Somogyi Néplap, 1980. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-02 / 231. szám

Tisztelt Szerkesztőség ! Többször olvastam a posla létszámgondjairól, de úgy gondolom, a lengyeltóti postát ez nem érinti, ezért írom meg az alábbiakat. Augusztus 30-án, szombaton 8.56-kor Osztopánban dísztáviratot adták föl feleségem címerei A táviratot szep­tember 1-ón, hétfőn délután 17 óra körül tették a posta­ládánkba. Ha a tizennyolc kilométerre levő Osztopánból egy kézbesítő gyalog hozza a táviratot, akkor is meg kel­lett volna kapnunk aznap délután. Gyermelceink Berlinben üdülnek, megérkezésükkor együtt adtak föl egy-egy sima üdvözlő lapot Bogiárlellére és Osztopánba, egyet pedig expretsszként nekünk Lengyel­tótiba. A sima üdvözlőlapokat 20-án, szombaton délelőtt megkapták, mi az expresszként feladott lapot csak 23-án, kedden 11 órakor kaptuk meg attól a kézbesítőtől, aki felénk jár. Lehetséges az ilyen késés? Vagy valaki rontani akar­ja a posta jó hírnevét? Tisztelettel: Takács István Lengyeltóti, Petőfi u. to. Tisztelt Szerkesztőség ! 1980. szeptember 24-én a körzeti szerelő vízórát cse­rélt nálunk. Mivel a munka megkezdésekor nem jelen­tette szándékát és nem tudtam meggyőződni a cseréről, a munka elvégzését nem igazoltam. Mire ő a vízórát lezár­ta, így most vízcsapom van, de vizem nincs. Sérelmesnek tartom ezt az eljárást. Tudomásomra jutott, hogy néhány fogyasztónál a vízóracseréért ötven forintot kért, de nyugtát nem adott. Kérem az illetékesek intézkedését. Tisztelettel: Szokolai Imre Sontögyszil, Petőfi út *L SO M O Q ű N ÉPLAP * l , • ',1-k ,'jf ’ , y ; '■***& XXXVI. évfolyam, 231. szám 1980. október 2., csütörtök Próbafűtés gondokkal Meleg tesz-e a Kinizsiben 7 Mindenki biztonságban Szombaton érkeznek a siófoki KW dolgozói Az iraki és iránt fegyve­res erők között kitört har­cok első napjaiban Irakban tartózkodott a siófoki Kő- olajvezeték-építő Vállalat sza/kilencven dolgozója. Ok március óta egy 11)4 kilomé­ter hosszú kőolajvezeték építésén dolgoztak. A hábo­rú ki törését követően a töb­bi — Irakban levő — ma­gyar állampolgárral együtt valamennyiüket Kuwaitba költöztették. Mint arról hirt kaptunk: szombaton este a siófokiak már valamennyien otthonaikban lehetnek. A siófokiak a többi érin­tett vállalattal együttműköd­ve készülnek munkatársaik fogadására. Szombaton a ké­ső esti órákban érkeznek meg a repülőgépek a Feri­hegyi repülőtéren, ahonnan autóbuszokkal viszik laká­sukra a dolgozókat. A Kő­olajvezeték-építő Vállalat vezetői úgy határoztak, hogy valamennyi iraki munkásnak egy hét szabadságot adnak a fáradalmak kipihenésére, Babakocsi* lépcsők Több Ilyen lépcső van Kaposváron. A Béke—Füre­di lakótelepen a nemrég át­adott házak bejáratánál két­szer csináltak az építők ba­bakocsi-feljárót. Egyszer a tervek szerint. Ezeken nem lehetett föl- és lejárni. Túl­zottan meredekre sikerültek. — Erre — hosszas rekla­málás után — jöttek a má­sik cpitőrészleg dolgozói. Szétverték az eredetit, és csináltak újat. Szelídebb lejtésűt, közepén lépcsővel. A kismamák megnyugodtak, most már könnyedén közle­kedhetnek a babakocsival. Ugyanerre az építők más­ként reagáltak. Az újabban épült házaknál megint lép­cső nélkül építették meg a meredek feljárókat. Ezeket — valószínűleg hosszas rek­lamálás után — megint