Somogyi Néplap, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-16 / 269. szám

M----/ Té rdig kővé Are*tm osztálytól gyôtretik, pitüUmtásom repedezik, könnyem kannát tikodnak, mosolyaim elapadnak. Láttam a jövőt mögöttem jövögélni a ködökben. Ordas arca kötve ránccal, lába vonszolódva lánccal. Nem a napot, nem a holdat, szarva közt hozd a múltat. S szeme mintha nem is volna, varasodó csillag volna. Gondoltam ifjúnak, másnak, nem sebekkel cicomásnak, s jaj előttem, nem mögöttem jövögélm a ködökben! Térdig kővé, majd derékig, fölnyújtott ujjam hegyéig, válik szemem kögolyóvá, hajam kőből való hóvá. Térden tördelt homlokomat teszik vala malom alá, csontból csiszolt csigolyáim vetik vala kerék alá. Benczc József Nagyanyáim Nagyanyáim, bölcs szegények, faradtak az ölelések. Imádkozó drága szentek, a jövőnek mit üzentek? Rozsaf üzér-mozgalomba gyűltek az énekszóra, csökönyödött mennyországtól kihaltok az új világból. Új könyvek Az. ősz a zenei évad indu­lása, új és izgalmas bemu­tatókkal, hangversenyekkel. A Zeneműkiadó nemcsak a Budapesti Zenei Hetekre ké­szült fel intenzíven, hanem a Téli Köny vvásámra is bővebb választékot ígér a szokott- ' nál. Pándi Marianne nagy­szabású vállalkozása a négy­kötetes Hangversenykalauz. Alighogy teljessé vált a ver­senyműveket, katnaiaintive- ket, zongora műveket tartal­mazó összegzés, máris hiány­cikkéit jelentkezett az első kötet, érthetően a legnép­szerűbb. a zenekari műve­ket tartalmazó rész. A Ze­neműkiadó immáron harma­dik kiadásban adja közre ezt a kötetet — méltányolva a közönség jogos igényeit. Pándi Marianne összeállítása tartalmazza a hangversenye­ken. rádióban, hozzáférhető hanglemezeken hallható va­lamennyi’ zenekari művet, szimfóniát, szimfonikus köl­teményt, nyitányt, balettze­nét szvitet. Nem véletlenül lett nép­szerű e kötet, hiszen min­denki számára közérthetően íródott, kottapéldák nélkül, a zenekedvelők legtágabb köré­nek szánva mutatja be a zeneirodalom remekműveit. Rövid életrajzokban bemu­tatja a szerzőt, a mű kelet­kezésének körülményeit s magát a zeneművet, kiemel­ve a darab szépségéit, érde­kesebb részeit. A kötet hasz­nálatát megkönnyíti a fon­tosabb szakkifejezéseket, tar­talmazó lexikon illetve a szerzők és művek szerinti mutató. Az operához ismerni kell a történetet, igazán csak így érthető meg s élvezhető. Tótfalusi István Operamesék című könyvében ehhez ad segítséget. Nem zenetörténe­tet ír — csupán mesél, úgy mintha velünk lenne, nem kioktatóan, hanem kedvesen s közérthetően. '.Vá operát mutat ba Erkeltől Wagnerig, Puceumtól Bartókig. Egy-egy opera »elmesélése« előtt olyan általános, az országra, a korra illetve a zeneszer­zőre vonatkozó ismeretek birtokába juthat az olvasó, ’ melyek nagy mértékben megkönnyítik annak megér­tését. Kezdő operalátogatóknak, a zenével ismerkedni óhajtó fiataloknak kitűnő kézikönyv ez. A szerző kellemes stílu­sa kedvcsináló is egyben, eh­hez a nehéznek nevezett műfajhoz vezető úton. m SOMOGYI NÉPLAP (Durkó Gábor rajza) A távirat Csipkereki házak A város villanegyede — a régi úri villasor kiegészítése és folytatása — rövid, né­hány eves mocorgás után magába fogadta Junasz Kar- csiekat is. Kerítésük piros- fehér-zöld színe részé a kör­nyék kerítés parádéjának, ko­vácsoltvas kiskapujukat a szomszédok nyíltan csodál­ják, titokban irigyük. Nem tudják, hogy a patinás ka­pu több mint ötven éven át őrizte egy kripta betonvá­lyúba kenyszerített virágai­nak csöndes hervadását. Ta­valy vették a temetőőrtói száz forintért. A kaputelefonjuk olyan, mint , mase. A pázsit egy kicsit elmarad a szomszédos: füszönyegetől : az apró gyö­kerek két év alatt nem tud­tak még megkapaszkodni a laza földben. A nyírfák is csak kóstolgatják egymás közelségét, a melléjük pa­rancsolt fenyőkre pédig ide­genül néznek, mert azok másképpen beszélnek a szél­lel ... Kéit kerti törpéjük — az egyiket tavaly hoertáik »Olasz­ból« — közeli rokonságban áld a villasor többi törpéjé­vel. Kendben vau az bßület külső yakolása, a földbe süllyesztett garázsom sem ta­lálni hibát. Tehát »minden rendben éan«, csak két. dol­got szégyellnek. Az egyik az emeleti fürdőszoba, a másik a gépkocsijuk. Az emeleti fürdőszobából még hiányzik a türkizkék csempe, a, kocsijuk meg ... A villasorba más Trabant nem is mer betévedni. Mindezt már számtalan­szor végiggondolta Juhászné született Kis* Rózsa, de a megoldás lehetősége sem most jutott eszébe először. — Eladhatná anyám az,t a kis vacak tömésházat onnan a faiuszéüöl. Valamelyik ci­gány bizonyára kapna OTP- kölcsönt, hiszen annyira kedveznek nekik. A ház ára elég lenne az emeleti fürdő­szobához ... Ha eladnánk a Trabantot, anyómék meg — a ház után — a szőlőt — számol magában sokadszor Juhászné —, akkor talán fut­Juhászné vezet, könnyeit: a kis Trabant kerekei isme­rik az út minden porciká- jat, finoman veszik a kanya­rok ívét, hiszen nem először szaladnak a közeid falu ut­cavégi házához zöldségért, tojásért, baromfiért. A fia­talasszony úgy çrzi, hogy ap­ja maga választotta halálá­val valósággá válnak saját tervéi. A türkizkék csempé­ket a mennyezetig rakják, egye' csak az irigység a dok- torékat: náluk tíz sor van . . A kocsit pedig... A világ szemében is jót cselekszik, ha nem hagyja magára az anyját. — Karcsi, anyámat ma­gunkhoz vesszük. — Most azonnal ? — Igen. — Jó — mondja a férje egykedvűen. Ügy lesz, ahogy a felesége akarja. — Velünk is marad. — Jó. — Melyik szobát adjuk neki? — Az emeletit. — Megőrültél ? ! Az a ven­dégeké . .. — Akkor nem tudom. — Mit szólsz a konyha melletti kisszobához? Mit szólhatott volna* — Anyámnak úgyis a konyhában lesz a legtöbb dolga. Juhásznénak most már a vezetésre is figyelnie kell, mert beszélgetés közben be­kanyarodott a bekötőútra, a köldökzsinórra, mely a pará­nyi falut még összeköti a világgal. Fél az apjával való mos­tani találkozástól. Mindig is irtózott a halottaktól. Egyébként sem szerette az apját. Nem haragudott rá, csak nem szerette. Néha csodálta erejét, munkabírá­sát. Gimnazista korában még az is eszébe jutott. — ilyen­kor elpirult egy kicsit —, hogy mikor van ideje és ereje lefeküdni az anyjával, hiszen annyit dolgozik ... Ahogy óvatosan áthaladt a mindig friss vizű patak fölötti régi fahídon. megko­pott színes filmként pörög­tek agyában a szülői ház is­mérvei : mohás tetőcserép, parányi ablakok, rengeteg virág. hatalmas diófa... (Csak nem oda...?!) A ta­lálkozáson is gondolkodik : sírjon? Ne sírjon? Megáll. Megérkezet. A dió­fa levelei sem rezdülnek. A férjével nem törődik — tud­ja, hogy merre kell menni, nem először van itt—, any­ja talán most is a kiskony­hában van .,. Benyit. — Anyám... ! — öleli széles mozdulattal a haj­lott hátú öregasszonyt, aki tartózkodva bonatkozik az ölelésből, mert jobb kezében éles kés van, bal keze a va­csora készítésétől nem alkal­mas az ölelésre. — Apám ... ? — Üljetek le, gyerekeim — törli kötényével Kis Mi- hályné a két hokedlit. — Apátok reggel fölakasztotta magát. Nekem sem mondta, hogy miért. Nem volt ne­künk egymással soha semmi bajunk, hiszen tudjátok. Mindig becsültük egymást. Szalonnát akartam hozni a padlásról, amikor láttam . . . Elvágtam a kötelet. Mentövei vittük a kórházba. Most jöt­tem haza a fél hármas busz- szál. Él. A főorvos úr azt mondta, hogy jókor men­tem szalonnáért. Apátok már túl van az életveszélyen- Holnapután hozom, haza. A főorvos úr n)ég, azt, is mond­ta, hogy apátok megérheti a századik születésnapját is, csak hagyjuk élni. Gondol­tam, hogy eljöttök, azért vágtam csirkét. Juhászné született Kis Ró­zsa napok múlva sem tudta megmondani, hogy akkor, ott. a kiskonyhában mit ér­zett, mi történt vele. Irén­jétől tudja, hogy hirtelen falfehér lett, és kifröccsen.t szájából a mondat: — Húszast adtam a pos­tásnak ... Arra sem emlékszik Ju­hászné . Kis Rózsa, hogy édesanyja szemét tágra nyi­totta a megdöbbenés. Azt meg nem is tudja — hon­nan tudná —, hogy a befe­lé hulló könnyek (mint ak­kor édesanyja könnyei) fo­lyékony, forró ólomcseppek- ként égetik az ember torkát. Falusi József Mindenképpen igen szép kirándulásokat tehet, aki a 8-as úton Nyugat-Dunántúlt keresi föl. Elhagyva a Ba­konyt, a közelebb s távo­labb emelkedő vulkáni hegy- maradványokat is, átlépi Vas megye határát. Ott és Zala északi, nyugati részein vál­tozatos tájak, az év minden szakában különböző színek­ben pompázó vegyes erdők, gazdag arborétumok, régi templomok, kastélyok, a né­pi építkezés emlékei és más látványok várják. A Kemenesháton A sok érdekességét tarto­gató Vas megyének szinte a kapujában áll őrt Duka, a 8-as és a 84-es utak keresz­teződésében. Hamármost on­nan folytatjuk az utat, el­hagyva a nyájas Kemenes­alját, a barátságosan válto­zatos Kemeneshátra érke­zünk. A Kemenes szót a szláv kamenból vezetik le. A Kemeneshátot régebben inkább Hegyhátnak nevez­ték, ez a Vasi-hegyhát foly­tatása, az pedig az ausztriai Alpok nyúlványaié, a Schöoklé meg a Gleichenber­ger Kogelné. A Kemeneshá­ton erdő húzódik végig dél­nyugatról északkelet felé, jórészt Farkaserdőnek ne­vezték hajdanán. Az erdős hátakat keresztezve isimét egy elágazás Kámnál: a 87-es út válik ki s irányul a megyeszékhely, Szombathely felé. Itt az elágazás közeié-, ben, az ellentétes oldalon van mindjárt egy igen szép és gazdag látványosság, a kámii arborétum (össze nem tévesztendő a kámonival, amelyik Szombathelynek immár egyik külvárosa). Ez az aboretum mindenképpen megéri a látogatást, de ak­kora (s olyan változatos), hogy 2—3 órán belül