Somogyi Néplap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-24 / 146. szám
Változott és nőtt a kereslet Jó gondok a barcsi Kemikálban A Kemikál barcsi gyárához érkező megrendelések pontosan mutatják az építési piac változásait: az új beruházáshoz használt műanyagtermékek iránt ebben az évben csökkent a kereslet. A gyártáshoz sok élőmunkát igénylő tetőfelülvilágítókból jóval kevesebbet kémek, mint eddig bármikor. A lakás- és épületfel- újításhoz használt cikkekre viszont sokkal több a megrendelés. — A piac igényeinek változása jó gondunk — mondta Szabolcs Pál gyárigazgató. — Ebben az évben 400 millió forint értékű termék előállítása szerepelt a tervünkben. A mostani adatok alapján úgy számoljuk: , az év első felében 220 millió forint értékű terméket adunk át a megrendelőknek. A mi termékeink egy része idénycikk: több évi tapasztalat bizonyítja, hogy az első hat hónapban kevesebb, a harmadik negyedévben viszont jóval több árut kérnek a megrendelők. Mindezt figyelembe véve úgy ítéljük meg, A Ka-hyb termelési rendszer alapvető célja a teljes körű szolgáltatás. Az ennek érdekében végzett javuló szervezőmunka eredményeként hazánkban egyre több gazdaság tér át a Ka—hyb- sertés tartására, tenyésztésére. Tavaly a rendszerrel együttműködő üzemek száma huszonnéggyel, a partnergazdaságok száma pedig hattal gyarapodott, így ket- „ százhuszonnyolc gazdaság háromszáznégy sertéstelepe tartozik már a közös vállalat érdekeltségi köréhez. Az múlt év végére a Ka—hyb- sertést tartó üzemek te- nyészkocalétszáma hazánkban meghaladta a százezret. hogy az idén is „erős” évünk lesz. A kereslet változásaihoz igazított termékösszetétel mögött sok szervezési intézkedés van. Az alapja ennek az, hogy a fiatal munkásgárda a gyár valamennyi üzemében gyorsan megtalálja az új helyét. Ezekben a hetekben diszperziós festékek, a padlókiegyenlítő és a betonadalékok iránt nőtt meg a kereslet. A Bitulax nevű szórható tetőszigetelő — amely javításra is alkalmas — tartja vezető helyét a gyártmányok között. A kereslet tartós növekedése tette indokolttá, hogy a gyár megkeresse a termelésbővítésnek beruházás nélkül is lehetséges módját: a három műszakban üzemelő gyártósor mellé olyan gépeket telepítenek más területekről, amelyek lehetővé teszik a több termék előállítását. A megrendelések mennyiségének növekedéséhez hozzájárult a gyár is: alkalmazástechnikai csoportjuk járja az országot és bemutatókon ismertetik meg a termékeket a kis és nagy fölkocát helyeztek ki a kistermelőkhöz, és elenyésző volt a 'reklamáció. Jelentősen bővült a vállalat műszaki, tartástechnológiai szolgáltatása. Többek között ötvennégy rekonts- rukciós javaslatot készítettek el, s a rekonstrukciók során 8500 íiaztató és tizenháromezer malacnevelő-rekeszt állítottak termelésbe. Figyelemre méltó, hogy csak a helytakarékos fiazlatók beállításával mintegy 240 millió forint értékű új épületberuházást takarítottak meg az üzemek, s minimális fejlesztéssel huszonöt—harminc százalékkal növelték hízókibocsátásukat. használókkal. Ennek is része van abban, hogy az ország szinte valamennyi Tüzép vállalata megrendelőjüknek számít. Az Építőipari Termelőeszköz-kereskedelmi Vállalat pedig a nagy felhasználókhoz — a felújítást végző vállalatokhoz, szövetkezetekhez — juttatja el a Barcson készülő termékeket. A sok megrendelés teljesítését szigorúbb minőségellenőrzéssel kapcsolták össze. Az év első felében összesen két reklamációt kapott a gyár. — A minőség javítását (következetesebb ellenőrzéssel értük el — mondta az igazgató. — A sokféle felhasználó joggal követeli, hogy olyan minőségű és annyi árut kapjon, amilyent kifizet, és a súlya is meglegyen. Amíg csak nagy vevőkkel álltunk kapcsolatban, nem okozott különösebb gondot, ha egyik ötkilós csomagolásban tíz dekával keannyival több volt, hiszen százas, kétszázas tételnél kiegyenlítődött a különbség. Most kis tételekben is sokat vesznek termékeinkből, s így fontos, hogy minden csomagban benne legyen a töltési súly. A meó erre különösen ügyel, s néhány dekáért is visszaküldi az árut. Ez vezetett oda, hogy akik a töltést végzik, sokkal jobban ügyelnek. Vigyáznak arra is, hogy az áru csomagolásának „formája” legyen. Mind ritkábban fordul elő, hogy rosszul ragasztott címkével, kívül is összekenve kerül a főihasználókhoz a műanyag vödör vagy a tartó. Véleményünk az, hogy a jó terméket jól is kell csomagolni. Ennek a szemléletnek és a termékek jó értelmű hírverésének is része van abban, hogy a tervezettnél több áru hagyja el a gyárkaput. És a berendezések teljes kapacitással — néhány üzemben három műszakban — dolgoznak. vesebb, a másikban ugyan- Dr. K. I. La ká sszövetkezetek Túl a százezren A korábbinál nagyobb gondot fordít a közös vállalat szakembergárdája az ágazati eredmények elemzésére; az esetleges hibák megszüntetésére, a fejlesztésre vonatkozó javaslataikat évente legalább egy alkalommal írásban is rögzítik. Az üzemek vezetőinek ez nagy segítséget jelent — a sertéshústermelés gazdaságosságának fokozásához. Tavaly a rendszer partnerszolgálati munkája tovább bővült a háztájiba kerülő vemheskocasüldők elő- állításávaj és forgalmazásával. Az akció sikere érdekében elsősorban ezen a területen vezették be az ultrahangos vemihességvizsigála- tot; elsősorban ennek köszönhető, hogy több mint nyolcezer-kétszáz vemhes A gazdaságos takarmányozás üzemi gyakorlatának megvalósítását kiemelt feladatának tekinti a. közös vállalat. Hogy ez a törekvés mennyire találkozott a gazdaságok igényével, bizonyítja : egy év alatt mintegy hatszorosára nőtt takarmányforgalmunk. Az egy kiló sertéshús előállítására fölhasznált kedvező takar- mányértékesítés.ből adódóan, az országos átlaghoz viszonyítva a kahybot tartó gazdaságok 212 millió forint költséget takarítottak meg, ugyanakkor 154 millió forint többletbevételhez jutottak a vágási minősítéseik során. Ezek jelentősen javították az ágazat jövedelmezőségét, magyarázzák a Ka—hyb-sertés iránti fokozódó bel- és külföldi érdeklődést. Csaknem megkétszereződött 1975 óta a somogyi lakás- szövetkezetek taglétszáma, s így elérte a 4350 -et. összesen 3758 lakást kezelnek, s közülük 1433 az elmúlt öt évben épült. Figyelemre méltó, hogy e lakások áltagos alapterülete öt négyzet- méterrel nagyobb, az egy négyzetméterre jutó építési költsége pedig kétezer forinttal kevesebb az állami megrendelés alapján épült lakásokénál. A lakásoknak csaknem a feléhez a szövetkezetek maguk szerezték az építési területet, kétharmadához pedig a kivitelezőt. Hálátlanabb feladat a karbantartás és felújítás. Ilyen munkákat 370 lakásban végeztek. Elgondolkodtató típushiba, hogy a panelépületek északi homlokzata néA felét exportálhatnánk Háromnapos tanácskozást tartottak nemrég Keszthelyen a mezőgazdaság kemi- zálásáról. A résztvevők előadásokat hallgathattak a növényvédelemről, a műtrágyázásról és a környezetvédelemről. A legújabb kutatások kimutatták, hogy a következő húsz évben 80 százalékkal ■nőhet a növények terméshozama. A jelenlegi, egy főre jutó egy tonnányi szemtermés az ezredfordulóra megkétszereződhet. Ebben az esetben viszont hazánk élelmiszer-szükségletét a megművelt terület ötven százalékáról kielégíthetnénk, s a többit exportálni lehetne. Ennek a termésnövekedésnek — többek között — feltétele a talaj minőségének megőrzése, illetve javítása, a műszaki állomány fejlesztése, a kemikáliák optimális föl- használása és nem utolsósorban a dolgozók anyagi érdekeltségének fokozása. Az elmúlt tíz évben megnégyszereződött a mezőgazdaság nő vény védőszer-f elhasználása. Legnagyobb mennyiségben gyomirtó és rovarölő szert, valamint gombaölő szert használt föl mezőgazdaságunk. A nö- vényvédőszer-íorgalom évente hat-hét százalékkal nő, a felhasználás 1,5—2 százalékkal. A BVM es a többi nö- vényvédőszer-gyártó vállalat a hazai hatóanyagú szerek gyártásának továbbfejlesztésére törekszik, az összforgalomban ezeknek az aránya 1985-ben már csaknem kilencven százalékot tesz ki. Több gondot kell fordítani a szerek további javítására, mert egy új termék kifejlesztése 15—20 millió dollárba kerül. Jelenleg egy termésidőszakban átlag 1,8-saor védekeznek a kártevők és kórokozók ellen. Ez azonban kevés: legalább 3,4-szeres átlagot kellene elérni. Az egy hektárra jutó átlag 5,1 kilónyi növényvédőszer- mennyiséget pedig legalább 5,3 kilogrammra kell növelni — nagyobb figyelmet fordítva a házi kertekre, mert azoknak a fele el van hanyagolva, s az onnan kirajzó kártevők csökkentik a nagyüzemi védekezés hatásosságát. Néhány éve a közvéleményt erősen foglalkoztatja a balatoni vízszennyezés. Bár csökkent a növényvédőszer- szennyeződés a Balatonban, még mindig az „eltűrt” szinten van. A szennyeződés további csökkentése érdekében minden lehetséges intézkedést megtettek, s kéthetenként ellenőrzik a víz minőségét. K. J. hány év után beázík; sok a tetőbeázás is. A tízévesnél régebbi épületek nagy részének tetőszerkezete teljes fölújításra szorul. A munka ütemét fékezi, hogy az elmúlt években a javítási és tatarozási költségek gyorsabban emelkedtek, mint a tagok által befizetett felújítási alapok összegei. A kaposvári szövetkezetek e gondok orvoslására 15 főből álló szakipari részleg' létrehozásával kísérleteztek, az elképzelés azonban telephely — és főleg pénz — hiányában, valamint vezetési hiányosságok miatt meghiúsult. A Kaposvári Építőipari Szövetkezet vette át a brigádot, vállalva a lakásszövetkezet javítási igényeinek kitelégítését. A Jövőben a Kiosz-szal együttműködve a kisiparosok szolgáltatásait is igénybe veszik majd a gyorsjavításoknál. A lakásszövetkezetek számokban kifejezhető fejlődését — ezt a Mészöv legutóbbi küldöttközgyűlésén is határozottan megfogalmazták — nem követte a munka minőségi jellemzőinek javulása. Az egy szövetkezetre jutó lakások átlagos száma Somogybán mindössze 69 — országosan is egyike a legalacsonyabbaknak. Egy szövetkezetnél van ezernél több, a legtöbbhöz 12—30 lakás tartozik. Ez bizony jórészt behatárolja munkájuk hatékonyságát, irányításuk szakszerűségét. A fejlődés üteme csupán az elaprózott erőforrások egyesítésével tartható és gyorsítható; mindenekelőtt a vállalat- szerű gazdálkodás feltételeinek megteremtése, a jogszabályokban megfogalmazott működési előírások betartása a cél. Ez csupán a legkisebb szövetkezetek egyesülésével érhető el. Nagyatádon és Marcaliban már történtek egyesülések; indokolt volna ugyanez Siófokon és Kaposváron is. A pálya szélén S záguld az autó — persze a megengedett 80-as tempóval —, és futnak mellettem a fiatalok. Amikor az ő korosztályukba tartoztam, jártam erre (a Füredre vezető földúton). Lovas kocsik poroszkáltak, s időnként egy-egy hátasló vágtatott el mellettem. Most én előzöm a futókat. Belső kényszer fordítja a kormányt, Füreden megfordulok, s a város másik szélén, az Arany utcában találom magam. A térség kihalt. Állok a pálya szélén. Nézem az üde zöld pázsitot; vonzó látvány, magával ragadó. Piros salakszőnyeg fogja körül a zöldet, s e színektől nem idegen a városé: a kék és a sárga. Ilyenre festették a páLya és a nézőtér közötti korlátot (kerítést?), meg a padokat is. A pálya tehát a városé — gondolom naivan —, de odébb pirosat és kéket látók. Ez a Vasas színe. Huszonnégy sportegyesület van ebben a kis városban; sejtelmem sincs, van-e mindegyiknek szine. De ha van, micsoda színorgia várja majd a közönséget, micsoda káosz? Állok a pálya szélén, és sehol egy lélek. A futók a közutak mentén „edzenek". És a többiek? Vannak-e egyáltalán? A kalapács- és diszkoszvetés, a rúdugrás, a távol- és magasugrás ígéretei. Hol vannak, ha léteznek egyáltalán? Nem kutatom. A pálya szélén állok: keserű érzéseimet fölháborodás váltja fel. Nincs elkeserítőbb a tehetetlenségnél. Ez akkor is igaz, ha sokan megtanulták az utóbbi években a pénzhiányba burkolódzás „művészetét’’, mihelyt tehetetlenségükre kellett „magyarázattal” szolgálni. Nem sporttörténet az, amely nyomon követhető lapunkban, inkább az évekig tartó cselekvésképtelenség kritikája. 1973 óta tudjuk, hogy megszűnik (azóta rég megszűnt) a Dó- zsa-pálya. Sportkombinátról legalább két évtizede almódunk. (Szokola-bereknek is hívták, meg Jókai-ligetnek is.) Sok „ra~ gyogó” elképzelés úszott el a tehetetlenség tengerében. Most az Arany utcai sporttelepről beszélünk, ahol szentigaz: történt már egy és más. De micsoda összevisszaság, milyen kapkodás, mennyi megalapozatlan döntés, és milyen hallatlan „időtényező” igénybevétele árán! Nem a sport, hanem a fejlesztés történetében is egyedülálló anomáliák tárháza ez a téma. S hogy miért merem ezt ilyen keményen kijelenteni? Azért, mert ott vagyok mindenütt, ahol a legilletekesebbek évek, évtizedek óla egyetértésüket és megvalósítási szándékukat fejezik ki a párt megyei testületéi által elhatározott sportpolitikai követelmények mellett. Azután ott „tartanak be”, ahol akarnak, ott tesznek keresztbe szalmaszálakat, ahol nem a szavaknak, hanem az izmoknak, azaz a tetteknek kellene teret hódítaniuk. Tudom, hogy indulatos vagyok, nézzél: el nekem. Szokás mondani: aki kiabál, annak nincs igaza. Megkísérlem hát érvekkel, tényekkel bizonyítani igazamat. Kérem, fogadják el: szenvedély nélkül az ügyek őszinte szolgálata nélkül, a pitiáner tehetetlenség leleplezése nélkül nincs előbbrejutás! A kaposvári atlétikai pálya történetét nem elevenítem föl. Már csak azért sem, mert 1978-ban él kellett volna készülnie; mert 1979-ben már írtam róla; mert 1980-ban munkatársam részletesebben földolgozta az örökös újrakezdés, átdolgozás, a sokszorosan kijelölt — és meghiúsult — műszaki átadások katasztrofális történetét. Most csak állok a pálya szélén (amely 95 százalékig kész), ahol „csak” a járulékos létesítmények, „csak” a működéshez szükséges felszerelési eszközök hiányoznak. Nélkülük az edzés, a verseny elképzelhetetlen. Miként a működési feltételek megteremtése nélkül is az. Folyik a csatározás. Jogi és nem jogi viták; átveszem — nem veszem érvelések, helyenként a kétarcúság megnyilvánulásai; miközben atlétáink a közutak árokpartjain, az erdők szegélyén „edzenek”. Kié legyen, ki működtesse az atlétikai pályát? És ki kezeli majd az Arany utcai sportkombinátot, ha — ki tudja* mikor — egyszer elkészül? A kék és a sárga szín azt jelenti: az atlétikai pálya a városé. A piros és a kék azt, hogy a salakos pálya a Vasasé. A Rákóczi edzőpályáin nincsenek színek. Micsoda kavalkád ... Pedig 1980-ban — végre — megszületett az Arany utcai sporttelep részletes rendezési terve, s ezt mindenki elfogadta. Csak az lóg a levegőben, hogy ki lesz a „gazda”. A terület állami tulajdon, a városi tanács kezelésében. És át akarja adni, hogy ne legyen gondja rá. A sport szakemberei körülnéztek az országban. Szolnokon, Zalaegerszegen, Egerben és másutt tanulmányozták a sportcsarnokok, „kombinátok” működését. Mindenütt valamiféle intézmény kezelésébe adták a létesítményeket. Teljesen mindegy, hogy igazgatóságnak, gondnokságnak, költségvetési szervnek nevezik az intézményt; vagy hogy egyetlen sportkör gazdálkodó szerve kezeli. De van módszer, van kialakult lehetőség a működtetésre. Nálunk 1980. december 18-án „felajánlották” a Kaposvári Rákóczi Sportklubnak az atlétikai pályát. (Miután csak neki van atlétikai szakosztálya, hiszen átvette a Dózsáét.) A tanítóképző és a sportiskola igényeLné még a lehetőségeket. A Rákóczi hibás abban, hogy fél évvel később, 1981. június 1-i elnökségi ülésén „reagált” csak, de álláspontja elfogadható. (Ha teljesen elkészül a létesítmény, ha bekerítik, ha a pálya fenntartásához szükséges eszközöket beszerzik, a működtetés béralapját előteremtik — összesen kb. egymillió forintot —, akkor vállalja.) Igaza van. A kezelés ugyanis azt jelenti — a szerződés nemkülönben —, hogy egy kész, minden igényt kielégítő pályát átvesz; nem fizet bérleti dijat hanem gondoskodik a fenntartásáról. A vita nem akar véget érni. Az Arany utcai sportkombinátnál mint leendő létesítménynél vagy alakul egy mindenkitől — csak, a tanácstól nem — független intézmény, gazdálkodó szerv; olyan, mint például a Népstadion igazgatósága, amelynek az FTC (ha pályaválasztó) bérleti díjat fizet. A gazdálkodó egység rendezvényeiből (és a költségvetésből) gondoskodik a pálya fenntartásáról. Táviatokban ez a jobb megoldás! Vagy pedig nem az atlétikai pályát, hanem az egész sportkombinátot (amelyben — hiszem — egyszer még lesz fedett sportcsarnok is!) átadja a Kaposvári Rákóczinak, mint Somogy kiemelt sportegyesületének kezelésébe, amely alkalmassá tehető arra, hogy saját hatáskörében alakítson ki gondnokságot. Ez aztán bérleti díj fejében kiadhatja a pályákat, a létesítményeket a legkülönbözőbb egyesületeknek. De ahhoz, hogy ez utóbbi megvalósuljon, ahhoz kész létesítményt kell átadni a sportegyesületnek, és költségvetésben is biztosítani kell a működés feltételeit. Nem harc folyik jelenleg, hanem osztozkodás. Az atlétikai pálya működtetéséhez egymillió forint kellene még a tanácstól. (Ezt is megkapta korábban a Dózsa-pálya kiváltásaként.) Nos, hát kinek van igaza? V olt egyszer egy kollégám, aki valami nagyot és szépet akart mondani egyik (soha meg nem jelent) riportjában. Hetekig nevettünk rajta. Azt írta: „Nekitámasztotta a tenniakarás létráját a tehetetlenség várfokának, miközben nem vette észre, hogy elzúgott feje fölött az idő vasfoga”. Nem tudóm miért, de ez a blődség jutott eszembe a pálya szélén, ahol élénken virított a zöld fű, s ahová odakép- zeltem Somogy leendő atlétáit--. Jávori Béla
