Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-01 / 152. szám
Brezsnyev—Brandt találkozó fl vitás kérdések megoldásának egyetlen eszköze a tárgyalás Leonyid Brezsnyev, mz SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke tegnap a Kremlben fogadta Willy Brandtot, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökét, a Szocialista International elnökét. A baráti konstruktív légikörű találkozón szovjet részről jelen volt Andrej Gromiko az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere és Borisz Ponomarjov, a politikai bizottság póttagja, a kb titkára. Nyugatnémet részről résrt vett a megbeszélésen Hans- J ürgén Wischnewski, az SPD elnökhelyettese., A találkozón mindkét fél nagy aggodalommal szólt a nemzetközi helyzet romlásáról, különös tekintettel a fegyverkezési hajsza fokozódására, a világ sok részén kialakult háborús tűzfészkekről, s a háborús veszély ezekkel kapcsolatos fokozódásáról. Hangsúlyozták azt a meggyőződésüket, hogy a jelenlegi helyzetben mindent meg kell tenni az enyhülési politika folytatásáért, az enyhülésnek katonai területre történő kiterjesztéséért, a béke megőrzéséért és megszilárdításáért. Egyetértettek abban, hogy a vitás kérdések megoldásának egyetlen megbízható eszköze olyan tárgyalások folytatása, amelyeknek részvevői valóban érdekeltek a kedvező eredmények elérésében, s készek e tárgyalásokat az egyenlőség és az egyenlő biztonság elveiből kiindulva folytatni. Leonyid Brezsnyev és Willy Brandt a megbeszélésen kifejtette álláspontját az európai közép-hatótávolságú nukleáris rakéták kérdésében, s leszögezte, hogy e problémát a korábbiakban említett elvek alapján lehet és kell is megoldani. Mindkét fél síkraszállt a SALT- tárgyalások folytatása és a madridi találkozó sikeres befejezése mellett. Hangsúlyozták, hogy senkinek sem szabad katonai fölény megszerzésére törekednie, s mindenkinek elő kell segítenie a katonai szembenállás szintjé-' nek csökkentését. Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta: a NATO militarista köreinek soha nem látott méretű fegyverkezési hajsza kibontakoztatására irányuló törekvése nem hozza meg számukra a katonai erőfölényt, viszont tovább nehezíti az amúgy is bonyolult nemzetközi helyzetet. Emlékeztetett arra, hogy az SZKP XXVI. kongresszusa átfogó, a nemzetközi légkör egészségesebbé tételét célzó programot hirdetett meg. Felhívta tárgyaló- partnere figyelmét arra a békefelhívásra is, amelyet a legfelsőbb tanács legutóbbi ülésén intézett a világ népeihez és parlamentjeihez, s kifejtette a Szovjetunió álláspontját Észak-Európának atom tégy verrfvenjes ' övezetté tételéről. Leszögezte, hogy a szovjetunió továbbra is nagy figyelemmel vizsgál meg minden, más államoktól származó, s e kérdésekre vonatkozó konstruktív javaslatot. Brezsnyev hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió az 1970- ben Moszkvában aláírt szerződés és más kétoldalú megállapodások alapján az NSZK-val folytatott hosszú távú és sokoldalú együttműködés megszilárdítására törekszik. Willy Brandt leszögezte: a nyugatnémet szociáldemokrata párt arra törekszik, hogy az NSZK aktívan elősegítse ,az enyhülést, a különböző államok, köztük a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti kölcsönös megértés erősödését. Annak a véleményének adott hangot, hogy Leonyid Brezsnyev közelgő NSZK-beli látogatása és Schmidt kancellárral folytatandó tárgyalásai európai és világméretekben is elősegítik ' majd a pozitív tendenciák fejlődését. Leonyid Brezsnyev és Willy Brandt egyetértettek abban, hogy az SZKP" és az SPD képviselői közötti kapcsolatok és véleménycserék mind a két ország kapcsolatai, mind pedig a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdítása szempontjából rendkívül nagy jelentőségűek. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke kedden Moszkvában vacsorát .adott Willy Brandtnak, az SPD elnökének tiszteletére. A vacsorán Leonyid Brezsnyev pohárköszöntőt mondott. Az SZKP KB főtitkára, szovjet államfő hangsúlyozta: „Örülök, hogy ismét itt Nyereménybetétkönyvek sorsolása A nvereménybetótkoiicrvek I9W. második negyedévi sorsolását tegnap Siófokon rendezte meg az Országos Takarékpénztár. Mindazok, akik az IMI. június 29-ig váltott, és a sorsolás napján forgalomban volt nyere- ménybetétkönyvek. amelyek sorszámának ototsn három számjegye (számvégződével megegyezik as alabb fel sorok namokkái, az líttt. második negyedévi átlagbetétüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték. SOMOGYI NÉPLAP 071 so 7« 084 25 758 25 ISI 250 787 50 201 25 797 25 2 25 808 50 35 817 25 415 25 840 50 418 25 922 25 so.i JOfl 92* 100 702 25 974 25 A itTwenrcny összeget a betétüdvözölhetem Ont Moszkvában, ahol már nem elsőízben jár. Számomra minden korábbi találkozóm* emlékezetes marad. A múltra visz- szatekintve joggal mondhatjuk, hogy ezek a találkozók jelentős eredményeket hoztak, különösen a hatvanas és hetvenes évek fordulóján, amikor egy valóban, történelmi jelentőségű áttörést sikerült elérnünk a hidegháborútól az enyhülés felé. Az, amit a hetvenes években létrehoztunk, továbbra is érezteti hatását a világban, még ma, a kielézédött nemzetközi légkörben is. De nézzünk becsületesen egymás szemébe — ma újabb fordulat veszélye fenyeget az enyhüléstől egy újabb hideg- háborús időszak, irányába. Kijelenthetem: A Szovjetunió kész leállítani saját közepes hatótávolságú rakétáinak az ország euróbái részén történő elhelyezését azon a napon, amikor a kérdés lényegét érintő tárgyalások megkezdődnek. Erre természetesen csak abban az esetben kerülhet sor. ha az Egyesült Államok kijelenti, hogy a tárgyalások ideje alatt szintén nem növeli Európában elhelyezett közepes hatótávolságú nukleáris eszközeinek számát. A Szovjetunió komoly, reális eredményeket vár ezektől a tárgyalásoktól. Az a véleményünk, hogy ideje előrelépni a nukleáris raké- taeszközök számának csökkentése terén. Mi, a Szovjetunióban egyértelműen síkraszállunk azért, hogy békés,’ jószomszédi kapcsolatokat tartsunk fenn a ‘ Német Szövetségi Köztársasággal. Ez a mi állandó, ha ügy tetszik stratégiai irányvonalunk. Remeletn. hogy a Schmidt kancellárral az NSZK-ban sorrakerüló tárgyalásaink konstruktívak lesznek és elősegítik az. országaink közötti együttműködés továbbfejlődését. TEMETES TEHERÁNBAN Iránban tegnap délelőtt temették a vasárnapi pokolgépes merénylet áldozatait. Az iszlám köztársasági párt székhazában történt vasárnapi robbanás következtében az eddigiek szeriint 72 személy vesztette életét. Mohammad Dzsavad Ba- honar közoktatási minisztert választották (Behesti utódjaként) az iszlám köztársasági part főtitkárává. Hétfőn „hivatásának teljesítése közben" agyonlőttek Mohammed Katchou(t, a le- heráni Évin börtön igazgatóját — jelentette be a tehe- ráni' rádió, Ismertetve az iszlám forradalmi bíróság