Somogyi Néplap, 1980. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-22 / 248. szám
1 Leonyid Brezsnyev elemzése a szovjet népgazdaság kérdéseiről • • illést tartott az A jövő évi népgazdasági és szociális tervet, a költségvetést, valamint az 1979. évi költségvetés teljesítéséről szóló jelentést vitatta meg keddi ülésén a Szovjetunió Kommunista • Pártjának Központi Bizottsága. A két beszámolóról a kb határozatot is hozott. A jövő évi tervről Bajbakov miniszterelnök-helyettes. az állami terv bizottság elnöke, a költségvetésről Garbuzov pénzügyminiszter tartott ismertetést. Az 1981. évi terv és költségvetés ma kerül a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának. ülésszaka elé. Az ülésen beszedet mondott Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára. Az ülésen a politikai bizottság tagjává választották Mihail Gorbacsovot, aki eddig a pb póttagja volt. Gorbacsov egyúttal a központi bizottság titkára, is. A politikai bizottság póttagja lett Tyihon Kiszeljov, a Belorusz KP Központi Bizottságának új első titkára. Az SZKP Központi Bizottságának főtitkára beszédében a szovjet gazdaság helyzetét elemezte, rámutatott a gazdaság’ egyes ágazatainak problémáira, bírálta a hibákat, és intézkedéseket j elentett be egyes problémák megoldásának elősegítésére. Brezsnyev rámutatott, hogy a jövő évi terv több szempontból is nagy fontosságú. Egyrészt 1981.’ lesz az SZKP XXVI. kongresszusának éve, másrészt ez lesz az új ötéves terv első esztendeje. A kiindulópont az új tervhez a befejezéséhez közeledő, X. ötévés terv ■— hangoztat tai — Az elmúlt évek igazolták a . párt XXIV. és XXV. kongresszusán kidolgozott gazdasági stratégia helyességét — mondotta Leonyid Brezsnyev. — Jelentősen megnövekedett országunk gazdasági és védelmi potenciálja, nagy lépést tettünk az egész népgazdaság fejlesztésében, a nagy és fontos társadalmi feladatok, megoldásában. A jelenlegi ötéves terv tehát méltó helyre kerül a kommunizmus útján magabiztosan haladó szovjet nép hőstetteinek történetében. Brezsnyev hangoztatta : a gazdasági munka központjába a párt a nép életszínvonalának emelését állítottál. A jelenlegi ötéves tervben ezekre a célokra 329 milliárd rubellel többet fordítottak, mint a megelőző tervidőszakban. Emelkedett a munkások, az alkalmazottak és a kolhozparasztok reáljövedelme. A társadalmi alapokból történt kifizetések 134 milliárddal nőttek, s ebből- tovább fejlesztették az ingyenes oktatást, az egészségügyi ellátást, az üdülést, valamint a nyugdíjak kifizetésének az alkotmányban is rögzített bővítését. Lakásépítésre a tervelőirény- aatpál is másfél milliárd. rubellel többet fordítottak, körülbelül íédmilliárd négyzetméternyi új lakóterületet építettek. Az ilyen eredmények alapja — mutatott rá Leonyid Brezsnyev — a gazdaságfejlődése, az orsizég termelőerőinek minden irányú és állandó növekedése volt. Az SZKP KB főtitkára megemlítette, hogy öt év alatt az ipari termelés értéke 717 milliárd rubellel növekedett, a mezőgazdasági termelésé 50 milliárddal. A nemzeti jövedelem növekedése öt év alatt 397 milliárd rubel volt. A népgazdaság fejlesztésére'635 milliárd rubelt fordítottak, több, mint 1200 üzemet építettek fel, helyeztek működésbe. NyuSOMOGYI NÉPLAP SZKP Központi gat-Szibériábam például különösen kimagasló eredmények születtek : a nyersolaj- termelés öt és fél év alatt több mint kétszeresére, a földgáztermelés 4,5-szereaére nőtt. A mezőgazdaság eredményeiről szólva Brezsnyev elmondotta: első ízben sikerült azt elérni, hogy a gabonatermelés éves átlagban meghaladja a 200 millió tonnát. Különösen jelentős volt Kazahsztán mezőgazdaságának szerepe, amely az ö t év során négy alkalommal teljesítette túl gabonatermelési tervét. Az SZKP KB főtitkára a központi bizottság nevében köszönetét fejezte ki mindazoknak a kiváló kollektíváknak és dolgozóknak, amelyek, illetve akik az öt év során oly sokat tettek az ország felvirágzása érdekében. — A népgazdaság fejlesztésében azonban természetesen nem ment minden simán — folytatta Leonyid Brezsnyev. — Nem kis nehézségeket kellett és kell le- küzdenünk. Sok nehézséget jelen,tett, hogy az elmúlt öt esztendőből csupán 1976 és 1978 volt viszonylag kedvező a mezőgazdaság számára, a többi három év nem tartozott Na legkönnyebbek közé. Pi-oblémáka.t okozott az is, hogy sok régi, s köztük nem egy jelentős nyers- anyaiglelőhely kimerült, az ipari alapanyagok termelésének legfontosabb központjai keletre és északra helyeződnek át. — A fejlődés ütemét visz- szafogó objektív okokhoz hozzájárultak a munkával kapcsolatos hiányosságok is. Őszintén el kell ismernünk, még nem sikerült a modern körülmények által megszabott színvonalra emelnünk a gazdaságirányítás és a tervezés mechanizmusát, a gazdálkodási módszereiket és a végrehajtás fegyelmét. Ez megnehezítette, hogy fordulatot érjünk el a hatékonyság irányában, a népgazdaságot az intenzív fejlesztés útjára vezéreljük át. Ez az egyik legfőbb oka annak, hogy számos mutatót tekintve nem teljesítettük a tervet, hiányosságok, szűk keresztmetszetek . jeientkez— Ezzel együtt azonban alá akarom húzni, hogy országiunk hatalmas gazdasági és tudományos-technikai potenciál birtokában, magasan képzett szakemberekkel lép á 80-as évekbe. Magabiztosan tekintünk a jövőbe — mondotta a többi között Leonyid Brezsnyev. A jövő évi népgazdasági tervről szólva az SZKP KB főtitkára megállapította: a terv biztosítja a népgazdaság továbbfejlődését, jelentős eszközöket fordít a fűtő- a nyag-energáiabázns fejlesztésére, mezőgazdaságra, a gépiparra, a közlekedésre, intézkedéseikéit tartalmaz a beruházások összpontosítására, sók iparágiban meggyorsítja a fejlődést, mindenekelőtt azokban, amelyek közszükségleti cikkeket termelnek. Jövőre is számos intézkedéssel emelik a nép jólétét, csökkentik a népgazdaságban mutatkozó szűk keresztmetszeteket. Így a terv megfelel a gazdaságpolitikai célkitűzéseknek, folytatja a pártnak a népjólét növelésére, az anyagi termelés fejlesztésére és hatékonyságának emelésére irányuló politikája megvalósulását, biztosítja az ország védelmi képességét, tovább szélesíti az együttműködést a testvéri szocialista országokkal. Ezért javasolja a politikai bizottság, hogy a központi bizottság fogadja el a tervet és a költségvetési előirányzatot. Az SZKP főtitkára beszédének nagy részében a népgazdaság fontos kérdéseinek megoldásával foglalkozott, ezek kíoeni, azt ciao helyre Bizottsága az élelmiszerellátás növelését helyezte. Rámutatott, hogy az elmúlt években hatalmas eszközöket fordítottak a korszerű mezőgazdasági termelés kialakítására, a -megfelelő technika biztosítására, a kemizálásra. Ezeket az eszközöket azonban még korántsem mindenütt használják fel kellő hatékonysággal. Számos olyan terület és ágazat van. ahol a nagy-' arányú beruházások ellenére sem növekedett a termelés. Brezsnyev bejelentette: az SZKP Politikai Bizottsága határozatot hozott arról, hogy az új ötéves terv szerves részeként élelmiszerter- melési programot kell készíteni, s . e program keretei iközött egységesein kell kidolgozni a mezőgazdaság, valamint az azt kiszolgáló iparágak, továbbá a felvásárlás, a tárolás, a szállítás, a feldolgozás, az élelmiszeripar és az élelmiszerkereskedelem fejlesztésének terveit, a problémák megoldására irányuló intézkedéseket. Ezt a programot abból kiindulva kell kidolgozni, hogy az szerves része legyen az új, XI. ötéves tervnek. Az SZKP KB főtitkára a második nagy fontosságú feladatiként a könnyűipar, a közszükségleti , cikkeket gyártó iparágak termelésének fejlesztését jelölte meg. A harmadik feladatként Leonyid Brezsnyev a lakásépítésről szólt, hangsúlyozva : a XI. ötéves terv időszakában fenn kell tartani az építkezés jelenlegi ütemét, ugyanakkor javítani kell az épülő lakások minőségét. Az SZKP KB főtitkára az új ötéves terv fontos feladataként jelölte meg a munka- körülmények javítását, az egészségügy, az oktatásügy, a kulturális létesítmények fejlesztését. Hangsúlyozta: ez is a párt által kidolgozott gazdasági stratégia részé, szoros kapcsolatban állt a népjólét emelésével. A párt-, az állami, és a gazdasági szerveknek, s természetesen a szakszervezeteknek olyan munkastílust kell kialakítaniuk, amelynek lényege a figyelmes gondoskodás az emberről, minden vezető munkájában is előtérbe kell ennek kerülnie. A továbbiakban Brezsnyev a gazdaság hatékonyságának, a társadalmi termelés inten zifikálásának kérdésével foglalkozott, hangsúlyozva : a következő ötéves tervben jelentős haladást kell elérni e téren. A gazdaság hatékonysága elválaszthatatlanul összefügg a tudományos.-mü- saaki haladással. Ezzel kapcsolatban külön is szólt a gépgyártás egyes feladatairól kiemelve: bár a szovjet gépipar sok vonatkozásban világszínvonalon áll, egyes területéken azonban még korántsem kielégítő a fejlődése, számos gép termelési elmarad az igényektől, minőségük is kívánni valót hagy maga után. Ez vonatkozik a mezőgazdasági gépgyártásra is. A gépgyártás fejlesztését elősegítendő, Brezsnyev javasolta: a szovjet hadiiparban doligoaó kutatók, tudósok, tervezők egy részét bízzák meg a gépgyártás időszerű feladatainak megoldásával, vizsgálják meg, milyen segítséget adhatnak a polgári célokat szolgáló gépgyártásnak a hadiiparban dolgozó tudományos és tervező kollektívák. Az SZKP főtitkára Szólt a fűtőanyag- és energiaellátás fejlesztésének fontosságáról. Ennek keretében fejleszteni kell az atomenergia felhasználását, nagy figyelmet kell fordítani az olyan távlati energiaforrásokra, mint a termonukleáris energia hasznosítása. A vegyipar fejlesztésének Madarait szinten * nagy jelentőségű népgazdasági tennivalók sorában említette az SZKP KB főtitkára, hangsúlyozva: ez az iparág nagyot fejlődött ugyan, de még mindig elmarad a gazdasági szükségletek mögött. Brezsnyev hangsúlyozta : a népgazdaságban, nagy gondot kell fordítani a beruházásokra, a kohászat és a szállítás fejlesztésére, a külgazdaságra. Részletesen foglalkozott a tervezés és a gazdaságirányítás kérdéseivel. A népgazdasági tervek kidolgozásakor széles körben kell alkalmazni a célprogramokat. A tervezésben és a tervek végrehajtásában helyes arányt kell kialakítani a centralizmus és a demokratikus kezdeményezések között. Nagy munka áll előttünk — hangoztatta Leonyid Brezsnyev. — A 80-as években be kell fejeznünk azt a munkát, amellyel népgazdaságunkat az intenzív fejlesztés sínjére helyezzük, n agymértekben emelnünk kell a munka termelékenységét és minőségét. A termelésiben elért sikerek elen- 'gedhetetlen feltétele marad a gazdasági munka színvonalának emelése, a szakembereknek az aktivitás, a felelősségtudat es a kezdemé- nyezöképesség szellemében történő nevelése. Az SZKP KB főtitkára közölte: a közeli jövőben nyilvánosságra hozzák az SZKP KB dokumentumát az 1981 —85. évi ötéves népgazdasági és szociális terv, illetve iaz 1990-ig szóló fejlesztési program irányairól. A dokumentumot megvitatják a párttanácskozásokoin. Brezsnyev méltatta a kongresszus tiszteletére indított munkaverseny jelentőségét, szólt a kongresszus előkészítéséről, a pártszervezetekben folyó beszámoló- és küldöttválasztó taggyűlésekről, hangsúlyozva : ezek fontos szakaszát jelentik a kongresszus előkészítésének, tárgyszerűen, ugyanakkor önkritikus szellemben folynak. Mivel a pártszervezetek beszámolói egyben a párt beszámolóját jelentik a dolgozóknak, a népnek, ezekről — a tömegtájékoztatási szervek útján — bőséges tájékoztatást kell adni— Pártunk a néppel szoros egységben,, a bel- és a külpolitika területein fontos akcióprogrammal készül kongresszusára — hangoztatta befejezésül Leonyid Brezsnyev. — Meggyőződésem, hogy a kommunisták, az egész szovjet nép jóváhagyja ezt a programot, állhatatosan és következetesen megvalósítja azt. Ez a biztosítéka annak, hogy sikerrel oldjuk meg jelenlegi feladatainkat, továbbhaladjunk a kommunista építés útján. Az SZKP Központi Bizottsága keddi ülésén jóváhagyta a jövő évi népgazdasági és szociális tervről szóló előterjesztést; javasolta, hogy a minisztertanács terjessze a tervet és a költség- vetést a legfelsőbb tanács ma kezdődő ülésszaka elé. Teljes mértékben jóváhagyta Leonyid Brezsnyev elemzését a szovjet népgazdaság egyes kérdéseiről, egyetértett az abban megjelölt feladatokkal és felhívta a pártszervezeteket, az ifjúsági szervezeteket, a szakszervezeteket, az egész szovjet népet a megjelölt feladatok teljesítésére, a népgazdaság intenzív fejlesztésére. A központi bizottság annak a sziláid meggyőződésének is hangot adott, hogy a szovjet munkások, kolhozparasztok, értelmiségiek új munikasikerekkel köszöntik az SZKP XXVI, kongresszusát, minden erejüket tudásukat tapasztalatukat fel- J használják a jövő évi nép- gazdasági terv. az új ötéves tervidőszak első éve feladatainak »ketes megoldására. Varsóban — A Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszteri bizottsága a lengyel fővárosban ülésezett. A tanácskozás célja az volt, hogy a részvevők áttekintsék — a kiadott hivatalos közlemény fogalmazása szerint — a madridi találkozó előkészítésével, valamint az európai katonai enyhülési és leszerelési konferencia összehívásával kapcsolatos kérdéseket. Vessünk egy pillantást arra, milyen időpontban ült össze ez a varsói tanácskozás, milyen célokat szolgált és milyen kilátások vannak az ott körvonalazott célok elérésére. Az időpont legfőbb jellemzője: mindenekelőtt az amerikai kormányzat sorozatos hidegháborús lépései nyoma ” megtorpant a Helsinkiben tetőzött, biztató enyhülési folyamat. A VSZ-tagállamok külügyminiszterei aligha csak az európai szocialista országok véleményét fogalmazták meg, amikor a hivatalos közleményben kijelentették: aggodalommal tölti el őket „az imperialista erőpolitika további aktivizálódása". E figyelmeztetés mögött — sajnos — számos közismert és veszélyes tény sorakozik. Washington állandóan új és új fegyvereket dob a nemzetközi katonai mérleg serpenyőjébe, így igyekezvén azt kibillenteni az egyedül elfogadható és a világbéke alapját képező egyensúlyi helyzetéből. Az Egyesült Államok elnöke ünnepélyesen aláírta Becsben a kérdések kérdésének számító SALT—II. egyezményt, majd a törvényhozás — az adminisztráció hallgatólagos együttműködésével — egyszerűen elszabotálta - e kulcsegyezmény ratifikálását. Az Egyesült Államok Egyiptomtól kezdve Szomálián, Ománon és Kenyán át egéGenfben tegnap találkozót tartottak a Szovjetunió és az Egyesült Államok azon küldöttségei, amelyek a nukleáris fegyverzetek európai korlátozásáról folytatnak tárgyalásokat A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Lazar Mojszovot választotta egy évre elnökévé A munkásmozgalomnak és a nemzeti felszabadító mozgalomnak az imperializmus ellen, a társadalmi haladásért vívott közös harcával foglalkozó berlini nemzetközi tudományos konferencia kedden munkacsoportokban dolgozott. A berlini konferencián jelentős számban vesznek' részt olyan pártok Madridért szén az indiai-óceáni Diego Garda bázis-szigetig — új szovjetellenes támaszpontrendszer t hozott létre és nem múlik el nap hideg-, vagy néha meleg-háborús fenyegetés nélkül. Ilyen időpontban, ilyen körülmények között került tehát sor a VSZ-külügyminiszterek varsói találkozására, hogy megszabja a feladatokat a madridi konferencia elölt. Melyek a legfontosabb feladatok? Azoknak az erőknek az ösz- szefogása, amelyek megértik, hogy az enyhülésnek nincs ésszerű alternatívája; koncentrált erőfeszítéseket tenni a fegyverkezési verseny megszüntetésére, az enyhülés katonai vonatkozásainálc kiterjesztésére; tudatosítani, hogy a tárgyalások valamennyi fegyverfajtára kiterjedhet-- nek; minden érdekelttel megértetni, hogy semmiféle, a feszültség növelését szolgáló lépést nem szabad tenni; a küszöbön álló madridi találkozón döntést kellene hozni egy európai leszerelési konferencia összehívásáról; elérni, hogy nyugaton is komolyan fontolóra vegyék a VSZ-or- szágok enyhülési javaslatait; sokoldalú lépéseket tenni, a tudományos-műszaki, a környezetvédelmi, a kulturális és minden egyéb együttműködés erősítéséért. E célok megvalósítása nem ígérkezik könnyűnek — de reménytelennek sem. Azok az erők, amelyeknek aknamunkája a jelenlegi nehézségekhez vezetett, a jövőben sem lesznek tétlenek. Ám azok — a jelek szerint növekvő — erők sem, amelyek ilyen vagy olyan formában szembefordulnak a washingtoni diktátumpolitikával és hajlanak a higgadt, józan szóra. és mozgalmak, amelyek első ízben képviseltetik .magukat ilyen jellegű és méretű nemzetközi tanácskozáson. Giscard elutazott Kínából. Egyhetes kínai hivatalos látogatásának befejeztével Valéry Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök tegnap Sanghajból hazautazott Párizsba. Tárgyalt Hua Kuo Feng-gel, a KKP Központi Bizottságának elnökével és Csao Ce-ja,ng miniszterelnökkel. Rendkívüli állapotot rendeltek el Szomáliában „belbiztonsági okokra” és a szomszédos Etiópia állítólagos „tám,adásaira’! hivatkozva. Mohammed Sziad Barre, a kelet-afrikai ország elnöke kedden hozta a rendeletet, amely „visszavonásig érvényben marad". Dél-afrikai szárazföldi egységek hétfőn behatoltak Angola területére. A támadásnak a Swapo több harcosa, valamint számos angolai katona esett áldoztuk e Megnyílt Brüsszelben a NATO-tagországok fegyverkezési igazgatóinak kétnapos tanácskozása. A tanácskozásra Belgiumba érkezett William Perry amerikai hadügyminiszter-helyettes, aki elsősorban az új fegyveríaj- ták, így a levegő-föld rakéták mielőbbi kifejlesztésével kapcsolatos kérdésekről Ríván tárgyalni a NATO-fegy- verkezési igazgatóival. A Kutasi Állami Gazdaság korszerű tehenészeti telepére fölvesz mezőgazdasági technikumot, szakközépiskolát végzett férfiakat müszakvezetöi beosztásba, továbbá gyakorlattal rendelkező > Inszeminátort Jelentkezés a fenti címen. (146613) H. E.