Somogyi Néplap, 1980. december (36. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-20 / 298. szám
Hangverseny a Munkácsy gimnáziumban Karácsonyi muzsika Á csokötyi téka Olvasóvá nevelés a gyerekkortól a felnőtt korig Valóságos csemege volt — mintegy karácsonyi ajándékul — a zenekedvelő kaposvári közönség számára szerdán este a Munkácsy Mihály gimnázium aulájában tartott koncért. Mintha csak azért rendezték volna a Somogy megyei Művelődési Központ munkatársai, hogy bizonyítsák Schiller nevezetes Örömódájának azt a megállapítását, mely szerint „Testvér lészen minden ember, / Merre szárnyad lengeted”. S a bizonyítás nenj maradt el: a korábban olykor rivalizálódé „hangszeresek” és kórusok olyan egyöntetű örömmel járultak hozzá a karácsonyi hangulat fölidézéséhez, melyre nem tudunk példát az utóbbi félév-tized bő!. Lám, a szeretet ünnepének előszele csodát művelt! S nem is akárhogyan. A fonalra — amelyet Stettner Ottónak, a Csiky Gergely Színház művészének két vers interpretációi a és szép konferansziéja jeLentett — egyre-másra kerültek föl az olykor fénylő, olykor kissé „matt”, de feltétlenül az ajándékozók önzetlenségéről és jókedvéről tanúskodó gyöngyszemek. Hangulati „alapozásként”* ■— a mostanában igencsak jó formába lendült Kaposvári Szimfonikus Zenekar közreműködésével. Merényi György vezényletével, Balázs István, illetve Peskó György kitűnő szólóival — CoreQi áhiA hétfőm kezdődő téli szünetre színes programmal készült Kaposváron a Kilián György Ifjúsági és Úttörő művelődési Központ, A szünet első napján, hétfőm ját- szőház várja a kisdiákokat (a ferryőíadiszek készítését sajátíthatják eft. A színes programban játékos, zenés fejtörő ugyanúgy szerepel, mint szánkótú- ra és -verseny vagy a házi asataljbenisz-viadaL Vidám óévbúcsúztató is lesz december 29-én a „Tim-kíub” keretében; a Polifon együttes muzsikája mellett műsor es tombola várja a gyerekeket ezen a rendezvényen. Január 3-án bábműsort tartanak: Mazsola meséit mutatják be. A Somogy megyei Moziüzemi Vállalat és az ifjúsági ház közötti _ megállapodás szerint több alkalommal is tartanak filmvetítést a téli szünetben: az' ifjúsági házban, a kaposszentjakabi művelődési házban, illetve -a kaposfüredi klubkönyvtár < ban. Külön műsor lesz az óvodásoknak és külön programot állítottak össze az iskolásoknak. Csupán ízelítőül néhány cím a díjtalanul megtekinthető előadásokból: No, megállj csak!, Apacsok, Lolka és Bolka a Föld horvátul Ritkaságnak számító hor- vát Petőíi-kötet került elő a Pécs közelében levő Németi faluban. A „Petőfiébe pjes- me” »című könyv Petőfi százötven versét tartalmazza. Sarosácz György mohácsi múzeumigazgató — a hazai délszláv hagyományok ismert kutatója — bukkant rá. A költeményeket az 1873 —1921 között élt Horváth Béla fordította. A magyart es horvátot anyanyelvként beszélő falusi pap tehetséges költő és műfordító volt. Száznál több magyar költő, legszebb verseit ültette át horváti«, u^panakkne; szátatos darabja, a La Folia, majd Händel kedves F-dúr orgonaversenye. S a Hámán Kató Általános Iskola énekkarának makulátlanul tiszta, eredeti színű és egészséges hangzásuk hallatán is aligha gyaníthattuk volná, hogy a gyerekeknek csaknem a fele lázas betegen, a „meghíváskötelez” alapon állt a dobogóra, Schuster Gyuláné dirigálásával. Mint áltálában, most is finomságukkal, csiszoltságukkal, átélisé- gükkel arattak hangos sikert a kis „rákóczisok” Kardos Kálmánné által betanított produkciói, kiváltképpen Karai Józsefnek Takáts Gyula költeményére komponált szép darabja, a Fűz- fácska, alszol-e? A vendéglátó Munkáesy gimnázium leánykara — amelynek karnagya Dorogi - István ' — azt szemléltette Lassus, Kodály és Benjamin Britten egy-egy kompozíciójának előadásával, mennyire nem összeegyeztethetetlen fogalmak egy kórus hangszínének „kikeverésében.” a természetes ösztönösség és a kerekdedség, a csiszoltság. Csupán azt sajnáljuk, hogy a Tóth Lajos iskola nagyszerű énekkara kimaradt ebből a legjobb együtteseinket felvonultató szép gálaműsor- .ból, és a , kisdobosdalosokal sem képviselte senki. Az énekkarokban végzett műhelymunka nehézségéből adott ízelítőt a SÁÉV Munkáskórusa és a Kaposvári körül, A dzsungel könyve, Robinson és a kannibálok... Az ifjúsági házban a, programokon kívül is tártanak foglalkozásokat: bárki betérhet diafilmet nézni, társasjátékkal játszani vagy asztaliteniszezni, és klubok. is működnek majd. Ha kedvez a tél, a kaposvári gyerekeken kívül valamennyi somogyi kisdiák élvezheti a hó- és a jég nyújtotta örömöket. Mint ismeretes, sók helyen épül majd jégpálya. A megyei úttörő- elnökség háromszáz pár korcsolyát vásárolt, s ezeket eljuttatták az általános iskolákhoz, így azok is jégre szállhatnak, akiknek nincs saját korijuk. Mindeddig csak a kiscBá- fcok téli programjairól széliünk. De mi lesz a nagyob- bakkal, a középiskolásokkal? Az elmúlt években a legtöbb gondot az ő „foglalkoztatásuk” okozta. Nos, követendő példáról hallottunk Kaposváron, a Táncsics Mihály gimnáziumban Konecs- ni Sándortól: — A téli szünetre is nyitva hagyjuk iskolánk kapuját Négy napig tanulóink rendelkezésére áll a tornaterem, mindenki kedvére sportolhat. Hétfőn, a szünet első napján pedig tehetségmos szerb, horvát . es szlovén költeményt fordított magyarra. Az utóbbiaknak kiadását megakadályozta korai halála. A most föllelt kötetet 1913-ban jelentette meg saját költségén. A Baranya megyei nemzetiségi bizottság elhatározta, hogy emléket állít k tehetséges műfordítónak, a magyar és a jugoszláv népek közötti irodalmi kapcsolatok lelkes ápolójának, Jövőre — halálának 60. évfordulóján — 'emléktáblát helyeznek el azon a házon,. ahol «4t es dolgozott. Tanítóképző Főiskola női kara — mindkettő i Klausz Róbert vezetésével. A Heisz Károly által irányított Can- tüs kamarakórus ezúttal elsősorban korrekt muzikalitásával tűnt ki. Jórészt a nyáron Angliában nagydíjat nyert műsorával — Lassus, Purcell, Thomson, Kodály és Bárdos Lajos kompozícióival — vette le a lábáról a legrigoró- zusabb hallgatót is a Vikár Béla vegyes kar: hangzásának szépsége és 'ereje, szopránjának tisztasága és dallam- formáló készsége, basszusának tömörsége párját ritkítja az ország amatőr kórusai között — mint a karnagy Zákányt Zsolt úszta szigorúsága és szuggeszti vitása is. A szokásos — de megszokhatatlan, mert magas színvonalú — játékával tette változatossá a hosszú, mégis végesvégig izgalmas hangversenyt a ' kaposvári Barokk együttes. Elsősorban Viyaldi F-dúr concertójának előadásával keltett meglepetést —, valamint Provo nehéz triószonátájának bemutatásával az országszerte elismert klarinétos kvartett. Graziolinak álmodozásra késztető adagiója ürügyén Bogáthy József mutatta meg — Balázs István zongorákí- séretével —, mennyire alkalmas a kürt, a közhiedelemmel ellentétben, szép pia-nók' finom frázisok elő- varázslására. kutató sakkversenyt tartunk, s ha az idő engedi, gyalogtúrát szervezünk Szennába. Az év utolsó előtti napján az óvónőj elöltek