Somogyi Néplap, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-01 / 127. szám
Jónak ígérkező alapellátás A zöldségtermelés tapasztalatai Csökkent a korai termelés — Makacs árak Elkészült az első oxigénblokk. Dunaújvárosban, a Dunai Vasmű ®xigengyárában elkészült a konverter«« acélműhöz tartozó oxigéngyártó üzem első blokkja. Az óránként ötezer köbméter oxigént előállító berendezés próbái befejeződtek, átvizsgálás után folyamatosan áll munkába. Új párttagok példamutatása Vegyék át a jó módszereket Amiket holmi mütyüröknek véltem első pillantásra a megyei Zöldért Vállalat igazgatójának asztalán, azok valójában egy új kísérlet első, összehasonlító bizonyítékát. Nylonzacskóban egymástól elkülönítve két és fél, három centiméter átmérőjű burgonyagumók es apró, golyó nagyságú gumócskák. A nagyobbak a síkfólia alól származnak, a picinyek a kont- rollparcelláról. — Hát ilyen most, május végén az újburgonya — jegyezte meg Báli Gyula igazgató, akivel a zöldség->gyü- mölcs szerződéskötés, termeltetés ez évi tapasztalatairól beszélgettünk. — Az ellátást alapvetően meghatározzák a szerződés- kötések. Sikerült-e termelési megállapodásokkal biztosítani a szükséges árualapokat? — Szerződéskötéseinknél talán minden korábbinál nagyobb figyelmet fordítottunk a megyei igényekre, ezek kielégítésére buzdítottuk partnereinket. Alapvető fogyasztói érdek ez, de lényeges szempont a mi számunkra is, mivel a szállítási költségek jelentősen emelkedtek. A tapasztalatok összegezéseként elmondható: ha a megállapodások hetven-nyolcvan százalékig megvalósulnak — száz százalékra a mi szakmánkban szinte sohasem lehet számítani —, akkor a szezonális időszakra jó ellátásra számíthat megyénk lakossága. Hangsúlyozom a szezonális időszakot, mert azt már a szerződéskötéskor érzékeltük — azóta országosan is tapasztaljuk —, hogy a primőr termelés — főleg az energiaárak miatt — nagymértékben csökkent, hovatovább luxusnak számit... — A termelőknek a költség, a fogyasztóknak pedig az ára miatt. — Valahogy így van. Magam Sa tapasztaltam Békés megyében, ahonnan a korai zöldségeket szállítjuk SoÄ világszenzáció — mely a lapok első oldaláról minden mást iepamnesolt — hétfőn este történt. A szerkesztői szobában már vagy fél órája állt a rádiótelex: néztük a tv-műsorát,, hallgattuk a rádió esti hírösszefoglalóját. Néhány perccel múlt tíz óra. Megindult a telex: »Gyorshír. Moszkva, 1980. május 26. A Szovjetunióban 1980. május 26-án budapesti idő szerint 20 óra 20 perc 40 másodperckor Valerij Kubászov parancsnokkal és Farkas Bertalan kutató űrhajóssal a fedélzetén föld körüli pályára bocsátották a Szojuz —36 jelzésű űrhajót.-« Aki a szobában volt, a telexhez rohant. Még négy számot kopogott le a hír után a gép: az időpontot. 22 óra 20 perc volt. A rádió megszakította adását, néhány perccel később a televízió is. Azután megérkezett a TASZSZ és az MTI hivatalos közleménye, az, amelyik lapunkban is megjelent, és az addig néma telex gyors egymásutánban ontani kezdte a Bajkonurból keltezett tudósításokat. A hír azóta bejárta a világot. A magyar űrhajós eljutott a Szaljul—6-ra, s megkezdte a programban előirt kísérletek végrehajtását. 'Farkas Bertalan, feladata az is, hogy megfigyelje, ^fényképezze milyfcn a Balaton az Űrállomásról. Kutatási programjában — egyebek mellett. — a somogyi partazakaa*. megfigyélémogyba, hogy sok fóliás az olajárak miatt abbahagyta a primőr termelését. Visszatérve az előző, kérdésre, néhány számot említek. Korai burgonyából 6—700 tonnát szoktunk szerződni megyei ellátásra, most 780 tonnára kötöttünk megállapodást, nyári burgonyából is az előző évinél ezer tonnával többre, háromezer tonnára szerződtünk. Tapasztalatunk szerint emelkedik a megyében a burgonya fogyasztása; a múlt év azonos időszakával összehasonlítva az idén eddig átlagosan 15 százalékkal több burgonya fogyott, de volt olyan hónap — mint április —, amikor' negyven százalékkal volt magasabb a fogyasztás. ötszáz tonnával több, 2800 tonna káposztát termeltetünk. Korábban mi is vettünk át a konzervgyár részére léparadicsomot, most a szállítási költségek miatt kizárólag a lakossági ellátásra kötöttünk szerződést, ötszáz tonnára. Ezer-ezerkétszáz tonna paprika szokott elfogyni Somogybán — ezernégyszáz tormát termeltetünk. A fölösleget zá- kányi üzemünkben magunk dolgozzuk fel. Uborkából ugyancsak kizárólag a lakossági igények kielégítésére kétezer tonnára kötöttünk szerződést. — Milyennek ígérkezik à gyümölcstermés, illetve -ellátás? — Az évi igény átlagosan tízezer tonna körül van. Sajnos nemigen lesz bőséges — így olcsó sem — a meggy, a cseresznye; az amúgy.is gyenge kötést tovább gyérítette a fuzáriumos gombabetegség. Viszont jónak mutatkozik a sárgabarack, a szilva; őszibarackból a társmegyék segítségére szorulunk. Ha késik is az érés, ma még jó szamócaterméssel számolunk, ezer tonnát szeretnénk felvásárolni a termelőktől. Megyénk ezzel a gyümölccsel jeléntős részt vállal Budapest ellátásából. se Is szerepel. Tapasztalatait a tó érdekében használjak majd fel, azért, hogy évtizedek múlva is sok örömet szerezzen látogatóinak. Május végén még kevés a vendég a parton, de a hét végén megszaporodott már a látogatók száma. A viszonylag csendes vízparton jólesik a séta, a nézelődés. A héten — fotóriporterünk látta — néhány bátor für- dőző is akadt már. Akik a Balatonra készülnek, az a gondjuk, hogy lesz-e szállásuk, miként tudnak vásárolni. Akik »hivatalból-« foglalkoznak a Balatonnal — az anyagi lehetőségekkel összhangban —, azon fáradoznak, hogy évtizedek múlva a mainál szebb és tisztább Balatonra készüljenek az emberek. Ebbe a munkába kapcsoló- dött most be az első ma- gyár űrhajós is, azért, hogy megfigyelje a' tó változásait és olyan .ismereteket szerezzen, amelyek gazdagítják a földi tapasztalatokat. A héten befejeződött a választási nagygyűlések gora. Hétfőn délután Losoncai Pál, a párt Politikai Bizottságának, tagja, az Elnöki Tanács elnöke találkozott a választókkal Kaposváron, az ifjúsági hazban. •A választásoknál — mondta egyebek között — fontosak a jelöltek, a döntő azonban az a politika, amelyet képviselnek és szolgálnak. Ez pedig szocialista politika: a munkásosztály, a nép politikája. a magyarság nemzeti programja. A választási felhívás arra szolit— A háziasszony igen magas fokhagyma- és káposztaárakkal találkozhatott az idén — ha egyáltalán megtalálta ezeket a zöldségféléket. Az utóbbi időben — legalábbis a megyeszékhelyen — eltűnt az előre csomagolt leveszöldség. Mi a magyarázata ennek, illetve a forgalmazó milyen tapasztalatokat szerzett az év első öt hónapjában? — Tavaly a káposzta terme-, lés nem’sikerült, a magas árnak, és az előző évihez képest negyven százalékkal kisebb forgalomnak ez a magyarázata. Fokhagymából is, sárgarépából is tároltuk a ' szükséges mennyiséget, sajnos ez a két zöldségféle, feltehetően . időjárási és termelés- technikai okokból nem volt „elálló”. Nemcsak nálunk, a kisgazdaságokban sem. A fokhagymafejben beszáradtak a gerezdek — egy-egy válogatás alkalmával a készlet feléi kellett selejtezni, a sárgarépa pedig elrohadt. Ez a magyarázata, hogy az egyébként önellátó falusi termelők is tőlünk vásárolták a sárgarépát A teli tartalék sajnos elfogyott. Május 25-ig vállalatunk az előző év azonos időszakához képest 15 százalékkal több burgonyát, . ugyanennyivel több almát, viszont 15 százalékkal kevesebb zöldségfélét forgalmazott. A magas árak ellenére húsz százalékkal több paradicsom fogyott. — Beszélgetésünk során az árak újra és újra előbukkantak. Mire számíthatunk a jövőben? — A primőrök szinte luxusárai a , tömeges termeléssel mérséklődnek. Azonban a termelési es a szállítási költségek igen jelentős mérvű emelkedése nyomán növekvő árszínvonallal lehet számolni, ugyanis nem nagy a valószínűsége annak, hogy bármit is az előző évinél olcsóbban vásárolhatunk. ja fel népünket, hogy... szavazatával is támogassa eat a politikát, a fejlett szocializmus építésének programját, és válassza meg azokat, akik a következő években az ország, a dolgozó nép ügyeit intézik ...« Négy hétig tartott — és csütörtökön fejeződött be — a somogyi műszaki és köz- gazdasági hónap. Rendezvényeinek többsége a szakembereknek szólt, arra keresett választ, hogy miként lehet jobban fejlődésünk szolgálatába állítani azt a szellemi erőt, amely jelen van vállalatainknál, intézményeinkben, hogyan lehet olcsóbban korszerű terméket előállítani és piacra vinni, megfelelni a gazdálkodás szigorúbb feltételeinek. Május végén — a sok eső után — megérkezett a napfény. Primőrként ugyan, de megjelent a boltokban az eper és mutatóba hoztak már májusi Cseresznyét is. flz érlelő május egy kicsit késett ugyan, de a meleg hatására gyorsabb növekedésnek indultak a növények.’Befejeződött a mer gyében a kukorica vetése, megkezdődött a növényápolás. Sok sürgős -munka van a földeken, amelyet, el kell végezni a nagy nyári feladat — az aratas — megkezdéséig. Azt, hogy mikor érik a kalász, ma még nem lehet pontosan megmondani. A szakemberek viszont egyre gyakrabban hangoztatják, hogy a májusi esők, viharok nem könnyítettek az aratógepek munkáját. * „ Dr. Kercza Iliire Mindenki jól tudja, aki rendszeresen részt vesz az üzemek közéletében, hogy a pártmunkának, különösen a pártépítésnek folyamatosnak kell lennie. Egy pillanatra sem lehet megfeledkezni soraink erősítéséről, elsősorban azokat nevelve kommunistává, akik eddigi önzetlen társadalmi munkájukkal, politikai kiállásukkal erre valóban alkalmasak. Az idei nagy belpolitikai események a tagfelvételre is kihatottak például Kaposváron is. A túl hosszú »pihenő« után néhol most tárgyalják meg a kérelmeket a taggyűléseken. Az utánpótlásban mindig nagy a szerepük a nagyvállalatoknak, gyáraknak. A jó munka bizonyítéka, hogy a Volán 13. számú Vállalatnál, a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalatnál, a Pamut- fonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárában most is odafigyeltek a pártépítésre, elsősorban fizikai dolgozókkal erősítették az alapszervezeteket. A pártkongresszuson is szó volt arról, hogy a tagság csaknem háromnegyede azokból tevődik össze, akik 1957 óta léptek be a pártba, s egyre több a KISZ ajánlotta jelölt is. A textil1979-et a mezőgazdaság országszerte kedvezőtlen évként tartja számon. A gondok, a bajok azonban nem mindenütt egyformán jelentkeztek, s akadtak olyan nagyüzemek — mint például a . kapoiyi Haladás «Tsz — melyek a nehézségek ellenére kiváló évet zártak. Az eredmények »titkait« kutattuk ebben a dombvidéki szövetkezetben. — Valóban, a szövetkezet történetében még soha ;nem akadt ilyen jó esztendő — mondta Pikli Béla, a frissen megválasztott elnök, aki eddig főagronómusként dolgozott itt —, jóllehet a mostoha időjárással mi is küszködtünk eleget. Azt azonban korán felismertük, hogy 1979 gyenge évnek mutatkozik, s már tavasszal külön , tervet I készítettünk. Ennek az vult az alapgondolata, hogy a növénytermesztésben várható kieséseket a melléküzemágak jobb eredményeivel kell ellensúlyozni. Kétszer is módosítottuk a tervet mindkét melléküzemágban, a gyakorlatban pedig még ezt is túliéi jesi tettük. Nem nagy területen és meglehetősen rossz természeti feltételek között dolgoznak ö ka-poiyiak, 1879 végéig a művekben különösen kihasználja a KISZ azt a lehetőséget, hogy ő lehet a fiatal egyik ajánlója, öt évet figyelembe véve . a hatván párttag közül negyvennégyet a KISZ ajánlott. Ez a helyes módszer most is folytatódik. A most fölvett három új tag közül kettő került a pártba a KISZ ajánlásával. A Volán 13. számú Vállalatnál az idén négy fiatalt ajánlott a KISZ. Ez annak köszönhető, hogy a KISZ-szervezetek odafigyelnek a fiatalok politikai fejlődésére, egyengetik azoknak az útját, akik párttagok szeretnének lenni, s alkalmasak is erre. Az üzemi párt-vb most továbblépett ezen az úton; elhatárolta, hogy az ősztől a KISZ agitációs és propagandafelelőseit a pártoktatáson készítik fel. Ez nyilván kihat a fiatalok között végzett nevelő munkára. Ezt a tevékenységet mindenhol előreviszi, hogy a párttagnak fölvett fiatalok továbbra is ott tevékenykednek a KISZ-ben. Üjabb és újabb lányok és fiúk kerülnek az ifjúsági szervezetbe, s jó, ha az első perctől nevelik, formálják őket. Hosszú és következetes foglalkozás, nevelés után jut el mindenki addig, amíg a. taggyűlés dönt a fölvételéről. A kedvezőtlen adottságú tsz-ek kategóriájába tartózlak. Már régóta nyilvánvalóvá vált, hogy csak az, alaptevékenységből számottevő nyereséget elérni, biztonságosan gazdálkodni itt lehetetlen.. 1971- ben létesült a kötélfonó üzemág, s azóta sokat fejlődött: az első évek 3—4 milliós árbevétele után a tavalyi húszmillió jelentős változás. 1978-ban indult a másik mellék üzemág, ahol műanyag ta- sakot készítenek és textilcímkét festenek. Ez az ötmillió körüli termelési érték nem olyan jelentős, itt inkább az asszonyok foglalkoztatása a fontos. — A melléküzemágak fejlesztése mellett volt még egy alapvető dolog — folytatja Pikli Béla. — Amikor láttuk, hogy nagy árbevétel-kiesesek várhatók, a korábbiaknál is jobban odafigyeltünk a termelés költségeire. Æiol csak lehetett, lefaragtunk belőlük, kizárólag a legszüksegesebb ráfordításokra szorítkoztunk mindenütt. Dolgozóink megértették a nehezebb körülményeket, a tennivalók fontosságát — erejük megfeszítésével dolgoztak. Így történt, hogy csaknem tize nhárom - milliós nyereségei értünk el tavaly, a legjobbal a kapoiyi ls& eddigi iëriéi&tèben. nevelés azonban nem fejeződhet, be azután sem, hogy átvették a tagkönyvet. A part fiatalodása nagy feladatot ró azokra, akik 1945 után, az ötvenes években, az ellenforradalom után leptek be, s azóta tevékenykednek. Az új párttagokat meg kell tanítani a pártm unkára, át kell adni a tapasztalatokat. A forradalmi hit erősítésében is mindenhol megvan a teendő. Azok, akik a földosztás, az államosítás, az iparosítás, a mezőgazdaság szocialista útra való vezetése, a szocialista demokrácia ki- bontakoztalasa közben szereztek gyakorlatot, van alapjuk az összehasonlításra, adhatnak útmutatást, tanácsokat, hogy mit tegyenek az új tagok, mire figyel jenék, miként agitáljanak a munkahelyükön. , Nem nehéz a beilleszkedés ma már, hiszen a fiatalok többsége szerzett közéleti jártasságot, az állami iskolai végzettsége is magasabb, mint régebben volt. Ez azonban csak kiindulópont a fejlődéshez. A mozgalmi tevékenység megkívánja: kiállásuk, hatásuk az üzemi környezetre, a párton kívüli fiatalokra olyan legyen, hogy mások is kövessék majd őket a munkapadnál dolgozok közül a pártba. Hajos Géza — A tervek módosítását minden munkahelyi közösséggel ismertettük .■— mondja Mészáros József párttitk^r.— Az emberekkel nagyon jó a kapcsolat megértette mindenki, hogy ez az egyetlen járható út. A munkából mindenki egyformán kivette a részét, a gyalog munkástól a kötélfonóig. Nem ért volna semmit a jól jövedelmező melléüzemág, ha például a traktorosok nem vigyáznak annyira a költségekre, az üzemanyagra. Hiába: az eredmény miifdig az emberektől függ ... Kimentünk a telepre is, beszéltünk gépszerelővel, tex- tilcímkefestővel, növénytermesztővel. Az emberekkel, akiktől az eredmény függött. Nem dicsekedtek, legtöbbjük inkább zavarban volt. »Csináltuk, amit kellett... igen, volt túlóra is... mikor mire volt szükség .,. máskor Is , így volt« —■ mondták, es folytattak a festést, a rakodást; az olajozást kinek mi volt éppen dolga. M E. V. M. A HETE— ( Az emberektől függ