Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-17 / 166. szám
H Nemzetközi Vöröskereszt közvetítő kísérlete Ketten az éhhalál küszöbén IRAK NEMZET! ÜNNEPE Az Iraki Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából I-o- sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban köszöntötte Szaddam Husszeint, az Iraki Köztársaság elnökét. Lázár György, a Minisztertanács elnöke Tciha Jassin Ramadhan első miniszterelnök-helyettesnek fejezte ki jókívánságait. Július közepén két jelen Gromiko j vendége Moszkva és Üj-Delh! között legföljebb földrajzi értelemben nagy a távolság. Politikailag annál kevésbé: a két ország között rendszeres a konzultáció, & a szovjet—indiai kapcsolatok hagyományosan jók. A Szovjetunió nagyra becsüli India szerepét az el nem kötelezettek mozgalmában, s rendkívül jelentősnek minősíti az ázsiai helyzet alakításában, az Indiai-óeeán térség biztonságának és békéjének megőrzésében. Űj- Delhi nem különben fontos tényezőként ítéli meg a Szovjetunió fellépését az ázsiai országok együttnjü- ködése, a kontinens feszültségeinek enyhítése érdekében. Éppen ezért mindig megkülönböztetett figyelem övezi a két ország államtér- fiainak találkozóját. Legutóbb — a múlt év végén — maga« szintű találkozóra kefült sor: Leonyid Brezs- nyev járt Indiában. Most az indiai külügyminiszter tölt agy napot Moszkvában. Naraszimha Rao tegnap érkezett a szovjet fővárosba. s nyomban megkezdte eszmecseréjét vendéglátójával, Andre) Gromikoval. Moszkvai megfigyelők két okból is nagy érdeklődést tanúsítanak a külügyminiszteri látogatásnak. 1. Nemrég Üj-Delhiben tárgyalt Huang Hua kínai külügyminiszter. Tekintettel az India és Kína közötti magas szintű párbeszéd újra fel vételére, nyilvánvaló, hogy nem közömbös, milyen álláspontra helyezkedik India a jövőt Illetően Űj-Delhi es Peking viszonyának megítélésében. 2. ‘Az elmúlt napokban aggasztó feszültség alakult ki art indiai—pakisztáni határon. Zia tábornok jelentős katonai erőket vont össze — köztük harckocsizó és tüzérségi alakulatokat —, s néhány incidensről is érkezett nyugtalanító hír. Moszkva többször is kifejezte nemtetszését amiatt, hogy Pakisztán — az amerikaiak és a kínaiak nyomására — nyíltan támogatja az afgán ellenforradalmi bandákat. Közismert, hogy az afganisztáni helyzet normalizálása — ami mind a Szovjetuniónak, mint Indiának érdeke — éppen a Pakisztánból beszivárgó fölforgató elemek, az onnan becsempészett amerikai és kínai fegyverek és utánpótlás miatt húzódik el. Rizonyos, hogy Rao külügyminiszter moszkvai megbeszéléseinek középpontjában India és Pakisztán kapcsolatának alakulása, a határon támadt súlyos feszültség esetleges következményei állták. Ziaul Hak tábornok egesz Ázsia biztonságát és békéjét fenyegeti, amikor egyrészt országát valóságos arzenállá változtatja, ahová a nem létező „szovjet eszkaláció" ürügyén árad az amerikai és a kínai hadfelszerelés, más lészt Indiát különösen nyugtalanítja a nagyarányú fegyverkezés. Nemrég híre jött annak is, hogy 'Pakisztán atombomba gyártására készül. Ennek fényében különös jelentőséget kap az indiai—szovjet együttműködés: Moszkva es Ú.i-Delhi egyaránt híve a nukleáris energia békés fel- használásának, de élesen ellenez mindenfajta kalandorkodást. Gromiko és Rao tárgyalásaira olyan időpontban került soi% amikor a nemzetközi helyzet — Ázsia térségében is — romlott, feszültté es bonyolulttá vált. A Szovjetunió és India állam- férfiai éppen ezért fokozott felelősséggel vilaiták meg kétoldalú kapcsolalaik kérdéseit, mint a kontinens békéjének es biztonsagának fontos tényezőjét. Gy D. SOMOGYI NÉPLAP Tegnap Belfastba érkezett a Nemzetközi Vöröskereszt háromtagú küldöttsége. A delegáció azonnal felkereste a Belfast melletti Maié börtönt. ahol nyolc bebörtönzött IRA-tag folytatja éhségsztrájkját. Az önkéntes ' éhezők — mint ismeretes — politikai foglyoknak kijáró bánásmódot követelnek a brit kormánytól az ulsteri börtönökben fogva tartott IRA-tagok számára. A Vöröskereszt küldöttségének hivatalosan ugyan az a feladata, hogy megvizsgálja az észak-írországi börtönállapotokat, de a küldöttek gyakorlatilag — az ulsteri börtönökben fogva tartott Ismét botrányszagot sejdí- tenek washingtoni sajtökö- rökben. „Még valami kis csalás” kiderült William Caseyröl, a CIA igazgatójáról. A sajtó emberei napvilágra hozták a New Orle- ansi bíróság tavaly júliusi végzését, amely azzal vádolta Caseyt, hogy-társaival együtt személyes haszonszerzés céljából súlyosbította egy általa vezetett, s azóta feloszlatott gazdas/gi társulás adósságait. A gyakran megtépázott tekintélyű Amerikai Központi Hírszerző Hivatal legújabb „sorozata” azzal kezdődött, hogy két napja „önként” távozni kényszerült a szervezettől a legfontosabb ügyosztály, a titkos műveletek részlegének igazgatója, Max Hügel. Róla az derült ki, hogy bizalmas információkat juttatott két tőzsdeügynöknek, s ily módon nyerészkedett. Főnöke, Casey még alig fejezte ki sajnálkozását beosztottja távozása miatt, s még alig sikerült tisztáznia saját magát, amikor az ő neve is az újságokba került: először azt közölték róla, hogy tavaly megtévesztette azokat a bánkellenőröket, akik bukás előtt ‘álló vállalata tőkénövelési kérelmét vizsgálták. Ezt az első ügyet az elnök és a törvényhozók még „lenyelték”: Ronald Reagan bizalmát nyilvánította Casey iránt, s a Fehér Házban azt is közölték, hogy „a kongresszusban tudtak” Casey viselt dolgairól, amikor idén januárban megerősítették őt a" CIA elén. Caseyt még tavaly novemberben nevezte ki Carter elnök. Ezután hamarosan robbant a csütörtöki, bomba, az, újabb hír a ClA-igazgató további kétes közgazdasági műveleteiről, amelyekről állítólag meg nem tudtak a Fehér Házban. Hugel „kigolyózását” még annak számlájára Írták a washingtoni lapok, hogy az IRA-tagokkal találkozva — az éhségsztrájkok ügyeben próbálnak közvetíteni a brit kormány és az IRA-tagok között. A Nemzetközi Vöröskereszt szóvivője nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy a küldöttség tagjai négyszemközti megbeszélést folytathatnak majd a (rabokkal, a tárgyalásokon nem lesznek jelen angol tisztségviselők. s a bőrt öniá toga tá- sokat szükség esetén megismételhetik. A Vöröskereszt küldöttsége a látogatás után bizalmas jelentést terjeszt * londoni kormány elé. A küldöttség Belfastba érkezte előtt a londoni Heathrow repülőtéren két órán át tárügy osztály-vezető egész életében üzletember volt, nem konyított a hírszerzéshez, ezért valójában munkatársai „fújásának” esett áldozatul. Helyére azonnal kinevezték a CIA egyik régi munkatársát, John Steint. Casey azonban . nehezebb dió lesz. Igaz, utoljára ő is csak a második világháború idején dolgozott hírszerzőként, azóta polgári foglalkozásokat űzött. Erős érv azonban személye mellett az, hogy Reagan elnök személyes hálával tartozik neki, oly sokat tett a CIA igazgató Reagan elnökké választásáért. A tét sem csekély: Caseyt bízták meg ugyanis azzal, hogy a korábbi évek súlyos botrányai és leleplezései után tegye ismét a CIA-t azzá, ami: az amerikai kormáy mindenható, s a kongresszusi „civilek” által alig ellenőrzött kémszervezetévé. gyalt a brit kormány tisztségviselőivel. A nyolc jelenleg éhező IRA-tag közül a 25 éves Kiernn Doherty — akit a júniusi írországi választásokon a dublini parlament képviselőjévé választottak és iki 56. napja éhezik — válságos állapotban van és csütörtökön fel is vette az utolsó kenetet. A 24 éves Kevin Lynchnek — aki 55. napja éhezik — szintén rosszabbodott az egészségi állapota. Tőkés csúcs Ottawában Francois Mitterrand francia köztársasági elnök vasárnap este találkozik Reagan amerikai elnökkel Ottawában — erősítette meg csütörtökön az Elysée-palota Szóvivője. A két államférfi a hét vezető tőkés ország csúcsértekezletére érkezik a kanadai fővárosba. A hetek találkozóját hétfőn és kedden tartják. Mitterrand a csúcstalálkozó után, kedden este találkozik René Lévesque québeci miniszterelnökkel Franciaország ottawai nagykövetségén. Kanadai hivatalos látogatásra utazott csütörtökön a nyugatnémet kancellár. Helmut 'Schmidt Pierre Elliott Trudeau miniszterelnökkel, valamint mas kanadai politikai és gazdasági vezetőkkel tárgyal majd. A hivatalos kétoldalú megbeszélések végeztével Schmidt és