Somogyi Néplap, 1980. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-18 / 245. szám
KÖZLEMÉNY A református egyház nemzetközi tanácskozása (Folytatás az 1. oldalról) szigeten. Ismételten magerőink egységét, népeink közös elveken és azonos célokon alapuló történelmi barátságét. A találkozó eredményesén járult hozzá az élet minden fő területét átfogó együttanűködesünK fejlesztéséhez. A Központi Bizottság nagyra értékeli, hogy a nemzetközi helyzet megítélésében. pártjaink között teljes a nézetazonosság, és azonos módon közelítjük meg az enyhülésért, a leszerelésért, a békéért, valamint a kommunista és munkásmozgalom egységéért vívott küzdelem feladatait. a Magyar Népköztársaság állami vezető testületéi és képviselői az elmúlt időszakban is széles, körű és aktív nemzetközi tevékenységet fejtettek ki. Erősödött együttműködésünk a szocialista országokkal. Jól szolgálta kétoldalú kapcsolataink fejlesztését a jugoszláv miniszterelnök magyarországi látogatása, parlamenti küldöttségünk mongollal útja, továbbá a magyar—vietnami külügyminiszteri találkozó. A fejlődő országokhoz fűződő kapcsolataink fejlesztésének fontos esemenye volt Losonc zi Pál elvtársnak, az Elnöki Tanács elnökének Etiópiában, Mozambikban, Tanzániában és Zambiában tett hivatalos, baráti látogatása. valamint átutazása során Algériában, Cipruson, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságban és Nigériában folytatott megbeszélése. Jelentős esemény volt az indiai parlamenti küldöttség, az indonéz és a kongói külügyminiszter magyarországi látogatása. Párt- és kormányküldöttségünk részt vett az iraki forradalom 12. évfordulójának ünnepségein. A Központi Bizottság megerősítette, hogy a békés egymás mellett elés jegyében hazánk változatlanul érdekelt a különböző társadalma. rendszerű országok közötti kapcsolatok fenntartásában es fejlesztésében. Ennek gyakorlati megvalósításához járultak hozzá a magyar—svájci, a magyar— francia és a magyar—NSZK külügyminiszteri tárgyalások. Hasznos véleménycseréié adott lehetőséget államunk és a Vatikán kapcsolatairól, az európai béke és biztonság kérdéseiről Agosti.no Ca- saroli bíboros államtitkár magyarországi látogatása. 5. A magyar dolgozók nagy figyelemmel és felelősségtudattal követik nyomon a lengyelországi eseményeket. Pártunk és népünk szolidáris a lengyel kommunisták- ltal és a testvéri lengyel néppel, a Lengyel Népköztársasággal, amellyel sokoldalú — politikai, gazdasági és kulturális — együttműködést folytatunk, és azonos szövetségi rendszerhez tartozunk. A lengyel néphez fűződő hagyományos történelmi kapcsolatunk és barátságunk az utóbbi évtizedekben szocialista alapokon tovább erősödött és gazdagodott. Mint partnerek és szövetségesek is érdekeltek vagyunk abban, hogy a Lengyel Népköztársaság helyzete szilárd legyen. Bizunk benne, hogy a Lengyel Egyesült Munkáspárt vezetésével a lengyel munkásosztály, a lengyel nép és a rendszerellenes erők tevékenységét visszaverve szocialista megoldást talál az ország jelenét és jövőjét érintő kérdésekre. 6. Nagy fontossága van a világibéke megőrzésében érdekelt különböző társadalmi osztályok, rétegek, politikai mozgalmak és eszmei áramlatok összefogásának. Ezt demonstrálta a »Népek Világparlamentje a Bekéért- elnevezésű szófiai találkozó, az ott . elfogadott felhívás. A Szakszervezeti Világszövetség főtanácsának közelmúltban megtartott moszkvai ülése is hangsúlyozta, hogy a dolgozók érdekeit legjobban az enyhülés, a békés egymás mellett élés további térhódítása közepette lehet megvédeni. Nagy jelentőségű tanácskozást tartottak Budapesten a különböző politikai irányzatokhoz tartozó nemzeti és nemzetközi ifjúsági és diák- szervezetek küldöttei. ' Első találkozójukon a fiatalok a helsinki záróokmány szellemében síkraszállitaik a párbeszéd és az együttműködés folytatásáért, és létrehozták az európai ifjúsági együttműködés szervezetét. 1 ’ A tartós béke és biztonság megteremtéséhez elengedhetetlen a háborús tűzfészkek felszámolása, a fegyveres konfliktusok megszüntetése, a vitás kérdéseknek az érintett, népek érdekeivel összhangban álló tárgyalásos rendezése. A Központi Bizottság aggodalommal mutatott rá, hogy miközben változatlanul ten dezetien, és veszélyekkel terhes a közel*—keleti helyzet, a Közép—Keleten fegyveres konfliktus robbant ki. Irak és Irán népeinek érdeke azt kívánja, hogy a két fél tárgyalások útján találjon politikai megoldást a közöttük fennálló vitás kérdések rendezésére. A Központi Bizottság legutóbbi ülése óta tovább erősödtek pártkapcsolata- ink. Hazánkban fogadtuk a francia és a martiniquei testvérpárt főtitkárát. Megbeszéléseket folytattunk több szocialista, fejlődő és tőkés ország kommunista pártjának képviselőivel. Pártküldöttségünk részt vett a Koreai Munkapárt VI. kongresszusán. Hasznos véleménycseréle került sor a Finn Szociáldemokrata Párt elnökével és inas szocialista, szociáldemokrata pártok képviselőivel. II. A Központi Bizottság megállapította, hogy az iparirányítás mai szervezete hosszú időn át jól szolgálta a szocialista építőmunkát. A népgazdasági tervezéshez, és a gazdasági szabályozáshoz képest azonban elmaradt az ipar központi irányító és vállalati szervezetének fejlődése. Az előttünk álló gazdasági feladatok megoldása azt követeli, hogy az irányítás valamennyi fö elemét, a népgazdasági tervezést, a gazdasági szabályozást és a szervezeti kereteket egyaránt összhangba hozzuk a magasabb színvonalú munka követelményével. Az -utóbbi években számos intézkedés javította a nép.gazdaság irányítását. A Központi Bizottság ezek folytatásaként olyan további ; intézkedéseket tart szüksé- * gesnek, amelyek lehetővé teszik. hogy a kormány munkájában erősödjék az i parpolitifca kidolgozásának és megvalósításának irányítása, a végrehajtásban pedig növekedjék az érdekeltségre alapozott vállalati felelősség és önállóság. Az ipar központi irányításának feladata: — az iparpolitikai koncepciók, az ágazat- és terme- lesfejlesztési javaslatok kidolgozása és összehangolása:; — a műszaki fejlesztés és az ipari kutatások fő irányainak kijelölése és koordinálása, a tudomány és a gyakorlat közvetlen kapcsolatának elősegítése; — részvétel a népgazdasági tervek es a gazdasági szabályozórendszer kialakításában ; — a KGST-országok közötti szocialista integráció elmélyítése, szélesebb értelemben a nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlesztése; — a vállalat-felügyeleti funkciók gyakorlása, a hatósági teendők ellátása. Az iparirányítás fejlesztésének lösze a vállalati szervezet, valamint a trösztök és a, nagyvállalatolt belső irányítási és érdekeltségi rendszerének korszerűsítése. Ez folyamatos feladat, és azt a célt szolgálja, hogy elősegítse a vállalatok eredményesebb működését, versenyképességének javulását, a változó feltételekhez való alkalmazkodását. A vállalati önállóság növelésével. a szervezeti és belső irányítási rendszer fejlesztésével egyidejűleg tovább kell erősíteni az üzemi demokráciát. A vállalat munkáját, fejlődését, a kollektívát érintő fontos kérdésekben javítani kell a döntéshozatal demokratikus előkészítését, és egyben növelni szükséges az operatív döntésekért viselt személyes felelősseget. A Központi Bizottság támogatja, hogy e célok elérése érdekében az iparirányításban ésszerű szervezeti változtatásokra, hatásköri összevonásokra. átcsoportosításokra, új iparirányító szervezet létrehozására kerüljön sor. Egyetért azzal, hogy a Minisztertanács a szükséges szervezeti intézkedéseket kidolgozza és megvalósítsa. III. A Központi Bizottság a XII. kongresszus megbízása alapján áttekintette a tagdíj- fizetés helyzetét és döntött annak új rendjéről. Megállapította. hogy a Magyár Szocialista Munkáspártban a tagdíjfizetés alapvetően rendben történik. A párt a tagdíjakból fedezi kiadásainak zömét. A rendszeres tagdíjfizetés a párttagság fontos feltétele és a pártfegyelem egyik kifejezője. A tagdíjfizetési rendszer alapjaiban megfelel a követelményeknek. A Központi Bizottság határozatában megerősítette a tagdíjfizetés rendjének bevált elemeit. A tagsági díj fizetése továbbra is alapszervezeti hovatartozás szerint, havonként, bélyeggel való igazolás ellenében történik. A tagdíjat a havi átlagkeresetet figyelembe véve, a párttaggal egyetértésben, évente állapítják meg. A Központi Bizottság hasznosította a párttagoknak a kongresszusi irányelvek vitájában elhangzott észrevételeit és javaslatait. Ennek megfelelően á tagdíjfizetés alapjául szolgáló havi átlagkereset megállapítása egyértelműbb lesz, a tagdíj- kategóriák számának növelésével a tagdíj jobban igazodik a keresethez és összege a párttagság zöménél csökken. A tagdíj megállapításában növekszik a taggyűlések, az alapszervezeti. vezetőségek jogköre és felelőssége. A Központi Bizottság szükségesnek tartja, hogy a tagdíjjal kapcsolatos politikai tevékenységre a pártszervezetek továbbra is nagy figyelmet fordítsanak. A Központi Bizottság • a határozatát, a tagdíj-táblázatot a Pártélet című folyóiratban közzéteszi. A párttagok alapszervezeti taggyűlésen kapnak részletes tájékoztatást. A Központi Bizottság jóváhagyta azoknak a kiemelt feladatoknak a tématervét, amelyekkel az elkövetkező években a XII. kongresszus határozatainak végrehajtása érdekében a Központi Bizottságnak és végrehajtó szerveinek folyamatosan és rendszeresen foglalkozni kell. Kádár János üdvözlő lávirala Kim Ir Szénhez Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára táviratban üdvözölte Kim Ír Szent, a Koreai Mun. kapárt Központi Bizottságának főtitkárává történt újraválasztása alkalmából. Két napja folynak Moszkvában a szovjet—afgán tárgyalások. Az afgán küldöttség tiszteletére adott. díszvacsorán Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára ( hangsúlyozta, hogy a felek azonos nézeteket vallanak minden megvitatott kérdésben. Ez természetes, hiszen a két szomszédos ország közötti hagyományos baráti kapcsolatok az afganisztáni nemzeti demokratikus forradalom győzelmével, a testvériség és a sokoldalú együttműködés kapcsolatává váltak. Afganisztán az elmúlt időszakban célpontjává vált a nemzetközi imperializmus támadása inak, amely a belső reakciós erőkre támaszkodva kísérletet tett a demokratikus rendszer megdöntésére. A szovjet kormány, szerződéses kötelezettségeinek eleget téve, a törvényes kormány kérésére, az afgán nép segítségére sietett, hogy támogassa a kívülről jövő provokációk elhárításában. Babrak Karmai államfő, az afganisztáni küldöttség vezetője, amikor köszönetét mondott a Szovjetunió sokirányú támogatásáért, egyben jelentős eredményedről is beszámolhatott. Elmondhatta, hogy a forradalmi tanács a lakosság- széles rétegeinek támogatásával számos olyan sürgős intézkedést hajtott végre, amelyek a feudalizmus maradványai. a munkanélküliség, az írástudatlanság felszámolására, a lakosság jólétének emelésére irányulnak. S mindezt teszi aközben, amikor elszánt harcot kell vívnia a kívülről indított agresszió ellen, a belső ellen- forrhdal-om maradványainak felszámolásáért, az ápAz SZKP Központi Bizottsága mély részvétét tolmácsolta az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának Luigi Longo elhunyta alkalmából. Washingtonban pénteken amerikai—izraeli megállapodást kötöttek arról, hogy Izrael olajat kap az Egyesült Államoktól rendkívüli helyzetben, vagyis ha Izrael máshonnan nem tud elegendő olajat beszerezni. Az ENSZ-közgyülés jogi bizottságának ülésén felszólalt dr. Komád" Edit, a magyar küldöttség tagja. Ismeretlen tettesek csütör. tökön az NDK kezelésében levő nyugat-berlini S-bahn A nemzetközi Káivin- kongresszus elnöksége a reformátor munkásságát méltató ülést tartott csütörtökön a debreceni református kollégiumban. A református egyház teológiai doktori kollégiuma pénteken ünnepi plenáris ülésen emlékezett meg Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szüséért, nemzeti függetlensége, területi szuverenitása meg őrzéséért. Teljes az egyetértés a két fél között abban a tekintetben, hogy a vitás nemzetközi kérdéseket tárgyalás útján kell rendezni. Ezt a célt szolgálja az afgán kormány május 14-én közzétett nyilatkozata, amely konkrét és reális programot tartalmaz a problémák megoldására. Ennek a programnak fontos eleme az a javaslat, amely szerződés kötését ajánlja fel az Afganisztán ellenes játszmába bevont New Yorkba érkezett Mohammad Ali Radzsai iráni kormányfő, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában kb fejtse országa álláspontját az Irakkal vívott háborúban. Carter elnök, Muskie külügyminiszter és Warren Christopher külügyminiszter-helyettes egymás után egyik állomásán összezúzták az ablakokat, a pénztárfülkéket, a világítótesteket, tönkretették a telefonokat, megrongálták a jelzőberendezéseket. Nicolae Ceausescunak, az RKP főtitkárának meghívására ma baráti látogatásra Romániába utazik Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára. Tizek pere." Peng Csen. a kínai országos népi gyűlés állandó bizottságának elnök- 1 helyettese közölte, hogy vagy még ebben a hónapban, vagy a jövő hónap elején megkezdődik Pekingben a ,.Lin Piao és Csiang Csing ellenforradalmi klikkhez” tartozó tíz fővádlott père. letésének 400. évfordulójáról. Ezt követően dr. Bariha Tibor püspök megnyitotta a református kollégium Bethlen. Gábor emlékét bemutató kiállítását. Az . ünnepség eseményein részt vett Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Pakisztánnak. Ezen a játszmán azonban Pakisztán semmit nem nyerhet. Reális az a követelés, hogy a Kínával szövetkezett imperialista amerikai körök hagyjanak fel az Afganisztán belügyeibe való beavatkozási kísérletekkel, s bízzák az afgán népre, hogy eldöntse, milyen legyen a kormánya, miként alakítsa életét. A moszkvai tárgyalás újabb fontos lépést jelent a szovjet—afgán együttműködés útján, elősegítheti az Afganisztán körüli ellenséges kampány megszüntetései, a kérdés politikai rendezését. hogy találkozzék az iráni kormányfővel, ha az hajlandó tárgyalni a túszok szabadon bocsátásáról. Közép-európai idő szerint pénteken 22.00 óra utánra halasztották az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülését, amelyen felszólal a nap folyamán New Yorkba .érkezett Radzsai iráni miniszterelnök — közölte a világszervezet titkársága. Az ülés elhalasztását az tette szükségessé, hogy az eredetileg tervezett 20.00 óránál később kezdődik Waldheim ENSZ-íőtitkár és Radzsai talákozója. Ugyanakkor az amerikai ENSZ-küldöttség kőiéből szerzett értesülés szerint lehetséges, hogy Radzsai után szót kér • Donald McHenry amerikai fődelegátus, aki — mint a küldöttség szóvivője elmondotta — »kész tárgyalni az iráni miniszterelnökkel, ha az úgy kívánja«. fi V’ MÜTO ROCK együttes koncertje 19X0. október 18-án 17 és 19 urakor a Kilián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központban. Jegyek elővételben a Rendezvényirodában és a helyszínen válthatok. infii'i Barátok párbeszéde rilisi forradalom megvédéHocízsas Mew Yorkban