aligha járjuk meg. Ha megtekintettük, ezúttal ne is menjünk tovább Vas megyében! (Hagyjunk belő­le máskorra is: Vasvár vá­rával, Körmend kastélyával, Jak templomával — hogy csak a legjelesebbeket említ­sük — mind külön megéri, hogy fölkeressük!) Ezúttal forduljunk balra a főútról. a még Kám előtt Zálatoér fe­lé ellkanyargó útra! Csipkés kerek erdő Néhány kanyarulat utón egy faluba ereszkedünk, amelynek érdekes neve biz­tosan fölkelti a figyelmün­ket: Csipkerek. A földrajzi neveink szótára elhomályo­sult szóösszetételiként a csip­ke == csipkebokor és a ke­rek szóból származtatja. Er­dő volt s van itt. Azt is följegyezték, hogy Balogh Ádám és Kisfaludy László kuruc csapattad a Csipkerek- tőíl Sárvárig húzódó — emlí­tett — Farkaserdőben rej­tőzve lepték meg, és onnan ki-kicsapva késleltették, fá­rasztották Rabutin generális császári csapatait 1707-ben. Az átutazónak a hangula­tos falusi utcán balkézről két egyforma tetőzetű, hasonló ház tűnik föl. Az egyiknek már korszerűsítettek a hom­lokzatát, ablakait rolóval látták el, de a másikon még zsalugábeireik díszlenek. Mindkettőn régi zsúpfedél, amely a ház végén csonka kontybán bukik az ut felé. Kalabukos Az ilyen tetőmegold ás nem volt ritka hajdan Nvugat- Dunántúlon. Az oromfal le­csapott felső részié, illetve Ja lecsapott, azáiz lékontyolt fe- délelőrész folytán csonka­kontyosnak nevezték az ilyen házormot. Csakhogy e két csipkereki háznál nem­csak lecsapott az orom fö­lött a tető eleje, hanem aa egész a tetőnek mindkét ol­dalon előre — az oromfalon túl az utca fölé — nyúló fel­ső részével ferdén előre is ugrik, illetve bukik. Ezt ka­labukos csonkakontyos meg­oldásnak mondják. Ilyen épületeket számba vettek a néprajzosok a környéken többfelé : Sárváron, Herénk­ben, Perinten, Hegyháthodá- szon. C&ipereken pedig egy régi, a XVIII. század dere­káról váló présházat jegyez­tek föl, amelynek nyeregte­teje jórészt hasonló, két vé­gén lekoniyolva. N. E. Hallotta már? Furcsaságok — hazai szemmel na egy .. . A csengő betegese zavar­ja meg. — Haszjoálhatná a kapute­lefont is — duzzog. Az előszoba ajtajának nyi­tásával egyidőben köszön a postás : — Kezcsókoioaa, nagy­sasszony! Távinat. Juhászaié lakásának méltó­ságához illően veszi át a táviratot. Először olvasva a rövid mondatokat, nem akar hinni a szemének, pedig egyértelműek a szavalt : »Apátok fölakasztotta magát. Gyertek.« A postás apró neszekkel — finom köhécseléssel — jelzi, hogy még nem ment el. Juhásznál köntöse zsebé­ből egy ti zest ad a kézbesí­tőnek, majd — a harmadik olvasás után — »Várjon csak!« mondat kíséretében a második tízest is a postás markába csúsztatja, aki meglepődve a gazdag borra­valón, hangos »Kézcsók, nagysasszony !