Somogyi Néplap, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-21 / 117. szám

A felnőttek bíráló megjegyzéseinek gyakori tárgya a fiatalok magatartása. Egy-egy ifjú lány vagy fiú fegyelmi vétségét, szabálysértését, netán bűntettét hallva gyorsan kész a lekicsinylő, sértő általánosítás: Igen, ilyenek a mai fiataloki És ha lehetőség van a gondolat — gyakran az indulat — további kibontására, azt is kifejtik: — Persze, csak a léha szórakozáson jár az eszük, felelőtlenek, nem veszik komolyan az életet, nem feszíti őket a szakmaszeretet, a hivatástudat.

Kétségtelen, ilyen — a helyüket nem találó — fiatalok is élnek társadalmunkban, és azt is kár lenne tagadni: többen, mint szeretnénk. Korosztályaikban azonban korántsem ők vannak túlsúlyban, hanem az olyan fiatalok, akik örömüket lelik a munkájukban, szívesen tanulnak a felnőttektől, igényesen oldják meg feladatukat, szabad idejüket pedig értelmesen, sokoldalúan töltik el. Sportolnak, kirándulnak, szerepet vállalnak a mozgalmi életben.

Ilyen, teljes életre törekvő, felelős magatartása fiatalolcat mutatunk be mai összeállításunkban. •

Á fiatalok és a munka

A mezőgazdaságot „érezni” kell

Papp László 1977-ben végzett a Gödöllői Agrár tudományi Egyetem gépészmérnöki 'karán, s 1978 őszétől a Bárdibükki Állami Gazdaságban dolgozik. Hét hónap múltán megbízták a gépesítési főmérnök teendőinek ellátásával. Néhány hete a kinevezését is megkapta. Most 28 éves.

— Tulajdonképpen „egy csapásra” lett főmérnök. Hogyan birkózik meg a tapasztalt szakemberre méretezett feladatokkal?

— Amikor idejöttem, azt mondták: „Szeretnénk, ha hamar megtanulnál úszni!” Hat-hét hónapom volt rá, akkor ment el a régi főmérnök. „No, tudsz-e már úszni, gyerek? .— kérdezték —, mert most bedobunk a mély vízbe.” Rövid gondolkodás után vállaltam. Nos, a víz valóban nagyon mély volt egy kezdőnek, de megkaptam minden segítséget. Az 1979-es évet nem zárta rosz- szabbul az ágazat, mint az előzőt, a 80-as pedig simábban, olajozottadban ment. Most érkeztem el ahhoz a ponthoz, amikor már változtatásokon törhetem a fejem, amikor már vannak konkrét javaslataim.

— Mit tanácsolna a vezető beosztásba került fiatal szakembereknek ?

Több aktivitást vár

„Egyidős” a gyárral

Második helyen jelölte meg a jelentkezési lapon a vegyipari szak- || munkás képzőt Rezsonya Mária csokonyavisontai nyolcadik osztályos általános iskolai tanuló 1974- ben, amikor pályát kellett vá- lasztania. Keres- i kedő szeretett p volna lenni, de jt mivel ebben a szakmában nagy volt a túljelentkezés, maradt a »második« hely.

Nem bánta meg:

— 1977-ben huszonhármán fejeztük be a szak- középiskolát. Akkor kezdtünk dolgozni a barcsi Ke- " mikálban. Amíg a próbaüzem folyt, és egy év múltán az avatás meg nem történt, jobbára csak takarítottunk, festettünk. Munkaidő után is bent maradtunk. Volt, akinek ez nem tetszett, itt is hagyta a szakmát. A régi! évfolyamból mindössze tizenöten vagyunk itt.

— Elégedett a munkájával?

— Jelenleg Fliesint töltünk műanyag vödrökbe. Itt ketten vagyunk lányok. Ha órabérben dolgozunk, körülbelül 2900 jön össze havonta, ha teljesítmény szerint számolnak el bennünket, megvan a 3400. Mindig a munka határozza meg, milyen rendszer szerint folyik a bérezés. Bizonyos vagyok benne, hogy többet keresek, mintha boltos lennék.

— És a bejárás?

— Visontára mindig van busz, akár délelőttös vagyok, akár délutános. A gyártól a városközpontig a vállalat autóbusza szállítja a műszakosokat. Mindenki hazaérhet időben.

— Ezt úgy értsem, hogy nem mindenki siet?

— Amióta itt dolgozom, KISZ-tag vagyok. Sok mozgalmi és sportrendezvényt

szervezett eddig is a gyár két

alapszervezete. Aki akar, találhat magának megfelelő elfoglaltságot.. Sajnos a tagoknak körülbelül a fele bejáró, és nem mindig maradnak itt a rendezvényeken. Pedig elintéztük, hogy az egyik általános iskolában délután használhassuk a tornatermet. Mégsem vezetett sikerre az ötlet. Sokan nem maradnak itt: sietnék haza. Szívem szerint több aktivitást várnék tőlük.

Tóth István, az egyik alapszervezet KISZ-titkára mondta:

— Nagy nekibuzdulással kezdtük meg az ifjúsági mozgalmi munkát a gyárban. A KISZ-esek mindenütt ott voltak, ahol segíteni kellett. De csak hat-hét ember. A többiek visszahúzódtak, nem tudni, hogy miért? Az értelmiségi és a szakmunkás fiatalok között egy pontosan meg nem határozható szakadék tátong, aminek nem tudjuk, csak sejtjük az okát. Remélem, hogy segít majd az ellentétek feloldásában az idén tető alá kerülő KISZ-klub. Azt várjuk tőle, hogy minden fiatal megtalálja a neki legjobban megfelelő elfoglaltságot e* • kapcsolatot társaival.

— Elsősorban meg kell találni a hangot az emberekkel. Egy szerelő vagy traktoros, aki tíz-tizienöt éve dolgozik a szakmában, könnyen meg tud buktatni egy friss diplomást, ha akarja. Azt kell elérni hogy ne akarja. Én soiha nem szégyelltem megkérdezni a tapasztalt szt relőtől, ha nem tudtam valamit. Ha éjjel kimegyek ellenőrizni az aratókat, mindig fordulok egyet-kettőt a kombájnnal. Ha veszünk egy új «épet, azt is kipróbálom. Ez is fontos, nem szabad elszakadni a gyakorlatból, visz- szavonulni az íróasztal mögé. Nem igazi mezőgazdasági mérnök az, aki. nem tud vetni, aratni, s ha kell nem vezeti el a kombájnt, nem ismeri a gépet.

— Hogyan segítik munkáját a gazdaságban?

— Ha valamit rosszul csináltam, rögtön szóltak. Kedvező a munklaheIyi■, légkör, jók a kapcsolataim, úgy érzem, elismernek. Gyakorlottabb kollégáim segítenek.

— Anyagi megbecsülés?

— Elégedett vagyok. Most nősülök, meglesz a szolgálati lakás. Persze, ezen le is kell tenni valamit az asztalra. A kötetlen munkaidő azt jelenti, hogy — most itt lakom a gazdasággal szemben egy szolgálati lakásban — éjjel is engem zörgetnek fel, ha valami baj van. De ezt nem is lehet másképpen csinálni. Ahogy egy idős traktoros mondta, akivel még gimnazista koromban jártam nyaranként kombájnozni: a mezőgazdaságot „érezni” kell.

— Hogyan került a mező- gazdaságba?

— Ezt még otthonról hoztam. Balatonújlaki vagyok, a szüleim szintén a földeken, az állatokkal dolgoztak. A földszeretet mellett a műszaki dolgok ugyancsak érdekeltek. Középiskolás karomban is jártam aratni, traktoroznd, szerettem ezt a munkát. A csoporttársaim közül sokan, akik - a „flaszteren” nőttek fel, elhagyták a szakmát, taxisofőrök, biztosítósok, ktsz-ekbe, különböző intézetekbe mentek dolgozni. Én akkor érzem jól magam, ha kint vagyok a földeken ...

Tanulni tanítsuk a gyerekeket!

Egy pedagógus munkájának legnagyobb elismerése, ha tanítványai kitárt karral szaladnak felé az utcán, vagy arcuk fényes mosolyra derül, ha meglátják a tanító bácsit. ZSombók Lajosnak, a lengyeltóti általános iskola pedagógusának mindezt sikerült elérnie. A „titoknak” száz és száz összetevője van, de a legfontosabb mégis a gyerekekkel való kapcsolatteremtés, a rendszeres foglalkozás.