át­alakíthatják. Vajon miért így történt, mikor a korábbi példák már rendelkezésre álltak? Ugyanez a gond az új ka­posvári aluljáróban is, A fölfelé igyekvő, babakocsit toló kismamák félúton ki­fulladnak. A lefelé igyekvők pedig f eltiltói röpülvc-ro- hanva mennek, mert a ko­csit elhúzza a meredek lejáró. Nem beszélve arról, hogy az aluljáró babakocsiknak szolgáló részén csak a "szé­les nyomtávú« kocsikat le­het tolni, mert a kisebbek belecsúsznak a túl szélesre méretezett lépcsőbe. Apró (?) gondok ezek. Es ncmv utalnak különösebben előrelátó tervezésre. L. P. majd különböző munkahe­lyeken foglalkoztatják őket: így többek között a paksi építkezésinél, Hajdúszobosz­lónál és' a Testvériség—III vezeték építésénél. A KVV- nél felkészültek a hazatért dolgozók munkába, állítására, az említett munkahelyeken váltott műszakot vezetnek be. A siófoki kőolajvezeték­építőknek ötszázmillió forint értékű gépe, illetve műszaki berendezése maradt Irak­ban. A legértékesebb felsze­reléseket a központi telepük­re szállították. Októbert mutat a naptár. Hidegek a reggelek, s ha ké­ső délután lemegy a nap, so­kan mondjuk: gyerünk a meleg laikásba. De melegek-e a lakások, illetve melegek lesznek-e, ha megkezdődik a fűtési idény. Erről kérdeztük az Ingatlankezelő Vállalat üzemvezetőjét, Kovács Jó­zsefet, akinek minden év­ben csak sokasodnak a gond­jai, hiszen egyre több lakás fűtése, meleg vízzel való el­látása tartozik a hatásköré­be. — A Béke—Füredi lakóte­lepen szerencsére nem volt különösebb gondunk, még azokban a lakásokban sem, melyekben az idén először kezdünk fűteni. Eddig jól működnek a konténer kazá­nok. Ezekre a SÁÉV garan­ciát vártait november 13-ig. Hasonló a helyzet a Krénusz általános iskolai és a Mun- kásör sori kazánháznal is. Gondunk inkább a lakókkal van. Nagyon sokan figyel­men kívül hagyják a pró­bafűtési hirdetményeinket. Ha éráik, hogy meleg a ra­diátor, . elzárják. Azután, amikor megindul a ,, fűtés, reklamálnak, hogy nincs meleg a lakásban. Vagy amikor kinyitják, akkor de­rül ki, hogy rossz, csöpög, folyik. Ilyenkor az egész rendszerben gondot okoz az egy vagy két hibás fűtő­test. VILLÁM INTERJÚ Nem sikerült befejezni a fűtőtestek cseréjét az Arany János utcában, az óvoda melletti két házban. Próba­fűtést csak a munkáik be­fejezése után tudunk tarta­ni. Legnagyobb gondjaink a Kinizsi lakótelepen vannak, ahol a kivitelező vállalat még nem készült el az óvo­da és a bölcsőde rákötésével, addig pedig nem tudják meg. tartani 104 lakásban a pró­bafűtést. A Tanép szakem­berei azt ígérik, hogy e hó­nap tizedikéig elkészülnek a munkákkal. K. Zs. TELEFONTERVEK A Kaposgép sikere Nemrég sikerrel mutatko­zott be Makón, a Zöldért te­lephelyén a HMG jelű hugy- mamanipuláló gépsor, me­lyet a Mezőgépfejiesztő In­tézet tervei alapján a Ka­posgép készített el. A jól sikerült gépbemutatón fi­gyelemmel kísérhették a szakemberek a fűszernövény útját a szállító kocsitól a csomagolásig. Az óránként 10 tonna tel­jesítményű gépsor ötféle mé­retben osztályozza a termé­ket úgy, hogy kívánság sze­rint zsákokba vagy egység- csomagokba kerül a hagyma. A gépsor munkája termelé­keny. Nem ritkaság az olyan műszak sem, amelynek során óránként az előírt tíz tonna helyett tizenkettőt teljesített. Külföldi vetélytársaival szemben az is előnye, hogy nem tépi a terményt, fgy a kellemetlen könnyeztető illat alig érezhető, és minimálisra csökken a selejt is. Környezetvédő fiatalok Megismerni és megszeretni A Mechanikai Művek felkérésére Varga Zsolt és Venlczky Tamás formatervezők elkészítették a jövő telefonkészüléké­nek prototípusait. Egyéves munkával olyan tetszetős kivi­telű, körtárcsás és nyomógombos típusokat terveztek, ame­lyek minden igényt kielégítenek majd. Az elfogadott for­materveket előreláthatólag jövőre már sorozatban gyártják. A Dunántúli Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat KISZ-bizottsága a keszthelyi városi KlSZ-bi- zottsággal közösen három napig tartó környezetvédel­mi tábort rendezett Keszthe­lyen, az épülő komposztáló­üzem területén. Mintegy hetven fiatal végzett itt te­reprendezési munkát, s ke­resményét — mintegy 40 ezer forintot — Balaton-par- ti gyermekintézmények léte­sítésére ajánlotta fel. Ugyancsak a DRW KISZ- bizottsága a városi űttőrő­,,Bosszúból tettem” Rombolt és továbbállt Amikor szeptember 15-én a házigazdák hazaértek sör- nyepusztai lakásukba, van­dál pusztítást találtak. Az egész ház feldúlva, az udva­ron agyonvert kutyák tete­mei. Értesítették a rendőrsé­get, és elmondták, hogy nyoma veszett 3000 forint­nak. Gyanújuk az unoka- testvérre, a 19 éves Sárközi Józsefre terelődött, ő azon­ban ezen a napon eltűnt. A rendőrség keresni kezdte a fiatalembert, és néhány hét múlva Budapesten elfogta, majd Kaposvárra hozta. Jól megtermett ifjú ül szemben a vizsgálótiszttel. Nyugodtan válaszol a kér­désekre, csupán akkor "kap­ja föl a vizet«, amikor a 3000 forint szoba kerül. *— Egy fillért nem vittem el, mert nem is volt mit el­vinni. Mindenki elmondhat­ja, hogyan éltek, a szomszé­doktól kértek sokszor még ételt is. — És hogyan élt Sárközi, mióta nyoma veszett? — Csöveztem Budapesten, már július 16-a óta. — Előtte hol dolgozott?­— A BKV-nál. Pályamun­kás voltam, aztán el kotlett jönnöm. Fegyelmivel bocsá­tottad el, mert nézeteltéré­sem volt egy munkatársam­mal. Vitatkoztunk, majd ve­rekedtünk. Augusztusban le­jöttem Sörnyepusztára a nagyapámhoz. Hogy miért dúlta föl a ro­konai házál, hogy miért Iránt el ilyen kegyetlenül a kutyákkal, arra csak legyint. Elutasították a renirgyiikosok kegyelmi kérvényét Az ítéletet végrehajtották Mint annak idején már ten többszörösen büntetett hírül adtuk, Soós Lajos és előéletűek — 1972-ben To- György József — mindkét- rökbálinton megölte özv. Far- ------------------------ kas Józsefnét, az idén júli­usban pedig — a 19 éves Németh Istvánnal hármas­ban — Gyulai Károly rend­őr főtörzsőrmestert. Soós Lajos még két gyilkosság­ban vett részt: 1968-ban Varga Lászlóval Palaki Ká­roly pénzügyőr őrmestert, Németh Istvánat pedig ez év júniusában Borai Lajost ölte meg. A Fővárosi Bíróság Soós Lajost és György Józsefet társtettesként, több emberen különös kegyetlenséggel, részben nyereségvágyból, al­jas célból, előre kitervelten és hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntette miatt halálra, Németh Ist­vánt életfogytig tartó, Varga Lászlót pedig 15 évi szabad­ságvesztésre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság hely­ben hagyta az ítéletet. Soós Lajos és György Jó­zsef kegyelmi kérvényének ran kiderül, és fény derül | elutasítását kővetően a ha- arra is. valóban üres zsebbel j lálos ítéletet szerdán végre- lavozott-e a házból? j hajtották. — Ez egy régebbi dolog. Amikor itt voltam, mindig átjártam hozzájuk, adtam nekik ételt meg pénzt is, de ők veszekedtek velem. Nem szerették, ha átmegyek tévét nézni, az ételt is eldugták, azt mondták, hogy a kutyák ették meg. En mérges lettem, aztán szeptember 15-én bosszúból csináltam az egé­szet. Nem vittem el sem­mit, csak egy kést. Karközi kegyetlen munkát végzett. Bár az állatok meg­ölését nálunk nem büntetik, bisponyára mindenki felhábo­rodik a gátlástalan fiatalem­ber tettén, és kétségbe von­ja épelméjűségét. Hogy így van-e, majd a vizsgálat so­Ajándék A gyermekek arról be­szélgetnek az iskolában, hogy ki milyen ajándékot kap a születésnapjára. Pistike szemlesütve re- begi: — Engem a születésna­pomon mindig megver az apú... — És miért? '— Azt mondja, hogy miattam kellett megnő­sülnie ... Női dolgok — Az én férjem már megöregedett. — Honnan tudod? — Amikor bemegyünk a vendéglőbe, először az ét­lapot mustrálja, és nem a pincémét ! Lassúság elnökséggel közösen környe­zetvédelmi szakkört szerve­zett siófoki általános iskolá­sok számára. A 25 tagú szak­kör tegnap tartotta első fog­lalkozását. A Balaton és a megye környezetének, termé­szetvédelmi területeinek megismertetése, megszerette­tése a szakkör célja; az ezzel kapcsolatos előadásokat, ki­rándulásokat a DRW fiatal szakemberei szervezik. Ha­vonta két foglalkozást tarta­nak, s ha a szakkör az el­képzeléseknek megfelelő színvonalon működik, a jövő évben növelik a létszámát. Egyszer azért támadt zűröm a rendőrséggel, mert túl lassan vezettem az autót. — Hogyan lehet az? — A tulajdonos biciklin utolért... Fésületlen gondolatok — A gyáva humorista csupán egyetlen viccet csi­nál. Magának! • * • — Nehéz úgy fölemelt fejjel járnunk, hogy köz­ben ne hordjuk fenn az orrunkat. * * * — Egynémelyik zebrá­nak a rácsok mögött kel­lene ülnie ahhoz, hogy fehér lónak lehessen tar­tani. * * * — Igen, le kell rántani a leplet az emberről. Csak attól kell óvakodni, hogy közben a szennyes fehér­neműjét föl ne fedjük! * * * — Ahhoz, hogy a törpék megnőjenek, mások csont­jaira van szükségük. * * * — A botnak két vége van. Vigyázz, hogy ne ke­rülj egyik elé se! * * * — A sátán alattomos: Megjelenhet egyszerűen sátánként is. * * * — Ügy telítve vagyok az optimizmussal, hogy már egy morzsányival sem fér több belém. * • * — A világkép retusál fi­sát az ember sem. úszhat­ja meg szárazon. (Stanislaw Jerzy Lee) Ai MSZMP somotrv megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő» JÁVORI BELA Főszerkesztő h.í Paál László Szerkesztősig» Kaposvár. Latinra Nándor u. Z. Postacím : Kaposvár. °f. 31. 7401 Tet»'oni 11-510. 11-511 11-512 Kiadja a Somogy meevel Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinra Sándor a. Z. Postacím: Kaposvár. Pf. 31. 7101 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magvar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetést díj egy hónapra 30 Ft. negyedévre 90 Ft, egy évre 360 Ft. Index » 25 9R7 ISSN 0137-060* Készült a Somogy meevel Nyom ialparl Vállalat kaposvári üze­mében. Kaposvár. Május i. u. 101. Felelős vezető* Farkas Béla igazeatő Kéziratokat nem őrzunk meg és nem adunk vim*.

Next

/
Thumbnails
Contents