« köszönéssel elmegy. Fél óra múlva — férjével együtt — már a villasor öreg platánjai alatt lopakod­nak Trabantjukkal, majd a világos, nyílt főútvonalon más. hasonló lóerőkké’ egyemrangúként, feisza b- dultan szalad a kis kocsi. A Magyar Nemzet egyik számában volt olvasható: ..Három világhírű filmsztár kapta meg az »Arany puly­ka« kitüntetést az amerikai filmkritikusoktól. Az »Arany pulyka« az Oscar-díj ellen­téte: egy-egy film legrosz- szabb alakításáért adomá­nyozzák. Az idei kitüntetet­tek: Richard Burton, aki több filmjével is „kiérdemel­te” az Arany pulykát, Raquel Welch mint minden idők legrosszabb filmszí­nésznője és végül Marion Brando, aki A kis teaház című filmet állítólag nevet­ségessé tette.” Mi lenne, ha nálunk is alapítanának ilyen kitünte­tést? Persze nemcsak színé­szeknek, hanem gazdasági, ipari szakembereknek is... A díj átvételekor az illető köteles volna visszafizetni a y állampénztárba az elfuserál alakítás, téves döntés alap­ján keletkezett gazdasági kár összegét — a saját zse­béből. Áltótom: néhány év alatt a film- és egyéb ipar­ágakban Európa élvonalába tartoznánk, és hazánk lenne a kontinens leggazdagabb állama „.. Megyei lap adta hírül: „Mi mindenféle foglalkozást ki nem eszel találékony ko­runk! Például egy ilyet: ».szimatolók«. E szakma mű­velőjének az a kötelessége, hogy mindenüvé beleüsse az orrát, és a felismert szagok alapján következtessen arra, milyen mértékben szennye­zett a levegő, a légkör az ipari üzemek, a munkahe­lyek környékén. Ezt az új állást a japan kormány rendszeresítette a hivatalno­ki karban”. Főnökeim nem tartanak szimatolót, mert szerintük nálunk (kitűnő a munkahe­lyi légkör. Persze, biztos, ami biztos: amikor nem néznek oda. én azért szellőztetni is szoktam ! Üzerb Antal írta a IT. vi­lágháború előtti években : „A középkor, aszkétái, szentjei és önmegtagadást hirdető irodalma dacára) a hétköznapi valóságban tá­volról sem volt olyan szigo­rú erkölcsű, mint a múlt század vagy akár a mi ko­runk. A nagy aszkétikus iro­dalomra épp azért volt szükség, hogy egy kissé rendben tartsák e félbarbár népek nemi anarchiáját. Amiket például a humanista Poggio az akkori dél-német fürdők szokásairól ír, felül­múlja a mai strandélet leg­szélsőségesebb merészségeit is.” Megint bebizonyosodott: nincs új a nap alatt A kül­földiek középkori szokásokat elevenítettek föl. Ezek sze­rint várható az aszkétikus irodalom megjelenése is? Sajátos módom küzdenek a bürokrácia ellen a brazil hivatalnokok: az év végén egyszerűen kihajítják az irodák ablakán a fölösleges­sé vált inatokat. Szilveszter­kor az utcákat valósággal elborítják a különböző dosz- sziék, feljegyzések, átiratok. Nálunk ilyen „ügyirat-se­lejtezés” nem célravezető, mert a következő évben még több papírt gyártanak bü­rokratáink. Külföldi sporthír a Nép­szavából : a Central-Espanol másodosztályú uruguayi lab­darúgóklub a legjobb játé­kosát, Dániel Allendét 550 sertésbordaszeletért adta el az első ligás Rentistas csa­patának. A szerződésben azt is kikötötték, hogy a követ­kezőkben az első osztályú klub mérkőzésenként még huszonöt szelet sertéshúst ad a kis csapatnak, hogy mér­kőzéseik után össze tudjanak ülni közös vacsorára. •Néhány mágyar labdarúgó külföldi klubhoz szerződött. Sajtónk szemérmetességét dicséri, hogy a szerződések anyagi oldalának részleteit nem kürítölite világgá. így aztán egyik rosszmájú isme­rősöm most kénytelen • azt számolgatni, hogy ezek a játékoscserék hány serfés- bordaszeletet hozhatnak a mi konyhámkra! Kiss György Mihály

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents