Somogyi Néplap, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-01 / 101. szám
Ember és munka-------1—.. B eszédes kezek A ciend»« pillanatok számomra mindig eeeménydúzak. Ilyenkor mozdulatok, képek, hangok, mondatok bukkannak elő valahonnan olyan mélységből, ahová soha nem jutnak el a zajos, ezer üggyel, gonddal is örömmel terhelt hétköznapok. De ha az események és eseménytelensé- gek megszokott és naponta mégis megújuló sokaságában adódik néhány percnyi szünet, egy csendes pillanat, ha akarom, ha nem, megmozdul ez a mélység... Bárhogy gondolkodom, csak egyszer és csak akkor jártam barázdában, eke után. Ennyire »orrközeiből« csak akkor láttam azt a sokszor megénekel t eke szarvát markoló kezet Orrközelból, mert akkoriban apró emberke voltam. Az volt az utolsó háborús tavasz. A városiból a város határába húzódtunk ki, a Lonka- hegyre. Egy házba több család. Barátok. »Itt talán biztonságosabb« — mondták. Valójában csak ennyi az esemény, a változás, amit az azóta nagyon is megértett Idők számomra akkor hoztak. Ügy hívták, Jóska Hogy mi volt a vezetékneve? Szőke vol?t Vagy barna? Nem tudom. Már nem volt gyerek, de nem volt öreg sem. Csaik Jóska volt Ott a barázdában énekelte, tanítgat- 4a nekem, hogy »Jóska lelkem, nézz a fényes égre...« Néhány évtized távlatából la emlékszem a dallamra, meg néhány sorára. Ha eszembe jut mintha fényképet néznék, látom magunkat. Ott meneteltem egy álló délután, ő fogta az eke szarvát, • énekelgetett Az eke szarva sima és fényes volt Hány kéz kérge- sedhetett meg rajta, míg ‘lyenné csiszolta, lakkozta? Ezt ma kérdezem, mert ma tudom, hogy a munkaeszközt a kéz teszi nemessé. A kéz az eszközhöz idomul, s az eszköz a kézhez. És ez a kapcsolat mindkettőn végleges, örökös nyomot hagy. A Jóska keze markolta a kifényesedett ekeszarvat és nem értettem, hogy a barázda végén, ott a vadrózsa bokorsornál miért kell néhány pillanatig megállni, összecsukta, majd kifeszítette a tenyerét, megmozgatta az ujjait, négyszer, ötször, nyolcszor ... Nem értettem miért, mikor olyan egyszerű, az egész. Csak fogná kell, és menni. Az eke hasítja a hantokat, és olyan jó íöLdszag van. Egy csendes pillanatban bukkant elő az a délután, a Jóska keze. De amióta egyszer- előjött, és véletlenül — ma már bizony ritka látvány — lovas ekével szánto- gató embert látok, mindig visszatér az a Lonka-hegyi délután. A Jóska keze, ahogy markolja a fényesre csiszolódott ekeszarvát.., A kéz a kezdet és * vég. Világra segít es elliantol. Játszik, ír, alkot; élő, beteg Nem volt olyan év a* átadás óta, hogy a Kaposvári Ruhagyár kadar kúti telepének dolgozód valamilyen nagy értékű felajánlással ne segítették volna a megye más részén levő intézményeket. Legutóbb például szabad szombatjukat áldozták löl, hogy a barcsi gyermekotthon építését támogassák: tizenötezer forinttal járultak hozzá. — A kadarkúti bölcsődét, óvodát és általános iskolát rendszeresen segítjük — mondta Szalavári László telepvezető. — Függönyöket, gyermekruhákat, ballagási tarisznyákat varrunk nekik vagy • szabadnapokon dolgozunk, hogy megfelelően íöl tudják szerelni a gyermekintézményeket. A telep brigádjainak szocialista szerződésük van az általános iskola felső tagozatosaival. Á gyermeknapokat közösen rendezzük, a diáikok pedig nőnapon, anyák napján jönnek hozzánk. Társadalmi munkában parkosítottunk is, és minden évben tudunk egy-két napos kirándulást szervezni. — Az iskolával való kapcsolatunkhoz tartozik, hogy szívet és súlyos kalapácsot tart. Holt hangszerből szárnyaló dallamot varázsol, ólomból betűket szed, lélektelen, szigorú mértani testekből békés, meleg otthont teremt, pauszra rajzolja a szellem álmodta holnapot, volánt és olajos csavarokat forgat... És ki ne tudná sorolni még? A kéz a kezdet és a vég. A reumás bán tataiaktól, a csúztól az ízületek megvastagodnak. Deformálódik a kéz. Fájdalmas elváltozás. Egy briliáns, aranygyűrűs kéztől hallottam ezt legelőször. Ma senp értem, miért nem nagyanyám adta nekem ezt az új tudnivalót, hiszen minden ismert közül az övé volt a leggörbiUtebb, a legbütykösebb. Bizonyára a legfájdalmasabb is. Azt tudom, hogy a hosszú téli estéken, a cserépkályha mellett üldögélve, mikor csendesen csordogált a szó a legkülönfélébb napi történésekről, emberekről, ő órákig nyomkodta, masszírozta a kezet. Szinte gépiesen. De a teknő mellett ez az agyon- görbült kéz tanított legelőször arra, miként kell a ruhát fogni, hogy mosáskor patyolat tiszta legyem; ez a kéz mutatta meg a kiskertben, hogyan keli kapálni — és bárhogy igyekeztem, soha nem tudtam úgy szedni a krumplit, mint ő, mert az 5 ujjai ahhoz is hozzágorbül- tek. És mégsem mondta sohasem, hogy fáj. Anyám kezén 1* voltak bütykök, csak kisebbek. Az a másik görbül tebb kéz, kímélte őt — amennyire kímélni lehetett Annyira nem lehetett hogy ujjain a jegygyűrű ne kopjon, ,ne vékonyodjon a munkától. Mind közül az anyám keze jön elő a legtöbbet. Az a kéz, amelyik tésztát gyúrt és mutatta, »így kell«; amelyik térítőt horgolt és ablakmi» sásra tanított, pulóvert kötött, és eltakarta az arcát ha valami nagyon nehéz volt. A földön többé ember nem születik, aki úgy simogat meg, mint az 6 keze ... Kicsit bütykös, elvékonyo- dó karikagyűrűvel. Csak egyszer mondta: »Látod? A munka meg az idő...« A csendes pillanatokban, ha akarom, ha nem, megmozdul a mélység... Alkotó, teremtő, nevelő kezek. Mind adott valamit. Vörös Márta palyavala&ztast órakat tartunk a gyerekeknek és a szülőknek. Persze érthető, hogy a kadarkűtiak előbb a városokba küldik tanulni a fiatalokat, s majd aki hazajön — ha olyan a szakmája , nálunk helyezkedik el. Továbbtanulási lehetőséget mi is tudunk biztosítani; kétszer indítottunk szakmunkásképzést, az idén ősszel kezdődik a harmadik. Fiatalokat és felnőtteket egyaránt tudunk képezni. A telep indulásakor összesen két szakmunkás volt, ma harmincnégy dolgozik. Bizonyos műveleteknél feltétlenül szakemberre van szükség, hiszen a gyár gépesítettsége (maximális. Dolgozóink közül négyen járnak középiskolába. A lelep százötvenhat dől- go/ójának döntő többsége nő, jórészt fiatalok, kisgyerekes anyák. A kismamaszalagnak most is negyvenkét dolgozója van. Csaknem hetvenen szülési szabadságon vannak, ők többé-kevésbé kiesnek az üzem életritmusából. — Ezért is rendezünk kismamatalálkozót. azoknak a nőknek, akik már rég nem dolgoznak. Bemutatjuk, hol Művelem, alakítgatom Jeles intézményünk egyik vezetője, megunva a tanácskozás szóözönét, fordított egyet a műbőr mappa iratain.: a Szőlészet, kertészet című lap írásait kezdte tanulmányozni elmélyülten. A szünetben elkaptam egy félmondatát a folyosón: — ... Már alig tudtam kiegyenesedni, mire kiértem a sorom a metszéssel... — Modem marógépen dolgozó ismerősöm mesélte: baráti társaságukban a kert a fő téma. mind a négyűj üknek van kis gyümölcsöse, szőlője: kinek a kertben, kinek a hegyen, neki magának a kertbarátok szövetkezetében. — Megéri? — Ugyan! Ki számolja azt? A lényeg: én művelem, alakítgatom, óvom, kezelem a termését. Ami az sin munkám eredménye. — És a különböiző munkadarabok, melyeket azon a sokat tudó, nemrég beszerelt masinádon. készítesz? — Az Inkább a gépé. Csak egy nagyon kicsit az enyém. Az emberiség alkotókészsége csodálatos tárgyakat, szerkezeteket, szellemi értékeket hoz létre. Együttesen, a társadalom felhalmozott tapasztalatát állandóan bővítve, túlhaladva. Ez azonban az egyént alig vagy egyáltalán nem elégíti ki. Aki csökkenni érezve önnön lehetőségét, más, hivatásán, napi kény érkereső elfoglaltságán kívüli cselekedetekben kívánja érvényesíteni enendendő személyiségvonását. (Persze nem mindenki.) Az emberek egy része szabad idejében hasonlót művel, mint a munkahelyén, csak másként, esetleg magasabb színvonalon. De mindenképpen úgy, ahogy neki tetszik. A legtöbbén azonban merőben eltérő foglalatosságot keresnek. Miként kell minősítenünk az egyre terjedő, sokféle hasznos — nem feltétlenül jövedelmező — időtöltést? A társadalmi munkát, a szellemi tevékenységet még tudjuk, hova tegyük; demit kezdjen a szocialista etika a munkaidő után nem közösségi kapcsolatokat, együttes művelődést, szórakozást kereső, hanem a kertjébe rohanó lakatossal, hivatalnokkal, vállalati osztályvezetővel vagy pártmunkással? Hogyan is volt valaha? Mondjuk: a felszabadulás előtt. A mai fiatalok némi hitellenkedéssel hallgatják, hogy az értelmiségi foglalkozásúak ritka esetben „ala- csomyodfcak le” a föld műveléséhez; ezt társadalmi tekintélyük csorbítása nélkül nem is tehették volna. A nagyüzemi munkásoknak aligha volt lehetőségük — legföljebb egy szűkebb rétegnek, úgy a nyugdíj felé —, hogy parcellát mondhastart most a termelés, milyen változások történtek. Számítunk rájuk, visszavárjuk őket. Tavaly is meglepően sokan jöttek el a találkozóra. az idén májusban újból összehívjuk őket. A dolgozók fele kadarkúti, a többiek a környező településekről — Ladról, Ho- mokszentgyörgyről, néhá- nyan Nagyatádról — járnak ide naponta. Még baranyai is van a munkások között. A Volán — kérésükre —sóikat segített különböző módosított járatokkal. Tavaly Kuwaitba, Libanonba szállították a telep termékeinek nyolcvan százalékát, az idén főkent a Szövője! unióba exportálnak. A múlt evben termelési értékük negyvenháiKunmillio forint volt ebben az évben előreláthatólag meghaladja ezt Így érthető, miként járulhattak hozzá százezer forinttal a kadarkúti óvoda építéséhez. Nincs is gondjuk a gyermekek elhelyezésével. A központtól évente két-három dolgozó kap kamatmentes kölcsönt ház, illetve lakásépítéshez. A. A. sémák magukénak. A kisiparosok is — akiknek részvétele számottevő volt az árutermelésben — elvétve foglalkoztak csak mással, mint a szakmájukkal. (A falusi mesterek kivételével.) Nem is értek rá, meg aki szerette a munkáját, azt kielégítette egy remekbe sikerült bútor, szépein megépített ház. ránc- talianul simuló öltöny, kényelmesnek minősített, divatos cipő. A tervezés^ a szabás, az anyagbeszerzés, a kivitelezés változatos, szellemi tevékenységet is igénylő alkotói folyamata élményt jelentett számára, rangot környezetében. A nagyüzemi — szalag- rendszerű, gépesített, részben automatizált, azaz műveletekre bontott — munka azonban nem elégíti ki a dolgozókat sem a tőkés rendszerben, sem a szocializmusban. Be kell vallanunk önmagunknak, bármennyire is igyekeztünk megkerülni a kényes kérdést: e téren súlyos ellentmondás feszül két fontos társadalmi törekvés, az anyagi javak termeléséneik magas, szintje, bősége — a növekvő fogyasztási igény mennyiségi és minőségi kielégítése — és a személyiség sokoldalú kibontakoztatása között. A használati cikkek, tárgyak tömeges előállításának szükséglete ugyanis semmiféle visz- szalépést nem enged tenni — bármilyen „teljességié” törekvés vakvágány. A mai gyártási technológia inkább » további bontás, a mozgástakarékos műveletek irányában hat, ami a munka monotóniáját és ezzel az idegi megterhelést tovább fokozza, így aztán a termelés folyamatában elkerülhetetlen az elidegenedés. Ezt tudomásul kell vennünk, bármennyire félünk is e kifejezéstől (amely persze nem egyenlő a társadalmi elidegenedéssel). Hiszen a jelenlegi munkaszervezés kiugró teljesítményekre nemigen ad lehetőséget — a gépek fordulatszáma, a szalag mozgása, illetve a csoport átlagos teljesítőképessége határt szab —, arra meg végképp nem lehet gondolni, hogy valaki személyiségének valamely értékes vonását „beépítse” egy-egy termékbe. Tudom, van újítómozgalom, pályázatokkal is igyekeznek ösztönözni a teremtő gondolkodásra, de mindez igen szűk körben hat. (Munkájuk jellegét tekintve részben más tényezők érvényesülnek az értelmiségi fogial- kozásúaiknál, ám az indítékok lényegében azonosak.) Szociológusok, munkapszichológusok hada nróbál választ adni eme az ellentmondásra, de a közhelyeknél nemigen jutottak tovább. Néhány tőkés gyár megengedheti magának a kiserletezést, de ez is legföljebb abban merül ki, hogy a munkacsoportokon beiül váltják egymást a szerelők. Ilyen próbálkozások nálunk sem ismeretlenek. A gondot tehát cipeljük tovább — megoldásáról .le nem mondva —, és 'közben igyekszünk enyhíteni rajta. Egyebek között aizzal, hogy szőlőt gyö- kereztetünk, málnát termesztünk, gyümölcsfákat metszünk. Ezek az elfoglaltságok — csakúgy mint a műszaki barkácsolás megannyi formája — kiegészitik életünket. Az arányeltolódás veszélyével azonban kétségkívül számolnunk kell. Azzal a torzulással, amelyet a szabadidő eltöltése, a tulajdonképpeni megújulási tevékenység fő céllá való elő- lépése vált ki. Ebben az esetben a hivatás gyakorlása, a jövedelemszerző munka, az alkotói gondolkodás nem ( serkentést, hanem gátlást kap. Pedig arról nem feledkezhetünk meg, az ellentmondások elismerésével sem, hogy az embereiknek mindenekelőtt a társadalmi munkamegosztásban. elíog- lalt helyükön kell képességüket kibontakoztatni, vég- sősionoin ezt kívánják íz egyén és közösség érdeket. Paál László Kadarkúti varrónők között
