Somogyi Néplap, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-15 / 63. szám
Mezei András MÁRCIUS Újrakezdésben hatalmas népem, te forradalmas, te hamvaidból éledő, mindig szépségben születő, föltámadásban évelő: katasztrófákban hatalmas, helytálló, diadalmas, te gyönyörűen szenvedő kő-arc, istenség, hihető: csoda-vert romtemető. Pusztulás fölött a hamvas tavaszi ág, irgalmas falak, gerendák, új tető, a lég, a lélek hittevő tágasságában ívelő, újrakezdésre alkalmas, romokon diadalmas karokkal istenvert erő: tovább! Csak szív kell s jó tüdő és minden még bevehető. Hristo Peiitev Állatmese A kígyónak egyszer sikerült meglepnie a fiókáit melengető galambot Kinyújtotta feléje a fejét, és ezt sziszegte: — Ti repülő élőlények. engem állandóan kinevettek, azért, mert én csúszom, ti pedig repültök. Még a gyerekeiteket is velünk, csúszómászókkal ijesztgetitek. Kíváncsi vagyok, mit fogsz csinálni most? Ha csak megmozdulsz, megmarlak, és akkor végetek ... Csak akkor tudod megmenteni uz életedet, ha azt teszed, amit mondok. — Mit akarsz? — kérdezte a megriadt galamb. — Nagyon keveset — mondta a kígyó. — Csak azt akarom, hogy legalább egy kicsit csússzál velem együtt; csak any- nyit, hogy én is mondhassam, hogy ti, repülő lények is csúsztak, másztok ... — De hiszen én nem tudok csúszni! — tiltakozott a galamb. — Ajjaj! Ezt mondják az emberek is — repli- kázott a kígyó. — De az életben gyakran láthatod, hogy csúsznak, másznak azok is, akik repülni születtek ... Hát rajta! — mondta a kígyó a galambnak. És mit tehetett a galamb? A fiókák kicsik voltak, az életet is szerette — hát csúszni, mászni kezdett. Ügy, ahogy tudott. És mellette tekereg a kígyó. Fordítottam Lipcsey Lászlóiké Szirmay Endre Ez a tavasz más, mint a többi; új galambrajok köröznek a lángoló tűzfalak fölött, a szerelem már hozzád költözött, és nekem csak az arányló sejtés csillogása maradt, ó, vérző pillanat gyújtsd föl az egyetlen kedves zölden izzó szemét, mutasd föl mindenkinek a lázas szándékok ezüst üvegét; lüktet és csillog a zengő végtelen és a szívemen lobog a messzeség. IS lőrinci kosztosdiák nymát» A lőripci búcsú! Ma, több. évtized múltán is varázslatos emlék a gyermekkarból. De hol is van Lőrinc? Lesz, aki talán elírásnak véli e nevet, s Lőrincre gondol Hatvan közelében. Mások Szentlőrincre, Pécstől nem messze. Ez már közelebb jár az igazsághoz — de csak azért, mert a szóban forgó helység a Baranyával szomszédos Tolna megyében van. A teljes neve: Sárszentiő- rinc. Nagydorogról közelíthető meg azon az úton, amelyik Székesfehérvárról — a nótabeli Sárbogárdon át — “tart Szekszárd felé. Négy kilométert tettünk meg a lőrinci búcsúba menet, augusztus 27-én, Lőrinc napján. Lehet, hogy Lőrinc'en sem volt különb a búcsú, mint Dorogon, mégis az i-.o- rincen volt... Már a Sió hídján sétálnak a kiöltözött lányok, legények. Föltűnt a ringlispil jobbról, a faluból. Mindez színes, érdekes, emlékezetes vo.lt — s főképpen az, hogy valaki, úgy éreztem, ott járt, valamiképpen ott is van. Mintha épp csak szomszédolni ment volna el, de bármelyik pillanatban betoppanhat a faluba ... Petőfi Sándor! Mert ott mentünk el az • L-alakú, alsó, rövidebb szárával az úthoz simuló ház előtt, amelyen emléktábla hirdette, hogy 1832 3-BAN TANULÓ KORÁBAN ITT LAKOTT PETŐFI. Kíváncsian néztem az öreg ablakokat meg a fehér kőkerítést a fölé magasodó fákkal. Csak jóval-jóval ké- sőb jutottam belülre is: a fehérre meszelt, négyszögletes téglaoszlopokon támaszkodó tornácról kiaréjozott, mohos udvarba. Ma természetesen bárki odalátogathat. Ez a fő emlékhely. Értről írta Illyés Gyula, hogy »a falu legszebb háza volt, száz év múlva is, amikor én felkerestem, mint szülőfalum legnagyobb nevezetességét«. Illyés otthona ugyanis a közeli puszta volt, Alsórácegres. Lőrincről földút visz oda ma is. Onnan tovább a földúton szintén Al- sórácegresre jutunk. Ebben az L-alakú épületben lakott Petőfi kisdiák korában. A tornácról — mint Illyés írta — »szőlőhegyekre látni, a tolnai táj, a Völgység feledhetetlen édességgel hullámzó, a Provence legszebb tájait idéző halmaira és lankáira«. Itt, Hittig Lajos jegyzőéknél élt 9—10 évesen; innen járt a gimnázium első osztályába. Vagyis amint az egykori elszámolások tanúsítják — éhéivé a tégi felirattól! —1831— 1832-ben lakott ott. Ez utóbbi év tavaszán ugyanis a jegyzőék elköltöztek, s így Petőfi szállást kényszerült változtatni. Az elemi iskolához költözött a tanítói lakásba, ahol Németh Ferenc tanító szintén tartott kosz- tosdiákokat. A régi iskola- épület és a tanítói lakás is az ő emlékét őrzi. De hol tanult, hogyan lehetett gimnázium egy ilyen kis faluban?... Abban az A régi emléktábla. időben persze nem is volt olyan kicsi ez a község. S hogy gimnáziumija lett, azt három szomszéd megye evangélikusainak köszönhette. A század elején alapították a lőrinci gimnáziumot, amikor a felekezet győri középiskoláját főiskolává akarták fejleszteni. (Később aztán. 64 évi működés után, 1870-ben Bonyhádra helyezték az iskolát.) A földesúri adományból származó telken épült, két sarokra is szögellő, háromrészes épületben indult algimnáziumnak messzeföldön jó híre lett — ezért küldte oda fiát, Sándort Szabadszállásról az »öreg« Petrovics is. Itt lakott, tanult, játszott, futkosott a patak partján, az iskolán túl a faluvégi réten — megilleted ve járhatjuk be a helyeket, amelyek az ő nyomát őrzik. N. F. Gyurkó Géza Az egykori Jegyzői ház Sirs zen tlöríncen. Miért borongok? Hogy miért borongás a lelkem? Mert nem értenek meg. Ebben az országban nem lehet élni, mert ebben az országban nemhogy a borongás telkemet nem értik meg, de azzal sem törődnek, hogy miért borong a lelkem! Mert ebben az országban még bo- rongani sem érdemes. Borongás bús borongjaimat vajh’ ki érti? Igen: vajh’. Mert ezt írtam életem nagy versében, amelynek a címe is az volt: »Borongás ország borong kebledre borongó fiad..s<A vers megjelent, viszonylag tág körben, s vagy harmincak körében igen nagy visszhangot váltott ki. Olyannyira, hogy írtam hozzá gyorsan még húsz borongást és jelentkeztem az írószövetségbe meg a kiadónál... De ebben az országban nem értik meg az embert. Nem vettek föl írószövetségi tagnak, s ezért nem adták ki a kötetemet sem. Esküszöm ezért, és nem a borongás miatt! A vászon hatszor tizenkét méteres volt. A kert végében festettem eső, fagy- és göngyölegálló sárga és vörös specifikus míniumf estékkel. A címe az volt, hogxi »A Capulet család mennybemenetele'«. Éppen nem lehetett őket látni, mert már magasan voltak, de a mennyet sem lehetett látnti, mert az még messze volt. Azért festettem így, hogy szabad asz- szociációkat teremtsek, és szabad asszociációkho: nyújtsak lehetőséget. A vász nat aztán összegöngyöltem mért, mint fentebb írtam göngyölegálló festményt csináltam, és elvittem a művészeti szövetségbe, ahol majdnem megvették; de mégsem• vették meg, mert alaptag is akartam lenni. Aki úgy fest, mint én, eső-, fagy-, és göngyölítésállóan, ennyi szabad asszociációval, annak az Alapnál a helye mint hivatalos és hivatásos festőművésznek ... Nem vettek föl!... Féltek tőlem? Minden bizonnyal. Ezek félnek az őstehetségtől, aki képes egy kert végében is megfesteni akármit, ha az hatszor tizenkét méteres vászon és szabad asszociáció .,. »Zette rugós és rúgás hangszerekre-« címmel komponáltam hát — csak úgy fül után — egy kis opuszt, forte Is piano váltásokkal, egy kis andantét js adagolva hozzá. Igaz, a kottát nem ismertem, de már gyakran láttam, miként is játszanak üstdobon, harmóniumon, gitáron és nagybőgőn. így teÁ körülmények hatalma Szabadságharcunk nemzetközi feltételei Ritka az a forradalom, amely meg tud maradni pusztán belső ügynek. Egy- egy ország politikai váltoizá- sai mindig érintik a szomszédokat és az adott térségben érdekelt nagyhatalmakat, a progresszív, forradalmi változások pedig mindig szembetalálják magukat, a régi viszonyok fönntartásában érdekelt hazai és külföldi erőkkel, azaz a belső és külső reakcióval, e kü- lön-külön is éppen eléggé veszedelmes két ellenféllel. 1848 márciusában Magyar- ország társadalmi viszonyai és politikai rendszere néhány hónap alatt, szinte köziegyetértéssel találkozva gyökeresen átalakult, a Del- ső konzervatív erők pedig beletörődni látszottak a változásokba. Ez nemcsak az átalakulás szükségességéből és időszerűségéből fakadt, hanem az adott pillanatban kedvező nemzetközi helyzetből is: »a népek tavaszán« Európa számos országában törtek ki a magyarhoz hasonló társadalmi és politikai forradalmak, s ezek egyelőre sikeresek voltak. A forradalmi erők között ugyan távolról sem volt olyan együttműködés, összehangolás. mint ahogy Metternich és a többi bukott politikus hirdette, de a nemzeti szabadság és a világszabadság, az egyenlőség és a testvériség eszméje valóban egyszerre fűtötte 48 újat akaró nemzedékét A mépharaggai szembetalálkozó konzervatív erők mindenütt megbénultak, s az ijedelem és tehetetlenség érzete hetekre rányomta bélyegét az egész birodalom fölbomlásától félő Habsburg-udvarra. Ezért adhatta V. Ferdinand 1848. április 11-én jóváhagyását a magyarországi forradalmi jellegű belső reformokhoz, ezek ugyanis — ellentétben az ekkor a Habsburgokhoz tartozó Észak-Itália nemzeti mozgalmával — önmagukban nem fenyegették trónját. A »törvényes forradalom« révén feudálisból polgári jellegű állammá váló és nagy fokú önállóságot szerző Magyarország politikai vezetői (Kossuthot is beleértve) nem estek abba a hibába, hogy kizárólag az európai forradalmak győzelmére, ezek szövetségére építsék Magyarország jövőjét. Tudták, hogy az európai kormányok többsége a rend és konszolidáció híve, fél a forradalmak nyomán támadó külpolitikai bonyodalmaktól, ezért nem kívántak pusztán »a sym- pathiáfara támaszkodni«, hanem a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok ápolásával, a külhatalmak tényleges érdekeinek a megteremtésével igyekeztek megszerezni Magyarország számára a nemzetközi elismehát igazán nem okozhatott gondot számomra, hogy a lelkemben dúdoló köplijegy- zéket kivetítsem magamból rugós és rúgás hangszerekre szerelve. Nem is kértem mást, csak hároméves állami ösztöndíjat, hogy a három év alatt elkészítsek egy olyan operát, amelynek a verseit is én írnám, a színpadképét is én festeném, s természetesen magam vezényelném az összes hangszert is. Mert én mindent vállalnék. Mert én senkit sem terhtlnék, ha hagynának alkotni. Hogy olcsóbb legyen. Mégsem kaptam meg az ösztöndíjat. Alkothatok én, kérem, bármit ebben az országban, próbálkozhatok drámával, szoborral, filmmel vagy kisregénnyel — mint ahogyan mindegyikkel igenis nagy sikerrel próbálkoztam —, mindig mellőznek. Nem értenek, meg, nem adnak támogatást, hogy anyagilag biztosítsam alkotói légkörömet ... Hát ezért vagyok én borongás és kiábrándult. Na, és ha még ezt a karcolatot sem, közlik... Meglesz a véleményem a szerkesztőkről... rést és ezzel az elért posí- ció megszilárdítását. Ám amikor 1848 szeptemberében a magyar ország- gyűlés az ellenforradalmi támadással szemben a nemzeti önrendelkezés védelmében a fegyveres harc útját választotta, a nemzetközi helyzet a tavaszihoz képest már jelentősen megromlott ‘Mindenek előtt elakadt a német forradalom, a német egység ügye. A többi forradalom is nehéz helyzetbe került, hol a radikális irányzattól visszarettenő'kormányok (Francia- ország), hol a külső elnyomók fegyveres • sikerei következtében. A Kossuth vezette országos Honvédelmi B i zottrpány külpolitikájában, mind kevéssé számíthatott a forradalmak szövetségére. Külpolitikájának elsődleges célja tehát az lett, hogy megismertesse a külföldet a magyarországi háború valódi okaival, bebizonyítsa az önvédelmi harc jogosságát, kimutassa, hogy valójában Ausztria kormányzata tért Je a törvényes alapról, s végül, hogy meggyőzze a hatalmi egyensúlyhoz ragaszkodó nagyhatalmakat (elsősorban Angliát), hogy Magyarország — Ausztriával megegyezve vagy önállóan is — képes átvenni a Habsburg-monarchia korábbi egyensúlyozó szerepét. Ez utóbbit a hatalmak nem igen hitték el, a többi kéj> des — így a jogosság kérdése — pedig kevéssé érdekelte őket. Szívesen vettek volna valamiféle osztrák — magyar (azaz Habsburg— magyar) megegyezést, a magyarok kielégítését, de Magyarország önállóságát még passzívan, az elismerés formájában sem támogatták. Az 1849 tavaszi nagy magyar győzelmektől ugyanazt várták, mint az itthon kialakuló Békepárt: Ausztria rá- kényszerítését az egyezkedésre. A cári Oroszország beavatkozásáért Európa nyugati felében ugyan kevesen lelkesedtek, az angol és a francia kormány féltette ettől Ausztria önállóságát, nagyhatalmi státusát, de az osztrák és a magyar álláspont összeegyeztethetetlen- ségét tudomásul véve szükséges rosszként mindkét kormány elfogadta, hogy a cári orosz fegyverek teremtsék meg a »magyarkérdés« megoldását. Legföljebb jámbor óhajként ajánlották Ferenc Józsefnek a magyarok veresége után a nagylelkű, magatartást, a magyarok kielégítését — amit egyébként a győzelmet hozó orosz cár is ajánlott. Volt-e alternatíva? Arról nincs értelme beszélni, hogy más belpolitikával (radikálisabb parasztpolitika, több gesztus a nem magyar nemzetiségek felé) volt-e esély győzni Európa két legerősebb hadserege fölött. Olyan külpolitikai orientáció, amely tényleges segítséget nyújthatott volna, egyszerűen nem létezett (miután Piemont vereséget szenvedett). A külföldi közvélemény megnyerésében, mozgósításában rejlő lehetőségeket a magyar külképviselők (Teleki László, Pulszky Ferenc) maximálisan kihasználták, de az idő rövid volt ahhoz, hogy a magyarbarát közhangulat politikája megváltoztatására kényszeritse a brit kormányt. Jobban, egyértelműbben kellett volna együttműködni az európai forradalmi erőkkel? Éppen a magyar- országi eseményeket igen nagy érdeklődéssel követő Marx és Engels mutatott rá a 48-as forradalmak szerves összetartozására. A magyarok győzelme valóban elősegítette volna a többi nemzeti-forradalmi mozgalom sikerét, de az utóbbiak veresége tulajdonképpen megpecsételte a magyar ügy kimenetelét is. Régi igazság, hogy a győzelemnél jobb alternatíva nem létezik. Jeszenszky Géza
