Somogyi Néplap, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-30 / 100. szám
Osztályozó a kosárlabda NB I-ért Győzelemmel kezdett a Táncsics Fonyódon tegnap reggel Síkor megkezdődött az az öt napig tartó mérkőzéssorozat, amely hivatva van. eldönteni, hogy a' résztvevő csapatok közül az ősztől melyik 4- 4 együttes vallhatja magát NB I-esnek. Hat férfiegyüt- tes mellett hat női csapat is részese az osztályozónak. Mi, somogyiak csak a férfiak mezőnyében vagyunk érdekeltek — a Táncsics révén. A tegnapi nyitómérkőzésen épp a somogyi csapat lépett először játéktérre az NB I egyik kiesöjelöltje, a székesfehérvári Alba Regia Építők ellen. Nos, számunkra nem várt meglepetéssel fejeződött be a mérkőzés: a Táncsics imponáló játékkal fektette két vállra neves ellenfelét. Táncsics SE—Álba Ilegia Építők 84:74 (45:34) Táncsics: Stickel (14), Szála]) (29), Szabolcs (30), Major (1), Polai (8). Csere: Gáli (2), Tálján, Szabó, Bényi, Téczely, Edző: Klenovics Endre. Mái- az első percektől magához ragadta a vezetést a Táncsics. A 8. percben 16:12- re, majd a 18. percben 38:29- re vezetett. Már ebben a félidőben is 3 pontnál jobban nem tudta a Fehérvár megközelíteni a kaposvái-iakat. A Táncsics jól alkalmazta a zóna védekezést, ugyanilyen jól érvényesítette magassági fölényét, és a büntetők értékesítésében is rendre biztos kezűnek mutatkoztak a játékosok. A szünet után távolról dobott kosarakkal próbálkozott a somogyi együttes — rendre sikerrel. Volt olyan időszak, amikor előnye 19 pontra nőtt. A palánkról lepattanó labdákat is többnyire ők szerezték meg. Igaz, a 8. perctől átmenetileg feljött a Fehér-vár, de ez csak ahhoz volt elég, hogy valamit ledolgozzon hátrányából. Több mint száz birkózó Igen hosszúra nyúlt a vasárnapi úttörő A és B korcsoportos, kötött fogású birkózóverseny Marcaliban, mivel a várakozással ellentétben mindkét kategóriában, meghaladta a félszázat az indulók száma. A marcali, a kaposvári, lengyeltóti, nagy- kanizsai, zalaegerszegi és dombóvári szakosztályok képviseletében az »A« korcsoportban 59-en, a »B«-ben 53-an léptek szőnyegre. Győztesek az alsó súlycso- portoktól fölfelé, »A« kor(K. Dózsa), Bubori (Dombóvár), Szabó (KASI), Beke (Zalaegerszeg), Búzás (Dombóvár), Göndöcz (K. Dózsa), Mátyás (Zalaegerszeg), Kovács (Nagykanizsa), Karakai (Zalaegerszeg), Kisszabó (Dombóvár). • • * Kovács István világbajnok vezetésével a magyar junior válogatott Lengyelországban szerepel április 24-től 30-ig. A kerettel elutazott a Kaposvári Dózsa versenyzője, Keresztes István is. Az egyik kulcsjátékos, Szalay kipontozódása sem hozott sok változást. Igaz, a hajrában a fehérváriak a „minden mindegy” elv alapján a zóna védekezésről áttértek az egészpályás letámadásra. Ez kissé megzavarta a Táncsicsok de tetemes előnye elég volt végül is a tízpontos győzelemhez. A mérkőzésen döntő volt, hogy a kaposváriak az Alba Regia legeredményesebb játékosait ki tudták kapcsolni, azok alig-alig jutottak dobáshoz. Nemcsak lelkesedésben, hanem higgadtságban is ellenfele fölé nőtt a somogyi csapat. Megszületett az osztályozó első meglepetése! Szerencsés esetben a Táncsicsnak még egy újabb győzelem már elég lehet az NB I-be jutáshoz. A kaposvári csapatban valamennyi játékos átlagon felülit nyújtott. Külön is kiemelést érdemel a mezőny legjobbjának bizonyuló Stickel Péter irányítókészsége. Szalay és Szabolcs ponterőssége. A két játékvezető szinte hiba nélkül látta el feladatát. J. R. A másik két mérkőzés eredménye: Kecskeméti SC—Hódmezővásárhely 85:74 (37:36) Volán SC—Dombóvári VSE 108:59 (48:35) * * * A mai részletes program: Közgazdasági Egyetem— Szarvas női mérk. (9 ó.), Dombóvár—Hódmezővásárhely férfi mérk. (10.30 ó.), MAFC—ZTE női mérk. (12 ó.), Alba Regia—Kecskemét férfi mérk. (15 ó.), Kecskemét—Csepel női merk, (16.30 ó.). Volán—Táncsics férfi mérk., 18 ó. (A május 1— 2 és 3-i programot előző napa tudósításaink után részletesen közöljük.) Biztató kezdet A várakozásnak megfelelőé;! rajtolt a vb-selejtezőn kedden este a luzerni All- mendj stadionban a magyar labdarúgó válogatott. A 2:2, bár pontvesztést jelent, olyan eredmény, amely reményt ad a számítgatáshoz, a Spanyolországba vezető út további tervezéséhez. Ma már ugyanis mindenütt a világon a szakvezetők tétmérkőzéseken, saját pályájukon várják a száz százalékos teljesítményt, ezt mondta Mészöly Kálmán is a találkozó előtt. Nyilasi kiválása nagyon érzékenyen érintette a magyar csapat elgondolt játékát. Az őt helyettesítő Csapó ugyanis nem tudta megfelelően pótolni a ferencvárosi játékmestert. Nem pártolt el a szerencse sem a magyar csapattól, persze, hogy ez így legyen, azért a játékosok Is sok mindent megtettek. Becsületesen harcoltak, nem adták fel a küzdelmet egy percre sem, és volt elég lelkierejük 0-1-ről és 1-2-ről javítani, főleg az utóbbi eset volt sorsdöntő, amikor bizony még úgy festett, hogy akár 3-1 is felkerülhet az eredményjelző táblára. A második egyenlítés azután a svájciaknál okozott lelki zavart, mert az ezt követő percek már inkább magyar gólt ígértek, Törőcsik is feliratkozhatott volna a góllövők közé, de az igazsághoz tartozik, hogy nem sokkal a befejezés előtt Barber is 5 méterről fejelte a labdát a magyar kapu mellé. A svájci lapok a legnagyobb dicsérettel emlékeznek meg csapatukról. csoport: Ács (Marcali), Kalmár (Nagykanizsa), Fórián (KASI), Piskor (Nagykanizsa), Kovács (Zalaegerszeg), Kisgyura (Marcali), Gschwindt (KASI), Németh (Nagykanizsa), Ginder (Dombóvár), Monostori (Marcali). »B« korcsoport: Meláth Jubileumi versenyek Nagyatád várossá válásának 10. évfordulója alkalmából nagyobb szabású tömegsporteseményekre is sor került. Mintegy 120 résztvevő gyűlt össze a városi sporttelepen. A 15 kilométeres távfutásban (Lábodig és vissza) a győzelmet Jámbor Henrik szerezte meg. A gimnázium udvarán női kézilabdázók mérték össze erejüket, s a gimnazisták nyertek. A görkorcsolyázók a sporttelep előtti területen vetélkedtek; a csoportból Hu bay Tamás és Jámbor Emőke tudása emelkedett ki. A kispályás labdarúgók tornáján a nagyatádi áfész csapata bizonyult a legjobbnak. Blériot repülésének emléke Louis Bleriot-nak, a francia aviatika »atyjának« egyik első repülésére 1907. szeptember 17-én került sor. A ma már ereklyének számító Blériot—6 típusú géppel azon a napon 184 métert repült, 15 méter maximális magasságot elérve. A gépet 50 lóerős Antoinette motor hajtotta. E repülőgép makettja (képünkön) a francia »Musée de l’Air« csarnokában van kiállítva. Az első világháború után alapították a repüléstörténeti múzeumot; a Párizs melletti meudoná erdőben kapott helyet. A múzeum első anyaga 22 repülőgépből állt: 1906—1920 közötti angol, német, francia és amerikai típusokból. A természetes nagyságú repülőgépek mellett számos modellt is kiállítottak, valamint 18 léggömböt a kormányozható és a kötött kategóriákból, Ezeknek jelentős részét az első világháborúban használták... A kaposvári MOZIMÚZEUM filmvetítéseit május 1-vel megkezdi. Az előadások csak TAGSÁGI IGAZOLVÁNNYAL látogathatók. A tagsági Igazolványok a rendezvényirodában és a MOZIMÚZEUM jegypénztáránál válthatók. Bővebb felvilágosítást a rendezvényirodában, illetve a Kossuth Lajos u. 37. szám alatt megnyíló MOZIMÚZEUM pénztáránál adunk. SOMOGY MEGYEI MJDZIÜZEMI VÁLLALAT (84583) Értesítjük az utazóközönséget, hogy 1981. május 1-én 9.00 órától várhatóan 12.00 óráig Kaposváron a helyi és helyközi autóbuszok megváltozott útvonalon közlekednek. Az 1-es, 2-es, 9-es 11-es, 12-es Járatok a Zalka M. utca—Harsfa utca—Virág utca—48-as ifjúság u., a 7-es 8-as járatok a Zalka Máté utca—Hársfa u., a 3-as járatok az Iszák utcán át közlekednek. A helyközi autóbuszok is a fenti útirányokon át járnak. Az autóbuszok az útvonalon érintett és a Harsfa utcai ideiglenes megállóban állnak meg. Volán 13. sz. Vállalat Kaposvár (158829) HÍREK ÁPRILIS A nap 5.29 órakor kél és 19.51 órakor nyugszik; a hold 3.37 órakor kél és 15.02 órakor nyugszik. 1301 CSÜTÖRTÖK Katalin A várható időjárás: Változóan felhős idő, szórványosan kisebh eső. záporeső. Időnként megélénkülő, néhány helyen megerősödő nyugati, északnyugati szélre számíthatunk, A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, csütörtökön 13 és 17 fok között alakul. — Egyre szorosabb a kapcsolat a somogyi és a Veszprém megyei MSZBT- tagcsoportok között. A Pa- mutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárának MSZBT- tagcsoportja tapasztalatcserével egybekötött egésznapos találkozót tervez a közeli jövőben a szomszéd megye tagcsoportjaival. — Százéves a telefon hazánkban : akkor helyezték üzembe ugyanis az első telefonközpontot. A centenárium alkalmából kiállítás nyílt tegnap Budapesten, a Postamúzeumban. — Térképészeti tanácskozás kezdődött tegnap Pécsen. A szakemberek olyan új tér- képrendszer megteremtésén fáradoznak, amellyel a hazai geodéziai és térképészeti munkálatokra fordított évi egymilliárd forint harmadrészét meg lehet takarítani. — Életmentő-emlékérmet adtak át tegnap Tatabányán négy tatai fiatalembernek. Decemberben húztak ki a tatai Nagy-tóból két fiatalt. — Meghalt Borbély Gyula Liszt-díjas, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház karmestere. Csaknem három évtizede volt tagja a dalszínháznak. 51 éves karában érte a halál. — Népművészet, Mezőkövesd címmel kiállítás nyílt tegnap Budapesten, a Néprajzi Múzeumban. A XIX. század közepétől napjainkig kísérhetik nyomon a látogatók a népművészet és az életmód változásait a Matyóföldön. — Ma indul Balatonbog- lár és Révfülöp között a hajójárat. Fonyód—Badacsony, illetve Siófok—Tihany—Ba- latonföldvár között több járatot is indít a Mahart, s megkezdődik az éjszakai kompszolgálat Szántód és Tihanyrév között. — Nőket árulnak 2000 rúpiáért Észak-lndia piacain, mindössze 250 kilométerre az ország fővárosától. Egy indiai újságíró az ország legnagyobb napilapjában, az Indian Expression számolt be róla. Ennek az ösz- szegnek a feléért bivaly is kapható a piacon. — Megfenyegették John Lennon meggyilkolása óta több alkalommal Paul Mc- Cartneyt, a Wings együttes alapítóját, a hajdani Beatles- tagot. Denny Laine, a Wings tagja kivált az együttesből, mivel McCartney ideiglenesen le akarja mondani összes nyilvános föllépésüket, gyilkos merénylettől tartva. — A nyomda hibájából hiányosan jelent meg tegnap egyik hírünk, melynek szövege helyesen: Tóth Lajost, a munkásmozgalom somogyi veteránját tegnap 75. születésnapja alkalmából köszöntötte Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára. Szerkesztőségi ügyelet este 8-íg Telefon: 11-510 80 évvel ezelőtt, 1901. április 30-án mutatták be Budapesten A tánc című első magyar játékfilmet. Rendezője és operatőre Zsit- kovszky Béla volt és szerepelt benne — többek között — Márkus Emilia. Fedák Sári, Blaha Lujza, Hegedűs Gyula. A vetítés mintegy fél óráig tartott. Mint ismeretes: a filmművészet a mozgófényképezés — tudományos elnevezéssel kinematográfia — technikáján alapuló művészeti ág. Szintetikus műveszet, hiszen magában foglalja az irodalom, a színház, a képzőművészet, a zene stb. egyes elemeit, s e különféle területek alkotóművészei együttesen hozzák létre. A közösség legfőbb művészi irányítója a rendező — ezért fűződnek a filmek elsősorban az ő nevükhöz. Az első magyar játékfilm természetesen némafilm volt; hozzá a zenét a filmvászon tövében zongorista szolgáltatta.. Az első hangosfilmet — Sonny Boy — 1927-ben Amerikában mutatták be, s az új technikát a némafilm nap’y alkotóművészei idegenkedve fogadták: a vállalkozók attól tartottak — a szinkront még nem találták föl —, hoey le kell mondaniuk a nemzeközi filmpiac- rót. A filmművészet életképességét bizonyítja, bogy a jó filmek a rádió, sőt a televízió megjelenése, tömegessé válása óta is megtalálják a maguk közönségét. Ünnepi iigvelet a Gelkánál A Gelka szervized május 1-én, 2-án és 3-án 9-től 12 óráig tartanak ügyeletet fekete-fehér és színes tévék javítására Kaposváron, illetve Boglárlelle, Nagyatád, Marcali és Siófok közigazgatási területén. Kaposváron a központi antennák hibáit a 12-03C-as telefonon vagy személyesen a Május 1. u. 37—39. sz. alatti szervizben lehet bejelentem, délután, este a 12-030-as telefonon üzenetrögzítőre diktálhatják bejelentéseiket. — Arany- cs gyémántdip- 1 urnát, vas-, illetve rubindip- lomát kapnak azok a nyugdíjas pedagógusok, akik oklevelüket 50, 60, 65 vagy 70 éve szerezték meg és legalább 30 évig oktató-nevelő, népművelési vagy tanügy- igazgatási munkát végeztek. A nyugdíjas óvónők, tanítók és általános iskolai tanárok a járási, városi, a középiskolai tanárok a megyei tanács művelődésügyi osztályához nyújthatják be kérelmüket, június 1-ig. — Előadást tartottak tegnap Siófokon a GOV-nál a mikroszámítástechnikának a munka hatékonyságának növelésében betöltött szerepéről. — Különös szenvedélynek hódolt Clifford Winter brit levélkézbesítő: hazavitte és otthon elolvasta a körzetében lakóknak címzett leveleket! A fontos postai küldemények elvesztése miatt egyre jobban aggódó lakók közbelépése nyomán megtartott házkutatás során kiderült, hogy a kíváncsi postás mintegy 3000 levelet tulajdonított el... — Bevásárlócsütörtöki ajánlatunk: Női pums cipők és szandálok 40 % engedménnyel a Somogy Áruház cipőosztályán. ($4595) — A kaposvári kórház igazgató főorvosa értesíti a lakosságot, hogy az ünnepek alatt a szokásos heti látogatási rend -nem váltóik. (M584)