Somogyi Néplap, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-10 / 34. szám
Tiszfs't Szerkesztőség! Tereli József. Rnksi. Szabadság u. 21. szaru alatti lakos panaszára, mely lapjak 19HI. január 31-i számában jelent, meg, termelőszövetkezetünk vezetőségé nevében az alábbiakat válaszolom: Te véli József fóallattenyésztot a tsz vezetőségé munkakörének e"átasára alkalmatlannak lurlotta. A tehenészeti telep dolgozóival való kapcsolata annyira megromlott. hogy írásban, jelentették be: nem hajlandók a födi- latU.r iisztö irányítása alatt dolgozni. Az ellenőrző bizottság szintén megállapította alkalmatlansagát. Nem megfelelő munkájával veszélyez tette tehenészeti telepünk eredményes működését. Termelőszövetkezetünk el!törette azt a hibát, hogy Tereli József tagsági viszonyát nem a jogszabályoknak megfelelően szüntette meg. A munkaügyi bíróság Ítéletére hivatkozva írásban több alkalommal felszólítottuk, hogy foglalja el munkakörét, de á felszólításnak azóta sem tett eleget. Tekintettel arra. hogy termelőszövetkezetünknek fő- állat tenyésztőre szüksége volt. az I960, december 23-án tartott vezetőségi értekezlet januar elsejével új föaitatte- ny ész töt alkalmazott. Meg kell jegyeznünk, hogy ez még a birosag ítéleténél: kihirdetése előtt történt. Nem felel meg a valóságnak Tereli József ama állítása sem. miszerint munkáját nem szakemberek bírálták el. A hivatkozott vizsgalatokat ugyanis a tsz ellenőrző bizottsága végezte, melynek többek között a tsz föagronőmusa is tagja. Farkas Lajos Isz-eLnoK. Uj Eift Tsy-, Kiül« Köszönjük a valami, naei amntaui aligha zaruK 1« mc ük> Ismereteink .szeriül kétszer szólította* főt Te véli Jé- /-seiet, mindkétszer megjelent a mitnkahel.' én. Mivel azon ban beosztott állattenyésztőként akartok foglalkoztatni — pedig a bírósági ítélet szerint a tsz »eredeti munkakörében köteti"» alkalmazni*- —, nyilvánvalóan nem vállalta az alacsonyabb beosztást. Az ítélet egyébként december 15-én született, s a tsz két nappal előbb (!) alkalmazott új főáHaltenyésztőt. Teveli József helyét semmiképp sem lölthetlék volna be addig, amíg ügye le nem zárult. Az új-ágban megjelent panasza után viszont — s erről nini« szó a levélben —. válaszként fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellene. Mindössze ennyit a kétes értékű válasz kiegészítéseként. (Szerk.) Érdekközösségben Erősödik a tagság kötődése Jól nyomon követhető, általános tapasztalat, hogy az áfész-ek tagjai nemcsak társadalmi munkával, hanem anyagilag is szívesen segítik azokat a fejlesztéseket, beruházásokat, melyek az ellátás javítását, igényeik jobb kielégítését szolgáljak. A hozzájárulás növeli a tagság kötődését a szövetkezethez. Megyénk 13 átésiz-enél az alapreszjegy rendkívül alacsony, mindössze 100 Uswe. míg a lengyeltóti szónefke- •zetnéi 200, a csurgó» és a leijei áfész-nél 300 forintban állapította meg ezt korábbon a szövetkezeti tagság. A Fo- ivasztási Szövetkezetek Or- zágos Tanácsa irányelveket „dott ki az áfész-ek es ta- ;,ok vagyoni kapcsolatainak ovábbféjlesztéséröl. Ezeket az irányelveket a MÉSZÖV legutóbbi küldöttközgyűlésé megtárgyalta, es javasolta az áfész-eknek, hogy egy alaprészjegy er léke fokozatosan 500 forintra emelkedjen, a célrészjegy felső határát pedig 150 ezer forintban állapítsák meg. A lengyeltóti szövetkezetnél most készülő aruház építéséhez a tagság 1.5 millió forint célrészjegyet fizetett be. , A részjegyemelés közös érdek. Ennél a szövetkezetne! ■ példázd az 1979. évi m-unka alapján 613 ezer forintot fizettek ki vásárlást és értékesítési viszatérítéskónt, illetve a részjegyek után. A szövetkezet vezetői most készítik a VI. ötéves tervre szőlő célprogramot az alap- reszjegyek kiegészítéséhez, újabb célrészjegyek jegyzekéhez. Ebben a munkában a szövetkezet választott vezetőségi tagjaira, a KISZ- . fiatalokria és a szövetkezet dolgozóira, számítanak, elsősorban. Feljavult a tevés filmkínálat az utóbbi időben: örömmel konstatálhatja ezt a néző. Hogy azonban megállapításunk ne »lógjon a le- vegőben-*, sorolj un a néhány* . alkotási, a januári és februári »tévémoziból**! Láttunk Gorki j-adaptáciot — A cigányul bor a?, tg be megy —, Ibsen. drámát filmen (Babaltazí. Pasolinitol a •Mamim Romai. John Steinbeck öde lóból izgalmas Hitchcock müvet — a Menló- csönakot —. Mihail Komm morális problémát bonco-io Egy év kilenc napjai, sok ma,gyár filméit: Puskák es galambok. Hattyúdal, Októberi vasárnap. Vasárnapi szülők. Budapesti mesék.*tb. NSZK-s lekiismerel-vizf.- gala lot. Slaudle Búcsú című munkáját, de könnyedebb hangvételű alkotásokat is, így a Darling Lilit, Az ördögi Roy Slade-1, a Joreg- gelt Búbánatot. A világ legszebb asszonyát. Reiegf illíreket és a szélesebb nézői tábor igényeit kielégítő mű - \-eket. Ma például a Néma dosszié című magyar krimi vonz majd a képernyő elé nézőket a kora esti órákban, néhány nap múlva három Latabár-film. aztán a Lopakodó hold című western. látjuk majd a Csépió Gyuri című szociofilmet és Solohov remekművének feldolgozását hat részben, a Csendes Dont. Bizony ináéul ennyi elégte. A szombat esti Já’.szd újra. Saru! című, 1972-es amerikai munka is érv megállapításunk mellett. S egyben talán amellett is voks, hogy inkább néhány éves, moziban mar játszott — és sikeres — müveket lássunk a képernyőn, mint olyanokat, melyek filmforgalmazást a ajkaimatianok voltak, mert nem ígérnek seam közönség, sem műt eszi szempontból sikert. (A kettő nem zárja ki egymást, sőt...!) Meri igaz; hogy Woody Allen pályáján a magyar mozikban is játszok Fogd a pénzt, és fuss!, illetve a Jalszd újra. Sam! csali aiio- más volt az Annié Halihoz — kísérlet a majdani tökéleteshez —. mégis ion*« állomások ’ Alien nyes-ziettseaeben, csun vasagában a »modem idők*« en lellek tűéi Chapliné. .Ezit a neurotikus, komplexusos, csetlő-bolió amerikai kisembert tudja tökéletesen. Mást nem, de ez eleg is ahhoz, hogy örökre beírja nevét a »nagykőnyv- be- . Főkéné, ha olyan partner »játszik alá**, mint az Annie Haliként — ezt tavaly láthattuk a moziban — vele egyenrangút produkáló Diane' Keaton. L. L. Külföldi írók hazánkban Az írószövetség nemzetközi programja — Az idén tovább bővülnek az Írószövetség nemzetközi kapcsolatai —mondta Garat Gábor Kossuthdíjas költő, a Magyar ífók Szövetségének főtitkára. Nemzetközi kapcsolatainkban kiemelt hely illeti meg a szovjet iicszőveiség- gel való együttműködésünket. amelynek Keretében számos reaiicfezvenyne. ta nacsk ozasra. tapasztalatcse rére kerül sor. Programún kát a január végén elfog« dott munkatervünkbe»n fo galmaztuk meg. **Az ember kapcsolatok a családon be lül és kívül a je.enkori szov jet es magyar irodalomban- címmel Budapesten rendezürvk alkotói talalko»> „Akácnyílás Kadarkúton Búcsúzik a Jobarál, s a munkákból következtetve még ,a búcsúszóval egyidősen. az első félév végén nyílik az. Akác vendéglő K.a- darkúlon. Az áfész új vendéglője nyilván valóan az út mentén látható jókora akácokról kapta nevel. Kaposvár. Nagyatád és Szigetvár, illetve Barcs felól futnak itt össze az utak, s a lo-ter hangulatos szin- ;oltja lesz majd az Akác. A csaknem 500 negyzefoétev- nyi alapterületen konyha, etterem, presszó es büfé kap helyet. Előfizetéses étkeztetést biztosítanak a dolgozóknak. gyors kiszolgálással, és ízletes eleiekkel várják az átutazókat — a jelenleginél jóval esztétikusabb. egész- segesébb körülmények kozott. A Nagyatádi Total s -akémperei eptUk » venMegkezdődött a téli vásár Tegnap Kaposváron megkezdődött a kereskedelem szokásos szezon végi vására. Mint dr. Nagy Gyula, a Somogy megyei Ip«arci kk-kis kereskedelmi Vállalat igazgató- helyettese elmondta. ■ 14,5 millió forint értékű árut vonnak be az általánosan negyven százalékos árenged-' menybe. 21 üzletben, áruházban bő választék varia a vásárlókat A vásár két hete alatt mintegy 13 millió forintos forgalomra számítanak. A Somogy Áruházban fío- vács Ferenc igazgatói elmondta: szokás szerint az első napon a legnagyobb az érdeklődés. ilyenkor — csökkentett áron — mintegy kétmillió forintos forgalomra számítanak. Az áruházban nyolcmillió forintos készlettel várták a vásárt, s abban bíznak, hogy ennek hetvennyolcvan százalékát eladják. Tegnap különösen a méteráruk. a kabátok és az ingek iránt volt nagy az érdeklődés. A Csibi gyermekruházati áruházban 890 ezer forintos készlettel várták a vásárlókat. Kalocsa Árpádne üzletvezető szerint náluk is az első napokban lesz legnagyobb az érdeklődés, s ez nemcsak a vásárlói szokásoknak tulajdonítható, hanem annak is. hogy ezekből az árucikkekből nincs utánpótlás, tehát amíg a készlet tart .. . Az Adv Endre utcai cipőén 11 ba n Dinnyés József ne üzletvezető egy divatos lábbelit mutatott, amelynek ara több mint nyolcszáz forint — volt. Délelőtt fogyott is belőle szépén. A lakosság megtakarítása a két hét alatt ebben az üzletben meg ii a latija majd a 120 ezer lorin- tot. aoL A Szovjetunióban pedig a második világháború témakörévé, foglalkozó kerékasztal-beszélgetést tartunk. Magjai- iródelegáció utazik a szovjet írók VIL kongresszusára, ez év nyarán. Az együttműködés folytatódik az egyik legjelentősebb Közös munkában, a Kézfogás című antológia újabb köteteinek előkészítésében is. A kötet témaköre kiterjed a két ország egészété. A tervek között szerepel egy fiatal szovjet költő vendégül látása azzal a céllal, hogy anyanyelvi környezetben ismerkedhessen meg a magyar nyelvvel, s később irodalmunk szakavatott fordítójává váljék, A bolgár államiság 1.300. évfordulója alkalmából bolgár írók rész vétele vei irodalmi megemlekezést rendez az írószövetség. A szocialista országok irószövet- segi vezetőinek rendszeres találkozóját a jövőben kétévenként rendezik meg. A soros fogadóorsiog 1982-ben Mongólia lesz Az idén nyolc műfordítót várnak Finnországból, aki magyar kollégáival kerékasztal-beszélgetésen cserél tapasztalatot ’ müheiymun- kaju/uói. Lahttban az idén ismét megrendezik a nemzetközi írótalálkozót. amelyen hazánk írói is reszt vesznek. A Szíriái Arab író- szövetséggel is ötéves egy ül'.működés- megállapodást kötötték, amelynek értelmében írókat látnak kölcsönösen vendégül. Segítség a gyermekneveléshez Négy hónapja működik a kis mainak lub Kapos váron, a Latinca művelődési központ es a KÜJAL egészségnevelési osztálya szervezésében. Havonta egy alkalommal tartanak összejövetelt, s a csecse- mőgondozás és gyermeknevelés új módszereivel ismerkednek meg a résztvevők. Legutóbb például előadást hallgattak és filmeket tekintettek meg. A megyei kórház osztályvezető-helyettes főorvosa, dr. Pekő Terez beszélt a csecsemők es kisdedek testi, érzelmi, értelmi fejlődéséről, ezután filmeket vetítettek az újszülött neveléséről, valamint a gyermekkori hallás- és beszédzavarokról. Fölhívjak a kismamák figyelmét arra is. hogy ismereteik zyarapi'.asara mily«! könyveket olvasaau«*. SORI Szerencsétlenség Két barátnő be&zélget; — Képzeld el, már harmadszor el kellett ha- lasztanom ' az esküvőmet Mit gondolsz, ez szerencsétlenséget hoz? — Nem, drágám, ha tovább is így folytatod! ígéret A szigorú mama »előveszi-« a leányát. A szövés: — Brigitte! Nekem *z a gyanúm, hogy mostanában nem egyedül fekszel az ágyadban— Hiszen hamarosan férjhez megyek, mama. — Biztos vagy ebben? — Igen. Hiszen mind a ti »an megígérték, hogy utana fetebéguá vesznek. Telefon — Mikor ment e! anyád? — kénéezá « hazatérő apa a fiát. — Nríianr perce lebet... a telefonkagyló meg meleg! Hasbeszélő Egy skót egy rendkívül elegáns hotelben étkezik ismerősével. Amikor a pincér hozza a számlát, a skót felől hangosan és energikusan ez hallatszik: »Hozzam, hozzám, en fizetem az egészet!« Másnap ez aílt az. újságban: »Egy skót megfojtott egy hasbeszélőt az étteremben . ..« Rossini sír Rossini eleleben állítólag háromszor sirt: egy szór, amikor a Seviílai borbélyt kifütyülték. másodszor, amikor hallotta Carafát egy áriát énekelni, és egy harmadik alkalommal, amikor egy csónaktúrán szarvas gombás pulykája a vízbe esett ... A főzés művészete A férj hazajön és meg kell állapítania, hogy csak krumpli van az asztalon. »Hát ez meg milyen dolog?« — kérdezi. Azt mondja a felesége: »Amikor a bécsi szelet tüzet fo- ' gott, el kellett oltanom » levessel,...» Feleség Barátok rcrnná*. között: — Sietnem kell haza. ebédet kell készítenem a feleségemnek ... — Tán beteg? — Nem, hanem éhes! Az MSZIVíP Somogy megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA FŐszerkesztd-h.: Paal László Szerkesztőség: Kaposvár. Latinra Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7401. Telefon: I1-31U, 11-61« 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár. Pf, 31. 7401 Felelős kiadó: Balajczá János Terjeszti a (Magyar Posta Előfizethető a hn-fankczbesitő poslahiv ataloknál es kézbesítőknél Előfizetési díj . egy hónapra 34 Ft, negyedévi*« 102 Ft, fel evre 204 Ft, egy évre 400 Ft Index: 25 067 ISSN 0133—0008 •cészüft a Somogy megyei Wyom- laipari Vállalat kaposvári tizemében, Kaposvár. Majuo 1. «. 101. Felelős vezető: Farkas Bél" Igazgató Kéziratokat n»»m V'iink m«|f €3 AsUi ctüuak Tv-jegyzet Sam és a többiek