Somogyi Néplap, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-10 / 34. szám
I Terv ismertető értekezletet tartottak tegnap a Magyar Nemzeti Bank Somogy megyei Igazga töségán. A tanácskozáson reszt vett. dr. Kiss Pál. az MNB mezőgazdasági hitel főosztályának ARA; 1.40 Ft I OGYINÉPLAP XXXV!!. évfolyam, 34. szám 1981. február 10., kedd Javítják a gépeket. Tizennégy erőgépei, Biele tehergépt öcsit és munkagépeket javítanak ezekben a napok kan a babocsai Határőr Termelőszövetkezet gépműhely eben. A munkát március tizedikére akarják befejezni MADRIDI TALÁLKOZÓ Jó tárgyalási alap A madridi találkozó helfdt teljes ülésén Leonyid Iljicsov külügyminiszter-helyettes, a szovjet delegáció vezetője a többi kozott hangsúlyozta: az európai katonai enyhülési és leszerelési konferenciáról előterjesztett lengyel javaslat jó tárgyalási alap, de mellette a szovjet küldöttség kész figyelembe venni a más küldöttségek (a jugoszláv, a svéd, a román, a francia delegációi által benyújtott indítványok ésszerű elemeit és más észrevételeket is. A szovjet küldött (nyilvánvalóan az e tárgyban beterjesztett francia javaslattal vitába szállva — a szerk.) kifejtette a szovjet álláspontot a bizalomerősítő intézkedésekről és hangsúlyozta: azok nem sérthetik az államoknak biztonsagukhoz való jogát és nem juttathatnak egyoldalú előnyhöz egyetlen államot vagy államcsoportot sem. Rámutatott: a bizalomerősítő intézkedéseket a helsinki záróokmány aláírasa óta szerzett tapasztalatok alapján kell tovább fejleszteni. Ezek a tapasztalatok pedig arra mutatnak, hogy az önkéntesség elve bevált: egyetlen esetben sem fordult elő, hogy bárki megszegte volna ezeket a megállapodásokat. A formális egyenlőséget szorgalmazni — mondotta — csak akkor volna logikus, ha az mind a 35 részvevőre vonatkoznék. Nem lehet ugyanis figyelmen kívül hagyni, hogy az Egyesült Államok a tőkés világ legerősebb országa, és katonai ereje lényeges stratégiai tényező. Európában pedig reálisan, létezik a két ka tona i - poü tikai szövetség, amelyek közül az egyikben, részt vesz az Egyesült Államok és Kanada. A vitában felszólalt Mae Kampelman nagykövet, az amerikai küldöttség vezetője is. Felszólalásában lényegében arra szorítkozott, hogy az Egyesült Államok' küldöttségének támogatásáról biztosította a terrorizmus elleni küzdelem fokozásara benyújtott spanyol javaslatot. dós kod ás javítására a szociális otthonok, illetve a szociális gondozás és segélyezés feladatait szolgaló előirányzat összege 7,1 százalékkal nő. A szociális otthonok befogadó- képessége az idén ezer hellyel bővül. A tanácsok további 46 napközi otthon megnyitását tervezik az öregek részére. Erősödik a közgazdasági szemlélet Tervismertetű az MNB megyei igazgatóságán vezetője is. Tihanyi Zottin igazgató tájékoztatta a bank vezető beosztású dolgozóit az MNB elnökiének január 27-én tartott beszámolójára:. m.ajd értékelte az elmúlt gazdasági ev somogyi hiteléletét. Ezt követően a megyei igazgatóság osztályvezetői ismertették az egyes gazdasági ágazatait pénzügyi helyzetét, az eredményeket és a fejlesztési lehetőségeket egyaránt érintve. Megállapították, hogy a hitelpolitikai irányelvek új elemeinek megismerése es megjsmertetese ma elsőrendű feladat. Tavaly korszerűsödtek a bankmunka technikai körülményes is. Az egységes bankszámla elektronikai rendszer bevezetése a .rövid hatan dö ellenére zökkenőmentesem és minimális hibával sikerült. Az elektronikus adatfeldolgozásból adódóan a naprakész információk szinte forradalmasították a gazdasági elemzések módszereit és lehetőségeit. A megyei igaz- ga tóság dolgozói számos elemzést készítettek tavaly az MNB elnöksége és a szakfolyóiratok szamara. Az aktivaüLés résztvevői kiemeltek a gazdálkodó szervezetek és a bank közötti rendszeres kapcsolat- rántás, tájékoztatás és tanácsadás szükségességét. Dr. Kiss Pál felszólalásában röviden ismertette a mezőgazdasági hitelezés hatodik öteves tervi elképzeléseit. A terv ismertető Tihanyi Zoltán zárszavával ért vések Köztársaság külügyminisztere vasárnap befejezte ma- gyarországi hivatalos lato- gatáawt. s a dékviáni arakban eiut ázott Budapestről. Ü tjének következő állomása Párizs lesz. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Púra Frigyes külügyminiszter es Rosta László, a Magyar NépKöz- társaság ankarai nagykövete. Jelen voll Ogüz Cökmen. a Török Köztársaság es Jacques Lécompt. a Francia Köztársaság budapesti nagykövete. NSZK ifjúsági delegáció érkezett Badafestre A KISZ KB meghívására teBsérnap hazánkba érkézét*, a Szocialista Német Mun- kásifjüság Saöveteégi Bl- nöksegemeá Werner Stür- masyn veaetee delegációja. A delegáció lángyalasokwt folytait, a KISZ és a Szocialista Német Muntaáttf jóság Szövesse*}? további egy üU - működéséről. ütemekben es iskókalobe-n ismerkedik a magyar ftotaiak élet- és miaátekőrüJmémyeivel, * KISZ atepszameaetek. tevékenységével. Hétfőn az építők s zakszer - vesetének székhazában Me-, hes La ja* ipari miniszter az i pari ranyitas es a vállalati szervezet korszerűéi teáéról es az idei. valamint a következő etek tervcéljairól tájékoztatta a tárcához tartózó több száz valialat gazdasági-, párt- és tomegsaervezeti vezetőit. Az igazgatói értekezleten resat vet* Marjai József miniszterelnök-helyettes es a taishatoeagok, valamint a szakszervezetek vezetői. Mehes Lajos elöljáróban hangsúlyozta, hogy gazda- sagiranyitasá rendaaerünk fejlődése szükségessé tette az egysege» iparirányítást Korábban a vaHalatok az indokoltnál nagyobb védettséget élvezhettek a gazdálkodás teltételeiben vegement változások hatásaitól, a rossz vállalati eredmények kó\«et- kezmenveit átháríthatták az egész népgazdaságra. Ez * fajta vedetteeg azt eredmény eafce. hogy nem mindig a vállalati hatékonyság es nyereseg aranvában differenciálódták a jövedelmek es a fizetések. A széttagolt m- tezmenyhálósít a gazdasag- iranyítáei rendszer változás» után sem módosította mód- snereit. s ezzel továbbra is levette a feielosse®« a vállalatok válláról. Ennek megszüntetése, illetve az új - miniszteri um ilyen celu létrehozása lehat nem egyszerűen három tarca összevonását, hanem az egész hazai iparirányítás magasabb szintű megújítását jelenti. A miniszter elmondta, hogy ezentúl nem avatkoznak be a vállalatok mindennapi eietebe. A gyárak, üzemek maguk dönthetik el, hogy mit termelnek," kinek adjak el árujukat es menynyiért. az őket megillető jövedelmeket hogyan használjak fel. Mindez igen nagy felelő1 es kockázattál jár. Az eddig végzett irányítói munka egy részét az. új minisztérium is folytatja, vagyis felügyeleti jogokat gyakorol, gondoskodik a központi fej 1 eszlesi programok '• végrehajtásáról, szervezi a nemzetközi kapcsolatokat, új modsaerekkel ellenőriz, de nem lep fel a vállalatok er- dekképvisel öjeként. Az új tárca feladata az egységes iparpolitika kialakítása, az ipar gazdaságszervezési funkcióinak ellátása, az ágazatok közötti összhang megteremtése és a kezdeménye-ben (Folytatás a 2. oldalon.) Kamerákat gyártanak nyugati megrendelökn"k a Híraddstechnfka Szövetkezet hnehirlel lei telepén. A több százas sorozatban készül«: kamerák működését korszerű eszközökkel ellenőrzik ücyüiikón a bwucaes e* a beállítás utolsó mozzanata látható Fejlődő egészségügyi és szociális ellátás 1981 Az egészségügyi és szociális feladatok 1981. évi kiadási előirányzata 23,4 milliárd forint, s ez 1.8 milliárd forinttal (8,5 százalékkal több a múlt évinél. Az életszínvonal-politikánkban kiemelkedő jelentőségű feladatok ellátására az állami költségvetés 22 milliárd forintot jutlak Milyen fejlesztésekre jut, mi mindenre költenek ebből a megnövelt summából most, a Középtávú tervidőszak első esztendejében — erről érdeklődött az MTI munkatársa az Egészségügyi Minisztériumbán. A tájékoztatás szerint: az előirányzat lehetővé teszi, hogy megőrizzük a lakosság szeles körét érintő gyógyító és megelőző szolgáltatások színvonalai, a meglevő