Somogyi Néplap, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-20 / 169. szám

SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK

Vid mezővárosának panasza

A szenyéri török bég msfiH megfúlt a méregtől, amikor a hírvivő csaus illő hódolattal elmekegte a vidiek válaszát. Azt üzenték a feslett életű gyaurok a fényes ábrázatú bégnek, Ijögy ők bizony nem szállítanak egyetlen szekér követ sem a kiskomáromi várhoz. Parancsoljon a bég másnak. A vidiek saját magukon kívül egyéb urat sohasem szolgáltak, különösen nem egy „gyüttment” szenyé- -ri béget.Am amikor a bosszút lihegő hatalmasság

egy csapat lándzsás akindsit küldött a községbe, s azok egyhamar fölszalasztották a veres kakast a házak kontyára, futni kellett azonnal. Erdőkben, berkekben bújkáltak, éhükét gombával, gyökérrel csillapítva elmélkedhettek az egyén és a hatalom viszonyának fordulatain. Mégis elégedettek lehettek : az önbecs, a büszke kisnemesi tudat csorbát nem szenvedett.

Nemesség ... Az előkelő társadalmi státus a török időkben, de még jóval később is nemcsak szavazati joggal, s a pórnép görnyedt süvegelésével járt. A kutyabőr armális adómentességet is jelentett. 1725-től Vid községét királyi diploma erősítette meg abban, hogy neve elé írhassa a Nemes előnevet. Lakóinak többsége kurtanemes volt, aki se istent, se embert nem ismert — joggal tehette —, ha megjelent a királyi adószedő.

Nemesvid mégsem ezért gazdagodott meg. Helyzete, fekvése Somogy megye szélén kedvezett az átmenő forgalomnak. A déli, népes kereskedővárosról, Nagykanizsáról erre kanyarogtak az utak, kényszerűen megkerülve a Balaton titokzatos lápvilágát, kocsival járhatatlan berkeit — s tartott Marcali, 5

mogyvár, K posvár fc

Kanizsa inn harminc ki rnéter, jó félr pi koesikázá: való távols Már a múlt s: zad legele; egymás után tesültek a I szálló vendi lök, a „kor mák”, hol nyílt láng föl ökör pin amikor bég dűltek a vason kerekű, nehéz

társzekerek. Megneszelték a jó üzletet a „köz- birtokos urak” is, s 1819-ben „bor- és húsáruitatási jogukról lemondván egy közös kocsmaház építésébe fogtak”.,

1827-ben a település megkapta a „Nemes Vidi kuriális mezőváros” rangját és privilégiumot 4 országos vásár tartására. Nemcsak kocsisok, marhahajtók, kupecek, tőzsérek, szatócsok jöttek inni a „közbirtokos urak” kar- cos borát, hanem messzi földről mind több cseh és német kézműves mester telepedett le Megyehatáron túl is híres volt a vidi „takáts’ céh; fipom kelméikkel még a győri vásárba is eljutottak. Három vízimalom is emeltetett Viden, itt őrölték a környék gabonáját, s 1847-től már a rendszeres postajárat is érintette a mezővárost. 1840-ben 222 ház állt itt, akkor tekintélyes számú 1020 lakosával. A házak közül mesz- sze kiemelkedett az öt évvel korábban emelt városháza masszív, boltíves épülete.

Épül, szépül, virágzik Nemesvid. Mi hát akkor a panaszol-' ni való? Az 1800-as évek közepéig semmi, később annál több. Megszűntek azok a köt- rülmények, amelyek naggyá tettek a várost. A hatalmas vízrendezési munka, amely kialakította a Balaton mostani . formáját és összezsugorította a berkeket. Aztán megépült a déli vasút, s ez elkerülte Videt. A következő években mind többször tűntek föl a vidi vásárokon a Becsben Budapesten készített olcsó gyári termékek.

Hanyatlásnak indult a kenniü*

vesipar, megfogyatkozott a kocsizó-kerekező lármás beszállóvendégek száma. Mi lesz veled Nemes-Vid mezővárosa?

A Vid zömét alkotó kisnemesség élte tovább a maga öntörvényű világát. Az armáli- sok az almáriumok mélyére kerültek, s a kiváltságok, ha megkoptak is, tovább éltek a vidi mindennapok társadalmi érintkezésében. Jómódú parasztsággá alakult a virilista réteg, hajdani tekintélyét az egész utcasorok képét alakító oszlopos kúriák őrizték. A földeken a kisnemesi családtagok mellett a régi zsellérek utódai dolgoztak, s építették apró házaikat, az utcafrontok mögötti közökben, 40—50 négy-, szögölnyi parányi telkeken. S ha a mezővároska jelentősége — mint forgalmas gócponté — csökkent is, a századfordulótól mindjobban fejlődött a marhatartás belterjes, istállózó módja. Falu lett Nemesvid, egyszerű somogyi falu a megyehatár mellett, mert az idők változásával szélárnyékba került.

A felszabadulás utáni évek robbanásszerű változásai szetvetették az álmos közéletet és a megmerevedett regi társadalmi szerkezetet. Kiosztották a vitézi réteg földjeit, birtokot kaptak a regi szegények. Két új utca is épült. Am az ötvenes évek politikája alapjaiban rendítette meg a parasztságot. Már ekkor sokan elmentek a környékbeli útépítésekhez földet lapátolni, követ szórni, aszfaltot teríteni. Marcaliba, Tapsonyba, Nagykanizsára is

szivárogtak az emberek — pftől az Időtől alakult ki a ma általános nemesvidi életforma.

Napjainkban a falu a marcali járás egyik legkisebb! községi közös tanácsa. Somogysimo- nyival egyesülve lakóinak száma nem éri el az 1300-at. (A felszabadulás előtt csak Viden 1600-an éltek.)

Az elvándorlás a hetvenes évek elején gyorsult föl. Akadt év, árúikor 114-en költöztek el. Naponta 150— 170 ember jár más városokba, településekre munkát keresni. S bár mára az elköltözések száma jócskán csökkent és a"falu lakóinak száma nagyjából azonos maradt, a lassú fogyás mégis

pontosan kitapintható. Az idén már 16 ember halt meg, s mirtdössze 5 született. Véletlen? Sajnos nem. Jól fölismerhető tendencia Az idős emberek száma tekintélyes, eddig is 10—12-t kísértek utolsó útjára évente.

Milyen hatások serkentették e változásokat? Nemesviden szóbeszéd tárgya Andorma- jor. Rég elfeledték már, mi is történt pontosan a negyvenes évek végén, a gépállomások szervezésének idején. Csak most kezdenek fölmerülni az emlékek, mint pohár vízben a buborék, most, amikor egyre több vidi ül reggelente buszra, hogy a közeli Tapsonyba menjen dolgozni. S szaporán kárhoztatják az apák hajdani makacsságát. Mert a gépállomás-szervezők egykoron Andormajorba akartak telepíteni a dübörgő Hofherreket. A vidi elöljáróság azonban élénken tiltakozott... Így került volna Tapsonyba a gépállomás a vidiek szerint, ahol Mezőgéppé, majd a Medicor egyik gyáregységévé fejlődött. Utolsót lobbant 1948-ban a vidi büszkeség, de bárcsak ne lobbant volna. Mert az hiányzik innen, ami áz embereket helyhez kötné. A munkaalkalom.

A termelőszövetkezeti mozgalomnak komoly múltja van itt. Már az ötvenes évek elején megalakult az Alkotmány Tszcs, s 1959-től újjáalakult ugyanez a szövetkezet. Dolgoztak, ahogy lehetett, míg az élet és a gazdálkodás törvényszerűségei újabb fordulatot nem parancsoltak. A tsz egyesült a véseivel. Tulajdonképpen nem jártak rosszul. Nem keresnek kevesebbet a vidiek, sőt talán még többet is kapnak az egyesülés óta. A községben ládaüzemet létesített a tsz, s ez 40—50 asszonynak ad rendszeres munkát.

De vannak az egyesülésnek árnyoldalai is. Érzékelhetően romlott a vidi szolgáltatás színvonala. Nem maradt kovács a faluban, fuvart is csak nehezen, hosszú utánjárással lehet kapni. Az egyesülés előtt épült egy új gépműhely Viden. Ez most üresen áll, falai között egerek viháncolngk. Tizenöten dolgoztak itt, tizenöt helybeli, szakképzett ember. Az egyesülés hírére azonban szétszéledtek mind.

Ahány falubelivel beszéltem., mind másként adja elő, mi is történt. Széthúzás, a gépműhelyt vezetők intrikái, az egyesülést megelőző rossz hírverés és sorolhatnánk még. Az eredmény: a gépszerelők a közeli műszaki erdészetben, Zalakomáron, a szőcsényi szakiskolában, vagy az or- mándpusztai SZOT gyermeküdülőben dolgoznak.

Visszaesett, haldoklik a háztáji szarvasmarha-tartás. Pedig a tsz számos kedvezményt ad, csak akarat, erő és kitartás kell. S éppen ez fogyott el Nemesviden. A régi tehetős középparaszt az ötvenes évek végén, s még inkább a következő évtizedben Bőven kamatoztatta szaktudását az állattenyésztésben. Így az ő takarékkönyvében gyűltek össze leggyorsabban azok az összegek, amelyeket a fiak-lá- nyok városi házához, egy új élet megalapozásához kellett befizetni. A régi életforma és gazdasági tevékenység romjaiból is épült az új. Ez a generáció azonban már megöregedett, elfogyott karjaiból az erő, leikéből az akarat. Surugli Lajos tanácstitkár szerint abban az utcában, ahol lakik, 1957- ben még minden házban tartottak állatot. Ma legföljebb néhány istállóban bőg a jószág.

S az út.,. Néhány kilométerre a dombok mögött ott van Vése. Ez közúton 83 kilométer.

Kövessük nyomon az autóbuszt, amelyik reggelente a tsz-központba viszi az embereket. Véséről hajnalban indul a jármű, hogy még idejében megérkezzék Vidre. A faluban fölveszi a központba igyekvőket. Gyümölcs- szedés és más időszerű munkák idején megtelnek az ülések, máskor csak néhány irodista és szerelő topog fázósan a vidi faluközpontban buszra várva. Délután hozza haza őket a munkából. S akkor visszafordul, a te■ lephelyére — üresen. Ez durván számítva, csaknem 140 kilométer, s felét - tulajdonképpen fölöslegesen teszi meg. Az egyesülés idején gyakran esett szó a két falut összekötő útról. Azóta sem épült meg. Pedig a valóban szerves, élő kapcsolatokhoz ez elengedhetetlen lenne.

Sokan járnak Nemes- vidról Nagykanizsa», é

vidiek szeretik ezt a várost, szívesen mennek

dolgozni oda. Bár messzebb van, mint a somogyi Marcali, mégsem hagynák ott. Ha már be kell járni,.. Kanizsáról például az Egyesült Izzó vállalati autóbusza hozza-viszi az embereket, a műszakváltáshoz igazodva. Nem kell kapkodni, lótni-futni, vagy unalmas fél- órákat-órákat várni — a forgalmi járat menetrendjéhez igazodva —, mint Somogybán.

S aki már megszokta az életet Kanizsán, szívesebben dönt a zalai város mellett,' ha gyermekei iskoláskorba érnek, vagy összejön a városi lakásra való, és költözni kell...

Milyen a mindennapi élet Nemesviden? Talán egy kicsit kifejezi mindaz, ami a mozival történt. A felszabadulás után a volt városháza emeletén kialakítottak egy vetítőtermet, aggregátoros géppel. Amikor előadást hirdettek, mindig zsúfolásig megtelt a mozi nézőtere. S ha néha fölmondta a szolgálatot a vetítőgép, vagy szuszogott-fújtatott az öreg aggregátor, a nézők pisszenés nélkül vártak, míg értő kezek megszerelték, s folytatódhatott az előadás.

Ma nincs filmszínház a faluban. Megszűnt a vetítés. Igaz, a legkorszerűbb berendezés és a legkiválóbb műsorpolitika is aligha vonza- na moziba annyi embert, mint hajdanán. Befejezett ténynek látszik, hogy a televízió itt végképp elvette a mozi és az öntevékeny művészeti mozgalom kenyerét. A tanács épületében ma is ott áll egy berendezett MHSZ- klub, s van ifjúsági klub is. De kinek? Az általános iskolát végzett fiatalok harminc százaléka középiskolába, hatvan százaléka szakmunkásképző intézetekbe megy. Még ha alkalmanként hazalátogat is, az már nem igazi. Már csak látogató, akit érdeklődése, baráti köre — élete — az új iskolához, választott szakmájához köt-vonz, s nem a szülőfalujához. A helyi pedagógusok évről évre megújuló harcot folytatnak, hogy az ifjúsági klubba életet vigyenek. Kudarc és újra csak kudarc. Nincs kivel, nincs kinek adni a kultúrát. A felnőtt, a környékbeli üzemekbe eljáró generációt pedig túlságosan lefoglalja a bejárás, a családiotthon-teremtés, házépítés-bővítés és a gyermekek. Kinek van kedve-ereje dolgozni a közéletben ezekután? Talán egy-kettő, ha akad.

Nemesviden még mindig állnak a régi, rangos kúriák. A’ nyári napfényben hallgat a falu, csöndjét csak néha veri föl harangkondu- lás és egy-egy motor, autó zaja. Itt-ott új ház is épül, de a régi, hivalkodó oszlopos tornácok megrokkantak, omlik a vakolat, gaz nyeli el a bejárók egykor gondosan ápolt sövénysorát. Több mint száz éve megkezdődött a hanyatlás, tíz éve érte el tetőpontját. Ne- niesvid hétköznapjai ma olyanok, mint a többi kis somogyi falué. Jövője szintén.

Mig agyamban e gondolatokat forgatom, fürge emberrel akadok össze. Gumivulkanizáló mesterember. Siófokról jött lakni 'Vidre, mert „itt olyan csend van, nyugalom”. Hm. Igaza van. Századunkban ez mind nagyobb erény. Az új keletű népvándorlás, a városba özönlés — számos jel mutatja — á végéhez közeledik. Lehet, hogy vidi ismerősöm ezt az elsők között ismerte föl?

»r Tibor