Somogyi Néplap, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-01 / 127. szám
Nincs elég nemesgáz Indítják a Hűtőgépeket a Balaton körül — Kilencezer fizető ügyfelünk volt tavaly, és ezerkétszáz garanciális javítást végeztünk — mondta Soly- mosi Géza, a Boglárlellei Vas—Műszaki és Hütőgépja- vitó Ipari Szövetkezet gépkocsiszervizének a vezetője. — December óta zárt technológiás műszaki vizsgáztatással bővítettük szolgáltatásainkat. Eddig mintegy kilencven kocsit vizsgáztattunk le. Van egy Barkas autómentőnk, és itt a telepen van a biztosító kárbecslő irodája is. Így lényegesen egyszerűbb az ügyintézés. A szerviz bővítését tavaly fejezték be, hatmillió forintba került. Huszonnyolc szerelő dolgozik a telepen — nyáron nyújtott műszakban, reggel héttől este hétig. A Trabant, a Wartburg, a Lada és a Zaporozsec típusok garanciális javítását is vállalják. Alkatrészellátási gondjaik nincsenek. Az Afit és az Okisz közötti megállapodás értelmében a szövetkezetét az ' Afit-raktárakban kiszolgálják. De nemcsak az autószervizben lendül fel a forgalom a nyár közeledtével. A Balaton körül a szövetkezet javítja — és indítja be az ipari hűtőgépeket az idegen- forgalmi idényben. Siófokon és Tapolcán kirendeltséget tartanak fenn. Nyolc-tízezer gépet néznek át a szerelők egy szezonban. Dél Antal elnök elmondta, hogy a felkészülést már április elején megkezdték. A vendéglátóhelyeken, az ABC-áruházakban a szövetkezet víz- és villanyszerelő részlegének dolgozói bekapcsolják a berendezéseket, majd őket követik a hűtőgépszerelők. — Az alkatrészellátás nyolcvanszázalékos — mondta az elnök. — Sokkal nagyobb gond, hogy nincs freon 12-es gáz. Az üdülőgondnokok idegesek, mert gáz nélkül nem lehet üzembe helyezni a gépeket. Szerelőink ezért csak a húshűtőket indítják be, az italhűtőket nem. Nagyobb freon- szállítmány érkezését jelezték Budapesten. Talán így megoldódnak gondjaink. A szövetkezet hattagú szerelőgárdája látja el a lengyel Debica típusú, nagy teljesítményű hűtőgépek garanciális és garancián túli javítását az egész ország területén. Ilyen gépeket használnak például a répcelaki szénsavgyárban, a ' Kőbányai Gyógyszerárugyárban, a Nagykanizsai Sörgyárban és még sok más nagyvállalatnál. A szövetkezet karbantartói háromhónapos tanfolyamot végeztek Lengyelországban; és azóta is évente egyhetes továbbképzést kapnak. A lengyel szállító száz-százhúszezer rubel értékű bizományi raktárát tart fenn a jobb alkatrész- ellátás érdekében. Évente kétszer leltárt tartanak, és a szövetkezet ilyenkor fizeti ki a felhasznált anyagok ellenértékét. A szövetkezet szerelői huszonhat község háztartási hűtőgépeit is javítják. Szervizkocsijuk a legmodernebb Bosch-műszerekkel van fölszerelve. A kisebb hibákat a helyszínen elhárítják, csak a hosszabb időt igénylő munkákra szállítják a hűtőszekrényeket a központi telepre. A szövetkezet lakatosrészlege egy budapesti szövetkezettel együttműködve az olimpiai szállítmány utolsó darabjain dolgozik. Parfé- és jégkockatartó dobozokat gyártanak. Cs. L. Elmondhatom hát: harminchét éves koromra révbe értem. A múlt században ugyan kissé előbb, tizenhét éves koruk körül jutottak «révbe« nagyanyáink — de minden jó, ha jó a vége. Mi most más korban élünk, aiki ezt nem veszi tudomásul, reggeltől estig az öklét rághatja. Végre is, ha csak harminchét évesen, de elértem, amit annyira akartam : megteremtettem önálló otthonomat, nem kellett többé bujkálnom, a szüleim csöngetésétől rettegnem, idegen lakások kulcsait ké- rincsélnem pirosló füllel — szabadon és emelt fővel állhattam a világ elé azzal, akit szeretek. Igazán nem dicsekvésképp említem, de ismerőseim azt mondják : megszépültem ezekben az években. A kollégáim szerint egyenesen »kivirultam«. Három éve élünk az új lakásban Miklóssal; és e három év a felhőtlen boldogság káprázatá- ban telt el. Egymásnak és egymásért élünk — és ez hihetetlen erőt ad. Miklós mostanában nyugodtabban tud dolgozni, megteremtem I 1 NÉPLAP * neki a munkafeltételeket. Fél ötkor ér haza az intézetből ; megtöltött kávéfőző várja, csak a konnektort kell benyomni a falba, ötkor én is otthon vagyok, addig ő alszik egyet, aztán leül íróasztalához. Hiszen odabent az intézetben a kísérleteit végzi — a koncepció, az elméleti összefoglalás és a további tervek kidolgozása, a külföldi szakirodalom tanulmányozása: mind, mind itthon vár rá. Rendszerint hétig ül az íróasztal mellett, akkor beadom a vacsorát, fél nyolckor a híradó a tévében, nyolckor a főműsor, akármilyen gyönge is, végignézzük, mert Miklós ezzel öblíti ki fejéből a napi munka salakját, kilenckor visszaül íróasztalához, én meg megyek ki a konyhába mosogatni, és előkészí-' leni a következő napot. És közben az utazások. Hetvenöt nyarán mintegy pótlólagos nászútként, Olaszország, hetvennyolc tavaszán Párizs. És közben a Tátra és a bolgár tengerpart... Mert — tán el is felejtettem megemlíteni — Miklós előlépett odabent, főosztályvezetővé avanzsált, sőt gyakorlatilag ő az egyre többet betegeskedő igazgató helyettese. Ezért aztán mind több odabent is a munkája, hisz a maga osztálya mellett az egész intézetért felel, s bizony előfordul, hogy öreg este lesz, mire hazavetődik. Hát így élünk. Igaz, talán kissé későn jött mindez. Én harmincból negyven lettem lassan, Miklós negyvenből ötven. De a rengeteg küszködésnek, lemondásnak mégiscsak megvan a látszata: két egymásért élő ember boldogsága. Az ősz elején Miklós egyszer rosszkedvűen jött haza az intézetből és panaszkodott, hogy nem megy a murrka, föl vannak zaklatva odabent a kedélyek. Egyik laboransnóje elvált, otthagyta az urát a berendezett lakással, és most hol itt alszik, hol ott, egyik vagy másik barátnőjénél, nagynéninél, mikor hogy — és természetesen örökkön kial- vatlan, rosszkedvű, gyakran sír, már-már az ideg'össze- roppanás határán lézeng. A kollektíva persze szánja, mert különben kedves teremtés, van egy gyönyörű kislánya, az most a nagyszülőknél tengődik — és hát nem élet ez így! Persze, néha félórákra is leáll a munka, a kollégák a kis Tatámé esetét tárgyalják, hogy és mint lehetne segíteni rajta. A félórák aztán néha órákká nyúlnak, s napjában többször is megismétlődnek... És ő most mit csináljon? Gorombítsa le őket? Amikor éppen emberi szolidaritásból vizsgáznak?... Viszont ott van a labor kutatási programja — azzal meg ilyen módon végzetesen elmaradnak!... Milyen rongy asszony az, aki nem veszi ki részét a férje gondjaiból? Én sem álltam sokáig Miklós panaszkodását, hisz az egész szeptember ezzel telt el. Október elején odaáll tam eléje. »Mondd, szívem, ne próbáljunk valamit ennek a szegény Tatáménak az ügyében ?« »Mit? — vont a vállán. — A tizenötödik kerületben lakiig, te meg...« »Istenkém, azért ki lehetne találni valamit... Végeredményben miért dolgozik a lakásosztályon az ember? Például átjelentkezhetne hozzánk, valahova családtagnak. Csak van valmi ismerőse, rokona, barátnője az én kerületemben. És úgy talán már megpróbálhatnék valamit az érdekében. Az a kétéves kislány itt nagyon sokat nyom a latban! Családvédelem, ifjúságvédelem...« (Folytatjuk.) Történetek a buszokról A hétköznapi reggelek nem tartoznak a legkellemesebb napszakok közé. Amikor munkába igyekszünk, kedveskedni és ud- variaskodni sem szoktunk. Talán nem is szükséges, hogy ilyenkor gyűjtsük ösz- sze »legkellemesebb« élményeinket ... A hölgy ötvenméteres sprint után érkezett a megállóban várakozó buszhoz. S ugyanazzal a lendülettel szétlökdöste az ajtóhoz igyekvőket, és diadalittasan nézte a két-három lent rekedtet ... Egy kis idő telt el csak, amikor amazonból szende és gyanútlan leánykára váltott, s könyörgőre fogta hangját. Pedig hát a vezetővel menet közben beszélgetni tilos. De amit a hölgy tizenkettes busznak vélt, az nem az voiit. Az utasok közben elfelejtették , a nemrég kapott bo- dicsekeket, és pártjára álltak. A munkás járat vezetője — a szabályok ellenére megállt, kinyitotta az ajtót, s a hölgy távozott... Másnap ugyanez történt. Csakhogy jó volt az emberek emlékezete: jajveszékelés és életveszélyes fenyegetés ide vagy oda, a lökdösődő, furakodó hölgyet elvitték a Kalinyin városrészből az Izzóig. Azóta többször találkoztunk. Most a busz elejéhez rohan, megnézi a számot, s csak azután kezd lökdösődni. Érdekes meccseket játszanak az izzósok és a tejesek. A 8/Y-os már régóta nemcsak az előbbieké, ám a tulajdonos ragaszkodásával védelmezik az ülőhelyeket és a jobb állóhelyeket is. A módszer a következő: a testesebb és ügyesebb izzósok »bepörgetik magukat«, űr támad körülöttük, elsőként nyomulnak föl a jobb napokat is látott Ikarusra, azután a kettősülésre maguk mellé teszik a szatyrukat. Ha tejes jön, fújnak, mint a macska; ha izzós, elveszik a szatyrot... Erről a jogról közös közlemény is kiadatik naponta, szóban. Általában így hangzik: — Mit képzelnek ezek a tejesek? Állandóan szemte- lenkednek, pedig ez a mi buszunk. Hangzik ez persze máshogy is. A mérkőzés eddig a »tulajdonosok« javára áll, ám az idő ellenük dolgozik: a tejesek szeme is kezd nyiladozni, s küzdenek az egyenlőségért. Nemrég egy tejes például ráült az ülésen tartogatott szatyorra. Tojás volt benne, a névnapi szendvicshez. De még nem főzték meg ... Jó busz az egyes és a kettes is. Itt csak egyes és kettes buszozó van, valamint átszállni igyekvő... A minősített személyek pedig azok, akik nem utaznak a buszon, hanem az útvonalon szolgálnak.' A következők: a barom bakter, a félszemű mixerkocsis, az az ökör, aki itt utat épít és az a tulok, aki a közlekedési lámpát kitalálta. Mire az állomásra érnek ezek a buszok, bárki megalapozhatja szókincsét káromkodásokban és egyéb tájnyelvi fordulatokban. Leszálláskor, amikor a függőségi viszony megszakad, a busz vezetőjének is jut a »jókívánságokból«, miszerint: »Ha ez a lajhár nem ilyen lassan hajt, nem kapunk sorompót, és most lenne időm egy féldecire«. .. A »lajhár« többnyire fanyarul mosolyog, és indul a következő útra. Abban sincs sok köszönet, de hát a szolgálat szolgálat. És a sofőrök általában nyugodt emberek. .. Azoknak a »legüdvösebb« a tevékenységük minden kaposvári buszon, akik ülnek. Ennek több változata is van: kibámulok az ablakon; úgy teszek, miçtha aludnék; lehajtom a fejem. E három verzió a szelídeb- beké. Rábámulok, és nézem, mikor esik össze; mielőtt én ülök le, taszítok rajta egyet, hátha történik valami ; megjegyzést teszek, hogy minek él az ilyen ... — ezek a változatok a profik játékai«. * Egységesek abban, hogy kivel űzik az ilyen »sportot«. Általában kismamákkal és öregekkel. Luthár Péter Régi, elfeledett ismerősünk A csicsóka 1603-ban a francia Champlain a kanadai indiánok földjén fölfedezett egy érdekes, gumós növényt. Európába hozta, s a növény itt meghonosodott. 1664-ben már a magyar Lippai János is megemlíti gyengén fejlett napraforgóhoz hasonló szárát, gumós gyökérzetét »Po- soni kert« című munkájában. A múlit század elején egész kontinensünkön elterjedt a topinambur, magyar nevén csicsóka. Többfelé foglalkoztak termesztésével, nálunk elsősorban a sertéstenyésztést, vadgazdái-' , kodást folytató uradalmakban. Kultúrnövény lett tehát a csicsóka, noha jelentősége az emberi táplálkozásban, a takarmányozásban és< az ipari feldolgozásban meg sem közelíti a másik, szintén Amerikából származó gumós növényét, a burgonyáét. Hazánkban különösen az ötvenes években kísérleteztek a csicsóka term eszles fellendítésével. Azóta, úgy látszik, teljesen elfeledték. Érdemes-e újra helyet keresni számára a magyar mezőgazdaságban? Valószínűleg igen. A zöld energia' (a növényekből nyerhető energiahordozók) iránti nemzetközi figyelem, s a más. drágább anyagok helyettesítésére való alkalmassága miatt feltétlenül érdemes elgondolkodnunk rajta. Dr. Molnár László, a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola nyugalmazott tanára nemrég érdekes cikket írt az Élet és Tudományban Homoki parlagok helyén csicsóka címmel. Tőle kérdezd ük : — Miért éppen a csicsókára hívta fel a figyelmet, és miért éppen most? — A hazai csicsókatermesztést valamikor az édesipar szorgalmazta. Ha akkor , megérte a gyáraknak a növényből csicsókaszörpöt (műmézet) , készíteni, akkor véleményem szerint sokkal inkább megérné ma. A csicsókából előállított, mézhez hasonló, nagy biológiai értékű szörp szárazanyagában csaknem 100 százaléknyi a gyümölcscukor (fruktóz). Fogyasztása a vlrágmézhez hasonlóan kedvező a szervezetre. Sajnos, hiányoznak a friss adatok, így csak a két évtizeddel ezelőtti árarányok alapján mondhatom: a hatvanas évek elején a répacukor kilogrammjának ára 10—12 cent volt, míg a csicsókamézé 8—10 dollár. Azóta az árak radikálisan módosultak, de a két termék közti arány aligha. E tények ismeretében gondoltam arra: érdemes volna ismét fölfedezni a csicsókát. Miért ne termelhetnénk újra homoki parlagjainkon? A fruktóz szerepe a különböző civilizációs betegségek terjedésével erősen növekszik. E betegségek közül első a cukorbaj. Ma- gyorországon 300 ezer cukorbeteget tartanak nyilván, de számuk — sajnos — tovább nő. Előrejelzések szerint tíz év múlva már több mint félmillió embert kell kezelni ilyen bajjal. Jellemző, hogy Somogybán 20 éve csak 360 beteget tartottak nyiván, ma számuk eléri a tízezret. Mivel a cukorbeteg nem fogyaszthatja a répacukrot, világszerte nagy erőfeszítéseket tesznek a kalóriamentes és kalóriaszegény édesítőszerek kifejlesztésére. Ilyen a ciklamát és a szaharin. A ciklamátok gyártását azonban jelenleg a világ legtöbb országában betiltották, a szaharin pedig nem minden szempontból megfelelő édesítőszer. Sütés- tőzéskor (a kávéban is!) alkotóelemeire bomlik, s kesernyés utóíze marad. — Miért jelenthet megoldást a fruktóz? — kérdeztük dr. Angeli Istvántól, a megyei rendelőintézet szakfőorvosától. — Mert a szaharin és a gyümölcscukor kombinációja gyakorlatilag a legkedvezőbb tulajdonságú, kalóriaszegény édesítőszerek közé tartozik. A fruktóz éde- si lóereje másfélszerese a répacukorénak, kevesebb kell belőle, s napi 30—50 grammig a cukorbeteg szervezet inzulin nélkül is hasznosítani tudja. Szaharinnal kombinálva édesítőereje még tovább fokozódik, s elveszi annak kesrenyés utóízét. Betegeink mégsem élhettek vele, mert importálni kellett, s valutaigényes termék. A gyógyítás e komoly gondját meg tudná oldani a hazai csicsókából előállított gyümölcscukor. A csicsóka ezen időszerű hasznán túl számos más területen hasznosítható. A legkülönbözőbb szempontok szerinti vizsgálata szintén azt mutatja: érdemes volna foglalkozni termelésével. Jelenleg Franciaországban több százezer holdon termelik. Nagy tömegben használja fel a gumókat a szeszipar. Az erjesztett, főzött etilalkohollal reménykeltő kísérleteket folytattak: üzemanyaghoz adagolva kitűnően pótolta a benzint. A csicsóka a takarmányozásban is megállja a helyét. A gumók szénhidráttartalma jó hatással van az állatok bélflórájára. Szártermése silózva a kukoricaszárral egyenértékű takarmányt ad. Megéri-e a termelése ? Egykori számítások szerint az egy mázsa keményítőértékre fordított munkaórák száma takarmányrépánál 35,70, a cukorrépánál 26,80, a burgonyánál 11, a csicsókánál viszont csak 4,9. A különböző takarmánynövényekből származó egy mázsa keményítő önköltsége Is a csicsókánál a legkisebb. Ellene szokták vetni, hogy ahol megtelepedett, ott ki- irthatatlan, vagyis nem illeszthető be a vetésforgóba. Valószínűleg ezért merült feledésbe a modern mező- gazdaságban. De ma már léteznek különböző gyomtala- nító szerek, amelyek használatával megoldható a vetésforgó is a »csicsókalátta« területeken. Dr. Molnár László egyébként az elhagyott homoki parlagokon ajánlja termesztését, s ott, ahol a kukorica és a cukorrépa kevésbé gazdaságos. A szívós, igénytelen csicsóka ugyanis ezekkel teljesen egyenrangú kultúrnövény lehetne. Néhány tábla »csicsókási- tása« nyilván könnyűszerrel megoldható. Ezer meg ezer hektárak újratelepítése azonban fontos részletkérdéseket vetne föl. Ennek még nincs itt az ideje. Egyelőre ennyi is elég: a csicsóka »rehabilitálását« mindenképpen meg kellene vizsgálni. C* T.
