Somogyi Néplap, 1980. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-04 / 102. szám

Nyolcvan tonna gyapotot takarítanak meg A Magyar Pamutipari Gyár 1980-ban hétezer tonna fonal és (i/.cnkUcncmillió négyzetméter szövött áru gyártását tűzte ki feladatául. A fonal alapanyagát, a gyapotot olyan tisztítási módszerekkel dolgozzák fel, amely évente nyolcvan tonna megtakarítást eredményez. Termelési csúcs a tejüzemben 32 ezer zsemle a majálisra SOMOG/lNaw XXXVI. évfolyam, 102. szám 1980. május 4., vasárnap Daltanulás a táborban — Április utolsó előtti napján termelési rekordot értünk el — mondta Tóth Gábor, a kaposvári tejüzem igazgatója. — Százötvenezer hektoliter tejét dolgoztunk fel zacskós árunak. Termel­tünk ötven mázsa túrót, ugyanennyi vajat Két ügye­letes gépkocsival szerda dél­után fél hatig teljesítettük a boltok utánrendelését, de az áfész és az élelmiszer- kiskereskedelmi vállalat áruszállítói is jócskán dol­goztak. A tejüzem minden igényt kielégitett. A Balaton-part megélénkülő forgalma is be­lejátszott a termelési rekord elérésébe: a termékek felét Pelé és Bobby Moore Magyarországon filmezik Pelé, a brazil csodaesatár és a közelmúlt sokszoros an­gol válogatott labdarúgója, Bobby Moore júniusban Bu­dapestre érkezik. Mindket­ten szerepelnek a Magyaror­szágon forgatandó »Menekü­lés a győzelembe« című amerikai filmben, amelynek rendezője a többszörös Os- car-díjas John Huston. A második világháború éveiben játszódó történetben drámai funkciója lesz egy labdarúgó-mérkőzésnek is; a szövetséges hadifoglyok cs német őrzőik küzdenek meg egymással. A május utolsó napjaiban kezdődő forgatás egyik szín­helye, az MTK VM Hungá­ria körúti pályája lesz. A másik fő helyszínt, a német- országi hadifogolytábor mását már elkészítették a Mafilm nemzetközi stúdiójá­nak munkatársai a Lóver­seny Vállalat alagi telepének jyakor iá pályáján. _ a déli part boltjaiba szállí­tották. Elsején és másodikán teljes gőzzel folyt a munka. A két nap alatt negyedmil­lió liter tejet vásároltak fel. Sokat adtak át a társ- vállalatoknak, szállítottak Budapestre is. Harmadikán hajnalban ismét a boltok előtt rakták le az áruszállí­tó autókról a tejtermékeket tartalmazó műanyag ládá­kat. Hétszáz mázsa kenyér, hetvenháromezer zsemle, rengeteg másféle péksüte­mény készült a megyeszék­hely sütőüzemeiben az ün­nep előtt. A kenyérgyár La- tinca Sándor szocialista bri­gádja az április harminca- diki délutános műszakban még harminckétezer zsem­lét sütött a majálisra. A gé­pek nem álltak le ezután sem. Elsején éjjel újrakezd­ték a kovászolást, és má­sodikán dagasztani kezdték a tegnapi és a mai kenye­ret. Minden nyáron megszer­vezik a KISZ-vezetők poli­tikai képzését. Ennek me­gyénkben a balatonfenyves- alsói KISZ-tábor a központ­ja — 1800 fiatalt készíte­nek föl itt tizenhárom tur­nusban. Egymást váltják majd a titkárok, a propa­gandisták, a sportosok, a kultútosok és az Ifjú Gárda tisztségviselői. Tájékoztat­Szerkesztési véletlen ge­reblyézte egymás utáni na­pokra ezt a két filmet? Dél­utánra nz egyiket, az éjsza­kai órákra a másiKat. Va­jon mi okozhatja, hogy a ti­zenéveseknek is készült fil­meket mostanában éjféli órára iktatja műsorba a te­levízió? Lásd a mostanin kívül a dickensi műből for­gatott Oliviert is!) A cseh új hullám egyik alapfilmjének szokás emle­getni Milos Forman 1963-as Fekete Péterét. A Hogy ál­lunk fiatalember?-t ugyan­csak 1963-ban forgatták a Hunnia Stúdióban. Mindkét munka »a« kamaszt állítja elénk, ez is közös bennük. Forman filmjének kama­sza, Péter, önkiszolgáló bol­ti árusként kezdi pályáját, tanúivá válunk sutaságának, amint egy feltételezett áru­házi szarka nyomába ered. Péterünk — ne csodáljuk! — nem érzi hivatásának ezt a mesterséget. Emiatt konflik­tushelyzetbe kerül a felnőt­tekkel, konkrétan az apjá­val. Ebből a groteszk hely­zetekben bővelkedő »neve­lő—nevelt« viszonyból ép­pen úgy arany készül a ren­dező lombikjában, mint Pé­ter és Pavla találkozásaiból, illetve a péteri sutaságot hatványozottan képviselő Cenda—Zdenek páros gya­kori feltűnéséből. Egész is­kola épült később improvi­záló, cinéma vérité hatást eredményező, pszichologi- záló művére. (A cseh fil­meken kívül a hetvenes években feltűnt magyar ren­dezőnemzedék is eredmény­nyel használja ezt a forma­nyelvet.) Amikor 1964-ben a magyar mozikban is bemu­tatták a Fekete Pétert, ide­genül, felkészületlenül áll­ják őkel a legfontosabb ok­tatási, politikai, gazdasági feladatokról, módszertani se­gítséget kapnak, s megbe­szélik az egész évi akció­programot. A legfontosabb téma a pártkongresszus do­kumentumainak ismerteté­se. Ezeket előadásokon, konzultációkan és csoportos foglalkozásokon dolgozzák föl. Nagy szerep jut a gaz­tunk »földönjáró« humora előtt... A Hogy állunk, fiatalem­ber? — Révész György filmje — Somogyi Tóth Sán­dor Gyerektükör című regé­nye1 alapján készült. Azt a pillanatot vizsgálja, amikor a gyerek először kénytelen tudomásul venni, hogy a tisz­ta elvek a felnőtti gyakor­latban tisztátalanul jelent­keznek. Véget ér a? »ártat­lanság kora« hősünk életé­ben, vagy hajlott gerincű koraöreggé válik Barát Andris? Somogyi Tóth nagy­szerű regénye nem ilyen egyértelműen optimista, mint a belőle készült film, mely azonban egy-egy konfliktusszituációjával meg-megközelíti a formani formát. A ■ kamaszszerelem ábrázolásában pedig egyen­rangú avval. Bár ne a vár­negyedben, jól fésült és jól szituált szülők között ját­szódna, hanem, mint a Fe­kete Péter, loncsos, kispol­gári — általánosabb — vi­lágban! A balátonszárszói Vörös Csillag Termelőszövetkezet adott otthont a VIII. me­gyei borversenynek. A szi­gorú zsűri előtt hetvenkét bor vizsgázót!: egv allumí gazdaság, hat termelőszövet­kezet, a boglárlellei társu­dasúgi építőmunka, i illetve az ifjúsági mozgalom érdek- védelmi feladatainak, az if­júság eszmei-politikai lehe­tőségeinek. Az idei munkát meghatározza a jövő évi KiSZ-kongresszusra való ké­szülődés. Május első felében a' tá­borok leendő vezetőit készí­tik föl, ők a központi prog­ramokon kívül megtervezik az egyes turnusok foglalkoz­tatását. A vezetőképző tá­bor május 29-től augusztus 26-ig fogadja a fiatalokat. A titkároknak uj téma lesz az idén a KISZ szerve­zettségének növelése a munkásfiatalok es a mező- gazdaságban dolgozók köré­ben. A titkárok munkaterü­letenként tartoznak egy-egy csoportba, így egy táborban vesznek részt majd a terme­lőszövetkezetekben és állami gazdaságokban dolgozók; nekik még a nyári nagy munkák előtt megtartják a felkészítést. Külön csoportot alkotnak a lakóterületi KISZ- titkárok: óíc a pedagógusok­kal, az üzemi és a tanintézeti titkárokkal együtt lesznek. Az idén kéthetes középvezető­képzést is terveznek Feny­ves alsón. A propagandistákat há­rom csoportra osztották (több éves gyakorlattal ren­delkezők, kezdők és tanulói propagandisták). Nekik első­sorban a módszertani mun­kát kell megtanulniuk. Részt vesznek a képzésben a KISZ-bizottságok informá­ciófelelősei, a középiskolai patronáló és tanácsadó taná­rok. A nyáron alapfokú sportszervezői tanfolyamot is rendeznek. A központi programokon kívül gondoskodnak a tábo­rozok szabad idejének tar­talmas eltöltéséről. A tábor szervezői mozgalmi daleste­ket, pol-beat műsort, vidám klubestet is szerveznek. lás, egy szakcsoporti tag és tizenhat kistermelő nevezett A, kistermelés népszerűsé­gének növekedését jelzi, hogy évről évre több a me­gyei nagy versenyen rész* vevő kistermelők száma A múlt évben termelt bo­rok kiváló minőseget mu­tatja, hogy bár a megyéből összesen tíz bor vehet részt az országos versenyen, a szigorú bíráló bizottság ti­zenkilenc bornak Ítélt aranyérmet. Huszonkilenc bor ezüst-, tizenhét bronzér­met kapott, hét dicsérő ok­levelet. összesítésben a me- | gyei első helyet a nagyberki termelőszövetkezet szerezte meg, hat arany-, négy ezüst- és egy bronzérmével. A második a Balatonboglá- ri Állami Gazdaság lett hat arany-, egy ezüst-, há­rom bronzérmével, a negye­dik a vendéglátó balaton- szárszói tsz lett. A kister­melők között első Schmidt Gyula egy arany, és egy ezüstérmes boiával. a máso­dik Dékány József, a hai- madik Kor.yári János szak­csoport! tag lett. A megyei - tsz-szovetség különdijait a nagyberki es a balatonszárszói termelő­szövetkezet kapta. A megyei tanács különdíjait a len­gyeltóti tsz-nek, illetve Schmidt Gyulának, és Dé­kány Józsefnek ítélték oda. A Balatonboglári Állami Gazdaságba került az álla­mi gazdaságok területi igazgatóságának kttlöndfja, a Mészöv különdíját Konyari János kapta meg. SOROK Felháborodás — Már megint elkésett a munkából — mondja a vezető a tisztviselőnek. — Ne haragudjék, el­aludtam ... — Hogyhogy? Maga ott­hon is alszik? Szakácskönyv Egy nő a könyvesbolt­ban két szakácskönyvet nézeget. Az egyik 28 ko­ronába kerül, a másik 60 koronába. — Adja nekem ezt a 28 koronásat — határo* vé­gül is —, ugyanis le aka­rok fogyni. Csere Egy nő új rádiókészülé­ket visz vissza az üzlet­be, és azt kérdi az eladó­tól: — Nem tudná kicserél­ni? A férjem inkább egy olyan készüléket szeretne, amelyikben több a sport műsor... Párbeszéd — Képzeld, a kutyám­nak majdnem annyi esze van, mint nekem. — Érdekes. Az etnbe- rek rendszerint dicsérik a kutyájukat. Tudja A vállalatvezető arról a rendről beszél, mely az ő hivatalában van. — Például — mondja —, ha én hétszámra nem megyek be az irodába, ak­kor is tudom, hogy a könyvelők mit csinálnak. — Mit csinálnak? — Semmit... Megoldás — Géza, mit kapok tő­led születésnapomra? — Tavaly egy fülbeva­lót kaptál tőlem. Az idén kapsz hozzá két kis lyu­kat, hogy hordani tudjad! Jellemzés Két barátnő beszélget: — És milyen az új ba­rátod ? — Pénzügyileg a legjobb, korban van ... Mai történet Két gyerek beszélget: — Én már tudom, hogy születik a gyermek. — Szamár vagy. Én már azt is tudom, hogy nem születik. SOMOGYINEPLAP Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JAVOKI BÉLA Főszerkesztő h.: Paá» László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím; Kaposvár PL 31. 7401 Teleron: U-51U. 11-51’ 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 3L 7401 Telefon: 11-51 b, 11-519 Felelős kiadó: Doniján Sándor. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalok!, ál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 31 Et. nogyedévr* 90 Ft. egy évre 160 Ft. Index : 2.p 96- ISSN 013°—0608 Készült a Somosv megyei Nyom­daipari VaLaiat kaposvári ‘ize­mében. Kaposvár Május i u. 101 Felelős vezetői Farkas Béta igazgató Kéziratokat nem őrzünk meg és nem aclimit vissz*. Majális a Centenáriumi parkban TV.JEGYZET Csehül allé Fekete Péter, kétszer Megtarlolták a Vili. megyei borversenyt Első lett a nagyberki termelőszövetkezet

Next

/
Thumbnails
Contents