Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-22 / 170. szám
virág díszíti a praktikusan kifelé nyíló ablakokat, az erkélyeket. A magánházak- ban épp úgy. mint a sokemeletes bél-házakban, a lakótelepeken. A virágok színessége, a zöld növények üdesége otthonossá varázsolja a béton- r enge leget, a lakásokat barátságossá, meghitté, lakályossá teszi. Sehol olyan virágkultuszt nem láttam, mint a skandináv országokban. Szépen komponált csokrokkal, cserepes növényekkel díszítik a terített asztalokat, vagy a szobáit, konyhák, de gyakran a nagyméretű fürdőszobák egy-egy sarkát is. saített tányérok, csészék mellé kék és barna gyertyákat terítenek. A gyertyatartóknak is egész fantasztikusan gazdag a választéka. A legszebb asztalt egy stockholmi kiállításcin láttam — a barna különböző árnyalatai jelenték meg: a mégerbasna térítőn egész világos barna, edények, mogyorós zínű szalvéta, nyers fanyelű evőeszközökkel, s csak három gyertya barna, sárga, narancs színfoltja oldotta a barnák komorságát. No és a barna vázába állított sárga virágcsokor, amely ugyancsak elmaradhatatlan tartozéka a skandináv asztaloknak. Ahogy Terítés, díszítés Skandináv módra Nálunk sem ismeretlen az ünnepélyesen terített asztalon a világító gyertya. Fénye sejtelmes hangulatot áraszt. De ha nem ég, akkor is dísze, ünnepi dekorációja lehet az asztalnak. Nálunk csak ritkán, karácsonykor, születésnapokon használják dekorációnak a gyertyát. A skandináv országokban a leg'hét- '.«xzmapiób étkezés sem képzelhető el díszgyertya nélkül. A most divatos fehér vagy apró kék mintákkal, esetleg barna szegéllyel díOTTHON ÉS CSALÁD A külső kozmetikai kezelés halasát fokozhatjuk, ha több gondot fordítunk a „belső kozmetikára”. A helyes táplálkozás mellett, a rendszeresen végzett légzéstomá- nak bőrszépítő, frissítő és testtartás javító hatása vain. A légzés és a vérkeringés szoros összefüggésben vannak egymással, a jó vérkeringés pedig üdévé varázsolja a bőrt. A kozmetikai hatás mellett. egészségi okokból is szükséges, hogy naponta legalább reggel és este végezzünk néhány légzőgyakorlatot. Ha a sejtek kevés oxigént kapnak, a szervezet . _ gyor sabban kimerül, fejfájás és egyéb egészségügyi panaszok támadnak. Az ember egész életében folytonosan lélegzik, az orvosok véleménye szerint azonban az emberek körülbelül nyolcvan százaléka mégis helytelenül lélegzik. A legnagyobb baj az, hogy egesz nap keveset mozgunk, így a légzés gyenge, a légcsere nem kielégítő, s ezért nem jut elegendő oxigén a szervezetünkbe. A napi munkavégzés közben is vannak olyan testhelyzetek, amelyek gátolják a teljes légzést. Ilyen például az íróasztal mellett, elörehajló testtartással végzett munka, a varrás, a vasalás, a gépírás stb. Aki egész nap ilyen munkát végez, legalább reggel és este végzett légzés-tárnával juttasson elegendő friss levegőt a szervezetébe. A légzéstomát végezhetjük állva, ülvé, fekve vagy séta közben. Nagyon sokféle légzőgyakorlat van, a legegyszerűbb formája az, amelyet a tévétoma alkalmával, a képernyőn is láthatunk. Ezt bármilyen, életkorban végezhetjük. A legzéstorm fő célja, hogy minél mélyebb, teljesebb légzést végezzünk. A belegzes orron, a kilégzés szájon át történjen. Célszerű a kilégzést sziszegő hang- adással egybekötni. Belégzés után tartsunk egy kis szünetet és azután lélegezzünk ki. A légzőgyakorlatot ötször-hatszor végezzük. Ha módunk van rá, naponta több alkalommal is frissítsük fel szervezetünket. A légzőgyakorlatokat mindig szabadban vagy nyitott ablaknál végezzük. Télen azonban vigyázzunk, nehogy a hidegben megfázzunk. Ezért felkelés után nyissuk ki az ablakot, majd intézzük el a fürdőszobai teendőket és felöltözve végezzük Hazai bútoraink A RÉKA Az elemes bátorok segítséget nyújtanak a lakószobák berendezésének kialakításával az egyéni igények kielégítésére. 1.977-ben született a Réka bútorcsalád. Induláskor 40 elemből állt, azóta bővült ún. hidas elemekkel, amelynek segítségével a fekvőhely feletti, eddig kihasználatlan falfelület most beépíthető, valamint a könyvespolc családdal, mely bővítette a választékot A könyvespolc elemei között megtalálhatók a nyitott és zárt füstszínű üvegajtós elemek, amelyek hátlappal és anélkül is készülnek. Az utóbbiak térelválasztónak is felhasználhatók. A Réka szekrénycsalád elemeit a házgyári lakások alapterületének méretéhez tervezték. Aki új lakását be' axarja bútorozni, mérje fel önmaga és a vele együtt e ők igényeit A családtagok foglalkozása meghatározza * bútorok típusáit Fekvőhelyre és tárolószekrényre minden családnak szüksége van, de nincs mindenkinek szüksége például íróasztalra. Az összes elemei most nem tűdéi a légzögyakoriatokat. Ha nagyon hideg van, akkor jól kiszellőztetett szobában, csukott ablaknál is eredményes a mélylégzés. Ügyeljünk azonban arra is, hogy ne legyen olyan szaros ruhadarab rajtunk, amely akadályozná a tudatos mélylégzést. A légzéstornát mindig étkezés előtt végezzük. Orvosi kísérletek szerint az ifjúkori és öregkori magas vérnyomás betegség (hypertonia) gyógyítására, a gyógyszerek szedése mellett a légzéstorna is hatásos kiegészítő kezelés. F. K. juk ismertetni, így csak a Réka rendszerét mondjuk el. Az „A” jelű elemek szélessége 600 mm, mélysége 438 mm, magassága 1943, illetve 663 mm. A „B” jelű elemek szélessége: 850 mm, mélysége és magassága megegyezik az előzőekével. A könyvespolc szélessége és magassági mérete megegyezik az „A” és B jelű elemekkel, mélységük 310 mm. A különböző méretű szekrényelemek egymás mellé, illetve egymásra helyezésével, méretében és jellegében Variációs lehetőségek JOGI SZAKÉRTŐNK ÍRJA: Magyarországon évente csaknem 100 ezer házasságot kötnek. A házasság és a család intézményét alkotmányunk is védi. Családjogi törvényünk részletesen szabályozza például a házasság megkötésének módját, jogi előfeltételeit a névviselés kérdését, a házasfelek egymással szembeni jogait és kötelességei t. A házasulni szándékozóknak a házasságkötést megelőző eljárásban igazolniuk kell az anyakönyvvezetőnél állampolgárságukat személyi adataikat, továbbá azt, hogy a házasság megkötésének nincs törvényes akadálya. A házasulok a házasságkötést ’ megelőzően család- és nővédelmi tanácsadáson is kötelesek részt venni. Ez a tanácsadás az úgynevezett család- és nővédelmi tanácsadókon, valamint a rendelőintézeti szülészeti, nőgyógyászati szakrendelésen történik. Ha valakinek a lakóhelyén egyik szolgálat sincs, úgy a tanácsadást a körzeti orvos, vagy az üzemorvos is elvégezheti. A részvételről a házasulok igazolást kapnak, amit be kell mutatniuk az anyakönyvvezetőnek. Fontos tudnivaló, hogy a felek házasságkötési szándékukat legalább 30 nappal korábban kötelesek bejelenteni az illetékes anyakönyvvezetőnél. A kötelező várakozás alól csak egészen kivételes eseteikben adható felmentés. Ilyen. méltánylást érdemlő ok lehet például a nő terhessége, a férfi katonai szolgálatra való bevonulása, a külföldi kiküldetés, esetleg súlyos betegség. A felmentést a tanácsok igazgatási osztályai adhatják ki. A házasságkötés rendkívül lényeges feltétele a házassági korhatár betöltése, ami a férfiaknál 18, a nőknél pedig 16 év. E korhatár alatt csak kivételesen indokolt esetben, gyámhatósági engedéllyel lehet házasságot kötni. Tizenhat évnél fiatalabb férfi, illetve 14 évinél fiatalabb nő részére még a gyámhatóság sem adhat házasságkötési engedélyt. A házasságkötéssel kapcsolatban az egyik olyan kérdés, ami a legtöbb embert foglalkoztatja, kétségtelenül a feleség névvise'é- se. Köztudott, hogy ma már az asszonyok igen sok lehetőség közül választhatnák. Hatályos jogunk szerint a menyasszony teljesen önállóan dönti el — ehhez tehát vőlegényének hozzáváltozatos, a lakások méreteihez minél rugalmasabban alkalmazkodó, akár faltól- falig, vagy padlótól a meny- nyezetig (lásd ábrasor) érő, jól kihasználható, esztétikus szekrénykombinációkat lehet összeállítani. Az elemek között van lenyitható ágy, lenyitható asztal, füstszínű üvegajtó, faajtó, fiókbs és nyitott részek. Felületkezelése: kőris és tölgyfa, műanyag furnérutánzattal. A Réka a Budapesti Bútoripari Vállalat egyik legsikerültebb terméke. H. E. járulására sincs szükség —, hogy a házasságköles után milyen nevet kivan viselni. Választhatja például a férje teljes nevét a házasságra utaló „-né” toldattal. (Szabó Józseiné Fazekas Gizella). Viselheti ugyanezt a nevet leánykori nevének teljes elhagyásával, ez a hagyományos forma. (Szabó Józseiné.) Választhatja férje családi nevét a „-né” toldattal, amihez a teljes leánykori nevét hozzácsatolhatja. (Szabóné Faze-' kas Gizella). A következő lehetőség;, hogy a férje családi nevéhez a saját utónevét illeszti. (Szabó Gizella). Végül mód van arra, hogy az asszony a házasságkötés után is a saját korábbi, tehát lánykori nevét viselje. (Fazekas Gizella.) Felvetődik a kérdés: ha a feleség úgy dönt, hogy a házasságkötés után is a saját leánykori családi nevét viseli, hogyan alakul a gyermek névviselése? Alapelv. hogy a házasságban élő szülők valamennyi közös gyermekének csak közös családi nevet lehet adni. Nem fordulhat tehát elő például, hogy az egvik gyermeket a férj, a másikat pedig a feleség családi nevén anyakönyveztessék. Aligha kell magyarázni ennek a szabálynak a fontosságát. Ha ez nem lenne, adott esetben vérszerinti testvérek különböző családi neveken szerepelhetnének. Ezért a házasfeleknek még a házasságkötés előtt feltétlenül meg kell állapodniuk abban, hogy a születendő gyermekük vagy gyermekeik melyikük családi nevét viselik majd. Ha az asszony megtartja leánykori családi nevét, elképzelhető, hogy a házasfelek kölcsönös megállapodása alapján a gyermekek az anya leánykori családi nevét kapják. De ez esetben utólag már egyik gyermek sem kaphatja az apa családi nevét, csakis az anyáét. Sokan nem ismerik azokat az okokat, amelyek érvénytelenné teszik a házasságot. Nyilvánvalóan ilyen ok például az, ha valamelyik félnek, aki már korábban is házas volt, az előző házasságát a bíróság még nem bontotta fel. Érvénytelen továbbá az a házasság, amelyet egyenesági rokonok, illetve testvérek, fél- testvérek kötöttek egymással. Hasonló a helyzet, ha a testvér testvérének vér szerinti leszármazójával (például a nagybácsi _ az unokahúgával) és a házastárs volt házastársinak egyenesági rokonával házasodik össze. Nem lehet érvényes házasságot kötni teljesen cselekvőképtelen személlyel, valamint azzal, aki a házasságkötés! korhatárt még nem érte el. Arra sincs lehetőség, hogy az örökbefogadó szülő örökbefogadott gyermekével házasodjon össze. Érvénytelen a házasság akkor is, ha az anyakönyvvezető nem hivatalos minőségben járt el, vagy_ a házasulok a házasságkötésnél nem voltak együttesen jelen. Mindezekben az esetekben is azonban a házasságot érvényesnek kell tekinteni, mindaddig, amíg azt a bíróság érvénytelenné nem nyilvánítja. D. A. „Világrekordéi-" sátor Tévhit, hogy a kempingezés az autósok kiváltsága. Am ahhoz, hogy a vonaton, autóbuszon, netán „az apostolok lován” vándorló turista magával vihesse a túrasátrat, annak mindenekelőtt könnyűnek kell lennie. Persze több más követelménynek is meg kell felelnie: gyorsan felállíthalónak, jól rögzíthetőnek. vízmentesnek, a széllel, viharral szemben ellenállónak kell lennie. Különösebb kényelemről aligha lehet beszélni a túrasátraknál — annál inkább a legkülönfélébb, sokszor már luxus kivitelű lakósátraknál —, hiszen sokszor csupán 50—70 cm széles fekvőhellyel kell megelégedniük a bennük alvóknak. A nehéz ponyvaanyagból készülő sátor már a múlté, a műszálak megjelenése jelentősen megkönnyítette a sátorkészítők helyzetét. Ámde hiába tökéletesen vízhatlan a sátorszövet, ha a varrások mentén beázik. Hasonlóan kellemetlen, ha a tető- és oldallapok nem egyenletesen feszesek, ha az eresz és a fűszegély nem elegendő. Alighanem „világrekordernek” számít a képen latható angol gyártmányú, mindössze 2,5 kg súlyú túrasátor, amely két személyt és jelentős számú csomagot foglalhat magába. Tulajdonképpen a sziklacsúcsok meghódítására induló expedíciók tagjai számára állították élő az első ilyen sátrakat. A sátor légáteresztő nylonból készül; megfigyelhető, hogy a háromszögű tetőpanel nagyobb belső teret ad, mint a hagyományos vázas sátrak. A sátor fala erős, vízálló anyagbóL van A könnyű sátor felállításához legfeljebb 10—15 percre van szükség. Gázszünet! Értesítjük tisztelt gázfogyasztóinkat, hogy 1981. július 23-án 14.00 óratol 24 óráig Siófok város gázfogyasztóinál, karbantartási munkálatok miatt, gázszünetet tartunk. Kérjük, készülékeiket elzárni szíveskedjenek KOGAZ KAPOSVÁRI ÜZEME (202790) Házasságkötésről, névviselésről Szépít a légzéstorna