Somogyi Néplap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-26 / 148. szám
« TANÁCSKOZIK AZ ORSZÁGGYŰLÉS NYÁRI ÜLÉSSZAKA (Folytatás az I. oldalról.) napos munkahetet, amely július 1-től már több mint 200 000 embert érint. Az új munkarend alkalmazásának a kapacitások jobb kihasználását is eredményeznie kell. A lakásgazdálkodásban életbelépett néhány jogszabály, amely hozzájárul a mobilitás feltételeinek javulásához. Ennek egyik eleme a lakáshasználatbavételi díj, és ezzel összefüggésben a bérlakásból lelépéskor fizetett díj összegének emelése, ugyancsak ide tartoznak olyan intézkedések is, amelyek kedvezőbbé, könnyebbé teszik a különböző lakásfor- mak közötti cserét. Egyes építkezéstípusoknál javulnak a hitelhez jutás feltételei, a csoportos, korszerű családi- ház-építés feltételeit közelítjük az egyedi több szintes lakásépítéshez. A lakásgazdálkodás javítására még további intézkedéseket is szükségesnek tartunk. Gazdálkodásunk tavalyi és idei tapasztalatai arra inte- ' nek, hogy tervünk fő céijai- ' nak megvalósítása, a teljesítmények növelése, valamint a bevételek és kiadások tervezett arányainak be- ■ tartása napról napra nehéz feladatok megoldását követeli meg. A lehető legnagyobb következetességgel kell alkalmazni a meghirdetett érvényes árképzési szabályokat es ezzel is növelni kell a nyereség hatékonyságot kifejező képességét. Nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy a vállalatok csak a teljesítményeken alapuló pénzügyi lehetőségeikkel összhangban vállaljanak — és. vállalhassanak — különféle, főként beruházási és bérfejlesztési kötelezettségeket. Ugyanakkor segíteni keil«<tövábbrá is a jövedelmezően gazdálkodó vállalatok dinamikus fejlődését A költségvetési szerveknek az ' ésszerű takarékosság mellett kell mind teljessebben ellátni funkcióikat, megfelelve ez ügyben viselt poli- . tikai felelősségüknek — zárta beszédét a pénzügyminiszter, majd kérte a képviselőket, vitassák meg és fogadják el a benyújtott törvényjavaslatot. Az expozé után Szabó Kálmán budapesti képviselő "a terv- és költségvetési bizottság előadója ismertette a 'bizottságnak a kormány ta- •valyi pénzügyi tevékenysé- ■gevel kapcsolatos álláspont-. •ját. Az adatok és az érzékelhető törekvések szerint, .mind több állami és szövetkezeti vállalat kezd íelzár- .kozni az új követelményekhez. Szólt arról: a tanácsok gazdaságszervező es -fejlesztő 'tevékenysége az ellenőrzésük és irányításuk alatt álló kommunális, kulturális, egészségügyi és • más intézmények működése fontos része az életszínvonal alakulásának,. A bizottság véleménye szerint célszerű lenne a területfejlesztési terveket és pénzügyi megalapozottságokat felülvizsgálni, egyebek között azért, hogy egyértelműen tisztázódjék, miként lehet és kell növelni a községek népességmegtartó képességét, jobban támogatni a jövőben az alsó szintű településközpontokat A törvényjavaslat vitájában ezután Nagy József (Baranya megye) az MSZMP Baranya megyei Bizottságának nyugalmazott első titkára egyebek között arról szólt: 1980-as eredményeink — amelyek jóval kedvezőbbek a megelőző éviekénél — elsősorban u7, időben hozott központi intézkedéseknek köszönhetők, s csak kevésbé a munkáink javuló színvonalának. SOMOGYI NÉPLAP Dr. Novak Pálné (Heves megye) nyugdíjas orvos intézkedéseket szorgalmazott, amelyekkel csökkenteni lehetne a magánerőből épülő lakások költségeit. Fritz László (Zala megye) a Kőolaj és Földgázbányászati Vállalat lovászi üzemének motorszerelő csoportvezetője az ener g i a ta karékosMéhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, ipari miniszter felszólalásában a Központi Bizottság és a maga egyetértését is tolmácsolta a tavalyi zárszámadásról és a tanácsok pénzügyi gazdálkodásáról szóló beszámolóval, az idei terv végrehajtásáról és a tervezett intézkedésekről adott tájékoztatóval. Szólt ezután az iparirányítás új szervezetéről, funkcióiról, törekvéseiről. Elmondta: az Ipari Minisztérium **--> mint új szervezet — az év első két hónapjában létrejött és megkezdte működését. Létszáma éppen fele a korábbi három minisztériuménak. A párt- és a kormány vezetésének megítélése szerint az álszervezést sikerült úgy végrehajtani, hogy az nem okozott különösebb zavart a gazdasági életben. A folyamatossághoz nagyban hozzájárult az a támogatás, amit a politikai és társadalmi szervezetektől, valamint a közvéleménytől és a sajtótól kaptak bizalomban, megértésben, biztatásban, s annak is, amit operatív .segítségben a társszervek adtak. A minisztérium fő feladataként említette a miniszter, hogy az ipar minél magasabb színvonalon tudjon hozzájárulni a nemzeti jövedelem növeléséhez, kielégítse a belföldi keresletet, és növekvő mértékben járuljon az ország külgazdasági egyensúlyi helyzetének javításához. Taglalta ezután, hogy sok irányú munkát végez a minisztérium a kormány által jóváhagyott energiagazdálkodási program megvalósítása érdekében, részt vesz a komplex anyaggazdálkodási program kidolgozásában, azoknak a lehetőségeknek a feltárásában, amelyek révén csökkenthető az anyagfelhasználás. • A minisztérium — hangsúlyozta a tárca vezetője — a vállalatok, intézmények előtt a kormányt képviseli, a kormányban pedig az ipart. E gondolatban együttesen két szándék jut kifejezésre: a központi akarat egységes képviseletének az erősítése, és az ipar, a műszaki haladás fokozott kormányzati támogatásának az igénye. Ezután a vitában Péterfi Ferenc (Vas megye), a Szombathelyi Lakástextil Vállalat kőszegi posztó- és nemezgyárának üzemrészvezetője arról szólt, hogy a termékszerkezet átalakításának, korszerűsítésének üteme még sok tekintetben javítható. Weiszböck Rezsöné (Győr- Sopron megye), a' Soproni Szőnyéggyár igazgatója a készletek még sok tekintetkorlati £>eldával támasztotta alá. Legény Béláné (Szolnok megye), a Lehel Hűtőgépgyár .jászárokszállási hűtő- és klímatechnikai gyáregységének szerelője hang-ú- lyozta: a tanácsok gazdagítsák, tűzzék szorosabbra együttműködésüket a. hatósugarukban működő vállalatokkal, szövetkezetekkel. ben javítható alakulásával és a beruházásokkal foglalkozva megállapította: az előrelépés ellenére nyomasztóan magas a készletszint a népgazdaságban. Tözsér Gáspár (Nógrád megye), a Nógrádi Szénbányák Áknaüzem biztonsági megbízottja szűkebb hazájában és munkahelyén szerzett tapasztalataival is megerősítette az országos számvetésnek azt a megállapítását, hogy tavaly, folytatódott — eredményékét hozott — a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítására irányuló törekvés. Horváth Sándorné (Budapest), a Magyar Gyapjúíönó és Szövőgyár csoportvezetője kifejtette: amit elértünk, nem kevés, az eredményeket büszkén vallhatjuk a magunkénak. A párt, a kormány iránt szilárd a bizalom. A továbblépés is ezen a töretlen bizalmon alapszik. Mag Pál (Csöngrád megye), a Szentesi Baromfifeldolgozó Vállalat igazgatója elmondta: az élelmiszeriparban a vállalatok számára az elmúlt év elejétől alkalmazott új gazdasági szabályozó rendszer hasznosnak bizonyult. Karkus Sándor (Komárom megye), az Oroszlányi Szénbányák Vállalat vájára az idei áprilisban, a tervezeti határidő előtt átadott, ötmil- liárd forint költséggel elkészült márkushegyi bánya beruházási tapasztalatait ismertette. Selyem Zsigmond (Bács- Kiskun megye), a kunszent- miklósi Egyetértés Tsz elnöke az öntözéssel kapcsolatban — az idei gazdálkodás tapasztalatairól szólva — felhívta a figyelmet a gazdaságok a kedvező öntözési lehetőségek ellenére is sok helyütt csökkentették az öntözött terület nagyságát. Tóth József (Fejér megye), a Székesfehérvári Könnyűfémmű hengerész-csoportvezetője fontos döntésként említette, hogy a VI. ötéves tervidőszakban Inotán egy évi százezer tonna teljesítményű alurníniumkohót építenek, amely a könnyűfémműhöz közelsége folytán feltétlenül a takarékosságot szolgálja majd. Háry .László (Szabolcs megye), a rakamazi Győzelem Tsz elnöke fontos követelményként említette, hogy a világpiac értékítélete szerint is gazdasagosan előállítható termékekkel rukkoljunk ki. Az ülésszak — amelynek első napján az elnöki tisztet Apró Antal, Péter János és Csefvenka Ferencné felváltva töltötte be ;— ma á törvényjavaslat vitájával folytatódik. (MTI) sag jelentőségét több gyaMéhes Lajos felszólalása Tegnap több szovjet párt-, állami- és társadalmi vezetőt tüntettek ki a Kremlben. A magas kitüntetéseket l-eon.vid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára adta át. Teljes, cselekvő szolidaritás Véget ért a damaszkuszi konferencia Tegnap este ünnepélyes záróüléssel fejezte be munkáját Damas-zkuszban a Szíriával és a Palesztinái Felszabadítás! Szervezettel való szolidaritás nemzetközi konferenciája, A Béke-világ- tanács kezdeményezésére összehívott tanácskozás résztvevői levélben nyilvánítottak köszönetét Hafez Asszad szíriai -elnöknek az értekezlet gondos megrendezéséért. Az elfogadott határozatok teljes, cselekvő szolidaritásukról biztosítják Szíriát, a Palesztina! Felszabadi lás i Dzsallud Moszkvában Munkalátogalásra Moszkvába érkezett Abduszalam Dzsallud, a Líbiai Arab Szocialista Népi Állam forradalmi vezetőségének tagja. A repülőtéren Nyikolaj Tyi- honov’ az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, kormányfő és más hivatalos személyiségek fogadták. Mint ismeretes, ez idén áprilisban járt a szovjet fővárosban Moamer el-Kadha- fi, a líbiai forradalom vezetője. A Leonyid Brezsnyev- vel és más szovjet vezetőkkel. folytatott tárgyalásokról kiadott közös közlemény hangsúlyozta a magas szintű kapcsolatok fontosságát a két ország kölcsönösen előnyös kapcsolatainak továbbfejlesztésében, s a fontosabb nemzetközi esemenyek egységes megítélésének kialakításában. Küldöttválasztó konferenciák A LEMP- július közepére kitűzött rendkívüli kongresszusát előkészítő, beszámolási-választási kampány keretében a 49 vajdaság közül csütörtökig több mint negyvenben lezajlottak már a küldöttválasztó konferenciák, s eddig, összesen több mint 1400 delegátust választottak meg a kongresszusra. Az utolsó vajdasági szintű pártértekezletre szombaton, Varsóban kerül sor. Csütörtökön — a többi között — Katowicében kezdődött beszámolási-választási konferencia, amelyen résztvett Stanislaw Kania, a központi bizottság első titkára és Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, a politikai bizottság tagja, miniszterelnök. Ami a vajdasági szintű konferenciák eddigi menetét illeti, varsói hivatalos értékelések szerint ezek egyik fő jellemzője a nagyarányú személycsere. Mint a Trybu- na Ludu írta, nem sok olyan vajdasági pártszervezet van, amelyben a vezető szervek eddigi tagjai közül 15 százaléknál többel újraválasztották volna. Szervezetet. és politikai megoldás mellett szállnak' síkra, amely szavatolná Libanon egységét, lüggellensé- gét. Hangsúlyozzák, hogy az igazságos és tartós közel-keleti béke feltétele az Izrael által megszállt arab területek kiürítése, a palesztin nép önrendelkezési, államalapi; lási jogának érvényesítése, és annak elismerése, hogy a PFSZ a palesztin nép egyedüli törvényes képviselője. A konferencia résztvevői elítélték a libanoni és palesztin nép ellen folytatott izraeli agressziót, valamint a Szíriára nehezedő imperialista-cionista nyomást, fenyegetést. Ugyancsak elítélték a térség függetlenségét fenyegető amerikai stra- téglát, amelynek jegyében katonai támaszpontokat, inr tervenciós gyorshadtestet hoztak létre. Rámutattak, hogy a Camp David-i megállapodások a béke megva- Tósttása helyett lehetővé tették az arab és palesztin területek folytatódó izraeli megszállását, Kelet-Jeruzsálem annektálását, és a Si- nai-féiszigeten megteremtették a közvetlen amerikai jelenlét feltételeit. A szolidaritási konferencia üdvözölte azt a szovjet békekezdeményezést, hogy valamennyi r e „c köztük a PFSZ — részvételével hívjanak össze nemzetközi konferenciát a közel-keleti válság igazságos i'endezése végett. A konferencia felhívta a világ békeszerető erőit: ítéljék el az izraeli támadásokat. követeljék azok azonnali beszüntetését, s ítéljék el az amerikai katonai behatolást, amely nemcsak a közel-kelet népeit, hanem xr. egész világ békéjét fenyegeti. Afrikai csúcs — ellentétekkel Némi zökkenővel kezdődött Nairobiban az Afrikai Egységszervezet (AESZ) csúcsértekezlete. Nem érkezett meg például a legnépesebb afrikai hatalom. Nigéria vezetője. Shagari elnök, aki azért maradit tavai, mert a tanácskozás napirendjén nem szerepel a nigériai—kameruni határviszály kérdése. Ellentétek voltak a külügyminiszterek előkészítő megbeszélésén a nyugat-szaha- rai és a csádi kérdés megítélésében is. A tanácskozás kezdete ennek ellenére a teljes egyetértés és az afrikai szolidaritás jegyében zajlott le. A megjelent állam- és kormányfők valamennyien kifejezték szolidaritásukat a függetlenségért küzdő Namibia népével s annak egyetlen törvényes képviselőjével a Dél- nyugat-afrikai Népi Szervezettel (SWAPO). A SWAPO elnöke. Sam Nujoma felszólalásában azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy ..keblére ölelte a nemzetközi jog által törvényen kívül helyezett terrorista államot, Dél-A.frikát, amely Namíbia felszabadításának útjában áll. A Washington és Pretoria között létrejött dicstelen szövetség arra irányul, hogy az imperializmus zavartalanul élvezhesse biztos befektetéseinek magas profitját” — mondotta. Az ülésen a felszólaló állam- és kormányfők elfogadták a na- mibiai vezető értekelését. Az ellentétek nyilván a nyugat-szaharai kérdésben nyilvánulnak meg majd legélesebben. A függetlenségért küzdő Polisario Front elérte, hogy az AESZ tagállamainak nagyobbik része elismerté a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot. A szervezetbe való belépést eddig is csak Marokkónak és szövetségeseinek ellenállása akadályozta meg, az a. fenyegetés, hogy kilépnek az AESZ-ből. ha a nyugat- szaharai államot felveszik. Ami a csádi helyzetet illeti több résztvevő helyeteleníti. Libia szerepvállalását a közép-afrikai állam ügyeiben, s hogy a két ország vezetői kilátásba helyeztek egy jövőbeni egyesülést. Líbia el- ítéltetése érdekében áll Egyiptomnak és Szudánnak is. amelyek nyílt katonai szövetségre léptek Kadhafi kormánya ellen. Az afrikai csúcstalálkozó eredményeit ma még nehéz lenne megjósolni. Az államokat és államcsoportokat megosztó helyi ellentétek sokszor akadályozzák az AESZ-tagállamok együttes fellépését, az azonban nem kétséges, hogy a fajüldöző politikával, az imperialista beavatkozással szembeni ellenállás továbbra is az afrikai államokat összefogó erő marad. M G. »