Somogyi Néplap, 1980. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-06 / 104. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK) o u v r\> ■=9 Ara: 1,20 Ft SOMOGYI NÉPLAP AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVI. évfolyam, 104. sióm 1980. május 6., kedd Sok a hasznosításra alkalmas tudományos eredmény Megkezdődött az akadémia közgyűlése A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tegnap megkezdődött az akadémia utóbbi négy éves munkájáról beszámoló és tisztújító közgyűlése. A sorrendben 140. köz­gyűlés megnyitásán részt vett és az elnökségben foglalt helyet Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese. Az akadémia tag­jain kívül nagy számban vettek részt tudományos életünk legjelentősebb idei eseménysorozatának nyitányán a hazai tudományos élet ismert személyiségei, az akadémiai kutató intézetek vezetői, a szellemi műhelyek munkásai, egyetemi tanárok, kutatók. A közgyűlést Szentágothai János akadémikus, az MTA elnöke nyitotta meg.. Kö­szöntötte a tanácskozás résztvevőit, majd szóbeli ki­egészítést fűzött az elnök­ség írásos beszámolójához. A Magyar Tudományos Akadémia 1980, évi közgyű­lésére készített elnökségi beszámoló az 1976—80. kö­zötti négy esztendő testületi munkájának főbb vonásai­ról ad számot. Szentágothai János szólt arról, hogy 1977-ben meg­kezdődött a tudományos élet fejlesztésének intenzív sza­kasza. Ez /sok nehézséggel, gonddal járó, nem rövid fo­lyamat. Az akadémia elnök­sége és más testületi szer­vei az elmúlt évtizedben sok esetben adták jelét an­nak, hogy készek az orszá­gos gondok tudományos megoldásához hozzájárul­ni, foglalkoztak is több fó­rumon a gyakorlati élethez is szorosan kapcsolódó ter­mészeti-, gazdasági kérdé­sekkel, de még mindig nem kellő mértékben, intenzitás­sal. A közgyűlés elé terjesz­tett dokumentumban leszö­Minden választót értesítenek Közszemlére teszik a választói névjegyzékeket jelentkezzen, aki kimaradt A képviselő- és tanácstag­jelöltek állítása ulan ismét uj szakasz kezdődik az ál­talános választásokra való felkészülésben. A választó­polgárok most választási gyűléseken folytatják az eszmecserét a Hazafias Nép­front választási programjá­ban foglaltakról, s alapo­sabban megismerkednek a jelöltekkel is. Összeállították a válasz­tók névjegyzékeit. Most elő­ször a nepesseg-nyilvantar- tas számítógepe is részt vett a munkáoan. Természetesen a gép nem adhatott telje­sen pontosan listákat, hi­szen még nincs minden adat betáplálva, ezenkívül olya­nok is akadnak megyénk­ben, akik még nem vették at a személyi számukat. A tanácsok körültekintő és alapos munkával kiegészítet­ték a névjegyzékeket. Ter­mészetesen csakis azok ke­rültek föl, akik választójog­gal rendelkeznék. A községekben sokkal szo­rosabb a személyes kapcso­lat a választópolgárokkal, így kevesebb gondot okoz a névjegyzékek összeállítása. A városokban, s különösen Kapovaron sokkal nehezebb a helyzet. A megyeszékhely lakói közül ötvenezernek van választójoga. Csaknem ezernyolcszáz embernek még nincs meg a személyi száma, a névjegyzék készí­tésekor azonban őket is föl­vették a majdan szavazók közé. Az elkészült névjegyzéke­ket a tanácsok végrehajtó bizottságai a napokban köz­szemlére teszik ki. s min­den választópolgárnak érte­sítést küldenek. Ez a vá­lasztók névjegyzékébe való fölvételt, a személyi adato­kat, valamint a lakóhely szerinti országgyűlési és he­lyi tanácsi választókerület, továbbá a szavazókor szá­mát és a szavazóhelyiség címét tartalmazza. Felhív­juk olvasóink figyelmét arra, hogy célszerű az érte­sítést a választás napjáig megőrizni, mert annak fel­mutatása a szavazatszedő bizottság előtt meggyorsít­hatja a szavazást. Természetesen a névjegy­zéken gondos összealntasa ellenére is eiojorauinat, hogy kimaradnak választó- polgárok. Fontos tehát, hogy azon, akik nem kapnak ér­tesítést a tanács vb-tül, no­ha rendelkeznek választó­joggal, szóban vagy írásban jelezzék ezt. Dr. Balogh Já­nos, a Kaposvári Városi Tanács vb-titkára elmondta, hogy a kaposváriak legké­sőbb május közepéig meg­kapják az értesítést. Felké­szültek arra, hogy gyorsan elintézzék a választók név­jegyzékével kapcsolatos ki­fogásokat: ez nemcsak az indokolatlan kihagyásra, hanem az illetéktelen sze­mély fölvételére is vonatko­zik. A városi tanács ügyfél­szolgálati irodája, valamint a népesség-nyiívantartási csoport minden munkana­pon fogadja azokat a vá­lasztópolgárokat, akik ilyen kifogást emelnek. A módo­sított névjegyzéket, a pót- névjegyzéket május 23-a és ?3-a között ismét közszem­lére teszik. Az érdekelt vá­lasztópolgárokat értesítik arról, hogy utólagosan föl­vették a névjegyzékbe, illet­ve a potnevjegyzékbe. gezték azt is, hogy a tudo­mány munkasauraa egy ré­sze elsusuruan vagy kizáró­lag az egyéni tudományos teijesitmenyt tartja fontos­nak és tavoltartja magát egyéb szakmai, közéleti te­endőktől. Ezzel a jelenség­gel azért is fontos foglal­kozni, mert az akadémia csali akkor válhat képessé a tőle elvárt országos hatás­kör gyakorlására, ha ez az igény minden tagjának is természetes, belső szükség­letévé válik. Azért is fel kell figyelni e jelenségre, mert az akadémikusok je­lenlegi korösszetételéből kö­vetkezőéin tudományos köz­életünk 80-as évekbeli fej­lődésének várhatóan egyik kulcskérdése lesz az egész­séges nemzedékváltás. Az elnök rámutatott arra, hogy a tudománytól mind inkább elvárják: jelzéseivel, ■ vagy ha indokolt, a közvé­leményt felrázva felhívja a figyelmet a valóban orszá­gos, esetleg nemzetközi je­lentőségű kérdésekre, ezek megoldására. Kiemelte — jó például állítva — a köz­gyűlés programján is sze­replő országos felmérést, amely az ország teljes ter­mészeti erőforrásait veszi számba. E nagyszabású tu­dományos munka óriási je­lentőségű például a mező- gazdasági termelés, az élel­miszeripar fejlesztésében. Hasonló jellegű — csíráiban már jelentkező — kezdemé­nyezések és gondolatok rész­letesebb kidolgozásával a következő évekre tudomá­nyosan jól megalapozott, or­szágos programok kovácso- lódhatnak össze. (Folytatás a 2. oldalon) Romesh Chandra Budapesten Budapestre érkezett Ro­mesh Chandra, a Béke-vi- lágtanács elnöke, aki részt vesz a Béke-világtanács el­nökségének május 8—12. kö­zött hazánkban megrende­zendő ülésszakán. A BVT elnökét hétfőn fogadta Sar­lós István, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. Női táskák exportra. A Rákospalotai Bőr- és Műanyagfel dolgozó Vállalatnál női divattáskák mintakol­lekciói is készülnek. A vállalat különböző gyáregységeiben évente nyolcszázezer táska készül. Ennek jelentős részét szo­cialista országokba exportálják. A számítástechnikai együttműködésről Nemzetközi tanácskozás Balatonföldváron Hideg eső fogadta tegnap Balatonföldváron a szocia­lista országok számítástech­nikai együttműködésével foglalkozó kormányközi bi­zottság komplex kiszolgálási tanácsának ütését. Szovjet, NDK, csehszlovák, lengyel, kubai, román, bolgár és ma­gyar szakemberek jöttek el, hogy áttekintsék az egységes számítógéprendszer (ESZR) sokoldalú műszaki kiszolgá­lásával foglalkozó szerve­zetek tavaly decemberi, ku­bai ülése óta végzett mun­kát. Az ülésszakon ott volt a komplex kiszolgálási tanács állandó elnökhelyettese, Va- gyim Boriszovics Kozlovszkij, Pesti Lajos, a KSH elnökhe­lyettese. A megyét Kovács Béla, a megyei pártbizottság titkára és Sarudi Csaba, a megyei tanács általános el­nökhelyettese képviselte. A május 5—8-a közötti tanácskozáson beszámolók hangzanak el a software-el- látás javítására tett intézke­désekről, a műszaki kiszol­gálás technológiai és szerve­zési kérdéseiről, az alkat­részellátás helyzetéről, a szá­mítástechnikai szakemberek képzésének új módszereiről. Az ülés jóváhagyja az 1981 — 85. évekre szóló munkater­vet, ami különösen emeli a földvári rendezvény ' fontos­ságát. Pesti Lajos megnyitó be­szédében hangsúlyozta, hogy a számítástechnika