Somogyi Néplap, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-04 / 80. szám
A z ünnep annyit ér, amennyi emlék, válik személyes élménnyé általa. Aki maga is kartársként élte át az ünnepre alkalmat adó történelmi tényt, annak az ünnep alkalom arra, hogy mesélgessen az if- jabbaknak és újraidézze, hogyan is volt az. amikor valami lényeges történt a világban : valami lényeges, amelynek ö is részese volt. De az ifjabbak, akik már regeként hallgatják' a hajdan történteket, az egykori eseményekből — jó esetben — a maguk életét értik jobban. Aki 1848. március 15-én, a tavaszi esőben ott állt a Pollack Mihály építette múzeum lépcsői alatt, és átélte a nemzeti szabadság igényének valóra váltását, aki 1919, március 21-én a napilapban olvasta a Magyar- Tanácsköztársaság megszületését, vagy aki 1945. április 4-én az utcán járva hallotta, hogy immár az utolsó német fasiszta is túlkényszerült a magyar határon — annak az esemény emlékezete mindhalálig alkalom maradt, hogy fiáknak és unokáknak regéljen. De a fiák és unokák, meg az unokák unokáinak unokái már úgy kapják ezeket az emlékeket, mint emlékeztetőket arra, hogy egykoron másképp volt. A kortárs nemzedékek idővel levonulnak a történelmi-társadalmi valóság színteréről, de ott marad az emlékezet: a személyes élményből utódok közemlékezete lesz. Ezek az ünnepek. Nagy múltjuk van az ünnepeknek. A ha j dán korok haj dánkor ában a természet nagy fordulatai vegyültek eggyé a történelem adta emlékekkel. A tavasz, a_ természet megújulása ősidők óta figyelmeztető arra, hogy minden rossz végül is múlandó, a levelek újra _ rügyezni fognak, a virágok bitobóznl kezdenek. Nemcsak a természetnek van tavaszai, nemcsak a vallásoknak van nagyhete, a nemzeteknek is megvan a közös emlékeztetőjük az úi életlehetőségek kezdeteiről. Valamikor, úgy kamasz- korom vége felé, amikor a test és a lélek már kezd felnőtté lenni, azon töprengtem, hogy vajon merőben véletlen-e, hogy szabadságunk éledésének ünnepe, március 15-e egybeesik a hajdani mítoszok tavaszünnepeivel, és szabadságvágyaink bukásának emlékeztetője, az aradi vértanúk október 6-i gyászünnepe olyan őszi napra esik. amikor Adanisz meghal, Per széf óné lemegy az alvilágba, és következik a komorság idénye, a közös gyász. Azt hiszem, valamit helyesen sejtettem. A jól értett történelem a nép nagy tömegeinek lelkében mítosszá válik. És minden nemzetnek megvan a maga mitológiája, vagy ha tetszik: törvényszerű ünnepi rendje. — Amikor mar személyesen átéltem nemzetünk minden, tragédiáját is, reményeit is, akkor világossá vált kultúratörténetre érzékeny tudatomban, hogy van egy saját nemzeti mítoszunk, van egy nemzeti nagyhetünk: a magyar szabadság tragédiákon át vezető feltámadásélménye. Ifjúkoromat — amely a magyar múlt bűvöletében telt el, hiszen középkor-történésznek indultam — betöltötte a romantika megfogalmazta „Nemzeti nagyiét" és „Régi dicsőségünk” személyesen átélt élménye. Az Árpádok évszázadainak és a Hunyadiak nagyszerű reneszánszának ismeretében jól tudtam, hogy szabadságvágyunk tragédiákon át vezetett: Dózsa népének bukása, török hódoltság, Habsburg- elnyomatás közepette csak tragédiákba futó közjáték volt Rákóczi kuruc szabadságharca, Martinovicsék reménytelen forradalmi ' ábrándja, a reformkor annyi reménysége és a szabadság- harc Világoshoz és Aradhoz vezető közös küzdelme. És a Horthy-kor hazugságaiba és nemzetárulásába íatő ellenforradalomhoz vezetett Károlyi Mihály polgári ábrándja is, a Tanácsköztársaság reménytelen 133 napos próbálkozása is. De a ku retook, a honvédek, az 1919-e* proletárok mégis előkészítették, hogy végre mi magunk lehessünk. És különösképpen ez emlékeztető napok mind a tavaszt ígérik. Ha egymás otán emlékezünk március 15-«*. »áretB» H* éa a felszabadulás, a megvalósult magunkra találás április 4-éj éré, akkor kibontakozik előttünk a magyar nemzeti nagyhét. A pogány tavaszünnepek ery isten feltámadásával jelzik az élet győzelmét. A hűsvéttal végződő nagyhét a kínok útján vezet a feltámadás felé. A mi nemzeti nagyhetünk a szabadság reményét követi nyomon két bukott forradalom — 1848— 49 és 1919 — után a nép felemelkedéséig, a mi Magyarországunk végre valahá- ra való megvalósulásáig. A kínok útja végén a feltámadás. — Az én nemzedékemnek ez még személyes emlék. Én magam szabadultam fel, menekültem meg a fasizmus életveszélyétől, és indulhattam egv új, remény- teljes élet felé. A mi fiaink és unokáink ezt már tőlünk kapták közös emléknek, legendának, emlékeztetőnek. Nem sokat ér az ünnep, ha nem látunk benne mást, mint munkaszüneti alkalmat Az ünnep tartalma a közös emlékezet egyre többek számára az örökölt emlékezet, nemcsak a ma történetes napra, amikor az utolsó német fasiszta is ki- kényszerült nyugati határunkon, hanem arra az egész történelmi folyamatra, a remények és csalódások útjára, amelynek fordulópontjait jelzi március 15., március 21, és végül a nemzeti hús veiként április 4. a z pedig senkit se zavarjon, hogy ez a nagyhét nem pontosan hét nap. A hetes legendás szám, mondái szám. Hiszen az evangélium Nagyhete sem hét, hanem kilenc nap (virágvas áirnaptól húsvéthétfőig). A mi nagyhetünk: 20 nap (március 15-től április 4-ig): az emlékezés húsz napja, amely kicsúcsosodik áprilisa tevaszünne- pünkben. Akinek van érzéke az ünnep benső ünnepléséhez, az a magyar nép egész történetét éli át ilyenkor, a történelmet, amely immár csaknem 1100 évnyi messzeségből vezet hozzánk és tőlünk a jövendők reményeiig. Én évről évre visszatérően így élem át az áprilisi emlékeztetőt. Hegedűs Géza Áprilisi emlékezteti Herczeg Klára: Niké (felszabadulási emlékmű terve) Apáti Miklós Egy mondat a felszabadulásról Legszívesebben egy történettel válaszolnék kérdésedre, szerkesztő uram, mondta kissé léhán L. M., a szeplős kisfiú, de akkoriból — 1945 április — még nincs saját történetem, talán féléves ha voltam, vagy kicsit több, hát csoda-e, ha nem emlékszem pontosan az első szülői házra, csak annyit tudok, hogy találatot kapott, ezért Kispestről Kőbányára költöztünk, mert apám barátai odafogadtak, apám Kőbányáról Csepelre, a Weisz Manfrédba járt dolgozni, anyám szerint gyalog, de ez szerintem képtelenség, szerintem is, mondanám, mert L. M. apja és anyja az én szüleim, tudom, hogy kissé bonyolult történet ez, de mi lesz a háborúval? arról nem mesélünk? hol a történet itt? az a bizonyos mondat? legalább egy hősi halott, egy családias, meghitt ellenálló lenne, aki a németek ellen ... az oroszokért... s boldogan mosolygott a tankok mongolarcú, kormos kölykeire, örült a csokoládénak, a fekete kenyérnek, legális történet ez csak így lesz, kedvesem — ugyan, feleli, én a nép fia vagyok, s a néppel ama fölszentelt tavasznapon nem történt semmi, nem vívott csatát, nem ünnepelt, egy födelet keresett, igen, a fejem fölé is, babot meg krumplit csereberélt, kását és melaszt evett, s miként az újszülöttet sem születésekor keresztelik, így eshetett, hogy több, mint harmincöt év után írtam és mondtam ki először — felnőtt fejjel — ezt a szót — felszabadultunk, és tettem sietve hozzá — Magyarország. Csanády János Könyvek felett (Iszaak Babel: Lovashadsereg) Tüzek, pernyék, forradalom, vérből, vasból n, hatalom kilábal és épül lassan új ház az új virradatban. A nap most is keleten kel, a kenyér nem keletien kel, só is keU a kiflire — állnak a régi határok, termelési rendszereikben a liba ezerszám gágpg, nem, mint csak a füves árok partján egynéhány tucat — Európa napja lángol, jár-ícel át a vámhatáron, kattog az expresszvonat. Te n búsan és magadban, alkonyaiban, virradatban merengsz könyveid felett, rég nem indulsz már utakra, csőrödet is, mint a gólya, árva szárnyaidhoz dugod; mormogsz — hazád sem ismered, és szereted, csak szereted, Varsányi Pál nevét együtt emlegetik Masereeléval és Käthe Kollwitzéval, Derko- vitséval és Dési Hube révek Elkötelezett, antifasiszta grafikái nem hiányozhatnak egy nemzetközi kiállításról sem. Külföldön — nyugaton és keleten. — számon tartják, méltányolják, s elismerik bátor fasisztaellenes vallomásait a harmincas években is. «Itthon kevéssé ismerik munkásságát, pártos művészetét, meggyőződés« művészi hat- vallását. rrúg sorolnak, sorakoznak napoké irt és olvasott messze-álmú bús sorok. 10 SOMOGYI NÉPLAP Élete tele van közdele»- mel, meg nem értessél. — Már kisgyermekkoromban dolgoztam, alig hogy hétévesen árvaságra jutót-, tam. Anyám saját erejéből nehezen nevelt bennünket húgommal. — Hamar kinyílt la szemem. Dallam, megfiVarsányi Pál metszeteiről Világnézetem munkáimból tükröződik gyeltem, éltem a proletársorsot. Érzelmileg korán közel kerültem a munkásmozgalomhoz. Érdekelt, hogyan élnek, miért szenvednek azok, akik keményen dolgoznak. Ez vezetett a Szociáldemokrata Pártba. Itt hamar eljutottam a tisztánlátásig Kommunistákkal is megismerkedtem, akiket közel éreztem magamhoz. Antifasiszta sorozatát, első nagyszabású munkáját 1933- ban készítette el. Akkor, amikor az emberiségre leselkedő veszedelem művészi megfogalmazására még egy kortársa sem vállalkozott Maga kényszerült nyomtatásokra, s a nevével ellátva — engedély nélkül terjesztette, nem törődve a hatósági beavatkozás veszélyével. E sorozat jelképpé lett lapja a Horogkereszt című, melyen koponyákat, csontvázakat, koporsót ont . az embereket őrlő, halált, pusztulást hozó halom. A horogkereszt-motí- wnt — írja Ecsery Elemér — e linómetszetekkel tűnt föl először a magyar képzőművészetben. — Hitler fenyegetéseit hallgatva nem tudtam néma maradni. A rémület tiltakozásra kényszerített. Döbbenetes erejű a Háború című linómetszete, melyen a háború rémségei közül kiemelkedő anya alak a testében hordozott gyermekkel — közérthetően szól embermilliók érzéseiről. A Gulliver Kapitálisban című sorozata a tőkés társadalom ellen agitál. Háborúellenes lapjai már ekkor elkerültek a világ számos országába, svájci, holland, svéd, norvég, dán lapokban közlik metszeteit. Amikor itthon gúnyosan fogadják műveit, a svájci Berner Tagwacht azt hangoztatja, hogy az ilyen nyílt bátorságot meg kell becsülni. — Az eszperantista mozgalommal kerültem kapcsolatba. S volt egy moszkvai rajztanár levelezőpartnerem. Neki küldtem kerülő úton több rajzomat, amelyeket most a moszkvai Forradalmi Múzeumban őriznek. A háború és minden szörnyűsége elérkezett Magyar- országra is. Varsányi Balfra került mint munkaszolgála- tos. A felszabadulás után betegen, legyengülve tért haza, de politikai .meggyőződése és művészi tartása változatlan maradt. Varsányi nemcsak akkor volt — magányosan is a közösségért tevékenykedőn — jelen a magyar művészetben, amikor szellemével valami ellen tehetett, hanem akkor is, amikor 1945 után immár valamiért nyílt tere cselekedni. Nála természetesebben igazán kevesen folytathatták munkásságukat a megújult rendben, s nála jobban kevesen örülhettek annak, hogy ez a folytatás immár letérhet a régi útról és új nyomon járhat, hogy a tiltakozás gesztusai és kiáltásai végre átadhatják helyüket lapjain a lét szíve szerint való krónikájának. És mégis, a fordulat után is, Varsányi Pál művészete már- már visszhangtalan maradt — írja egyik méltatója. Bányászok, kétkezi munkások jelennek meg rajzain, metszetein. Ady, József Attila, Kassák, Gorkij, Wilde, Berzsenyi műveit illusztrálja; Petőfi Apostolához készített illusztrációinak a művel való azonosulás, a' forradalmár elkötelezettség vállalása az erényei. Tájakat, meghitt családi jeleneteket, vízparti fákat metsz alumíniumba az utóbbi időkben. . — A mellőzések ellenére politikai. művészi hitvallásom töretlen. Nem tagadok meg semmit, amit csináltam. Szocialista voltam, vagyok és leszek. Világnézetem munkáimból tükröződik. Nem látok más kiutat ma sem. mint a szocializmus világméretű győzelmét. Hiszem, hogy munkáim alapján baloldali művészként tart majd számon az utókor. K. M. Nem árthat a szélvihar sem A Magyarország felszabadulásához fűződő visszaemlékezésemet szeretném Ortutay Gyula szavaival kezdeni, akivel néhányszor módom volt beszélgetni. »Magyarország fölött már 1945 ja,nyárjában felvirradt a remény hajnala. Hazánk nagy részét már felszabadította a szovjet hadsereg s végéhez közeledtek Budapesten a harcok.« A teljes szabadság napja 35 évvel ezelőtt, 1945. április 4-én jött el, amikor az utolsó magyar falu, Nemes- medves is felszabadult. Ügy hozta a sors, hogy magam is részvevője voltam az eseményeknek. Magyarország területén a fasiszták elkeseredetten harcoltak, kegyetlenek és cinikusok voltak. Soha nem tudom elfelejteni a Vereb községben történt tragédiát, amelyben mint cseppben a tenger, visszatükröződött a fasizmus lényege: az embergyűlölet, a szadizmus. A hitleristák 1945 januárjában — immár sokadszor — megpróbálták áttörni a Budapest köré vont gyűrűt. Komárom térségében átdobták utolsó harckocsitartalékaikat. Kísérletük nem járt sikerrel, a támadókat a szovjet csapatok megállították, nxajd szétverték. Néhány harckocsi azonban áttört. Budapestig nem tudtak eljutni, de Vereb faluba betörtek. Harminckilenc szovjet katonát, köztük súlyos sebesülteket ejtettek fogságba. Senkinek sem kegyelmeztek. A' foglyokat a helyi lakosság"" szeme láttára kivonszolták a falu szélén levő kovácsműhelybe, s az üllőkön a nehéz kalapácsokkal szétzúzták fejüket^ medencecsontjukat, végtagjaikat ... Ezt a fasiszta egységet másnap felmorzsolták. A falu lakói is ott voltak^ amikor bajtársainkat közös sírba temettük. Az. Októberi Fórra?, dalom 40. évfordulóján, 1957- ben a falu lakói balatoni vörös kőből állítottak emléket a szovjet hősöknek, az emlékmű köré pedig 39 fiatal gesztenyefát ültették... Március közepéig folytak a súlyos áldozatokat követelő harcok, amelyekt>en részt vett a mi Katyusa-ezredünk is. Az ellenség végül is kimerült, és elvérzett a szovjet katonák kemény védelmén, s miután jóformán telj« harcászati tartalékait elveszítette, szinte megállás nélkül vonult vissza. Harminchat év telt el azóta. A magyar és a szovjet nép barátságát közös alkotások is jelzik. Hosszan sorolhatnám az új magyar városokat, ipari létesítményeket, modem vállalatokat, mint Dunaújváros, Leninváros és Kazincbarcika, a Debreceni Golyóscsapágygyár, az épülő oaksi atomerőmű, a talián- •dörögdi első űrtávközlési földi állomás; a sok-sok más objektumot; a szovjet—magyar barátság, a szocialista gazdasági integráció szülötteit. Népeink barátsága természetessé, meggyőződéssé vált. Barátságunkról, egyre erősödő kapcsolatainkról szólva eszembe jutnak a szovjet hősi emlékműnél elültetett eesztenyefák Veréb községben. Annak idején láttám a vékonyka csemetéket hajladozni a szélben, és láttam őket azóta is, amikor már terebélyes fákká nőttek. Gyökereiket mélyre eresztették a földbe, s ma már nem árthat nekik a szélvihar sem. Nyikolaj Zabekin I Rózsa Endre Nyolc sor Sütő Andrásnak.) Két sarka van a világnak, nincs határa a hazának, nemzet és nép nem veszett ' vad, szabad szó nem háziállat. Nincs határa a hazának; nem jár hála hű fiának, nem szakad rád más szabadság — 0 határtalan terhét vállalf
