Somogyi Néplap, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-31 / 204. szám

Battyán Kiss Mihály Se híre se hamva Hajnal voltál olyan voltál Virágnak is ékes voltál Titokban szakított Legyél a vigasza Bánatának hajnala Sötétjének ablaka Kedvének asztala Gyermekének anyja így lesz igaz így lesz vigasz Hogy a világ együtt igaz Csipkevirág Szegély kendőd Borítson szemfedőt Rá a szerelemre Állj ki forgószélbe Kapja le fejedről A réti virágból Megfont koszorút Kapja föl magasra Hajítsa a Napba I Nem élő szerelem Se híre se hamva Új könyvekről PRÁE Értetlenül fogadta a kö­zön »«g és a »hivatalos« kri­tika annak idején — 1934- ben — Szentkuthy Miklós »Prae« című regényét. Ért­hetetlennek, dadaistának; szófecsérlőnek nevezték. Ba­bits Mihály, Szerb Antal és Halász Gábor viszont elis­merőleg írt róla. Babits né­hol kétkedőén, Szerb viszont így: »Nincs még egy olyan intelligens könyvünk, mint a Prae.«. A filozófiával is fog­lalkozó Hamvas Béla így nyilatkozott róla: »Szent­kuthy eddig a magyar nyelv­vel a legmesszibbre ment, messzebb, mint az expresz- szionisták.«. Mi is ez a könyv? Nem regény, vagy regényíorma a hagyományos értelemben, hanem intellektuális próza, esszé; gondolat- és élmény­folyam, filozófiai impresszio­nizmus, egy fiatal, a modern világot ismerő és átértékelő sokoldalú egyéniség vélemé­nye a magyar irodalomban eddig ismeretlen formában az életről, az emberről. (Szentkuthy huszonhárom éves volt, mikor 1931-ben befejezte. (Az élet kifejez- hetetlen — írja Szentkuthy — ; minden! számára tűrhe­tetlen közhely. A »kifejezhe- tetlenség« nagy konkrétumát azonban ki lehet fejezni, és egy ilyen kifejezési forma éppenséggel ellentéte lenne a közhelynek, _ mert radikáli­san még nein csinálták meg soha...« Ezt a páratlan művet majdnem ötven év múlva jelentette meg újra a Mag­vető Kiadó, két kötetben. Kétségtelen : nem könnyű olvasmány. És korántsem kezdhet hozzá úgy a jámbor olvasó, mint egy hagyomá­nyos regényhez, de a gya­korlott irodalmi csemegéket kedvelőt hamarosan elkapja e gondolatokban gazdag prózai folyamnak a sodra. A cím arra utál (prae == előtt, elöl), hogy ez csak készülő­dés — a későbbi művekre. Ahogyan a szerző mondja: »Kamasz-könyv«. A Prae« kívül nemrég je­lentette meg a Magvető A Szent Orpheus breviáriumát A Kemeneshát délnyugati végén, Magyarország legnyu­gatibb — Ausztria területére lélszigetszerűen benyúló — részén elterülő Őrség egyik legérdekesebb települése Vele- mér. Határában magányosan áll a nemes egyszerűségű templom, amely a XIII. szá­zad utolsó éveiben, évtizedei­ben épült. És amelynek fres­kói — bibliai képeskönyve — a XIV. század igen értékes festészeti hagyománya. A községről az első adatok 1275-ből való. Neve — Vele- mer — „fehér fényt” vagy „napsütést” jelent. De össze­függésbe hozzák az V. szá­zadban Pannóniába települi keleti gótok egyik vezérének, Valamár hercegnek a nevé­vel is. A román kori templomot 1360-ban említik először az oklevelekben, de építészeti stílusa alapján a műtörténet alapítását ennél korábbra da­tálja. Akkor a templomot kívül- belül freskók borították. Kül­A magányosan álló templom. sején ma már csak elvétve látni a falfestmények marad­ványait. Korabeli leírásokból tudjuk, hogy a torony nyugati falán Szent Kristóf, a torony alatti kapubejáratban Ádám- Éva jelenete és az ajtó fölötti timpanonban Krisztuskép volt. A templom belseje ma a megfakult, elszíneződött, sok helyütt megrongálódott fres­kókkal is csupa hangulat. Ne­mes egyszerűségében föleme­lő hatású, meghatóan szép és hangulatos. Amolyan megele­venedett bibliai képeskönyv, amely a ma emberéhez a mű­vészet erejével szól. A Szentháromság nevet vi­selő templom szentélyében képi megfogalmazásban ta­lálkozunk a Szentháromság egyes személyeivel. Majd a templom falain felvonulnak az egyénített arcú szentek, imádságok és vallásos miszté­riumok jelenetei. A templom freskóit tudo­mányosan feldolgozó Kovács József írja: „E képek összes­Papp Márió Ballagva, Kormos István nélkül Odakapok, s nem találom nyomát a zablának, mit tehetek: a szép napok gyors lovakon járnak. Mégis megcsap lehelletük: melledből az ének. Minek higgyem másnak, mint e vágtatás szelének? Emlékszem, még örömömben nyitottam a számat. Ki fejti meg, észrevétlen hogy szállta meg bánat? Földhöz ragadt szavakból is dal épült a szádban, elhaltál e csoda elöl. Szökésed is rád vall! A templom szentélye. sége, vagyis a kivitelezett ikonográfiái program a sko­lasztika korára sajátosan jel­lemző prédikációs elméletnek a szabályai szerint valósul meg. Az egész tehát nem más, mint egy hatalmas be­széd, amit a piktor egy nem verbális (de vele szoro­san összefüggő) mesterséges nyelvrendszerben ad elő: iko­nokban (képekben és ábrák­ban) és szimbólumokban (jel­képekben). Az egyes képek tehát nem á szavak illusztrá­ciói, nem is egy-egy fogalom szemléltetései, hanem az igaz­ság hordozói.” A freskók mestere saját magát is odafestette a falak­ra, a bibliai bölcs Salamon király alakjában. Térde előtt ott a háromszögletű művész­címer és a mellette levő fel­irat — „Minden Szentek kö­nyörögjetek érettem, Aquila János festőért.” Az Aquila János név azonban még nem árulta el a művész igazi ne­vét, mivel a középkorban e névvel jelölték a kódexmáso­lókat és az egyházi művésze­tek mestereit. Annyit azon­ban tudunk e művészről, hogy 1377—78-ig festette a veleméri freskókat, majd a mai Jugoszlávia területén le­vő Bántornyán (Turnisce) és Mártonhelyen (Martjanic) működik. Neki tulajdonítot­ták a nagytótlaki (ma Selo, Jugoszlávia) kerek templom freskóit, és stíluskritikailag őt tartják a muraszombati fres­kók mesterének is. Az azonban biztos, hogy a veleméri freskókban olyan egységes és harmonikus mű­vészet jelenik meg, amely messze évszázadok távlatából hoz üzenetet, maradandó él­ményt és megilletődést nyújt. K. M. A megújított gobelin Biennale Szombathelyen Nem gondolkozhatott ugyanúgy a régi idők gobe- lintervezóje, szövője, mint egy mai textilművész. Arra volt kiváncsi a 6. fal- és tér- texitil-biennálé előkészítő bi­zottsága, amikor az ez évi rendezvény témájául a go­belint jelölte '-meg, hogyan szólhat a ma számára. A go­belint szabadon értelmezve, azaz a kiállítás címe szerint: Plusz—mínusz gobelin. A régi gobelin falikárpitok monumentális jelenetekkel, káprázatos képsorokkal me­séltek csatákról, bibliai ese­ményekről, királyi kasté­lyokról, főúri mulatságokról. Mit tud, miről mesél ama gobelinje? Ahogy a régi gobelinek a kor képzőművészetének — festészetének — letétemé­nyesei voltak, úgy ma is tükrözik a különféle stíluso­kat De — úgy látszik — a ma nézője számára ez már kevés. Nem megnőtt abszt­rakt képekre kíváncsi, hi­szen a kortárs textilművé­szet elvált a faltól és tér­textillé vált. A »Plusz—mí­nusz gobelin« címmel meg­nyitott biennálé ebben is mert, tudott újítani. Legnehezebb dolga termé­szetesen azoknak volt, akik ma is a sík, sima gobelint művelik. De Péreli Zsuzsa, aki az egyki fődíjat elnyer­te, a gobelin alapvető termé­szetét kiaknázva tudott fi­gyelemre méltót nyújtani. Az öreg házaspár fiatalkori fo­tójának megszövését úgy vé­gezte el, hogy a gobelin mindkét oldalát láthatóvá tette. Egyiken a nő, a mási­kon a férfi nézi szembe ve­lünk, és a másik alak fo­nákja — kócosán, a fonalvé­geket szabadon hagyva — fölismerhetetlenné válik. A kép címe pedig : Amnézia, azaz emlékezetvesztés. így múlik el a világ di­csősége, mondhatnánk, így hullatunk ki kedves képeket az emlékezetből. Ez a gobe­lin régi fotót használt ala­pul. Szinte meghökkentő, hogy hány művész nyúl ugyanehhez a technikához; a televízió, a film, a fotó ko­rában kevesebb becsülete lenne a rajznak? Vagy épp a valósághoz való minél hű­ségesebb ragaszkodás oká­ból? Dobrányi Ildikó színes fotót sző meg: olyan képet, amely alulról mutatja a nap­sütötte lombkoronát. Hauser Beáta figyelemre méltó tech­nikával Család címen ugyan­csak családi fotográfiát sző. Technikájának érdekessé­ge: a lágyabb, kerekded vo­nalvezetés érdekében a víz_- szintes fonalak közé rövid fonalat is beiktat, így a kon­túrok rajzosán adják ki az emberi 'alakzat vonalait. Az eddig fölsoroltak mind a »plusz gobelin« példái vol­tak. Mínusz gobelin? Legtöb­ben itt is a fotót hívták se­gítségül’. Polgar Csaba fehér vászon alapon a gobelin el­készítésének eszközéit, a szö­vés technikai módozatait mu­tatja be, szitanyomással. Textilfotómontázs Gulyás Kati műve: Gilles Gobelin­nek, a névadó kismesternek állít emléket textilre fotó­zott Párizs-térkép és arckép segítségével. Geiser Lujza egy nagy fotó felületét föl­vágja csíkokra, a a láncfo­nalak közé szövi: így létre­jön az eredeti kép, megsző­ve. A biennálé másik fődíját Solti Gizi kapta »Egy fél csí­kos kabát« című művéért. A csíkos kabát egy régi rab­ruha fele: baloldalt, a szív táján szakadás, véres, volt drámáról beszél. Ugyanilyen drámai az a megszólalásig híven megszőtt tárgy — Pol­gár Rózsa munkája —, amely egy összehajtogatott, kes- hedt, leltári számmal ellátott katonapokrócot ábrázol. Haj­nal Gabriella míves gonddal szőtt műve — az Ííás — vö­rös alapon kék betűkkel, an- goul. és magyarul idéz Sala­mon király könyvéből : az ítélkezés és a magatartás felelősségéről szól. ‘ A bienn áléval egy időben rendezték meg Szombathe­lyen a mipiatűr textilek 3. nemzetközi biennáléját is. Jelentőségét és a hazai ki­állítás tekintélyét is bizo­nyítja, hogy huszonnégy or­szágból majdnem kétszáz ki­állító jelentkezett, s küldött mini textilt, azaz 20x20x20 cm-es vagy annál kisebb da­rabot. Nagyszerű ötletek garmad- jával találkozhatunk itt. A »mozgékony« forma sok kí­sérletre, ötletre ad alkalmat, humor, mélység egyaránt sa­játja lehet az apró textilnek. A Japántól az Egyesült Ál­lamokig a Szovjetuniótól Hollandiáig a világ különbö­ző tájairól küldött textilek jól képviselik az ország tex­tilművészetét, hiszen az is­mertek, a Lausanne-ban sze­replő művészek például meglehetősen hívek saját stí­lusokhoz. A japán Kobajashi ugyanazt a formát jeleníti meg kicsiben és nyers szín­ben, amellyel tavaly Lausan­ne-ban szerepelt; Emilia Bohdziewicz Lengyelország­ból, Brenner Svédországból úgyszintén. A magyarok közül sokan teszik le a garast a mini- textilkiállításon. Hübner Aranka mini textilje akár gobelinként is megállta vol­na a helyét: egy ötszázfo­rintost szőtt le, ' »életnagy­ságban«. A mű címe: Érték­álló pénz. T. A. — Piriké! Hány köszönőle­velet kaptunk ma a fogyasz­tóktól? — kérdezte Stirpák Sándor, a Timsó és Robbanó- motorgyár zseniális vezetője a titkárnőjétől. — Kétezer-négyszázhetven­nyolcat; továbbá egy néni Kiskunmajsáról nagy kosár friss tepertős pogácsát kül­dött, hogy fogyasszuk egész­segget. — Kedves. Majd osszák szét a jól dolgozó munkásaink között... Perczegös Norbert visszaérkezett már a ^eklám- filmstúdióból? — Igen. — Legyen szíves, küldje fel! — Maris. Két perc múlva — hóna alatt egy kerek, lapos bádog- dobozzal — megjelent a ki­váló művezető. j.— Elkészült, főnök — je- Jmitette széles mosollyal. ^— Gyorsan sötétítsen el, és lássuk az alkotást! — mondta türelmetlenül Stirpák. Perczegös szakavatott moz­dulattal befűzte a filmet a ve­Galambos Szilveszter Reklámfilm titőgépbe, az halkan berregni kezdett, és a falra erősített lepedőn megjelent — színes­ben — egy gyönyörű, fiatal nő. Mindössze három dísz- zseb kendöt viselt. K acéran pillantott a nézőre, és bárso­nyos, érzéki hangon azt sut­togta: SZERETEM! MINDEN­NÉL JOBBAN SZERETEM!... A TlMSO ÉS ROBBANÖMO- TORGYÁR VILÁGSZÍNVO­NALÚ KÉSZÍTMÉNYÉIT! S TÜRELMETLENÜL VÁROM, AMÍG ÜJRA KAPHATÓ LESZ AZ L—4-ES ROBBA­NÓMOTOR, MELYET EZ IDÛ SZERINT EGYETLEN ÜZLETBEN SEM ÁRUSÍTA­NAK, EZÉRT NE IS KERES­SE. NEM KAPHATÓ BUDA­PESTEN, SEM VIDÉKEN! NINCS, ÊS MOSTANÁBAN NEM IS LESZ! A bájos nő puszit dobott a nézőknek, s ezzel véaei ért az apró jelenet. Perczegös föl- kattintotta a villanyt, és kí­váncsian nézett főnökére. Stirpák elégedetten bólin­tott: — Kitűnő. A reklámfilmet csütörtöktől már az összes moziban vetítik . .. Intézked­jék, hogy külföldi megrende­lőink is kapjanak egy-egy te­kercs filmet! — Intézkedem — hajtott fejet Perczegös, és hódolattal bámult az igazgatójára: — Annyi sok, nagyszerű elkép­zelése után, íme, egy újabb zseniális gondolat. Stirpák tréfásan megfenye­gette: — Tudja, hogy nem szere­tem a hízelgést. Mindennél fontosabb a fogyasztó udva­rias, figyelmes tájékoztatása! Mivel újjá kell építenünk a nagy szerelőcsarnokot, negye­dén csökkent a kapacitá­sunk és tisztában vagyunk azzal, hogy hosszú ideig nem tudjuk ellátni a piacot ké­szítményeinkkel; hosszú ideig hiánycikk lesz az L—4-es rob­banómotor, amit ezrek és ez­rek keresnek az üzletekben... Nos, véleményem szerint, ku­tya kötelességünk, hogy tájé­koztassuk a vásárlót: ne fá­radjon hiába az üzletekbe. Ezért hirdetést is adtunk le a lapokban: FIGYELEM! AZ L—4-ES ROBBANÓMOTOR JELENLEG HIÁNYCIKK! NE FARADJON EL KÜLSŐ GAZSZAG UTCA 89. SZÁM ALATTI ÜZLETÜNKBE, MERT TELJESEN FELESLE­GES! KÍMÉLJE IDEGZETÉT ÉS A CIPŐTALPÁT! Ezt na­ponta háromszor bemondat­juk a tévében es a rádióban is, hiszen vidékről sokan utaznak föl a fővárosba az L—4-es robbanómotorért. Mi, mostanában L—4-es robbanó­motor helyett csak előzékeny­séget, tapintatos figyelmet nyújtunk a fogyasztónak. És ez, azt hiszem, nem kevés — jelentette ki büszkén Stirpák Sándor, a Timsó és Robbanó­motorgyár vezetője. Veieméri „biblia”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents