Somogyi Néplap, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-23 / 19. szám

Megállapodás A saovjet viHaiwiesenergia importról kötött szerződést Schil­ler János, a Magyar Villamos Művek Tröszt és V. P. Pav­lov, a szovjet Energomasport Külkereskedelmi Vállalat ve­zérigazgatója a Magyar Sa jtó Hasi than Szovjt*b*nié Köztársasági pártkongresszusok Új üzemek Három szovjet köztársaság kommunista pártja kezdte meg csütörtökön kongresszu­sát az SZKP XXVI. kong­resszusának el őkészí lésekén t. Grúziában Eduard Sevard- nadze, az SZKP KB Politi­kai Bizottságának póttagja, a Grúz KP Központi Bizottsá­gának első titkára a többi Között elmondta beszámoló­jában, hogy a köztársaság gazdasága dinamikusan fej­lődött az elmúlt öt évben. Az I ipar termelése 41 százalék­kal nőtt. a mezőgazdasági termelés körülbelül egy' har­maddal bővült. Az Örmény KP Központi 3 i zártságának első tikára, varén Gyemircsjan kong- esszusi előadó beszédében zótó arról, hogy Örményor- izágban megkezdte az elekt­romos áram termelését az első atomerőmű. Hetven na­gyobb ipari üzem. illetve üzemrész létesült a köztár­saságban az elmúlt ötéves tervben. KARAMANL1SZ LECKEJE A félig üres athéni pódium »■ Görögő rszag háromezer eves elszigeteltseg után Eu­rópa része lett« — e szava­kat Konsztantinos'z Kara­manlisz 'görög államfő mon­dotta abból az alkalomból, hogy országa 1981. január elsejével a Közös Piac ti­zedig tagállamává vált. Az esemény napján nagyszabású ünnepséget tartottak Athén­ban, amelyen az állami fő­tisztviselők, az üzleti élet ve­zetői és ,a görög orthodox egyház főpapjai képviseltet­ték magukat. • És a politiku­sok? Nos, ők inkább a tá­vollétükkel, mint megjele­nésükkel kellettek figyelmet. Csupán a kormány zópárt, az -Üj Demokrácia« parlamen­ti képviselői és két kis kö­a görög mezőgazdaság de a görög piac máris nyit­va áll a nyugat-európai ál­lamom ipari termékei előtt És a görögök máris kényte­lenek fizetni a Közös Piac fenntartását szolgáló úgy­nevezett értéknövekedés* adót, a tagságából eredő elő­nyök azonban még koránt­sem érvényesülnek. Pozití­vumnak eddig legfeljebb azt könyvelhetik el, hogy Gö­rögország képviselője, Geor- giosiZ Kontogeorgisz tagja az EGK Bizottságának. Ez per­sze sovány vigasz. Nem se­gít azon, hogy Görögország­ban a belépést követő első napokban azonnal felmentek az áraik, elsősorban a fo­gyasztási cikkek lettek drá­A volt túszok Titokban térnek haza A Reagan-komaányzat megtartja a megállapodást, amelyet még Carter kötött Teheránnal a túszok szaba­dion bocsátásának feltételei­ről — közölte csütörtökön az amerikai külügyminiszté­rium szóvivője. Előzőleg Carter volt elnök hazatért wiesbadeni látoga­tásáról és írásban tájékoztat­ta Reagan elnököt a kisza­badult túszokkal folytatott beszélgetéséről. A georgiai Polainsben Carter ismét ,,hihetetlen vadsággal” vá­dolta Iránt, de egyúttal fel­szólította Reagant, hogy tart­sa meg a túszokat kiszabadí­tó megállapodást. Carter — aki Reagan ‘kü- jonmegbí Zolijaként kereste fel a nyugatnébmet táros­ban pihenő volt túszokat — fáradtságára hivatkozva nem személyesen tájékoztatta az elnököt, hanem a kíséretében lévő Mondale volt alelnök- kel küldte el beszámolóját W ashingtónba. Mondale a Fehér Házban tízperces megbeszélést foly­tatott Reagannel. Távozóban kijelentette, hogy az elnök „tel van háborodva, mint ahogy minden amerikai fel lesz háborodva, ha megisme n a részleteket". Carterhez hasonlóan azonban védelmé­be vette a megállapodást, hangsúlyozva, hogy az meg­felel az amerikai érdekek­nek. Bush alelnök, elődjét kikí- sérve a Fehér Házból, kije­lentette: „Meg kell majd vizsgálnunk minden jelen­tést. Irán fontos stratégiai térség, de barbár bánásmó­dot nem szabad jutalmazni yagy elnézni.” Az amerikai külügyminis'z- térium szóvivője, ezerint „sokkal rosszabbul” bántak a túszokkal Iránban, mint ko­rábban gondolták. Mint mondta, többet közülük meg­kínoztak, szándékosan rosz- szul tápláltak és megfélemlí­tésül kivégzőosztagok ele ál­lították őket. A szóvivő • hangsúlyozta, hogy a jelek szerint a bán­talmazás nem volt rendsze­resített, a bánásmód az őrök­től függött — ugyanakkor kijelentette, hogy a túszok közül senki sem sérült meg:. Az amerikai külügymi­nisztérium szóvivője közölte, hogy a volt túszok a hét ve­gén. titokban térnek vissza az Egyesült Államokba. Ér­kezés ülcnél csak a családta­gok lesznek jelen. A haza­térésig orvosi - és pszicholó­giai vizsgálatokat végeznek rajtuk és ezeket „bizonyos ideig" az Egyesült Államok­ban is folytatják majd. Biztosítás a terrorakciók ellen i ,i Az II Giorno című milá­nói lap római szerkesztősége négynapos sztrájkot hirde­tett meg azzal a követelés­sel, hogy a kiadó biztosít­tassa az újságírókat a ter­rorakciók ellen, amelyeknek már eddig is gyakran cél­pontjaivá váltak. Azt köve­telik, hogy 300 millió lírára Rendelet a közüli áruszállítási szerződésekről A Minisztertanács csütör­töki ülésén — a jogalkotá­si programnak megfelelően a közlekedés- és postaügyi miniszter előterjesztésére — rendeletét hozott a közúti áruszállítási szerződésköté­sekről. A rendelet a húsz esztendővel ezelőtt kiadott gépjárműfuvarozási szabály­zat helyébe lépve korszerű­síti a megbízók és a fuvaro­zók szerződéses kapcsolatát. A szabályzat, annak idején, kellő tapasztalat hiányában, a vasúti áruszállítás, üzlet- szabályzat mintájára ké­szült, lényegében azt adap­tálták az autóközlekedésre. A szabályozás szinte hatósági jelleggel, minden részletre kiterjedő alapossággal írta elő a közúti áruszállítás szerződéses feltételeit, apró­lékosan meghatározta példá­ul. hogy kinek, mikor, mi­vel, mit szabad és mit nem fuvaroznia. Azóta a szabály­zatot többször is igazították, módosították, lényegét te­kintve azonban változatlan maradt. Az elmúlt két évtized alatt viszont jelentősen fejlődött a gépjármülcözlekedés, válto­zott a fuvarpiaci helyzet. A közlekedési munkamegosztás­ban növekedett a közúti köz­lekedés részesedése. Időköz­ben új fuvarozási rendszerek alakultak ki, létrejött a da - rabárufuvarozás, az autóköz­lekedési vállalatok a fuvaroz­m SOMOGYI NÉPLAP taták rendelkezésére bocsá­tanak gépkocsikat, vezetővel vagy anélkül teherautókat adnak bérbe és szá/nos olyan munkára vállalkoznak, sok olyan új szolgaitatást vezet­tek be, amelyekkel a szabá­lyozás nem foglalkozott. ■ A két éve érvényes polgá­ri törvénykönyv már sok fu­varozással kapcsolatos ügyet rendezett. Rögzítette például, hogy a szállítási szerződések tartalmát az adott feladatok figyelembevételével a felek szabadon határozhatják meg. A ptk-nak a fuvarozásra, a bérletre, a vállalkozásra vo­natkozó általános elveit, ren­delkezéseit alapul véne, azo­kat a közúti szállítás sajátos­ságainak megfelelő elemek­kel kiegészítve a mostani kormányrendelet megterem­tette az árufuvarozási szer­ződések jogi kereteit, felold­va egyben a korábbi szabá­lyozás merev előírásait, meg­kötöttségeit. Magában foglal­ja a közúti járművekkel vég­zett árufuvarozás minden fajtáját, módszerét, de csak néhány olyan alapvető köve­telményt rögzít, amely feltét­lenül szükséges a népgazda­sági érdekek védelme és a szerződő felek egyenlő jogai­nak biztosítása érdekében. Az 19S2. január 1-én ha­tályba lépő minisztertanácsi rendelet végrehajtására a szerződéskötések egyszerűsí­téséhez, megkönnyítéséhez a közlekedés- és postaügyi mi­niszter — a díjszabások és egyéb rendelkezések kötelező erejű feltételeinek figyelem- bevételével — Műnyelveket ad ki. (MTI) (kb. 690 ezer forintra) biz­tosítsák be testi épségüket és 500 millióra (kb. 1 millió 150 ezer forintra) életüket. A római szerkesztőség több mint húsz munkatársának véleménye szerint szakmá­juk oly veszélyessé vált, annyi fenyegetést kapnak és ol.y sok újságíró ellen követ­tek már el terrortámadást, hogy epéikül a biztosíték nélkül nem vállalják a mun kát. Követelték továbbá, hogy a szerkesztőség bejára­tára pancélajtót szereljenek. Az alku a kiadóval elkezdő­dött. A Moldvai Kommunista Párt kongresszusán Szemjon Grosszu, a KB első titkára tartott, beszámolót. A köz­társaság számára, igen fontos ágazat, a mezőgazdaság öt év alatt jelentősen előrelé­pett : termelési értékéinek nö­vekedése 1.5 milliárd rubel volt — ez nagyjából annyi, mint amennyit a moldáviai mezőgazdaság 1974-ben ter­melt. Ugyanakkor az ipar el­maradt a kijelölt tervfeiada- tok teljesítésében. A kong­resszusi beszámoló aláhúzta: az ipar jobb munkájához a pártszervezeteknek is meg kell javítaniuk tevékeaiysé- güket, és jobban kell segite- niök a gazdaságii, munkát. A három köztársaságiban a pártkongresszusokon vá­lasztják meg a vezető testü­leteket és az SZKP kong­resszusának küldötteit is. zéppónt honatyái voltak ott. Távol maradt Papandreu, a legnagyobb ellenzéki tömö­rülés. a Pánhellén Szocia­lista Mozgalom (PASOK) el­nöke, s nem vett részt az ünnepségen a Görög Kom­munista Párt. így a parlia­ment! széksorok meglehető­sen üresek voltak. Sovány vigasz A görög kormány a pro­paganda minden eszközével arról kívánja meggyőzni a polgárokat, hogy döntése he­lyes volt. Elsősorban a me­zőgazdaság számára kínálko­zó lehetőségeket ecsetelik. Hozzáteszi, hogy a hatalmas görög tengeri flotta kereske­delmi hajói számára előnyt jelent majd az EGK-íagság. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Hiszen a «zöld piac« kapuja csak öt év múlva tárul ki teljesen Nem engedhetS meg Sztrájk Gdanskban Giscard római látogatása Két na pos mun.kalá'lügatásra csütörtökön este Rómába ér­kezett Valéry Giscard d’Es- taing francia köztársasági elnök. Látogatása november­ben lett volna esedékes, de olasz részről a földrengés miatt lemondták. A francia államfő Forlani miniszterelnökkel és Pertini köztársasági elnökkel, vala­mint Colombo külügyminisz­terrel a kelet—nyugati kap­csolatokról, a Közös Piacot érintő témákról, a mediter­rán térség és a közel-, vala­mint a közép-kelet, helyzeté­ről és afrikai kérdésekről tárgyal. Kiemelt helyen sze­repel az energiahordozók és az egyéb nyersanyagok biz­tosítása, a kőolajutak biz­tonságának szavatolása. A lengyel kormány fenn­tartja korábbi döntését, amely szerint januárban az országban három szabad szombat van, vagyis január 24. munkanap. Nem enged­hető meg, hogy a másik fél a szabad szombatokkal kap­csolatos. elképzeléseinek ér- vényrejutlatására visszaél­jen a sztrájkjoggal. Ezt az álláspontot Józef Pinkowski miniszterelnök fejtette ki szerdán este azon a varsói tárgyaláson, amelyet a kor­mány a „Szolidaritás” szak- szervezeti szövetség országos egyeztető bizottságának kép­viselőivel folytatott. ■ A kormánynak a 42.3 órás munkahétre vonatkozó ja­vaslatát a „Szolidaritás” ne­vében Lech Walesa nem fo­gadta el. Egyúttal közölte, hogy a gdanski körzet összes vállalatánál „figyelmeztető sztrájkot” hirdettek meg. amely csütörtökön reggel nyolc órától déli tizenkét óráig tart. A „Szolidaritás” követeli, hogy január 24-ét nyilvánítsák szabad szom­battá. A kormány szerint folytat­ni kell a tárgyalásokat a he­ti munkaidőről. A minisz­tertanács állandó vegyesbi­zottság, létrehozását javasolta a nyárvégi megállapodások végrehajtásának ellenőrzé­sére. továbbá az időszerű kérdések megvitatására. m » • Mint a lengyel rádió kö­zölte, csütörtökön reggel nyolctól déli 12 óráig ..fi­gyelmeztető sztrájk” volt a gdanski vajdaságban. Az ak­ciót a „Szolidaritás” gdanski üzemközi alapitó bizottsága hirdette meg, és kiterjedt a folyamatos üzemmódban dolgozó gyáraik kivételével valamennyi ipari üzemre. Nem volt leállás a víz-, az áram- és a gázszolgáltatás­ban, dolgoztak az egészség- ügyi alkalmazottak is. A többi vállalat azonban — köztük a közlekedésiek, va_- lamint az élelmiszerboltok többsége — négy órára be­szüntette a munkát. A dél­előtt folyamán hasonló sztrájkok voltak B.ycTgoszcz- ban és környékén is. A kormány képviselői a „Szolidaritás” vezetőivel tartott megbeszélésükön a sztrájkjoggal való visszaélés­nek minősítették, hogy az új szakszervezet ilyen lépések­kel igyekszik érvényre jut­tatni saját elképzeléseit a vitatott kérdésekben. 1 gábbak. Az Eieíterotipia cí­mű athéni lap szerint a tel­jes jogú tagság azonnal a húsárak 25—30 százalékos emelését hozta, a,mi várat­lanul érte a kormányfőt is. Fényképezhető vélemény Mindez az ellenzéket erő- sííi. Papandreu kijelentéi let az EGK-tagság csak arra jó, hogy megerősítse a multi­nacionális monopóliumok uralmát Görögországban. A görög közvélemény az utóbbi időben erőteljesen balfelé fordul.. Fényképez­hető volt ez a NATO-ba va­ló visszalépés elleni tömeg- tü,n:tetésekeih, s ugyanúgy a közös piaci belépés elleni felvonulásokon. Valószínű­nek látszik — mondják a görög közvélemény kutató intézmények —. hogy az idei választás baloldali elő­retörést hoz. A PASOK é« a Görög KP együttesen többséget kaphat a parla­mentiben. Ma még nem látható, hogy mit tesz Karamanlisz ez esetben. Nyugati vélemé­nyek szerint elképzelhető, hogy esetleg él széles állam­fői jogkörével, meglehet fel­használja a fegyveres erőt, amelynek tisztikarában a jobboldal változatlanul erős befolyást élvez. Ankarai engedély A görög politika esemé­nyei természetesen elszakit- ha lattanok a Törökország­gal való viszonytól, illetve a ciprusi fejleményektől. Az ankarai katonai kormány jóváhagyása kellett ahhoz, hogy Athén rendezhesse kap­csolatát a NATO-val. A vi­tás kérdésekben mégisincs előrelépés. Az Egei-tenger jogállásáról és Ciprusról máig sem született megálla­podás. Mindössze annyi tör­tént, hogy Kiprián.u ciprusi elnök Athénban tárgyalt. Denkt as, a török kisebbség vezetője pedig Ankarába utazott. Hogy milyen taná­csokat kaptak, azt az elkö­vetkező hetekben tudjuk meg. M. G. IPARI NAGYVÁLLALAT felvételre keres közgazdasági egye temmel, vagy számviteli főiskolával és gyakorlattal rendelkező személyt, önálló vezetői beosztásba. írásban történő jelentkezést önéletrajzzal: A Magyar Hirdető Somogy megyei központjába kérjük leadni, 158572. számra. _____________________________________ (158572) A VBKM KAPOSVÁRI VILLAMOSSÁGI GYÁRA felvételre keres 1 villamosmérnököt vagy villamos üzemmérnököt, továbbá 1 villamosipari technikust kiemelt tervezői beosztásba. Bérezés megegyezés szerint, a magasan kvalifikált beosztásnak megfelelően. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti osztályán. (158573) A HÍRADÁSTECHNIKAI SZÖVETKEZET BOGLÁRLELLEI TELEPE felvételre keres 1 gyártástechno'ónjában jártas gégész technikust Jelentkezni lehet hétfőtől péntekig 7- tői 16 óráig. (56512) <

Next

/
Thumbnails
Contents