnak’ napvilágot — csak a szakmai munka marad ho­mályban. Mert ennek vala­hogy senki sem igazi gazdá­ja. Így aztán marad minden a régiben. Legtöbb esetben el­avult körülmények között ne­velkednek a versenyzők, és kerülnek a válogatott keret­be, ahol aztán hirtelen a leg­korszerűbb vagy (csak annak titulált) új módszerekkel ta­lálkoznak. S vagy előbbrelép­nek általuk, vagy nem ... A vezető edzők, szövetségi kapitányok pedig tovább zsörtölődnek, lótnak-futnak, rohangálnak, felbuzdulnak sikereken, összetörnek kudar­cok «étén. Ritka, aki közü­lük valóban a sportág szak­mai vezetőjévé válik. Nálunk ha sikeres a válo­gatott, mennybe megy a szö­vetségi kapitány vagy a ve­zető edző, ha kudarc éri együttesét, megbukik. Közben a szakosztályokban állóvíz marad a szakmai módszer­tan. az edzés vezetés tudomá­nya. Az ing uaiHrtss tehát • epoch K. S. Csaknem a Sportcsarnok mennyezetéig repült Orosz Gyula sisakja, amikor szom­bat délután a vívóvilégbaj- nokságon 10:8 arányban le­győzte az 1976-os olimpiai bajnok, Dől ZOttót, ezzel hat év után ismét bejutott ma­gyar lőröző a világbajnoki döntőbe! — Évek éta minden vá­gyam az volt, hogy egyszer világbajnoki döntőbe kerül­jek — mondta az ünneplők gyűrűjében Orosz Gyula, a Bp. Honvéd 25 esztendős sportolója. — Két éve Mel- bourne-ban a legjobb 16-ig jutottam, most sikerűit előbbre lépnem, s azt hiszem, ezzel nagy eredményt értem el. Mesterem Solti Antal na­gyon sokat tett azért, hogy ilyen sikerhez jussak, hiszen hosszú idő óta foglalkozik ve­lem. Meglett a nagy szenzáció is: a volt világbajnok szovjet Romanykov kiesett! A Vízvárt kizárták ▲ SLASZ elnöksége kizár­ta a további küzdelmekből a Vízvár labdarúgó-csapatát, mivel szerdán a Vízvár—Ba­latonszárszó osztályozó mér­kőzés után botrányt okozott. A csapat korábbi eredmé­nyeit naefficmmis) tette ás a két bafraski pontot 9:8-ás gól­különbséggel a Balakonke- resztúr és a Balatonszáeaaó javára igazolta. Mindezek ér­telmében a mér kitűzött Víz­vár—Lábod találkozó elma­rad. árt el e csurgói Várnái Andrea a június 27—í*. között Pécsen megrendezett országos úttö­rő-olimpia modeltesődörttőjén a szabadon repülő, gumimo­toros kategóriában. A nyolc somogyi induló közül < volt a legsikeresebb. Eredményé­nek értékét növeli az a tény, hogy a fiúkkal együtt vor^ senywtt. Öttusázók kapitánya X maadtrrmt «BanfeM 4M-' kok győztes dttunacsapatánek kapitánya, as egyéni öttusa- verseny bmuzénnénefc tulaj- domnsjv Pavel Ladnyev érde- ; eredményes .. i ÉL íTA.-f mu ■ itg*la ■ I : HwgÄatr* ta a Munka Vörös Zászló ÉrrJemnendjet A modem öttuoa Ártó-, úsbó-, vívó-, pisztolylövő- és lovagjószámai teljes erőin­sertést követelnek a Luktól; a versenyek öt nap­ján számos megpróbáltatás vár a résztvevőkre. Ezeket csak olyan ember képes le­küzdeni, akinek erős akarata van, jói fölkészült, és nagyon akar győzni. Ilyen envber Pavel. Lacbiyw, a négynzerea vilá# bajnok. 37 éves kora eHenére a szovjet válogatott egyik leg- kiemelkedőbb tagja. Az olim­pián sikeresen bátorította fiatalabb társait, segített ne­kik tanácsaival és példájá­val. A csapatkapitánynak (tem ki* érdeme vám abban, hegy a 20 éves Anatolij Sztanacrtyin *s egyéni Öttu­sa bajnokságban olimpiai baj­nok lett, Az adaé«ek«n és s mérkő­zéseken nehéz nála jobban összpontosító sportolót talál­ni Vasakarata segíti a nagy­szerű «rodmenyek elónesö- ben. , KB RPnOGgFCYARTO VÁLLALAT BARCSI GYÁRA ____ f ölvesz festő szak- és betanított munkásokat Jelentkezés: a gyér üzemgazdasági osztályán, Baes, Dráva-part _________ (158944) T . megrendelőink 1 Felajánljuk javítási kapacitásunkat IMI. IV. negyedévtől <l — UN—050 hidr. rendszer, — T—174 hidr. rendszer, — DV—1733 típusú bolgár targonca fődarabcserés javítására, AGROSZER KV pécsi üzemegysége, Pécs, Megyeri út 64. Telefon: 24-801, telex: 12-504 ______________________________________________(84872) I MAI ' j MŰSOR Caifcv Gergely Színház a író­kar: GODOT-RA VÁRVA. Bóg- lártellün « Vörös Kápolna előtti szabadtéri színpadon. Kaposvár. Vörös Csillag de. tél U órakor: A VAD HATY- TYÜK. Du. 3. 6 és este 7 óra­kor: S. O. S. CONCORDE, sza­bad Ifjúság du. 4 órakor: HÉT KÜLÖLEGES MEGBÍZOTT, du. 6 és este I órákor: ISTEN HOZ­TA MR ... Latinra filmszínház dg, fél 4 óraikor: A BOSSZÚ (18). Uránusz kertmozi este • órakor: A HÉT MESTERLÖ­VÉSZ. Marcali du. S órakor: A XX. SZAZAD KALÓZAI. Nagy­atád du. I és este fél 8 óra­kor: BÁTORSÁG, FUSSUNK! (14). Barcs de. fél ll órakor: A SÖLYOM NYOMÁBAN, du. 6 és este 8 órakor: CSILLAGOK HÁ­BORÚJA I— II. BALATONT MOZIK MŰSORA: Siófok (tenemmozi) de. ló óra­kor: ZSUZSI tü A VARÁZS­OK ŰRÜ. Du. fél 6 és este fél 8 Óraikor: S. O. S. CONCORDE. Siófok (kertmozi) este 9 órakor: A PAP, A KURTIZÁN ES A MAGÁNYOS HŐS (14). Bala- tonboglár du. fél 8 órakor: RALLY. Este 8 órakor: A TÚL­ÉLÉS Ara (U). Balatonföldvár (fedett kertmozi) este 8 óra­kor: AZ ELSŐ NAGY VOÜAT- KABLÁS. Este 10 órakor: MAJ­MOK BOLYGÓJA (14). Balaton- lelle (fedett kertmozi) este 9 és 11 órakor: A POGÁNY MA­DONNA. Balatonfcnyves (fedett kertmozi) este 9 órakor: A NAGY ZSÁKMÁNY. Balatons ze­ni es (fedett kertmozi) este 9 órakor: KALIFORMÍAI LAK­OSZTÁLY. Balatonszárszó: du. fél 6 és este 8 órakor: A NYOL­CADIK UTAS: A HALÁL (18). Balatonmária este lél 8 órakor: RIPÁCSOK 114). Este fél 1« éra­kor: MINDHALÁLIG ZENE (16)'. Fonyód (fedett kertmozi) este 9 éraakor: KSCSI A KOCSI. DE ERŐS. Fonyód (teresnmozi) es­te 8 érakor: JOSEPH ANDREWS a«. Zuttirdi (fedett loertmozi) este > órakor: SIVATAGI SHOW. Este V órakor: LUXUSBOR­dely Párizsban cm. TUYtZM Budapest L J.I«: Idősebbek t* elkezdhetik. 8.15: Óvodások fiknmusara. l.tot A kengyeliutó gyalogkakukk leg­újabb .kalandjai. 9.6*-: Stop. 18.8«: xvn. «»yári úttöro-olimpia. 11M: Hírek. 11.96—12.20: Vakáció a ha­lott «teában. 14.48: „Boldogságot a színésznek a publikum ad”. 