— Együtt lenni nemcsak az iskolában, hanem a tanítás után is — ez az igazi megoldás. Megismerni a gyerekeket, szokásaikat viselkedésüket. Mindjárt másként megy a nevelés, az oktatás is.

Zsombók Lajos 23 éves. Egy éve az iskola igazgató- helyettesi tisztét is betölti. Ebben a beosztásban talán ő a legfiatalabb s megyében. Hogyan lehet 'idáig eljutni ilyen fiatalon?

— Az általános iskolát Lengyeltótiban végeztem. Akkor ez még összevont iskola volt, olyan pedagógussal, akinek köszönhetem, hogy végül is ezt a pályát választottam. A kaposvári Táncsics Mihály gimnáziumban határoztam el végleg, hogy gyerekeket tanítok, úgy, ahogyan azt két legkedvesebb tanáromtól láttam. Azóta is gyakran ész- rerveszem magamon „szellemiségüket”, azt, hogy tanulni kell megtanítani a diákokat, útmutatást adni, hogy az olvasás, a művelődés igényükké váljon. Ezt' tanultam én is, ezt szeretném továbbadni. Érettségi után a tanítóképző főiskola levelező tagozatára vettek föl. Képesítés nélkül tanítottam két érig Somogygesztiben. Ezek voltak az alapozó évek. Utána Lengyeltóti következett, a régi iskola, egyben a „mélyvíz”.

A nevelői, igazgatóhelyettesi munka mellett ott a színjátszó csoport, a Kincskereső, melyet Zsombók Lajos vezet. Egyre több helyre hívják őket szerepelni a megyébe. S ott a felnőtt színjátszó csoport, a Napraforgó, melynek „Lali bácsi” is tagja. S még jut idő területi, járási vetélkedők szervezésére, * területi kisdobos-mozgalomban való részvételre, rendszeres színházlátogatásra Kaposváron és Budapesten, olvasásra, utazásra is. Jóllehet, a tantestület tagjainak többsége fiatal, né- hányan vannak még azok közül, akik Zsombók Lajost is tanították. Most ő lett a „kisfőnök”! Vajon hogyan fogadták a kinevezést?

— Volt tanáraim örültek a legjobban, mert azt mondták, hogy a mi gyerekünk, a mi nevelésünk. Az igazgató- helyettesség tulajdonképpen egy cím, amely többletmunkával jár. Nálunk nincs főnök és nincs beosztott: tantestület van, amelynek tagjai örülnek egymás sikerének.

Fiatal gyár, fiatal vezetők

Egymásra találtak

Boldog Sándor, Csordás Jánosné, Balogh Tibor

A VBKM kaposvári gyárának technológiai osztályán nagyrészt fiatalok dolgoznak. Huszonéves koruk vége felé járnak, vagy épp hogy elkerülték a harmincat, tehát már nem pályakezdők, de még öreg rókának sem nevezhetők.

E korosztály sajátos gondjairól, örömeiről beszélgettünk hármukkal.

Boldog Sándor csoportvezető elmondta:

— Szerencsés kis társaságnak mondhatjuk magunkat, mert igen jól egymásra találtunk. ' Képzettségünk hasonló, érdeklődési körünk szintén, így a munkán kívül a baratsag is összeköt minket. Úgy is lehetne fogalmazni: jó a közérzetünk, jobb az átlagosnál.

— Gondtalanok hát?

— Ha az egymáshoz való . viszonyunkra gondolunk, akkor semmi- bajunk sincs, veszekedéseink is közvetlenek. Ha korosztályunk általános helyzetét nézzük, akkor van panaszra okunk. Műszaki alkalmazottak vagyunk, holott munkánk szorosan a termeléshez kötődik, de besorolásunk miatt sok kedvezmény nem jár nekünk. A keresetünk sem túl jó, különösen ha arra gondolunk, hogy épp mi vagyunk a fiatal házasok, a családalapítók, a gyerekkel gyarapodók.

— És erejük teljében levők. Érvényesül-e ez az erő? ,

Erre a kérdésre Csordás Jánosné — társaival egybehangzóan — válaszolt:

— Nem okoz gondot javaslataink továbbvitele, érvényesítése. Fiatal a gyár,

fiatalok a vezetők, nincs íróasztalba kapaszkodó, lemaradt ember. Dicséretet is kapunk, ha ötletekkel állunk elő. De az erkölcsi elismerésnél több nemigen jut.

Balogh Tibor közbeszólása:

— Szó volt arról, hogy megoldjak a műszaki alkalmazottak anyagi ösztönzését is, de ez valahol elakadt.

ő egyébként a lehető legnehezebb utat járta be, amíg technikus lett. A szakmunkásvizsga után lakatos volt, és közben a munka mellett tanulva szérezte meg az újabb és újabb bizonyítványokat, Több munkahelyen is megfordult, s egy kitérő után érkezett vissza a műszakiak közé:

— Egyéni szerencsém, hogy mindig olyan társaságba keveredtem, amelyben könnyű volt a pályakezdés.

Itt három éve vagyok, és megerősíthetem társaim véleményét: a mi közérzetünk jó.

— A gyárban tehát megtalálták a helyüket, munkájuk hasznos és értékes. Ha a gyárkapun kívülre érünk?

Boldog Sándor:

_ — 'Jó néhány általános

gond, például, hogy mást ne mondjak, a lakáskérdés, a gyereknevelés anyagi nehézségei minket is érintenek. Munkánk során találkozunk egy sor üzemen kívüli munkaszervezési, minőségi, általános gazdasági problémával. Az üzemen belüliekről ezúttal azért nem beszélek, mert társaim elmondták: kiküszöbölésük általában „verekedés” nélkül is sikerül.

Nem válók meg a közösségtől

Háromévi tanulás után tavaly nyáron vizsgázott; azóta szalagon dolgozik a Lady Ruházati Szövetkezetnél Schilt Mariann. Itt a szövetkezetnél kezdte tanulóként, s folytatta ^szak- műn kasként is. \

— Nem volt nehéz fölvenni a gyakorlott munkások r i tmusá t ?

— Sokat segített a szalagvezetőm, Sass László- né, meg a többi idősebb, tapasztaltabb varrónő is, köztük Vörös Istvánná. Most éppen dzsekikhez készítünk első és hátső részeket. A tűzés a nehezebb, mert na gvon kell ügyelni a pontos ságra. Mandzsettából viszon 80—90 darabot is •megcsiná lók műszakonként

Nagynénje volt női szabó tőle kapott kedvet ehhez i mesterséghez, s jelentkezet tanulónak az általános elvégzése után, így lett 6 is női szabó.

— Szalagon dolgozni egyhangúnak látszó, monoton munkát jelent a kívülállóknak. S talán azt is, hogy így

elfelejti a tanultakat.

— Igaz, szalagon más a munka, mint meretes ruhakat készíteni. Viszont megtanulom, megszokom a gyors, < pontos munkát, ezzel is gyarapítóm szakmai ismereteimet. Itt egy sima, egyszerű Texima gépen dolgozom. Otthon is van varrógépem. A ruháimat magam csinálom — legutóbb egy sálgalléros kosztümöt készítettem —, emellett gyakorlom a szerkesztést, a tervezést. Olvasok, tanulmányozok divatlapokat, szabásmintákat is készítek, így nem esek ki a munkából.

Tóbb mint száz olyan fiatal van a szövetkezetnél, aki most tanulja a szakmát, vagy

egy-két esztendeje lett szakmunkás.

— Mit tesznek azért, hogy a fiatalok itt maradjanak? — kérdeztük Nagy Tibor elnöktől.

— Harmadéves tanulóinkat teljesítménybérben foglalkoztatjuk, többen 900—1000 forintot is megkeresnek havonta, jóval többet az ösztöndíjnál. Vizsga előtt mindenkivel beszélgetünk, tájékoztatjuk őket, kinek milyen munkalehetőséget tudunk biztosítani. Aki tanulni kíván, és abból haszna lesz szövetkezetünknek, hozzájárulunk az iskolába járáshoz.

Mariann is tanul.

— Most végzem a gimnázium első osztályát, a Táncsicsba járok. Ha ezt befejezem. ruhaipari szakközépiskolában szeretném folytatni a tanulást. A szövetkezettől nem válók meg. Megkedveltem itt a munkát és a közösséget.

Barátnői gyakran kériíc, amikor látják egy-egy új, saját maga által készített ruháját, hogy csináljon nekik is.

— Erre most nincs lehetőségem. Talán, ha befejezem a tanulást...