közleményét. A közlemény „amerikai ügynököket" vádolt a gyilkossággal. A börtön szóvivője újságírókkal közölte, hogy a gyilkost több személlyel együtt letartóztatták. Arra nem volt hajlandó válaszolni, h<így az, igazgat ót a börtön,ben vagy az épületen Kívül ölték meg. Az Évin böiáönben — írja az AFP hírügynökség — több mint hatvan baloldali eilenzékit végeztek ki június 20. óta, amikor az iszlám köztársasági párt követői összecsaptak Baniszadr volt elnök híveivel. Khomeini ajatoflah, Irán legfőbb vezetője kedden — közvetett módon — a Mudzsahedin Khalk elnevezésű Enyhe ítélet az SS-perben Düsseldorfban nagyarányú tömegtüntetésen tiltakoztak a majdaneki tömeggyilkosok perének elhúzása ellen amelyet az igazságszolgáltatás csődjének neveznek könyvet kiállíts OiP. nostafiók, postahivatal, vagy takarékszövetkezet ital. juiiut 2C~U>1 késővé ftzevt ka. , Többségükben enyhe ítéletekkel ért véget kedden az NSZK jogtörténeteinek . leghosszabb büntetőjogi eljárása., a majdnem hat éve tartó majdaneki SS-per. Az 1975 novembere óta ülésező düsseldorfi tartományi bíróság 17-es számú nagy büintetótanácsa a ma 61 éves. egykori SS-felügyelőnél, Hermine Ryant, életfogytiglani, további hét volt SS-l háromtol tizenkét évig terjedő bortonbun tetősre ítélt, egy vádlottat pedig fedmen- lett. Jóllehet a vádirat szerint a perbeiögott kilenc SS 1941 és 1944 között legalább 250 ezer — zsidó, szovjet, lengyel — fogoly meggyilkolásában vett részt, s jóllehet ezt tanúk százai, ezrei bebizonyították a világ minden részéről, a bíróság még a legsúlyosabb ítélettel sújtott Henmine Ryant is csak két ember meggyi 1 kolásé oan találta bűnösnek. „Pfuj! Botrány’ Ez a nácizmus áldozatainak meggya- lazása!” — ilyen és ehhez hasonló tiltakozó kiáltások fogadták az ítélet kihirdetését a zsúfolásig megtett tárgyalóteremben . Nyugatnémet értékelések szerint a. majdaneki volt az utolsó olyan jnagy . per. amely a nácizmus soha el nem évülő bűnei, vei foglalkozott a5t NSZK.-lián. szervezetet vádolta a vasárnap esti tehéráni merénylet elkövetésével. A Mudzsa.heti in Khalkot iszlám alapokon álló, baloldali csoportosulásnak tekintik. Khomeini nem nevezte néven a szervezetet, de szóhasználata egyértelműen rá utalt. Behzad Na- bavi allamminiszter, a kormány szóvivője „Iránon belül működő, ismert csoportokat” vádolt A merénylettel. Nabavi rneeg is nevez.te a Mudzsahedin Khalk és a Fedajin Khalk elnevezésű .szervezeteket. Az utóbbi, szinten baloldalinak számító csoport, .a Mudzsahedin Khalktól eltérően világi ideológiát vall. Az államim,iniszter a-/, általa vádolt szervezetek „figyeleméi terelő manőverének” nevezte azt. hogy hétfőn Ankarában egy, magát a nemzeti egyenlőség pártjának nevező szervezet magára vállalta a merénylet elkövetését. Mohammad Ali Radzsai miniszterelnök úgy döntött, hogy a merénylet során életüket vesztett kormánytagok és egyéb tisztségviselők helyettesei töltik be ideiglenesen a megüresedett vezető posztokat — közölte kedden a teheráni rádió. Üjabb — hivatalosan meg nem erősített — részié' ek váltak ismeretessé a teheráni Évin börtön igazgatójának meggyilkol ás áiól. A-Reuter hírügynökségnek a bor - tön egyik alkalmazol í jától szerzett ertesülese szerint a gyilkos egy volt iszlám gárdista. akit kora ívben „erkölcsi okokból” már el bocsátották. a fegyveres testület kötelékéből. A P-2 botrány anatómiája „Szabadkőművesek* összeesküvése? Olaszország háború utáni negyvenedik kormánya egy botrány, a P—2-nek nevezett „összeesküvés” miatt volt kénytelen lemondani. A titkos árnyékhatalmi csoportosulásban vezető szerepet játszott az olasz politikai, gazdasági és kulturális élet több neves személyisége. A szervezet tagjait kizárólag a vagyonosok közül toborozta, 'akik pártállásukat tekintve elsősorban kereszténydemokraták voltak, de akadt köztük néhány magas állású szocialista, szociáldemokrata, liberális, s újfasiszta is. Az, hogy a Propaganda—2 „páholy” Mussolini mai híveit is soraiba fogadta, soraiba fogadta, sokat elárul. A szabadkőművesség ugyanis üldözött volt a fasiszta Olaszországban. betiltották és üldözték Hitler Németországban, s á két világháború, közötti Magyarországén is. A XVIII század elején létrejött szabadkőművesség ma is létező jelenség, az évtized él éjén a különböző nyugati országokban körülbelül négymillió taggal. Ma is, mint évszázadokkal ezelőtt, a szabadkőművesség — polgári mozgalom. Fénykora a XIX. század volt, amikor a szabadkőműves klubok — páholyok a felvilágosodás, a pölgári szabadságjogok, a liberalizmus eszméit terjesztették. A P—2 létrehozója, Licio Gelli textilgyáros, volt fasiszta párttag, Mussolini „sa- lói köztársaságának” vallatólisztje, hazatérve argentínai emigrációjából 1965-.ben csatlakozott a szabadkőművesekhez. A P—2 „páholy” már kezdettől kizárólag politikai indditattású szervezet volt. Belépési kérelmekben nem is volt hiány: poütikus- jelóltek, pénzemberek, katonatisztek fizették be a kötelező „alainizsnaösszegeket”, hogy bekerülhessenek a tagok közé. Végül 963 „testvér” szerepelt a névjegyzéken;'bár a társaság sehol sem találkozott így egyszerre, valamennyi ukef csak. Gelli ismerte. Sót. s heveket any- nyira titokban tartották, hogy a listát/ még az olasz szabadkőműves nagymester sem lathat'ia, A páholyt Gel- li 17 csp/portra osztotta, amiken baíül kisebb sejtek voltak. Az előkerült bizonyítékok, szerint a titkos politikai s/x^rvezet hatalomátvétele, s a.*, alkotmányos rend megdöntésére készült. Ezt támasztják alá azok a kapcsolatok, amelyek a P—3-t és tómesterét” a korábbi olasz puccskísérletekhez - fűzik. Gelli maga nem volt az olasz újfasiszta párt, az MSI tagja, ám nézeteik jelentős részét oszjtotta. Híveit általában arra ösztönözte, hogy álljanak ki egy alkotmány- reform melleit, ami a jelenlegi parlamenti rendszer megváltoztatását, s „eröske- zü” elnöki uralmat hozna Olaszországban. A főmester a belépőt hírszerzési feladattal is megbízta — villájában tömegével találtak szigorúan titkos állami okmányokat, katonai dokumentumokat. A közel ezer P—2 tag soraiban az olasz fegyveres erők legmagasabb beosztású vezetői is szerepeltek — nem megalapozatlan tehát az a feltételezés, miszerint a P—2 egy majdani katonai hatalomátvétel vezérkarát, s egy megalakítandó új kormány gerincét jelentette volna. Gelli igen szoros külföldi kapcsolatokkal rendelkezett: a szálak részben Franciaország, részben az Egyesült Államok felé (állítólag az amerikai Központi Hírszerző Hivatal, a CIA-hoz is) vezetnek. Az összeesküvést jelenleg próbálják kibogozni az oljisz hatóságok. A nyomozás nem halad valami gyorsan. Sokan gyanítják ugyanis, hogy a 963 nevet tartalmazó listán kívül van egy másik névjegyzék, amit az elmenekült „fömester” nem hagyott hátra. Ezek a titkos tagok szintén vezető politikusok lehetnek, akik most is befolyásolhatják az ügyek menetet. M, U.