magyar- országi alkalmazásának és feljesztésének terveit köz­ponti kormányprogram hagy­ta jóvá. A programot az ESZR-együttműködés meg­szervezése után fogadta el a kormány. Az országban ez év végéig 700 közepes és nagy teljesítményű számító­gép üzemel, s hasonlóan di­namikusan nő a mini- és a mikrogépek száma is. Érméi is fontosabbak a minőségi eredmények. Folyik az ál­lamigazgatási információs rendszer összehangolása, fej­lődnek az adat- és informá­ciós rendszerek bázisai. A gazdasági tevékenységben a számítógépek alkalmazása következtében » megnőtt a munka hatékonysága, a szer­vezettség. Bővültek az al­kalmazás területei is. A vál­lalatoknál a régi ügyviteli munka mellett számítógép segíti a gyártaselökészítést. a szervezést, az anyaggazdál­kodást. Az egységes számítógép- rendszerek növekvő szerepe miatt megszaporodtak a ki­szolgálást segítő nemzeti szervezetekre (NOTO) háruló feladatok. Ezek nemzetközi szervezete a komplex kiszol­gálási tanács. Ez a nemzeti tagozatok vezetőiből áll. A tanács munkarendje az ülés, melyre évente kétszer —; a számítástechnikai egyez­ményben részt vevő szocia­lista országokban — kerül sor. Alapvető feladata a kül­kereskedelmi szerződések alapján szállított ESZR-be- rendezések üzembe helyezé­séhez szükséges fogadókész­ség biztosítása, a berendezé­sek karbantartása és javítá­sa. Az eddigi hat ülésen a ta­nács elsősorban a szolgálta­tások fejlesztésének kérdé­seivel foglalkozott. Ajánlá­sokat dolgoztak ki a számí­tástechnikai eszközök és rendszerek kölcsönös szállí­tásával, üzemeltetésével kap­csolatos teendők egyeztetésé­ről. Kialakították az adatok gyűjtésének rendjét, az üzemzavar-elhárítási diszpé­cserszolgálat, valamint a szakemberek képzésének rendszerét. A négynapos tanácskozás üléstermében — stílszerűen — az Országos Számítástech­nikai Vállalat munkáját be­mutató kiállítás nyílt Á határban jártunk tegnap Országszerte folyik a mun­ka a földeken, tavaszi ver­senyfutás az idővel. Elmúl­tak az ünnepek, de a gépen nem állhatták meg egy perc­re sem — a jó időt ki kel­lett használni. — A múlt hétfőn kezdő­dött a kukoricavetés nálunk — mondta Horváth László, a nagybajomi tsz növényter­mesztési főágazatvezetője — Az 1490 hektáros területből a mai napig 756 hektárnyit vetettünk el. Az ünnepek alatt teljes gőzzel dolgoz­tunk, egészen vasárnap es­tig, amíg közbe nem szólt az eső. Egy Cyklo—400-assal és két kisebb SPC típus í géppel vetettünk. A nagy teljesítményű Cyklo éjjel- nappal munkában volt, pén­teken, szombaton a tsz min­den erőgépe üzemelt. Tizen­öt emberünk váltotta egy- m/.st. tizenkét órás műsza­kokban — erejüket megfe­szítve, lelkiismeretesen vé­gezték a dolgukat. Ütban V-ése felé két trak­torral találkoztunk, s bár ki­ábrándítóan borult volt az ég és szemerkélt az cső, a traktorosok dolgoztak — amíg viszonylag jó a talaj', nem hagyhatják abba. — Nálunk is a múlt hétfőn kezdődött a kukoricavetés — mondta Balogh Andor, a vé­sel tsz elnöke. — A teljes te­rület 977 hektár, ebből 500 hektáron már földben van a kukorica. Az ünnepekben itt is javában folyt a munka, minden traktorunk dolgo­zott. Ha minden jól megy, 5—6 nap alatt készen le­szünk. A Dél-somogyi Állami Gazdaságban Steiner József termelési igazgatóhelyettest kérdeztük. — Nálunk igen jelentős a burgonyatermesztés, össze­sen 913 hektáron foglalko­zunk vele — mondta —, s az ültetéssel már egy hete elkészültünk. Kukoricát — beleértve a silókukoricát is — összesen 3000 hektáron termesztünk, amelynek 53 százalékát már elvetettük. Ezer hektáron anyarozzsal is foglalkozunk, ez most húsz traktorosunknak ad munkát. S végül egy igazán jó hír. munkaszervezés és szorga­lom eredménye: a balaton- szárszói tsz-ben már szom­baton minden tavaszi mun kával végeztek. 1400 hektár­nyi kukoricát vetettek el, amely feltehetően i"?n jó földben van 320 hé i a szója, és az 560 h-';tá . n ve­tett napraforgó már l;i w kelt. M. E. \

Next

/
Thumbnails
Contents