kísérete részt vesz Ottawában a vezető tőkés országok hétfőn kezdődő csúcstalálkozóján. tős dátumról emlékeznek meg Irakban: 1358-ban július 14-én robbant ki az a felkelés, amely elsöpörte a reakciós monarchiát, megteremtette a köztársaságot; tiz évvel később pedig a Baath- párt haladó erői ragadták magukhoz a hatalmat, hogy végrehajtsak a forradalom eredeti demokratikus és an- tiimperialista célkitűzéseit. Az ország történetében az azóta eltelt évek évtizedekkel érnek fel. Irak megindult a társadalmi-gazdasági fejlődés, az iparosodás útján. A köztársaság vezetői■ erejüket a gyarmati eredetű gazdasági függőség maradványainak felszámolására, az ország korszerűsítésére fordították. Irak népe a maga kezébe vette olajvagyonát, s ezt az oly értékes kincset a sokoldalú fejlesztés szolgálatába állította. Az ország vezető ereje az Arab Szocialista Üjjászületés Pártja (Baath) célul tűzte ki a társadalmi struktúrák megújítását is. Ezt jelzi az iraki nők mind szélesedő szerepe, az, hogy mind többen vetik le közülük a hagyományos fekete leplet, a csadort. A kőolaj árának nagyarányú emelkedése Irakot nagy gazdasági erő birtokába juttatta: az utóbbi időben a bagdadi Sandro Pertini olasz köz- társasági elnök csütörtökön Rómában azokkal a milánói bírókkal tanácskozott, akik a P—2 ügy kivizsgálását végzik. Megbeszélésük témája az volt, hogy a milánói bírák kódlektív lemondásukat helyezték kilátásba, ha „bikormányzat a kőolajjövedel- mekböl mind többet fordított a nép életszínvonalának, az ország kultúrájának fejlesztésére. Ismeretes, hogy Irak egy éve határháborúskodást folytat a szomszédos Iránnal. A szocialista országok, :gy Magyarország álláspontja az, hogy szükséges a konfliktus mielőbbi békés rendezése, mert a harcok folytatódása .csak az imperializmus érdekeit szolgálhatja. Irak az elmúlt hónapban izraeli terrortámadást szenvedett: a tel-aviv-i kormányzat lebom- báztatta a Bagdad közelében épült nukleáris kutató- központot. Hazánk kormánya kifejezte szolidaritását az iraki néppel, s elítélte az agressziót. Magyarország és az Iraki Köztársaság kapcsolatai az utóbbi években sokoldalúan fejlődnek. A közép-keleti ország a fejlődő államok között egyik legfontosabb gazdasági partnerünk — számos kooperációs szerződés is ösz- szeköti népgazdaságainkat. Hazánk egyetemein és főiskoláin igen sok iraki fiatal tanul. A jelentős évfordulón, Irak nemzeti ünnepén egy ősi kultúra földjén új társadalmat építő fiatal népet kö-. szöntünk. zonyos politikai erők1' nem hagynak fel rágalmazásukkal és nem szavatolják a normális légkört munkájuk folytatásához. A bírák politikai védelmet is kertek Pertinitől, aki egyúttal a legfelsőbb bírói tanács elnöke is. t A P—2-ügy legújabb fejleményeként az olasz titkos- szolgálatok tevékenységének összehangolásával foglalkozó tárcaközi bizottság elnökéről, Waller Pélosi- rendőrfőnökről megállapították, hogy államtitkokat képező információkat adott át közvetlenül Licio Gellinek, a P—2 állítólagos főnőkének Mint ismeretes, a különféle terrorszervezetek — köztük a Vörös Brigádok — jelenleg feltucat embert tartanak fogva. Legutóbb Ciro Cirillóval kapcsolatban juttattak ei ultimátumot a hatóságokhoz: közöltek, hogy ha nem telje-ítik követeléseiket, ma megölik Cirillót. Lapzártakor érkezett • a hír: lemondott Walter Pelo- si rendőrfőnök, az olasz titkosszolgálatok tevékenységének összehangolásaval foglalkozó tárcaközi bizottság elnöke. Megállapítottak róla, hogy álJamtitkoKat képező információkat . juttatott el 1 icio Gellinek, a P—2 néven ismertté vált árnyék hatAimí szervezet vezetőjének. Kínában. Szecsuan tartományban 1* szer embert vágott el a külvilágtól az egyik kiáradó j folyó. A katonaság és a környék lakossága megindította a mentési munkálatokat. I (Telelőt« — AP—MTI—KS) Kínos CIÁ-ügyek Nicaragua népe most ünnepli kétéves évfordulóját annak, hogy legyőzték Somoza diktátor rendszerét. A képen: nicara- guai fiatalok, akik az ország fővárosából vidékre indulnak, hogy harcoljanak az analfabétizmus ellen. (Telefotó — ADN/ZB—MTI—KS) Lemondott a rendőrfőnök Államtitkokat adott ki i , Nicaraguái évforduló