Somogyi Néplap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-24 / 146. szám
Tisztelt Szerkesztőség! 1981. június 11-én délelőtt 11 órakor a kaposvári rendelő- intézet előteréből — miközben 16 hónapos kislányommal a gyermekgondozási tanácsadáson voltam — ellopták az Í500 forintért vásárolt gyermekkocsimat. Azonnal értesítettem a rendőrséget és feljelentést tettem. Nem azért írok Önöknek, hogy a gyermekkocsi megtalálásában legyenek segítségemre, mert úgy gondolom, hogy a rendőri szervek ennek érdekében mindent megtesznek, hanem azért — és erre szeretnék választ kapni —, hogy miért szüntették meg a rendelőintézetben a gyermekkocsimegörzöt. Sem nekem, sem más szülőnek nincs biztosítéka arra, hogy a nyitott előcsarnokból ismeretlen tettes (vagy tettesek) nem lopjá(k) el a gyermekkocsikat, hiszen csak egyszerűen bele kell ültetni egy gyermeket, és ki kell tolni az utcára. Ügy tudom, hogy ahol megőrző van, ott felelősség is van. Vajon ilyenkor ki a felelős? A szülö-e, aki kénytelen a gyermekkocsit az előtérben hagyni, hiszen az emeletre nem lehet föltolni és a rendelőbe sem lehet bevinni? Úgy tudom, az én esetem nem az első. De nagyon remélem, hogy az utolsó, mivel az illetékesek sürgősen megkeresik — ha későn is — a megoldást a gyermekkocsik megőrzésére. Tisztelettel: Kiss Ferenc né Kaposvár, Zalka Máté u. 37. Tisztelt Szerkesztőségi Miseta István — Nikla, Rákóczi utca 17. szám alatti lakos — 1981. június 11-én megjelent panaszára az alábbiakat válaszolom. A panasz megjelenését követően érintkezésbe léptünk a Volán balatonszentgyörgyi kirendeltségének vezetőjével, Horváth Zoltán elvtárssal, s ő a téglagyárral történt tárgyalás után ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy a hiányzó 90 darab blokktéglát soron kívül leszállíttatja. Tisztelettel: Nyári István ellenőrzési osztályvezető Dél-Dunántúli Tüzelőszer- és Építőanyag-kereskedelmi Vállalat, Pécs XXXVII. évfolyam, 146. szám 1981. június 24., szerda Értekezlet a főügyészségen A szabálysértési eljárások törvényességéről Aki szabálysértést követ el, nem kerül bíróság elé: különböző hatóságok — például a tanács végrehajtó bizottságának ' szabálysértési hatósága, a Köjál, azSZMT, a rendőrség — döntenek ügyében, s ha szükséges, ők szabják ki a bírságot. Tavaly kissé csökkent az ilyen jellegű följelentések száma, az előző évihez képest, az 1975-ös adatokhoz azonban nem. A szabálysértési eljárások törvényességére a felügyeleti szervek mellett az ügyészség vigyáz — ott kisérik figyelemmel azt is, hogy egységesen értelmezik-e Sikeresen vizsgáztak a művezetők Egyre nagyobb a művezetők szerepe a termelésben. A középszinten levők csak akkor felelhetnek meg a megnövekedett követelményeknek, ha megszerzik a beosztásukhoz szükséges ismereteket is. Jó példának tekinthetjük, hogy a Kaposvári Húskombinát művezetőképző tanfolyamot szervezett a Baranya megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalattal közösen. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Mérnök- és Vezetőtovábbképző Intézete kihelyezett tagozatot szervezet tavaly ősszel Kaposváron a két vállalat művezetői beosztású dolgozóinak, illetve azoknak, akiket majd erre a posztra szánnak. A somogyi és a baranyai hallgatók hetenként egy napot tanultak a húsipari tmk-s művezetői, illetve a húsipari technológiai művezetői szakon. A tanfolyam hét hónapig tartott, s negyvenkilenc előadó működött közre, közülük nem egy az iparág elismert szaktekintélye. A művezetői munka ellátása szempontjából nagyon fontos, hogy a jelentkezők politikai, vezetési, szakmai ismereteket szereztek. Negyvenkettőn sikeres vizsgát tettek a tanfolyam anyagából. Helyes volt például az a döntés, hogy az egyetemet, főiskolát végzettek sem kaptak fölmentést a szakmai ismeretekből való vizsgázás alól. Az igazi vizsga persze most következik majd — a munkahelyeken. A húskombinát vezetői azt várják a tanfolyamot végzettektől, hogy kamatoztassák friss ismereteiket a mindennapi munkában. Tíz rubel, ötezer dollárért Ötezer dollárért cserélt gazdát hétfőn egy amerikai árverésen egy tízrubeles bankjegy, amelyet sir Winston Churchill, Franklin D. Roosevelt és Joszif V. Sztálin kézjegyével látott el 1945-ben a jaltai konferencián. A vevő, egy minnesotai gyűjtő történelmi érték tulajdonába került, lévén ez az egyetlen olyan „kereskedelmi tárgy”, amelyen mindhárom államférfi aláírása egyszerre szerepel. A rubel-bankjegy a mai átváltási árfolyamon 6,50 amerikai dollárt ér. a különböző hatóságok a jogszabályokat, s mennyire egyezik a jogalkalmazói gyakorlat a jogpolitikai elvekkel. A közelmúltban a Somogy megyei Főügyészségen tájékoztatót készítettek a tapasztalatokról, s tegnap délelőtt a főügyészség képviselői koordinációs értekezleten vitatták meg a tapasztalatokat a- megyei szabálysértési hatóságokkal. A tavaly vizsgált témák közül különösen három fontos: a tulajdon elleni vétség, a becsületsértés, illetve a magánlaksértés miatt indított ügyek, valamint a köz- tisztaságról és környezetvédelemről hozott tanácsrendeletek megszegése folytán indított szabálysértési eljárások törvényességének vizsgálata. Ide tartozik természetesen a legtöbbször napirenden levő téma, az ittas vezetés, a közlekedés rendjének megzavarása miatti szabálysértések elbírálása is. Az ügyészségek 1979-ben 14, 1980-ban tíz törvénysértő szabálysértési határozat ellen nyújtottak be óvást. Tapasztalataik igazolják, hogy elsősorban a községi szabálysértési hatóságok munkájában fordul elő legtöbbször szabályszegés. Hogy ilyet is említsünk: Lengyeltótiban a tanács vb szakigazgatási szervénél tavaly 11 nem iktatott, két hónapja elfekvő följelentést találtak. De a Kaposvári Járási Hivatal egyik osztályán is megesett, hogy a szabálysértési följelentést csak 3— 4 hónap múlva intézték el — megszüntetéssel. Másutt a minősítésekkel volt baj, s ez döntően a büntetőjogi alapismeretek hiányával kapcsolatos. Hogy mindezt elkerüljék, a szabálysértési hatóságok megyei felügyeleti szerveinek és a megyei főügyészségnek szorosabb munka- kapcsolatot kell kiépíteniük. Ennek a kapcsolatteremtésnek egyik állomása volt a tegnapi értekezlet. VILLÁM INTERJÚ fiz átépítésről A határidő: augusztus 20. A megyeszékhely forgalmi rendjét nehéz volna az állandó és a változatlan jelzőkkel illetni. A Széchenyi tér lezárásával a nehéz járművek sokasága és az óriási forgalom egy része ismét a belváros szívén, a Kossuth téren halad át — forgalmi dugókat okozva reggel, délben, este. És most újabb változások elé nézünk. A Közúti Építővállalat főmérnökét, Veress Tibort kérdeztük: — A Széchenyi tér áttörésének és a 67-es út nyomvonalának kialakításával mikorra készülnek el? — Először augusztus 30-a volt a határidő, az útra azonban égető szükség van, ezért a befejezést 20-ára módosítottuk. Ennek azonban az a feltétele, hogy július 1-től a cseri városrész, illetve a Szenna és Szilvás- szentmárton felé irányuló forgalmat átterelhessük az Achim András utcára; a Széchenyi teret csak így tudjuk tehermentesíteni az Ady Endre utca felől, mivel ott most az utat egy nyomsávra kell szűkítenünk. A mélyépítés és a kábelfektetés üteme megfelelő. A Széchenyi tér áttörése és az Achim András utcai munkák mintegy hét-nyolcszáz méternyi útszakasz megépítését, illetve felújítását jelentik. — Milyen nehézségeik voltak a munka során? — Minden alapozásnál, mélyépítésnél a lebontott házak tégla- és betonfal- maradványaiba ütközünk. A talaj minősége is eléggé „vegyes”: ismeretlen csapa- dépcsatornákra bukkanunk, néhol házilag kötötték rájuk a szennyvízcsatornákat, s ezeket is „ki kell kapcsolni”, nehogy a szennyvíz szabadon folyjon el. És e munkaterület még több meglepetést is tartogathat. Cs. L. Evlia Csebeli följegyzései szerint tizenegy „szebilkhá- néja” — csorgókútja — volt Székesfehérvárnak, török nevén „Isztolni Bel,gr,adnak”. Hetven esztendeje annak, hogy kiépült a vízműhálózat a városban, s megszűntek az ásott kutak. A város másmás pontján levő díszkutak azonban napjainkban is eredeti szépségükben állnak — egyesek a város jelképeivé váltak. Igaz, némelyik diszkéiből soha nem folyt víz, de művészeti értékével hozzájárul a város történelmi részének építészeti és városrendezési harmóniájához. Képünkön a püspökkút, Bory Jenő alkotása, a régi várfalmaradvány előtti téren. Hol esik az eső? — Halló, siófoki meteorológia?! — Igen; az vagyok. — Kaposváron esik az eső. Tudnak róla? — Most, hogy mondja... — Érdekelne, milyen az időjárás a megyében? — Kérem ... Kaposváron, mint mondotta, esik az eső; Pakson jégverés puszított. Pécsen orkánszerű szél fúj, a Mátrában pedig havazik. — Mondom: Somogy megye érdekelne. — A Mátrában havazik, Pécsen orkánszerű szél fúj; Pakson jégverés pusztított, és mint mondottam, Kaposváron esik az eső. — És Somogybán? — Pécsen orkánszerű szél fúj, Pakson jégverés pusztított, a Mátrában havazik, és Kaposváron esik az eső. De ezt már mondottam. — Mi a helyzet a megye többi részén? — Pakson jégverés pusztított, a Mátrában havazik, és Pécsen orkán- szerű szél fúj... Ja: és Kaposváron esik az eső, ha még nem mondtam volna ... ' L. 4. Dinnyét áru! a diák Húsz egyszemélyes pavilont helyez nyaranta a me- ge nagyobb városaiba és a Balaton-partra a Zöldért Vállalat — ezzel is a vásárlók jobb ellátását szolgálja. A mozgatható, esztétikai szempontból sem kifogásolható pavilonokat ott állítják föl, ahol a legnagyobb szükség van rájuk: forgalmas helyeken, ellátatlan területeken. Az apró boltok nem nyújtanak teljes választékot — nem is tudnak, alapterületük kicsinysége miatt. A vállalat vezetői inkább arra törekszenek, hogy mindig legyen az üzletben néhány keresett gyümölcsfajta, dinnye, zöldség. Az üzletvezetők pedig diákok: középiskolások, egyetemisták lesznek. A vállalat ugyanis — főként a nyári szezonban — munkaerőgondokkal küszködik. Az utóbbi években jó kapcsolat -alakult ki a Zöldért. és néhány egyetem KISZ-alapszervezete között, s mintegy ötven diákot várnak most a budapesti köz- gazdasági, a gödöllői agrár- és a budapesti kertészeti egyetemről: ők felváltva két hetet, egy hónapot töltenek majd munkával a szünidőben. A Balaton-parton kívül Marcaliban és Nagyatádon működik majd ilyen pavilon. Kaposváron eddig hármat állítottak föl, a negyediknek a helyéről mégnem döntöttek. Várható, hogy még e héten megkezdik az árusítást. Utánfutó személygépkocsikhoz Egyre többen keresik a személygépkocsikhoz kapcsolható utánfutókat. A tabi Építő- és Vegyesipari Szövetkezet által gyártott típusok forgalombahozatalá- val kapcsolatos ügyintézést és a vizsgáztatást — szerződés szerint — a nagyatádi Komfort szövetkezet autószervize végzi. Ezzel a tevékenységgel Somogybán elsőként ők bővítettéi.. szolgáltatásaikat. Az üzemijén fölkészültek a hiánycikknek számító vonóhorog gyártására és fölszerelésére is. Hol a művész? A hangversenyteremben egy harmadrendű zongoraművész játszik. A hallgatók nyugtalanul fészkelődnek, a muzsikus hirtelen félbeszakítja a játékát, és sértődötten kiáltja a nézőtér felé: — Hát senki sincs önök között, aki meg akarna hallgatni egy művészt?! — Dehogynem — szólt vissza valaki a. közönség soraiból —, de mikor lép már fel az illető?! Hosszú szilveszter Egy bisztróban az egyik vendég minduntalan így kiált: — Boldog új évet! — Jóember, hiszen hamarosan húsvét lesz! —feleli valaki. — Mit mondasz? Húsvét? Öregem, ez már nagy baj, ilyen sokáig még sohasem voltam elázva! Unalmas A világutazó már két órája beszél roppant unalmasan: — Előttem ásftozott a szakadék, mögöttem a bestia ... — Ügy? — szólt közbe az egyik hallgató. — Hát ők is, mind a ketten? Félreértés Köhler,né megmutatja a szomszédnőjének az új nerobundáját. — Ó, milyen szép — áradozik a szomszédasz- szony. — Az ember el sem képzeli, hogy egy ilyen pompás holmi egy olyan kis harapós dögtől származik. — No azért ennyire nem utálatos a férjem — tiltakozik Köhlerné —, gyakran egészen rendes. Nagylelkű Csapan.gov színművész, aki a „III. Richárd”-ban játszott, a helybeli vendéglőben tett huzamos kiruccanása után sehogy sem tudta magát beleélni a szerepébe. E végszó után: „Lovat! Lovat! Fele országomat adom egy lóért!” — nyomban hozzátette: „A többit megtarthatja !” m NÉPLAP Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: Paál László Szerkesztőség: Kaposvár. Latinra Sándor u. 3. Postacím: Kaposvár Pf.: 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor a. 2. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7403 Felelős kiadó: Balajcza János. Terjeszti a Magyar Posta, Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál es kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft, egy évre 400 Ft Index: 25 967 ISSN 0133 —0608 Készült a Somogy meevei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár. Május 1. u. 101. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató Kéziratokat nem őrztink meg és nem adunk vissza. 4