Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-28 / 175. szám

Leggyorsabb, legldtartébb 'Ml.. Ä „Ki a leggyorsabb, leg- kitar-t'óbb?” országos akció a döntőhöz közeledik. Szom­bathelyen találkoznak a leg­jobbak augusztus 15-én, hogy összemérjék erejüket. A 10—11 éves fiatalok ré­szére Somogybán is rendez­nek megyei döntőket, s eredményeik alapján az or­szágos erőpróbára három fiatalt hívtak meg. A lábodi Ruzsics Betti a 60, a kapos­vári Vörös Andrea és a so- mogyvári Lender Csaba pe­dig a 800 méteres síkfutás­ban bizonyíthatja majd Szombathelyen ‘ képességeit. Befejeződött a fonyódi torna Tatabányai és győri siker Vasárnap a délutáni órák­ban ért véget Fonyódon a Ba­laton Kupa nemzetközi kézi- labdatoma küzdelemsoroza­ta. Az utolsó napra maradtak a döntők, melyeket a sport- csarnokban. rendeztek. A nőknél a Tatabányai Bá­nyász a győri Rábatext csa­patával mérkőzött a kupáért. A szoros találkozón, végig nyílt küzdelemben végül a győriek diadalmaskodtak. A férfiaknál is tatabányai csa­pat volt az egyik résztvevő, de itt sikerült is nyerniük. Az ellenfél az NB I küszöbén ál­ló Várpalota volt. A félidő­ben még a palotai fiúk vezet­tek, akik'gyors, en ergikus já­tékkal lepték meg rutinos el­lenfelüket. Fordulás után azonban a nagyobb tapaszta­lat és tudás meghozta az esé­lyesebb Tatabányai Bányász győzelmét. Győzelemmel mutatkozott be a Rákóczi Vasárnap lépett a felké­szülés megkezdése óta elő­ször nyilvánosan pályára a Kaposvári Rákóczi labdarú­gó-csapata, A másfél ezer néző előtt négy góllal ter­helte meg az osztrák Simme­ring hálóját. K. Rákóczi—Simmering SC 4:1 (2:1) Kaposvár, 1500 néző. Jf.jj Kovács. A Rákóczi az alábbi ösz­szeállításban játszott: Békéi — Kozma, Zentai. Petrók (Mészáros), Csorba — Szlo­vák, Havasi (Varga), Ka­nyar (Balázs) — Fábián (Czabula), Bíró, Házi (Vé­kony). Edző: Miagasházi Jó­zsef. Már a hatodik percben vezetést szerzett a hazai gárda Petrók révén, majd az előnyt Havasi tovább növel­te. A vendégek Krobothot góljával szépítettek. Fordu­lás után előbb Szlovák fej­jel, majd Bíró egy perdítés- sel növelte az előnyt. Mindkét együttes a felké­szülés derekán tart. A ven­dégek ,nem késztették túl nagy erőfeszítésre a Rákó­czit, melyben a sérüléssel bajlódó Kisteleki, Gulyás és Horváth kivételével vala­mennyi rendelkezésre álló játékos szóhoz jutott. A mér­kőzésen Kozmái, Szlovák és Bíró nyújtott átlagon felüli teljesítményt Tóth Dezső NYÁRI TOTÓ KUPA Nyert a Siófok Barcson Siófok—Barcs 2:0 (0:0) ■•Barcs, 300 néző. V.: Kain. Góllövő: Horváth és Ka­rasz. Táncsics SE—Dunaújváro­si Építők 1:0 (0:0) Kaposvár, 150 néző. .V.3 Kovács. Góllövő: Ambrus.’ VBKM Vasas—Kiss, J. SE 2:2 (0:2) Kaposvár, 100 néző. V.: Tóth. Góllövők: Patak1, Várnai illetve Károlyi, Bőröcz. Tenisz Szekszárdi Dózsa—Dombó­vár 1:0 (0:0) Az előző héten vihar miatt félbeszakadt a Kiss J. SE— Siófok (3:1) mérkőzés, ezt a pályán elért eredménnyel igazolták. A Sárközi-csoport állását 1. Kiss 3. SE t « 1 - 14-5 9 2. Siófok S 3 1 1 10-8 7 3. Táncsics SE 5 3 — 2 7-11 6 4. Szekszárd 5 2—3 12-12 4 5. Kaposv. V. 5 — 4 1 7-8 4 6. Dunaújv. Ep. 5 1 2 2 9-11 4 7. Barcs 5 113 10-13 3 8. Dombóvár 5 113 6-9 3 Harmath La jos-emlékverseny Befejeződtek Boglárlellén a Harmath Lajos tenisz em­lékverseny küzdelmei. A négynapos tornán 22 egye­sület mintegy 100 sportoló­ja lépett a vörös salakra. Az idei versenyen sokkal erősebb mezőny gyűlt ösz- sze, mint a korábbiakra, 6 ez a másodosztályú tenisze­zők mezőnyében igen nagy küzdelmeket és színvonalas összecsapásokat eredménye­zett. A kupát a 32 másod- osztályú férfi teniszező kö­zül Májer László IDUSÉ) nyerte. A harmadosztályúak­nái 64-en Indultak, s Tim- csák (MAFC) végzett az élen. A siófoki Lassú Zsolt bronzérmes lett. A férfi pá­rosban a Májer, Szentkirá­lyi (DUSE) kettős győzött a Hajas Á., Berkes boglárlel- lei duó előtt. Harmadik a Harmath Gy., Harmath F. (Boglárlelle, Kaposvár) pá­ros lett. A női harmadosztályúak­nái 12-em versenyeztek, s a győzelmet Firió (DVTK) sze­rezte meg. A kaposvári Pi- rity Melinda a harmadik lett. A MAHART BALATONI HAJÓZÁSI ÜZEMIGAZGATÓSÁG felvételre keres építőipari művezetőt Feltét elek: szakirányú felsőfokú végzettségi 5 éves szakmai gyakorlat. J ol cntlc czés * az eddigi tevékenység megjelölésével, részletes önéletrajzzal, személyesen. Cím: MAHART Balatoni Hajózást Üzemigazgatóság, Siófok, Krúdy sétány. _____________ (202800) ■ ::-V* : „ Keszthelyi Lász­lót, a Magyar Ké­zilabda Szövetség játékvezető -küldő bizottság elnökét a Balaton Kupa ver­senybizottságá­nak elnökhelyet­tesét kértük meg, hogy foglalja ösz- sze a torna ta­pasztalatait: — Az idén érke­zett a legtöbb csa­pat, ami igen nagy gondot rakott a rendezők vállára. Az elhelyezéssel és az étkezéssel minden együttes elégedett volt, iga­zán kitettek ma­gukért a somogyi­ak. A mérkőzések színvonala minden párharc a eddiginél maga,- sabb volt, igaz, szinte csak az NB-s csapatok játszottak. Az egyetlen megyei osztályú Nagyatád kilógott a sorból, nem tudta fölvenni a ver­senyt a többiekkel. Épp ezért jó lenne, ha a következőkben valami más megoldást keres­ne a megye. Én például jónak tartanám, ha erre a tornára férfi és női vonalon egyaránt összeállítanának egy-egy me­gyei válogatottat, amely ma­gasabb színvonalon képviseld hetné a somogyi színeket. Az egész tornán nyújtott színvo­nal általában jónak mondha­tó, különösen a döntő mérkő­zéseken láthattunk igen nagy küzdelmeket. Az addig elju­tott csapatok ereje megköze­lítően hasonló, ennek tudható be, hogy a hát találkozóból a rendes játékidőben kettő női döntőben amely sok csapatéval azonos: jó lenne, ha kevesebb együt­tes játszana a kupáért. Így még színvonalasabb lehetne a torna, s az együtteseknek sem kellene naponta 2—3 mérkő­zést játszaniuk, ami idegileg és fizikailag egyaránt nagyon kimerítő. Ezzel együtt el­mondhatom, hogy a torna jól szolgálta a csapatok felké­szülését. A megyei testnevelési és sporthivatal, valamint az új­jáalakult megyei kézilabda- szövetség egy kérdőív segítsé­gével igyekezett megtudni a csapatok véleményét a torná­ról, és javaslatokat kért a to­vábbfejlesztés lehetőségeiről. A legtöbben valóban soknak tartják a jelenlegi létszámot, ennek ellenére elégedettek A tatabányaiak válogatott csapatkapitánya átveszi a kupát Gőzsy Gábortól, a megyei kézilabda szövetség elnökétől döntetlenül végződött. Szá­momra külön öröm, hogy a játékvezetőkre hasonló tor­nákon szokásos panaszáradat ezúttal elmaradt, a csapatok összességében jónak ítélték a bíráskodást. Ki kell emelnem a somogyi „sípolókaí” is, akiknek felkészültsége, tudá­sa semínivel sem rosszabb, mint a többieké. Nem vélet­len, hogy nyugodt szívvel bíztuk a férfi döntőt is somo­gyi párosra, s a Gőzsy, Völ­gyi kettős sípolhatta ezt a fontos összecsapást. A jövővel kapcsolatban azonban van egy magánvéleményem, Toborzó Ifjú labdarúgók toborzó- ját tartja július 31-én Kaposváron, a Cseri úti sporttelepen 17 órától a K. Közlekedési SE labdarúgó- szakosztálya. Az 1966 után születettek jelentkezését várják a helyszínen. Sport- felszerelést minden érdeklő­dő vigyen magával. voltak a torna nyújtotta le­hetőséggel. Sokan már jövő­re is jelezték részvételi szán­dékukat. Gy. L. A vasárnapi eredmények: Az 5. helyért: Nők: Debre­ceni MVSC—Jednota Tren- cin 17—17 (8—6). Férfiak: Constructorul Oradea (Nagy­várad)—H. Szondi SE 25—22 (15—13, 21—21). A 3. helyért: Nők: Dunaúj­városi Kohász—FTC 24—21 (12—14). Férfiak: FTC—Szé­kesfehérvári MÁV Előre 24— 23 (13—15). Az első helyért: Nők: Győ­ri Textiles—Tatabányai Bá­nyász 16—12 ( 8—6). Férfiak: Tatabányai Bányász—Várpa­lotai Bányász 30—23 (12—14). Az SZMT különdíjait a kö­vetkezők kapták: Gólkirály: Varga (Nádud­var) 96, illetve Burainé (Du­naújváros) 67. A legjobb ka­pus: Hoffmann (Tatabánya! és Nagyné (DMVSC). A leg­sportszerűbb csapat: Tatabá­nyai Bányász és a Jednota Trencin. Három telitalálat a totón A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 30. heti játékhéten három fogadó ért el telitalálatot. Nyereményük: 428 525 fo­rint. A 13 találatos szelvé­nyek 275 480, a 12-esek 5924, a 11-esek 406, a ' 10- esek 71 forintot érnek. A telitalálatos szelvény: 2, 2, x, 1, 2, 2, 1, 1, x, 2, 1, 1. x 1. HÍREK A nap 5.17 órakor kél «s 20.24 órakor nyugszik; a hold 2.22 órakor kél és 18.07 órakor nyugszik. A várható időjárás:­Nyugat felöl megnövekszik a felhőzet. Több he­lyen eső, zápor is lesz. Sokfelé élénk, helyenként erős, néhány helyen viharos északi, északnyugati szél fúj majd. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 19 és 24 fok között alakul. A Balaton vizének hómérséklete Siófoknál ma 19 fok körül lesz. JÚLIUS [28 KEDD Szabolcs Olvassuk az MTI híranyagában, hogy a Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat illatot változtatott; gyöngyvirág, orchidea, ibolya, orgona, szegfű és egyéb illatú kozmetikumok gyártását kezdi meg. Azt is tudatják velünk, hogy ezzel a Kermi elégedett, mert a KHV lépést tart az igényekkel, és nem akkor kezd új illatot bevezetni, amikor külföldön azt már el is felejtik. Ez már vívmány a javából! Még a végén illat-divat-diktátorok leszünk. Haladunk a korral. A zöld al­mának már nálunk is bealkonyult. Szegény. Most aztán bo­gyóm érik meg? L. P. — Fürst Sándor emlékére rendeztek ünnepséget vasár­nap a Vas megyei Rum köz-, ségben. A Rába-parti falu­ban, Fürst Sándor szülőházá­nál a szombathelyi és a sár­vári járás KISZ-esei, vala­mint a mártír nevét viselő brigádok, iskolák képviselői és a község lakói ünnepi gyű­lésen emlékeztek aura, hogy negyvenkilenc évvel ezelőtt, gyorsított eljárással ítélték halálra Fürst Sándort és Sal- lai Imrét. — Ötszáz diplomás mező­gazdasági szakembert állíta­nak munkába 1985-ig a bara­nyai termelőszövetkezetek. A baranyaiak 220 leendő diplo­mással kötöttek tanulmányi szerződést, köztük többen a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola hallgatói. — A 7. Duna menti folk­lórfesztivál vasárnap befeje­ződött Decsen. Tíz ország 37 táncegyüttese vendégeskedett Bács-Kiskunban és Tolnában a találkozón. — Erősíti kapcsolatát a Hazafias Népfront megyei bizottsága a vakok és csök­kentlátók. valamint a hallás- és mozgássérültek megyei szervezetével. A tervek sze­rint közreműködnek a bog- lárlellei, a siófoki, a barcsi és a nagyatádi szervezetek megalakításában. — Háromnapos országjárá­son voltak a múlt hét végén a nagytoldipusztai ifjúsági klub tagjai. Egert, Aggteleket és Sárospatakot nézték meg. A kirándulás költségeit rész­ben az arany koszorús kitün­tetésért kapott pénzből fe­dezték. A klubot a mezőgaz­dasági főiskola tangazdasága is támogatta, a buszt ingyen bocsátotta rendelkezésükre. Új villanyszereSési cikkek Slvilágítós kapcsolóval, csengőgombbal és jelzőlám­pás kapcsolóval kiegészített konnektorral bővül jövőre a Kontakta alkatrész.gyár vil­lamosszerelési Kontállux családja. A szerelvénycsalád eddigi tagjai hivatalos elis­merésben is részesültek: nemrégiben elnyerték a for­matervezési nívódíjat. — Számítógép segítségével leltároznak már az idén a sió­foki Gáz- és Olajszállító Vál­lalat raktáraiban: tizennégy raktárban 15 ezer féle anyag mozgását kíséri figyelemmel a számítógép. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 80 évvel ezelőtt, 1901. július 28-án született Mis­kolcon, s 44 éves korában, 1945. január 14-én Sopronbán- falván a nyilasok kínzásaiba halt bele Vándor Sándor kar­mester és zeneszerző, a for­radalmi munkásénekkarok je­les fejlesztője. Már 1919-ben részt vett a munkásmozgalomban; szer­vezte a forradalmi diáktaná­csot. E tevékenysége miatt az ellenforradalmi rendszer az ország valamennyi iskolájából kizárta. Előbb Berlinben, majd Lipcsében tanult, s hosszabb ideig Olaszországban műkö­dött, mint operai korrepetitor. 1932-ben tért haza, s 1936-ban átvette a Szalmás-kórus tag­jainak egy részéből alakult énekkar vezetését, amely ké­sőbb Vándor-kórus néven vált ismertté. A kórus az Illegális KMP munkáját politikai tevékeny­séggel is segítette, vándor Sándor egyébként több más munkáskórust is szervezett, vezetett. Következetesen ter­jesztette és népszerűsítette Bartók és Kodály műveit, s nevéhez fűződik számos József Attila-költemény megzenésíté­se. Kitűnő népdalfeldolgozásai is népszerűek voltak. — CSÖKOS ASSZONY. He­vesi Andrással. A kaposvári Csiky Gergely Színház zenei vezetője dirigálja ezen a hé­ten a Pécsi Nyári Színházban Zerkovitz operettjét, a Csó' kos asszonyt. A zenét is ő dolgozta át. — Vasárnap megnyílt Szombathelyen a > XV. nem­zetközi Bartók-széminárium, amely augusztus 9-ig tart. A vasi főváros most negyedszer ad otthont e rendezvénynek, amelyre ezúttal 26 országból érkeztek vendégek. Hatezer ordiideatő A szombathelyi kertész termelőszövetkezet hatezer növényt csomagolt be és in­dított útnak a Szovjetunióba. Ezek a tövek alkotják majd az első szovjetunióbeli;orchi­deatelep törzsanyagát. A vi­rágokat a tallinni üvegházak­ban szaporítják tovább. A szombathelyi termelőszövet­kezet üvegházaiban egy • hek­táron termesztenek orchideát, s negyven százalékát expor­tálják. — Természetfilmeket vetíte­nek .gyerekeknek csütörtökön délelőtt és délután a kapos­vári Killián György Ifjúsági és Üttörőművelődési Köz­pontban. — A Zselic Aruház keddtől ked­dig akciójában fekete-fehér nagy- képernyös televíziók 1000 Ft/db engedménnyel, Univer zellerkrém, vegyes zöldségkrém, Sió paradi­csom koktél 30 százalékos enged­ménnyel és cukrozott gyümölcs 40 százalékos engedménnyel kapha­tó. (85225) — A Kaposvári Városi Tanács V. B. termelés-ellátásfelügyeleti osztály értesíti az érdekelteket, hogy technikai okok miatt a ka­posvári állatvásár 1981. augusztus 2-től — további értesítésig — el­marad. (85212)

Next

/
Thumbnails
Contents