Somogyi Néplap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-05 / 130. szám
Nemzetközi konferencia a fegyverkezés ellen j Madridi találkozó Készül a záróokmány Magyar korreferátum a tanácskozáson A világ közvéleményét megkülönböztetetten érdeklő fegyverkezési hajsza elleni küzdelem, illetve az európai leszerelés ügyének előmozdításáért nemzetközi konferenciát tartanak június 6—8-a között Stockholmban. A Béke-világtanács, valamint a Svéd Béketanács kezdeményezésére összehívott tanácskozás egyik jelentős vonásaként a konferencia munkájában részt vesz több olyan nemzeti és nemzetközi társadalmi mozgalomnak a képviselője is. amely nem tartozik a BVT-hez. Ugyancsak a két napirendi téma jelentőségét, áz eddiginél teljesebb nemzetközi összefogás szükségességét példázza, hogy több polgári parlamenti képviselő, politikus, kiemelkedő nemzetközi személyiség is ott lesz a konferencián, A több mint 200 résztvevővel megkezdődő fórumon a magyar békemozgalom négytagú delegációval képviselteti magat. Sztanyik B. László, az Országos Béketanács elnökhelyettese, a magyar küldöttség vezetője — megtisztelő felkérésnek eleget téve — vitaindító előadást tart a nukleáris háború lehetséges európai veszélyeivel foglalkozó munka- bizottságban. Az Országos Béketanácsnál az MTI tudósítóját tájékoztatva elmondották: az utóbbi hetekben, hónapokban Nyugat-Európa legkülönbözőbb országaiból érkeztek az OBT-hez olyan tájékoztatók, amelyek — mindenekelőtt az amerikai rakéták európai telepítése ellen tiltakozva — békeme- netekről, ifjúsági demonstrációkról, az enyhülés folytatását szorgalmazó fórumokról számolnak be. Minden jel arra vall, hogy a tőkés országokban mind többen látják be: a párbeszéd folytatása, a madridi tanácskozás eredményes befejezése, az európai katonai enyhülési és leszerelési konferencia összehívása, a középhatósugarú rakéták európai telepítésének • felülvizsgálatáról folytatandó tárgyalások mielőbbi megkezdése jelenti ma a nemzetközi élet legsarkalatosabb kérdéskörét. Éppen ezért most a korábbinál jobb lehetőség kínálkozik a már sok nagyszerű békekezdeményezést útnak indító svéd fővárosban a különböző velemenyek megismerésére, tisztázására, a más kontinenseken élők helyzetére is kiható, az európai biztonság és együttműködés védelmét, erősítését szolgáló javaslatok ösz- szegzósére, iránymutató dokumentumok kidolgozására. A készülő záróokmány néhány szövegrészletet magyar javaslatok alapjan fogadta el tegnap a madridi találkozónak a humanitárius es egyéb területeken való együttműködéssel foglalkozó szerkesztő csoportja egyes nyugata államok által kikényszeritett több hetes vita után. A csütörtökön elfogadott javaslatok között van például az a szövegrész, amely kimondja, hogy a részvevő államok javítani fogják a külföldön tartózkodó állampolgárok jogi, orvosi és egyéb ellátását, figyelembe véve az erre vonatkozó nemzetközi megállapodásokat. Egy másik — ugyancsak ma,gyár javaslatra jóváhagyott — szövegrész 'Tegnap megtartottak Becsben a közép-európai fegyvé- res erűk es fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 273. plenáris ülését. A tanácskozáson felszólalt Lőrinc Tamas nagykövet. a magyar küldöttség vezetője. Beszédében Lőrinc nagykövet kiemelte, hogy az SZKP XXVI. kongresszusán tett külpolitikai kezdeményezések időközben a Varsói Szerződés tagállamainak közös programjává váltak. Elfogadásuk esetén adott lenne az enyhülési folyamat szerint a résztvevő államok megfelelő intézkedéseket tesznek a más államokkal folytatott együttműködés keletében szervezett kulturális, sport-és egyéb rendezvények jobb feltételeinek biztosítására, 'beleértve a szükséges biztonsági intézkedéseket is. Ugyanakkor a vita során közeledtek az álláspontok a diplomáciai, konzuli és egyéb hivatalos képviseletek normális működésének előmozdítására irányuló javaslatokat illetően is. A találkozó öt szerkesztőcsoportja, amelyben, jelenleg a munka zömét végzik, általában a hetenként kétszer tartott teljes ülések között végzi tevékenységét. fenntartása és a katonai enyhülés elősegítése. A szocialista országoknak az előrehaladást célzó, aktív törekvéseivel szemben a nyugati tárgyalópartnerek passzív magatartást tanúsítanak a bécsi tárgyalásokon — folytatta beszédét a magyar képviselő. A szocialista fél képviselői több ízben bebizonyították azon nyugati állítás alaptalanságát, ■ amely szerint a haladás legfőbb gátja abban keresendő, hogy a szocialista országok nem adnak további — még részletesebb — adatokat csapataik létszámáról és nem hajlandók az úgynevezett kísérő intézkedések teljes nyugati csomagtervét elfogadni. A mesterkelten teremtett létszámvita ürügyén a nyugat még arra sem hajtandó, hogy elfogadja a számára előnyős javaslatot, amelynek 'alapján a tárgyalásokon közvetlenül résztvevő nyugati országok az első szakaszra tervezett egyezmény alapján kevesebb, mint 1,5 százalékkal, a Varsói Szerződés tagországai viszont 4 százalékkal csökkentenék csapataik létszámát. A „kísérő intézkedésekről” szólva Lőrinc i nagykövet hangsúlyozta, hogy a szocialista országok a leg/i többi három fordulóban kifejtették álláspontjukat az első szakasz egyezménye végrehajtásához szükséges intézkedésekről. Kifejezték készségüket, hogy az első megállapodás véglegesítésével egyidejűleg kidolgozzák az azzal összefüggő intéztkedések konkrét tartalmát és terjedelmét. A „kísérő intézkedésekre” is érvényes azonban, hogy azok egyik fél biztonságát, így a szocialista országokét sem sérthetik. A bécsi haderőcsökkentésd tárgyalások következő plenáris ülését jövő héten csütörtökön tartják. Számos közös törekvés Kommunisták—szocialisták párbeszéde Haderőcsökkentés Az FKP és az SZP kedden .kezdődött és tegnap véget ért megbeszélésein elfogadott nyilatkozat szövege a következő: „Francois Mitterrand köz- társasági elnökké választása igen nagyfontosságú esemény, ilyennek látják Franciaországon belül és határain túl is. Olyan erőteljes egységakarás kifejeződését jelenti, amelyhez a két párt a népi mozgalom más ösz- szetevőivel együtt járult hozzá. Mélyrehatóan módosította a! francia politika adottságait és nagy reményt kelt országunkban. A Francia Kommunista Part es a Szocialista Part azzal az eltökéltséggel kezdte megbeszéléseit a nemzeti élet problémáinak ösz- szességéről, hogy feleljen erre a reményre. Ezek a megbeszélések figyelembe vették mindkét párt saját személyisegét, amelyhez mindkét oldalról jogosan ragaszkodnak. Megerősítették, hogy a két part között nézeteltérések allnak fenn bizonyos számú kérdéssel kapcsolatban, és ezekről — így állapodtak SOMOGYI NÉPLAP meg — el fogják mélyíteni a megbeszeleseket. Ugyanakkor megállapították, hogy számos közös törekvés all fenn, nevezetesen, a munkanélküliség ellen, munkahelyek teremtésére irányuló azonnali és hosszú távú intézkedések elfogadását, a fiatalok szakmai képzését, a munkaidőnek tárgyalások révén keresetcsökkenés nélkül heti 35 órára való fokozatos csökkentését, a munkakörülmények és a munkaalkalmak stabilitását, az ötödik heti fizetett szabadságot, a nyugdíjkorhatár leszállítását, a minimálbér, a családi pótlék, az öregségi, rokkantsági járulék, a nyugdíjak emelését, a családi parasztgazdaságok jövedelmének biztosítását és növelését, az olcsóbérű lakásépítés fellendítését, a társadalombiztosítási rendszer demokratizálását, az iskoláztatásra mért csapások megállítását, a szakszervezeti és politikai szabadságjogok biztosítását, a dolgozóknak a vállalatokon belül elért jogai kiszélesítését, a nőket, a fiatalokat, a vendégmunkásokat sújtó megkülönböztetések eltörlését, az állami szektor demokratizálását, a szabadság- jogok kiterjesztését,’ az arányos szavazási rendszert, a tartományi gyűlések általános szavazással való megválasztását. a hatalom decentralizálását. valamint azt illetően, hogy támogatják Franciaország akcióját a békéért és a leszerelésért, a szövetségeihez való hűségben. Ezért a jelenlegi stádiumban a szocialista párt és a kommunista párt máris megegyeztek abban, hogy megszilárdítják és kiszélesítik a május 10-i győzelmet, fejlesztve együttműködésüket, különösen ott, ahol együtt igazgatják a közügyeket, és természetesen azzal, hogy a törvényhozási választások második fordulójára a visz- szalépés mellett döntenek a választók által élre helyezett baloldali jelölt javára. 