15.20 • „Aki dudás akar lenni...” 15.4«: Műsorainkat ajánljuk. 16.8S: Reklám. 18.1«: Hatos fogat. Ame­rikai v/esternfllm. 17.46: Reklám. 17.*: Lehet egy kérdéssel több? 18.26 :• Reklám. JI.S5: A közönség­szolgálat tájékoztatója. 18.4«: Idő­sebbek ts eUreadiietik. 18.46: En« mese. 19.00: A hét. asOO: Hírek, teái- vm. Henrik. Angol film. 2d.SS: Hírek. Bádogos« t. MM: Hírek. M.M—kfc. Telesport. Máim UM« 5.4«—7.M: Előttösik 4 vasárnapé 7.21: „Vadat és halat, e ml jó ía­lat ___” 7.84: A közönségszolgálat t ájékoztatója. 6 00: Hírek. 8.44: Útközben. 8.14: Öt kontinens hét napja. 4.25: Hallgatóink figyelmé­be. 8.28: László Margit operettda­lokat énekel. 8.S6: Zenés reklám- turmix. 8.S5: Kulturális magazin. 8.56: Műsorajánlat. l«.0é; Hírek. 10.06: Hétét egy csapáéra. 11.05: Reklám, ll.té: Arturo Toscanini vezényli az NBC szimfonikus ze­nekarát. 12.00; Hírek, 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12-15: Dzsesszfel- vételekből. 12.4«: Es ha azt hall­ja ... — telefon? 13.44: Egy korty tenger. 13.1«: Világhírű éneke­sek Lehár-operettdaiokat énekel­nek. 18.24: Kortarsak. 14.0«: Miért szeretem Bartókot? 14.21: Részle­tek a Magyar Rádió nemzetiségi népzenei fesztiváljáról. ÍSM: Hí­rek. tö.l*: Reklámkalauz. 16.12: Opera-művészlemezek. 16.01: Bol­dog békeidők. 17,0«: Hírek. 17.18: Pillantás a nagyvilágba. 17.81: Wilhelm Furtwängler vezényli a Bécsi Filharmonikus zenekart. 18,16: Hol volt, hol nem volt... 18.28: Hallgatóink figyelmébe. 18.36: Hírek. 18.46: 34 éves a Rá- díószáihéz. 20,50: Svéd Sándor emlékezetes szerepei. 21.26: Szí­nes, népi muzsika. 22.00: Hírek, sporthírek. 22.16: Magyar előadó­in üveszek. 2E.S9: Szimfonikus ze­ne. 34.00: Hírek. 4.1«; Jessonda. «.■<*: Himnusz. FETÖFI HADID 8.00: Népszerű muzMke — ko­rán kelőknek, 6.65; A Petőfi rá­dió mai műsora. TéO: Az evan­gélikus egyház félórája. 7.3«: Gas­ten Litalze orgonái. 7.54: Torna. 8.00: Hírek. 8.06: Mit haliunk? 8.3»; Miska bácsi levelesládája. 9.00: Szívesen hallgattuk. 10.38: Három a kislány. 11.20: Térzene a Nemzeti Galéria előtt. 11.60: A „Reklámparádé” Somogy megyei különkiadása. 12.00: Jó ebédhez szót a nóta. 12.97: Telemann: Az iskolamester. 13.16: Szappan Dö­mötör. 14.00: Reklamparádé. 14.06: Híres zenekarok albuma. 14.33: Táskarádió. 15.30: Jeten Időben. 16.00; Koltay Valéria és Kishegyi Árpád operettíelvételelből. 16.35: Régi magyar dalok és táncok. 17.00: Slágerek mindenkinek. 18.00: Egy betű az ábécéből. 18.33: Gesztusok és látványok: szavak és tőmondatok. 18.83: Népszerű magyar énekesek és együttesek felvételeiből. 19.20: Védtelen te­hetség. 19.30: A vasárnap sportja. 20.00: Bura Kovács Andor népi zenekara játszik. 20.3«: Hírek, sporthírek. 20.43: Ismeretlen is­merősök. M.43: örökzöld dalla­mok. 22.41: Kovács Apollonia nó­tákat énekel. 23.00: Hírek. 23.10; A 60-as és 70-es évek magyar ,dzses6zíelvéteíeiböl. 'MM: Hírek. IMt A péesl körzeti »túdtó szerb-toorvítnycteftműsor», uo: Nőmet nyelvű műsor. SM: Hí­rek. 8.0«: A kiállítótermek prog­ramjából. «.Hí A topta Rádió szimfonikus zenekarának hang­versenye. *JB: ÜJ xentd újság. 10.46: öt kontinens hát napja. 11.40: Hírek. ÍXM: Szárra* beál- litóhang. 11.44: Hl-fi varieté. 12.10: Luciano Pavarotti aparaáriákat éneket. 18.0«: Hírek. 18-44: Ro­mantikus kamarazene. 14.1«: Ré­gi hangszerek világa. HM: Zene­kari muzsika. 16.30: A Beatles együttes felvételei. 14.90: A Ma­gyar Rádió és Televízió énekka­ra Kodaly-műveket énekek í*.l»: Otelló. 17.13! 30 éves a Rádiószín­ház. 14.00: A magyar széppróza századai. 1S.1S: Barokk muzsika. 18.53: Kis magyar néprajz. 18.0«: Hírek, 19.05: Mozart-művek. 29.40: A progresszív beat híres ejőadól. 21.21: Liszt-lemezeinkből. 82.1«: Az eladott menyasszony. MM: Egyenes labirintus. M M—SIM: Hírek, időjárás. 1 HOLNAPI j MŰSOR Kaposvár. Vörös Gafltog ta. « és este 7 érakor: SZÖKTETES (14). Szabad Ifjúság du. 4. 8 és este 8 órakor: GOODBYE Es AMEN (14). Dailos Ma mozi du. 6 órakor: TÚL A FÉLELMEN (14). Krénmtz kertmozi sete 4 órakor: FOLYTASSA COWBOY! Mozimúzeum du. 5 órakor: FILMBARÁTOK KÖRE: NÉ­HÁNY INTERJÚ MAGÁNÜGY­BEN. Marcali artr 7 érakor: BÁTORSÁG,, FUSSUNK! (14) Barcs este I ómkor: A PO­GÁNY MADONNA. balatoni mozim MŰSORA: Siófok (teremmeaj d« fél 8 órakor: AZ ELSŐ NAGY V0- NATRABLAE. Este fél 8 órá­kor: A NYOLCADIK UTAS: A HALAl (lg). Siófok (kerünozj) eete 9 órákor: MINDHALÁLIG ZENE (18). Balatenboglár este 8 órakor: A POGÁNY MA­DONNA Balatonföldvár Medett kertmozi) este 4 órakór: A nagy ZSÁKMÁNY. Etite Í4 órá­kor : A PAP A KURTIZÁN ES A MAGÁNYOS Hős (14). Ba- íatenjelle (fedett kertmotá) a«e 9 oeakor: S*!BBBSEGLAE (141­Este U órakor: A TÚLÉLÉS ÁRA (14). Balét enfenyves (fe­dett kerpnozi): este 9 érakor: KALIFORNIAI LAKOOZTALY (14). Balatenszemes (tetett, kert­mozi) este 9 órakor: SIVATAGI SHOW. Eete 11 órakor: LUXUS- BORDELY PÁRIZSBAN (14). Ba­latonszárszó eete 4 órakor: Ki­csi A KOCSI, DE ERŐS. Ba­latonmária este fel I órakor: RALLY. Este fél M ómkor: PANTALEON Es A HÖLGY- VENDEGEK (14). Fonyód (té­rié« kertmozi) este t ómkor: NEGYEDIK yAEBB 04). Fonyód (terommoei) este i órakor: JOSEPH ANDREWS (te). Z*­márdt (fedett kertmozi) oate I ómkor: S. O. S. CONCORDE. Es­te TI órakor; MAJMOK BOLY­GÓJA CM). Jugoszláv tv M.ll: Magyar avMvő »»-napié, 18.06: Tv-naptár. 14.15: Az arany­műves aranya. 14.84: Történetek a felkelésről. 18.45: EiataloknáK- 19,15: Rajzfilm. 19.27: Mg este. 20.00: Nyolc kiló boldogság. »1.20: Kiválasztott pillanat. 21.26: A kul­túra mg. SEJÍ5: Dokumentumtiim. KOSSUTH BADfU 1M: Jé reggeit! 8.W; Hí­rek. 8.20: Mai kulturaus progra­mok. 8.25: Anny Schlemm és Eberhard Wächter operaáríákat énekel. 9.43: A hét zenemüve. 9.33: A századelő irodalmának he- tei. 9.43: Ki kopog? 14.04: Hírek. 10.06: Nyitnikék. 10.3b: Szovjet előadóművészek kamarazene-fel­vételeiből. 11.40: Abel a rengeteg­ben. 12.0«: Déli krónika, lí.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.33; Válaszolunk hallgatóinknak. 12,64: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.31: A mi Józsi bá­csink. 14.45: Magyar munkásdal- fcldolgozasok. 14.64: Édes anya­nyelvűnk. 16.98: Hírek. 15.10: Mü- sorajáalat. 16.15 í Utolsó kláórlet. 15.se: Hallgatóink figyelmébe. 16.04: Útközben. 14.05: Sarosi Bá­lint népdalfeldolgozásaiból. 14,30: Híres énekesek műsorából. 17.43: Hírek. 17.07: Reklámkalauz. 17.14: Bartok-muvek legszebb hangfel­vételeiből. 17.63: Alpar Gitta éne­kel Brodszky-fümdalokat. 13.00: Van új a nap glatt. 14,16: Hol volt, hol nem volt. .. 14.26: Mai könyvajánlatunk, 18.2*: Hallga­tóink figyelmébe. 18.3«: Esti ma­gazin, 19.15; A III. humorfesztiváj előtt. 20.46: Volt egyszer egy elő­adás. 21.34: Köszönöm a beszél­getést. 22.00: Hírek, sporthírek. 22.20; Tíz pere külpolitika. 22.30: Fellegi Adám zongorázik. 23.30: Rite Streich operaáríákat énekel. 24.0«: Hírek. 0.10: Raduly Árpád gordonkazik. 0.2«: Himnusz. PETŐFI RADIO 4.24—7.64: A Pető« rádió regge­li, zenés műsora. 8.00: Hűek. 6.05: Fűvóspolkák. 8.2C: Figyelmébe ajánlom... 4.33: Hajdú Erzsébet, Marezís Demeter és Veszprém va­ros vegyeskara népdalokat éne­kel. 9.0«: Slégerműzeum. 9.80: Az általánosítás veszélye. 10.00: Ze- nedélelőtt, 12.00: Pécsi Kiss Agnas és pere János nótákat énekel. 12.38: Kis magyar néprajz. 12.34: Tánczenei koktél. 13.25: Elisabeth Schumann és Pataky Kálmán operettdalokat énekel. 14.00: Ket­tőtől ötig . . . 17.00: Ketyeg-e a biológiai pokolgép? 17JO: ötödik sebesség. 18 J3: Színes, népi mu­zsika. 19.41; Nosztalgiahullam. 20.83: Az elizondói lány. 21.27; Vá­logatott felvételek. 22.30: Wolf Péter szerzeményeiből. 23J94: Hí­rek. 23,16: A dzsesa* 3 70-es evekben. MM: unok. Mert a versenyzőknek min­dig ezernyi problémájuk akad, s azokat intézni kelL „Fölizzítani” a telefonokat, tárgyalni, időt egyeztetni, meggyőzni valakit vagy va­lakiket: iskolaigazgatókat, munkahelyi vezetőket, sport­köri elnököket, magas rangú sportvezetőket. Közben ott az edzés, hangulatot kell kelte­ni, okos, tömör mondatokkal utasítást osztani, korholni, dicsérni... Mert sürgetik az eredményt, várják a sikert Kulcsemberek — felelősek a válogatottért Más megfo­galmazás szerint: a sportág szakmai vezetői. Ennek így is kellene lennie. Valahogy mégis elsikkad temérdek fel­adatuk között a sportág egye­temes irányítása. Odaragad­nak a válogatotthoz. Azok­ban a sportágakban, ahol szinte divat az edzők gyako­ri cserélgetése, ezen non ie lehet csodálkozni- Érthetetlenebb a szövetségi kapitányok és vezető edzők csupán válogatotthoz való kötődése azokban a sport­ágakban, amelyekben, hagyo- mámyioGsn hosszabb távú a bizalom. Pedig tudják, hogy szükség volna az egész sport­ág átalakítására. Ha valaki bensőségesen elbeszélget ve­lük. néhány pere után leg­többjük így panaszkodik; „Itt. a válogatottban kell magUznflmii alapvető techni­kai elemeket, taktikai megol­dásokat. Így nem lehet gyors sikert elérni. Meg van kötve a kezünk, mert képzetlen ’veiBenyznksg topunk __“ i Mégsem kezdenek hozzá a azOárd építőelemek kimun­kálásához; nem nyúlnak le a mélybe, hogy ott a szakosztá­lyokban alakuljon igényük, elképzelésük szerint a mun­ka. Hallottam panaszkodni válogatott edzőt, hogy egyes. a nezxttxatkáteá már egyáltalán nem alkalmazott technikai elemeket nálunk még mtorUg évekig ' sulykol­nak a kezdő gyerekekbe. Hagy tekintélyű szövetségi kapitányok olykor nagyon tisztán és világosan megfo­galmazzák. mit kellene ton­st: a szakosztályban, sz Ifjú­sági vátagaftodnát, a kis ás nagy egyesületek ben i .. Hát persze, hiszen azért lettek ők a veaeitó edzők, szövetségi to- pttángpofc mert ptjl« látókö­Kl látott már IdőmflHomoa szövetségi kapitányt, vezető edzőt? Állandóan lótnak-fut- nak, rohannak. Sürgeti őket az idő, a mindig viharos gyorsasággal közelgő nagy verseny; ahol bizonyítani kell ___ A mit ; szabad Jupiternek... Annylbtzongem. hagy fiHd~ lesretpM Magyar babdarúgó- szömtaéo vezetői. £a ezt nemcsak a földrajzszakos ge- rfapögisab é liaeítimtták eaag a labdarúgó JtfB II úf cső-: portbeasztásának éScészité- se.aQaűmáböL Azt hisszük, nemcaaivSomogyban és Fe- j ér m^^ber^ho^em orrszúg­kóczitíém* rumttújukwnst agy- uránt m nyugati csoportba nsatottma be. A korábbi éaeb- beu,hijotessöb térképet hosz- vcrttwfaa* m^SZ-be* ü. Bt- zonyárminem, véletlen, hogy a g&Bi I-tól eUHUb búcsúzó s iijiiiwiiítj mir r oltók, .mtm * Dmaájzároai ' Építőket. X* utóbbi mart esett tot« mhodV. omuftból és mi. jsBvs Tett volna logtko- sabb, mtmt helyére tatmi a potübam. as’ívfirtlattr,. Icényte-j ’ r-neíc -vwünflfc táv sorátüt as . hetö Bábolnát vittek át ta­rt M> a köeávatoportba.asím- sem « Dunaújvárost A eél aflépoa. csttd«» szer -etsszatetszó egy ttot. Párténm agg aaftótéjBaaota- tón Bu0* Jmteán. az OXSH chugem&feateB* let m M­rcnii i: QMáz MB Il uédet- mébar^iagy mais« sm sd szükeéfü mert így biztos, hogy egy-egy é&m* legalább l<ét vidéki csapot fiSkerSt az NB WkJto eétoafc apet- ti MMtú aaáezának möv- Léssfjfe—-Máz hnwá. Ügy ürfarik; toy SS a vezérelő mér mám időszerű: moet az MTBZVZM viatznjvtáaom tét. Mert égy ellenkezőleg: most adméatxzZmttv úton egyene­sen gátat isnftásái estnek, hogy eggU&aey a két ki­eseit wiékt cza&at ts tnjssza- fccrüfhMsato rtm «ott mjmazrn»ezetésem Tf Jhtoia I~|| íOiSZraték, Isg- aűtbb a tét másik érdekelt csapatat tz tette txkna k&- lön-kMBn csoportba. Mer* na» szabod figyelmen tów2 hagyni, hogy a nyugiéi cxq.- rxmetm így Vmmt&xn két oszgüyosóm korét oon ess eg&Bx* JbarkrütM* révjdk * bajnokéig során, míg az „igatát eaah utána követ­kezik. Betget solas, ha a* MtSZ temotmodknd é* mó- doaüaaá éZUoyoatját. ^ ^

Next

/
Thumbnails
Contents