Somogyi Néplap, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-26 / 97. szám

Bába Mihály Sorok Harmatos a rét beletörölte arcát tz ég Most néma csendes a táj a szél alszik, nőnek a iák A kövek közt egy akácfa nőtt Áttörte az áttörhetetlent Bényei József Velem árva Elengedsz-e ha látod álmodok délibábot királylányt mesevárat s hűlni hagyom a szádat Elengedsz-e hisz ebben a koldus-szereleniben olyan magadba’ lennél akár az elcseppent vér Engedj hisz úgyse máshoz költözöm a magányhoz s ki voltál velem árva bocsáss el árvaságra ÚJ KÖNYVEK Művészekről, művészeiről A művészet világa címmel a budapesti Corvina Kiadó, a varsói Arkady és a berli­ni Henschelverlag közös vál­lalkozásában új sorozat in­dult nem reg. Tizenöt-húsz oldalnyi szöveges ismertető­vel, 30—35 fekete-fehér és mintegy 20 színes Illusztrá­cióval tetszetős, s mai árvi­szonyainkhoz képest nem túl drága köteteket adnak ki a sorozatban. Az eltelt negyed­évben három kötet látott napvilágot. Masacciót Takács József fiatal művészettörté­nész, Tizianót az NDK-beli Renate Bergerhoff mutatja be Tiziano az európai festé­szet legkiemelkedőbb alakja* a csúcsára érkezett velencei reneszánsz kétségtelenül leg­nagyobb mestere, kit évszá­zadok emlékezete Michelan­gelo és Raffaello mellett a legtökéletesebb mesternek tekintett. A Töviskoszorúzás, Szent Sebestyén vagy a Danaé című festménye re­mekmű, s a leghíresebbek e kis albumban természete­sen színesben élvezhetők (Az adógaras, Jupiter megle­pi Antiopét stb.). Berninit a lengyel Jan Bialostocki mutatja be 13 színes és 36 fekete-fehér képpel. Bernini az olasz ba­rokk legsokoldalúoD mestere, szobrász, építész. Számos szobrot alkotott. Legnagyobb építészeti vállalkozása a ró­mai Szent Péter tér. Neveze­tes alkotásai a Szent Péter sírja fölötti baldachin, VIII. Orbán síremléke, valamint számos barokk ízlésű kút Rómában. Ha Bermimi nevét halljuk, leginkább Dávid szobra öt- lik elénk, ez az alig itöbb, mint egy méter magasságú szobor. Dávid félrehajolva, kezében parittya, pillanatnyi moadiulatlanságában jelenik meg előttünk: ez a nagy ne­kilendülést megelőző pilla­nat, s szinte látjuk ellenfe­lét. A korábbi ábrázolások (Donatello, Veroccihio, Mi­chelangelo) reneszánsz szel­lemben, mozdulatlanságában dolgozták fel e témát Vallomás az életről Soha nem állított ki külföldön Vigelandot, a neves nor­vég szobrászt kiállításra hív­ták meg több európai fővá­rosba. A művész így vála­szolt: »Ha Európa látni akarja a munkáimat, jöjjön el ide es nézzen meg itt!« S valóban Vigeland soha nem állított, ki külföldön; szobrai csaknem kizárólag Norvégiában — főleg Osló­ban — vannak. A művésze­tek kedvelői, s turisták száz­ezrei keresik föl Vigeland múzeumát és azt a hatalmas parkot a norvég főváros szí­vében. amely szirtié egész életművét reprezentálja. Egy bronzfa a sok közül. A szegény családból szár­mazó Gustav Vigeland 1869- ben született. Gyermekkorát a nélkülözéseken kívül apja bántalmazásai is megkeserí­tették. Korán, 14 évesen munkába állt, fafaragóinas­ként kezdte, de már akkor vonzódott a szobrászat iránt. Segítséget a kor ismert szob­rászától, Bergslien Brynjulf- tól kapott, aki fölismerte Vi­geland tehetségét, s ösztön­díjat szerzett számárt. Előbb Koppenhágában, majd Pá­rizsban. Berlinben és Olasz­országban tanult. Párizsban ismerkedett meg Rodin mű­vészetével ; nagy hatással volt rá. Az 1890-es években ren­dezte meg első önálló kiállí­tását; pályázatokon szerepel, sikereket ér el, Oslo városa számára tervezte »Szökő- kút«-ját, amely ma a Frog- ner parkot díszíti. 1921-ben Vigeland szerző­dést kötött legfőbb megren­delőjével, Oslo városával, amely szerint a város mű­termet és lakást építtet a művésznek, viszonzásul a szobrász a városnak adomá­nyozta összes addig elkészí­tett, valamint a későbbiek­ben készítendő műveit. S 1924-ben megszületett a Vi- geland-park létrehozásának terve. A hatalmas területű teraszos Fragner park ma Vigeland életművének szín­tere. Mindent a művész ter­vezett — a szobrok el hely e­Szirmay Endre ■ i Uvegvirágok Tudod-e? — lepergett már minden órák homokja pedig mindnyájunknak az volt a gondja hogy a követ keményen pattintsuk a kőhöz és az igazságot hozzámérjük a földhöz. Látod-e? — fátyolos szemünk hidegen hunyorít a messzeségbe pólyálja a kínt a bizakodás s az égő önérzet elrendelés nekünk és végzet. Tudod-e? — az utakon mindig vándorok mennek bíztatást visznek a szerelemnek s mire az ütegek elpattannak gyöngyöt virítanak a kelő napnak. zésétől a mester­séges tóig. a ková­csoltvas kapukat, a kertet, & termé­szetesen a szobor- csoportok kialakí­tását is. Több mint ezer bronz- és gránit- szobor, kő- és vas­alakzat »népesíti be« a füves-bok­rod parkot. Ször­nyek és emberala­kok harcolnak az ember és a kör­nyező világ örök összecsapá­sát megelevenítve. Férfiak és nők — a szerelem harmó­niájában vagy a gyűlölet taszításá­ban. Az élet örök körforgása' A gyerek—felnőtt—-öregember alakokban, a család összetar­tó ereje, az összefonódó, széttéphetetlen emberek for­málta élet kerékben, a gye­rek—szülő kapcsolat, a cse­csemőivel játszó apa, a gye­rekeit hátán lovagoltató anya, vagy a halott apját karjában tartó ifjú figuráiban jelenik meg. Nemek és gene­rációk kapcsolatát, az öröm, az egymásratalálás pillana­tait vagy a magány és csaló­dás érzéseit szólaltatja meg a szobrász. A szobrok mind ruhátlanok, robusztus, izmos férfiak, telt nők, zseniális gyermekaktok, megtört testű öregemberek, asszonyok, az örök emberi lét kifejezői — sallangtalanul, reményke­dőn, vagy szegényes emberi mivoltukban. Szobrok között vezet át az út a mesterséges tó hídján, a park középpontja felé. A kagylót tartó hatalmas izmos férfiifigurák hátára, vállára ömlik a víz. A szökőkút a park elsőül fölállított szobor­csoportja, közötte húsz bronzfa magasodik — ame­lyek ágai között az emberiét egy-egy szakaszát megteste­sítő figurák bontakoznak ki. A park egyik kapuja. Lépcsők, teraszok, rózsa­kertek. S a park legmaga­sabb építménye, a szobrász élete fő műve: az egy tömb­ből faragott gránitoszlop. 17 méter magasba tör a 121 em­beralakból formázott monu­mentális obeliszk, a Monolit. Emberi testek egymásba fo- nódása, egymást letipró és magasba-segitö mozdulata. Vigeland azt mondta: »ez az én vallásom«. Azt már a park melletti egykori műteremben beren­dezett Vigeland-múzeumban tudjuk meg, hogy a művészt milyen sokáig foglalkoztatta e nagy mű gondolata. A mú­zeum 1947-ben, három évvel Vigeland halála után nyílt. A kiállítás nyomon követi e termékeny szobrász művészi fejlődését 1890-től egészen az 1930-as években életkedvét tükröző nagy, leegyszerűsí­tett emberi alakok ábrázolá­sáig. A park és a múzeum ki­vételes szobrász kivételesen gazdag életművét gyűjtötte össze. így egy helyre tömö­rítve szerencsésen változa­tos, mély gondolati tartalmú szobrászat tárul a látogató elé. K. M. Fák a szökőkút körül — háttérben a Monolit. Karel Navratil Döntetlen Tizenkét perc van hátra a mérkőzés végéig. Az ered­mény pedig 0:0. Remek: a döntetlen főnyeremény len­ne! Pontot szerezni egy olyan csapat pályáján, amely az első helyet^, áll a verseny- táblázaton. Egyik támadás a másik után gördült kapunk felé. A labda háromszor a kapufát találja el, egyszer a kapu felső széléről pattan le. A szerencse ma a mi oldalunk­ra szegődött. Csak el ne kia­báljam! Játékosaink végső erejük­ből harcolnak. Hogy leg­alább lélegzetvételnyi szü­nethez jussanak, a labdát egymás után néhányszor jó messzire lövik — a lelátó soraiba. — Karel, válts föl — kér egyik játékostársam, amikor elszalad a tartalék játékosok kispadja mellett. — Készülj, Karel! — szól az edző. Tíz perccel a mérkőzi vége előtt kienged a pályi ra. Most eljött az én órán Belevetem magam a labdáé küzdő bolyba — és lego dermesztő jajkiáltással földre rogyok. Fájdalomé üvöltve fetrengek a fűben. Odarohan a bíró. Art falfehér, keze reszket. Hah rozott mozdulattal piros h pót mutat az ellenfél egy, játékosának. Az ellenkez próbál: égre-földre esküd, zik, hogy hozzám se nyúlt. A bíró azonban ne hiszi el. Mellemből nyögés tör el homlokomon hideg verejtt ütközik ki. A játék végé még hét perc van hátra. Ös szekuporodom, és rúgkapál kezdek. Mindez szorgos pr bák eredménye. Jó néhál éve szerepelek a műkedve társulatnál... Játékostársaim nagy r menyeket fűznek hozzál Még öt perc.fi Hangversenyek vendég művészekkel Szeged, Győr, Debrecen, Pécs, Szombathely és Kecs­kemét a színhelye azoknak az Országos Filharmónia szervezte hangversenyek­nek, amelyeken vendég mű­vészeket hallhat-láthat a közönség. A Magyar Televízió 1974- ben megrendezett nemzet­közi karmesterversenye .óta hangve;»enyélelünk ked­velt. visszatérő vendége Ko- bayashi Ken-Iehiro. A ha­zánkban is népszerű kar­mester 1940-ben született, a Tokiói Szépművészeti és Ze­nei Egyetem zeneszerzési tanszakán végzett. majd ugyanitt — 1966—1970 kö­zött — elvégezte a karmes­terképzőt is. 1970-ben a Mingion nemzetközi verseny győztese lett, és ez elindí­totta a tehetséges, fiatal kar­mestert hazai pályáján, 1972- ben már a Tokiói Szimfoni­kusokat vezényli, 1973-ban a Kyoto Szimfonikus Zene­kart. majd az Osakai Szim­fonikusokat és az Üj Japán Filharmóniát. 1974-ben a Tokiói Fővárosi (Metropoli­tan) Szimfonikusokkal kon­certezett, s még abban az esztendőben . megnyerte a budapesti karmesterversenyt. Attól kezdve Európában — így természetesen hazánkban is — gyakori vendég. 1975- ben vendégszerepeit Amsz­terdamban, Luzernben, Nyu- g&t-Berlinben és Budapes­ten; hosszabb ideig állandó vendége volt a Magyar Ál­lami Hangversenyzenekar­nak és vezényelte valameny- nyi szimfonikus zenekarun­kat. Kobayashi Ken-Ichiro .je­lenleg a Tokiói Zenei Egye­tem professzora és a Tokiói Szimfonikusok rendkívüli karnagya. Gazdag repertoár­ja Bach és Händel művei­től, az operadirigáláson kí­vül napjaink zenéjéig ter­jed. Nemrég Szegeden ve­zényelte a Szegedi Szimfo­nikus Zenekart. A hangver­seny szólistája Tusa Erzsé­bet zongoraművésznő volt, műsoron Bartók II. zongora- versenye és Brahms I. szim­fóniája szerepelt. Pécsen a székesegyházban került sor másik hangversenyére, ahol az Állami Hangversenyzene­kart dirigálta. Közreműkö­dött a Budapesti Kórus Csengery Adrienne és ivo- vács Pál, az Operaház ének­művészei. Margittay Sándor orgonái, Fauré Reqüiemjétés Brahms I. szimfóniáját ad­ták elő. A Szlovák Kamarazenekar 1960-bain alakult Bohdan Warchal karmester kezdemé­nyezésére; azóta is mint mű­vészeti vezető, szólista és karnagy tevékenykedik az együttes élén. A kamaraze­nekar tagjai valamennyien a Szlovák Filharmónia Zeneka­rából kerültek ki, ugyanitt volt hangversenymester Bohdan Warchal is. A Szlo­vák Kamarazenekar 1966-ban lett önálló együttes, s ettől Körmeimmel kaparom a földet és harapdálom a füvet. (Akik át akarják venni ta­pasztalataimat, vegyék figye­lembe, hogy a második osz­tályhoz tartozó csapatok pá­lyáin igen óvatosan kell „le­nyelni”, nehogy az ember valamilyen mérges növényt vagy egyebet nyeljen le!) Hordágyon visznek ki. De még két hossp.ú perc van hátra. Ezért leugrom a hord­ágyról, s' visszakúszok a pá­lyára. Segíteni próbálok tár­saimnak. Sporthősiességem nagy jelenete a bíró, a part­jelzők és a nézők idegeit borzolja. A két ápoló vissza akar cipelni a hordágyra. — Játszani akarok! — ki­áltom rekedten. Akkor fölharsant a játék végét jelző sípszó. Vége a mérkőzésnek. Nemrég rábeszéltek, hogy menjek át egy felsőbb osz­tályba tartozó csapatba. „Tatra” autót és tetőteraszos lakást ígértek. Azt bizonygat­ják, hogy nagyon értékes já­tékos vagyok — különösen o mérkőzés utolsó perceiben. kezdve terjedt ki működés« a vendégszereplésekre is. Mintegy húsz európai or­szágban hangversenyzett: tagjai jártak már az Egye­sült Államokban, Japánban, Kanadában is. Szereplésük mindenütt lelkes fogadtatás­ra talált, elismerő szakmai vélemények és nagy közön­ségsiker övezte felléptüket. Az együttes művészeti munkáját a csehszlovák ál­laim többször is jutalmazta, így kitüntették őket a Kle- menit Gottwald díjjal és a legmagasabb elismerés, az Állami-díj elnyerésével is büszkélkedhetnek. Művészeti vezetőjük Bohdan Warchal 1930-ban szüle­tett, s a bmód Janacek Akadémián tanult hegedülni, majd a Szlovák Filharmoni­kusok hangversenymestere­ként kezdte muzsikus pályá­ját. 1966 óta kizárólag az általa létrehozott kamaraze­nekarnak szenteli munkássá­gát. Bohdan Warchal a Szlo­vák Szocialista Köztársaság Érdemes Művésze. Holnap, április 27-én a Győri Kisfaludy Színházban hangversenyeznek; műsoru­kon Vivaldi, Händel, Men­delssohn, Weiner1 ési Stamitz művek szerepelnek. Holnap­után este pedig a szombathe­lyi Bartók-teremben lépnek föl, azonos műsorral. Ápri­lis 30-án ugyancsak az Or­szágos Filharmónia rendezé­sében kerül sor kecskemé­ti hangversenyükre a műve­lődési központban. A. Webersinke német or­gona- és zongoraművész 1920-ban született Braunau- ban. Már tanuló éveiben résizt vett orgonaversenyeken Prágában és Londonban. Lipcsében tanult orgona és zongora szakon. 1938-tól Kari Straube tanítványa volt a Lipcsei Konzervatóriumon. 1950-ben a lipcsei nemzetkö­zi orgonaversenyen első dí­jat nyert, ugyanebben az évben az NDK Nemzeti in­jával tüntették ki. Előbb mint docens tevékenykedett a Lipcsei Konzervatóriumon, majd ugyanitt 1953-tól a zongoratanszak professzora. 1966 óta Drezdában él és az ottani Zeneművészeti Fő­iskolán tanít. Európa-szerte számos országban, így ha­zánkban is nagy sikerrel sze­repelt; leginkább mint orgo­naművész, újabban kiváló pianistaképességeit is kama­toztatva zongora-hangverse­nyeket ad. Az Országos Filharmónia hangversenysorozataiban lép föl április 29-én Debrecen­ben, a Zeneművészeti Főis­kolán, 30-án a győri megyei művelődési központban ad zongoraestet Schubert, Bach és Bisler műveiből. P. P. T. Simái Mihály Lány a tükör előtt Tudom — sok férfi mondja nékem — Zöld vízesés a tekintetem. Tudom — hisz hallom minduntalan — Kontyra-csomózött láng a hajam. Volt, aki azt is mondta, — de hány! — hogy vörös örvény este a szám; hogy mosolyom hó- fodrú patak, s csillagok égnek bőröm alatt... Nem elég így se, mégjse, sose — mégegyszer nézz meg! Szép vagyok-e ?J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents