Somogyi Néplap, 1980. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-28 / 228. szám

#

SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK

Egy „elcsapott” reformer

A helyzet fejlődésregénybe illik, expozícióként, Egy harminchárom esztendős fiatalember, megelégelvén a vidék unalmát és a kiszolgáltatottságot, Pest-Budára utazik, hogy megmártózzék a új eszmék ellenállhatatlan sodrású áramlatában, egyszersmind elhatalmasodott szembetegségét gyógyíttassa. Kevés holmija közt volt egy anyakönyvi bizonyítvány, mely szerint 1755 januárius havának 19-ik napján látta meg a napvilágot Miskolcon, egy, a baranyai Nagy-Váth községből odavelődött édesapa és egy Dél-Somogyból származó anya gyermekeként. Szellemének általános érettségét a szülővárosának református gimnáziumában szerzett oklevéllel igazolhatta az ifjú, magasrendű műveltségét azzal a diplomával, melyet a híres-nevezetes

sárospataki főiskolán állítottak ki „Nagy- váthy János úrnak, a poétika tanárának”, aki — mellesleg — a jogi és teológiai stúdiumokon is jeles előmenetellel hívta fel magára a Come- niuson iskolázott professzorai figyelmét. Gyakorlati érzékét ezután a szép Losonc

városában pallérozta a becsvágyó úrfí, ahonnan 1788 derekán a felpezsdült nagyvárosba csábította az épülés és a politizálás vágya.

A művelt ifjúságban a francia felvilágosodás eszmél és II. József reformjai ébresztettek reményeket akkoriban. A világot felforgató új gondolatokból Dugonics András szép- literatúra-kurzusain és Mitterpacher gazdasági előadásain kapott először ízelítőt Nagy- váthy, s szemhatárának tágulásához néhány nagyszerű barát is hozzájárult. A nyelvünk megújításáért lángoló ifjú Kazinczy Ferenc, a Diderot-tól és Montesquieu-töl ,,megfertőzött” költő, Batsányi János, s az angliai rózsakeresztes mozgalommal rejtélyes kapcsolatban álló Báróczy László késztette hősünket arra is, hogy a Nagyszívűség nevű páholy szertartásán esküt tegyen a szabadkőművesek három jelképére. Persze nem a politikai érvényesülés kedvéért. Egyszerűen itt találkozhatott azokkal az előkelőségekkel, akiktől — bármilyen különös — gazdasági ismereteket sajátíthatott el. Mert a haza nyomorúságának láttán, az új szelektől megcsa- pottan Nagyváthy érdeklődése tökéletesen átalakult. Csak oklevele szerint maradt a költészet tanára, a valóságban már elszánt gazdasági reformista,

„nyugatos” polgár, évtizedekkel a reformkor kez- . dete előtt. A fejlődésregények cselekménykaptafájára az ő története nem húzható rá.

Nem sétált be egy boldog kisnemesi '•agy polgári házasság zsák- teájába, nem itt fogaskerék hatalom gé 'ezetében. * kötél vacr vérpad sem

jutott neki osztályrészül, mint jó fel évtizeddel később oly sok barátjának. A belenyugvás jellemtelenséget jelentett volna, a lázadás pedig —* abban a helyzetben — hebehurgya forradalmárkodást. Nagyváthy ily módon egy harmadik lehetőséget választott: a külföldi tanulmányutat gazdasági ismereteinek bővítésére, reformtörekvéseinek elméleti megalapozására. Az ausztriai, itáliai, belgiumi barangolások terméke egy remek könyv, „A szorgalmatos Mezei-Gazda”. mely a hazai szőlő- és fafajták meg az állattenyésztés módjainak enciklopédikusán pontos, részletes leírása mellett egy hagyományos magyar nyavalya diagnózisát is tartalmazza. A külföld számos magyar gazdasági fogást, találmányt alkalmaz, sőt árul is sajátjaként, mi azonban számlálatlanul herdáljuk el értékeinket, szakkönyvek és szakoktatás híján

A fejlődésregényben elérkezett a kibontakozás ideje. A hazai mezőgazdasági szakirodalomnak ez az úttörő munkája 1791-ben, a kiadás évében Festetich György gróf kezébe kerül, s az újdonságokra fogékony nagybirtokos Nagyváthyra bízza 162 ezer holdnyi uradalmainak kezelését. S ő természetesen nem érte be a „termesztés és tenyésztés” ész- szerüsitésével.

Ravaszságának, rábeszélőképességének eredményeként sorjában alakultak meg az iskolák a hatalmas ^irtokon. Bábáskodott a keszthelyi Georgikon vajúdásakor, a nagykanizsai „téli gazdasági iskola” születésénél, és hamarosan arra a vidékre is eljutott, amely azelőtt csupán becsmérlő leírásoknak lehetett tárgya, nem okos reformoknak:

Somogyba.

Életének itt eltöltött utolsó huszonöt esztendeje áldással ért fel az elmaradott megye számára, olyannyira, hogy Csurgó városát hamarosan „magyar Athénként kezdték tisztelni határainkon túl.

De kanyarodjunk vissza Athénunk alapításának kezdetéhez!

„Azért dolgozom, hogy a gróf jobbágyainak Somogynak eme birtokán is a tudományokból némi része legyen” — irta 1794 tavaszán Sárközy Istvánnak, a református egyházmegye gondnokának, Csokonai későbbi mecénásának, Kazinczy és Pálóczi Horváth barátjának. S fáradhatatlanul nyüzsög, kőművesekkel és ácsokkal köt szerződést, pénzért kuncsorog, mikör az építkezés félbemarad, levélek tucatjaiban védelmezi az iskolaalapítás tervét, amikor a papai városatyák „féltékeny- kedni” kezdenek, azt gondolván: a csurgói kollégium tőlük „Szipkázza el” majd a tehetséges diakokat. „Csurgón csak gimnáziumot igyekezünk állítani, és nagyobb tudományok végett a tanulókat Papára igazítani” — írja ugyancsak Sárközynek. — „Ha ellenzi a su- peritendentia a csurgói oskolát, azzal a pápai oskola nem sokat gyarapodik, sőt a somogyi Tractusnak a Pápai nagy oskola nem tehet eleget: mert Pápán azelőtt is volt oskola, mégis mellette Somogy tudatlanságban maradt.”

Idegölőén hosszú hercehurca után beköltözhettek végre a diákok — köztük szép számmal a jobbágyok gyermekei is! — a szép alma materba, a felvilágosodás eme végvárába, a vallási türelem e fészkébe, melyet közös erővel hozott létre a katolikus Festetich és Sárközy a református Nagyváthy va!. A nyughatatlan világvándorból csurgói lokálpatriótává szelídült jószágigazgató valóságos oázist varázsolt a szellem sivatagába.

melyben a nyugati kultúra magvai és.a hon legértekesebb gondolatcsemetéi egyaránt megfoganlak. Az életregényben azonban a hanyatlásnak kell következnie a csúcspont után ...

Egy nagybirtokosnak érdeke lehet ugyan jobbagyai pallérozása, de csak addig, amíg a felhalmozott ismeretek és a világnézet változásai nem fenyegetik felbomlással magát a jobbágyrendszert. Nagyváthy reformjainak hatására sem kellett sokáig várni, Festetich grófnak tehát kénytelen-kelletlen szabadulnia kellett bizalmasától. A fékezhetetlen reformert 1797-ben — negyvenkét esztendős korában! — „elcsapták”: nyugdíjazták. Végkielégítésként negyven holdnyi telket kapott a gróf csurgói birtokán, amit akár kitüntetésként is felfoghatunk, ha figyelembe vesz- szük: egykori pesti barátainak, Kazinczynak, Báróczynak, Jordán Péternek széles telek helyett csupán egy-egy szűk cella jutott akkoriban Spielberg vagy Kufstein börtönében. Csurgón, tapintatosan kezelt „száműzöttként”, a maga ura lehetett végre ez a megátalkodott ellenzéki. Megromlott látása élete utolsó éveiben megakadályozta abban, hogy maga vesse papírra a gazdálkodásban szerzett tapasztalatait, ám hála egy-egy írástudó jobbágynak és Trattner János pesti könyvkiadójának, szellemi hagyatéka nem került ebek harmincadéra. írásai döntően befolyásolták a „termesztés és tenyésztés” fejlődését. Mint a Hitelből és a Stádiumból tudjuk, Széchenyi István is élvezettel és haszonnal forgatta őket

Nem kizárólag a szebbik nemhez tartozó olvasóinknak szeretnénk a kedvében járni azzal, hogy Nagyváthy János munkáinak rövid áttekintését a Magyar Házigazdasszony című könyv bemutatásával kezdjük: e kronológia elleni merényletünket az is indokolja, hogy ez a mű nemcsak a reformkor előtti időszak gazdasági viszonyairól ad érdekes keresztmetszetet, hanem az erkölcsökről, a kései feudalizmus családmodelljéről, a társadalom rétegeződéséről is. A háziasszony kötelességeinek fejezetekbe, sőt paragrafusokba szedett felsorolása valóságos etikai kódex. Követelmény például a férjet „rövid pórázra” fogni, a családi demokrácia nevében. „A férfinak a hosszú estéken, ha nincs egyéb dolga annál, hogy a Konyhában dohányozzék, a Gazdasszony adjon munkát, köttessen szakaszunkat, fonasson sajtszárítókat, borítókat, kotrocokat, szeméthordó és tojástartó kosarakat, ha fonni tudnak . . . erre is rá kell őket hajtani.” A család rendjét szabályozó paragrafusok közt olykor — úgy tetszik — túlságosán is sok a demokratikus érzület. Nagyváthy szerint „a Gazdasszony első Személy a Házban”, s az emancipáció eme megnyilvánulásától megrettent férfiú csak később nyugodhat meg, tudván, hogy „a Gazdasszony a Gazda dolgába nem avatja magát szükségen kívül”. A puritán viselkedés, a rend, a szorgalmas munka, a szerénység számit Ht a legnagyobb erénynek, még az öltözködésben és az étkezésben is. Igaz, a szerző olykor engedelmeskedik a korszellem kényszerítő hatásainak. Imigyen: „A Tselédnek fenyítékben való tartása szükséges ... A Tselédnek a szomszédokkal való tzimborálását meg nem kell engedni.” Másutt azonban méltányos fizetést, kényelmes szobát, csinos ruhát követel a cselédek számára, fél évszázaddal e jogok törvénybe üktatása előtt. S elejétől végig ez a tiszta humánum teszi az írást népnevelési kézikönyvvé, a nő társadalmi szerepet meghatározó korszerű ..parancsolatgyűjteménnyé”, sőt — némi túlzó elfogultsággá/ talán ezt is kimondhatjuk — az első hazai életmódtanulmánnyá.

öt szakkönyvében ugyancsak a nyugati polgári fejlődést állítja példaként a magyar „kisgazdák” elé. Célja: a legeltető állattenyésztés felszámolása, a növénytermesztés és az állattartás egyensúlyának megteremtése. „Ha mi a Termesztést és Tenyésztést egészen arra a lábra akarjuk állítani, amellyen az Angoloké, Belgáké és sok helyen a Németeké áll — írja utolsó művében, a Magyar Practi- cus Termesztőben —, úgy nekünk legelőbben is az Ugar-tartásról kell lemondani, azután a közlegelőinket szükség különbféle termesztés alá fordítani és annyi oltsó kezeket és Emésztőket is szerezni, mint más országokban vannak, hogy Termésünk és Tenyésztésünk a Vásári külső Concurrençât kiállhassák:.” Állásfoglalásának élét az sem tompítja túlságosan, hogy később önmagával vitatkozik, s egyik-másik szempontból a legeltető állattartást tartja hasznosabbnak, félig- meddig kötelező nemesi hagyománytisztelettel.

Am ha a gazdálkodás jellegében ellentmondásos is a véleménye, módjában egyértelműen „nyugatos”. A Magyar Practicus Te- nyésztetőben, ebben az olvasmányos állat- tartási „kalauzban” már Széchenyi országot rengető reformjainak előszelét érezzük. „A virágzó tenyésztés azt mutatja, hogy ott a

gazdák tehetősek, mert a- tenyésztéshez capitalis (tőke) kell.” És mint a Magyar

Gazdatiszt „Elő-Beszédé- ből” kiderül, a parlagiság kiirtása a tudatból. Ha kedvenc témája, a szakember- képzés kerül szóba, Nagyváthy nem ismer higgadtságot és kö- nyörületet. „Akinek elegendő költsége van. az azt inkább más tudománynak tanulására fordítja. De mi ennek most és mi lesz ezentúl méginkább a következése? Az egyenesen az. hogy Vak vezeti a Világtalant: és tsak az fog ispányságot keresni, aki egy kis írást vagy közönséges számolást tudván, azt hiteti el magával, hogy ő Gazdatisztnek legjobb lesz: mert parancsolni könnyű.”

A „kényszer-nyugdíjba”, küldött jószágigazgató csurgói birtoka e nemes elvek al'apjan vált valóságos mintagazdasággá a napóleoni háborúk idején. A növénytermesztés, a legeltető állattenyésztés és a takarmánygazdálkodás ügyes egyeztetésének mintaképévé, a ló- tenyésztés egyik legfontosabb központjává, melyre nem csupán a haladó gondolkodású somogyi kisnemesek tekintettek áhítattal hanem főnemeseink legkiválóbbika, Széchenyi Ferenc gróf is. S az első modern magyar agrárszakembert, a Georgikon és az egykor legendás csurgói gimnázium egyik alapítóját a mezőgazdasági szakirodalom úttörőiéi, a szakoktatás szellemi atyját az utókor sem feledte el. Sírját, ma is kegyelettel vigyázzák a dél-somogyi nagyközségben, s léeszeink, állami gazdasagaink, kutatóintézeteink sem áhítozhatnak nagyobb elismerésre, mint a MÉM Nagyváthy János-díjára — a szakem berképzésért, az elméleti kutatások gyakor lati megvalósításáért. Csak hatalmas művel« déstörténeti értékű, zamatos magyarsága irt műveinek új kiadasa hiányzik.

1 u v cl Andnr