Somogyi Néplap, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-15 / 139. szám

Tábor Fonyódon „Baglyok” citera va I Pedagógiai múzeum Brunszvik Teréz esernyője, Széchenyi tankönyve Ketten egy osztályból „Most me és befagyizun Az első csoport öt­ven tagja az álmatlanságtól körülárkolt szemekkel távo­zott a múlt hét végén Fo­nyódról, a citerások első or­szágos táborából. A máso­dik hétre összeverbuvált félszáz férfiún és néhány hölgyön sem észlelhetjük a sorozatos frontátvonulások idegbénító hatását: vala­mennyien kettőkor-három- kor térnek nyugovóra. Egye­sek pedig a harmadik ka­kasszóig szorongatják, dédel­getik, próbálgatják a szál­láshelyen — a citera húr­jaik A zeneakadémiai tanár a rinyatamási cigány ze­nésszel cserél eszmét az egy­ujjas pengetés előnyeiről és hátrányairól, a vízvári vas­utas a kecskeméti pedagó­gussal köt egy életre terve­zett barátságot, a húszéves magyarázza a hatvanéves­nek, hogy ne »kenje« szét a dallamot, mert a dalt nem Rigó Jancsi szerzetté, ha­nem a »pórnép« ismeretlen gyermeke. Halász Géza, a Somogy megyei Művelődési Központ munkatársa, a tá- oor vezetője az első egy-két estén ugyan megpróbálta tisztes polgári nyugalomra inteni a megszállott muzsi­kusokat, a citera által oko­zott narkózist azonban ő sem csillapíthatta. Matkó I mrénének, a fonyódi műve­lődési ház munkatársának ötlete bevált, az egész or­szágra kiterjedt levelezés, »toborzás« nyilvánvaló si­kert hozott Üj ismereteket, ismeretségeket, felbuzdulást. De miért is volt szükség erre a kezdeményezésre? Juhász Péter, a Bács-Kis- kun megyéből érkezett kitű­nő citeras nem köntör fal az a válaszadáskor. — A pávakör öknek, p®-' rasztkóru soknak, dudások­nak, furulyásóknak már évek vagy évtizedek óta léteznek országos fónirtraik, van jól »bejáratott« minősítési rend­szerük, tankönyvek, parti­túrák is viszony lag bősége­sen állnak rendelkezésükre. Minket, ci ter ásókat azonban meglehetősen elhanyagoltak, holott a hangszer igen nép­szerű- A somogyiak hatalmas űrt töltöttek be ennek a tá­bornak a megszervezésével. Ez valamennyi résztvevő egyöntetű véleménye. Pintér Mátyás, az országos hírű népművész, szőkébb hazájá­nak, Békés megyének ada­taival hozakodik elő: a fal­vakban, városokban gomba módra szaporodnak a citera- zenekarok, például Batto- nyán egyetlen felhívásra negyven gyermek jelentke­zett a citeraiskolába. Ugyan­ez a helyzet Csongrád, He­ves, Szabolcs—Szatmár me­gyében, sőt —■ amint a rák- sí kisdiákok együttesének szereplése bizonyítja — So­mogybán is. Sürgető igény- nyé vált tehát a vezetők szakmai felkészültségének javítása, ami bizony nem volt egyszerű feladat. Mert a két csoportban jócskán keveredtek a még népies műdalokon, gyöngyösbokré- tás hagyományokon iskolá­zott öregek azokkal a hu­szonévesekkel, akiknek már volt alkalmuk megtanulni a szalma és széna szétváloga­tásának módszereit. E közös nevező kialakításán neves szakemberek munkálkodtak tizennégy napon át: dr.Ma- réti Gyula, a Kórusok Or­szágos Tanácsának nyugal­mazott főtitkára, Olsvay Imre és Várnai Ferenc nép­dalkutatók, s mindenek­előtt a tábor lelke és mo­torja, Pribojszky Mátyás citeraművész. Szuggesztív előadói modorával, fáradha­tatlanságával és humorérzé­kévé! ö volt itt az összetar­tó erő. — Az egyik nehézség va­lóban az iskolázottság kü­lönböző mértékében rejlett. Gyakran volt szükség zenei alapfogalmak megmagyará­zására, a különböző eredetű és felépítésű darabok stílu­sának értelmezésére. De a játeiuood — technikai szem­pontból •— tájegységenként is különbözik. A Dunántúlon — történelmi okok követ­keztében — jóval kevésbé használták szolisztikus hang­szerként a citerát, mint az Alföldön, ezért a pengetés módja is más. Volt tehát Ónt ellesniük egymástól a résztvevőknek a hivatalos és az éjszakai konzultációkon. Az alkalmi együttesek já­téka nem cáfolja Pribojszky Mátyás igazát. A Dunán in­nen élőkből és az »odaát- ról« jöttékből szervezett al­kalmi együtteseket vastaps­sal jutalmazta a balaton­szentgyörgyi művelődési otthon és a lellei Fémmun­kás-üdülő közönsége, a fo­nyódi gimnázium tanulóifjú­sága, a buzsáki táj házban pedig a német turistákból álló publikum. Sikerült te­hát két legyet ütni egyetlen csapásra: a különböző or­szágrészekből — sőt, Jugo­szláviából, egy Lendva kör­nyéki falucskából is — ér­kezett citerákat »összehan­golni« stílus szempontjából, egyszersmind az üdülőhelyek kulturális ellátásához is hoz­zájárulni. Sőt, a legfelső irányító szervek rokonszen- vét és támogatását is elnyer­ték a nagyszerű hangszer bajnokai, Maróti Gyula el­mondta: hamarosan megjele­nik egy zeneiskolai tan- « könyvként is használható munka, s a következő egy­két esztendőben kidolgozzák az országos minősítés rend­szerét S folytatódjék-e a fonyódi kezdeményezés ? íme, néhány vélemény! Szőke Sándor, a Heves me­gyei Kisnánáról: — Megdobbant a szivem, amikor a plakátokon ezt a szöveget olvastam: citerások első országos tábora! Jóval megalapozottabb elméleti és technikai tudással térek ha­za, mint ahogyan jöttem. Követi Gyula, Vízvárrá: — Nem hangzik már *zá- momra kínaiul az a szó: mikszolid, s megtanultam, ml a különbség a balladái és a verbunkos játékmód kö­zött Halász Géza, a megyei művelődési központ munka­társat — Ez á kezdeményezés nem maradhat folytatás nél­kül. Pribojszky Mátyás citera­művész: — Jó néhány »pódiumké­pes« tehetség fölfedezésére adott lehetőséget a tanfo­lyam. Remélem, jövőre is így lesz. ....... I - -W- ,, A. Az Országos Pedagógiai Könyvtár es Múzeum egyike hazánk legszerényebb, háttér­be szorult múzeumainak. Bu­dapesten, a Honvéd utca 10. szám alatt levő épületben ta­lálható ma az a pedagógiai könyvtár, amelynek folyosó­ján olykor múzeumi tárgyak­tól ékeskedő vitrineket talál a látogató. Az intézmény igazgatóját, Arató Ferencet kértük meg, hogy ismertesse a múzeum múltját, jelenét és célkitűzé­séit. — Intézményünk múltja több mint száz esztendőre te­kinthet vissza. Az Országos Tanszermúzeum 1877-ben nyílt meg Budapesten, és több helyen is műkö­dött fennállása óta. Lét­rejötte mindenképpen a magyar neveléstörténet és kulturális élet számottevő té­nyezője volt. Megalakulását az 1873-as bécsi világkiállí­tásnak tulajdonítják, az ott bemutatott tanszerek anyagát kellett megmenteni! A gyűj­temény megmentése ösztön­zésként szolgált a hazai is­kolák tanszeriparának fej­lesztésére, a pedagógusok módszertani kultúrájának emelésére. A múlt század vé­géig az intézmény inkább csak tanszermúzeum jelleg­gel működött. Végül azonban nemcsak taneszközöket, ha­nem tankönyveket, vezér- könyveket és ifjúsági irodal­mat is gyűjtöttek. — A könyvtár és a mú­zeum anyagának gyűjtése te­hát szorosan összefüggött? — Idejében felismerték, hogy a tankönyv és a tanszer között elválaszthatatlan, szo­ros kapcsolat van. Ezért kel­lett összekapcsolni a két test- vérintézményt Tanszermú­zeum és pedagógiai könyvtár! Olyan pedagógiai közgyűjte­ményt kellett megteremteni, amelyben megtalálhatók már az iskolák szervezetére, ad­minisztrációjára vonatkozó összes törvények, szervezeti szabályzatok, az iskolák belső életét visszatükröző tanter­vek, tankönyvek és vezér­könyvek, hazaiak és külföl­diek egyaránt Az intézmény hosszas fennállása alatt könyvtárát nemegyszer fel­osztották, szétszórták más múzeumok között, amiből semmi haszon sem szárma­zott — Mikor alakult meg a mai Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum? — A legfrissebb korsza­kunk 1958-tól datálódik, ami­kor a Művelődésügyi Minisz­térium rendelete értelmében újjászerveződtünk. — Mit gyűjt ma valójában a pedagógiai múzeum? — Kezdve a tárgyi anya­goktól, tanszerektől, szemlél­tető eszközöktől, egészen a könyvekig és jegyzőköny­vekig bezáróan mindent, ami csak elérhető. Becslések sze­rint ma százezer múzeumi tárgy van a birtokunkban! Ennek a gyűjteménynek több mint a hetven százaléka írott anyag. Itt az én szobámban is látható néhány figyelemre méltó rekvizitum, így a nagy francia enciklopédia száznégy kötetének második kiadása ; ma sem tudjuk, melyik főúri könyvtárból származik, de igen nagy értéket képvisel. Az itt álló iskolai zongora pedig a neves zeneszerző, Ka- csoh Pongrác nevéhez kap­csolódik, aki matematikata­nárként tanított. — Hol található a múzeum állandó kiállítóterme? — Sajnos nines állandó ki­állítási helyiségünk. Időről időre belső, kamarakiállításo­kat szervezünk és rendező na. — Hol tárolják gyűjtemé­nyüket? — A könyvek, az irattári anyagok, hagyatékok elfogad­ható helyen találhatók. Leg­nagyobb gondunk mégis a raktározás! Van ugyan szó arról, hogy a keszthelyi kas­tély egy részét megkapjuk raktárnak és regionális kiál­lítóteremnek. Anyagainkat, gyűjteményeinket állandóan kölcsönözzük a vidéki mú­zeumoknak. A magyar neve­léstörténet csaknem teljes anyaga itt fekszik pesti rak­tárainkban. Közép-európai viszonylatban is rangos he- lyet-íoglal el múzeumi gyűj­teményünk. Persze minden másként hatna, ha szép épü­letben, reprezentatív körül­mények között, állandó jel­leggel állíthatnánk ki. Job­ban érvényesülhetne az anyag gazdagsága. — A pedagógiai múzeum tehát mindenki előtt nyitva áll, aki netán kiállítások megrendezésére gondol? — Mi mindenki számára nyitva tartjuk kapuinkat. A hozzánk fordulóknak anyagot és szakmai tanácsot adha­tunk. — Kik a munkatársaik? — Könyvtárosok és neve­léstörténeti pedagógusok. Ök maguk alakították ki munka­körüket, szakmai ügyvitelü­ket, hiszen ezt a munkát se­hol nem tanítják. Szakmai véleményt mondanak, amikor vásárlásra felajánlanak a múzeumnak műtárgyakat ök döntötték el, hogy valóban Brunszvik Teréz esernyőjét és Széchenyi István kéziratos tankönyveit kínálták-e az el­adok. A munkatársak néhány ér­dekes múzeumi tárgyat mu­tatnak. Egy 1700-ból szárma­zó oklevelet Váradi Péter nevére kiállítva; a nagyenye- di diák ezt az útlevelet az erdélyi kancelláriától kapta bemutatásra a külföldi egye­temekre; egy 1700-ban készí­tett éggömböt s néhány régi fizikai taneszközt: nagyítót, vetítőt, hanglemezféleséget... Valamennyi becses érték ! A múltunk és jelenünk érté­kei! Szémann Béla Legény, könyvvel Könyvet olvas egy legény a hajnali munkásvonaton. Friss, könyvheti könyv, Mol­dova György textilesriportja. Vérágas a szeme a legény­nek. mint a koránkelőké ál­talában. de fémesen csillog. Az arca most még szinte kikezdheíeUenül sima; gye­rekpuhából ezekben a hóna­pokban keményedik felnőtti­vé. Hosszú, szőke haja csak félsikerrel rejti a korai bir­kózóleckék »bizonyítványát«, csörögefánkszerű fülét. Szög­letesen nagy, vörös öklébe markolja a könyvet. — Tetszik? — Nem vagyok még fülig benne. Meglehetős ... A »Nem vagyok még, fülig benne« — elutasítást enyhíti a »meglehetős«-sel, folytatás­ra is biztatva, ütöm a vasat: szikrát ,vet-e? — Van már mit írni az életrajzba? Megnéz magának erősen; pattanjon-e kérdés-felelek li­bikókára velem. Pattan is, nem is. •— Meg nincs sok körmölni- v«lom. Talán majd a katona­ság után. — Olyan válasz ez, mint a mesebeli okos lány cselekedete: vitt is ajándékot a királynak, nem is. — Há­tam mögött a szakmunkás­képző ... v — Vagyis bejáró szakmun­kás. Életprogram ez? — Ne vicceljen! — (Most sikerült magasba billentenem képzeletbeli libikókánkon.) — Volt egy török, Mehemed; az ingázó a magyar ipar ven­dégmunkása. Taccsvonalon él, nemigen tud beleszólni a vi­lág dolgába. Sokan isznak közülünk. Kultúra nyet! Vagyishogy da: kocsmakultú- ra. És meg azt. kérdezi, élel- célom-e ez ... Lám, az olvasott könyv el és hat: »moldovas« szöveg volt, ez. — Nem vereben, hanem túzokon az irányzék? — ug­ratom képes beszéddel, noha legszívesebben a vállát tapo­gatnám elismerően. — ... Kényszerűségből, de léphet.nékbői is. — Mennyire az egyikből, mennyire a másikból? — Kimarják a fogatból, aki másfelé húz. Nálunk a falu­ban ma is a pihenés nélküli tevés-vevés ám a mérce! Anyám, szegény, kerhóra jog, ha otthon nincs munka a ke­zemben: »Már megint a ros- sebes könyv! Ráérsz olvas- galódni, nekem meg a belem úszik ... « ö csinál valamit, a léhűtő fia meg olvasgaló- dik. Én nem így akarok él­ni; érti!? Nem fogom a Riska farát vakargatni, a háztáji földet túrni a műszak és az utazás után vagy szabad szombaton. — Érdekében állna magá­nak is, a népgazdaságnak is... — Inkább, mint az, hogy ne legyek bunkópista!? ... Na latja. Nekem az évi szabad­ság igazi utazást jelent majd: Balatont, NDK-t, Bulgáriát. Megnézem közelről, hogyan rothad a kapitalizmus az NSÉK-ban, Olaszban. Ha le­szerelek, lerövidítem az utat a munkahelyig. Kiiktatom ezt a távolságot. A falu úgyis szűk nekem, mint a kinőtt Pista és Laci Beszélgetésünk másnapján volt a magyar szóbeli érett­ségi.-i- Tanultatok ma még va­lamit? — Hááát... mindjárt nyit a Lestyán, először talán oda megyünk. — Látom, nem túl nagy az izgalom. — Úgy érezzük, jól sikerült az írásbeli. És reménykedünk. Cselök László az országos matematikai tanulmányi ver­senyen negyedik helyezést ért el. Kiss István ugyancsak az országos szaktárgyi ver­senyen, biológiából második lett. Osztálytársak a kapos­vári Táncsics Mihály gimná­ziumban. Helyesebben: csak voltak, hiszen az érettségi után elválnak útjaik. — Mit jelent az országos helyezés? — Elfogadott érettségi ne­kem matematikából, István­nak biológiából. S nem kell felvételiznünk egyik tárgyból sem. Én a felvételin már túl vagyok, Pistának még vissza van a fizika szóbeli. Az írás­belije ötös lett, nincs mitől félnie. — Melyik egyetemre ké­szültök ? — A pécsi orvostudomá­nyira megyek, Laci pedig a műegyetem villamosmérnöki karára. — Mi döntötte el a pálya­választást? — Nyolcadikos korom óta mérnöki pályára készülök — mondja Laci — A megyei út­törő-olimpián első lettem ma. tematikából, de mégis fizika tagozatra mentem a gimná­ziumiban. Itt aztán jöttek a különböző versenyek, a kö­zépiskolai matematika lapok, s tavaly is részt vettem az országos szaktárgyi verse­nyen. Kiss Istvánnál nem volt ilyen egyértelmű a dolog. — Negyedikes gimnazista koromig foglalkoztam én mindennel, matekkal, fiziká­val, kémiával... Ebben az évben a biológia kezdett ér­dekelni, jelentkeztem hát az ing. Emeletes házakat épí­tünk a céggel; miért élnék akkor földszintesen? Városba nősülök a leszerelés után. Be­lőlem akkor lesz valaki vagy \ sohasem lesz senki. — Mást nem olvasott ki azokból a könyvekből? — Még olyan keveset ol­vastam! Hallgatunk. Próbálom megfogalmazni a ki nem mondottakat is. ösztönösen tagadja az- egyébként nagyot változott falusi értékrendet és életmódot, mert úgy érzi, hogy abból megváltoztatha­tatlan érvénnyel marad ki a kultúra, amelynek jótékony, nevelő melegét éppencsak érzékelte. Szakítani szándé­kozik a bejárósorssal annak időigényessége, az utazási kö­rülmények kulturálatlansága miatt, A napi utazási időt majdan talán a gyerekeinek szenteli, akiknek életéből in­gázópárton, meggyökeresedve valahogyan kimaradt volna... Rándulva áll meg a sze­relvény. Kihajolok az abla­kon. A könyves legény azt mondja: — Ez itt még nem a végál­lomás. Leiíko Laailó országos versenyre, és „be­jött”. Azt, hogy orvosira me­gyek — a biológia miatt — az idén döntöttem el. A szü­leim mindig is ezt szerétté* volna, én pedig megmond­tam ,hogy minden leszek, csak orvos nem. De egyre jobban tetszett a dolog, mi­vel többet foglalkoztam a tárgyon -keresztül az orvoslás mibenlétével. így született meg a választás. Az elhatáro­zás a sajátom, szülői kény­szer nélkül. — Mit szóltatok, amikor megtudtátok. hogy milyen eredményt értetek el a ver­senyen? — Én pár perccel előbb tudtam meg. mint Laci. Ami­kor az igazgató úr lehívott az irodába és megmondta, hir­telen azt sem tudóm, mi tör ­tént. Rövid ideig a fellegek­ben jártam. — Az osztálytársak miként fogadták a hírt? — Hát akkor tényleg a fel­legekben jártunk, mert fel­dobáltak minket. Jó osztály, kár, hogy vége . .. Majd min­denki -műszaki pályára vagy orvosira jelentkezett, így le­het, hogy találkozunk. — Ugye, ti voltatok az „eminens” gyerekek . .. — Na, persze, ezért sikerült összeszednem három osztály- főnökit! Nem csináltam sem­mi rosszal, csak nem tudom magamban tartani a vélemé­nyemet. Egyszer meg átmen­tem a postára buktáért . Hiába vagyunk 18 évesek, messze még a felnőttkor. — István, te a második he­lyért járó kitüntetést Keszt­helyen vetted át. — Igen, valamennyi tárgy első három helyezettjét meg­hívták, s a kitüntetés mellé, kaptam ezer forintot. Csodá­latos módon még mindig megvan, de csak azért, mert a borítékot szépen lepecsétel­ték, s nincs szivem felbonta­ni. — Szabad idő? — Most van bőven, ilyen­kor jöhet a strand, a mozi. Mi Lacival nagyon jól meg­vagyunk, de más a baráti kö­rünk. Most ez a két sikeres szereplés jobban összehozó it minket. — Még két hónap a sza­badság. Hol töltitek? Cselök László: — Egy hét Nagymaroson, az Expressz- táborban, a többi pedig a Balaton partján. Kiss István: — Két hét Svájcban, a Melchseefrutt nevű üdülőhelyen, UNESCO- táborban. Július 20-tól au­gusztus 2-ig lesz, már na­gyon várom. Egy fiatalt hív­tak Magyarországról, és én lettem a szerencsés kiválasz­tott. Valószínűleg a verseny első helyezettje mehetett volna, de ez német nyelvű tábor lesz, s ö bizonyára más nyelvet tanult Most nem irigylem... Ezzel elviharzottak a fagyis felé. Pista meghívta egy jó­kora adagra Lacit. Gondo­lom, sokan irigyelték őket, akiknek nincs gondjuk a most központi kérdéssé elő­lépett érettségivel és felvéte­livel.. Csakhogy — ehhez jó néhány év szorgalmas, kitar­tó munkája kellett,., Ambrus Agnes SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents