Somogyi Néplap, 1980. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-01 / 101. szám

r M I in • r r roldonjaro ünnep A rtrsfí leve lecsorog a számon. Létől ragacsos kéz­zel puha kenyeret majszo­lok hozzá, apám sört kor­tyol. A virslit egy jegy elle­nében kaptuk, a jegyet ma reggel, a gyülekezőnél. 1951- et írtak, vagy 1952-őt? Ma már nem tudnám megmon­dani, de annak a sós Levű virslinek az íze itt van a számban, amit ott Kiskúton, a felvonulás után, a jege­nyék alatt járó szélben et­tem, a körhinta kavargásá­val a háttérben. És annak a reggelnek a fényei is! A gyár betonul- jait nedvesre sikálták, a hangszórókból indulók szól­tak, jígjsanyan. Hétközben, műszak előtt meg műszak után is mindig ugyanazok a slágerek ömlenek a környe­ző utcákban, ahol lakunk, s ha becsukjuk az ablakot, ak­kor is beszivárognak a szo­bába. Gyülekezünk. Táblá­kon felirat, melyik üzem. Az újonnan jöttek szeme rávil­lan; van, aki vállonvereget, apá m meg csak ennyit mond : -A kisebbik«. Aztán elindulunk. A sor hullámzik, van, aki lemarad, de nem sokáig, mert a sod­rás magával viszi, újra föl­veszi a lépést. Egy idő után elfáradok, de elragad a me­net ritmusa. Fogom apám kezét, érzem tenyerében a fúrószilánk dudorát — vagy tíz évvel azelőtt ment bele, s azóta a bőre alatt bujkál, vándorol a fémdarab. A gyermekkor lenne fe­lejthetetlen? Vagy az örökös zsíroskenyeres hetek után a virslievés aznap eljött ünne­pe? Az is, bizonyosan. Az ünnep ünnep, ünnepé­lyesség nélkül is az: « len­gő. csattogó zászlók is meg- teszik a drapéria helyett. S a nagy szavaknál többet mondanak az egymásra nyí­ló, fénylő, felszabadult ar­cok. Felnőttfejjel olvastam ar­ról, hogy május l-e dátu­mára a munkásság a legter­mészetesebb módon tatait rá: a pogány és más Uivaszün- nepelc századokon át ilyen­tájt zajlottak szerte a vilá­gon. S ha majálisra legal­kalmasabb időt már kita­pasztalta az emberiség, miért ne élvezhetnék azok, akik­ről József Attila azt irtat, hogy helyt kell a Untuk -az emberiséget az arák *mta- jomm. Tie ez — bér igaz — «**- gint fenn költ ünnepélyesség. S nekem a május már a természetes érzéseit hónapja véglegesen. Nem földhözra­gadt, de földönjáró ünnep. Maróiké lóméi SOMOGYI Májusi magánügyeim A GaOértbesy latképe (Cseh an y Kálmán rajza.) Karnyújtásnyira a tenger K edves Barátom.! Meg­szegve ígéretemet, nem képeslapot, ha­nem ezt a pár soros levelet küldőm el Neked. Te is tu­dod, hogy a képeslap éppen arról árul el legkevesebbet, amit ábrázolni igyekszik. Hiába a technika, a csoda­masinák; hamis marad a rögzített jel, akár a délibáb! A szem lencséje viszont mil­lió felvételt képes készíteni, tárolni, hogy aztán az emlé­kezet sötétkamrájából azt és akkor hívja elő, amikor .szükséges. Előlegként hadd hívjak elő Neked néhányat; betűjelekké alakítva. Ha zeneszerző lennék sem lenne könnyebb a dolgom. Mert ki tudná megkompo­nálni a Kárpátok szikla-re­pedéseiben dolgozó gyökerek sóhajtásait, amelyek a római kortól idáig hallatszanak? Ha festő lennék se lenne köny- nyű a dolgom. Mert ki tud­ná megfesteni a sziklákon dacoló fenyőfákat Herkules- fürdő fölött?- Ki tudná a kristály hangéi, kengyelfutó hegyi patakok csodáit vagy a tenger végtelenségének tük­rét elénk tartani? Nincs szín, nincs hangjegy, nincs szó; amely megnyugtató lenne. Csak maga a jelenlét. A rácsodálkozó. Fönt a hegyekben sikerült ellesnem valamit. Valamit abból a párhuzamból, amely a hegyi emberek és a ter­mészet között játszódik. Pontosabban azt, hogy mi­lyen kevéske termőföldből boldogul mindegyik ott a sziklákon. Látom az EM­BERT, amint kicsi, játéknyi kasszájával a legmeredekebb oldalakon is minden tenyér­nyi területet legyőz. Szinte szálanként rakja — középen karóval erősített — karcsú petrencébe jószágai eleségét, megélhetésének egyetlen zá­logát. Ha nem is látom a FA 1 gyökérzetét, mégis tudom, hogy ugyanolyan szívósággal dolgozik a szikla repedésé­ben. Mert mindegyik él; és nemcsak él, de fölfelé tör a fény felé. Emlékszem még jól az is­kolapadra. Nem múlt el szeptember, hogy ne Íratták volna ilyen címmel házi fel­adatot: »-Legkedvesebb nyári élményem-«. Ha most lennék diák, bizonyára kioktatnám kedves tanítómat, hogy mi­csoda ostoba, milyen elérhe­tetlen, megfoghatatlan ez a cím. Milyen metafizikus! Mert van-e legkedvesebb él­mény? Én nem hiszem. Szá­momra soksok apró élmény létezik... K ét lubickolás közben a parton hozott össze a véletlen I. B. Kolev bolgár gépkocsivezetővel. Hallgatva magyar szavain­kat, ő szólított meg —szin­tén magyarul, ám kissé aka­dozva. 'Kiderült, hogy a H. világ­háborúban nálunk is har­colt, Nagykanizsáig üldözte a a »fasisztó«-kat. Társalgá­sunk hamarosan egy üveg bor mellett folytatódott, ha azt társalgásnak lehet nevez­ni. Előkerültek a- több mint harminc éves elsárgult do­kumentumok a belső zsebé­ből. Elragadtatással szólt Országilázunkról, ahol a magyar kormánytól kitün­tetést is átvehetett a hat­vanas években ... Nappal: fölrázott pezsgő, fürdés öröme, sója. Homok parazsa. Elérhetetlen »bronz­ra sült« lányok, akik máso­kat tartanak elérhetetlen­nek. Alkalmi homokszobra- szok, kagylóvadászok, nap- imádók. De éjszaka! Mikor föl-alá szaladgáló hullámuk járnak a partra meghalni. Meghal­ni. hogy elindulhasson he­lyettük valahol a végtelen­ből még több hullám Ha el­mégy a tengerhez; csak éj­szaka időzz el a partján. Mert akkor igazmondó. Ak­kor teregeti ki a titkait. Fé­lelmetes ! Ami pedig félelmetes, az csodálatos is. Persze — fi­gyeltem — mást jelent a tenger egy várnai embernek; megélhetést, otthont, hazát. Nekem.; akárhányszor lépek a partjára, akárhányszor is fekszem méteres hullámaira, megmarad karnyújtásnyira. Mint képzeletemben, mint a mesékben. Ha átléped a magyar ha­tárt, úgy érzed, illetve csak altkor érzed úgy igazán, hogy az egyetlen biztos pontodat veszítetted el. Az anyanyel­vedet. Először még ringat­nak az ismeretlen tájak, ké­sőbb elaltatnak. Azután arra ébredsz egy napon, hogy ma­gadban beszélsz, akár a bo­londok. Értetlenül állsz áz újságospavilonok előtt, min­den apró ablak becsukódik előtted, amely otthon még a Világra tárult. Fölveh.eted mentőövedet, ha hoztál ma­gaddal. Előhalászhatod úti­poggyászod mélyéről Csoko­nait, Petőfit, József Attilát... E gyszerre édes lesz min­den szó, mint gyer­mekkorod nyalókái. Talpraállhatsz, lesz egy pont. amire támaszkodhatsz. As egyetlen ! »Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelént...-“ Hosszú idd után szeretnék már mélyet szippantani a le­vegőből, mikor a határőr rá­nyomja bélyegzőjét az amúgy szótlan útlevél lapjá­ra; »Belepett'«. Baráti üdvözlettel : Párkai' Tivadar Az ünnepiekkor ünnep, ha egyben magánügy is: emlé­kek és sajat érzelmek hor­dozója. A magánügyek és magánemlékek akkor emel­kednek ünneppé, ha oly sok ember magánügye, hogy már a mennyiség minőségi válto­zásában közüggyé vagy Arany János kifejezésével »éltető eszmévé finomult«... Hogy május elséje miért pontosan május elsején van? Erről értekezést írhat a tör­ténész, idézve a hajdani itá­liai — pontosabban luccai — takácssztrájkot vagy egy későbbi angol vérengzést, amely épp május elsején volt; idézhetné a II. Inter- r\acionálé határozatát a fran­cia forradalom 100. évfor­dulóján 1880-ben, amely ép­pen ezekre az emlékekre hi­vatkozva május elsejét je­lölte meg a munkásság és a munka ünnepének. Említhet- nők azt is, hogy éppen en­nek a munkásmozgalmi ha­tározatnak a folytán kere­ken 00 évvel ezelőtt ünne­pelte először a proletariátus és a vele rokonszenvező ha­ladó emberiség világszerte is, minálunk is azt a hitet, ame­lyet egy későbbi mozgalmi induló így fogalmazott meg; »A munkásoké a jövő«. De a néprajz tudósa azt is tud­ja. hogy május elseje sokkal régebbi népünnep, bizonyá­ra pogány tavaszi szertartá­sok emlékeit folytatja. A májusfák, a május elsejei eszem-iszomok a szabadban, a majálisok mind a termé­szet feltámadását és az em­beri reményeket fejezték» ki. Május elseje mérhetetlen idők óta aiz életöröm ünne­pe ... És íme, most rnár világ­szerte küencvennegyedszer tér vissza ünnepként ez a tavaszi nap. Méghozzá úgy, hogy alig-alig akiadhat em­ber, főleg is Európában, aki­nek egyik-másik május else­je ne volna a legszemélye­sebb, élménye. És éppen ezek a nagyon személyes emlékek teszik annyira közüggyé ezt a szükség szerint mindig he- jehujás és mégis egyszerre bensőséggel és pátosszal tel­jes ünnepet. Az én számomra többszö­rösen is felejthetetlen ma­gánügy. Akkor kezdődött, amikor hétéves kisfiúként vidéki — nagyváradi — gyermekkorom köréből 1919 elején egyszerre csak buda­pesti lakos lettem, és új is­kolám tanulótársaival együtt felvonultam azon a történel­mi napon: a mi Tanácsköz­társaságunk feledhetetlen május elsejéjén. Azt hiszem, ott kezdődött politikai fejlő­désem __ A zután nagyon sok év múlva, már egyetemi hallga­tóként és egy módos polgár­család gyermekeként, elmé­leti meggondolások, folytán beléptem a Szociáldemokra­ta Pártba, miközben szemé­Régi májusok Májws elsejét, a munkás- osztály uagy nemzetközi ün­nepét minden évben felsza­badultan üljük meg. Az el­ső, 1890-es ünnep óta nem egyszer áldozatokat ikövetelt a megemlekezes. A légi má­jus elsejék szemtanú inak emlékei a korabeli újságcik­keik. dokumentonrészJetek. 1890 A májas 1-w eJőkessatett m unkasűnnep méltóságtel­jesen megtartatott, a mun- kasgyüiés nagyszerűen vég­bement, és most a meglepe­tés, bámulás benyomása alatt áfi mindenki, ki a megtör­tént dolgoknak tanúja volt. Nagyszerű voit a részvétel, nagyszerű a munkások hig­gadt. komoly és önérzetes majSa tartana, és mandez meg a legmerészebb várakozóét is felülmúlta. Orommal konsta­táljak. begy a mnnkáwnee- Wr é—ttaegónete oty btao­nyitéká/t saolgáltatta. hogy ellenfelei tájékozatlanná és bámulva il Inak a végbement tényék étáét 1894 1394 ! Hodn lező vásár h élj. Május egyre készül a nép. jó vezérük Szántó Kovács. Jön a csendőrkülönít­mény: elviszik jó Szántó Ko­vácsot ! Bilincselve. Városháza kapuja zárva, harsogja vagy ezer ember, munkás, paraszt, öreg, ifjú: — Vezérünket az ártatlant, adják ki rögtön! Döngetik a bezárt kaput, kővel, bottal. Futva jón két csendörosz- tag! Fegyver dördtül, sok a ha­lott. Vér-iszapos a Városháztér! Rendelet diktál Pesten Banffy báró miniszterelnök : »statárium lesz a törvény az egész magyar AÎ lóidon.«. 1912 Nagyváradon piros volt á májusi ünnep. A süvöltő, gyilkos golyó kipattant, s Le- terített egy jóra való, derék embert. Köc öttak? A nyomorult láaon#ó taocuriieta*.? De­hogyis ők! A kérges ke*ö munkáséin berek egy-kéi po­hár sört ittak, egy-két be­szédet meghallgattak, eláb­rándoztak a jövendőn, mikoi majd a munkáé lesz a be­csület, s énekelték a Mar- seillaise-t, mely bizony isten meghatóbb és vért hevítőbb azzal a szöveggel, amivel a derék, hivő munkásemberek énekliit. Aztán szétoszoltak. s elpihentek s szocialisták. Vérengző gondolata nern volt. egynek se. Május elsején nem a szociáldemokrácia szom- júzott rá a tüdőből ömlő vérre, hanem — a kaszinó... ».. Május első napján tör­tént a lovagias emberölés, május elsején, mikor a fel­tartóztathatatlan, egyre erő­södő, új, becsületesebb vilá­got akaró szellem ürmepeJL. 1919 Hetek óta tanakodnak a Polgárok: «Három napig se tarthatják mar magukat..« »Az antant... jön az an­tant ...« S mégis! Vörös diadalkapuk, vörös zászlók, vörös transzparensek. 1919. május elseje! Dübörögnek a léptek. 1. Üresek a házak, az abla­kok zárva. Vagy barát »agy. és a tömegben haladsz, vagy ellenség, s nem lobogtatsz kendőt az ablakból. Ötszázezer ember, kétszer ötszázezer kemény, hadi, foszlós cipője csattog és dü­börög a város gránit utcáin. A grániton, amit a munká­sok raklak, a grániton, amit a munkás vér öntözött. Jöttek. Mind. Komolyan, komoran.. .. Kemény volt ez a város, kemény, mint az utcák grá­nitja, mely lábuk alatt don­gott. Szent Margit, szigete ősré­gi, gyönyörű kert a Duna közepén. Azelőtt beléptidíjat fizetett, aki ide akart jönni. Csak a gazdagok járlak ide. Proliból csak az, akinek mint szolga, kocsis, pincér, ker­tész vagy konyhai munkás akadt itt dolga. Ma a gyerekeké a sziget, »Mindem a mienk« — ki­áltja feléjük a vörös transz­parens. S felnőttek ezen a napon nem jöhetnek a szi­getre Csak ha gyerekkel jönnek. Vörös zászlódíszben a vá­ros. Vörös diadalívek, vörös árbocokon lobognak a zász­lók. Ű jonnan mázolt villa­moskocsikon hirdeti az írás: »Világ proletárjai, egyesül­jetek!«, és jókedvűen fut délután a villamos a Hűvös- völgybe, a Városligetbe, lyes jóbaráteágban voWam az illegális Kommunista Párt olyan, később történelmi alakokká váló főszereplőivel, mint Ságvári Endri (pad- szoniszédom az egyetemen) és Rajk Laci (aki két évvel járt fölöttem mint magyar- francia szakos bölcsész). Ök óvtak, nehogy illegális kom­munista legyek, szerintük az írói alkatú ember nem való illegális munkára, mert verseiben-prózáiban kife­csegi a titkokat. Ök beszél­tek rá, hogy legyek szociál­demokrata, éppen odailJek balszárliybéli értelmiségi­nek. De feledhetetlen, ahogy mint már szociáldemokrata pártnapi előadó, alá külön­böző peremkerületi alap­szerveknél beszél hol Dózsa Györgyről, hol a Martino- vics-mozgalomról, hol meg 1848-x-ól, fehér ingben és pi­ros nyakkendővel felvonu­lok a munkások — elvtár- saim! — között... Es aztuán a legnyomasz­tóbb május elseje: 1945. Én a gunskircheni koncentrációs tábor poklában voltam. Tud­tam, hogy otthon a hazám már szabad, tudtam, hogy otthon örömünnepet ülnek, de én még mindig a fasiz­mus fogságában szoronghat­tam, hogy másnap élek-e még? Hiszen csak május 5- en szabadultam íöL Az a vidék volt a legeslegvegsőhb nácimenedék: május ötödi­kén ott találkozott a szovjet és az amerikai felszabadító. Micsoda május elseje volt az! Remény és halálfélelem, a győzelem tudata és. a pusz­tulás lehetősége, az öröm es a rémület együtt és elvá­laszthatatlanul. Aki ott — Mauthausenben vagy Guns- kiirchenben ■— élte át azt a május elsejét, az tudja, hogy mindig két lehetőség áll az ember és az emberiség előtt.’ a jó és. a rossz. A történelem döntött: jött a szabadság, a fasizmus ősz« szeomlott, és 9-ere vége volt a háborúnak is. És a következő május el­sején — 1946-ban — már úgy hozta a történelem, hogy én a budapesti Városházán kommunista «tanácsos úri­ként egy hivatali osztály élén vonultam fe] ... És hadd idézzek még olyan május elsejét, amely a leg­személyesebb magánélmé­nyem. 1948-ban — a szabad­ságharc centenáriumán, ami­kor március tizenötödikén Sátonaljaúj helyen ott mon­dottam ünnepi beszédet, ahol Kossuth Lajos először szó­lalt 'föl — május elsején pe­dagógiai múltam leggyönyö­rűbb emlékeként a NÉKOSZ- szal vonultam föl, amelynek »központi tanára«, vagyis amolyan pedagógiai vezető­je voltam, és egyszerre él­tem- át az egész magyar nemzeti múlt és az egész munkásmozgalom útját, múltját és reményeit. És idézve ök«í, a NÉKOSZ ifjait — akikből oly sok mi­niszter és egyéb vezető ál­lamférfi lett —, emlékszem őrá, barátomra, harcostár­samra, századunk legna­gyobb pedagógiai lángelmé­jére és leggyermekdedebb ábrándozójára. Kardos La­cikám, akit a közelmúltban temettünk és aki mellett ak­kor együtt enekelve a moz­galmi és népi énekeket, egy­szerre patetikusan és derű­sen nevetve ünnepeltük a proletariátus nemzetközi ün­nepét. És volt egy május el­sejém. amikor az írószövet­ség asztalánál a Városliget­ben együtt söröztünk felesé­gemmel es a feledhetetlen barátokkal: Fodor Jóskával, Jaakovich Ferivel, Gáspár Endrével, Hollós Korvin La­jossal és feleségével, Tóth Esztivel (Tóth Árpád, kitűnő poéta lányával). Ennek is több mint negyedszázada. Már csak én élek, a felesé­gem meg Tóth Eszter. A töb­biek, a nagyszerű költők, írók, műfordítók már végleg elmentek, de nekem feled­hetetlen magánemlék, hogy egy május elsején együtt sö­röztünk a Városligetben, Május elseje: nagy nem­zetközi ünnep. Énnekem: em­lékek, személyes emlékek idézője. Fs épp ezért olyan mélys-'-g’. ünnep. Hegedűs Géza I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents