Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-24 / 172. szám

Az ENSZ Namíbia-tanácsának küldöttsége hazánkban Washington Harckocsik, íegyverek Kínának? „Kambodzsa-értekezlet*• Sikertelen próbálkozás Az ENSZ Namíbia Tanácsának küldöttsége sajtókonferen­ciát tartott Budapesten. A képen Legwaila, Botswana állan­dó ENSZ-képviselője beszél Az ENSZ Namíbia-taná­csának küldöttsége, amelyet Legwaila Joseph Marison Legwaila, Botswana állandó ENSZ-képviselője vezetett, július 19—23 között látoga­tást tett Magyarországon. A delegációt fogadta Péter Já­nos, az országgyűlés alelnö- ke és Nagy János külügy­minisztérium! álamtitkár. A küldöttség megbeszélést folytatott Hollai Imre kül­ügyminiszter-helyettessel és találkozott a Magyar Szoli­daritási Bizottság, valamint a Magyar ENSZ-társaság tagjaival. Az elmúlt napokban, mi­közben a magyar és a görög kormány elnökei a különbö­ző társadalmi rendszerű ál­lamok békés egymás mellett élésének szellemében a két ország javát szolgáló együtt­működésről tárgyaltak Athénban, a görög sajtó egy része és bizonyos nyugati hírközlő szervek széleskörű kampányt folytattak a Ma- .gyar Népköztársaság ellen dr. Szabó Kálmánnak, az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem görög nyelv- és iro­dalomtanszéke egyetemi do­censének görögországi bal­esetével kapcsolatban. Szabó Kálmánt, aki június 26-tól, egy nemzetközi tudományos konferencián Görögország­ban tartózkodott, a magyar nagykövetség felkérte a kor­mányfői találkozó tolmácso­lási és fordítási feladatai­nak ellátására. Július 13-án az athéni magyar nagykö­vetségen véletlen súlyos bal­eset érte őt, amelynek kö­vetkeztében — a nagykö­vetség intézkedésére — kór­házba került Az eset kap­csán a görög sajtó egyes or­gánumai és a nyugati hír­közlő szervek példátlan mé­retű kampányba kezdtek, többek között azt híresztél- ték, hogy Szabó Kálmán po­litikai menedékjogot kért. Szabd a magyar és görög hivatalé* »ssemélyek jelenlé­tében * leghatározottabban kijelentette; noha *em állt Betanítóit munkásokat kályhSM*MfH) gyártásához azonnali ’ belépéssel ; fölveszünk FAZEKAS HÁZIIPARI SZÖVETKEZET, Kaposvár, Mező 1. u. 42. (20279S) Á küldöttség kifejezte el­ismerését azért a határozott és következetes támogatá­sért, amelyet a Magyar Népköztársaság nyújt a nemzetközi fórumokon Na­míbia függetlenségének el­nyeréséhez. A megbeszélések során is­mét kifejezésre jutott, hogy a Magyar Népköztársaság továbbra is a Délnyugat-af­rikai Népi Szervezetet (SWAPO) tekinti a namíbiai nép egyedüli és törvényes képviselőjének. szándékában végleg elhagy­ni a Magyar Népköztársasá­got, és ezen elhatározásában még a bizonyos görög szer­vekre hivatkozó emberek fondorlatos nyomása és meg­félemlítése sem rendítette meg. Szabó Kálmán július 21-én hazatért Magyaror­szágra. Azok a manőverek, amelyekkel a balesetet em­bertelen módon, politikai célokra, a két ország viszo­nyának megrontására akar­ták felhasználni, kudarcot vallottak. Izrael, a Biztonsági Ta­nács tűzsziineti felhívását figyelmen kívül hagyva, csütörtökön is folytatta Li­banon elleni fegyveres ak­cióit. ' F Az Egyesült Államoknak „saját érdeke”, hogy a „le­hetséges szovjet agresszió el­rettentésére” harckocsikat és légvédelmi fegyvereket ad­jon el Kínának — jelentette ki szerdán Arthur Humel, az Egyesült Államok leendő pekingi nagykövete az ame­rikai szenátus külügyi bi­zottsága előtt. A leendő nagykövet kije­lentette: az Egyesült Álla­mok nem engedheti át a kí­nai fegyverüzletet más szö­vetségeseinek — Washing­tonnak saját érdeke, hogy ka­tonai téren „jobb egyen­súly” jöjjön létre Kína és a Szovjetunió között. Larry Pressler republiká­nus párti szenátor ellenve­tésére — miszerint Kína fel­Mély részvéttel kísérték csütörtökön Szófiában utolsó útjára Ljudmila Zsivkovát, a BKP KB Politikai Bizott­ságának kedden rövid be­tegség után elhunyt tag­ját, a kulturális bizottság elnökét. A gyászszertartáson több ország küldöttséggel képviseltette rnagat. A szov­jet delegációt Pjotr Gye- micsev, az SZKP KB Poli­tikai Bizottságának póttag­ja, a Szovjetunió kulturá­lis minisztere vezette. Az MSZMP Központi Bizottsága és a magyar kormány kép­viseletében Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Miniszterta­nács elnökhelyettese vett részt a temetésen. Ljudmila Zsivkova kopor­sóját délelőtt 9—12 óra kö­zött a bolgár nemzetgyűlés épületében helyezték el. A külföldi vendégek sorában Aczél György is lerótta ke­gyeletét és részvétét nyil­vánította Todor Zsivkovnak, a BKP KB főtitkárának, a Bolgár Államtanács elnöké­nek. A gyászmenet pontosan 12 órakor indult el a parla­ment épületétől a szófiai központi temetőbe. A ko­porsót szállító autó mögött vitték az elhunyt hazai és külföldi magas párt- és ál­Mint a Palesztinái Fegy­veres Felszabad ítási Szerve­zet egyik közleménye hírül adta, a palesztin erők csü­törtökre virradóra meghiú­sították az izraelieknek' azt fegyverzése egyfajta vissza­térést jelentene az ötvenes évek hidegháborújához és újabb fegyverkezési ver­senybe sodorhatná Washing­tont — Hummel azt vála­szolta, hogy „nincs ok aggo­dalomra”, mivel az eladáso­kat alkalmianként hagynák jóvá, s bár Washington elv­ben hozzájárult az üzlethez, Peking eddig még nem kért fegyvert az Egyesült Álla­moktól. A leendő nagykövet „indokoltnak” és „lényegé­ben elkerülhetetlennek” ne­vezte, hogy Washington és Peking bizonyos fajta kato­nai kapcsolatot építsen ki egymással, de azt állította: sem az Egyesült Államok, sem Kína nem tervezi, hogy bármiféle katonai szövetség jöjjön létre közöttük. lanti kitüntetéseit. A ko­szorúk között ott volt a magyar nemzeti színű és vö­rös szalaggal díszített ko­szorú is, rajta a felirattal: „Az MSZMP Központi Bi­zottságától és a Magyar Népköztársaság kormányá­tól mély részvéttel”. A par­lamenttől a temetőig tartó útvonalat, amelyen a gyász- menet elhaladt, a szófiaiak százezrei szegélyezték. A szófiai központi temető­ben a gyászszertartást Petr Mladenov, a BKP KB PB tagja, külügyminiszter nyi­totta meg. A bolgár párt- és állami vezető testületek ne­vében Grisa Filipov, a BKP KB PB tagja, a miniszter­tanács elnöike vett végső búcsút Ljudmila Zsivková- tól. Az SZKP Központi Bizott­sága, la Szovjetunió Minisz­tertanácsa. személyesen Leo- nyid Brezsnyev és az egész szovjet nép nevében Pjoitr Gyemicsev búcsúzott Ljud­mila Zsivkovától. A bolgár himnusz után a munkásgyászinduló hangjai mellett engedték le a fehér koporsót a sírba, amelyet el­borítottak a gyász és az em­lékezés koszorúi. A gyász- szertartás a katonazenekar díszmenetével ért véget. a kísérletét, hogy a dél-li­banoni Kantara, illetve Hu- min el-Tahta közelében he­likopterekről deszant-ala- kulatokat dobjanak le. A nap folyamán az izraeli na­A nyári hónapokat Délke- let-Ázsiában hagyományo­san tájfunok uralják. Az idén egy politikai vihar előz­te meg a természetieket, a New York-i „Kambodzsa- értekezlet”. Az ENSZ égisze alatt megrendezett nemzet­közi tanácskozás valóra vál­totta az indokínai szocialista államok előzetes aggoda'ma- it: szovjet- és Vietnam-elle- nes propagandafórummá vált, anélkül, hogy jottányi- vail közelebb vitt volna a Kambodzsával kapcsolatos ellentétek megoldásához. Kínai-amerikai összjáték Óhatatlanul is az az em­ber benyomása, hogy az in­dokínai országok bekerítésé­re, a szovjet pozíciók gyengítésére törekvő kínai— amerikai ösiszjátéknak pon­tos menetrendje van. Az események egyik mozgatója az amerikai politika, Reagan, kormányzatának aktívabb délkelet-ázsiai diplomáciája. Egyre láthatóbb a törekvés egy olyan, Washington irá­nyította tengely kialakításá­ra, amelynek egy-egy pillé­re Peking, Tokió és a Dél­kelet-Ázsiai Országok Szö­vetsége, az ASEAN lenne. A „ K am bodzsa - értekezleten ” például nyersen kiütközött az Egyesült Államok és Kí­na fellépésének összehan­goltsága, A tanácskozáson mindamellett az is kiderült, hogy a fontosahb résztvevők egyetlen, dologban értenek egyet. Abban, hogy nyomást akarnak gyakorolni Vietnam­ra csapatainak Kambodzsá­ból való kivonása érdeké­ben. A módszerekben, s még inkább Kambodzsa, jö­vőbeni somsának alakításá­ban már eltérőek a nézetek. Az ASEAN tagállamai a nyomás politikai-gazdasági eszközeit részesítik előny­ben, míg Kínától nem ide­gén egy újabb fegyveres ag­resszió gondolata sem. Haig Pekingben tett, nagy feltű­nést keltő kijelentései arra engednek következtetni, hogy az Egyesült Államok politi­kailag és anyagilag is kész támogatni egy Vietnam-elle- nes indokínai akciót, jólle­het maga közvetlenül nem kapcsolódna be abba. Hoz­zátehetjük azt is, hogy az ASEAN-on belüli törésvona­laik jól érezhetők voltak a szádok Tyr kikötővárostól délre tűz alá vettek egy pa­lesztin menekülttábort. Az izraeli tüzérség a határ kö­zelében lévő palesztin állá­sokat ágyúzta, míg a palesz­tin rakétaegységek észak­izraeli célpontokat lőttek. Begin miniszterelnök iro­dája csütörtökön közle­ményben utasította vissza Caspar Weinberger ameri­kai hadügyminiszter előző napi szemrehányásait, ame­lyek szerint „az izraeli mér­séklet hiánya torpedózza meg Washington közel-kele­ti béketörekvéseit”. • * • Az izraeli légierő gépei csütörtökön, a koradélutáni órákban lebombázták a dél­libanoni Haszbani-hidat — jelentette a Wafa palesztin hírügynökség. Az elpusztí­tott objektum Bejrutot kö­tötte össze az ország déli ré­szével, azon kevés hidak egyikeként, amelyek épen maradtak az elmúlt napok izraeli légiakciói után. A híd elpusztításával egy- időben az izraeli gépek megtámadták a közelben lé­vő palesztin erődítményt is. Kísérletet tettek a szomszé­dos településein található pa­lesztin állások megtámadá­sára is, de az ott felállított légvédelmi ütegek elűzték őket. Az izraeli tüzérség csü-1 törtökön délután tűz alá vette a határtól elérhető közelségben lévő palesztin menekülttáborokat. Megtor­lásul a palesztin erők eszak- izraeli katonai célpontokat lőttéit. New York-I konferencián. Thaiföld Ki.ma, a Fülöp-szige- tiek Washington felfogásához áll közel, míg a szervezet legtekintélyesebb állama, Indonézia árnyaltabb, a Vi­etnam és Kína közötti lavi- rozásinak nagyobb teret en­gedő álláspontot képvisel. A sarokba szorított ASEAN Nemcsak az eszközök, a célok is jócskán különböz­nek. Nyilvánvaló, hogy mind Kína, mind az ASEAN magáénak akarja tudni Kambodzsa ellenőrzésiét. Nem véletlen, hogy Peking makacsul ragaszkodott a tö­meggyilkos Pol Pót-admi­nisztráció hatalmának csor­bítatlan helyreállításához, míg az ASEAN olyasfajta koalícióban látja a kiutat, amelyben a vezérszerep a hagyományos khmer jobb­oldalé, de mellette — egy­mást közömbösítő ellen­súlyként — megtalálhatók lennének a Pol Pot-csoport, illetve Kambodzsa törvé­nyes kormányának képvise­lői. S végül, van még egy nagyon fontos éltérés Kína és az ASEAN hbsszútávú elképzeléseiben. Kína » fő célja Vietnam meggyengíté­se, az Indokína fölötti ellen­őrzés megszerzése. Ehhez pedig a feszültség állandó­sításán keresztül vezet az út. Az ASEAN azonban, no­ha miniden korábbinál kö­zelebb sodródott a pekingi törekvések támogatásához, ezt már nem látná szívesen. A Kambodzsával foglal­kozó kom ferenc iának az in­dokínai feszültség enyhítése szempontjából tehát semmi gyakorlati haszna nem volt. Bár Vietnam jóval a ta­nácskozás előtt többször készségét nyilvánította csa­patai kivonására Kambod­zsából, ha a külső erők is elfogadják a kialakult rea­litásokat. azt a kormányza­tot, amely — Pol Pat-éval ellentétbeni — politikája alapjaként hirdeti az együtt­működést, a regionális nyu­galmat, a felhívások nem találtak kellő visszhangra. Pedig a New York-i érte­kezlet kimenetele is jelzi: a térség problémáinak megol­dását az érintett országok­nak csaik a Hanoi által ja­vasolt módon, két- vagy többoldalú megbeszélések révén lehet elképzelni. Gy. S. Agca nem fellebbez A szerdán életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt török terrorista ügyvédje csütör­tökön bejelentette, hogy vé­dence nem kíván élni fel­lebbezési jogával. A pápa elleni merényletért > elítélt Mehmet Ali Agca hivatalból kirendelt védőügyvédje csü­törtökön kapott ilyen értel­mű értesítést ügyfelétől, aki egyébként a per kezdete óta nem ismeri el az olasz bí­róság illetékességét ügyé­ben. A KANIZSA BÚTORGYÁR KAPOSVÁRI GYÁREGYSÉGE fölvesz önálló raktárost, raktári nyilvántartót (lehet kezdő is), valamint anyagmozgató segédmunkást (férfit). Bérezés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: a munkaügyi csoportnál, Kaposvár, Katona József u. 1. ___________ ÍR49ÍW Egy magyar egyetemi oktató megpróbáltatásai Athénban Izrael — Libanon Ismét fegyveres akciók Zsivkova gyászszertartása > \ libanoni Kaszmijeh ben az újabb izraeli bombatámadás romba ilö» ..... / MeigKnes it

Next

/
Thumbnails
Contents