Somogyi Néplap, 1980. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-19 / 220. szám

Tanzániai emlékek \ / Latin-Smerika első képviselője a világűrben Romanyenko életrajza Castro —Gromiko találkozó irányító központ szakembe­rei vették át. Az első ha- rom 'földkörüli fordulat so­rán az űrhajósok ellenőriz­ték az űrhajó különböző be­rendezéseit és rendszereit, az egyes helyiségeik henmeti- záltságát, majd levetették szkafanderüket. Így már kényelmesebben végezhet­ték el következő feladatu­kat: a 4—5. fordulat során pályamódosítást hajtattak végre. Ezzel a manőverrel magasabb pályára állították a Szőj u z—38-at, amely ezen a pályán haladva éri majd utol az űrállomást. Az új keringési pálya el­érése után, a kora hajnali órákban Jurij Romanyenko és Arnaldo Taimayo meg­kezdte első űrpihenőjét. Ki­jelölt programjukat pénteken késő délután folytatják : a tervek szerint a további megközelítő manőverek után a késő esti órákban ke­rül sor a Szojuz—38 és a Szaljut—6—Szojuz—37 űr- komplexum összekapcsolá­sára. A Szojuz—38 parancsno­kának ez a második űrrepü­lése. Első ízben 1977. decem­ber 10. és 1978. március 16. között a Szojuz—26—Szaljut —6 ürkomplexum parancs­nokaként, Georgij Grecsko- val együtt 96 napot töltött a világűrben. Jurij Romanyenko 1965 óta az SZKP tagja. Jelenleg le­velező tagozaton végzi a Gagarin repülöakadémiát, s aktív társadalmi tevékenysé­get folytat: a Komszomyl Központi Bizottságának tag­ja. Nős, felesége középiskolai zenetanárnő. Két fia . van: Roman 9, Artyom pedig 3 éves. Ujamaa-falvak A leendő üzemmérnököket magyar szakember tanítja a traktor kezelésére. (Folytatás az 1. oldalról) kezeW a rajt színhelyére. A parancsnok jelentette az ál­lami bizottság elnökének, hogy a nemzetközi űrexpedí­ció indulásra kész. Ezután az űrhajósok — indítás előtt két és fél órával — elfoglal­ták helyüket a Szojuz—38 kabinjában, s megkezdődött a visszaszámlálás. Az előre meghatározott időpontban, moszkvai idő szerint 22 óra 11 perekor működésbe lép­tek a hordozóraliéták első fokozatának hajtóművei, s a Szojuz—38 a magasba emel­kedett. Az űrhajó rajtjánál kubai küldöttség volt jelen, Raul Castro Ruznak, a Kubai KP KB Fold bikái Bizottsága tag­jának, az államtanács első elnökhelyettesének, a For­radalmi Fegyveres Erők mi­niszterének vezetésével. Az űrhajó a hordozórakéta három fokozatának leválása után ráállt a magadott ke­ringési pályára, s irányítását a Moszkva melletti repülés­Jurij Romanyenko ezredes, a Szojuz—38 parancsnoka, a Szovjetunió Hőse, űrhajós pilóta 36 éves. 1944. augusz­tus 1-én született az Oren­burgi terület egy kis falujá­ban. 1966-ban kitüntetéssel végezte el a szovjet légi­erők tisztiiskoláját, majd repülőoktató lett, Romanyenko 1970-ben ke­rült az űrhajósok egységébe. Elvégezte a Szojuz-iípusú űrhajókon és a Szaljut-űrál- lomásokon való repüléshez szükséges tanfolyamokat, s részt vett a Szojuz—Apolló- program előkészítésében: a közös szovjet—amerikai űr- kísérlet szovjet tartalék-le­génységének parancsnoka volt. Nemzetközi kérdésekről, valamint a kubai—szovjet kapcsolatokról folytatott megbeszéléseket Fidel Cast­ro állam- és kormányfővel, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának el­ső titkárával Andrej Gromi­ko szovjet külügyminiszter. A tárgyalásokról a csütör­töki Granmá-ban megjelent közlemény elmondja, hogy a Margaret Thatcher brit miniszterelnök csütörtökön este Párizsba repült a fél­évemként esedékes angol— francia csúcstalálkozóra Valéry Giscard d’Estaing francia elnökkel, hord Car­rington külügyminiszter gyengélkedése miatt Sir lan Gilmour lordpecsétőr és Sir Geoffrey Howe pénzügymi­niszter kísérte el a kormány­főt Párizsba. Az EGK-ban jelenleg Lon­don és Párizs között a leg- hűvösebb a viszony, mert Anglia és Franciaország ér­dekei sok kérdésben ütköz­nek egymással. Nem enyhí­tett ezen lényegesen az sem, hog" Anglia költségvetési hozzájárulása kérdésében a többiek végül engedtek kubai vezető és a szovjet külügyminiszter kedden és szerdán, megtartott eszme­cseréit baráti és őszinte elv­társi légkör jellemezte. Andrej Gromiko csütör­tökön, helyi idő szerint a délelőtti órákban elutazott Havannából az ENSZ szék­helyére. A repülőtéren Fi­del Castro állam- és kor­mányfő búcsúztatta. Thatcher asszony követelé­seinek. A nyár folyamán a két ország almatermelőinek kereskedelmi háborúja és a francia halászok blokádja miatt Franciaországban re­kedt brit üdülőik ingerültsé­ge újabb súrlódásokait hozott. Legújabban pedig az fenye­geti a francia—angol kap­csolatokat, hogy Párizs a mezőgazdasági árak emelé­sének elfogadásához akarja kötni a brit költségvetési kedvezményeik végrehajtá­sát. Londonban ai’ra számíta­nak, hogy a tavaly novem­beri Thatcher—Giscard csúcs fagypontja után most mind a két fél óhajt bizonyos ol­vadást, anélkül, hogy felad­ná álláspontját. Tamayo életrajza Arnaldo Tamayo Mendez alezredes, kutató űrhajós 1 a Kubai Köztársaság, s egyben Latin-Amerika első űrhajós­sá. Guantanámoban született 1942. január 29-én. Nehéz gyermekkoráról személye­sen mesélt az újságíróknak a Bajkonurba indulás előtt Csillagvárosban megrende­zett sajtóértekezleten: na­gyon szegény színes bőrű családban született, s már tízéves korától dolgoznia kellett. Cipőtisztító, zöldség­árus, végül asztalosinas volt, de a munka mellett befejez­te az általános iskolát és el­kezdte középiskolai tanul­mányait is. A forradalom győzelme után, 17 éves ko­rában az első forradalmi if- 'júsági szervezetnek: az Ifjú Felkelők Szövetségének tag­ja lett, ifjúsági munkabri­gádokban dolgozott. Tamayo 1961-ben lépett a Forradalmi Fegyveres , Erők soraiba, s még abban az év­ben a Szovjetunióba küldték tanulni. Az egyéves pilóta­iskola elvégzése után a lé­gierőknél teljesített szolgá­latot. 1968-tól egy évig el­ső osztályú repülóolttató volt, majd elvégezte a ku­bai légierők parancsnokkép­zőjét. 1976-ban előléptették alezredessé, s ezredparancs­nok-helyettessé nevezték ki. Első osztályú pilótaként több mint 1400 órát repült, s ki­válóan ismeri a legmoder­nebb harci gépeket is. 1977-ben lett Kuba egyik ürhajósjelöltje, s 1978 elején kezdte meg felkészülését Csillagvárosban. Utolsó vizsgáit nemrégiben tette le, s az űfhajósegység parancs­nokai szerint az Inter koz­mosz-repülések valameny- nyi „tantárgyából” alaposan, kiválóan felkészült a kikép- zöközpontban töltött két és fél év alatt. Arnald,o Tamayo 1967 óla a Kubai Kommunista Párt tagja, nős, felesége és két fia — a 12 éves Arnaldo és a 10 éves Orlando — jelen­leg Csillagvárosban él. A paraguayi hatóságok feltételezése szerint az Ar­gentin Népi Forradalmi Hadsereg gerillái lőtték le szerdán a- Paraguayban le­telepedett Anastazio Somoza volt nicaraguai diktátort. Asuncionban először azt ál­lították, hogy „nyilván ni­caraguai terroristák” hajtot­ták végre a körültekintően megszervezett merényletet. Mint a paraguayi hatósá­gok közölték, a merénylet után nyomban megindított nyomozás során kiderült, hogy a fegyveresek lopott gépkocsival menekültek. Megtalálták az autó tulajdo­nosát, aki azt vallotta, hogy I nehány nappal ezelőtt ar­A Politikai Bizottság tagjainak látogatásai Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára kétnapos lá­togatást tett Zala megyében. Szerdán, Zalaegerszegen a megyei párbizottságon Varga Gyula, a megyei pártbizott­ság első titkára fogadta és tájékoztatta a megye politi­kai, gazdasági és kulturális életéről. Ezt követően a po­litikai bizottság tagja meg­tekintette a város új sport- csarnokát és ismerkedett az ott foi J'6 tevékenységgel. Németh Károly ezután vá­rosnézésen vett részt. A látogatás csütörtökön Nagykanizsán folytatódott, ahol a városi pártbizottsá­gon Gál Róbert, a városi és Németh Gyula a járási pártbizottság első titkára tá­jékoztatta a Központi Bi­zottság titkárát a város és járás helyzetéről, fejlődésé­ről. Délután az Egyesült Iz­zó /Nagykanizsai Gyárát ke­reste fel, ahol beszámolót hallgatott meg a gyárban fotyó gazdasági és politikai munkáról, majd időszerű bel- és külpolitikai kérdé­sekről adott tájékoztatót. • • • Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a KB titkára csütörtökön a főváros III. kerületébe lá­togatott. Havasi Ferenc tá­jékozódott a városrész párt­szervezeteinek tevékenysé­géről, az iparvállalatok idei első félévi gazdasági ered­ményeiről és a hatodik öt­éves terv munkahelyi előké­szítéséről. Végül a kerületi pártbizotság székházában időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről tájékoztatást adott Öbuda párt- és tömeg­szervezeti aktivistáinak. Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Társadalmi Szemle Szerkesztőbizottságának el­nöke csütörtökön Fejér me­gyébe látogatott. Az MSZMP Fejér megyei Bizottságának Oktatási Igaz­gatóságán aktívaértekezle­tet tartottak, ahol Benke Va­léria az időszerű bel- és kül­politikai kérdésekről tájé­koztatta a résztvevőket. (Telefoto — AP—MTI—KS) gentin akcentussal beszélő szenélyek az úton megállí­tották autóját. Öt kiszállásra kényszerítették és a gépko­csival elhajtottak. Asuncioni közlés szerint azt is kiderí­tették, hogy a merénylők az argentin írószövetség nevé­ben foglaltattak maguknak szállást a paraguayi főváros­ban. A paraguayi hatóságok már kisebb jelentőségű fel­világosításért is 8000 dollárt ígérnek, a nyomravezetőnek pedig 40 000 dollár üti a markát. A rendőrség nagy erőket mozgósított, azonnal lezárták az asuncioni repü­lőteret és az ország haté- j rait. A fegyvereseknek ázom- ! ban, egyelőre semmi- nyoma. 1 Tanzániában a mezőgaz­daság kulcsfontosságú sze­repet játszik az ország éle­tében. Nemcsak azért, mert a lakosság több mint 90 százalékának ad munkát és kenyeret, hanem mert fej­lődésétől remélik a nemzet- gazdaság nehézségeinek a leküzdését. A függetlenség útján 1961 óta járó afrikai országnak számos problémá­val kellett és kell megbir­kóznia. Nyerere elnök már az 1967-es arushai kiált­ványban világosan fogalma­zott: „Mivel a fejlesztés fő célkitűzése az, hogy több élelmiszert nyerjünk és több pénzt másfajta szükséglete­inkre, célunknak annak kell lennie, hogy növeljük a me­zőgazdasági termékek ter­melését. Országunk fejlesz­tésének valóban ez az egye­düli útja.” Nyerere szavait Chimilila igazgató idézte, főiskolájá­nak megszületésé is közvet­lenül kapcsolódik a nyilat­kozatban megfogalmazott igényekhez. Mlinganóban még 1970-ben is csak dud- va és gaz volt mindenfelé, meg három üresen árválko­dó épület. Itt kellett főisko­lát építeni — modern is­kolát, amelyben az oktatás és a gyakorlati munka szo­ros egységet alkot. Itt a hallgató el is végzi mind­azt, amit elméletben elsajá­tított. Az igazgató nem fu­karkodott a dicsérettel: „Ha a magyarok nem segítenek, nem hiszem, hogy sikerült volna.” Tavaly még ötven üzem­mérnök hagyta el a főisko­lát, a.z- idén már száz. Somoza jelenléte egyéb­ként egyre kínosabbá vált Paraguay számára. Az ex- diktátor — aki magával vit­te a nicaraguai államkasszát — gátlástalan és botrányos életmódot folytatott, gőzös politikai tervei rendszeresen nyilvánosságot kaptak para­guayi és külföldi lapokban. A szövetkezetekben nagy szükség van a szakemberek­re. Érettségi után kétéves gyakorlattal íehet jelentkez­ni a főiskolára. Itt két évig tanulnak, s aztán várjak őket az ujamaa-szövetkeze- tek. A lelkes igazgató a tá­volabbi jövőt is felvillan­totta: el akarják érni, hogy Mlinganóból évente 500 üzemmérnök induljon el az ország különböző vidékeire segíteni a mezőgazdasági munkát. A főiskolára közben ven­dég érkezett: volt növendék, egy éve már egy közeli uja- maa-faiuban dolgozik. Éle­tükről faggattam: Hétszáz hektáron gazdálkodnak, el­sősorban kukoricát, manió- kát termelnek. A szövetke­zet tagjainak háztáji földjük is van, igaz eg}'előre jobbá­ra kölcsöngépekkel dolgoz­nak. De jól tudják: pusztán kapával neu lehet eredmé­nyes gazdálkodást folytatni, így komoly anyagi áldozatot is vállalnak a gépesítésért. A jelenlegi 15—20 mázsás holdankénti kukorigaátla- got szeretnék növelni, mű­trágyával is fokozva a föld termőképességét. A közeli Tangóban nemrég épült fel egy új műtrágyagyár. Az ujamaa-faluban vitás kérdésekben az öregek la­tácsa dönt. Minden község­ben övék, a legtapasztallab- baké az utolsó szó: ez régi törzsi hagyomány. íme, az újnak és a réginek sajátos keveréke. Nagy eredmény­nek tartja a fiatal üzem­mérnök azt is, hogy férfiak éppúgy kijárnak dolgozni, rnint az ‘asszonyok. Régen errefelé az asszonyok 12—14 órát is dolgoztak naponta, míg a férfiak, ,,a föld első számú teremtményei” csak lóhálták a lábukat. A törzsi időkből örökölték ezt a rossz hagyományt, amikor a férfiak dolga egyedül a va­dászat volt, s minden egyéb tennivaló, teher az asszo­nyok vállára nehezedett. Az új gazdálkodást, új életfor­mát jelképező ujamaa-fal- vaknak ez is egyik felada­tuk: végre egyenlőséget! te­remteni a munkában. V. M. I A KAPOSVÁRI GÉPÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA egyetemi és főiskolai felvételi vizsgára előkészítő tanfolyamot szervez matematikából és fizikából. Azoknak a jelentkezését is várjuk, akik a Bánki Ilonát Gépipari Műszaki Főiskola kaposvári konzultációs központjánál kívánnak továbbtanulni. A tanfolyam önköltséges, díja: 650 Ft. Jelentkezési lap és további felvilágosítás ! a szakközépiskolában — Kaposvár, Pázmány I Péter u. 17. — kapható. (43510) A KAPOSVÁRI CUKORGYÁR értesíti a kampányra felvett dolgozóit hogy az üzemrészenkénti munkakezdés az alábbi: Nyersoldal III. műszak IX. 19. este 21 óra, I. műszak IX .20. reggel 5 óra, II. műszak IX. 20. du. 13 óra. Cukoroldal, I. műszak IX. 20. reggel 5 óra, gépészet II. műszak IX. 20. du. 13 óra, III. műszak IX. 20. este 21 óra. Erőtelep I. műszak IX. 19. reggel 5 óra, II. műszak IX. 19. du. 13 óra, III. műszak IX. 19. este 21 óra. a mm Angol—francia csúcs Somoza halála — fejlemények A rendőrség nagy erőket mozgósított Anastasio Somoza fehér Mercédese a sikeres merénylet után.

Next

/
Thumbnails
Contents