Somogyi Néplap, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-05 / 182. szám

TANSZERVASÁR IDEJÉN Zsebszámológépet az elsősöknek? Van annak már vagy há­rom esztendeje, hogy szo­ciálpolitikával foglalkozó szakemberek megkísérelték fölmérni: mennyibe is ke­rülhet a családokban egy- egy iskolásgyermek szep­temberi tanévkezdése. A számítások természetesen nem lehettek pontosak; a cél az volt, hogy hozzávető­leges becsléssel átlagot von­janak... S meghökkentő az eredmény. A 8—14 éves ko­rúak esetében a »becsenge- tés időszakában-« átlag ezer forintot, gimnazistáknál 1500—2500, szakközépisko­lasoknál ennél is többet keH. költeniük a családoknak. Természetesen nemcsak füzetekre és tankönyvekre. Az iskolába-menetel ennél sokkal többet jelent. Kö­penyt , és tornaszereket, tol­lakat, körzőt, esetenként to­lómércét, tuskészletet (épp a napokban került a kezem­be egyik műszeripari szak- középiskola elsőseinek tan­szerjegyzéke, nem kevesebb, mint huszonhétféle iskola­szert sorolt föl...) Rajztáb­lák, vonalzók, matematikai játékok bűvös kocka (?), kü­lön dressz a sportkörbe... Nem szükséges folytatni, minden család kapásból föl tudja sorolni a magáét. Is­kolatáskák sűlya tanúsítja, miként gyarapszik — szin­te megállíthatatlanul — a tankönyvek mennyisége, újabb és újabb feladatla­pokkal, szótárakkal, segéd­könyvekkel. Korszerűbb és igényesebb oktatás : vitathatatlanul kí­nálkozik ez ellenérvként, magyarázatként. A nemrég rendezett takönyvtörténeti kiállítás szemléltetően doku­mentálta, hogyan lett »egy- könyvas« tantárgyakból könyvek sorát igénylő, is­meretek tárgya, mennyivel szebbek es szemléltetőbbek az ábrák, mennyire logika- fejlesztőek a feladatlapok, gyakorlati füzetek. Az is tény,hogy az iskolások egy része (vagy a nevelők közül) sokan) jó szándéktól vezet­ve, ám egyéni vagy csoport­ambícióknak engedve lépi túl, sajátos követelmény- rendszerével az átlagos tan­szer- és fölszerelési normát. Jóllehet a Művelődési Mi­nisztérium csaknem minden évben, ilyentájt, normatívá­kat ad a fölszerelési köve­telményekhez és tiltja kü­lönleges- igények bejelenté­sét, gyakorlatilag csaknem lehetetlen megakadályozni a sajátos iskolai igények je­lentkezését. Kezdve az egyensapkától a különleges — legtöbbször drágább — füzetek, rajzlapok, tornasae- rek beszereztetéséig. A szülők nagy-nagy több­sége pedig vásárol. A gyerek érdekében, no meg a kellet­len iskolai megjegyzések megelőzéséért is. És nemegy­szer önszántukból túllicitál­ják a pedagógusigényeket. Nemrég, a kedvezményes tanszervásár indításakor mondották el a kereskedel­mi szakemberek: nem ritka, hogy egészen kicsiny gyere­keknek zsebszámológépet, logarlécet, különleges füze­teket vásárolnak a szülők... Viroviticai képzőművészet Kiállítás Barcson Ötven éve halt meg Repin Ivan Peták: Dráva menti motívum. Hja Jefimovics Repin 1844. aug. 5-én — Munkácsy Mi­hállyal egy évben — az uk­rajnai Csugujev falucskában született. Szüleiről annyit tudunk, hogy apja 27 évig szolgált közkatonaként a cári hadseregben, majd le­szerelése után lovakkal ke­reskedett, de egy 'járvány következtében elpusztultak az állatok, s a család tönk­rement. A tiatal Repin he­lyi mestereknél tanulta az ikon- es arcképfestést, majd Jf9 évesen Pétervárra uta­zott, ahol a Művészeti Aka­démia előkészítő iskolájában X. N. Kremszkoj lett a mes­tere, később barátja és mű­vészeti-esztétikai kérdések­ben a példaképe. Kremszkoj és V. V. Sztaszov baráti tár­saságban ismerkedett meg az orosz forradalmi demok­raták esztétikai nézeteivel, amely erősen rányomta bé­lyegét kialakuló művészeté­re. Akadémiai éveiben (1864 —1871) elsősorban a portré és az életkép műfaja fog­lalkoztatta (V. E. Repin, 1867; V. A. Sevcova, 1869), de nagy hatással volt rá Sztaszov is, aki állandóan erősítette benne a népi té­mák felé '"'»dúló érdeklő­dését. Életének első jelentősebb síkerét »Jairus lányának feltámasztása-« (1871) c. mű­ve hozta meg, amellyel az akadémia aranyérmét nyer­te el. 1878—73 között többször is bejárta a Volga vidékét, s ez idő tájt alkotta meg a »Hajóvontatok a Volgán« c. kepét, mely a kritikai rea­listák első sorába emelte. A mű ui. túlnőtte az életkép kereteit, s monumentális ki­fejező erejével az akkori orosz társadalmi viszonyok szimbólumává vált. Az 1973—76-os években az akadémia ösztöndíjával kül­földi tanulmányutat tett Olaszországban es Párizsban, ahol lehetősége volt megis­merkedni a legnevezetesebb múzeumok kincseivel és ko­ra elevenen pezsgő művé­szeti életével. Ekkor festet­te a »Párizsi café-« (1875), »Szadkó« (1876), »Üt a Montmartre-na« (1876) c. képeit, amelyek közül az utóbbi már a plein air fes­tes elsajátításáról tanúsko­dik. Hazatérése után alkotta meg nagyszerű parasztport- reit es a «-Pro tód iákon us« (1877) c. kompozícióját. 1878- tól tagja lett a Vándorki ál­lítási Társaságnak, amelyet nem kisebb művészek hoz­tak letre, mint I. 1. Siskin, N. A. Jarosenko, V. F. Ma- kovszkij, G. G. Mjaszojedov, I. N. Kramszkoj. J J. Vofl­kov, P. A. Brjullov, V. I. Szu- rikov és V. D. Foljenov. Az 1870-es évek végétől rokonszenvvel figyelte a »nép közé járó« narodnyi- kok bátor. és a cári önkény­uralommal szembeni egyen­lőtlen harcát, s ugyanígy ké­sőbbi festményeiről is a forradalmi megmozdulá­sokkal való együttérzése su­gárzik. »Emlékünnepély a Kommunárok Falánál«, »Forradalmárok összejöve­tele«, »Csendőrkíséret«, »Akit nem vártak«, »A pro­pagandista elfogatass«, »A gyónás visszautasítása«, »Tüntetés 1905. október 17- en«. Repinnek ezeket a zse­niális alkotásait gazdag ko- lonl, kitűnően megalkotott típusok, mély lélektani ábrá­zolás. a lendületes ecsetvo­nások jellemzik. Az 1880—90-es é-vekben egész sor kiváló portié ké­szült műtermében — 1882- től Péterváron telepedett le —, köztük a »Muszorgszkij«, »Pirrogov«, »Sztrepetyeva«, »Sztaszov«, »L. Ny. Tolsztoj«, »Rettegett Iván és fia«, »P. M. Tretyakov«, »Men- gyelejev«, »Szurikov«, »Sze­röv« és az »Eleonore Duse« c. festmények. Ebben az időben készültek »A aapo- rozsjei kozákok levelet ír­nak a török szultánnak« (1880—1891), a »Körmenet a kurszki kormányzóságban« (1880—1883) c. kompozíciói, valamint a L. Ny. Tolsztojt ábrázoló rajzsorozata is (1881—1891). Műhelyéből olyan neves tanítványok kerültek ki, mint I. I. Brodszikij, B. M. Kusztogyijev és I. E. Gra- bar. akik egész életükre ma­gukévá tették a »mester« útmutatásait, esztétikai né­zeteit. Ilja Jefimovics Repin le­velei, visszaemlékezései, esztétikai tanulmányai szé­les látókörű, kulturált mű­vészié vallanak, aki reszke­tő kezű aggastyán korában is megőrizte magában az egészséges népi humort, vi­talitást és a dinamikus élet- szeretetet. Belső énjéből fa­kadó humánus, demokrati­kus magatartása, a társa­dalmi és művészi igazságot hatalmas erővel kereső és kifejező szenvedélye — ra­gyogó mesterségbeli tudás­sal párosulva — alakjának gz egyetemes művészettör­ténetben maradandó helyeit biztosítanak. 1930. szép. 29-én — 50 év­vel ezelőtt — halt meg Kuokkalában. Dr. V. Molnár Laeifo Kettős forrásból táplálko­zó túlzások növelik tehát tanévkezdés táján — no meg ezekben a hetekben, taszervásár idején — az iskolai fölszerelések listáit és költségeit. Pedig nem sze­rencsés a túlzás, családi és pedagógiai vonatkozásban, és a takarékosság okán sem. A gyereknevelés nem lebe­csülhető terheket jelent azokban a családokban, ahol két, vagy több iskolás föl­szerelésének gondjaival kell minden ősszel megbirkózni. A megnövekedett családi pótlék, a sok üzemben rend­szeresen adott tanszersegély enyhíthet a gondokon, de nem szünteti meg őket teljesen. S ha helyeseljük, hogy hivatalosan is megha­tározták az egységes, túlzá­soktól mentes tanszerlistá­kat, érdemes a családi — a kisebb közösségekben ta­pasztalható — vásárlások túlzásai ellen is szólni. Várkonyi Margit Vadászatra, halászatta, legeltető állattenyésztésre aligha találhatnánk eszmé­nyibb helyet a vadregényes külső-somogyi dombvidé­kén, mint a Lulla közelében elterülő úgynevezett Ali ré­tet. A szomjúságtól a patak óvja az állatokat, a mozgás­hiánytól a széles mező, a hőségtől a domboldalt boritó erdőség. A legenda szerint élvezettel vertek itt tanyát honfoglaló őseink, majd fél évezreddel később a törökök. A múlt században betyárok is sokszor bújtak meg a zsandároknak számos csa­patát tartogató tájon. De — nincs új a nap alatt — nem­A kishatármenti kulturá­lis kapcsolatok — meggyő­ződésem — befolyásolják, erősítik két szomszédos nép barátságát. Egy kiállítás pe­dig híd lehet egymás szelle­mi értékeihez. Ezt mondhat­juk el arról á. barcsi ki­állításról is, amely pénteken nyílt meg a Dráva Múzeum­ban. A viroviticai Likovni Klub alkotóinak munkássá­gával ismerkedhettünk. A jugoszláviai város- és körnvéke képzőművészeti klubjának egyik vezetője, Josip Simic művészettörté­nész — maga is alkotó: fa­szobrász — elmondta, hogy a közösség 1978-ban ala­kult; tagjai közül sokan vé­geztek akadémiát, a többség azonban amatőr vagy naiv művész. A klub feladata a csoportos és az egyéni kiál­lítások megrendezése. A Bar­cson kiállított képzőművé­szeti anyag a viroviticai vá­rosi múzeum tulajdona. Huszonhárom alkotó har­minchét művel szerepel a régiben kiderült: a festői völgy előnyeit mar évezre­dekkel ezelőtt fölfedezte az ember. Tavaly a Dél-bala­toni Vízügyi Igazgatóság gépei vezettek nyomra, s azóta több mint ezer négy­zetméternyi területen tár­ták föl régi települések ma­radványait a kaposvári mú­zeum munkatársai Honti Szilvia és Vollák Katalin ré­gészek irányításával. A munka most is folyik. — Először a kései neoliti- kumból, az úgynevezett len­gyel! kultúrából származó leletekre bukkantunk, több mint háromezer esztendős településnyomokra — Dráva Múzeum földszinti csarnokában. Egyetlen szó­val jellemezhetjük az anya­got: sokszínű. A modern festészeti törekvésekig rep­rezentálják a klub alkotói­nak tevékenységét. A kiindulási alap az úgy­nevezett naív festészet. Ná­lunk is egyre inkább erősö­dik, sőt divatossá válik a képzőművészetnek ez az ága. Jugoszláviában valami­vel korábban fedezték föl a tanulatlan, falusi emberek ösztönös tevékenységét, mint képzőművészeti értéket. A viroviticai kiállítók között több naiv művész is akad. Más világ ez, mint a ma­gyar népi lestészet világa. Színesebb — a Dél forró vö­rösei, lobbanó narancsszínei, meleg barnái szinte világí­tanak — termés zetközpon- tűbb annál. Mintha inkább »szabadélet-centrikusabb« volna a magyarénál, mely főként az évszakok diktálta mezőgazdasági munkákat ábrázolja: itt nádi emberek mondja Honti Szilvia —, majd rézkori és bronzkori tárgyak kerültek elő. S mindez egy meglehetősen kicsiny területen. Sőt: a meglepetések sora ezzel még korántsem ért véget. Néhány hete egy római kori, való­színűleg az első században létrehozott település marad­ványait találtuk meg. Kiás­tunk egy kétrészes kemen­cét... Sajnos, vissza is kel­lett temetnünk: kiemelésére nincs pénz, és a »zsákmány« ezenkívül Is bőséges... A jő lötven centiméter ma­gas, hasas gabonatároló edény — a kései bronzkor­ból — a számos, csaknem teljesen ép fazék, az úgyne­vezett magas fülű csészék, a csíkozott peremű tányér- kák bizonyára a kaposvári ■nüzeum féltett értékei, lát­ványosságai közé tartoznak hamarosan. A colöplyukak a régi há­zak rekonstruálásara is al­kalmat adnak. A szarvas-, őz-, marha-, disznó- és ku­tyacsontok azt bizonyítják: e vidéken nemcsak a vadvilág volt gazdag már évezredek­kel ezelőtt, hanem az iga­vonó- és húsállatok tenyész­tése is ‘ magas színvonalat ért el. Mas nyomok azt bi­zonyítják: divatban volt er­refelé az égetéses földmű­velés. A temetkezési helyek föl­tárása a jövő feladata. A vi­dék, amelynek eddig csupán középkori és újkori, históriá­ját kutatták föl többé-ke- vésbé, gyaníthatóan számta­lan régészeti értéket rejt Betemették a kemencét Ásatások az Aliréten (■halászok, pákászok), sőt csa­vargók a főszereplők. And- rija Vranek Fonóban című munkáján a rokkáző öreg­asszony szinte kivétel, akár­csak másik alkotását, a Nő, búzával címűn az a telt mellű, fehérblúzos menyecs­ke, aki egy — szálanként ki­dolgozott búzamező — előtt áll, bordóvörös kendővel a fején. A részletezés, az ara­nyok semmibe vétele adja a naív festmények báját. Pél­dául Ivan Peták Halacska című festményén: két kópé — két vándorlegény — a vízkék ég alatt napi élelmét fogja ki a folyóból. Boldog pillanat! A Dráva menti mo­Vercnhip. Brabec: Rokka-tónusok harmóniája. tív urn is az ő képe: lo­bogó vörösei szinte dalolnak; a házak eltörpülnek a pusz­tai pár mellett. Ugyanezt a bájt érzékeltük Gemelt Mato Téli táján, Ivan Derezic Mák, illetve Halász című festmé­nyein stb. Mintegy ezeknek a vetü- lete a faszobrászatban Drá­gán Pantovic Betyár’ reliefje, sőt a művészettörténész Josip Simic Terhes nő című alkotása is. A Somogybán már ismert nevű fíuzica Solaja és férje, Mirko So- \ laja világa egynemű, na­gyon közeli a naívokéhoz, ám a tudatosságban tér el : raffinait térhatást keltenek, szinte dimenzionálják a te­ret képiéi ken. A festészet hagyományai­ra figyelmeztet Milan Ko- vacevic kissé akadémista Suhopoljei kastélya, míg a kortársi művészet eredmé­nyei ösztönzik például Josip Strmeckit. Rafael Jungabclt, a faszobrász Dusán^ Sarivcot, és másokat. A képzőművé­szeten belül tehát több ágat képviselnek a kiállítók. A színvonal sem azonos, ter­mészetesen : a művészetked­velő amatőrtől a tudatos, képességek birtokában levő művészig terjed a skála. A kiállítást megtekintő érdek­lődő — úgy érzem — hű ké­piét kap egy jugoszláviai vá­ros képzőművészeti kultúrá­járól. S ez nem kevés. • ,e»kó László SOMOGYI NÉPLAP I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents