Somogyi Néplap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-11 / 135. szám
Uj tanácstagok Jólesik a köszönöm Határozott, értelmes fiatalember Sandrik Miklós. Huszonnyolc éves, mégis van már közéleti tapasztalata. Tevékenykedett KISZ- szervezőtitíkárként, három éve pedig bekerült a kommunisták soraiba. Egy évvel ezelőtt Marcali 43-as választókerületének polgárai szavaztak neki bizalmat, így került be a tanácsba, sőt a végrehajtó bizottságba is. Amikor találkoztunk, töprengett; kerülte a nagy szavakat. — Mit mondjak erről az ember, bátran bekopog mindenhová,. s ez sokat számít. gozik a textilművekben, most a gyűrűsfonó—1 a munkahelye. Tíz évig brigádveaető is volt. Szókimondó, határozott — Jólesett, hogy a régi tanácstagok mindent szívesen elmagyaráztak, ha megkérdeztem valamit. Együtt készülünk föl egy-egy ülésre a tanácstagi csoportban. Mint nőt és fiatalt meghívott egy-egy tanácskozásba a népfront-, majd a KISZ-bi- zottság is. E fórumokon hasznos tájékoztatókat kaptunk a miunkánkhoz. A tanács vezetői segítőkészek, így aztán nem volt különös problémám. Egyszer busszal körülvittek bennünket Kaposváron, s megnéztük a sportlétesítményeket, mielőtt a sport helyzetéről tárgyaltunk. Ezt a módszert jó volna követni máskor is! Sudárné örömmel végzi társadalmi megbízatását. — Szeretek emberekkel foglalkozni — mondja. — Persze nem minden sikerül. Az viszont jó érzés, amikor azt mondhatom: elintéztem az ügyüket Jólesik érte a köszönöm... Őszintén, nyíltan Icát és általában a tavalyi választásokon bizalmat kapott új tanácstagokat úgy említi Sebök István, a Mesztegnyői Községi Közös Tanács vb-titkára, mint jótékonyan ható friss erőt. — őszintén, fiatalos nyíltsággal beszélnek, s a megoldásra egyenes választ kérnek — így a vb-titkár. A tanács körzetében a központi • községen kívül Gadány, Ke- levíz, Hosszúvíz meg egy ide tartozó kisebb település, Cserfekvés található. Tavaly öt új tanácstag került a Bátorítottak, segítettek évről? Talán azt: nagy őröm számomra és minden itt lakónak, hogy van gázunk. Sajnos, a város ivóvízének minőségéről nem mondhatok ilyen jót; baj van a belvízzel ott, ahol lakom, a Szabadság utcában, és más utcákban is. Mély a talaj, csatornázni kellene. Persze, a pénz előteremtése gondot okoz... — Elmondta már véleményét a testület ülésein? — Nem hiányoztam egyetlen tanácskozásról sem. Kétszer kértem szót; nem azért, mert szeretem hallani a hangomat: úgy éreztem, el kell mondanom a véleményemet. Legutóbb például azt kifogásoltam,, hogy az Unitech Ipari Szövetkezet nem fordít gondot a szakmunkások nevelésére, inkább a kész embereket viszi el máshonnan. Ez nem segíti a város szakmunkásokkal való ellátását. — Miként fogadták a tapasztaltabb tanács- és vb- tagok? — Egyenrangú társukként. Bátorítottak, segítettek, hogy fejtsem ki véleményemet, Különösen Marton Tibor boronkai iskolaigazgató, Papp János OTP-fiókvezető volt nagyon készséges, átsegített a kezdeti bátortalanságon. A többiekrői is csak ilyet mondhatok. Sandrik Miklós körzeti villanyszerelő a Dédász-nál. Amikor nemrég azt tapasztalták egy vonalbejárás során, hogy a Május 1. Ruhagyár telepe előtt baj van a transzformátorral, nem törődtek vele, hogy szombat' van, lejárt a munkaidő; hat társával együtt késő estig dolgozott, s kijavítottak a hibát. Hétfőn minden zavar nélkül folytathatták a munkát a gyárban. S ha valamit meg kell oldani társadalmi munkában, például aiz öregek napközi otthonának átépítését, fa ültetését a parkokban vagy az utcákon, együtt megy a körzetében lakókkal. Tudja, hogy a személyes példa a legjobb agitáció. testületbe, közülük hármas társközségi választókat képviselnek. Egyikük a Keáe- vízem lakó, Mesztegnyőn tanító Horváth Zoltánná, a pedagógus-pártszervezet titkára. Két órát tanított, aztán hazaugrott Ladájával — így a szőlőhegyen találtuk: édesapjának segített a sürgető munkákban. Köztiszteletben áll a kele- víziek előtt. Ö a legfiatalabb ebben a tisztségben az öt kelevízi tanácstag közül a háromszáznyolcvan lelket számláló községben. — Igyekszem megszolgálni a bizalmat. Időm nagyobb részét Mesztegnyőn töltöm ugyaain, a lyukas óráimban azonban fölkeresem a mi asszonyainkat a termelőszövetkezet határában — a mesztegnyői Ladi János Tsz-ben dolgoznak a keleviziek is —, és beszélgetünk arról, mi hogyan megy a falunkban, mit kellene csinálni és mi az, amiben rájuk is számíthatunk. Több tennivaló követi egymást. Itt van mindjárt a ravatalozó építése, amihez sok társadalmi munka kell. Akikkel eddig beszéltem, többnyire pénzt ajánlottak. A Széchenyi utcában járda készül egy darabon: hozzá árkot is kell ásni... És hamarosan jön a víz: az egyik majorból hozzuk vezetéken. A megvalósításhoz elkel a társadalmi összefogás... Sokat foglalkoztatnak az iskolai problémák. Félő, hogy Mesztegnyőn nem készülnek el időben az iskola felújításával, pedig jó lenne, ha e beruházás — a gyerekek jobb elhelyezése végett — szaporábban menne. — Milyen a kapcsolata a tanács vezetőivel? — Jó; csak épp a tennivalók befejezése csúszik néha indokolatlanul Hogy mire gondolok pontosan? Például: buzdítást kapunk társadalmi munka szervezésére, mi következetesen elvégezzük a feladatot, aztán késik a folytatás, a befejezes. Ez viszont már nem a mi dolgunk, jóllehet az itt lakók tölünk kérik számon... Sudár Lászióné éjszakás volt a textilművekben; édesanyja bement, szólt naki, hogy keresik. Amikor men tegetőztünk, hogy bennünket úgy tájékoztattak, délutános műszakban dolgozik a héten, gyorsan megnyugtatott : — Amióta tanácstag, megszokta, hogy a választópolgárok ide, a lakásra is eljönnek, ha mondanivalójuk, kérésük van. Sudámé felöltözött, megf csülködéit, s mosolyogva tessékelt be a szobába — Sokan fölkeresik? Előkerülnek a följegyzései. — Elég sokan. Elsősorban a Losonc közből, utcából, a Léva közből, a Nádor és a Kisfaludy utcából jártak nálam. — Sikerül elintézni az ügyeket? — Volt, amit igen, volt, amin megakadtunk. — Mi nem sikerült? — Valaki a gáz bekötését kérte, de a körülmények miatt ez nem volt lehetséges. A munkatársaim egy része megbízott, próbáljak szólni az érdekükben: csinálják meg a Kecel-hegyi út bejáratát Ez volt az első interpellációm témája. Sajnos, várni kell. amíg megkezdődik ott az útépítés. Sudámé tizenöt éve dolÁ tő partján besaélgetfcümk Mihalicz János rendőr alhadnaggyal, a vízi rendészeti őrs parancsnokával, aki egy éve a fonyódi tanács tagja. Bármilyen téma keiül szóba, elóbb-utóbb mindig visszakanyarodunk igazi nagy „szerelméhez”, a Balatonhoz. — Tősgyökeres fonyódi vagyok; itt születtem, itt élek azóta is. Csaknem húsz éve járom a vizet mégsem tudok betelni a táj szépségével. A tó mindennap más arcát mutatja. — Hogyan kezdődött közéleti tevékenysége? — Amolyan izgő-mozgó emlber voltam, s mindig érdekelitek a közösségek gondjai, az emberek problémái. Hivatásomból is adódik, hogy sokfelé megfordulok, sokat tapasztalok. Voltam már alapszexvezett párttitkár, propagandista, a népfrontban bizottsági tag; ezek a megbízatások szintén hozzásegítettek. hogy jobban lássam az összefüggéseket. A tanácstagi megbízatást szívesen vállaltam, mert remélem, hogy segíteni tudok a körzetben lakoknak ügyes-bajos dolgaikban. A nagyközséghez tartozó településeken hatvan tanácstag tevékenykedik. A testület tagjainak hatvan százalékát a múlt évben választották meg élőszór. Noha életkorukat tekintve többségük nem. tartozik a huszonévesek közé, új tisztségüket fiatalos lendülettel látják eL — Akik megválasztottak— folytatja —, gyerekkorom óta ismernek, kertelés nélkül elmondják véleményüket, a jót és a rosszat is. Lakótársnak, barátnak tekintenék, akinek céljai, érdekel azonosak az övékével. Ha sikerül valamit elintézni, kimondhatatlanul jó érzést kelt bennem. Ilyen veit például legutóbb, hogy a tanácstagok Javaslatára módosították a községben az autóbusz útvonalát — így több ember kényelmesebben jut el munkahelyére. Ugyancsak a lakosság kívánságára sikerült megoldani a heti háromszori szemétszállítást. — Említhetném azt a rengeteg társadalmi munkát is, amelyet együttesen végeztünk. Nincs annál jobb, mintha kézzelfogható, látható a munkánk eredménye. Különösen nagy örömmel veszik tudomásul a község lakói — és természetesen a tanácstagok is —, hogy minden problémára figyelnek a község vezetői, és a lehetőségekhez képest igyekeznek is megoldani azokat. — A múltkor kimentem a vízre, s ahogy elhaladtam a fonyódi rész előtt, felötlötték bennem a húsz évvel ezelőtti képek: milyen foghíjas volt akkor a part... És azóta mennyi minden épült! A víz felől mindezt sokkal szebben látni. Egy éve szavaztak bizal. mat azoknak, akik Somogy 2631 községi és 326 városi választókerületében képviselik a lakosságot a tanács testületéiben. Megtisztelő, nehéz megbízatást kaptak ezzel, hiszen minden véleménynyilvánítás, döntést megerősítő szava, zat nagy felelősséggel jár. A tizenkét hónap tapasztalata azt bizonyítja, hogy az új tanácstagok többsége béilleszkedett a testületekbe, s egyre többet fűd arról, a közéleti tisztségről, amelyet betölt. Ki- nek-kinek a végzettségé, tői, eddigi közéleti pályafutásától függően alakult a tevékenysége. A községi, a városi tanácstagi beszámolókon sokan elmondták véleményüket a választópolgárok közül is: az elismerés, a köszönet bizonyítja, hogy méltóak a bizalomra. A megyei tanács vizsgálata, a megyei néplrontbi- zottság tájékozódása is alátámasztja, hogy az egy éve tisztségükbe került tanácstagok többsége jól indult a közéleti pályán. A sikerek és a kudarcok ugyan egymást követik; nem minden ügyben lehet intézkedni, nem köny- nyű megmagyarázni az okokat sem a választópolgároknak. Egyre nehezebb a részvétel a testületek vitájában, hiszen az egész község, város érdeke olykor nem esik egybe a vá. lasztókerületével. Sok Ígéret elhangzott egy évvel ezelőtt, ezeknek azonban csak egy részük valósult meg. Mivel sok új ember került a testületekbe, fontos lett volna a fölkészítés, a szervezett képzés. Munkatársaink azt tapasztalták, hogy még mindig nem késő. Hatékonyabb támogatásra, a tisztséggel együtt járó feladatok alapos elmagyará- zására van szükség I Mivel a munkahelyeknek sem közömbös, hogyan állja meg a helyét dolgozójuk, van mit tenni ott is az eligazításban. Hazahozzák a fiatalokat A huszonkilenc éves se- gesdá Talián Attilát szép feladattal bízták meg egy évvel ezelőtt. A község egyes számú választókerületét, azaz saját utcáját, a Jókai meg a szomszédos Perczel Mór utca lakóit képviseli a helyi tanácsban. Hogy miért kapott bizalmat Talián Attila? Segesden született, s bár a fiatal autóvillamossági műszerész éveket töltött Böhönyén, Nagyatádon és Budapesten, jól ismeri az itt élő emberek életét, gondjait... — Hogy telt az első esztendő? — Legfőképp ismerkedéssel. A tanácstagi munkát meg kellett tanulnom. Egy- egy közösséget képviselni számomra nem jelent gondot, hiszen a sportkör elnöke vagyok, ma is kézilabdázóm a megyei első osztályban versengő csapatunkban. A tanácstagi munka azonban egészen más: különböző korú és gondolkodású emberek gondjaira kell orvosságot keresnünk, közös célok megvalósításához kell mozgósítanunk, s ugyanakkor meg kell győznünk a választókat a testület határozatainak helyességéről. — Miért kért szót a testületi üléseken? — önkritikusan mondjam? Sokkal többet tehettem volna. Eddig jobbára szociális ügyekről beszéltem. Idősebb választóimnak kértem segélyt Vagy az adójuk eltörlését igényeltem, mert a jogszabályok ezt lehetővé tették. Most a járdaépítést és a csatorna elkészítését szorgalmazom, Tehettem volna persze már tavaly is. Előzetes Ígéretet kaptam: a tarack sódert, követ ad, mi pedig társadalmi munkában elkészítjük... — Még soha sem kardoskodott társai érdekében a sportkör elnökeként? — Dehogynem! Be kell azonban látni: a tanács pénztárcája nem feneketlen; a „rejtett tartalékokat” kell tehát fölkutatnunk. — Mindenkinek van valamilyen álma, amit megbízatása idején szeretne valóra váltani. Talián Attilának is? — Községünkből sokan járnak dolgozni Nagyatádra es a környező településekre. Elsősorban a fiatalok mennek el. Szeretném, ha visz- szajönnénék Remek művelődési házunk van, szórakozni itthon is lehet. Évek óta azon munkálkodunk, hogy minél több munkalehetőséget teremtsünk. Szó volt varrodáról, elektroncsőüzemről ; sajnos, mindegyiket el kellett vetni. Talán a málnafeldolgozó üzem megépülhet. Kétéves a tekercselőműhely, amelynek létrehozásában mágaim is részt vettem; először ketten dolgoztunk benne, ma már tizenhatan vagyunk. És épül a fafeldolgozó is ... A fiatal tanácstag, aki egyébként tagja a szabálysértési bizottságnak, szép célt tűzött maga elé. Lehet-« szebb annál, mint hogy valamit tesz a fiatalokért? SOMOGYI NÉPLAP Fiatalos lendülettel