Somogyi Néplap, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-01 / 77. szám

CSELGÁNCS-RANGSORVERSENY A Rákóczi Bfilárlelién Ma délutón barátságos labdarúgó-mérkőzésen ta­lálkozik BoglárleUén a Vá­góhíd úti pályán a Kapos­várt Rákóczi NB I-es és a Boglárlélle megyei bajnok­ságban szereplő csapata (Rossz idő esetén az össze­csapásra a régi bogiári pá­lyán kerül sor.) A találkozó 16.15 órakor kezdődik. Hal első hely Somogybán maradt Vasárnap rendezték meg Kaposváron, a Dózsa edző- csarnokában nyolc egyesület 84 versenyzőjének részvéte­lével a serdülő cselgáncso- zók körzeti rangsorverse­nyét. Tolnából, Baranyából, Zalából, Somogyból és Ba­járól érkeztek a sportolók, hogy összemérjék erejüket és ügyességüket a tatamin. Megyénket a kaposvári sportiskolások mellett a nagyatádiak képviselték, méghozzá eredményesen. A tíz aranyérem közül hat a megyében maradt, s emellett öt 2. és négy 3. helyet si­került szerezni a somogyi­aknak. Nem hivatalos, ba­rátságos csapatversenyre is sor került: • a kaposvári sportiskolások 6:3 arányiban • • Összevont úszóbajnokság Kaposváron a Csík Ferenc usizoda volt a színhelye az összevont megyei úszóba j - nokság második fordulójá­nak. A Kaposvári Rákóczin kívül a Dombóvári Sparta­cus és a sportiskola, a Szekszárdi Dózsa, a Komlói Bányász, Siklós, Bonyhád, Lenti és Sellye úszói szálltak vízbe. A kaposváriak a vá­rakozásnak megfelelően sze­repeltek. Számos dobogós hely között hét elsőséget szereztek. A kaposvári dobogós he­lyezettek: Fiúk: 100 m gyermek gyors: 1. Németh Attila 1:06.8, 100 m úttörő hát: ...3. Szabó Attila 1:27.8, 200 m gyermek hát: 1. Né­meth Attila 2:45.8. Leányok: 100 m delfin gyors: 1 Eőry Beáta 1:26.2, ...3. Eőry Gabriella 1:31.2, 100 m úttörő mell: ...2. Krámli Rita 1:33.0, 100 m gyermek gyors: 1. Putorek Zita 1:13.8, 2. Szöllősi Gab­riella 1:18.8, 3 Halásiz Ma­riann 1:19.2, 200 m serdülő gyors: 1. Gundy Klára 2:29.5, 100 m úttörő hát.^ 1. Szöllősi Gabriella 1:23.8, 200 m gyermek hát: 1. Putorek Zita 2:54.3, 2. Halász Ma­riann 2:57.6, 3. Szöllősi Gabriella 3:00.6. Tegnap a kora délutáni órákban elutazott Szegedre — az idei országos bajnok­ság színhelyére — a Somo- gyot képviselő Kaposvári Dózsa küldöttsége. Az ápri­lis 1-től 5-ig tartó csatáro­zásokra ebben az évben mindenki nevezhetett, akit egyesülete arra érdemesnek tartott. A hírek szerint több mint kétszáz sportoló jelezte részvételi szándékát, s ez azt legyőzték a PVSK együtte­sét. Eredményei alapján a ka­posvári Pálfy és Eszes, va­lamint a nagyatádi Varga és Harczos bejutott az őszi magyar bajnokság mezőnyé­be. A mostani versenyen a KASI színeiben 12, a Nagy­atádéban pedig 8 cselgán- csozó indult. Közülük az alábbiak értek el dobogós helyezéseket (a kaposvária­jelenti, hogy súlycsoporton­ként mintegy 15—20 ököl­vívó fog szorítóba lépni. A népes mezőnyben az ország legjobbjai is helyet foglal­nak, így nemcsak sok, de jó néhány színvonalas összecsa­pásra is számítani lehet. A kaposvári Dózsa nyolc sportolóval utazott az alföl­di városba, hogy az új sportcsarnokban becsülettel helytálljon. Épp a népes versenyzősereg következté­ben nehéz az esélylatolgatás, hiszen nagyon sok múlik a sorsoláson. A kaposváriak közül mindössze Nagy Zol­tánt emelték ki, így a töb­biek akár az első találkozón is összekerülhetnek a leg- jobbakkaL Hergert Jenő ed­ző mindenesetre bízik ab­ban, hogy 2—3 dobogós he­lyezést sikerül majd «el­csípnie" a somogyi fiúknak. Légsúlyban Benke Gyula, pe­helysúlyban Horváth László, kis váltósúly ban Varga Zol­tán, váltósúlyban Bogyó Elemér és Nagy Zoltán, nagy váltóban Budai János és Rákosa Ferenc, közép­súlyban pedig Vörös Attila lép a ,kötelek közé. Inkei Ti­bor betegség, Orsós György és Breják Ferenc sérülés, Rajczi Károly pedig forma­hanyatlás miatt nem utazott a csapattal. * * * Az országos bajnokság előtti főpróbát — a múlt hét végén — a háromnapos kát külön nem tüntetjük föl): 40 k:g (7 ind.): 1. Pál­fy, 44 kg (15): 1. Virovácz, 2. Göncz (Nagyatád), 3. Po- szávácz és Gaál, 48 kg (12): .. .2. Balázs Piri, 52 kg (5): 1. Gresa (Nagyatád), 2. Tö­rő, 56 kg (8): 2. Joós (Nagy­atád). 60 kg (8): 1. Eszes, 64 kg (8): 1. Varga (Nagyatád), ...3. Kuszics (Nagyatád) és Zsalakovics, + 68 kg (5): 1. Harczos (Nagyatád), 2. Pó­ré. nagykanizsai Thúry György emlékversenyen tartották a somogyi ökölvívók, összesen 15 sportegyes ület képvisel­tette magát az erőpróbán, s a Kaposvári Dózsa hét fel­nőtt öklözővei indult. A kis- váltósúlyú Breják az első találkozóján pontozással győ­zött, majd összekerült a- ké­sőbbi győztessel, a mohácsi Koszticcsal, s a második menetben föladással veszí­tett; így a harmadik helyet szerezte meg. Ugyanebben a súlycsoportban indult Varga Z.; ő két győzelem utón a döntőbe került, de Koaztics ellen már nem tudott kiáll­ni, mivel a szemöldöke föl­repedt. Így is megszerezte a második helyet! A nagy vál­tósúlyú Budai aranyérmes lett, miután mindíkét talál­kozóján föladással győzött. A pehelysúlyú Horváth L. szintén a legjobbnak bizo­nyult súlycsoportjában: ő háromszor lépett szorítóba, s kétszer pontozással, egyszer pedig föladással nyert. Raj­czi, Orsós Gy. és az élete első versenyén induló Ba­logh S. nem ért el helye­zést. Jó teljesítménye alap­ján Budai és Horváth L. különdíjat is kapott. A Dózsa felnőtt öklözöl mellett a Kaposvári Sportis­kola két serdülője is in­dult. A harmatsúlyú Nérpeth és a váltósúlyú Fers egy­aránt helytállt. Megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság Harc a labdáért a Közlekedési SE—Buzsák mérkőzésen A NAGYBERKI KÖZSÉGI KÖZÖS TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA KÖZZÉTESZI: a 10/1970. (IV. 17.) ÉVM—EüM számú együttes rendelet 32 §-ának (2) bekezdése alapján elrendelte Mosdós községben az izraelita temető Nyolc kaposvári induló Ma kezdődik az országos ökölvívó-bajnokság A megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság vasár­napi eredményei: Északi csoport: Zímómy— Balatonfenyves 6:0, Mennye —Nagyberény 3:2, Patalom— Lengyeltóti 1:1, Táska—Két- hely 0:0, Balatonkeresztúr— Tapsony 2:0, Somogyvár— Balatonföldvár 6:1, K. Köz­lekedési SE—Buzsák 2:2. Déli csoport: Somogyi B. SE—Vízvár 1:1, K. Gazdász SOMOGYI NÉPLAP —Csokonyavisonta 3:2, Ka- posmérő—Somogyszob 2:1, Nagybajom—Kaposgép V. L. 2:2, Somogytamóca—Péter- hida 2:0, Toponár—Somogy- sárd 1:2. 1. K.-gép V. L. 17 11 4 2 56-23 26 2. Somogysárd 17 12 2 3 45-19 26 3. Nagybajom 16 11 3 2 46-26 25 4. K. Gazdász 16 8 3 5 26-21 19 5. Vízvár 17 8 3 6 23-26 19 6. Lábod* 16 8 4 4 27-20 18 7. S. BSE 16 7 3 6 39-27 17 8. S.-szob 17 7 2 8 31-33 16 9. S.-tarnóca 16 5 6 5 17-20 16 10. Kaposmérő 17 5 3 9 23-34 13 11. Toponár 16 5 1 a0 28-39 11 12. Szabás 16 5 — 11 28-41 10 13. Csokonya­visonta 16 3 1 12 19-38 7 14. Péterhida 17 2 1 14 17-58 5 • =3 2 büntetőpont levonva felszámolását és kiürítését A sírok eredeti helyükön nem maradhatnak, a hozzá tartozók a holttestmaradványok elszállítása ügyében a Nagyberki Községi Közös Tanács V. B. szakigazgatási szervénél 1981. április 17-ig jelentkezzenek. Amennyi­ben az elhaltak hozzátartozói a holttestmaradványokal nem szállítják át más temetkezési helyre, úgy azok a kaposvári izraelita temetőben közös sírba kerülnek. (57102) ÁPRILIS A n^p 6.24 órakor kél, és 19.14 órakor nyugszik; a hold 4.53 órakor kél, és 14.58 órakor nyugszik. várható időjárás: SZERDA Hugó Jobbára derült idő lesz, számottevő csa­padékra nem számíthatunk. Gyakran erősen fúj majd a déli, délkeletire forduló szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán 18 és 23 fok között alakul. — Nánási László köszön­tése. Nánási Lászlót, az El­nöki Tanács tagját, aki a testületnek megalakulása óta tagja, 75. születésnapján Lo­soncai Pál, az Elnöki Tanács elnöke köszöntötte a Parla­mentben és átadta az Elnö­ki Tanács ajándékát. A kö­szöntésen részt vett Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke. — Gyermek-zongoraver­senyt rendeztek szombaton és vasárnap Kaposváron, a zeneiskolában. A Bartók- centenárium jegyében lezaj­lott versenyen a Budapestről a ferencvárosi zeneiskola 33 növendéke és a kaposvári zeneiskola 37 tanulója vett részt. A budapesti, pécsi és kaposvári zenetanárokból ál­ló zsűri 47 dijat és jutalmat adott a gyerekeknek. Hason­ló zongoraversenyre kerül sor májusban Budapesten. Újító vasutasok kitüntetése A MÁV Vezérigazgatósá­gán kedden újító vasutaso­kat tüntettek ki. A MÁV- nál tavaly 9400 újítási javas­latot nyújtottak be, s ezek közül 4626-ot elfogadtak. A bevezetett újítások 127,5 millió forinttal növelték a vállalati vagyont. A siker részesei közül 153-an kapták most meg a Kiváló újító ki­tüntetés arany-, ezüst- vagy bronz ■ fokozatát. — Jegyzőkönyvi dicséret­ben részesítette a Szervezési és Vezetési Tudományos Tár­saság elnöksége a megyei szervezet vezetőségét eddigi munkájáért. A megyei szer­vezet tegnapi ülésén közöl­ték ezt, ahol új titkárt is választottak: Zsuró Jánost, a VBKM főosztályvezetőjét. Dr. Orosz László — az ed­digi titkár — ugyanis az MTESZ titkára lett. Gépkocsiátvételi sorszámok Trabant Hyc. Lim. (Bp.) 10 338 Trabant Lim. (Bp.) 3 018 Trabant Lim. (Győr) 1 829 Trabant Lim. (Debr.) 987 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 4 752 Trabant Lim. Spec. (Győr) 4 793 Trabant Lim. Spec. (Debr.) 2 792 Trabant Combi (Bp.) 1 613 Trabant Combi (Győr) 1 088 Wartburg Lim. (Bp.) 3 401 Wartburg Lim. (Győr) 3 112 W'artburg de Luxe (Bp.) 2 828 Wartburg de Luxe (Győr) 3 067 Wartburg de Luxe tolt. (Bp.) 760 Wartburg Lim. tolt. (Bp.) 377 Wartburg Tourist (Bp.) 1 521 Wartburg Tourist (Győr) 1 087 Skoda 105 (Bp.) 3 478 Skoda 105 (Győr) 3 218 Skoda 105 (Debr.) 2 641 Skoda 120 (Bp.) 3 029 Skoda 120 (Győr) 2 063 Skoda 120 (Debr.) l 925 Lada 1200 (Bp.) 9 427 Lada 1200 (Debr.) 9 286 Lada 1300 (Bp.) 5 517 Lada 1300 (Debr.) 4 562 Lada 1300 (Győr) 565 Lada 1500 (Bp.) 5 862 Lada 1500 (Debr.) 5 131 Lada 1500 (Győr) 1 440 Lada Combi (Bp.) 1 716 Lada Combi (Debr.) 769 Lada 1600 (Bp.) 1 940 Lada 1600 (Debr.) 1 030 Moszkvics (Bp.) 10 420 Polski Fiat 126 (Bp.) 4 336 Polski Fiat 126 (Győr) 452 Polski Fiat 126 (Debr.) 1 042 Polski Fiat 1500 (Bp.) 1 503 Dácia (Bp.) 3 124 Dácia (Debr.) 1 322 Zaporozsec (Bp.) 32 367 Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 80 évvel ezelőtt, 1901. április l-én született, és 71 éves korában, 1972. febru­árjában halt meg Sándor Pál filozófus, író és műfordító, a munkásmozgalom régi harco­sa. Egészen fiatalon, még az első világháború éveiben be­kapcsolódott a munkásmoz­galomba, s 19919-ben a Kom­munisták Magyarországi Pártjának lett a tagja. 1928- tól 1930-ig sokoldalú munka­társa volt a 100°/0 című kom­munista folyóiratnak, majd 1931 és 1933 között szerkesz­tette az illegális kommunis­ta párt elméleti folyóiratát, a Társadalmi Szemlét. Az 1940-es évek elején megalapí­totta az Európa Könyvkiadót, amely elsősorban szovjet és más baloldali műveket ie- lentetett meg, s hosszabb ideig fontos szerepet jí»t- zott az illegális kommunista párt tevékenységében. Sándor Pál filozófiai műm? kássága mellett az 1920-as — 30-as években több regényt is írt és számos irodalmi, valamint filozófiai müvet fordított magyarra. 1959-től az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem bölcsészkarának fi­lozófiai tanszékén volt ta­nár. Főleg a dialektikus ma­terializmus problémáival és filozófiatörténettel foglalko­zott. Fontosabb müvei: A történelmi materializmus tör­ténete, A dialektika történe­te. Filozófiai hátramaradott- ságunk okairól, A filozófia története (I—III)-. — Mini könyvekből nyílt kiállítás Moszkvában. Külö­nösen nagy sikere volt a 25x 25 milliméteres Intemacio- nálé című könyvecskének. Tizenhat nyelven közli az induló szövegét. — »Rejtelmek, ha zenge­nek ..." című pódiumjátéká­val mutatkozik be a kapos­vári Fonómunkás Kisszínpad április 4-én Budapesten a pestlőrinci művelődési ház­ban. — 360 ezer angol fontért kelt el hétfőn Londonban Salvador ‘Dalinak, a világhí­rű spanyol festőnek »Álom« című képe a Christie’s cég árverésén. Dali képéért eny- nyit még nem fizettek. — Kinyíltak a magnóliák Kaposváron. Ez a tulipánfá­nak is nevezett nagyon szép dísznövény a zöld levelek megjelenése előtt bontja ki rózsaszín virágait. A város­ban néhány kertben látható. — A hulladékok újrafel­használására műanyagőrlő gépet vásárolt az NDK-ból a barcsi Vörös Csillag Tsz. A 160 ezer forint értékű be­rendezés már megkezdte a próbaüzemelést. — Kitisztítják ma és hol­nap a kaposvári víztároló­kat. A nyári csúcsidő előtt minden évben fertőtlenítik az ivóvíztároló rendszert, s ezért e két napon nyomás­csökkenés, tehát átmeneti vízhiány is várható. A víz­szolgáltatás pénteken már zavartalan lesz. — Az Autóközlekedési Tanin­tézet szeméiygépkocsi-vezetői tanfolyamokat indít a megyében az alábbi helységekben és je­lentkezéssel : Kaposvár, Berzse­nyi u. 2. Telefon: 11-147; Mar­cali, Széchenyi u. 20.. du. 14-töl 16 óráig; Fonyód, SZTK Rende­lőintézet, Hegedűs József; Nagy­atád, Komfort Ktsz. Autószerviz; Barcs, Damjanich u. 39. Jelent­kezés; folyamatos a fenti címe­ken. (84393) — A Kaposvári Afész szent­jaikabi gyümölcsfái erakata áp­rilis l-től vörös szőlőoltványt, oportót, kékfrankost 20% enged­ménnyel árusít. (84439)

Next

/
Thumbnails
Contents