intézmények. jobb kihasználásával növeljük az ellátóképességet; megteremti az elkészülő új intézmények, bővített létesítmények működésének feltételeit, es segíti a gyógyászati szakmai programok fokozatos megvalósítását. Kiemelt feladat a körzeti orvosi ellátás színvonalának emelése, körülményeinek javítása, hogy a betegele nagy többsége már ezen a fokon is befejezett, szakszerű gyógyításban részesüljön. A költség- vetés az arányosabb ellátás céljából lehetővé teszi újabb 28 általános é.s 40 gyermekorvosi körzet szervezetet. A- járóbeleg-ellátas napi 600 rendelőintézeti szakorvosi órával, az üzemorvosi rendeléseké pedig 4Ó0 órával bővül. A szakorvosi ellátást hatékonyan segíti az országos szak- kórházak es a klinikák járó- beteg rendelésének erősítése, s a taüfcsiéA, illetté a gondozás szélesítése. A járóbeteg- elialás pénzügyi előirányzata 9 százalékkal nő. A kórházi ágyak száma 1200-zal gyarapodik. Így az év vegére 10 ezer lakosra 92 kórházi ágy jut. Sürgető feladatok vannak a kórházi munkafolyamatok szervezettségének, a szakmai ellátásnak es az ápolás színvonalának javításában. A betegirányítas jobb megszervezesével is igyekeznek elősegíteni, hogy a betegek mindenkor az állapotuknak megfelelő kórházi ápolásban részesüljenek. A fekvőbeteg-ellátó intézmények müszerettségét fokozatosan tovább javítják. Egyidejűleg az eddiginél jóval szervezettebbé teszik az eszközgazdálkodást, a kihasználás irányítását es ellenőrzései. ‘Gondoskodnak arról, hogy a költséges'műszerek mindenkor a megfelelő szintre, az azokat kellően kihasználni tudó munkahelyekre kerüljenek. A kórházi és a klinikai kiadások 12,9 százalékkal növeltednek. A bölcsődei helyek száma — a születéssz^im kedvezőtlen alakulásával is számolva — kisebb mértékben nő. 1981- bém várhatóan 3300 hellyel bővül a bölcsődei hálózat, főként az uj lakótelepeken. Ezzel ,záz bölcsodes korú gyermekre 15.7 hely jut. A szülést kővető keresetpótló anyasagi és a gyermekgondozási segélyt is figyelembe véve az állam a bölcsődés korú gyermekek több mint 80 százalékának neveléséhez ad — a családi pótlékon felül — pénzbeli vágj’ természetbeni támogatást. Az tdoo komákról való gonad. »Matt» résévétel jl Vok- givda&ägi saabálypaok *kU>1Méhe* I jp<* «at myI te, hogy a feladatok megoldásának alapfeltétele a part, az a lismi te a társadalmi ttux ■ \ esetek osE»ehangolt munka - ja. Ma meg gyakran a *agy- üaem politikai jelentteéget eiszakitma nézte annak jövedelmezőségétől, a munka hatékonyságaiéi, a keresetek alakulásától. A nagyüzemek, a nagyüzemi munkásság szerepe továbbra is meghatározó a szocialista társadalom erejeben te smlardsagaówi — szögezte le a miniszter. Fomoe feladat a nagyüzemeket valóban olyanokká tenni, hogy ott legyen a legmagasabb a munka hatékonyság«. szervezettsége, te ez vezessen a bérek növelésen ez is. Az összehangolt munka fontos a hosszú látni külgazdasági politikához igazodó termékszerkezet alakításában is. A műszaki haladás, a piac igényéi állandó folyamatként napirenden tartják ezt a kérdést, de nálunk az elönehaladas mégis lassú. Bennünket kényelmessé tett az a felfogás, hogy a szocializmusban nem lehet tönkremenni. Csakhogy ez nagyon sokba kerül nekünk. A tőkés világban, ha veszteséges a termelés, átallnak más áruk gyártásara, vagy elbocsátják a dolgozókat, s ezzel teremtenek pénzügyi egyensúlyt. Nálunk ezek az üzemek dotáció után járnak, takargatják a ráfizetéses gyártást. Ezt az utat nem szabad folytatni. A dolgozókat más munkára kell* felkészíteni és átirányítani. A tőkés világtól való különbség ne • a gyors alkalmazkodás elodázásában, hanem az emberekről történő gondoskodásban legyen. Hl.- ;VÄÄ*S,‘: rró't'i. JUJ.,, ' '' " V ; ■ •■s ■ ,• A^.MSZMP SOMOGY M E GY E IBI ZO.TTS Á G Á N A K LAPJA Befejeződtek a magyar—török küSisgymiRtszteri tárgyalások liter Tiirlcmert. a Török Nagy felelősség, nagy kockázat Tanácskoztak az ipari minisztérium és az iparvállalatok vezetői Kamerák exportra