Somogyi Néplap, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-01 / 77. szám

Tudás és tapasztalat Mindenütt ott varrnak, ahol valami történik. A la­kógyűléseken. rendszerint ők törik meg a bevezető után támadt elkerülhetetlen csen­det. Gyakran látni őket jegyzetfüzettel, különböző mérési eszközökkél fölszerel­kezve az üzletekben — né­pi ellenőri munkájukat vé­gezve. A könyvtárak, a kul­turális rendezvények, a színházak és mozik legszor­galmasabb látogatói közé tartoznak; a statisztikák sze­rint ők vásárolják a legtöbb sajtóterméket, és nemcsak vásárolják, hanem el is ol­vassák, véleményezik, meg­vitatják a lapokban közölt írásokat. Ugye, nem is kel­lene ezek után leírni, hogy róluk, a nyugdíjasok több mint kétmilliós táboráról van szó. Lehet, hogy nem egészen pontos e kategorizálás, de a tények azt mutatják, mind­inkább így, ilyen nagyság­rendben kell velük számol­ni. Bárhonnan jött, bárhol, és bármilyen beosztásban dolgozott is korábban, vala­ki, a nyugdíjbahelyezés után egyre inkább egy tá­borba gyűjti őket a közös sors, a csoportérdek, s ezt — épp az ő esetükben — mindig szem előtt kell tar­tanunk. Vegyük csak sorra! Közös és csali rájuk jellemző pél­dául, hogy életük új szaka­szát szinte valamennyien „nullpontan” kezdik. Lehe­tett valaki igazgató vagy szakmunkás, traktoros vagy mérnök, tisztviselő vagy pe­dagógus, a nyugdíjasélet va- lamennyiüik számára merő­ben űj helyzetet teremtett, sajátos érdekszférával, tár­sadalmi helyzettel. Még a jö­vedelmi viszonyaik is az egység felé tendálnak, pe­dig nyugdíjrendszerünk visszásságai miatt ma még igen nagy különbségek van­nak az egyes nyugdíjak kö­zött. A tendencia azonban itt is egyértelmű: aki nyugdíj­ba megy, annak csökken a jövedelme, gyakran olyany- nyira. hogy gyökeresen föl kell számolnia korábbi »ke­reső« életformáját. Ehhez még hozzá kell számíta­nunk a bérek és árak amúgy is kedvezőtlen ala­kulását; épp ezért na­gyon fontos, hogy fokozott figyelmet fordítsunk a két­milliós nyugdíjastábor prob­lémáira, emberi és politikai közérzetére. Egyszer s mindenkorra el kell oszlatni azt a tévedést, miszerint a nyugdíjasak el­tartottak, tehát „örüljenek, hogy tető van a fejük fö­lött”, hogy „ingyen gyógyít­ják őket”, ne támasszanak igényeket, ne nyüzsögjenek annyit... Egyáltalán; sem az alaptétel, sem a belőle le­vont következtetések nem helytállóak. A nyugdíjasok nem kegydijat kapnak! Űk 20—30—40 évi munkájuk so­rán fölhalmoztak annyi ér­téket, és a nyugdíjjárulékok rendszeres befizetésével any- nyi konkrét összeget is, hogy most joggal elvárják saját­juk egy részének visszafize­tését. Ez akkor is így van, ha most financiális fifikák- kal esetleg kimutatható a húsz-harminc évvel ezelőtt befizetett nyu.gdíjjárulékok nominális értékcsökkenése. A nyugdíjasok társadalmi közérzetének alapvető kérdé­se tehát az, hogy nem ke­zeljük őket eltartottnak. Ugyanilyen fontos az is, hogy ne érezzék magukat fölöslegesnek. Gondoljuk csak el, mennyi élettapasz­talat halmozódott föl a két­millió nyugdíjasban, aki rá­adásul szinte várja — sőt: elvárja —, hogy tudását a társadalom a köz javára ka­matoztassa. Számolni kell a nyugdíjasok politikai, társa- 1 daLmi érzékenységével. Na­gyon helyes, hogy a fiata­labb nemzedék nem egysze­rűen birtokába akarja ven­ni a készet, hanem a maga képére formálva újjá is akarja teremteni, de ugyan­így az is. érthető, hogy az idősebbek féltve vigyázzák. amit már elértek — sót, épp a jövő miatt akarnak, együtt­működni utódaikkal a mai problémák megoldásában. A bizalmat ők már rég meg­szerezték. Munkában, harc­ban eltöltött szorgos évtize­dek bizonyítják hűségüket, odaadásukat a haza, a szo­cializmus ügye iránt. Tudás, tapasztalat, megbízhatóság — milliós nagyságrendiben. Nagy erőtartalék ez, épp n apjai ilk ban, amikor a szo­cialista vívmányaink megszi­lárdítása érdekében minden anyagi és szellemi erőtarta­lékot mozgósítanunk kell. Hogy aztán az ,öregek” időnként túlságosan is ra­gaszkodnak a megszokott, beidegzett módszerekhez, hogy nehezebben hagyják meggyőzni magukat, nehe­zebben foghatók rá az újra és talán féltékenykednék is. Mindez igaz, de mégsem in­dokolhatja mellőzésüket. Meg kell találnunk tehát a számukra igazán megfelelő, testhezálló tevékenységi for­mákat és feladatokat. Mivel ők helyzetüknél fogva a társadalom legérettebb, harcedzett csoportját jelen­tik, kézenfekvő, hogy a je­lenleginél sokkal komolyabb feladatokat is rájuk lehet bízni, például a különböző szintű társadalmi ellenőrzés posztjain. A nyugdíjasok tö­megesen alkalmasak arra, hogy részt vegyenek az ál­lamigazgatás, a társadalmi politikai szervek működését vigyázó, ellenőrző szervek munkájában. Ez természete­sen azt is jelenti, hogy te­vékenységükkel. bírálataik­kal, javaslataikkal segítik őket Mindez pedig nem egysze­rűen az eddigiek folytatását jelenti. Túl kell látnunk a nyugdíjas klubok, öregek napközi otthona, szociális gondozás körein — bár e te­kintetben is jóval többet és jobban kell cselekednünk —, mert most, a népfront- kongresszus után újra ki kell nyitni bizonyos kapu­kat a nyugdíjasok milliós tábora előtt; a közéleti te­vékenység minden területén. A társadalomnak nagy szük­sége van erre, a nyugdíja­sok pedig tartalmas tevé­kenységet találhatnak. V. F. Korszerű levéltár 400 tonna irat Átadták az ország legkor­szerűbb levéltárát Szolno­kon. Ez abban is egyedülál­ló, hogy vidéken az egyet­len, kifejezetten erre a eélra épített létesítmény. Az épü­let legfontosabb része a rak­tár, amelynek kondicionálá­sához meleglevegős rendszert is építettek. A 420« négyzet- méternyi polcrendszeren je­lenleg több mint 400 tonná­nyi iratanyagot helyeztek el, az 1751-es évtől kezdődően. A legértékesebb nyomtatvá­nyokat. leveleket, plakáto­kat, térképeket és pecséteket külön vitrinekben őrzik. Ké­pünkön: a légkondicionált raktár (MTI-fotó — Karáth Imre felv.) A kihegyezett ember Meglepetés ez a könyv még azoknak is, akik rég­óta a legjobb riportereik közit tartják számon Pünkösti Árpádot, s egy-égy írásáért vásárolják meg időnként a Forrást, a Valóságot, az Üj Tükört. Noha ezek a szocio­grafikus riportok önállóan 'is fölkavaró olvasmányok, így együtt új minőséget jelente­nek, s voltaiképpen összefüg­gő művet alkotnak: vala­mennyi a mai magyar való­ság gondjait, egy átmeneti társadalom ellentmondásait s a velük járó drámákat mu­tatja föl. A kihegyezett ember cí­mű köny vét megelőzte egy P6 zeudo- dokumen turnre- gény, az ím, bejöttünk nagy örömmel, melyben Pünkösti „parasztasszonyi karriert” írt meg, szinte személyiségeit cserélve modelljével. Emlé­kezetes, fontos könyv volit az is. A mostam riportkötet­tel — szintén a Magvető Ki­adónál látott napvilágot — szélesebb horizontot nyit: a „hétköznapi szocializmus­sal” sziembesíit. / A kötet keretes riportfü­zér: első és utolsó vizsgáló­dásának szereplői azonosaik, csak eltelt közben tizenhá­könyvespolc ] rom év. A pofon című „vér­forraló” tiport a brigádmoz- galom kezdeteiről ad képet; a véletlen — a „törvénysze­rű véletlen”: nincs szakkép­zettségük — gereblyéz egy brigádban néhány nehéz éle­tű ember. Vannak köztük rendőri felügyeleteseik, volt éjjeli pillangók, visszeres lá­bú családanyák, hórukkem­berek stb. Olyasfajta csoport ez — s nem véletlenül ke­rülöm a közösség meghatá­rozást —, mint László-Ben- csik Sándor ládaszegező bri­gádja a Történelem alulné­zetben című szociográfiá­ban. Egy elcsattanó pofon következményeit tárgyalja Pünkösti a fegyelmi vizsgá­lat pontos közvetítésével; világosan érzékeltetve, hogy a pofon és következményei a közösséggé formálódás esélyeit nullifikálják. S hogy mennyire így volt ez, bizo­nyítja tizenhárom évvel ké­sőbbi vizsgálódása — Volt egyszer egy szocbrigád —, melyben az egykori riport­alanyok „pofon utáni” élet­fordulatait ismerhetjük meg, Gyerekek a gyógyüdülőben Költséges „kísérleti év* Az ágazatokat, a szakmá­kat illetően megyénkben a Medosz tömöríti a legtöbb szakszervezeti tagot: állami gazdaságok, a Sefag, a ter­melőszövetkezetek, a vízügyi szervek és egyéb üzemek szervezett dolgozóiinak alap- szervezetei tartoznak a me­gyei bizottsághoz. S a dol­gozók iskolás gyermekei kö­zül tanítási időben harminc­négyen részesülhetnek az idén háromhetes gyógyüdül- tetésben. Az első csoport — hat gyerek — január 12-én indult Kaposvárról Paz-ád- sasvárra, illetve Parádfürdő- re, az első félév utolsó cso­portja — négy gyerek —áp­rilis 16-án megy Mikosd- pusztára. Az év második fé­lében még tizenhárom somo­gyi általános iskolás utazhat Medosz- b eu ta lóval — szülei jogán — gyógyüdülőbe; szep­temberben megy az első és december 17-én érkezik ha­za az utolsó csoport. Ettől az évtől új módszert vezettek be az üdülőjegyek elosztásában, s ez a gyerme­kek gyógyüdültetésére is vo­natkozik: a különböző szak­mák megyei bizottságai köz­vetlenül az országos köz­ponttól kapják a beutalót, s ők osztják szét az alapszer­vezetek között. Az elosztás­nál a szakma, illetve az ide tartozó szakszervezeti tag­ság aránya meghatározó, vagyis egyes termelő ágaza­tok szervezett dolgozói és a nagyobb taglétszámú szak­szervezetek több jegyet kap­nak. A gond csupán az, hogy ezt az objektív és igaz­ságos rendszert a gyermekek gyógyüdültetésében az egész­ségügyi indokok, a rászo­rultság elé helyezik. Lássuk, hogyan bonyolítják le a gyakorlatban ezeknek a beutalóknak a szétosztását megyei szinten! — A központtól kapott je­gyeket szétosztjuk — tájé­koztatott Kiss Jánosne, a Medosz Somogy megyei Bi­zottságának politikai mun­katársa —, s a szakszerve­zeti bizottságok fölveszik a kapcsolatot a szülőkkel, az iskolákkal, és igyekszenek fölkutatni azokat a gyereke­ket, akiknél az egészségi okok indokolják a gyógy- üdültetést. Nehéz ez a mun­ka, hiszen egy-egy gazdaság termelési területén tucatnyi település van ... A korábbi gyakorlat célravezetőbb volt. Akkor ugyanis az iskolák gyermekorvosai meg a kör­zeti védőnők mondták ki a döntő szót, az ö javaslatuk­ra adták a beutalót. Tehát a gyermeknek kér­ték a beutalót, és nem for­dítva. Most pedig nem »kel­nek el« mindig a hasznos célt szolgáló jegyek. A ja­nuárban Parádsasvárra uta­zó csoporthoz például a Ba- latonboglári Állami Gazda­ság nem adott kiét i'iűt, a március 26-án induló cso­porthoz a Dél-somogyi Álla­mi Gazdaság a két beutaló­ból csak egyet használt föl. A jegyeket mindkét helyen fölajánlották más intézmé­nyeknek, de nem kellett — így elveszett három jegy. Ezeknek az ára azonban a két mezőgazdasági nagyüzem szakszervezetét terheli. A Somogyi Erdő- és Fafeldol­gozó Gazdaság tóalmási négy beutalóját adta át: kettőt a posta kapott, egyet-egyet a Siófoki Állami Gazdaság és a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola... Tetemes költséggel jár te­hát a »kísérleti« év. S nö­veli a kiadásokat az is, hogy a gyógyüdülőbe küldendő gyermekekhez — némelyik csoportban mindössze egy­két gyermek — is külön ki­sérő kell. Az egyeztetés, az összehangolás azért megold­hatatlan más megyebizottsá­gokkal, mert ők más idő­pontokban indítanak csopor­tokat — ugyanoda... — Most arra törekszünk, hogy idejekorán fölmérjük a jövő évi igényeket, s ha megkapjuk a beutalókat, alapos indok alapján osszuk szét — mondta Kiss János- né. —< Ez a munka az szb-kre, a vállalati szakszer­vezeti tanácsokra vár, s nem lesz könnyű. Alapos helyzet- fölmérést kell végezni, hogy ha megkapjuk a beutalót, pontosan tudják, kik a rá­szorulók és egyetlen jegy se maradjon fölhasználatlan. Ha arra gondolunk, hogy jó néhány somogyi gyerek­nek elkelne a háromhetes gyógy üdülés, bizony, sajnál­hatjuk, hogy az idén az üdülőkben üresen maradt az a néhány hely. II. F. a munkacsoport atomizáló­dását __Sikerületlen életek­r e látunk, és fölmerül ben­nünk a kérdés: ugyanígy alakult volna-e sorsuk, ha az a pofon nem csattan el ? Pünkösti Árpád riportjaiban nyoma sincs a szenzációhaj­hászásnak. Riporteri energia­telepe a tisztessége, makacs következetessége, amely 'pél­da a kollégának, s valami­féle elégtétel az olvasónak. A vezetői rátermettség, a kiválasztódás, az úgynevezett hármas követelménynek megfelelés (politikai, szak­mai, vezetési alkalmasság), az autoritás talán még so­hasem volt olyan alapvető, miint napjainkban — ezért témáija ez Pünkösti Árpád­nak, nem is egy riportjá­ban. Az alkalmatlan ember — akár erkölcsileg, akár képzettségi hiány miatt — nemcsak egy vállalatot, ter­melőszövetkezetet tehet tönkre; még súlyosabb, hogy megrendíti a bizalmat egy- egy emberközösségben a munkahelyi demokrácia iránt. Azt is mondhatnánk, hogy e riportok egy része vezetői személyiségvizsgálatnak fe­lel meg. Alaposságukért címkézhetnénk is így, hpgy Pünkösti írásai túllépnek az individuum tárgyalásán: bemutatják a helyi értékvi­szonyok abszolutizálódását, a rossz vezető pszichikus- morális torzulását, azt a nem is ritka gyakorlatot, mely az alkalmatlan embert még hosszú időkre posztéba konzerválja, s a jogos bírá­latokat a beosztottakba fojt­ja. A demokrácia lokális pangását, a drámai iszap­birkózást eleveníti föl A ki­hegyezett ember című írásá­ban, és a televízióbefl ismert, díjazott Ellentétekben is. (Dömölky János rendezte képernyőre.) PünkÖ6ti Árpád az alkalmatlanná „amorti­zálódott” vezető ellenfeleit sem festi csak fehérrel: van írói ereje, tisztessége őket is hibázó, módszereikben oly­kor méltatlannak bizonyuló embereknek 'ábrázolni. Ez a riporteri objektivitás avatja olvasmányélménnyé mun­káit, s ad feszültséget a „tör­ténésnek”, amelynek részt­vevőivé tüzesedünk szinte. Mond ez a név valamit? című írását először a For­rásban olvastam. Fontos ri­port ez: egy mártír nevével visszaélő szélhámos nő ese­tével arra figyelmeztet, mi­lyen könnyű prédáivá vál­hatunk adott körülmények között a csalásnak. Nem is a csaló a főszereplő itt. ha­nem olykor ostoba tekin- télytiszteietünk, amelynek, forrása az. hogy nem egyszer pihentetjük ..belső” kontroli- készülékünket, ha egy kép­letes hierarchia magasabb fokán állóval — vagy magát annak kiadóval — állunk szemben. Pünkösti Árpád könyve tanulságos, fontos mű nem­csak a jelennek, hanem a holnapnak is. Leskó László Orvos az ifjúsági klubban A minap néhányoldalas, sokszorosított program ke­rült a kezembe: a nagyatá­di járás KISZ-bizottságának munkatársai, a klub tanács vezetői készítették, hogy fel­hívják az ifjúsági klu­bok figyelmét néhány előadásra Feltűnt, hogy a legtöbb ajánlott prog­ram mellett dr. Nagy Miklós neve szerepel. Isme­rőseimtől érdeklődtem róla. A TIT nagyatádi szervezeté­nek titkára így mutatta bee „Az egyik legaktívabb nagy­atádi orvos, ak;i szívesen vesz részt a közéletben. Szenvedélye a fényképezés, ha kell, diáit viszi a fiata­lok közé, s nem zárkózik el a szakmai előadások elől sem...” Hasonlóképpen nyilatko­zott róla a bodvicai if júsáigi klub vezetője aki kis közös­ségükben gyakorta vendégül látta a fiatal orvos t. A nagyatádi kórház igazgató­főorvosa, dr. Szirtes István pedig a jellemzést így egé­szítette ki: — Tehetséges orvos. Szakvizsgáját jeles eredménnyel, kitüntetéssel tette le... Mindezek után kíváncsiam kopogtattam dr. Nagy Mik­lósnál. — Itt jártam iskolába in. Ezt nem véletlenül említem: a nagyatádi évek meghatá­rozóak voltak életemben. Édesanyám verseket írt, tő­le tanultam tisztelni a mű­vészeteket. Én is kacérkod­tam az írással, majd a fes­tészettel, legfőbbre tán a zenével vihettem volna. Tíz­esztendősen saját szerzemé­nyeimet mutathattam be a zeneiskolában. A szakembe­rek azt javasolták, Kapos­váron tanuljak tovább. Szü­leim azonban nem en ged­tek eL.. Gimnazista korom­ban Ady-verseket zenésítet- tem meg, néhány szerzemé­nyem a rádióban is elhang­zott. Aztán csak hobbiként maradt meg életemben a zene. Lemezeket gyűjtök, s ha tehetem, Bach és kartár­sainak zenéjét hallgatom, de szeretem a modem magyar zeneszerzőiket is... — Ilyen érdeklődéssel ho­gyan került az orvosi pá­lyára? — A tudományok legalább annyira érdekeltek, mint a művészetek. Tanulmányi versenyekre neveztem; talán ennek is köszönhetem, hogy első nekirugaszkodásra fel­vettek az orvostudományi egyetemre. Ösztöndíj kötött Nagyatádhoz. Amikor meg­kaptam a diplomát, a kór­házunkat még építették, így egy évig Kaposvárom, dol­goztam. — Kedvenc időtöltése a fényképezés. — Az egyetemi évek alatt vettem fényképezőgépet elő­ször a kezembe. Valószínű­leg azért, mert hiányzott va­lami a mindennapjaimból.- Az egyetemen működött egy remek fotóklub, ott tanul­tam meg a fényképezést. És itt, Nagyatádon folytatódott Nagyon sokat köszönhetek a szdhrásztelepnek, az ott al­kotó művészeknek. Nemcsak témát adtak, hanem az is­meretség révén megtanultam tőlük látni és alkotni is. Űjaibb és régebbi diáim se­gítségével összeállítottam egy műsort Latincviís Zoltán Krűdy-fantázia című leme­zére. Több ifjúsági klubba is eljutottam vele... — Ügy tudom, nemcsak ezzel, hanem egészségügyi felvilágosító előadásokkal is. — Igen. Nagy lelkesedés­sel kezdtem, de már az ele­jén úgy éreztem: gyorsan abba kell hagyni az egé­szet. A fiatalokkal kerültem konfliktusba. De aztán rá­jöttem, hogy hol rontottam el a dolgot, s azóta szívesen vállalok előadásokat. Hiszek az élteim ükben... Nagy Jenő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents