Somogyi Néplap, 1980. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-04 / 102. szám

Gvászieieiités Fájdalommá! tudatja** hogy nme*** édesapánk. SZÁRAZ JANOS nyugdija« pincér Ml áprflio 22-én, életéne* 87 évében elhunyt. Temetése 1880. május S-án. kedden háromne­gyed 4 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család • * * FÉJdalommal tudatjuk, hogy RADÛ MIHALYNÊ Szabó Erzsébet volt böhönyei lakos, 1980. ápri­lis H-én, életének 79. évében el­hunyt. Hamvasz tűs utáni bú­csúztatása 1990. május 13-án, kedden 10.30 órakor lesz a bu­dapesti Farkasréti temetőben. A gyászoló család Koszőnetnyilvánitás Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik felejt­hetetlen halottunk, X>R. HEGEDŰS JÁNOS ny. ügyvéd temetésén megjelentek, virágaik­kal, koszorúikkal nagy fájdal­munkban osztoztak. Dr. Hegedűs Jánosné és fia. Péter. • * * Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, jóbará­toknak, ismerősöknek, a böhö- nydl Állami Gazdaság, a ktrtasi Állatni Gozdaság és a segesti Tsz vezetőinek és dolgozóinak, hogy szeretett halottunk KARDOS JENŐ temetésén részt vettek és fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család • * « Köszönetét mondunk a roko­noknak. barátoknak', ismerősök­nek, akik felejthetetlen halot­tunk, PAPP GYÖRGYNB temetésén részvétükkel. virá­gaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család * * * Hálás szívvel köszönjük mind­azoknak az ismerősöknek, roko­noknak, akik édesapám MAGENHEIM GYÖRGY temetésén részt vettek és koszo­rúikkal, virágaikkal fájdalmunk­ban osztoztak. Á gyászoló Roznik család • * * Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik kedves munka­társunk, ŐRI JÓZSEF gépkocsivezető temetésén részt vettek és koszo­rúikkal, virágaikkal részvétüket nyilv állították. Somogy megyei Élelmiszer Háztartási és Vegyiáru Kiskereskedelmi Vállalat vezetősége * * * Ezúton fejezzük ki hálás kö- szönetünket, azon ismerősöknek, barátoknak, akik szeretett fér­jem, édesapánk, apósunk és nagyapánk, IGMÄNDY DEZSŐ temetésén részt vettek, utolsó útjára elkísérték es együttérzé­sükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. INGATLAN Belvárosi 4 szobás omfortos 2 la kás­ák megfelelő ház- esz eladó, vagy el- serélhető kész, vagy élkész kertes csalá- i házért. Érdeklőd- iL estefelé, Kapos-; ár, Hársfa u. 2/a. (2183) Kertbarátok figye- em! A Szigetvári ut- a végén 1 kh. szán- ó eladó, a kövesdi nellett, a buszjneg- ilLónál, megosztva s. Érdeklődni * Cgyenesi út 74. sz. (10772) Családi ház Kapos­váron a Donneri vá­rosrészben eladó : 2 szoba, hall, fürdő­szoba, terasz, élő­iért, gazdasági udvar épületekkel és gyü- nölcsöskerttel. Azon­nal beköltözhető, késmárki Jánosné, Kaposvár, Hunyadi í. 79. n. em 5. (2145) Építésre alkalmas •elek eladó Kaposvá- :on a Vak Bottyán álcában. Érdeklődni : -Simonía, Ady E. u. 12. (2144) ötszobás, össz­komfortos, egyedül­álló kertes családi íáz — Kaposvár központjában —-, be­költözhetően eladó. Érdeklődni a 1A- 928-as telefonon. (2134) Négywobái két­szintes családi ház garázzsal eladó. Ka­posvár, Nyár u. 89/a. Kétszobásat beszá­mítok. (10794) Siófok* Vád utca 16. szúrná lakóház, két családnak is megfelelő, eladó. Te­lefon: 11-138 munka­időben. (10785) Kiskertes családi ház eladó. Cím a ki- sdobaa. (2166) Kaposvár! közmű­vesített telkemet, épí­tési engedéllyel el­adnám, vagy 3 éves személy gépokcsira cserélném. Érdek­lődni : Csokonyavi­sonta, Xantusz J. u. 235. Telefon : Csoko- nya 18. (10777) Dombóváron gu­narasi gyógyfürdőn faház telekkel kész­pénzért eladó. Cím * Gros Albeit, 77IH» Dombóvár, Szegfű u. 13. (12939# Eladó 2x2 szoba összkomfortos + l szoba konyhás ház. egyben, vagy részen­ként is. Érdeklődni : Hegyalja u. 10. Ka­posvár. (2132) Siófokon 5 szobás kertes családi ház eladó. Érdeklődni 17 és 19 óra között Sió­fok, Kele u. 27. (93362) Barcson se Ifjúság u. 28. sz. alatti 3 szoba összkomfortos» családi ház eladó. Érdeklődni hétköz­nap 17 óra után. (54329) Somogyaárdoa a Táncsics M. u. 3. számú ház beköltöz­hetően, 1400 n-öi te­rülettel eladó. Péter György. (2tt26) Somogyi a jmeon a Kossuth Lajos «u 57. sz. alatt 8« xv-ől telek házzal, istálló­val étadó — lebon­tásra is. Érdeklődni : Kaposvár, Honvéd u. 28. Haláeené. (9023) Kertes cmaládJ ház szőlővel, felszjerel ee­sel beköltözhetően eladó. Mosdó«, Vö­rösmarty u. 3HL Ér- dekiődmc n>tymdi út 4L B. Kertes cea&ádl ház garázzsal, azonnal beköltözhető« el- adó. Kaposvár, Vi­rág u. t»8. 9». IS óra után. r JÁRMŰ ex-m mi végéig érvényes műszaki vizsgával Zastawa 73ö-es eladó. Megte­kinthető : Barcs, Le­nin u. 7—9. Martino­vich. _________(10778) H úszezret futott Peugeot 304-es, igé­nyesnek eladó. Ber­ta, Siófok, Váci u. 16. telefon : 11-867. munkaidőben. (10784) Polski Fiat, 1500-as új motor, új karos­szériaelemek és egyéb alkatrészek bontásból eladók. Kaposvár, Fekete István u. 4. (2136) Eladó 1 db 10 000 km-t futott tűgörgös Trabant 601-es motor es l db Trabant 601-es sebességváltó. Érdeklődni: Ács Ta­más, Kaposvár, La- tinca S. u. 8. I. em. 26. ___________ (2133) U G-s 1200-as bordó Zsiguli, 1983-ig érvé­nyes műszaki vizs­gával eladó. Érdek­lődni lehet bármi­kor, Kaposvár Lö­völde u. 6. (Cser) Katus István. (2142) ZD-s 1300-as Zsigu­li eladó. Siófok. Te­lefon délelőtt : 1»­021, délután, Szép­völgyi u. 21.__________ C Z írsz. jó állapot­ban levő Trabant eladó. Érdeklődni 17 óra után, vasárnap egész nap Kaposvár. Bailakuti u. 42. Gara László. ___________(2151) S koda 100-as sür­gősen eladó. Bene József, Kaposmeró. Hunyadi u. 22. __________________(10843) H asznált utánfu­tót vénnek ármegje­löléssel. A rakterűiét hossza 180 cm körül legyen. Válaszokat „Dácia” jeligére a böhönyei takarékszö­vetkezethez kérek. (Ö4523) ZK-s világos-piros Skoda 100-as 1982. decemberig érvényes műszakival eladó. Balatonendréd, Fő u. 43. 8613._________(93360) E ladó egy MB 1000-es Skoda, ami­nek a műszaki vizs­gája lejárt. Érdek­lődni : Kaposvár, He­gyi u. 3/b. iszt. 4. (10871) LAKÁS Kapósvári három- szobás összkomfortos Lakás, kevés OTP- vel eladó. Érdeklőd­ni mindennap 17 óra után. Kaposvár, Kossuth Lajos u. 37 a. H. em. 1. ajtó. Farkas. _________(10727) E lcserélnem sióío- foki 2 szobás társas­házi lakásomat sió­foki gázfűtéses csa­ládi házra, megegye­zéssel. Érdeklődni : Bláthy Ottó u. 1. II. em. 8. sz. Ifi óra után.____________(93365) E lcserélném 1 szo­ba összkomfortos garzon gázfűtéses I. emeleti tanácsi bér­lakásomat hasonló gázos, másfél- vagy kétszobásra mege­gyezéssel. Érdeklőd­ni mindennap 17 óra után, — Kaposvár, Szántó Imre u. 50/B. II. lph. L em. 3. (2129)) Kétszoba összkom­fortos szövetkezeti lakás beköltözhetően eladó. Kisebb cserét beszámítok. Kapos­vár, Damjanich u. 15. 6. em. 1 ajtó. Ér­deklődni vasárnap. Hétköznap : 48-es If­júság útja 40. Fod- rász. 10— 19-ig. (10773) Siófok központjá­ban 49 négyzetméte­res szövetkezeti La­kás azonnal beköl­tözhetően eladó — készpénz + OTP-át- vállalással. Érdek­lődni: Budapest 272- 901-es telefonon. (42958) Elcserélném Ka­posvár, Losonc közi kétS7X>ba összkomfor­tos első emeleti gá­zos lakásomat. Ka­posvári, vagy Kapos­vár környéki faluba, családi házra, min­den megoldás érde- keL Ajánlatokat: íóSál-e« számra a hirdetőbe. Kaposváron, Zeefte Aruház közelé­ben levő első emele­ti kétszobás össz­komfortos szövetke­zeti lakásomat elcse­rélném kisebbre, — vagy eladnám. Ér­deklődni vasárnap, héttőn, Léva köe 7. ML L lépcsőbár.. (oioetí* Eladó Siófok. Baj­csy-Zsilinszky U. 73— 79. D. lh. U/8 alatti kétszoba összkom­fortos gázos lakás, kp -f OTP átválla­lással. Érdeklődni a helyszínen, du. 5 LfcUdL Eladó Kaposvár — belvárosi kétszoba hallos összkomfor- tosf központi fúté- ses öröklakás beköl­tözhetően. Kettöszo- bás összkomfortos gázfűtéses csere is érdekel. Ajánlatokat: 10630. számra a hir­detőbe kérek. _______________ (10830) K aposváron 150 000 Ft készpénzzel + OTP- át vállalá ssal két és fél szobás la­kást keresek. Leve- ieket 2119. számra a kiadóba. ___ (2119) 2 szoba összkom­fortos, gázas lakás eladó. Kaposvár, Lo­sonc köz 2. fszt. 2. Érdeklődni 17 óra után. (2124) Komlói 2 szobás összkomfortos belvá­rosi tanácsi lakoso­mat elcserélném Marcaliba. Szabó Ti­bor, Komló, Lenin tér 7. Vl,'3. 82-33Ő te­lefonon. (52178) ÁLLÁS Nyugdíjas gépíró­nő 4 órás állást keres. Ajánlatokat: 10838. számra a hirdetőbe. (10838) EGYÉB Eladó egy fürdő­szobai olajbojler, fehér zománcos. Ka­posvár, Géza u. 63. ____ (10789) J ó állapotban levő hűtőszekrényt ven­nék. Horváth János, Kaposvár, Németh T. fasor 53._______(10790) Eladó öthónapos üsző, kilenchónapos bika, hatéves friss fejős tehén. So­mogy acsa, Kossuth utca 200. _______(10774) N égylángos gáz­tűzhely palackkal és fürdőszoba kályha hengerrel eladó. Ka­posvár, Szalma Ist­ván a. 4 __________________(10737) Elauó 400 db hasz­nált pala. Kaposvár, Csalogány u. 42. __________________(10776) Takarmányrépa — nagy mennyiségben eladó. Kiss József, 7463 M agya rátád, Petőfi u. 35. (107,75) Ésküvőiruha-köl- csönző nyílt a Déli­nél nívós árukészlet­tel, alakra igazítás­sal, vidékre is. Bu­dapest XII., Gre- guss u. 6. (6696) GAZ m Raj ctedó felújított motorral, — kétéves műszakival, valamint 1 pár lipi­cai ck-î es kanca 4 éves ló és 50 db bir­ka eladó. Nagyba­jom, Rak-puszta, Palád! Vincénél. (54342) Vermona Regent 100 W-os erősítő OTP átvállalással eladó. Nagyatád, Április 4. U. 8. (54344) Nagyatádon — 40 négyzetméteres hét­végi íaház 125 n-öi telekkel eladó. Ér­deklődni : Szabó, Kossuth u. 10. ____(54347) 5 éves kanca és 9 éves heréit neliéz ló, egyéves erős sod­rott csikó eladó vagy üszőre, tehénre cse­rélhető. Marcali, Sza­badság u. 53. (2131) Eladó 6 db enyve­zőbaknak való bükk­fa anyag. Kaposvár, Széchenyi tér 2 a. (10793) Menyasszonyi és koszorúslányi ruhák, import anyagból, alakra igazítva, nagy választékban kölcsö­nözhetők. Kellékek biztosítva. Haramia Jánosné, 7900 Sziget­vár, Vörösmarty u. 15. __________________(1077.9) Idős néni vagy bácsi gondozását vállalnám lakásért a Balaton mentén. 2 felnőtt fiam van. Le­veleket: „Szeretet, megbecsülés” jeligé­re a kiadóba. (42997) Németjuhász kutya Hektar névra hall­gat egyéves, nagy termetű elveszett. Jutalom ellenében kérem á megtalálót, hozza \nssza Osváth cukrászdába. Bog- lárielle (Boglár) Dó­zsa Gy. u. 71. _________________(54354) E sküvőre kalocsai gerberás menyasszo­nyi ruhák, színes koszorúslány ruhák, fejdiszek, fátylak, keppek, kalapok, ki­egészítők kölcsönzé­se nagy választék­ban. Fonyód, ' Ady E. u. 21. Üzlet. (54398) Eladó 5 literes pro­pán-bután palackos gázbojler. Kaposvár, Munkásőr sor 9. II. em. 3. Dr. Körtési teiefcu : 13-611. (19) Kú dó 4 db egyéves kanca és 2 db kété­ves heréit csikó. Sző­ke László, Kaposvár. Kertész u. 93. sz. alatt. (010875) 3 éve« friss feejő« tehén (vörös) 3 hó­napos bika borjával eladó. Üzemképes LE 850-es Fiat tarta­lék motorral, sebes­ségváltóval elcserél­ném Trabantén. — Frei dl József, Mise Kisgyermek gon­dozását lakásomon vállalnám. Kapos­vár, Béke u, 61. III 2. (10835) Élet és Tudomány újság 1964-től. 10 óv gyűjtés munkája, 40 kötetbe kötve, — ugyanott Milliók Könyve sorozat 71 kötet eladó. Kiss Kálmán Kaposvár, Kossuth Lajos u. 29. V,8. 17 óra után. (10837) 7 család méh kite­leltetve eladó, rako­dó kaptárban. Bala- tonföldvár, Hegyal­jai u. 25. Berkes. (10799) Szennában, Árpád u. 71. alatt két db fiatal frissborjas, nagy tej hozamú te­hén eladó. __________________(103?2) B őrkabátosok! Ne dobják el megkopott kifényesedett, elzsí- rosodott hasítottbőjr sertés velúr kabátju­kat. Bármely színre újjávarázsolom, át­festem bőrkabáttá. Mindenféle irha, ve­lúr, bőrkabát tisztí­tását, festését válla­lom. Fényes nappa bőrkabátok festése egy héten belül e»- készüL Molnár Mi­hály Keszthely, Arany János u. 14. Telefon: 12-519. (28959) Kuvasz kart 10 hó­napos (Felsődunai cudar) eladó. 7537 Homo kszer. tgy ör gy, Csipe. ______________ (54324) Eladó négy sodro­nyos vaságy, tető és kúpcserép, szalufák, léc. Siófok, Mikszáth Kálmán u. 19. ___ ______ (93361) H ároméves nehéz hétéit ’ó eiadí, er­dészetek részé-e is megfelel. Kadarkút, ÁJTád u. 61. (2117) Babajavítás, haja­zás, textiljátékok ja­vítása, postai szállí­tás. Kaposvár, Nádor u. 37. (3091) Figyelem! Gépjár­művek, bútorok kárpit javítását, fel­újítását rövid határ­időre vállalom. Bu­davári Antal kárpi­tos, Kaposvár, Győr u. 8. (12-es busz végállomásánál) IMI. április is-áo. Tava/ztól tava/zq i/mét ; qyűjtre a ÍTlÁRKÁ-kupakot! Ha 90 bármilyen MARKA - kupakot összegyűjt és 1981. március 1-ig beküldi vagy beviszi azokat a MARKA-kupak Központba (Budapest, Hegedű a. 9. MCH SOR5JUGY1* KAP, ameHyel régei ve«« a n.yere- méngwocuoiáwML. Főnyereményt egy LADA wMttfflygépfcocri. dolgozókat ALKALMAZNAK A Gaboniaforgalmi és Malom­ipari Vállalat fonói keverőüzeme éjjeliőrt alkalmaz. Jelentkezés a keverőüzem vezetőjénél. A Ka­posvári Nagymalom vizsgázott szakácsnőt alkalmaz. Jelentke­zés a Nagymalom vezetőjénél. A Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat siófoki Körzeti Üzeme 2 lakatost és egy villanyszerelőt alkalmaz. Jelenkezés a körzeti üzem vezetőjénél. (4*2953) ; Egy lakatos szakembert fölve- J szünk szövetkezeti tagnak. Je- ; lentkezés az Építő ipari Szövet- j kezet lakatos részleg vezetőjénél, Kaposvár, Damjanich u. 98. sz. alatt lehet. (42929) Felvételre keresünk gépírni tudó számlázót és két személyi raktári beosztott munkakörbe. Röviköt Nagykereskedelmi Vál­lalat Kaposvári Raktárháza, Ka­posvár, Jutai üt. (19852) Chabaud szegfű­palánta, itögyviragú, import magból. Tűz­piros, fehér, erősró­zsaszín, halványró- zsaszín, bordó, sárga. Darabja 1 Ft. S^áz darabnál kevesebbet nem szállítok. Után­véttel expressz szál­lítja: Szalay * János kertészete Mezőtúr, Nagycsapatkert. 5401.- _______ ^l8G33:h> É pítők iigyelem ! Jó minőségű tégla cementlap l m-től 8 m-ig kifürészelt fe­nyő szarufa, geren­da, deszka, olcsón kapható, Inke és IhWosberény között, Pádpuisztán, fő úttól 200 m-re. (047826) Magas áron vásá­rolok régi könyve­ket, filléres és pen­gős regényeket. Részletes ajánlat alapján megadott cí­men felkeresem. — „Komoly könyvgyűj­tő” jeligére a pécsi Sallai utcai hirdető­be. (52181) Alig használt tás- kairógép eladó. Bállá Géza, Nagyatád, Hu­nyadi u. 3. ép. 4 18. 7p(j0 (10868) Jó állapotban levő babakocsi combi el-r adó. Deuts Ferenc Nagyatád, Hunyadi u. 9. ép. 1/8. (10866) Előnevelt csirke fé­ltés és vörös. vala­mint előnevelt kacsa kapható. Balat aruké - resztúr. Iskola u. 5. (7-es úton). (54302) 70 éves özvegy, egyedül álló férfi ke­resi olyan korban hozzáillő nő ismeret­ségét, aki Kaposvár környéki kertes há­zába jönne. Levele­ket : 2113. számra, a kiadóba. (2113) 38 éves, — 180 cm magas, érettségizett, szerény, minden ká­ros szenvedélytől mentes, falun élő férfi korban és ter­mészetben hozzá illő nő levelet várja há­zasság céljából. Le­veleket „Új tavasz” jeligére a nagyatádi takarékszövetkezet^ be. Keresek magas, jó- mégjelenesü, aranyos testalkatú, testileg és lelkileg egészséges, kultúrált, kedves, jó­zan életű, körülmé­nyéiben kiegyensú­lyozott özvegy, elvált értelmiségi férfit, aki megismerkedne egy 42 éves, egészséges rendezett körülmé­nyek között élő, nemdohányzó, kö­zéptermetű, jőalakű, értelmiségi elvált asszonnyal, kizárólag házasság céljából, aki kaposvári össz­komfortos lakásába jönne. Gyermek nem akadály, hiszen ne­kem is van. Levele­ket: „Vár valaki Rád” jeligére 10701 számra a hirdetőbe kérek. (10701) 65 éves nyugdíjas özvegyember va­gyok. Keresem nyug­díjas özvegy vagy el­valt hozzám illő asz- szony ismeretségét házasság céljából, aki lakással rendel­kezik. (Lakás meg­oldható) . Leveleket : „Pünkösdi rózsa” jeligére a kiadóba. (2130) 17fi cm magas, 32 éves férfi egy gyer­mekkel megismer­kedne korban hoz­zá illő nővel, aki az otthonába jönne. — Gyermek nem aka­dály. Fényképes le­veleket „Megértés, megbecsülés” jeligé­re a tabi vasboltba kérem. (54326) Vékony barna gép­kocsivezető elfoglalt­sága miatt ezúton keresi házasság cél­jából annak a 35— 38 év körüli karcsú, jó megjelenésű nem dohányzó elvált vagy özvegy asszonynak ismeretségét, aki sa­ját házába jönne és hűséges felesége tudna lenni. Fényké­pes levélre válaszo­lok. Egy kiskorú gyermek nem aka­dály. Leveleket 2093 szamra, a kiadóba. (2039) BÚTOR Eladó konyhabútor, egy négyszemélyes rokamié, két fotellal, egy hármasszekrény, egy süllyesztett var­rógép. Nagyatád, Kápolna u. 54. (54346) Jó állapotban levő világoskék konyha­bútor (német gyárt­mány) eladó. Érdek­lődni lehet, minden­nap du. 5-től Kapos­vár, Tóth Lajos köz 4. fszt. 2. (10716) ALBÉRLET Különálló bu toro­zatlan szoba, kony­ha, spejz kiadó, és 1 db négy személyes rekamié eladó. Ér­deklődni : 15 óra után. Kaposvár, Er­dősor u. 33. (019559) Fiatal mérnök há­zaspár albérletet ke- res Kaposváron. A j ánlatokat : 019563 számra a hirdetőbe kérünk. (010563) Külön bejáratú al­bérleti szoba, kiadó. Kaposvár, Martino­vics u. 26. Érdeklőd­ni 5 óra után. Bene. (10833) Csiky Gergely Színház 19 óra­kor: ÁTVÁLTOZÁSOK. Deryné- bérlet. 14.30 órakor: RERZSIÁN ÉS DÍDEKI. Siófokon. Kaposvár, Vörös Csillag de. fél 11 órakor: A LEGSZEBB LÔ, du. 5 és este 7 órakor: EZÜST­NYEREG. Szabad Ifjúság du. 4 és 6 órak < : A REJTÉLYES BANKBETÉT, este 8 órakor: FELKAVART VÍZ (16). Latinca filmszínház du. fél G óra kör: A REPÜLŐ MADAR ÁRNYÉKA. Siófok de. 19 órakor: A HOL­NAP LOVASAI, du. 5 és este 7 órakor : GYILKOSSÁGOK PÉN­TEK ESTE (14). Nagyatád du. 5 és este fél 3 órakor: BÉKE­IDŐ (14). Marcali délelőtt: KU­TYA HŰSÉG, este: BOBBY DEERFILD (16). Barcs de. fél 11 órakor: PÜPOS LOVACSKA, du. 6 és este 8 órakor: MÉ­REGGEL (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.35 : Idősebbek is elkezdhe­tik. 8.40—9.40: Iskolat.évé. 15.45: T^kolatévé. 16 30: Hopp. itt a majom! Csehszlovák film. 18.00: A Magyar Televízió ITT. nem­zetközi * karmesterversenye. 18.30: Reklám. 18.40: Időseb­bek is elkezdhetik. 18.45: Esti mese. 19.00: A hét. 20.00: Hírek. 20.05: Felügyelő életveszélyben. Angol bűnügyi film víg játék. 21.45: Savaria 80. 22.15: Hírek. Budapest 2. 20.00: Hírek. 20.05:—22.35: Éj­szaka. Sánta Ferenc színműve három felvonásban. Jugoszláv tv. 9.00: Barázda. 10.00: Elemibb iskola. 11.30: Dalok a felszaba­dító háborúból. 12.00: Földműve­lőknek. 13.00: Jugoszlávia, jó napot ! 14.00 : Pro és kontra. 14.30: A kis lovas. 16.00: Vasár­nap délután. 19.00: Rajzfilm. 19.27: Ma este bemutatjuk. 20.00: Teljes gőzzel. 21.05: Doku- mentunisorozat. 21.55: A maga módján. 22.10: Riport a Haj­dúk—Crvena Zvezda labdarúgó- mérkőzésről. 22.40 : Sportszemle. 12.00: Ha a szerelem ingatag. 15.40: Tarzan és a vadászok. K.46 : Képeskönyvben lapozgatva. A esodafazék. 17.05: Kutya és macska. 17.15: Maja. a mé­hecske. 17.46 : Jó éjszkát gyere­kese! 17.45: Idősek klubbja. 18.30: Operakalauz: Don Carlos. 19.08: Vasárnapi osztrák képek. 19.»: Tv-fcíradó. 18.58: Sporthí­rek. 30.16 : Portréfüm Maria C altosról. »2» : S-zénttváné ji alom. Balett. 22. tot Hírek. ..........közös beszédünk. . . * 17.00 : H írek. 17.07: Reklámkalauz. 17.10: Schumann: Asszonyszere­lem, asszonysors. 17.35: Láttuk, hallottuk. 18.00: Handl: Opus musicum — öt motetta. 18.15: Hol vol. hol nem * volt. 18.25 : Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe. 18.30: Esti magazin. 19.15: Donizetti: Lammermoori Lucia. 21.09: Vö­rös Sári nótákat énekel. 21.30: Barangolás a zemplémi Hegy­közben. 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc kül­politika. 22.30 : Goldmark Károly művészi pályája. 23.10: André Previn Gershwin-műveket. zon­gorázik. 24.00: Hírek. n.lO: Illés Lajos táncdalaiból. 0.25: Him­nusz. 0.30 : Vízjel/.őszolgálat. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora.’ 7.00: A re­formátus egyház félórája. 7.:;ü: Albert Schweitzer orgonái. 8.00: Hírek. 8.05: Mit hallunk? 8.30: Hírek.' 8.33: Verbunkosok, nó­ták. 8.58: A választások előtt. 9.13: Sláger aúzeum. ÍO.OO: Zene- délelőtt. L1 15: Tánczenei koktéL 12.30: Híré»/. 12.33: Édes anya­nyelvűnk. 12.38: Notamuzsika. 13.15: A Gyermekrádió új zenei felvételeiből. 13.30: A zene tit­ka. 13.54: Időjárás- és vízállás­jelentés. 14.00 : örökzöld dalla­mok. 14.45: A beat kedvelőinek. 15.30: Könyvről könyvért. 15.40: Egészségünkért! 15.45: Rivalda­fényben. 17.00: Mindenki iskolá­ja. 17.30: Hol-mi? 18.30: Hírek. 18.33: A Magyar Rádió sanzon- podiuma. 19.23: Zenekari ope­rettrészletek- 19.35: Nem mondhatom el senkinek. 19.55: Reklám. 20.00 : Félóra népzene. 20.30: Hírek. 20.33: Iránytű. 21.35: Nem mondhatom el sen­kinek. 22.05: Andor Éva, Bolla Tibor és az OTP Bartók Béla kamarakórusa népdalokat éne­kel. 23.00: Hírek. 23.15: Köny- nyüzene Tamássy Zdenkó szer­zeményeiből. 24.00: Hírek. 0.10: Idegen nyelvű víz jelzőszolgálat. 3. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-hor- vat nyelvű műsora. 7.30: A pé­csi stúdió német nyelvű műso­ra. 8.00 : Hírek. 8.05 : Műsoris­mertetés. 8.08: Háry János. 9.00: Iskolarádió. 9.30: A Magyar Rádió és Televízió énekkara Mendelssohn-kórusokat énekel. 9 40: A hagyaték. 10.10: Uj ze­nei újság. 11.00: Hírek. 11.05: Legszebb Brahms-lemezeinkből. 12.20: Harminc év múltán. 13.00: Hírek. 13.05 : Műsorismertetés. 13.07: Zenekari muzsika. 14.40: Magyar szerzők zongoraművei. 15.09: Örök tavaszban járnék. 15.29: Pillangókisasszony. 16.30: 2000 felé. 17.05: Tip-top parade. 17.35: Mendelssonh: V. szimfó­nia. 18.10: Zene — korabeli hangszerekkel. 19 00: Hírek. 19.65 : Iskolarádió. 19.35: Tölt­sön egy órát kedvenceivel. 20.35: Zenekari muzsika. 22.02 : Bartók Tizennégy bag a teil. 22.30—22.38 : Hírek, Kiőjaras. PACSI RADIO KOSSVfH RADIO 4.»—7.587 Jő reggelt! 8.88: Hí- cek. 8.30: A mai nap kulturális programjából. 8.2*? : Indikátor-ál­latok. 8-37 : A Bartók vonósné­gyes felvételeiből. 9.49-: Nemzet­közi mesefesztivál. 16.68: ^Hírek. 18.05: Hívogató. 10.35: Fekete Páva. 18.41 : Kocsár lfiklós fú­vós műveiből. 11.911 Gondolat 11.45 : Andor Éva ©par vártákat énekel. 12.90: Détf, krónika. 12.28: KI nyer ma? 12.38: Rek­lám. 12,35: A Rádió Dalszínhá­za. Rigó Jancsi. 14.45: Magyarán szólva- 15.00: Hírek. 15.18: Ko­dály: Nyári este. 15.38: Domi­no. is.»: Hallgatóink figyelmé­be. 14.88« JÜWKóEfeCtt. ; lfi.90: Hírek. 17.05: A Bojtorján együttes felvételeiből. 17.15: Munkám tükre. 17.25: Helyi szerzők zenéjéből. 17.35: Halló, csak azt akarom mondani. 17.40; Könnyű orgonamuzsika. 18.00 ; Del-dunántuii híradó. 18.15: Ze­nés percek. 18.30: Szerb-horvát nyeftrá műsor. 19.00: Német, nyelvű műsor. 29.00 : Üzenet es kívánságműsor hazai és külföl­di németeknek. SOMOGYI NÉPLAP m mat

Next

/
Thumbnails
Contents