Somogyi Néplap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-09 / 133. szám
Csak a bajnok kiléte kérdéses Feljutók: Siófok, Barcs, Boglárlelle, Vasas, Nagyatád S RTs •ŐRT BPdgf A vasárnapi mérkőzések eredménye (és a napokban nyilvánosságra hozott SLASZ-elnökségi döntés) következtében egy fordulóval a befejezés előtt eldőlt mind a följutás, mind pedig az osztályozd kérdése. A versenykiírás értelmébe^ „följutóhelyen” található a Siófok, a Barcs, a Boglárlelle, a VBKM Vasas és a Nagyatád. Az alsóházbam — a forduló meglepetéseként — a Csurgó magabiztosin fektette két vállra a Boglárlellét, s ezzel megmenekült. A Balatonszárszó hátránya az előtte állók mögött három pont, így már elméletben sincs esélye az osztályozó elkerülésére. Vasárnap a Tab két hónapos vereségsorozatát szakította meg, mivel hazai környezetben győzni tudott a Marcali ellen. Siófokon vendégszerepelt a Vasas; a hazaiak már az első negyedórában eldöntötték — javukra — a találkozó sorsát. A Latinca SE — Kiss J. SE rangadón a listavezető nyert, s így továbbra is két pont előnnyel vezet a Táncsics SE és a Siófok előtt Nem tisztázódott még a bajnoki cím sorsa, hiszen az utolsó fordulóban a Siófok Kapolyba látogat A hazaiaknak a döntetlen is elég volna, a Bala- tom-partiaknak viszont győzniük kell, hogy jobb gólkülönbséggel elnyerjék a bajnoki címet. A harmadik dobogós helyezett a Táncsics SE, amely Karódra látogat és szerencsés esetben is „csak” ezüstérmes lehet. A negyedik helyért nagy harc folyik a Barcs és a Latinca SE között. A barcsiak pontszámban épp most érték be a marcaliakat Az utolsó fordulóban mindketten idegenben lépnek pályára. A Latinca SE helyzete látszik valamivel könnyebbnek, mivé! ellenfele a Szőnyi SE lesz. A Barcs a Vasashoz látogat . — j i Siófok—VBKM Vasas 3 dl (3.0) Sófok, 500 néző. V.: Szőke. Siófok: MáDn — Kis«, KékAírt, Bocscv, Túli, Zatykó, Szabó, Horváth, Fürtös. Cscpán, Kárász (Vaszil). Edző Nagy György. Vasas: KSovák — Pá- vel, Szabó, Fekete, Pataki, Fábián (Fodor), Csonka, Horváth, Borbély. Varga, Várnai, Edző: Fülöp János. Az első 15 percben szerzett háromgólos vezetés után — a győzelem biztos tudatában — a hazai csapat kiengedett, és a hátralevő időben könnyed játékkal az eredmény tartására törekedett A vendégek lelkesen és időnként jól játszottak. Góllövők: Fürtös (2), Szabó. Jók: Málics, Zatykó. Rékásd, Fürtös, illetve Sovák Pataki, Fábián, Varga. VBKM Vasas ifi—Siófok ifi 3:2 Molnár Iáméi Kiss J. SE—Latinca SE 2:0 (1:0) Marcali 200 négö. V.: Lacz^ kovics. Kiss Jf. SB; Czanfca — Szakái, Kellner. Kovács Gy„ Böröcz (Balogh), Prancz, Károlyi, Fe- renczi, Pál (Varga), Haber, Horváth. Edző: Kétszeri Ferenc. Latinca SE: Pesti — Kovács, Pinter L., Sass. Villányi (Lázár), Komli, Fercnczi. Kurdi Fekete, Pinter I. (Tanai), Veress. Edz6: Borsfái Géza. A jó iramú, szénvanalas mérkőzésén a% első félidőben ötletesen és jól játszott a listavezető. Károlyi a 16. percben 11-est hibázott. A szünet után enyhe fölénybe keAi NB TT közép csoportjában egy héttel ezelőtt bajnokot avathattak: a SZEOL AK már akkor átlépte az MOTOCROSS-OB Németh első. Komáromi harmadik A Táncsics (fehérben) biztosan nyert a sereghajtó ellen rült a Latinca, de csatársora gólképtelennek bizonyult. A kulturált futballt játszó vendégcsapat megérdemelten győzött Gól lövő: Károlyi (2). Jók: Károlyi, Kellner, Prandz, Huber, Horváth, illetve Pesti Kovács, Kurdi. Giber Károly Csurgó—Boglárlelle 3:0 (1:0) Csurgó, 350 néaá V.: Gyénél. Csurgó: Major — Crink, Kovács A., Kisgeczi, Kiss, Horváth R., Készéi, Bodzsár, Tátrai. Eie- ki (Horváth R.), Péntek. Edző: Készéi Ferenc. Boglárlelle: Gelencsér — Bolla, Pusztai, Riba (Kékesi), Kalász, Gara, Hajdú, Kiss, Bán (Basics), Takács Gy. MUosákovics. Edző: Papp Gyula. , Kitűnő iramú, szúwoaaUis mérkőzésen búcsúzott a hazai nézőktől.a csurgói együttes, és gólratörő játékával megszerezte a győzelmet Góllövők: Tátrai, Készéi, Horváth A- Jók: Major, Kovács A„ Kisgécrá, Czink, Horváth AÍ, Pentek, illetve Gelencsér, Bolla, Pusztai. Csurgó i/i—Boglárlelle ifi 4:0 Kováé« Antal Nagyatád—Kadarkái 1:0 (0:0) Kadarkút, 200 néaó. V. Állmán. Nagyatád: Kutnyák — Pápies* Czimbalek, Varga, Hoffmann. Kiss, Kovács 1., Segesdi (Csikós), Kovács II. (Brezovszki), Mohácsi, Rrafft. Edző: Fuisz János. Kadarkút: Turmann — Harczos, Matán Lóki, Nagy J., Mészáros, Schwindt, Bakonyi (Rácz), Púpos (Németh), Szigeti Cs., Hosszú. Edző: Suhan György. A végig nagy iramú, kémény mérkőzésen a vendég csapat öngól revén szerzett vezetést. A hazaiak a második félidőben négy kapufát lőttek, és számtalan helyzetet kihagytak. Göllövő: Matán (öngól). Jók: Kutnyák, Varga, Brezovszki, Kráfit, illek- ve Mészáros. Kadarkút ifi—Nagyatád ifi 2:2 S eh An György Fonyód—Szőnyi SE 3:1 (1:1) Boros, Pemecz, Va&s illetve Horváth, Debyty, Kiss J. Zákányi Kálmán Tab—Marcali 3:0 (2:0) Tab 300 néző. V.: Kreiner. Tah: Kiss — Reichert z., Vendl, Uireich, Németh, Andro. sovics, Vinkier Spilák (Györki), _ Balázs, Reichert J., Berki. Edző: Puha József. Marcali: Bartha — Ecker, Héder Hajdú, Luka, Rácz, Babina, Guricza, Juhász, Izsák, Bogdán (Kolozs). Edző: Sándor Imre. A közepes iramú találkozón végre határozottabb csatárjátékával megérdemelten nyert a hazai együttes. Góllövők: Balázs-, Reichert J., Uireich. Jók: Uireich, Vendl, Vinkler, Balázs, illetve Heeler, Luka Guricza. Marcali ifi—Tab' ifi 2:1 Farkas István Táncsics SE—Balatonszárszó 6:1 (4.0) Kaposvár, 200 néző. V.: Haracsi. Tánesies SE: Kutast (Komái) — Rétsági, Takács, Czár, Kiss, Lackovics, Kriszbai. Németh, Hideg, Kila Cs., Szanyi (György). Edző: Zsoldos László. Balatonszárszó: Zottcr — Bán, Fiath, Gcrgye, Szakács, Gacs, Beleznai, Kocsis, Rózsa. Nagy, Kecskés. Edző: Dróth János. A jő iramú mérkőzésen a Táncsics végig irányította a játékot, és — megérdemelten — megszerezte a győzelmet a lelkes vendég csapat ellen. Góllövők: Rétsági (2), Németh (2), Lackovics, Szanyi, illetve Rózsa. Jók: Rétsági, Czar. Hidegh, illetve Rózsa, Nagy. Rákóczi III, ifi—Balatonszárszó ifi 7:1 Jurák József Barcs—Karad 5:0 (1:0) Barcs, 400 néző. V.: Vuk- man. Barcs: Kótal — Pintér. Erde- lecz, Horváth J., Vinkler, Dó- czi, Fodor, Kovars J. (Kovács I. ), Holdosi (Horváth Gy.), Nagy, Gulyás. Ed/.o: Gibizer József. Karád: Keresztes — Komáromi 1., Kovacsik, Komáromi II. , Szalai (Takács). Balogh Kudomrák, Ellenberger. Károlyi (Kálsccz), Baranyai, Németh, Edző: Torma Lajos. (Barcs), Uireich (Tab), Czár (Táncsics SE), Gyökeres (Fonyód), Zatykó (Siófok), Fürtös (Siófok), Károlyi (Kiss J. SE), Varga (VBKM Vasas), Boros (Fonyód), (Barcs). Gulyás 1. Kis« J. SE 29 19 8 2 67-13 46 2. Siófok 29 18 8 3 109-27 44 3. Táncsics 29 21 2 6 79-24 44 4. Latinca 29 16 8 5 56-31 40 5. Barcs 29 17 6 6 49-24 40 R. B.-lellc 29 14 8 7 81-45 36 7. VBKM V. 29 14 5 10 51-40 33 8. N.-atád 29 12 7 10 55-42 31 9. Tab 29 13 — 16 44-48 26 30. Fonyód 29 11 4 14 38-59 26 11. Marcali 29 9 7 13 32-56 25 12. Csurgó ^9 5 6 18 24-67 16 13. Szőnyi SE 29 3 9 17 29-68 15 14. Karád 29 5 5 19 23-79 15 15. Kadarkút 29 5 5 19 24-84 15 ír. B.-szárszó 29 5 2 22 34-88 12 Az országos motocross- bajnokság negyedik fordulóját bonyolították le a hét végén Nagykanizsán. Az esemény előtti napon hatalmas felhőszakadás következtében a pálya egy része víz alá került, így a versenybíróság lerövidítette a . versenyt. Csaknem hétezer néző volt kíváncsi legjobb crossozóink újabb futamaira. A kaposváriak közül az első osztályú mezőnyben hárman indultak. Sokszoros bajnokunk, Németh Kornél Husqarna motorral szinte „ellenfél nélkül” győzött. Az első futam harmadik körében bár bukott és a középmezőnybe esett vissza, de hátrányát nyolc perc alatt ledolgozta, s végül csa.k dobogós társaira nem tudott egy-egy kört „ráverni”. A második futamban rögtön az élre állt, s az egész mezőny előtt körelőnnyel érkezett a célba. Az ötszázasok mezőnyében Komáromi István magabiztos motorozással szerezte meg a harmadik helyét. Az első futamban a 12. helyről fokozatosan nyomult föl. A másodikban kipufogócső-törés akadályozta a versenyzésben, de dobogós helyét így is meg tudta őrizni. Rofrics Károly balszerencsés volt. Az első futamban dugattyúgyűrű-törés miatt kénytelen volt kiállni, s bár motorját kijavították, a második futamban már a dugattyú is széttörött, így eredménytelenül fejezte be a versenyzést. A másodosztályúak mezőnyében Horváth György 250 es Husqarna motorral szép fejlődésről tett tanúbizonyságot, a 26 főnyi mezőnyben megszerezte a nyolcadik helyet. Bernáth Károly motorhiba miatt nem tudott elindulni a futamokon. Nincs telitalálat A 23. játékhét telitalála- tos szelvénye: x 1 1 2 2 x lxllxxx+2. Egy fogadónak sem sike- i-üll a 13+1 találatot elennie. A 13 találatne szelvények száma 4, nyereményük egyenként 447 ezer 452 forint. A 12-esek 5 ezer 870, a 11-esek 517, a 10-esek 98 forintot fizetnek. A „22 perces" mérkőzés egyik jelenete. Szemben a kaposváriak Röplabd a NB II r Elén az izzós lányok és a tabi férfiak Fonyód, 300 néző. V.: Bognár B. Fonyód: Fenyővár! — Horvátit, Kenéz, Vázsonyi, Gyökere«, Bi- ezó (Tombor), Pemecz, Boros Vass, Fazekas, Zsirai (Ható). Edző: Fenyvesi József. Szőnyi SE: Déne* — Móricz, Horváth, Debyty, Brunner, Hadaró, Öncső, Kiss S., Kantor, Kiss J.. Szabó. Edző: Balogh László. A jó iramú mérkőzésen megérdemelt hazai győzelem született. Góllövők: Boros (2, egyet 11-esből), Pemecz, illetve Kiss J. Jók: Gyökeres, NB I küszöbét. A mostani fordulóban a másik két csoportban is véglegessé vált, amit már korábban is tudott mindenki: a két éllovas — a nyugati csoportban a Haladás, a keletiben az Űzd — biztos várományosa volt eddig az NB 1-nek, most pedig már matematiA végig igen sportszerű mérkőzésen a Barcs többet támadott, és második félidei játékával biztosan nyert a lelkes vendégek ellen. Gól- lövők: Gulyás (2), Dóczi, Vinkler, Nagy. Jók: Pintér, Erdelecz, Vinkler, Gulyás, illetve Komáromi I. Kudom- rák, Ellenberger. Barcs ifi—Karad ifi 4:0 II]. Pandúr Ferenc A forduló válogatottfa: Major (Csurgó) — Pintér kailag is az első osztály tag-' janak vallhatja magát. Az idei följutás érdekessége, hogy mindhárom csapat szerepelt már korábban is az NB I-ben. A Haladás és a SZEOL AK néhány éve vett búcsút az I. osztálytól, míg az ózdiak majdnem másfél évtizedes távoliét után jutottak vissza. Csonka forduló volt a kosárlabda NB II-ben. A K. Dózsa férfiegyüttese ezúttal pihent. Nem így a K V. Izzó! A női együttes két nap alatt kél mérkőzést vívott — sikerrel, így biztosan tartja vezető helyét a táblázat elén. Hasonló örvendetes hírrel szolgáltak a tabi férfiak is. Ezúttal legnagyobb ellenfelüket, a győrieket győzték le — a vártnál biztosabban —, így a tabi férfiak is listavezetők a férfibajnokságban. A B. Hajózás, valamint a Tabi Videoton női együttese nem bírt ellen felével. Női mérkőzések: K. V. Izzó—Bauxitbányász 3:1 (3, 5, —9, 0) Izzó: Csonka, Novák, Oláh, Lengyel, Németh, Simonné. Csere: Tóth, Bódis, Pintér. Varga. Edző: Vermes Ká rolyné. A két veretlen csapat találkozóján az első két játszmában az Izzó valósággal leiskolázta a hazai környezet előnyeit élvező tapolcaiakat. S bár a harmadik játszmában egy kicsit kiengedett a csapat, végül is biztosan megszerezte a győzelmet. A jó teljesítményt nyújtó csapatból Simonné és Lengyel külön is kiemelkedett. K. V. Izzó—Győri Univerzitás 3:0 (1, 2, 1) Az Izzó ugyanabban a fölállításban szerepelt. Rekord idő alatt született meg a könnyű győzelem. Mindössze 22 percre volt szüksége az Izzónak a sikerhez. Ajkai Videoton—Tabt Videoton 3:0 (9, 7, 12) Tab: Nagy né, Szakályné, Guzmics, Czabuláné, Varga, Szabóné, Csere: Vörös. Edző: Nagy Károlyné. A hazai pálya előnye kevésnek bizonyult. A minden tekintetben egységesebb ajkalak biztosan legyőzték a tartalékos somogyi testvér- csapatot. Ajkai Videoton ifi — Tabi Videoton ifi 3:0 Férfiak: Tabi Videoton—Győri KTMF 3:0 (8, 9, 10) Tab: Nagy, Horváth G., Sudár, Gáspár, Szabó, Angyal. Csere: Barcsi, Horváth L. Edző: Nagy Károly. Szabad téren, csepegő esőben találkozott a két együttes. A győriek mindössze egy vereséggel érkeztek erre a rangadóra. A tabiak nagyon jó napot fogtak ki, az idény legjobb teljesítményével, támadó, kombinativ játékkal, jó sáncmunkával érték el újabb sikerüket, a 200 lelkes szurkoló előtt. Jók: Nagy, Horváth G., Sudár. Zala bútor—B. Hajózás 3:0 (5, 4, 5) B. Hajózás: Korács, Horváth, Béndek, Kiss, Tóth, Tyúkos. Csere: Takács, Balázs, Béli. Edző: Tyúkos Cipót. A tartalékos siófokiak csak a lisztes helytállás reményeben vehették föl a küzdelmet a zalaiak ellen. A játszmák számszerű aránya nem mutatja, hogy mezőnymunkában a somogyiak nem játszottak alárendelt szerepet. A Haladás és Ózd is NB l-es