1981. június 1-től újból üzemeltetjük * kaposvári vásártéri töltőállomásunkat ■íFOR Dél dunántúli Közpunt, Kaposvár (84766) Tisztázta magát Szabadon bocsátották csütörtökön azt a fiatal fekete férfit, akit az atlantai gyil- 'kosságsorozat elkövetésének gyanújával szerdán letartóztattak. Mint hivatalosan bejelentették, a fiatalembert 'kihallgatták több gyilkosság ügyében, de tisztázta magát. Hímzett paplangarnitúrák 2X0 Ft-tat olcsóbban csak a kaposvári börzeboltban! (84780) Időzített találkozó Tizedszer találkozóit tegnap Szadat egyiptomi elnök és Begin izraeli kormányfő azóta, hogy 1977 őszén elhatározták az izraeli—egyiptomi különbéke megkötését. A mostani csúcstalálkozó színhelye is, időpontja is sokatmondó. A színhely: Sarm el-Seikh, a Sinai-fél- sziget stratégiai fontosságú része; amelyet a Camp Da- vid-i különalku. szerint Izraelnek a jövő év áprilisában kell kiürítenie. Áz izraeli csapatok távozása Szadat számára sürgős lenne, hiszen olyan belpolitikai és gazdasági nehézségekkel keil otthon szembenéznie, hogy jól jönne neki valamilyen izraeli engedmény, gesztus, amelyet „békesikernek” könyvelhetne el. Begin a mostani csúcstalálkozót viszont inkább választási hadjáratában akarja kamatoztatni. (Június 30-án ugyanis választásokat tartanak Izraelben és Begin hangulat- keltésre, szavazatszerzésre használhatja fel az egyiptomi elnökkel folytatott tizedik, kétségkívül „időzített” találkozóját — mint a korábbiakat is.) Szadat tehát nehezen háríthatja el az izraeli ellenzéknek azt a vádját, hogy beavatkozik a választási hadjáratba. Mindkét politikus számára kemény diót jelent a sinai területen levő izraeli települések ügye. Begin, aki éppen a napokban engedélyezte újabb kolóniák építését a megszállt arab területeken, a telepek fenntartásara irányuló otthoni követelések szószólója. E kolóniák lakói ugyanis azután is maradni akarnak, amikor Izrael katonai erőit majd kiürítik. Egyiptom viszont erről hallani sem akar. A nézetelté-. resek forrása Szadat és Begin közt a Sinai-felszigeten létesült izraeli légitámaszpontok sorsa is. Egyiptom azt szeretné, ha ezeket épségben megkapná Izraeltől. Az izraeli kormány szerint viszont ezeket a támaszpontokat — minthogy a különbéke a félszigetet olyan övezetnek minősíti, ahol csökkentik a fegyverzetet és ahol nem lehet katonai bázisokat fenntartani — nem akarja átadni Kairónak, és csak arról hajlandó beszélni, hogy * támaszpontok kerüljenek amerikai ellenőrzés alá. Mivel ezek a repülőterek — Eilam és Eción — így amerikai bázisokká válnának, Washington is érdekelt Begin álláspontjának támogatásában. Az amerikai ellenőrzés formája az ún. ellenőrző többnemzetiségű alakulatok tevékenysége lenne, mivel ezekben az alakulatokban az amerikaiaké lenne a többség és az irányítás. Szóba került a tavaly felfüggesztett, az úgynevezett Palesztinái önkormányzatról folytatott amerikai—izraeli tárgyalás felújításának lehetősége is. E megbeszélés azonban csak nevében foglalkozna a Palesztinái autonómiával, valójában a palesztin nemzeti felszabadító mozgalom kizárásának kísérletéről van szó, hiszen, uz izraeliek — egyiptomi segédlettel — olyan „önkormányzatot” szeretnének kialakítani, amelyet a Palesztinái nép képviselői eleve elutasítanak. Természetesen megvan a maga jelentősége Begin és Szadat egyeztető jellegű megbeszéléseinek a jelenlegi feszült helyzetben, amelyet a libanoni válság éleződése, a Szíria elleni háborús fenyegetés jellemez. Begin éppen a napokban fe- nyegetödzött azzal, hogy bármikor megsemmisittet- heti a Libanonban levő Szíriái légvédelmi rakétalálla- sokat. Nem véletlen, hogy a damaszkuszi kormányhoz közelálló Tirsin című lup szerint a Sann el-Seikh-i csúcstalálkozó „új állomás az amerikaiak szervezte közei- kcleti összeesküve&tn”. R. I. A siófoki November 7. Mg. és Kertészeti Tsz 1981. JÚLIUS 15-TŐL 1983. DECEMBER 31-IG terjedő időre szerződéses üzemeltetésre átadja a következő üzleteket: 30-aa sz. büfé, Vásárcsarnok, III. osztályú, éves üzemelésű 32-es sz. pecsenyesütő, Széchenyi u„ IV. osztályú, éves üzemelésű A pályázatokat 1981. július 6-ig kell benyújtani a termelőszövetkezet központjába, Siófok, Dózsa Gy. u, 14. A versenytárgyalás 1981. július 14-én 10 órakor lesz a termelőszövetkezet irodahelyiségében, Siófok, Dózsa Gy. u. 14. Tájékoztatást és bővebb felvilágosítást a tsz kereskedelmi agazata ad, Kapinya Ernő kér. ag. vezető, Siófok, Dózsa Gy. u. 14. (84775) 1