várják tantermeikbe a gyerekeket, hogy játékkészítésre tanítsák őket. Ezen a napon „su- libuli” is lesz: ezzel az ó- esztendőt búcsúztatjuk. Január 2-án a természettudományi klubunk tart nyílt foglalkozást aiz öröklődésről. A táncsicsoBok példát mutattak. ' Jó lenne, ha mind, több középiskola követné A szédülés első hulláma apró, színes karikákat sodort a szeme elé. A második és a többi hullám egyre tüzesebb karikái az asztalhoz, a székre kényszerítették. Fejét tenyerébe hajtotta. Behunyta a szemét — csak így tudta elviselni a karikák egyre vadabb táncának hirtelen magasba emelő, majd mélybe rántó erejét. „Megint a kórház” — gondolta beletörődéssel vegyes keserűséggel . Ha egyszer össze tudná számolni a kórházak ágyain töltött perceket, éveket mutatna a végeredmény. A fájdalmat., a test és a lélek fájdalmát számokkal kifejezni hazugság ... Harmincnyolc éves. „Haza akarok menni!” — hányszor mondta, ordította, de mindig a bomló sejtek marasztalása volt az erősebb. „Haza akarok menni .." ezt ismételte az egyik műtét előtt is az étermaszk alatt, hiszen akkor még igazán számolni sem tudott. Az éter alattomos magabiztossággal lassan lelopta szájáról a mondatot. Csak később értette meg, hogy aJíkor törékeny csöndben vágták, tépték a húsát. Csak évtizedek múltával értette meg, hogy akkor — és azóta még hányszor — kötelességből szerették orvosság - szagát, mitabeeé aárfc. A mintegy ezerötszáz lelket számláló somogyi községben, Csökölyben szép karácsonyi ajándékot kaptak a gyermek és felnőtt olvasók: tegnap birtokukba vehették az új. közös rendeltetésű könyvtárt. Három falu látja a, hasznát a tékának. — Csokölyön kívül a körzeti iskolába járó gigei és rinya- kovácsi tanulók is. Tóth Lajos, a községi tanács elnöke -tizennyolc éve áll a helyi közigazgatás élén, itt is született. — Az épület, ahol most aiz avatóünnepségre készülnek, korábban milyen célt szolgált? —- Iskolánk 1975-ben költözött az új helyére, azóta elkészült a kiegészítő épületrész, a ' tornaterem is- Előtte ebben az otthonban volt elhelyezve a csökölyi általános iskola. Nyugdíjas igazgatója. Zsugovics László a könyvtár »-alkalmazottja-«. Megtörtént a három község iskolai körzetesítése is. így mintegy kétszázhúsz gyerek jár a csökölyi tantermekbe. — Mi történt az elmúlt öt esztendőben az elhagyott épülettel? — Az iskola mellett ekoA telefon csengett? Vagy a villamos ünnepi csengetése ért el ismét a füléhez egy évtizedekkel ezelőtti karácsonyból? Este volt. Fehérfítyulás kedvesnővér állt a kórterem Szegényesen díszített karácsonyfája előtt. Imára merevült ujjait — hogy se égi, se földi hatalom ne bonthassa szét — barna rózsafüzérrel béklyózta. „Ö, fogyhatatlan, csodálatos ég...” — énekelte. Több mint harminc év távolából is határozottan emlékszik erre az estére. Szemével kereste és az ablak négyszögébe zárva meg is találta a csodálatos ég egy darabját: lilásfekete, puha bársonyon ragyogott néhány gyémánt, mintha csillag lenne ... Valahol villamos csilingelt... Ö fogyhatatlan, csodálatos ég... Megéri? A hatalmas, mások által alig ismert belső küzdelemért kapott már néhány maroknyi boldogságmorzsát ... Megéri. A -porból lettél, porrá tyálsz« igazsága már nem fáj neki, csak elkeseríti néha. Tudja, hogy a fejlődés eredményeként született érző- és gondolkodó sejthalmaznak, embernek. Tudja azt is, hogy valamikor — öt perc múlva? Ötven év múlva? — más astymo te*» áetóite, Ofem, sorban raktárként szodgált — Hol működött a könyvtár? — Egy tizenhat négyzet- méteres kis szobában. Olyan harminc éven át.. - Az iskola tavaly átadta a la-nácsamelynek nines tsz ember számára érthetően kifejezett érzése és gondolata. Tudja, hogy egyszer belőle is — öt perc múlva vagy ötven év múlva? — ilyen anyag lesz, és ez az állapot számokkal ki nem fejezhető ideig tart. Örökkévalóság... De sokszor mondta: materialista csak az legyen, aki azt kibírja. .. Akkor is megéri7 A tavasszal hópelyhek hideg szorításában virágoztak a fák. Mégis gyümölcsöt vajúdtak ágaikra! Megéri... Megéri. Megéri! Mi lenne, ha néhány perc múlva egy parányi vérrög. .. Lehet, hogy így lesz, lehet, hogy nem. Képtelenség is lenne, hiszen még annyi minden hátra van... Tegnap még csak az egyik haragosa fogadta köszönését. .. Talán most jön a másik, hiszen kopognak az ajtón... Csak ezek a tüzes karikák ... Mintha csöndesük volna táncuk... Ö, fogyhatatlan, csodálatos ég: Más fekete, bársonyon ragyogó gyémántok ... Mi lenne, ha Vállalni kell minden pere súlyát: szépségét és keserűségét. Tavasszal is hózáporban virágoztak « fák. nak az épületet, így nem egészen egy év alatt elkészülhettünk a fölújítással, az átalakítással. Mintegy százezer forintot költöttünk eddig az épületre, jövőre pedig kívülről tatarozzuk. Tegyük hozzá : a megyei könyvtár ismét segített:százezer forint értékű bútort adott az új iskolai és községi könyvtárnak. A megyei könyvtár dolgozói személyes hozzájárulásként a csökölyi könyv tál- berendezésében is segítettek. Huszonkét éve könyvtárős a faluban a nyugdíjas iskolaigazgató, Zsugovics László. Kétszáz-harminc olvasót toborzott az idén- Lett *ol- na háromszáz is, ha a-z átköltözés nem jár rövid könyvkölcsönzési szünettel. A falu egyik legolvasottabb embere Kovács József, a talajjavító vállalat nyugdíjasa. Egyaránt igényli a szépirodalmi müveket. az útleírást és a verseket. És lia Csökölyben nem fér hozzá a kért könyvhöz, egykét órás buszozással Kaposváron keresi meg az irodalmat. mi vél tagja a megyei könyvtárnak is. Kovács Ferenc, az iskola igazgatója. — örömét látjuk az arcán. Kérem, fogalmazza is meg. — Sem az iskolai,1 sem a községi könyvtár nem felelt meg korábban a követelményeknek- Az új iskolai tantervek nagy hangsúlyt helyeznek a könyvtárhasználat megismertetésére. A mostani iskolai és községi könyvtár nélkül aligha lennénk képesek ennek a teljesítésére. Az új tantér-v fokozatos bevezetése sorén a í elsőtagozatosok is majd tananyagként Ismerkednek meg a könyvtárral, tehát a jelentősége tovább fokozódik. A tantermekben egyébként a tanulók rendelkezésébe állnak a szükséges kézikönyvek, de az ajánlott irodalmat itt kapják meg a gyerekek. A tehetséggondozásban is nagy szerepet tulajdonítanak az új létesítménynek. A hangulatos avatóünnepségen a községi tanács elnöke ismertette az új iskolai és községi könyvtár rendeltetését, szólt a hatezer kötet folytonos gyarapításának szükségességéről, a nevelés és az önművelés szerepéről. Szita Ferenc, a megyei könyvtár igazgatója univerzumnak nevezte az új könyvtárt ahol minden olvasó igényét kielégíthetik; a könyvek. Író—olvasó-talál- kozókat, könyvtári órákat tartanak majd ittAz avatóünnepség után máris birtokukba vették az új létesítményt a gyerekek : Báli Aranka, a megyei könyvtár módszertani munkatársa bemutatót tartott a könyvtárhasználatból. A gyerekek csillogó szemmel vettek részt a színes, érdekes foglalkozás on ... Korányi Barna I„ A. ITTA TÉU SZÜNET! Színes program gyermekeknek Petőfi-kötet Mi lenne, ha.